Huszadik

fejezet

Sal abban a pillanatban elindította a szerelvényt, hogy Pol Haus felszállt rá. Pusztán elővigyázatosságból. Nem lehetett előre tudni, mit lép majd a rendőrprefektus, ha azt gondolja, kompromittálódott. Tuden Sal úgy tudta, hogy Haus közvetlenül a Birodalmi Biztonsági Hivataltól kapja az utasításokat.

Összeszorította a fogait, amikor Haus belépett a tárgyalókocsiba. Igyekezett uralkodni az érzésein, hogy kifejezéstelen maradjon az arca, és nyugalmat erőltetett magára, miközben a másik férfi végigpillantott az üres helyiségen. A tekintete végül ismét a sakiyain állapodott meg, aki a hosszú asztal végénél ült.

– Én vagyok az első?

– Te vagy az egyetlen. Foglalj helyet! – mutatott Sal az egyik székre, amely az asztal egyik oldalán állt.

– Nem jön senki más? – kérdezte.

Haus megrázta borzas fejét.

– Azt hittem, megállapodtunk abban, hogy nem tartunk zártkörű megbeszéléseket. Ez csak széthúzáshoz, belső megosztottsághoz vezet...

– És mihez vezet a félreinformálás, Pol?

A prefektus felvonta a szemöldökét.

– Ezt meg hogy érted? Azt hiszem, rosszul hallottam...

– A császár csapatait átcsoportosították. Így már nem a császári palotát őrzik, hanem a nyugati-tengeri villát. És te tudtál erről.

Javára legyen mondva, Hausnak a szeme se rebbent. Sal csodálattal adózott a nyugalmának, még ha kelletlenül is.

– Így igaz, tudtam róla.

– És te... mit gondoltál? Azt hitted, hogy ez engem nem érdekelhet?

A zab rak halkan nevetett. A hangja reszelős volt, és bántotta Sal fülét.

– Ó, dehogy! Tudtam, hogy érdekelne.

Sal csak ült. Csend támadt közöttük. Sikerült leküzdenie a vágyat, hogy átvetődjön az asztalon, és letörölje azt a féloldalas vigyort a prefektus arcáról. Sal sakiyai volt. A civilizáltság máza csak igen vékonyan rakódott rá. Érezte, hogy e réteg alatt ott pulzál az indulat a halántékában, gyorsan és tombolva. Az ő yithraele, azaz klánbüszkesége dühösen fortyogott benne.

– Miért? – szólalt meg. – Akkor meg miért nem árultad el nekem? Pontosan tudtad, hogy épp egy ilyen alkalomra várok. A lehetőségre, hogy a császár közelébe kerülhessek.

Haus bólintott, ami őrjítően hatott Salre.

– Igen, erről is tudtam.

– Mégsem árultad el nekem. Elhallgattál egy fontos információt, Pol. Mi van még, amit ugyanígy eltitkolsz előlem?

– Buta egy kérdés, nem gondolod?

Sal felállt, öklét határozott mozdulattal az asztalra fektette. A fényes felületet tömörnek és egyenletesnek érezte. Szüksége volt erre a stabilitásra.

– Szántszándékkal ástad alá az Ostorcsapás-akciókat...

– Az az igazság, hogy téged próbáltalak szántszándékkal megakadályozni abban, hogy aláásd az Ostorcsapás-akciókat, Sal. Remélem, nem vallottam kudarcot.

– Te most miről beszélsz?

A zabrak felnézett rá. Dühös és hideg borostyánsárga szeme olyan átható tekintettel szegeződött Salre, hogy az rácáfolt nyugodt lomhaságára.

– Tartsd távol magad a császártól, Sal! Hagyj fel azzal a terveddel, hogy merényletet kísérelsz meg ellene! A mi ügyünket nem lehet sikerre vinni ilyen módszerekkel.

– Ó, valóban? És akkor mégis hogyan lehet majd sikerre vinni szerinted?

– Fogalmam sincs róla. De úgy biztosan nem. Ha erre próbálod felhasználni az erőforrásainkat, az borzalmas következményekkel járhat.

Sal csontig hatoló hideget érzett.

– Ezt tekintsem talán fenyegetésnek?

– Nem erről van szó. A félelem mondatja velem mindezt.

Haus előrehajolt a székében, rákönyökölt az asztalra, és olyan pillantást vetett Salre, amely zavarba ejtően közvetlen volt.

– Ha mégis megpróbálkozol a merénylettel, hogy Palpatine életére törj, és kudarcot vallasz, sőt akkor is, ha sikerrel jársz, lehet, hogy ennek áldozatul fog esni a mi teljes rendszerünk. Thi Xon Yimmont jelenleg a markában tartja Vader. Mégis mit gondolsz, mi fog történni, ha másokat is elkap közülünk?

– Vader eltávozott.

Haus lassan bólintott.

– Igen, ez igaz. Ami azt is jelenti, hogy a császárt még szigorúbban őrzik, mint rendes körülmények között szokták.

– Úgy érted, az inkvizítorok védik? Ők már csak alig maroknyian maradtak mostanra. Te legalábbis ezt állítottad.

A prefektus oldalra billentette a fejét.

– Annyian maradtak. Én ennek ellenére sem becsülném alá az erejüket.

– A te embereid vigyáznak rá, Pol? Vagy talán te magad is a testőrségéhez tartozol?

Haus most hahotázni kezdett.

– Én nem tartozom a császár emberei közé, Sal. Ha mégis így lenne, akkor már rég lebuktattalak volna. El tudod képzelni azt a verziót, hogy bedöntöm az Ostorcsapást, Jax Pavant pedig élve és épségben Vader kezére adom?

Félelem és indulat viaskodott egymással Tuden Salben.

– Te talán elképzelted már? Valójában erről szól ez az egész?

– Ismétlem: én nem tartozom a császár emberei közé.

– Nem, te mindig is a magad lábán álltál, ugye? Aki mindig a saját tervei megvalósításán munkálkodik.

Sal hátralépett az asztal mellől, majd megfordult, és megnyomta az egyik gombot a rendszerpanelen, amely elfoglalta a kocsi elülső jobb oldali sarkát. Fél szemmel mindvégig Haust figyelte közben. A prefektus most könnyűszerrel előkaphatna egy fegyvert, és agyonlőhetné. Erre számítva Sal természetesen megtette a megfelelő óvintézkedéseket, és erre Haus is rá fog döbbenni. Ami azonban nem jelenti azt, hogy ne akarná próbára tenni az állítását.

Sal megfordult, hogy szembenézzen a zabrakkal, miközben a vonat már elkezdett lassítani.

– Vége van, Pol. Végeztünk egymással. Te már nem tartozol az Ostorcsapáshoz.

Valamiféle szikra lobbant fel mélyen a zabrak tekintetében, de mindössze annyit tett, hogy felállt a helyéről, és megigazította szánalmas kabátját.

– Mi az, nem fogsz agyonlőni engem?

– Megtenném, ha lenne bizonyítékom arra, hogy szövetkeztél az ellenséggel. Egy pillanatig sem haboznék. De nem vagyok biztos abban, hogy nem csak a saját érdekedben cselekedtél. Hogy nem a saját érdekeidet védted. Végső soron igazad van. Ha szövetkeztél volna a Birodalommal, akkor már mindannyian rég meghaltunk volna.

– Akkor megpróbálsz Palpatine közelébe férkőzni?

– Nem őrültem meg, Pol. Megbénítottál engem. Nem igazán rukkolhatok elő most bármelyik tervemmel, amelyet kidolgoztam már. Tudod, hogy mit léphetek. Elég sokat tudsz ahhoz, hogy ha rád is lőnék, az az információ valószínűleg létezik valahol, ezeken a falakon kívül, és csak arra vár, hogy rátaláljon valaki.

– Természetesen.

– Igen, természetesen.

– És akkor hogyan tovább?

– Engedlek kiszállni egy helyen, ami nem szerepel a menetrendben megállóként, te pedig soha többé nem látod ezt a vonatot. Megváltoztattam az útvonalát, és értesíteni fogom a tanács többi tagját, hogy hol találják meg, amennyiben szükséges. – A szerelvény lassított és megállt. – Most pedig itt az ideje, hogy elváljunk egymástól.

– Nem foglak elárulni, Sal – ígérte Haus ünnepélyesen. – A barátok nem szokták elárulni egymást. Mégis azt szeretném, ha átgondolnád a dolgot. Ha valami ostobaságra készülsz, legalább hagyd, hogy melletted legyenek a terved ellenzői, hogy visszatartsanak. És hagyatkozz a legjobb értesülésekre, amihez csak hozzájuthatsz.

Sal megrázta a fejét. Zokon vette, hogy a zabrak burkolt célzást tett arra, hogy elárulta Jax apját.

– Bármit teszünk is most, kénytelenek leszünk nélkülözni az intelligenciádat, barátom. Mellesleg már bebizonyítottad, nem bízhatok abban, hogy megkapom tőled a legjobb információt, ha neked az az érdeked, hogy elhallgasd előlem.

– Azért hallgattam el előled, hogy megvédjelek. Hogy megvédjem az Ostorcsapást.

– Ez csak mese habbal. Amit egész egyszerűen nem veszek be.

A vonat most már megállt. A mágneses mező egyszerre megszűnt alatta, így a szerelvény finoman lefeküdt az ívelt acél alagút aljára, amelyben közlekedett.

Sal az elülső ajtó felé intett.

– Viszlát, Pol. Őszintén remélem, hogy soha többé nem látlak viszont.

A zabrak kihúzta magát.

– Ha mégis szükséged lesz rá, hogy viszontláss engem, Sal, csak egész nyugodtan keress meg!

Pol Haus ezzel távozott az elülső ajtón át, hogy a mély szervizperonon maradjon, ahonnan már nemigen tudja gyorsan kipréselni magát. Ha vannak is, akik a nyomába szegődtek, az Ostorcsapás expressz már rég eltűnik majd a szemük elől, mire utolérhetik.

Sal ismét az asztal mellett üldögélt, és homályosan eljutott a tudatáig, hogy a szerelvény ismét elindult. Sziszegő zajjal kinyílt a fülke ajtaja, és belépett a kocsiba Dyat Agni. A devaroni énekes egy ideig csak figyelte Salt, majd megkérdezte tőle:

– Biztos vagy benne, hogy nem fog elárulni minket?

– Biztosra veszem, hogy nem tud elárulni minket anélkül, hogy önmagát el ne árulná. Túlságosan aktívan védte Jax Pavant. Még ha most színt váltott is, a császár akkor sem fog megbízni benne. Túl sok megválaszolatlan kérdés maradna. Például az, hogy miért várt egészen mostanáig azzal, hogy elmondja, mit tud. Márpedig azok az emberek, akiknek nem hisz a császár... – Egyik kezével dobó mozdulatot tett.

– Meghalnak – mondta Dyat egyszerűen. – Nos, akkor visszakozunk.

Tuden Sal elmosolyodott.

– Nem hinném.

A devaroni ferde vörös szeme tágra nyílt.

– De hiszen azt mondtad, hogy...

Még szélesebb lett a mosolya.

– Hazudtam. Mindössze viszonoztam a szívességet.

Pol Haus hosszú percekig álldogált a sötétben a néptelen szervizperonon, és a veszélyes helyzeten gondolkodott, amelybe került. Számított rá, hogy Tuden Sal végül rájön, mit próbált eltitkolni. Azt azonban nem gondolta volna, hogy ilyen hamar sor kerül erre.

Legalább azzal vigasztalhatta magát, hogy sikerül elszigetelnie Salt a császár elleni merényletektől. Talán. Megigazította az energiaelnyelő pajzsot, amelyet hosszú, elnyűtt kabátja alatt viselt, és megdörzsölte a helyet, ahol az érintkezett a kulcscsontjával. Jó volt tudni Tuden Salről: úgy érezte, árulkodó lehetett rá nézve a tény, hogy nem volt hajlandó megölni a bajtársát, még ha ez azt is jelentette, hogy le kellett mondania egy régóta dédelgetett tervről, vagy legalábbis át kellett dolgoznia azt. Azt azonban már csak feltételezhette, hogy a sakiyai érzi a tettének súlyát –, hogy elárulta Lorn Pavant és I-5-öt –, és ez befolyásolja a véleményét és a viselkedését.

Egy ránc volt ez, nem pedig könny – kátyú, de nem szakadék. Tuden Sal nem fog ilyen könnyen megszabadulni tőle. Remélhetőleg eltelik még egy kis idő addig, amíg a sakiyai rájön erre.

Haus fenyegetően mosolygott. Salnek agyon kellett volna lőnie őt ott, azon a helyen, ahol akkor állt.