Tizenhatodik

fejezet

Jax már-már azon volt, hogy ő maga indul Tyno Fabris keresésére, amikor ismét megjelent a balosar nő. Egy szót sem szólt Jax-hez, csak intett neki, miután elkapta a tekintetét. Jax felemelte félig már kiivott bögréjét, és követte a nőt: két kiszolgálópult között haladtak el a helyiség hátsó része felé tartva. Meglepődött, amikor a nő elment a második emeleti galériára vezető lépcső mellett.

A nő észrevette, hogy felpillantott az emeletre.

– Talán keresel valakit? – kérdezte.

– Mindössze feltűnt, hogy nemigen látni itt birodalmiakat, és ezt kissé furcsának találom. Manapság akárhová megy az ember, mindenütt belebotlik a rohamosztagosokba.

– Minket tulajdonképpen békén hagynak.

– Mikor láttál utoljára akár csak egyet is közülük?

A nő hátrapillantott Jaxre.

– Elég régen – felelte.

– Pontosabban? Napokkal, hetekkel vagy hónapokkal ezelőtt?

– Hónapokkal. Évekkel. Évtizedekkel.

– Ne bosszants, balosar! – kérte Jax szelíden.

A nőt mosolyra késztette ezzel a megjegyzéssel.

– Tlinetha – mondta. – így hívnak. És tetszik nekem, amikor bosszankodsz. Kellemes forróság árad belőled.

Jax igyekezett még jobban mederben tartani a gondolatait.

– Szóval azt mondod, hogy Keldabe-ben már régóta nincsenek jelen a birodalmiak.

– Igen, ezt szerettem volna értésedre adni.

A nő hazudott. Vajon mi késztette erre? Ha Vader csapatai eljutottak már a Mandalore-ra, akkor szinte biztosra vehető, hogy Keldabe-ot sem kerülték el: ez volt ugyanis az üzleti élet és a kereskedelmi tevékenységek kiindulópontja, ahol folyamatos az információáramlás.

A hatalmas kandalló irányába tartottak most. Jax nagy meglepetésére eltűnt a csapatnyi támogató, akik korábban itt voltak. A helyükbe mostanra egy négyesfogat lépett: tagjai a jelek szerint biztonságiak lehettek. Nem úgy öltözködtek ugyan, mint a biztonságiak általában, mégis ilyen benyomást tettek rá.

Hárman közülük férfiak voltak – két ember és egy devaroni –, valamint egy nőnemű zabrak. Az utóbbi és az egyik férfi egy kanapén ülve heverészett a tekintélyes méretű kandalló előtt, és igyekeztek egy romantikus pár benyomását kelteni. A devaroni és a másik ember két külön asztal mellé telepedett le. A négyesfogat kellő védelmet biztosított annak a teremtménynek, aki a kandallófülkében üldögélt, és cafot kortyolgatott.

Sápadt és halvány, már-már áttetsző volt a bőre, a járomcsontja magas, fehér haja selyemként omlott a vállára. Az arkaniaiak többségének tiszta fehér volt a szeme. Tyno Fabris vagy megváltoztatta ezt, vagy lencsét hordott: az övé ugyanis fekete volt.

– Ő az a férfi – mondta Tlinetha Fabrisnek. – Aki téged keresett... azt mondja, üzleti ügyben.

– Egy koréliai – jegyezte meg az arkaniai bármiféle bevezető nélkül. – Igazam van?

Jax biccentett.

– Üzleti ügyben. Mégis miféle üzletről van szó?

– Kölcsönösen előnyösről... – felelte Jax, és a testőrökre nézett, éles pillantást vetve a balosar pincérnőre. – Úgyhogy erről inkább csak négyszemközt szeretnék beszélni.

– Ennél bizalmasabb körülmények között pedig nem is keríthetnénk sort erre a beszélgetésre, tekintve, hogy ez az első találkozásunk – felelte Fabris. – Nem lehet eléggé óvatos, aki olyan pozíciót tölt be, mint én. Tlinetha szerint van egy közös ismerősünk, Ki lenne az?

– Tuden Sal.

Jax látta rajta, mennyire meglepődött. És el is bizonytalanodott. Mindkettő jó hír volt számára.

Fabris bólintott, majd a zabrak nőre pillantott, aki erre felállt és odament, hogy szembenézzen Jaxszel.

– Kérem a fegyveredet – mondta, és kinyújtotta a kezét.

Jax tétovázott, aztán átadta neki. Csak színlelte, hogy bizonytalankodik. Nem létezik olyan fegyver, amelyet a Jedi viselhet, és legalább olyan hatékony, mint ő maga.

A nő elvette Jax sugárvetőjét és vibrotőrét, majd feltartotta egyik kezét. Egy kis kerek tárgy lapult a markában. Valamiféle fegyverszenzor lehetett. Fel-le húzogatta Jax előtt, a teljes testhossza mentén, sőt még a feje fölött is elhúzta.

– Nem lehetünk elég óvatosak – magyarázta Jaxnek, majd a főnökére pillantott. – Nincs nála semmi.

Fabris válaszul felvonta halvány szemöldökét, majd a fülkében vele szemközt lévő ülőhelyre mutatott.

Jax beült a kárpitozott kőpadra, tekintetével a férfi kezének mozgását követte. Érdekesnek találta. Négy ujja volt – ami ősi arkaniai génállományra utalt –, de volt valami a kéz formájában, amiből Jax arra következtetett, hogy műtéten esett át. A kisujj át leoperálták, magát a kezet átformálták. Néhány műtéti heg most is látható volt rajta. Tyno Fabris ezek szerint egy génmódosított arkaniai lehetett, emellett nyilvánvalóan olyan férfi, aki büszke az örökségére, és igyekezett minimálisra csökkenteni keze átszabásának árulkodó jeleit.

Jax felnézett a táncoló lángokra, és észrevette, hogy Fabris hátrasimította a haját a füléről, amely elegáns ívű és hegyes végű volt, és úgy tűnt, ez nem valamilyen mesterséges beavatkozás eredménye. Szemének sötét színét minden bizonnyal lencsének köszönhette. Jax gyanította, hogy így védekezik a vakító napsütés ellen, és kiszűri vele a háttérfényt is. Az arkaniai hazája egy komor, hólepte szféra volt, és az ott lakók szeme ennek megfelelően hozzászokott az infravörös fényhez. Röviden megfogalmazva: Tyno Fabris védte magát, de nem takargatta a fülét, hogy egyértelműen mások tudtára adja: ízig-vérig arkaniai.

Érdekes, milyen kifinomult módon mutatják meg az emberek a személyiségüket.

– Találkoztál már Tuden Sallel, ugye? – kérdezte Fabris.

– Alig néhány napja beszéltem vele.

– A Klatooine-on?

Jax kényszeredetten mosolygott.

– Nincs jelentősége annak, hogy hol beszéltem vele.

– És mivel foglalatoskodik Tuden Sal manapság?

– A változás útjára lépett. És minden jel arra utal, hogy jól halad.

– Valóban? És mivel foglalkozik? – Fabris természetesen tudta a választ. Korábban ő maga látta el fegyverekkel az Ostorcsapást – valószínűleg tudtán kívül. Nem mintha zavarta volna.

– Azt mondhatjuk, hogy... szállítmányozással – felelte Jax. – Azt mondta nekem, hogy te segítettél neki a fuvarozásban... rendszeres időközönként.

Fabris Tlinethához fordult.

– Elmehetsz – mondta.

A nő úgy bólintott, hogy azt jelezte: engedelmeskedése csupán a gúny egyik formája, és visszament a bárhelyiségbe. A két testőr ismét titkolni próbálta, hogy árgus szemmel figyelik őket.

– Mit keresel itt? – kérdezte az arkaniai.

– Információra van szükségem. Talán többre is. Az attól függ.

– Mitől függ?

– Hogy miféle magyarázatot tudsz adni a pincérnőtök hazudozására.

Az egyik hófehér szemöldök felszaladt.

– Hazugságok? Mégis miről? – kérdezte Fabris.

– A birodalmiak jelenlétéről a Mandalore-on az utóbbi időben. Szeretném tudni, mit csináltak itt, és hová mentek azt követően.

Fabris ismét hátradőlt, nekitámaszkodva a fülke kőfalának.

– Erre vagy kíváncsi? – kérdezte. – Mégis miért érdekel ez téged?

– Nemrégiben a Coruscanton jártam, és azt hallottam, hogy Darth Vader zsoldosokat toboroz egy különleges feladatra. Úgy hallottam, hogy egy speciális anyagot is keresett, jóllehet, hiába, amelyet azzal a céllal állítottak elő, hogy megkönnyítse a kifejezetten megátalkodott ellenállók kihallgatását.

Néhány szívdobbanásnyi hallgatás után Fabris megkérdezte:

– És?

– És én történetesen ismerek egy ilyen anyagot. Biztos vagyok benne, hogy Darth Vader értékelné az erőfeszítéseimet, ha megszerezném neki. Csak az a gond, hogy távozott a Coruscantról, még mielőtt megbizonyosodhattam volna az értesüléseim megbízhatóságáról, és nem tudom, hová tűnhetett.

Az arkaniai eltűnődve bólintott.

– Értékelné az erőfeszítéseidet. Te pedig természetesen az én erőfeszítéseimet, ha meg tudnám szerezni neked ezt az információt Vaderről.

– Úgy van.

Fabris ismét bólintott, aztán négyujjú kezével felcsippentett egy bolyhot az egyik ingujjáról.

– Értem. És miből gondolod, hogy a birodalmiak erre jártak mostanában?

– Sikerült elcsípnünk egy kétségbeesett hívást az ellenállók egyik hajójáról, amelyet Vader üldözött. A jelek szerint az ellenállás egyik magas rangú vezetője is az utasok között volt. Amennyire ki tudtam venni ezekből a homályos értelmű üzenetekből, az történhetett, hogy Vader rajtaütött az ellenállókon, megsemmisítette a hajót és vele együtt mindenkit, aki a fedélzetén tartózkodott, majd magával vitte az ellenállók vezetőjét a Mandalore-ra. Ezenkívül azt is tudom, hogy nem maradtak itt sokáig.

Fabris elgondolkodott ezen, majd így szólt:

– Nem. Valóban nem.

Jax nem reagált.

– Csak rövid ideig tartózkodtak itt. Én javasoltam nekik, hogy a Concordia jobban megfelelhet az... igényeiknek.

– Miféle igényeiknek?

Az arkaniai megvonta a vállát.

– Mint már mondtad, zsoldosokra volt szükségük. És fegyverekre. Különleges igényeik voltak. Ezt ők maguk mondták.

– Konkrétan? – firtatta tovább Jax.

Lassan kiült a mosoly Tyno Fabris arcára.

– Nos, én pedig gyanítom, hogy ez az információ számomra is hasznos lehet valamennyire, Vigil kapitány.

Jax viszonozta a mosolyát.

– Lehetséges. Tudnál segíteni nekem?

– Valószínűleg. Ehhez arra lesz szükség, hogy... utána kell járnom a történeted hitelességének, már amennyire ez lehetséges. Itt van ez a bizonyos anyag, amelyet említettél. Miről is van szó egészen pontosan?

– Ezt nem tudom megmondani. Nem vagyok elég magas fizetési kategóriában hozzá. Viszont minden ezzel kapcsolatos információt tartalmaz egy holokron, amely történetesen a birtokomban van.

Jax számára szinte tapintható volt a férfi érdeklődésének fokozódása: mintha statikus feszültséget érzett volna. Sőt olyan tisztán látta, mintha energiaszálak nyúlnának felé.

Fabris előrehajolt. Obszidián-lencséjű szemében visszatükröződött a lángok fénye.

– Egy holokron? Úgy értsem, egy Jedi-holokron?

– Konkrétan egy Sith holokron.

– És te már láttad is ezeket az információkat?

– Az előző tulajdonosa megmutatta nekem.

– Az előző tulajdonosa...? – dünnyögte Fabris.

– Nem ismerheted őt. És kettőnk üzlete szempontjából nem is fontos a neve. Már amennyiben valóban megállapodunk egymással. Tudod, hová mentek Vader emberei, miután elhagyták a Concordiát? Már ha valóban elhagyták...

– Biztosan rájövök majd.

– Akkor nyélbe üthetjük az üzletet?

– Átgondolom. Alaposan átgondolom majd.

Jax artikulálatlan hangot adott ki magából, amely türelmetlenséget fejezett ki. És máris indulni készült.

– Nos, ha nem vagy biztos benne...

Az arkaniai feltartotta fehér kezét.

– Kérlek szépen. Én nagyon óvatos vagyok. A munkám miatt muszáj körültekintően eljárnom. Máskülönben úgy végezhetem, mint közös barátunk. Hajléktalanná válok. Elveszítem az embereket és a személyazonosságomat... a munkámat. Holnap megadom a választ. Az még időben lesz?

Nem, gondolta Jax. Távolról sem. De csak mosolygott, és oldalra billentette a fejét.

– Az még pont időben lesz – mondta végül.

Fabris alig látható kézmozdulatot tett. Jax pedig azon kapta magát, hogy a zabrak nő ott áll a bal vállánál, kezében a sugárvetővel és a vibrotőrrel. Ezzel adta tudtára, hogy indulnia kell. Kilépett a kandallófülkéből, és magához vette a fegyvereit.

A szeme sarkából látta Fabris mozdulatait: a zsebébe csúsztatta a kis méretű sugárvetőt, amelyet beszélgetésük ideje alatt mindvégig Jaxre szegezve tartott. A táncoló lángok eltakarták ugyan a szeme elől – de az Erő így is érzékelte.

Gyorsan tisztelgett a négy testőrnek, aztán visszatért a nagyterembe.

Tyno Fabris hátradőlt a kandalló kőfalának, és az újabb fejleményen tűnődött. Érdekes. Garan azt állította az újonnan érkezőről, hogy nincs nála semmilyen fegyver, és mégis...

Felpillantott, amikor Tlinetha ismét csatlakozott hozzá. Az arckifejezése kifürkészhetetlen volt. Tyno a vele szemközti ülésre mutatott.

– Olyan... tanácstalannak tűnsz – mondta végül. – Talán bizonytalan vagy a mi új koréliai barátunkat illetően?

Tlinetha lassan bólintott.

– Konkrétan nem tudom megmondani, miért... de van valami benne... ami más. A kisugárzása... vibrál körülötte a levegő. Olyan, mintha elektromos töltése lenne.

– Lehet, hogy személyes Erőpajzsa van? – Igen, ez talán magyarázatként szolgálhat arra, amit ő maga is érzett. Vagyis inkább látott.

– Nem. A mesterséges mezők másképpen rezonálnak, mint a természetesek. Ez nekem természetesnek tűnt. Megfelelőbb szó híján ezt mondom. Eddig mindössze kétszer éreztem ilyet egész életemben.

Ezzel még jobban felkeltette Tyno érdeklődését.

– Mikor?

– Legutóbb, amikor Vader emberei itt jártak. Velük volt az a dolog is... az az izé. – Tlinetha csápja szinte hozzásimult a fejéhez.

– Az inkvizítorra gondolsz?

Tlinetha bólintott.

– Az egyértelmű, hogy ő nem inkvizítor. Azt mondtad, már kétszer is érezted ezt korábban. Mi váltotta ki belőled ezt az érzést az első alkalommal?

– Egy Jedi.

Tyno ezt már valóban érdekesnek találta. Lényegében lehetetlen, de érdekes. Arra azonban továbbra sem kapott magyarázatot, hogy mit látott infravörösfény-érzékeny szemével Vigil kapitányból: koncentrált energiaforrást fedezhetett fel rajta. Nem fegyver volt az – Garan szenzora azt kiszúrta volna –, de mégis valami.

Mindent egybevetve Corran Vigil fölöttébb érdekes személy. Tyno legalábbis annak találta. És szívesen fogadna is akár arra, hogy a vigója is osztja majd ezt a véleményét.

Den és I-5 átalakította műhellyé a Laranth két raktere közül a kisebbiket. Éppen itt tartózkodtak akkor is, amikor Jax visszatért a hajóra. Den olyan elmélyülten tanulmányozott egy I-5YQ torzót, amelyet beszereztek, hogy észre sem vette a Jedi visszatérését. Valójában alig vette észre, hogy I-5, aki egy I-5YQ fején dolgozott, abbahagyta a munkát, és nesztelenül távozott a raktérből.

Egyetlen teljes I-5YQ sem akadt a kereskedő árukészletében. Be kellett érniük több különböző droid alkatrészeivel, amelyek a tulajdonosnő szerint legalábbis egy különösen balszerencsés napon áldozatul estek a Desilijic klán Nal Huttai udvarában. Ennek eredményeként azóta sem volt elég elemük ahhoz, hogy összerakjanak egy teljes példányt.

Furcsa mód úgy tűnt, hogy Den droidbarátja ezt nem sajnálja különösebben. Beleszeretett a rugalmasságba, amellyel az ellenállók szerviztechnikusa, Geri ruházta fel a neurális processzorát, és úgy tűnt, olyan jövőt tervezget magának, amelyben úgy cserélgetheti és viselheti majd a különféle droidtesteket, ahogyan az emberek a ruhadarabokat. Ráadásul a fegyverraktár szigorúan őrzött részeiben, ahol megfordultak, talált is néhány alkatrészt, amelyek egy Trang Robotics N-101 Nemesis-droidból származtak – például lebegtető hajtóműveket és miniatűr lézerlövegeket. I-5 eredeti testébe mindössze egy-egy lézer volt beépítve a mutatóujjaiba, nemrégiben azonban a többi ujját is korszerűsítették, így további önvédelmi mechanizmusokkal is rendelkezett. Csakhogy az alkarokba, amelyeket épp most kapott, valódi lézerágyút építettek be, emellett egy lebegtetőegység is a rendelkezésére állt, amely az alapmodell felszereltségéhez tartozott. Mint elmondta Jaxnek, aminek híján vannak a lopakodó üzemmód terén, azt pótolják a nyers fizikai erővel.

I-5 a Nemesis tervét is csodálta. A jelenlegi testéhez hasonlóan ez is képes volt összecsukódni egy kisebb droiddá: a hossza így már alig éri el az egy métert. A droid hosszúkás, egybeépített fejét azonban csúcsminőségű ablatív pajzzsal is felszerelték. Ha a droid védekező/lopakodó testtartást vett fel, legfeljebb egy jól álcázott neimoidiai aratóbogárnak tűnt. A Nemesis droidok látszólag ennek a tulajdonságuknak köszönhetően igen sikeresnek bizonyultak orgyilkosként. Valamennyit a legkorszerűbb zavaró egységekkel szerelték fel, amelyek célpontok, őrszemek és térfigyelő rendszerek megtévesztésére egyaránt alkalmasak.

Den felkapta a fejét, amikor Jax és I-5 belépett a raktérbe. Amikor megpillantotta Jaxet, a sullusti hirtelen összezavarodott és megdermedt. Teljesen kiment a fejéből, hogy a Jedi álcázta magát, amikor távozott, és egy pillanatra – de csak egy lélegzetvételnyi, szívdobbanásnyi ideig – azt hitte, hogy a raktérbe belépő férfi, aki I-5 mögött lépdel, egy vadidegen ember.

– I-5 szerint eredményes napod volt – szólalt meg Jax.

Den megrázta magát.

– Úgy bizony. Egyrészt a mi segítőkész tulajdonosunknak sikerült megerősítenie a hírt, miszerint a birodalmiak nemrégiben a Mandalore-on jártak... Kivennéd végre azt az átkozott lencsét a szemedből? Kiráz tőle a hideg.

Jax elengedte a füle mellett a kérést.

– Mit mondott a fegyverkereskedő?

– Azt, hogy birodalmiak jártak nála a boltban, és konkrét alkatrészeket kerestek. Hangcsapdákat, szenzorhálókat, valamit, aminek fényhajlító a neve... és árnyékolóketrecet is. Igaz, ez utóbbival nem szolgálhatott nekik. Úgyhogy továbbirányította őket a Concordiára. – Habozott, mielőtt folytatta. – Ugye, nekünk nem kell odamennünk?

– Nem kizárt, hogy igen. Még nem vagyok biztos benne. Attól függ.

– Mitől? – kérdezte I-5. – Mire sikerült rájönnöd ma?

Jax pislogott egyet. Műírisze forgott a pupillája körül, így olyan látványt nyújtott, mint egy becsukódó zsilipajtó. Ebben a bizonytalan pillanatban Den úgy érezte, mintha megbillent volna a bolygó.

– Nagyjából ugyanarra, amire te is jutottál. Itt jártak a birodalmiak. Zsoldosokat kerestek, és „speciális” alkatrészeket. És továbbirányították őket a Concordiára.

– Akkor ebből logikusan az következik – szólalt meg a droid hogy nekünk is oda kellene mennünk.

Jax megrázta a fejét.

– Még várok további információra. Van egy informátorom, akitől talán többet is megtudhatunk.

– Például mit? – sürgette I-5. – Már tudjuk, hogy mit vásároltak itt, és azt is, hogy mit keresnek Concordián. Ha helyes a logikám, márpedig az, akkor ebből pontosan tudható, milyen helyzetben van Yimmon. Kivéve persze azt az esetet, ha az égvilágon semmi köze sincsen az elrablásához az árnyékolóketrecnek és a többi tételnek.

– Úgy gondolom, minden összefüggésben áll az elrablásával, amit csak tesznek. És igazad van, ebből már kikövetkeztethetjük, milyen helyzetbe fogunk csöppenni. Csakhogy egyelőre éppen a legfontosabb információ hiányzik még. Hogy hol találjuk meg őt. És hogyan léphetnénk közbe anélkül, hogy legyilkolnának minket.

– Várjunk csak! – szólalt meg Den. – Lemaradtam valamiről? Mire következtethetünk egészen pontosan a bevásárlólistájukból?

– Melyikünk mondja el neki? Te vagy én? – kérdezte I-5.

Jax intett a droidnak.

– A „bevásárlólista”, ahogyan nevezted, arra enged következtetni, hogy belesétálnánk egy kelepcébe.

– Micsoda?!

– A hangcsapda ugyanis egyfajta hangtorzító – magyarázta I-5.

– A fényhajlítók ugyanezt művelik a látással. Az árnyékolóketrec pedig egy olyan konténer, amely alkalmas a szenzorok megtévesztésére. Feltételezhetjük, hogy a ketrecben akarják tárolni a rejtett tárgyat, a többit pedig elrendezik körülötte úgy, hogy az emberek ne találhassák meg, ha normális érzékszerveikre hagyatkozva vagy szenzorokkal keresik.

Den eddig I-5-öt figyelte, most Jaxre pillantott. Úgy áradt szét benne a megkönnyebbülés, mint egy kellemesen meleg és megnyugtató hullám. – De... egy Jedivel szemben aligha lehet hatásos egy ilyen csapda.

– Nem bizony. Gondolom, éppen ezért van szükség az inkvizítorok közreműködésére.

– Az inkvizítoroknak a vallatás a feladatuk – jegyezte meg Jax halkan. Ekkorra már odalépett I-5 munkapadjához, és alaposan szemügyre vette a fejet, amelyen a droid dolgozott.

– Gondolom, ettől függetlenül mostanra már felállítottak néhány jó Jedi-csapdát – szólalt meg I-5. – Ha Vader arra számít, hogy...

– Vader azt hiszi, már meghaltam – vágott a szavába Jax. Ujjait végighúzta I-5 arcának fénytelen fémfelületén.

– Hogyan lehetsz biztos ebben?

– Nincs oka feltételezni, hogy életben maradtam. Én pedig minden erőmmel azon vagyok, hogy ne is szolgáltassak alapot ehhez neki.

Den ellenállt a csábításnak, hogy élcelődjön Jax betörésén a Birodalmi Biztonsági Hivatal központi épületébe, és inkább feltette neki azt a kérdést, amelyen régóta töprengett már:

– Vagyis akkor ismersz olyasvalakit, Jax, aki tudja a választ a „hol” kérdésre? Ki lehet birtokában az információnak, amelyre szükségünk van?

– Egy férfi, akivel ma találkoztam az Oyu’baat cafházban. Egy helyi információkereskedő az illető.

– Egy helyi információkereskedő – visszhangozta Den, Jax szemébe nézve. – És az ő értesülései vajon honnan származnak?

– Ezt nem kérdeztem meg tőle – felelte Jax. Hirtelen elfordult a munkapadtól, és elindult a folyosó felé. – Ki kell vennem ezt a lencsét a szememből.

Den szinte érezte, hogyan ül ki az arcára a hitetlenkedés.

– Micsoda egy gazem... A pokolba! Ez nagyon nincs rendben.

I-5 oldalra billentette a fejét. Forgatni kezdte a szemét, hogy ráfókuszáljon a sullustira.

– Mi nincs rendben?

Den kifejtette neki, mire gondolt.