39
A hármas számú kihallgatóhelyiség

Nate-et két őr kísérte le az alagsorba a butirkai börtöncellájából, akik vigyáztak, nehogy meglökjék gipszbe tett bal karját vagy sínnel rögzített kisujját, amit jó néven vett, mivel az egész bal oldala sajgott. Meglepetten konstatálta, hogy nem egy szabályos, asztallal, acélszékekkel, Marx és Lenin fényképével meg a mindenütt jelen lévő, nyilvánvalóan a poloskák elrejtésére hivatott rózsacsokorral felszerelt földszinti kihallgatóhelyiségbe viszik. Ehelyett a nyirkos mínusz harmadik szintre baktattak le, melynek málló halványzöld falai voltak, és lepattogzott festékű acélajtai nem árulták el, ki vagy mi sínylődik mögöttük. Nate-ben felötlött, hogy ő lehet az első CIA-s tiszt, akit átvezetnek ezen az ablaktalan folyosón, ahol síri csönd honolt. Az őrök megálltak az OPROSZ 3 feliratú ajtó, vagyis a hármas számú kihallgatóhelyiség előtt.

Nem akármilyen hely tárult Nate szeme elé. A hatalmas szoba leginkább műtőre emlékeztetett: nem csupán a padlót, a falakat is fehér csempe borította, egészen derékmagasságig. Fertőtlenítőszag terjengett a levegőben, a lámpák fehér fénye szinte elvakította Nate-et. A szemközti falnál több gurulós kisasztal állt, az egyik sarokban óriási, kör alakú, rozsdamentes acél állólámpák sorakoztak görgőkön. A túlsó fal előtt egyetlen, különös szék állt, talán festett alumíniumból. Magas háttámlája, fejtámasza, lapos karfája és görgős lába volt. A fehér festék lepattogzott és elszíneződött, főleg az elülső lábaknál, a karfánál és a háttámlán. Így, hogy egyedül árválkodott a sarokban, úgy festett, mint egy kiselejtezett 18. századi etetőszék. Nate-nek feltűnt öt egymás mellé állított szék. A vallatásoknak általában nem volt közönsége, de ezek a helyek talán kezdő vallatókra vártak, akik a szakma finomságait akarják ellesni. Igazi orosz barbárság megfigyelőket ültetni a helyiségbe, hogy első kézből hallják, lássák, szagolják a vallatást, nem egy tükrös üvegfal túloldaláról.

Az őrök lenyomták Nasht egy egyenes háttámlájú faszékre, és a vállán nyugtatva kezüket mögé álltak. Látta, hogy OTs-27-es 9 mm-es automata Berdis pisztoly lóg a derékövükön. Előrehajolt, hogy kissé körülnézzen, mi van a helyiség többi részében, de az őrök visszarántották. Fiolákkal teli üvegvitrinek sorakoztak a szobában, steril vászonra terített sebészeti eszközök, a szoba közepén rozsdamentes acél asztal, mindkét végén csövekkel, amelyek a padlóba vájt lefolyókhoz vezettek. Nyilvánvalóan boncasztal. Nate-nek nem tetszett a csempével borított, dimbes-dombos padló, amely a szobában elhelyezett fél tucat lefolyó irányába lejtett. A gyógyszeres vitrin mellett álló, gurulós kocsira helyezett teherautó-akkumulátor sem nyerte el a tetszését, melynek fogantyúján kábelrengeteg tekergett. Egyáltalán nem illett a vakítóan fehér műtőbe. Egy koszos szervizben lett volna a helye, hogy lefulladt kamionokat bikázzanak be vele. Nate lelkiereje egy kissé megingott, amikor elképzelte, mire szolgálhat az akkumulátor. Fenébe azzal a szarral!

Annak ellenére, hogy eltört az ujja és a karja, Nate viszonylag jó állapotban volt. Arra jutott, hogy Benford kanáricsapdát állított, és háromféle változatban adta elő ugyanazt a sztorit a három jelöltnek. Ha minden jól ment, Dominyikának sikerült továbbadnia Langley-nek, melyikük a vakond, remélhetőleg még időben ahhoz, hogy elhárítsák a katasztrófát. Nate elfogadta Benford radikális, „mindent vagy semmit” taktikáját, felfogta, hogy „gyíkfarok”-nak használták, vagyis olyan, ügynöknek, akit egy magasabb rendű cél érdekében feláldoznak. Azóta nem látta Dominyikát, hogy kivallatták Putyin birtokán, és aggódott, hogy a vakond valamiképp lebuktatta. Remélte, hogy Agnesnek sikerült kijutnia Oroszországból. Úgy okoskodott, hogy nem izzasztanák meg most ennyire, ha mindenki lebukott volna. Maradtak még ügynökök, akiket meg kell óvnia. Abban bízott, ha elég alaposan fülel, a vallatók kérdéseiből megtudhatja, hogy áll a vakond utáni hajsza, és biztonságban van-e Dominyika.

Nate kerülte a pillantásával az akkumulátort, ehelyett inkább igyekezett lelkileg és fizikailag is felkészülni a rá váró vallatásra. Valószínűleg megint kábítószerekkel próbálkoznak majd, de kis szerencsével és kellő önuralommal képes lehet ellenállni a hatásának. Ha Dominyikának van befolyása a vallatásra, biztos, hogy a lehető legcsekélyebb fizikai kényszer mellett fog kardoskodni, és amilyen sokáig csak tudja, limitálja a vallatások számát, hogy Langley-nek legyen ideje elintézni a kémcserét. Arra azonban ügyelnie kell, nehogy túl messzire menjen, és ezzel gyanúba keverje magát. Ez létfontosságú.

Bármit is készültek tenni vele az oroszok, Nate biztosra vette, hogy túléli. Putyin Moszkvájában raboskodott, de a mai, modern korban az ellenséges szolgálatok hírszerzőinek nem esett bántódása, erre szigorú előírások vonatkoztak. Lehet, hogy Putyin több száz, őt bíráló ellenzéki oroszt kiiktatott, de a rivális titkosszolgálatok ügynökeivel ilyet nem csinált.

Nate tudta, hogy hosszú időbe fog telni, mire a külügyminisztérium végre rászánja magát, és a hajszálcsíkos seggük meresztése helyett megkezdik a tárgyalásokat a szabadon engedéséről. Talán egy, talán öt év lesz, de akár tíz évbe is beletelhet – egy biztos, a CIA harcolni fog érte. Ha visszatér Langley-be, kitüntetések, előléptetés várja majd, egy sor különféle megbízatás, de valójában búcsút mondhat a karrierjének. Az álcájának lőttek, és azt mondják majd róla, lelkileg kiégett. Nate arról ábrándozott, addigra talán Dominyika is túl lesz az SZVR-es karrierjén, készen áll majd a visszavonulásra, és arra, hogy új életet kezdjen vele. Átkozottul hosszú időbe telik még, mire elkezdhetik a közös életüket, de megéri kivárni. Nate most egyelőre arra készült, hogy amennyi hülyeséggel csak tudja, megpróbálja megetetni vallatóit. Sejtette, hogy az oroszok mostanra már nagy valószínűséggel azonosították, és tudják, hogy ő Nathaniel Nash, Korcsnoj tábornok utolsó tartótisztje. A tábornok a CIA egyik legjobb moszkvai ügynöke volt, akit tizennégy éven át futtattak. Azt is tudják, hogy Nash folyékonyan beszél oroszul, ami dühíteni fogja őket.

Bármit is gondolt Nate a civilizált vallatásról a Butirka pincéjében, az egy szempillantás alatt szertefoszlott, amint meglátta Joszip Blohint belépni az ajtón. Az őrmester terepszínű egyenruhát és fényesre suvickolt bakancsot viselt. Zöld nejlonövet kötött szorosan a derekára, övcsatján a Szpecnaz jelvényével, az ejtőernyővel és a tőrrel. Keményített egyenruhája makulátlanul tiszta volt, de rangjelzést hiába keresett rajta az ember. Gyér haját hátrafésülte golyófején, sebhelyes homloka tompán fénylett a szoba lámpáinak erős fényében, sonkakeze a teste mellett lógott.

A férfi Nate-hez lépett, és olyan közel hajolt hozzá, hogy az arcuk szinte összeért. Blohinnak valamilyen rejtélyes oknál fogva kerozinszaga volt – átható, csípős, de nem egészen kellemetlen.

– Ez a szugyba, hogy ismét találkozunk. Hogy is mondják ezt angolul? – szólalt meg Blohin reszelős hangján.

– A sors – válaszolta Nate angolul. – Járt Törökországban azóta, hogy utoljára beszéltünk?

– Nem csak sorsot jelent, jenki. A szugyba végzetet is jelent.

Nate a férfi szemébe nézett.

– A magáét vagy az enyémet? Vagy Slikov őrnagyét?

Blohin intett a Nate mögött álló őröknek, hogy állítsák fel az amerikait, ültessék át az ódivatú, kopott, magasított székbe, és gurítsák a szoba közepére, a vallatólámpa fénye alá. Az őrök átlátszó műanyag zsinegekkel a lapos kartámlához kötözték Nate csuklóját, a bokáját pedig az elülső széklábakhoz, Blohin pedig megszorította az összes csomót. Nate nemezpapucsát lerángatták a lábáról. Izzadságfoltos bőrszíjat tekertek a mellkasára, és hátul rögzítették. Szoros volt, de Nate azért kapott levegőt. Ráébredt, hogy a vallatás talán rosszabb lesz, mint amire számított. A kötözés arra utalt, hogy olyan extrém módszereket fognak kipróbálni rajta, amelyektől leesik a székről, ha nincs beszíjazva. Lehet, hogy ő lesz a hidegháború történetének első CIA-se, akit megkínoznak a Butirka pincéjében. Talán még egy úttörő kitüntetést is kap majd, ha hazaért.

Nate ellenőrizte a csomókat a csuklóján és a bokáján, fészkelődött egy kicsit a székében, amitől az billegni kezdett az egyenetlen padlón. Ekkor kinyílt az ajtó, és négy ember lépett be rajta: három férfi és egy nő, az őrök alázatos viselkedéséből ítélve mind nagykutyák. Nate feléjük fordult. A nő Dominyika volt, sötét kosztümöt és fekete harisnyát viselt, belépőkártya lógott a nyakában, amely jártában meg-meglendült, enyhe bicegése miatt léptei szabálytalanul koppantak a csempézett padlón. Nate-nek olyan volt itt viszontlátnia őt, mintha egy álmot látna. A haját most is feltűzte, és a tekintetük találkozott egy pillanatra. Mi sem lett volna természetesebb, mint hogy odalép hozzá, megcsókolja, megparancsolja az őröknek, hogy oldozzák el, és kézen fogva kisétál vele az épületből. Azért egy kicsit megszidná, azt mondaná, „Hát ennyire se mész nélkülem, duska?” Nate az átható fertőtlenítőszagon túl halványan megérezte a nő Calèche parfümjének illatát. Székek csikorgását hallotta, miközben Blohin a szoba közepére tolta Nate székét, hogy ne lássa látogatóit, akik között Nate azonnal felismerte Bortnyikovot és Patrusevet, az FSZB korábbi és jelenlegi vezetőit. A nyerő hármas harmadik tagja pedig Dominyika volt, az SZVR igazgatója. Ezek a magasrangú vezetők végig fogják nézni a vallatását? Hallatlan. Talán a Kreml pánikba esett, vagy Benford lebuktatta Magnitot, és mivel az oroszoknak fogalmuk sem volt arról, hogyan történhetett meg, kétségbeesetten ki akarták deríteni, ki kémkedik az amerikaiaknak. Nate emlékeztette magát, hogy rendkívül óvatosnak kell lennie, mivel a vakond itt ül a szobában, ő az azokkal a gyönyörű lábakkal. Bármi áron meg kell védenie.

Nate nem tudhatta, hogy ennél súlyosabb a helyzet. Miután Putyin porig alázta őket, és közölte velük, hogy nem Gorelikov a vakond, a három szolgálatvezetőt hivatali kocsijukhoz kísérték, és külön-külön a Butirkába szállították őket, hogy személyesen vegyenek részt az amerikai hírszerző tiszt kihallgatásában. Ösztönösen távol maradtak egymástól, nem is beszéltek. Dominyika fejére mintha köd telepedett volna. Semmire sem emlékezett az autóútból Moszkva utcáin át, a teára sem, amelyet a börtönigazgató fogadóhelyiségében szervíroztak neki, és a kopogó lépteket sem tudta volna felidézni, melyekkel a börtön végtelennek tetsző folyosóin és mocskos lépcsőin át a pincébe jutott. Amikor a fehér csempével borított helyiségbe lépett és a székben meglátta Nate-et a ragyogó bíbor aurájával, kitisztult a feje. Blohin láttán azonban összeugrott a gyomra. A férfi verdeső fekete szárnyai alig várták, hogy munkához lássanak. Ez is Putyinra vallott, hogy Blohint rendeli ide, aki gyűlöli Nate-et azért, ami Slikovval történt, de legfőképpen azért a szörnyű megaláztatásért, hogy megpróbálta beszervezni abban a török fogdában. A férfi nagyobb elánnal veti majd bele magát az amerikai vallatásába. Dominyika kollégáinak auráját sápadtfehérré változtatta a rettegés. Ez a próbatétel a harmincas évek nagy tisztogatásait idézte. Mindenki gyanúsított és vádlott – az egyik tanácsadó búcsút mondhat az életének, míg a többieket felmentik.

Blohin bokájáig érő, bőr henteskötényt vett fel, és szorosan megkötötte a dereka körül. Durva fekete gumikesztyűt húzott, az akkumulátort a szoba közepére gurította a fal mellől, és kibogozta a kábeleket. A szerkezet oldalára vörös csillagot festettek. Az akkumulátorhoz csatlakoztatott kábelek vörös filccel borított rézcsipeszben végződtek, melyeket Blohin egy vödör vízbe mártott, teljesen átáztatva az anyagot. Egymáshoz érintette őket, de azok nem kezdtek el a hollywoodi filmekre jellemző módon szikrázni, hanem füstöltek az áramtól, de miután Blohin újra vízbe mártotta azokat, abbamaradt a füstölgés. Az égett pirítós szagára emlékeztető savanyú, fémes szag terjengett a helyiségben. Nate széklábak csikorgását hallotta maga mögül, és azt kívánta, bárcsak nyugton maradna Dominyika. Meddig lesz képes kitartani? Meddig bír Domi megmaradni a székében? Gyerünk, kicsim, maradj nyugton!

Blohin rátámaszkodott Nate székének karfájára.

– Egyetlen dolgot akarok magától, amerikanszkij – mondta halkan. – A moszkvai ügynökének nevét.

– A neve titok, malis, pöcsfej – felelte vigyorogva Nate. – Ezért használjuk az „ügynök” szót.

Blohin szeme résnyire szűkült, az arca elvörösödött. Nate bal bokájának két oldalához érintett egy-egy filccel borított csipeszt, és kéjes arccal figyelte, ahogy Nate háta ívbe hajlik és a lába ösztönösen előrelendül. Borzalmas volt az áramütés, félig mintha kalapácsütéseket mértek volna a lábára, félig mintha izomgörcsök gyötörték volna. A francba, ez napokig is eltarthat. Blohin elvette a filceket, és bár a hirtelen megszűnő fájdalom és idegrángás hatalmas megkönnyebbülést jelentett Nate-nek, kikészítette a várakozás, hogy mikor jön az újabb adag; ez volt az elektrosokk lényege: a rab szüntelenül azon retteg, mikor kapja az újabb áramütést.

Blohin ismét vízbe mártotta a filcet.

– Mi a vakond neve? A nap minden perce a rendelkezésünkre áll, amíg le nem merül az akkumulátor, vagy maga eszét nem veszti.

Nate-nek eszébe jutott, milyen jól beszél Blohin angolul. Összeszedte magát.

– Maga egy seggében turkáló gorilla. Egy mangyuk.

Blohin Nate combjának belső részéhez nyomta a szövetet, centikre a herezacskójától. Nate felsőteste nekifeszült a mellkasán körbefutó szíjnak, az alsóteste pedig görcsösen rángatózni kezdett, ahogy az áram végigfutott az izomrostokon, és összerántotta őket. Elviselhetetlen volt a lábai között érzett fájdalom, végigsugárzott a péniszén, amely azonnal felmeredt, majd a vizeletét sem bírta visszatartani. Blohin elvette a filceket, és hátrébb lépett, kikerülve a Nate széke alatt összegyűlt vizeletet. A CIA-s felemelte a fejét, kiegyenesedett, és szemébe hulló hajtincsein át Blohin szemébe nézett.

– A nevet akarom, jenki.

Nate megrázta a fejét. Nem bírta volna már sokáig az áramütéseket, és rettegett attól, hogy Dominyika közbelép, hogy megmentse. Csak egyetlen reménye maradt: ha úgy felhúzza Blohint, hogy az megöli vagy olyan súlyos sérülést okoz neki, amely miatt legalább átmenetileg félbe kell hagyniuk a vallatást, így Dominyika nem kényszerül arra, hogy valami katasztrofális dolgot tegyen. Gyerünk, próbáld meg! Mentsd meg Domit! Nate ágyéka égett, a combjai kontrollálhatatlanul rángatóztak. Az utolsó görcsnél úgy érezte, mintha meghúzódott volna egy izom a gerincében.

– Ezért ejtettük magát Isztambulban – hörögte Nate oroszul, hogy még súlyosabb legyen a sértés. – Magában nincs semmi becsület, egyáltalán nem méltó arra, hogy a szpecnazhoz tartozzon. Ti zsenyscsina. Maga egy nő.

Ha valaha is kikerül innen élve, Domi alaposan le fogja tolni ezért.

Blohin szeme majd kiugrott a helyéről a sértés hallatán. Eldobta a kábeleket, félregurította az akkumulátort, fellökve a vízzel teli vödröt, majd odament az egyik szekrényhez, és elővett egy méteres vascsövet. Kimeredt hüllőtekintettel nézett maga elé, sebhelyes homloka lilán lüktetett.

Add, hogy hálával fogadjuk, ami részünkül jut!, suhant át Nate fején Blohin arcára pillantva.

A szpecnazos odasózott a vasrúddal a bal lába sípcsontjára, és szilánkosra törte. A darabokra tört csont szétszaggatta a sípcsontot és a szárkapocscsontot stabilizáló, csontok közötti hártyát, amitől Nate bal lába térd alatt a főtt tészta állagához lett hasonlatos. Nate ordított a fájdalomtól, de a dac és elszántság üvöltése volt ez, nem a halálra rémült fogoly jajveszékelése. Nate Blohin szemébe nézett, azon tűnődve, vajon a férfi elharapja-e a fogával a torkát, de a zömök katonát nem lehetett kibillenteni nyugalmából. Két kézzel markolta a vascsövet, olyan szeretetteljesen dédelgetve, mint Benny Goodman a klarinétját.

Blohin szemügyre vette Nate bal lábát, amely feldagadt, ellilult, és természetellenesen elgörbült. Ahogy a puha alumíniumba vájta a körmeit, Nate érezte a barázdákat a szék karfáján: azoknak a férfiaknak és nőknek a körmei hagyták, akiket azelőtt ugyanúgy megkínoztak, mint most őt. Lehet, hogy Blohinnak jó érzéke volt ahhoz, hogy elviselhetetlen fájdalmat okozzon másoknak, a kifinomult vallatás nem tartozott az erősségei közé.

– Az amerikaiaknak dolgozó orosz áruló nevét akarom.

Nate erőtlenül felemelte a fejét, és egy izzadtságcsepp gördült le az orrán. A fájdalom a lábából a zsigereibe sugárzott.

– Ezt a kérdést az előtt kell feltennie, hogy megüti a rabot, zsopa, seggfej – suttogta.

Mielőtt még Nate felkészülhetett volna rá, Blohin a lekötözött bal karjára sújtott a vasrúddal, újra eltörte a kisujját, három-öt ponton is összezúzta az ujjízületeit, és porrá törte a csuklója apróbb csontjait. Nate keze azonnal feldagadt, bütykei helyén horpadások lettek. Elviselhetetlen volt a metsző, elektrosokkszerű fájdalom, amely a hónaljáig sugárzott, majd végig az egész mellkasán, ahogy a kapcsolódó idegek reagáltak a vasrúddal mért ütésekre. Nate állatias üvöltése segített a férfinak elviselni a fájdalmat és levegőhöz jutni. A bal keze úgy feldagadt és belilult, hogy a kábel, amellyel a székhez kötözték, a húsába vágott.

Nate felordított, ahogy Blohin közel hajolt hozzá, és szemérmesen az ép jobb karjához érintette a vasrúd végét, jelzésképpen, mi vár rá.

– A moszkvai ügynöke nevét akarom hallani.

– Valaki a legfelsőbb körökből – dadogta Nate ‒, de nem emlékszem a nevére, úgyhogy baszódjon meg! – A fájdalmai ellenére hallotta, ahogy a három magas rangú orosz fészkelődni kezd a székében. Szóval erről van szó. Putyin mindenkire gyanakodott, még a hozzá legközelebb állókra is, és úgy bánt velük, ahogy Sztálinnak volt szokása megalázni a vezetőit. Ezért kellett itt lenniük, hogy szemtanúi legyenek a vallatásnak és kicsit bepánikoljanak, amin Putyin jót mulatott. De hol van Gorelikov őfelsége? Ő minden gyanú felett áll?

– Várjon! – motyogta Nate, mire Blohin szorosabban markolta a rudat. – Eszembe jutott egy név. Az összeesküvők a maga anyjánál, Blohinánál szoktak találkozgatni, de csak miután a matrózok távoztak.

Újabb fészkelődést hallott maga mögül. Az amerikai megfizet a pofázásáért.

Blohin Nate széke mögé lépett, és kaján vigyorral végigmérte a három magas rangú kormánytagot. Bortnyikov idegesen izgett-mozgott, de az nem volt világos, hogy a félelemtől vagy mert végig kellett néznie a jenki megkínzását. Patrusev arca hamuszürke lett: a doktori fokozatot szerzett egykori mérnöknek ehhez nem volt gyomra. Jegorova az érdektelenség maszkját öltötte szépséges arcára, keresztbe tett lábai nem rángatóztak. Unottnak tűnt. Ő volt az egyetlen ember a helyiségben, aki már gyilkolt, és Blohin semmi másra nem vágyott a New York-i kiruccanásuk óta, minthogy leteperje, összekötözze és szilánkosra törje a nő csontjait. Kiderül, sikerül-e legalább azt elérnie Nash kínzásával, hogy Jegorova összehányja magát.

Nem tehette meg, hogy nyíltan szembeszegül Jegorovával, főleg, ha igazak a pletykák, hogy viszonya van az elnökkel. Bizony, bizony, Blohinnak megvoltak a maga forrásai. A két őrön kívül a Kreml egyik fiatal titkára figyelte árgus tekintettel a Biztonsági Tanács tagjait a falnak támaszkodva. Biztos, hogy később jelentést fog tenni az elnöknek. És ott volt még az a három füstüveggömb a plafonban, amely a kamerákat rejtette. Blohin még egyszer végignézett a Tanács tagjain, elfordult, és hátulról Nate könyökére sújtott a rúddal, amitől elpattant a kötél, amellyel a székhez szíjazták, és mint egy sült gesztenye, széthasadt a könyökcsontja, elmozdítva az ízületet védő belhártyát az orsócsont feje és singcsont és az orsócsont találkozása között. Nate karja ernyedten lógott le a kartámaszról, a könyökcsontja szilánkosra tört és elmozdult a helyéről. Még akkor sem bírta volna felemelni a karját, ha az lángra kap. Nate felordított a fájdalomtól, de aztán remegve abbahagyta, és hörögve felröhögött, feldühítve ezzel Blohint, aki Nate bal vállára suhintott a vascsővel, porrá zúzva a vállcsúcsot, és a lapocka hollócsőrnyúlványát. Nate-ből velőtrázó üvöltés tört fel, majd ájultan előrebukott, ameddig csak engedte a mellkasát tartó szíj.

Dominyika és Patrusev egyszerre pattantak fel a székből, de Patrusev az ajtóhoz masírozott, és becsapta maga után. Nem bírja a gyomra az ilyesmit? Vagy pánikba esett, mert bűnös? A nő viszont Nate elé lépett, és felemelte a fejét, az ujjával kitámasztva az állát. Semmit sem árult el az arca, mivel Blohin le nem vette róla a szemét, de a szíve kalapálni kezdett Nate izzadtságban úszó arca, a szemöldöke, felszakadt ajka, lecsukódott szemhéja láttán, amelyet annyiszor csókolt, hogy felébressze. Nehogy eláruld, mit érzel, maradj higgadt, te jó isten, de akkor se nézheti tétlenül, ahogy ez a szpecnazos eszelős péppé veri Nate-et, nem teheti, inkább mindent bevall, hogy megmentse, és akkor hazaküldik Nate-et, Forsyth majd gondoskodik róla, nem számít, mi lesz vele, de nem teheti, nem szabad, ez csapda, Nate is ezt mondaná neki, meg Benford, Gable ugyanazt ordítaná a Valhallából, hogy ne veszítse el a fejét, mind kémek vagyunk, bármi áron túl kell élnünk, mert Putyin szörnyű kígyóvermének legyőzése mindent megér, még akkor is, ha ehhez végig kell néznie Nate halálát. Bocsáss meg nekem, duska, ja ljublju tyibja, teljes szívemből szeretlek.

Dominyika elengedte Nate fejét, amely előrebukott, mint egy selejtes dinnye a piacon, majd Putyin ifjú spiclijéhez fordult.

– Most azonnal menjen a Kremlbe, és mondja meg az elnöknek, hogy ez a vallatás kész gyalázat, és ez a szpecnazos söpredék, akit nem lehet embernek nevezni, végez az amerikaival, mielőtt az bármit mondhatna. – Nyomatékul toppantott a lábával. – Induljon most azonnal! – Az egyik fegyveres őrre bökött. – Maga menjen vele, hogy gond nélkül kijusson a börtönből. Hallották, amit mondtam?

Az őr és a Kreml csicskája úgy felugrottak, mintha leforrázták volna őket, és kirohantak az ajtón.

Dominyika Blohin felé fordult.

– Maga vadállat, ennek az amerikainak fontos információ van a birtokában, tudja, ki a kormányunkban megbújó vakond, aki a legfontosabb titkainkat továbbadja az amerikaiaknak, erre maga vasrúddal eltöri a kezét és a lábát. Maga félkegyelmű.

Nate nyöszörögve megmozdította a fejét. Dominyika a szoba túlsó végében álló mosdókagylóhoz ment, hogy benedvesítsen egy rongyot, amellyel letörölheti a férfi arcát, és visszafordulva azt látta, hogy Blohin a vasrúddal Nate előtt áll, aki motyog neki valamit, mire Blohin megmerevedik, kihúzza magát, és a feje fölé emeli a rudat. Bortnyikov felpattant a székből, azt ordítva, hogy „Ne!”, de Blohin teljes erőből lesújtott a rúddal Nate nyakának jobb oldalára, széttörve a kulcscsontját – a csont hegye átdöfte bőrét ‒, és a bolygóideget a felkari idegközpontnál, ami agyi ischaemiát okozott, azaz blokkolta az agy vérellátását. Nate ájultan előrehanyatlott a székben, Bortnyikov és az őr lefogták Blohint, aki megpróbált újabb ütést mérni Nashre, Dominyika pedig mögé lépett, kihúzta az automata Berdist a pisztolytáskából, és az elkerekedett szemű Blohinra szegezve a fegyvert, meghúzta a ravaszt. Páratlan reflexeinek köszönhetően majdnem sikerült elhajolnia a golyó útjából, de Dominyika túl közel volt hozzá, két golyót eresztett a férfi zsírosan fénylő homlokába, beterítve a börtönőrt és az FSZB halálra vált igazgatóját a kiloccsanó szürke agyvelővel. Blohin arccal a padlóra zuhant, a feje kétszer is visszapattant a csempéről, két sebéből kibuggyanó vére a két legközelebbi lefolyó felé csordogált, a lába pedig gépiesen rángatózott, mert bár békaagya halott volt, a lába ezt nem tudta. Dominyika figyelte, ahogy Bortnyikov és az őr a szemükbe loccsant agyvelőt törölgetve kibotorkálnak a helyiségből, aztán letörölte Nate véráztatta arcát, közömbös mozdulatokkal, tekintettel a plafonba rejtett kamerákra. Nate magához tért a hideg, vizes anyag érintésétől, először az egyik, majd a másik szemét is kinyitotta, de a pupillái különböző méretűek voltak, jobb orrlyukából vér szivárgott, és Dominyika nem tehetett mást, csak az arcát törölgette, és azt kérdezgette: „Jól van, amerikai?”, de Nate szeme kiszámíthatatlanul imbolygott. „Most már biztonságban vagy” – súgta a férfinak, majd kikiabált a folyosóra, hogy azonnal küldjenek orvost, de hallotta a hangjában bujkáló pánikot, ezért uralkodni próbált a kétségbeesésén. Megállíthatatlanul csorgott a vér a férfi orrlyukából, hiába törölgette; nehezen kapott levegőt, hiába oldozta el a mellkasát szorító szíjat, a hangból ítélve vért lélegzett be. Dominyika nem tehetett mást, csak az arcát törölgette, azt ismételgette, „Mindjárt itt az orvos”, valahogy mégis tudta, érezte, hogy hiába, nem fognak tudni segíteni rajta. Nate bizonytalan szemével Dominyika szemébe nézett, halvány mosoly suhant át az ajkán, aurája felragyogott, és az egyik összezúzott ujjával egy pillanatra gyengéden megcirógatta a nő kezét. A kamerák nem láthatták a mozdulatot, amely többet árult el egy csóknál. Nate-nek még két levegővételre futotta az erejéből, végül elernyedt a teste, és bíbor aurája semmivé lett. Dominyika visszafojtotta a könnyeit, majd lépteket hallott a folyosóról, miközben Blohin lábai tovább rángatóztak a rózsaszínné vált csempén.

—————

Dominyika majdhogynem észrevehetetlen fuvallatot érzett a lámpa szellőzőnyílásából. Az eszköz az íróasztala szélén állt, az SZVR fenyvesekkel körülvett jaszenyevói központjának igazgatói irodájában. A fuvallat azt jelezte, hogy üzenetet kapott Benfordtól. Dominyika beállította a kijelzőt, belenézett a retinaszkennerbe, ezzel aktiválva a rendszert, és megkezdte az üzenet letöltését, amely hologramként vetült a lámpa lapos talpára. A legördülő betűket csak az láthatta, akinek a szeme pontosan a lámpával egy magasságban volt, és a vetítést egyetlen intéssel le lehetett állítani. Bár Dominyika eleinte szkeptikusan állt hozzá, mostanra lenyűgözte az eszköz hatékonysága. A lámpába rejtett digitális lencsével épp aznap reggel fényképezett le észrevétlenül egy szigorúan titkos, azonnal visszaküldendő jelentést, amelyet a Biztonsági Tanácstól kapott, és azonnal továbbította is Washingtonba, míg a Kreml futára alig egy méterre állt az asztalától, az aláírására várva. A berendezésnek ráadásul önmegsemmisítő funkciója is volt, vészhelyzet esetére. Ahogy azt Hearsey megjósolta, az SZVR központja óriási méretű, rendkívül hatékony antennának bizonyult.

A több bekezdéses üzenet nem Benfordtól, hanem Forsythtól érkezett. Fura.

1. Tájékoztatom, hogy Magnit életfogytot kapott egy szuperbiztos börtönben, a coloradói Florence-ban.

2. Kérem, tájékoztasson Nash helyzetéről, azt is beleértve, mikor történjen diplomáciai kapcsolatfelvétel a hazahozatala érdekében, és hogy van-e mód kémcserére.

3. Tájékoztatom, hogy Simon Benford, a kémelhárítás vezetője nyugdíjba vonult. Ezúton tolmácsolom legmélyebb háláját és tiszteletét.

Nate és Gable meghaltak. Benford nyugdíjba vonult. Azóta, hogy Helsinkiben beszervezték, Dominyika nem találkozott más CIA-s tisztekkel. Ők voltak a családja, megnyugtató jelenlétük enyhítette a kémkedéssel járó magányt. Most azonban, hiába jutott a csúcsra, végtelenül magányosnak érezte magát. Elszoruló torokkal kezdte fogalmazni a válaszüzenetét, betűket rajzolva a vetített érintőképernyőre.

1. Kapcsolat az elnökkel: heti két éjszaka. A szilovikokról beszél – Patrusev kegyvesztett lett, és említi Oroszország titkos szövetségét Iránnal és Észak-Koreával. Bővebb infó később.

2. Sajnálattal közlöm, hogy engedély nélküli vallatás során elszenvedett sérülései következtében Nash életét vesztette.

DIVA.

VÉGE VÉGE VÉGE

Dominyika remegő ajakkal és kivörösödött szemmel megnyomta a „küldés” gombot, továbbítva az üzenetet. Eszébe jutottak Agnes szavai: „Nate azért jött, hogy megmentse magát, én pedig azért, hogy segítsek Nate-nek. Végül mind vesztettünk.” Valóban mind vesztettek, de Dominyika irányította az SZVR-t. Bekerült a Kreml legbelsőbb köreibe, meglovagolta Putyint, ironikus módon visszatérve gyűlölt verébgyökereihez ebben a reménytelenül felfokozott, lázas világban, de már nem volt mellette az ő Nejtje. Felsóhajtott, borzongás futott végig a testén.

Díva ezután folytatta a munkát tágas irodájában, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílt a környező fenyőerdőre és szeretett Rogyinájára.