Május 4., hétfő délután 3:45
még mindig a HESzSz-ben, még mindig a rohadt dugóban
kiralyokhercegekgrofok.com helyezés: 1.

Végre elértem Michaelt. Azért nem vette föl, mert a szüleivel beszélt. Ők a 1010 Winsen, a huszonnégy órás hírcsatornán hallották a hírt.

Mondtam neki, mennyire sajnálom az egészet.

– Semmi baj – mondta ő. – Egyébként nem is hitték el, amíg meg nem erősítettem. Azt hitték, ez is csak kacsa, mint amikor a Post-ban megjelent, hogy ikreket vársz Harry hercegtől.

Szuper.

– És dühösek?

Michael habozott:

– …nem, dehogy.

– Michael, hallom a hangodon, hogy nem mondasz igazat. Pont olyan a hangod, mint amikor megkérdezem, rémesen áll-e nekem a keki sort.

– A keki sort mindenkinek rémesen áll. És nem azért dühösek, mert összeházasodunk, hanem azért, mert nem térsz be a zsidó vallásba. Nagyon aggódnak amiatt, hogy fogom tartani a kóser étrendet a palotában.

– Michael! Hagyd abba! Nem vicces!

– És azért is, mert amikor genoviai Michael herceg leszek, a gyerekeimet Renaldónak fogják hívni és nem Moscovitznak.

Abbahagytam a nevetést.

– Várj… ezt az utóbbit tényleg mondták, ugye?

– Hát, én vagyok az egyetlen fiuk, érthető, hogy aggódnak emiatt. Azt hiszem, őrlődnek aközött, hogy elveszítik a fiukat és nyernek egy herceget. Azzal igyekeztem megnyugtatni őket, hogy abban a valószínűtlen esetben, ha Lilly férjhez találna menni, ő biztos nem fogja fölvenni a férje nevét, tehát az ő gyerekei Moscovitzok lesznek. Furcsa módon ez nem nyugtatta meg őket.

– Persze hogy nem – vágtam rá. – Lilly elsőéves korában letett a pasikról. – Jobbnak láttam Larsról nem említést tenni, főleg hogy Lars ott ült a kocsiban. Szerintem jót tesz neki, ha úgy tudja, hogy Lilly egy életre letett a pasikról. Lars egója eléggé túl van fújva. – Azt mondja, soha nem megy férjhez. Elfelejtetted?

– Nem felejtettem el – mondta Michael. – És igazából azt mondta, hogy az egyéniségbe szeretsz bele, a neme nem számít. Őszintén szólva, ha te pasi volnál, azért nem tudom, hogy annyira odalennék-e érted.

– Ne hagyjuk inkább ezt az egészet?

– Miért? Mert azt mondtam, nem lennék annyira oda érted, ha pasi volnál?

– Nem. Hanem mert a szüleidnek igaza van. Michael, nemcsak a nevemet kell majd fölvenned, hanem le kell mondanod az amerikai állampolgárságodról is, ha összeházasodtunk. Ne haragudj. Ezt hamarabb kellett volna mondanom.

– Papíron genoviai leszek, de a szívem amerikai marad – felelte Michael. – Szóval ez nem játszik.

– Ööö… Lehet, hogy elkapkodtuk.

– Mia, nyolc éve együtt vagyunk – sőt ha a gimit is beleszámítjuk, még több. Egyáltalán nem kapkodunk. És nem érdekel, milyen vezetékneve lesz a gyerekeinknek, sőt az se, lesznek-e gyerekeink. Én csak veled akarok élni.

– Én is veled akarok élni. – Suttogtam (muszáj volt suttogni, Lars és François, a sofőr miatt. Jó lenne, ha lenne némi valóságos magánszférám, de a magánszféra abban a pillanatban megy a kukába, amint belép a képbe egy sofőr meg egy testőr.).

– Akkor hogy van az, hogy az első akadálynál máris ki akarsz szállni? Azt hittem, keményebb anyagból gyúrtak, Thermopolis.

Sajnos el kellett engednem a fülem mellett, hogy Thermopolisnak szólított, pedig mindig megremegek tőle.

– Csak miattad csinálom. Innentől kezdve csak még rosszabb lesz minden. Bele akar rántani minket ebbe a Trónok harca-játszmába.

– Te miről beszélsz?

– A nagyanyámról! Az eljegyzésünk híre egy órán belül mindenhol megjelenik. Reuters. BBC. TMZ. Kiskegyed. Mindenki erről fog írni. A hercegi esküvő lesz a vezető híranyag minden nemzeti televízióban ma este. És utána aztán képtelenség lesz kisméretű magánesküvőt tartani csak a szűk családdal és barátokkal. Azt kell csinálnunk majd, amit a nagyanyám mond, ami azt jelenti, hogy igenis nemzeti ünnep lesz a dologból, és emlékbélyeget bocsátanak ki az arcképeddel.

– Nem érdekel – mondta Michael, és a hangja nagyon elszántan csengett. – Ha ezen kell keresztülmennem, hogy összeházasodjunk, akkor legyen.

– Ó, Michael, olyan édes vagy!

– De ez a legrosszabb, ami történhet, nem? Nincsenek titkos, okkult, hercegi házassági szertartások Genoviában, amiben részt kell vennem, ugye? Áldozati sebek ejtése? Vérszerződés?

– Hát te már amúgy is körül vagy metélve, úgyhogy nem.

Csönd volt a vonal túlsó végén.

– Te jó ég, csak vicceltem! – kiáltottam. – Ha az uralkodóházhoz akarsz tartozni, az első számú szabály, hogy értened kell a viccet.

– A viccek első számú szabálya, hogy viccesnek kell lenniük – vágott vissza.

– Rendben. Akkor visszatérhetünk arra a kérdésre, hogyan tudta meg a dolgot a nagyanyám? Azt tudom, hogy nem Tina mondta meg neki.

– És nem is én – szólt közbe Lars az első ülésről. – Nem én mondtam meg neki.

– Persze hogy nem Lars volt – kontrázott Michael, mert meghallotta. – Mondd meg Larsnak, senki nem hibáztatja őt.

Komolyan mondom, ha az életem az egyik szerelmi háromszöges romantikus regényben játszódna, Lars és Michael két paranormális alfahím volna, és egymásba szeretnének, engem meg le se tojnának.

– Tudjuk, hogy nem maga volt, Lars – szögeztem le. – És mielőtt elindultunk ma reggel, a gyűrűt a hópiheláncomra fűztem, hogy senki ne lássa a repülőn. Biztos Gretel volt az.

– Gretel? – visszhangozta Michael.

– A séf. Ki más lehetett volna? Esküszöm, iszonyú durvát fogok írni róla a TripAdvisorra. Hacsak… hacsak nem voltak kamerák a cabanában. Nem gondolod…

– Mia – vágott közbe Michael. – Állj le. Én tudom, ki szivárogtatta ki a sztorit.

– Tudod? Ki?

– Én voltam.

– Te? – képedtem el. – Michael, miről beszélsz?

– Az a része a sajtóközleménynek, hogy apád engedélyét kértem, hogy feleségül vehesselek, igaz volt… legalábbis részben. Nem az engedélyét kértem, tudtam, hogy azt nem szeretnéd, mert szexizmusnak tartanád. Nem vagy az apád tulajdona. De találkoztam vele, mielőtt elindultunk. El akartam mondani neki, hogy ezen a hétvégén meg fogom kérni a kezedet, és az áldását kértem.

Nem tértem magamhoz.

– Várj, erről beszéltél, amikor indulás előtt azt mondtad, hogy beszéltél a szüleimmel?

– Igen. Anyáddal is beszéltem, mert neki nagyobb szerepe volt a nevelésedben. Így tartottam helyesnek. Mit gondolsz, hogyan úsztad meg olyan könnyen azt a sok kötelezettséget… beleértve a Cirque du Soleil-t a nagyanyáddal?

– Ó, Michael… – nyögtem a telefonba. Egész érzelemvihar borított el. – Ez annyira… annyira…

– Igen, tudom – felelte. – Gáz. Főleg a végeredmény.

– Nem – tiltakoztam. – Egyáltalán nem ezt akartam mondani. Hanem hogy mennyire romantikus tőled. Egy hétköznapi családban ez nagyszerű dolog lett volna.

– Most már tudom – mondta. – Apád biztos megemlítette valakinek…

– Ne szégyellősködj, Michael – vágtam közbe. – Most már a családba tartozol. Nyugodtan és hangosan kimondhatod. A papám biztos megemlítette a nagyanyámnak, aki meglátta a lehetőséget, hogy végre jobb sajtója legyen a papámnak a koccanás után a törvénnyel.

Michael nagyot sóhajtott.

– Ennyi év után igazán tudhattam volna.

– Fogd már be – torkoltam le. – Semmiért nem adnám oda az elmúlt hétvégét, még így sem. De miért nem szóltál, hogy megkérdezted őket?

– Nem is tudom – felelte. – Valahogy szóba se került. Meg… igazából mással voltunk elfoglalva.

Elvörösödtem, pedig Michael a szomszéd államból beszélt, és a kocsiban senki nem hallotta a beszélgetés másik oldalát.

– Ööö… nyögtem. – Hát igen.

– Jó, akkor se haragudj. Mindegy, úgyis mindjárt találkozunk.

– Mindjárt? Miért, mi van az orvoskongresszussal New Jersey-ben?

– Ó, hát az zajlik – mondta könnyedén –, csak éppen a sajtó megtudta, hogy előadást tartok, ezért megszállták a hotelt, azoknak meg nincs elég biztonsági emberük, hogy kezeljék a helyzetet. Szóval udvariasan megkértek, tegyem át máskorra.

– Jaj, Michael! Ez rémes!

– Semmi baj – vigasztalt. – A dokik úgysem figyelnek a Pavlov Sebészeti Vállalat legfrissebb újításaira a neurológiai protézisok területén, ha rájönnek, hogy az előadó épp most jegyezte el Genovia trónörökösét.

Ezt is olyan könnyedén mondta, viccet csinált az egészből, bár szerintem ebben semmi vicces nincs. Sőt, ha lehet még dühösebb lettem Grandmère-re. Nemcsak önző módon Trónok harca játszmát csinál az esküvőnkből, de veszélyezteti Michael vállalkozását, ráadásul akadályozza létfontosságú egészségügyi kutatások népszerűsítését.

– Michael, tényleg nagyon sajnálom. Utánajárok én ennek, bármi legyen is.

– Mia, hagyd, semmi baj. Tényleg nem a te hibád. Azt hiszem, az uralkodás második számú alapszabálya…

De nem tudtam meg, mi szerinte az uralkodás második számú alapszabálya, mert elnémult a telefonja.

Vagy elkapták őt az oroszok. Igaz, amikor ezt említettem Larsnak, ő azt mondta, túl sokat nézem az NCIS-t, és a továbbiakban nézzem inkább a Lifetime női mozicsatornát.

Én meg azt mondtam, elég már a szexista megjegyzésekből, mert azt a csatornát rengeteg pasi is nézi, ráadásul az ottani filmekben folyton elrabolják az embereket, persze főleg terhes anyákat, akiknek a csecsemőit később áruba bocsátják a gyerekkereskedelemben, ami tökéletesen megfelel a valóságnak. Egyszer voltam egy jótékonysági rendezvényen, ahol pénzt gyűjtöttek a jelenség visszaszorítására. Mariska Hargitay is ott volt, és a mosdóban gratuláltunk egymás ruhájához.