Harmincötödik

fejezet

Den Dhur úgy bámulta a különféle alkatrészekből összetákolt droidot, mintha az a huttok nyelvén szólalt volna meg az imént.

– Mit mondtál? – kérdezte.

– Azt, hogy Jax elment – hangzott a válasz. – Ami nem jelent olyan nagy meglepetést számomra, mint kellene.

Den eddig I-5-öt nézte, most Sacha Swiftbirdre pillantott, aki ott állt a droid mögött, Geri műhelyének ajtajában.

– Hogy érti azt, hogy Jax eltávozott? – kérdezte.

A nő fintort vágott, majd összefonta karjait a mellkasán.

– Beizzította az Aethersprite-ot, és eltűnt az éjszaka leple alatt. Látta is őt néhány technikus, aki éjszakai műszakban dolgozott, de...

– megrázta a fejét.

Den jeges rémületet érzett, amely minden porcikáját átjárta. Olyan erős volt ez az érzés, hogy le kellett huppannia a zsámolyára.

– És senkinek sem jutott eszébe, hogy megállítsa?

Swiftbird megvonta a vállát.

– Ő Jax Pavan. Úgy tekintenek rá errefelé, mint egy hősre – fejtegette. – Márpedig nem szokás útját állni egy hősnek, aki épp egy újabb hőstettet készül véghezvinni.

– Azt hittem, senki sem tudhatja, hogy ki is ő valójában. Eltekintve persze az itteni vezetőség tagjaitól.

A nő meresztgette a szemét.

– Ugyan már... Egy ennyire zárt kis közösségben? Ugyan már! A titkos információ olyan az itteniek számára, mint a mindennapi betevő. Biztosra veszem, hogy egy nappal azután, hogy leszálltatok itt, már mindenki tudta, hogy egy Jedi jár közöttünk. Csak éppenséggel nem beszéltek nyíltan róla.

Den ingatta a fejét és I-5-re pillantott, azt remélve, hogy megerősítést kap tőle. Úgy érezte, kiszalad a talaj a lába alól.

– És aztán megszerezte a vadászgépet, és elhúzta a csíkot – hová is?

– Fogalmam sincs róla – felelte a droid. – Nem vette magának a fáradságot, hogy regisztrálja az útvonalát a Mountain Home légi irányításánál. Elmulasztotta ezt a kötelességét.

– Ne vádaskodj! – vágott vissza Den. – Mindig ezt csinálod, amikor dühös vagy.

– Droid vagyok. A droidok pedig nem szoktak dühbe gurulni.

– Ugyan már, felesleges ez az ostoba mentegetőzés, bádogfejű! Igenis dühös vagy, és pontosan tisztában vagy vele.

I-5 optikája erre fényesebben világított, és morgó hangot adott ki magából, annak jeleként, hogy újabb megjegyzést készül tenni, Sacha azonban megelőzte.

– Ti ketten olyanok vagytok, mint egy öreg házaspár. Ez időpocsékolás, nemde? Pavan eltűnt a színről, mi pedig elbuktunk egy harci járművet. Thi Xon Yimmon helyzete megváltozott, fiúk. Továbbra is kiszolgáltatott a Sötét Nagyúr és nyálas kis varangyai kénye-kedvének. Át kell csoportosítanunk az erőinket, és kitalálnunk, mit tehetünk azért, hogy megmentsük a helyzetet. Van bármiféle építő jellegű ötletetek?

A sullusti és a droid is döbbenten bámult az egykori fogatversenyzőre.

Dent az ezt követő moraj – valójában elfojtott nevetés – emlékeztette arra, hogy nincs egyedül a műhelyben, amikor I-5 és Sacha beviharzott oda. Geri és ő maga is lehozta ide a reggelijét azzal, hogy itt fogyasszák el, és közben azon agyaltak, hogyan formálják testté az I-5 YQ Nemesis-alkatrészeit. A kis szerviztechnikus leplezetlen jókedvvel figyelte kettejük néma játékát.

– Sajnálom – szólalt meg, és a lehető legtöredelmesebbnek tűnt, már amennyire rodiai arcvonásai ezt lehetővé tették. – Csak olyan... tudjátok... mulatságos volt.

– Ezért hát a nevetés – jegyezte meg I-5. – Sachának azonban igaza van. Fogalmunk sincs róla, miben mesterkedik Jax, és azt sem tudjuk, hová utazik. Egyetlen dolgot tehetünk. Azt, hogy megpróbáljuk a lehető legjobban kezelni ezt a helyzetet.

– Hogyan? – kérdezte Den számonkérő hangon, miközben egyre mélyebb csalódottság munkált benne. – Mint mondtad, fogalmunk sincs róla, hová készül Jax.

I-5 csak most lépett be egészen a helyiségbe.

– Lehet, hogy Jax visszatért a Kantaros Állomásra, de az is lehet, hogy nem. Ha igen, akkor szüksége van a segítségünkre. Ha nem, Yimmont akkor is meg kell menteni.

Sacha Swiftbird besétált a helyiségbe a droid nyomában, odaállt a Geri melletti zsámolyhoz, hogy csipegessen a reggeli maradékából. A rodiai ifjú nem tiltakozott ez ellen.

– Remek – mondta. – Ez úgy hangzik, mintha azon gondolkodnál, hogy vissza kellene mennünk Kantaros Állomásra, és nekünk magunknak kellene megmentenünk Yimmont.

– Nekünk? – kérdezte I-5.

– Szükségetek van egy pilótára, ugye? Én az vagyok. Történetesen a legjobbak közé tartozom. Emellett fenomenálisan jó mérnök is vagyok.

– Ó, de azért szükségetek lesz egy szerviztechnikusra is, nemdebár? – érdeklődött Geri. – Úgy értem, nem dolgozhatsz egyszerre mérnökként és pilótaként is. Igaz?

– Nem – felelték a többiek kórusban.

– Sajnálom, kölyök – felelte Sacha. – Ez egy veszélyes küldetés.

– Na ne izélj már, Sacha!

– Aren és Degan biztosan nem fog engedélyt adni neked erre. Csak nem azt forgatod a fejedben, öcsi, hogy megtagadod az engedelmességet a feletteseidnek?

Geri vonásai eltorzultak.

– Nem, azt hiszem, nem.

Sacha ismét Denhez és I-5-höz fordult.

– Csakhogy Degan már fel is ajánlott engem nektek. Szükségetek van tartalékra a gépészethez és a kormányzáshoz is. Ami azt jelenti, hogy veletek megyek. Akár tetszik, akár nem.

– Ki mondta, hogy nem örülünk neki? – kérdezte Den. – Állított ilyet talán bárki is közülünk?

– Remek – szólalt meg Swiftbird, és eltüntette Geri reggelijének utolsó maradványait. – Szóval akkor mi a terv? – Minden idegszálával I-5-re figyelt.

– Őszintén meglep, hogy ez még nem került terítékre.

– Tapintatlan fráter – Swiftbird ezt a droidnak címezte. – Gondolom, visszamegyünk a Kantaros Állomásra. És mivel tudjuk, hogy szívesen látják ott a Fekete Nap hajóit, úgy fogunk kikötni náluk, mintha mi is az lennénk. Nos, helyes a következtetésem?

– Tökéletes – ismerte el I-5. – Most, hogy már tisztáztuk, mi a küldetésünk, azt javaslom, induljunk el, amilyen hamar csak lehetséges. Bármennyire is szeretnék még itt téblábolni és folytatni az átépítésemet, nem vesztegethetünk több időt. El tudod intézni a vezetőiteknél, hogy engedélyezzék számunkra az indulást?

– Ennél többre is képes vagyok. Kerítek egy kísérőt és erősítést mellénk.

– De ők csak eddig kísérhetnek el minket. Hidd el nekem, hogy szigorúan ellenőrzik az állomás környékét!

– Úgy követnek majd minket, mint az árnyék. Vader emberei sohasem fogják megtudni, hogy ott vannak. Kivéve azt az esetet, ha ezt akarjuk.

Den úgy érezte, mintha leiskolázták volna.

– Még hogy erősítést! – kiáltott fel. – Mit értesz az alatt, hogy tisztáztuk, mi a küldetésünk? Ami engem illet, én semmit sem látok tisztán. Mit is készülünk tenni egészen pontosan?

Ha I-5-nek lett volna szemöldöke, akkor most felszaladt volna. Den legalábbis biztos volt ebben.

– Pontosan azt, amit Sacha javasolt. Úgy érkezünk majd oda, mintha a Fekete Nap egyik teherszállítója lennénk, és úgy fogunk kikötni az állomáson, mintha minden jogunk meglenne ehhez.

Den megrázta a fejét.

– És mi lesz az, ami meggyőzi majd őket arról, hogy ne robbantsanak fel bennünket az égbe? Minden egyes Fekete Nap-hajónak, amelyik kikötni készül, kötelessége azonosítókódokat küldeni az állomásnak, hogy megkapja az engedélyt a belépésre. Mi nem rendelkezünk Fekete Nap-azonosítókódokkal.

– Igazság szerint van ilyenünk – szólalt meg a droid. A lehető legbüszkébb hangot ütötte meg, amire egy droid csak képes lehet.

– Amíg ott tétlenkedtünk a leszállópályán Keldabe-ben Xizor herceg kis flottájával, vettem magamnak a bátorságot, hogy megszerezzek néhány azonosítókódot. A kantarosi parancsnokság és ellenőrzés számára a Raptor nevű teherszállító leszünk, amely a Mandalore-ról indult útnak.

Den hálásan bólintott, mert végre olyan javaslatot hallott, amelynek értelme is volt.

– Értem – mondta. – Ha valóban így is lesz, akkor miután behatoltunk az állomásra, és kiszabadítottuk Yimmont, távozni is tudunk, még mielőtt... – pislogott egyet nagy, bagolyéra emlékeztető szemével. – Várjunk csak... mi van?!