5
Üdv a klubban!

Amikor Benford nekikezdett a szokásos reggeli szitkozódásának, amellyel melegebb éghajlatra küldte a washingtoni vakondokat, egy másik, hétezer-nyolcszáz kilométerrel távolabbi tárgyalóasztalnál épp egy fagyos késő délutáni megbeszélés zajlott a Kremlben. Ez a tárgyaló, amely közvetlenül az elnök irodája mellett állt a szenátusi épületben, makulátlanul festett. Kék padlószőnyeg és tömörfa-borítású falak. A polírozott diófa asztalt sötét mahagóniintarzia ékesítette: az ötágú szovjet csillag – az antik bútordarabot nosztalgiából tartották meg. Elvégre ez volt az elnök konferenciaterme, és Putyin szerette, ha valami diszkréten a Szovjetunió régi dicsőségére emlékeztet.

A megbeszélést a kecskeszakállas Anton Gorelikov hívta össze és vezényelte le. A férfi elegáns kék Brioni öltönyt viselt, világoskék Turnbull & Asser inget és a nápolyi E. Marinella divatház gesztenyebarna selyem nyakkendőjét. Ezüstös haját gondosan hátrasimította.

Gorelikov az elnök tanácsadója volt kül- és belügyekben, illetve nemzetbiztonsági ügyekben, emellett a feladatai közé tartozott a világpolitikai események Oroszország számára előnyös befolyásolása. Egy modern kori Mihail Szuszlov, aki annak idején a Szovjet Kommunista Párt főideológusa volt. Gorelikov együtt végezte el Putyinnal a Szentpétervári Állami Egyetem jogi karát, mindketten jogászként diplomáztak 1975-ben, majd beléptek a KGB-be: Putyin a külföldi hírszerzéshez, Gorelikov elemzőként. Amikor Jelcin utolsó, alkoholgőzös napjaiban Vlagyimir csillaga egyre magasabbra emelkedett a politikai életben, felkérte régi egyetemi barátját, hogy csatlakozzon politikai sleppjéhez. Higgadtságának, éles eszének és előrelátásának köszönhetően (na meg annak, hogy gondosan kimaradt a Kreml intrikáiból) Anton így idővel a Szekretarijat vezetőjévé avanzsált. Soha nem nősült meg, a szexet illetően agnosztikusnak tartotta magát, senkiben sem bízott, de szenvedélyes, ám gyanakvással teli érdeklődéssel tanulmányozta az emberi viselkedést. Az elnök bízott benne (már amennyire Vlagyimir Putyin valaha is képes volt teljesen rábízni magát egy másik emberre), legfőképp azért, mert Gorelikov soha nem süllyedt olyan mélyre, hogy a talpnyalója legyen. Időről időre figyelmeztette az elnököt, hogy biztosan lapulnak kémek a Kremlben, elvégre az oroszoknak is megvannak a maguk ügynökei Washingtonban.

Anton Gorelikov tudta, hogy Putyin Oroszországa belülről rohad szét, csak a természeti erőforrásai tartják a felszínen, amelyekkel rosszul gazdálkodik, és a geopolitikai balszerencsék, amelyek miatt Putyin még mindig a világpolitika színpadán lehet. Ám ahogy a sakk nagymestere is a végsőkig képes zseniálisan kitartani egy vesztésre álló játszmában, amíg nem nyílik lehetősége fordítani a játék állásán, Gorelikov is tobzódott az intrikában, manipulációban és a hatalom gyakorlásában. Szövetségesei közé sorolta az FSZB-s Bortnyikovot, Patrusevet a Biztonsági Tanácstól, és reményei szerint Jegorovát is, a titkosszolgálat üstökösét, akire már a Kreml is felfigyelt. Gorelikov a háttérből mozgatta a szálakat, hogy a nőt az SZVR igazgatójának nevezzék ki. A poszt elérhetetlen cél lett volna egy nő számára, de a rafinált Gorelikovot igazi volsebnyiknek tartották, varázslónak, aki a vizet is képes borrá változtatni. Egyébként sem volt oka sietségre.

Azon túl, hogy Machiavellit játszott Putyin mellett, Gorelikov igazi műértő volt. Festményeket, antik műtárgyakat, régi térképeket gyűjtött, és az elegáns megjelenés megszállottja volt. Esztétaként is nagyra értékelte Dominyika Jegorova lélegzetelállító szépségét. Az SZVR ezredese a tárgyalóasztal egyik oldalán foglalt helyet, vékony dosszié hevert előtte az asztalon. Elképesztő kék szeme volt, gyönyörű kezét az asztalon pihentette, szoborszépségű arca pedig képes lett volna akár ezer hajót csatába küldeni – már ha a rohadó orosz Vörös Flottának maradt volna még annyi hajója. Gorelikov mindent tudott Jegorova családi és szakmai múltjáról, tudta, hol lakik, hányszor teljesített külföldi megbízatást (a korához és rangjához képest elég sokszor), és tisztában volt pályafutása látványosabb epizódjaival is, a verébként töltött szolgálatát is beleértve. Amit viszont nem tudott, az az volt, hogy a szépséges Jegorova épp az ő a feje körüli égszínkék glóriát tanulmányozza. A ragyogó kék szín arról árulkodott, hogy az illető kifinomult, ravasz gondolkodó.

Ideje volt elkezdeni a megbeszélést. Gorelikov tudta, hogy kellemetlenségeknek néznek elébe. Nem szerette a goromba viselkedést, ami pedig bőven előfordult Putyin bunkókkal teli legbelsőbb körében, akik között volt KGB-sek, gengszterek, rendőrkollégák is akadtak, a Jegorovával szemben ülő férfiakat is beleértve.

– Mindenki itt van? – kérdezte Gorelikov, és hangja olyan lágyan szólt, akár egy cselló. – Szükséges valakit bemutatnom?

Dominyikával szemben Valerij Slikov őrnagy foglalt helyet az orosz vezérkar külföldi katonai hírszerzésért felelős szervezetétől, a GRU-tól. A méretre szabott öltönyt és kék nyakkendőt viselő férfi a harmincas éveiben járt és le sem tagadhatta volna, hogy orosz: szőke haja volt, holdvilágképe, álmos kék szeme és vastag, húsos ajka. Mint a sárga zászlók pestis idején, úgy lobogott körülötte a sárgás ködfelhő, csalárdságról, irigységről és álnokságról árulkodva. Slikov nem nézett Jegorovára, tudomást sem vett róla, csak az előtte heverő mappa dokumentumait lapozgatta. Ez a fickó itt becsvágyó, de soha semmiért nem kellett megküzdenie az életben, suhant át Dominyika fején a gondolat. Mit keres itt? Nem volt világos, kik lesznek jelen a megbeszélésen, de a nő feltételezte, hogy az észak-koreai professzor, Ri lesz a téma, akit nemrég szervezett be. Miért kell a GRU-nak jelen lennie egy SZVR-es ügyet érintő megbeszélésen?

Oroszországban mindig is ádáz, olykor különösen kegyetlen versengés folyt a szolgálatok, a haderőnemek és a minisztériumok között. Amikor a KGB-t különválasztották az SZVR-re és az FSZB-re, mindez a gyakorlatban csak annyit jelentett, hogy kettővel több száj ivott ugyanabból a vályúból. És mind megvetették a kresztyanikokat, a parasztokat a GRU-nál.

Slikov jobbján egy zömök, tagbaszakadt fickó ült. Az öltönye túl szűk volt rá, mintás nyakkendőjét hevenyészetten kötötte meg vaskos nyakán. Idősebb volt, mint Slikov, az ötvenes évei végén járt, és sebhelyekkel teli, hatalmas lapátkezei voltak, mint egy kiérdemesült bokszolónak. Ősz haja ritkult, durva arca és horgas orra ráncos volt és viharvert. Széles homlokán fényes heg húzódott, mintha valamilyen borzalmas égési sérülés nyoma lett volna. Nagy barna kutyaszemekkel meredt a kezére. Gorelikov Joszip Blohin főtörzsőrmesterként mutatta be a Szpecgruppa V, vagyis vega csoportjától, közismertebb nevén a Vimpeltől, a Szpecnaz Különleges Alakulatától, amelyet a GRU bérgyilkosságokra és titkos külföldi katonai műveletekre használt.

Gorelikov ösztönei hangvillaként vibráltak. Blohin magas rangú szpecnazos tiszt volt olcsó konfekcióöltönyben. Rendkívül tapasztalt, fizikai ereje óriási, ránézésre nyugodt, kiegyensúlyozott. Lehetetlenség hatni rá, kész lemészárolni bármit, ami csak mozog. Blohin egy szót sem szólt, alig moccant meg. Lesütött szemében valamiféle féken tartott várakozás volt – mintha egy jelre várna, hogy mindenkit legyilkoljon a helyiségben. Megégett homlokán barázdák húzódtak ott, ahol a hús megolvadt és gyertyaviasz módjára szétfolyt. Gorelikov kelletlenül megjegyezte, hogy az őrmester azért van itt, hogy támogatást nyújtson az őrnagynak, ami nyilvánvalóan nem nélkülözte az iróniát, mivel Blohint Slikov „segédjének” nevezni olyan volt, mintha egy láncfűrészt recés élű ollónak hívnánk.

Gorelikov figyelmét nem kerülte el, hogy Blohin felnéz és leplezetlenül szemügyre veszi Dominyikát. Putyin tanácsadója kíváncsian várta, hogyan reagál protezsáltja a nyers kihívásra. A nő farkasszemet nézett a szpecnazossal, kezét ugyanolyan nyugodtan pihentette az asztalon, mint addig, majd megvetően elfordult és ismét Gorelikovra nézett, jelezve, hogy folytathatja. Megfelelt, gondolta Anton. Nem tudhatta, hogy Dominyika jól látja az ogre mögötti fekete denevérszárnyakat, a legkegyetlenebb, elemi gonoszság jelét, amelyek egyre szélesebbre nyíltak, mint amikor egy tengeri madár sütteti szárnyát a napon. Blohin észrevette, hogy Dominyika kissé összerezzen. Csak egyetlen ember körül látott korábban ilyen fekete szárnyakat a megszokott színek helyett – Zjuganovnál, korábbi pszichopata főnökénél. Blohin lassan Dominyika felé pislantott, mintha azon tűnődne, vajon milyen íze lenne a májának, ha egy pálcikára tűzve grillezné meg a tábortűz fölött.

– Talán, ha Jegorova ezredes lenne olyan szíves röviden összefoglalni az új ügyével kapcsolatos tudnivalókat – tért rá a lényegre Gorelikov. Zakójának ujja alól kikandikált turmalin mandzsettagombja.

– A jelen lévő úriemberek mind rendelkeznek a kellő szintű hozzáféréssel? – kérdezte Dominyika.

Slikov sanda pillantást vetett a nőre.

– Igen, ezredes, mind jól ismerjük Ri professzor ügyének minden aspektusát, ami infernális nyűg, és azonnal véget kell vetni neki.

– Volna szíves felvilágosítani, őrnagy, hogyan lehetséges, hogy a GRU-nak tudomása van egy SZVR-es ügyről? – kérdezte Dominyika. Gorelikov magában elmosolyodott. Jegorova magasabb rangú volt, mint ez a kvasztun, ez az önelégült, erőszakos bunkó, és nem fog meghátrálni előle.

– Tudomásunk van a maga úgynevezett ügyének minden aspektusáról, mivel egy olyan, jóval nagyobb horderejű üggyel korrelál, mi több, egyenesen akadályozza azt, ami a GRU irányítása alatt áll – felelte Slikov. Dominyika elmosolyodott.

Gorelikov közbeavatkozott, mint egy bíró, aki két marakodó ügyvédet akar szétválasztani.

– Minden esetben létfontosságú, hogy a hírszerzői műveletek ne veszélyeztessék egymást. Alig várom, hogy többet tudjak meg a műveleteikről. Mindkettőről.

– Sajnálatos módon Jegorova nem rendelkezik kellő szintű hozzáféréssel – vetette oda Slikov.

– Őrnagy, kérem – emelte fel a kezét tiltakozásképpen Gorelikov. – Az elnök úr azt az utasítást adta, hogy a két műveletet össze kell hangolni. Kérem, tájékoztassa Jegorova ezredest a részletekről.

Slikov kihallotta az élt Gorelikov hangjából, és engedett neki.

– A GRU közel tizenkét éve futtat egy rendkívül szenzitív ügynököt Magnit kódnéven. Egy amerikai forrásról van szó, aki széles körű hozzáféréssel bír technológiai és politikai információkhoz. – Slikov összefonta a kezét a mellkasán.

– Nahát, ez igazán lenyűgöző, őrnagy – jegyezte meg Dominyika. – Mivel a GRU futtatja az ügynököt, felteszem, az illető önként jelentkezett. – Gorelikov újfent ellenállt a késztetésnek, hogy elmosolyodjon. Jegorova szándékosan cukkolta Slikovot hanyagul odavetett megjegyzésével. A hadsereg tökfilkói a GRU-nál képtelenek lettek volna a semmiből beszervezni bárkit is. A szerencse az útjukba sodort egy önként jelentkezőt.

– Nem áll módomban további részleteket elárulni a forrásról – válaszolta Slikov elvörösödve.

– Még mindig nem világos – folytatta Dominyika ‒, miben jelent akadályt az én új forrásom, Ri professzor a maguk forrása, Magnit számára. Tisztázná, kérem?

– Azt hittem, ez még egy SZVR-es tiszt számára is nyilvánvaló – vágott vissza Slikov. – A Magnittól kapott technológiai információk egy részét a GRU megosztotta az észak-koreaiakkal, hogy támogatást nyújtson atomprogramjukhoz.

Dominyika elmosolyodott.

– Tehát összefoglalva: Magnit továbbította az elektromágneses fegyver technológiáját a GRU-nak, az pedig továbbadta az észak-koreai titkosszolgálatnak, az RGB-nek, majd az RGB továbbadta az információkat a Jongbjon Tudományos Kutatóközpontnak a nukleáris kioldó fejlesztéséhez. – Slikov kifejezéstelen arccal nézett vissza Dominyikára. – Miért akarná a GRU bármilyen körülmények között felgyorsítani az észak-koreaiak nukleáris fegyverének fejlesztését? – tette fel a kérdést Dominyika. Bravó, gondolta Gorelikov, Jegorova öt perc alatt a lényegre tapintott.

– Ez nem hírszerzői kérdés – csattant fel Slikov. – Ez politikai ügy, ami jócskán kívül esik a maga hatáskörén.

Gorelikov az asztal túloldaláról üres tekintettel Jegorovára nézett, jelezve, hogy ne lovagoljon a témán.

– És mit gondol erről az SZVR igazgatója? – érdeklődött Dominyika. Semmi válasz, mivel az SZVR jelenlegi igazgatója egy jelentéktelen senki. – Az elnök úr parancsa tehát az, hogy Ri professzort ki kell végezni? Nem látom, miben zavarná egymást a két ügy. Magnit csak technológiai információkat szolgáltat. Ri professzor az észak-koreai atomprogram kulcsembere. Nem lehet a két ügynököt egymással párhuzamosan, szoros együttműködésben futtatni? – Gorelikovnak feltűnt, hogy míg Jegorova nem veszítette el a hidegvérét, Slikov alig bírta türtőztetni magát.

– Ha egy hatalmas potenciállal bíró ügynökre fenyegetést jelent egy másik, kevésbé fontos ügynök, priorizálni kell. Kétség sem férhet hozzá, hogy Jegorova műveletének véget kell vetni. Az SZVR-nek le kell vonulnia a terepről – jelentette ki Slikov.

– Úgy vélem, a két ügy összeegyeztethetőségét később is megvitathatjuk – szólt közbe Gorelikov. – Mindazonáltal az őrnagynak igaza van. Magnit jelenleg és a jövőben is rendkívüli fontossággal bír. És ezzel rá is térhetünk egy másik témára, ami miatt most itt vagyunk: Magnit biztonságos futtatására. Az elnök elrendelte, hogy az SZVR működjön együtt a GRU-val, hogy egy magasabb szintű protokollt dolgozzanak ki és léptessenek életbe az ügynök futtatásához.

– A GRU teljes mértékben képes arra, hogy biztonsággal futtassa az ügynökeit – csattant fel Slikov.

– Talán személyesen közölhetné az elnök úrral az óhajával szembeni ellenérzéseit – jegyezte meg halkan Gorelikov, a Kreml jól bevált fenyegetéséhez folyamodva. Slikov lesütött szemmel az előtte heverő dossziéra bámult, visszavonulót fújva, mivel tudta, hogy a beszélgetést minden valószínűség szerint rögzítik.

– Senkinek nincs meg az a fajta tapasztalata és érzéke, mint SZVR-nek egy külföldi művelet esetében ‒ jegyezte meg Gorelikov, majd az ujjain számolva sorolni kezdte, mire gondol. – Magnit nagyobb biztonságban lesz, ha egy illegális tiszt futtatja az Egyesült Államokban. Az SZVR irányítása alá tartozik az SZ részleg, az illegálisok főigazgatósága. Jegorova ezredesnek van tapasztalata illegálisok irányításában. Ráadásul – folytatta a férfi, mintha mindez bármit is számított volna – az elnök úr kifejezett óhaja volt, hogy Jegorova ezredes személyesen vegyen részt a Magnittal való kommunikáció és kapcsolattartás tervének kidolgozásában.

– Én ebbe nem egyeztem bele – szólt közbe Slikov.

– Az elnök úr nem kérte ki a véleményét – vágta rá Gorelikov türelmetlenül. – Magnit futtatása egy évtizeden át kielégítően zajlott, az ügynök pozíciójának megfelelő szintű műveleti protokollal. – Gorelikov ördögien ravasz módon ügyelt arra, nehogy elszólja magát, férfiról vagy nőről van-e szó. Csak türelem, valaki előbb-utóbb úgyis elszólja magát, gondolta Dominyika.

– De eljött az idő, hogy megerősítsük a belső protokollt – folytatta Gorelikov. – Tekintettel arra, hogy Magnitnak a jövőben magasabb szintű hozzáférése lehet bizalmas információkhoz, a továbbiakban nem lehet kizárólag a GRU tisztjeire bízni az ügyet. Mostantól fogva a Susan fedőnevű, elsőrangú New York-i illegális tiszt fog kapcsolatot tartani Magnittal, Jegorova pedig Amerikába utazik, hogy találkozzon a nővel és átadja neki a speciálisan erre a célra kifejlesztett kommunikációs felszerelést. Na, legalább azt tudjuk, hogy Susan nő. Szóval New York. Dominyika első útja Amerikába.

Amit az asztalnál ülők egyike sem tudott, az az volt, hogy Gorelikov legalább egy évtizede minden évben maga is találkozott Magnittal Amerikán kívül. A férfi a saját ügynökeként tekintett Magnitra, hiába fontoskodott úgy Slikov, és most, hogy Magnit minden eddiginél magasabb hozzáféréssel rendelkezik majd, Gorelikov el akarta venni az ügyet a kétbalkezes GRU-tól, és biztonságosabb mederbe terelni az ügynök futtatását Amerikában.

– Az SZVR magának akarja majd a műveletet – jegyezte meg Slikov búsan. – A hadsereg vezérkara nem fogja eltűrni, hogy megpróbálják eltulajdonítani az információkat.

– Maga igazából arra gondol, nehogy learassák a maguknak járó babérokat – felelte erre Gorelikov kimérten. – Ne aggódjon, a művelet továbbra is a GRU-nál marad. Jegorova ezredesnek nem is szükséges tudnia Magnit valódi nevét, amikor továbbítja a felszerelést Susannek. Rossz válasz, Anton. Tudnom kell, hol lakik a barátocskánk, Magnit. De van még idő kitalálni.

– Ez rendkívül megnyugtató – mondta Slikov. – De ragaszkodom hozzá, hogy Blohin elkísérje az ezredest New Yorkba, hogy biztosítsa az ügyben fennálló érdekeink védelmét.

Na erről szó sem lehet, suhant át Dominyika agyán. Nate-tel és Bratokkal fogok találkozni New Yorkban.

– Nos, ebben ellent kell mondanom – szólalt meg Dominyika. – Két tiszt nem bonyolíthat együtt titkos találkozót. Biztosra veszem, hogy Blohin őrmester kiváló képességekkel rendelkezik a terepmunka terén, de gyanítom, hogy a megfigyeléselhárítás nem tartozik közéjük.

Blohin különösen mély hangja mindenkit meglepett.

– Ha kell, bármikor megmutatom magának, milyen képességeim vannak a terepmunka terén – vetette oda a férfi. Üres tekintete nyugtalanítóbb volt, mint a dörmögése. Fekete denevérszárnyai egymásra simultak.

Slikov és Blohin hátralökték széküket, fogták a dossziéikat, és távoztak a tárgyalóból. Egyre távolabbról hallatszott cipőik sarkának metronómszerű kopogása, míg be nem fordultak a fényűző folyosó egyik sarkán.

Gorelikov nagyot sóhajtott.

– Fárasztó ezzel a preszmikajuscsijszjával, ezzel a csúszómászóval foglalkozni – jegyezte meg a férfi. – A nagyapja a Nagy Honvédő Háború hőse volt, amíg Sztálin ki nem iktatta, vagyis le nem lövette 1949-ben. Az apja a hadsereg marsallja volt a hetvenes években, és az ifjú Valerij is jól megállta a helyét a GRU-nál. Ambiciózus, mindent ezüsttálcán kapott, és etikátlan, úgyhogy vigyázzon vele!

– Na és mi a helyzet Magnittal? – tette fel a kérdést Dominyika mintegy mellékesen.

– Egy felbecsülhetetlenül ígéretes, rendkívül produktív ügynök – felelte Gorelikov, akinek nem állt szándékában felfedni Jegorova előtt az ügynök kilétét a New York-i útja előtt. – Egyre magasabbra jutott a közszolgálati ranglétrán, és úgy néz ki, hamarosan lehetősége nyílik az amerikai belpolitika színpadára lépni. Ha a dolgok jól alakulnak, a New York-i illegális tartótisztünk fogja futtatni a forrást, közvetlenül a Kreml irányítása alatt, a modortalan Slikov minden óhaja ellenére.

Na jó, egyelőre elég ennyi. Nincs több kérdés a vakondról. Egy hónapon belül úgyis meglesz a neve.

– Túllépném a hatáskörömet, ha megkérdezném, mi a fenének segítjük Észak-Korea atomprogramját? – kérdezte Dominyika.

– Mert el akarom vonni a kínaiak figyelmét, és hízelegni akarok annak a phenjani kisgömböcnek – szólalt meg Vlagyimir Putyin, az egyik oldalsó ajtón lépve a tárgyalóba. A szokásos kék öltönyt, fehér inget, akvamarin nyakkendőt viselt, metsző kék szeméhez a jól ismert flegma arckifejezés párosult, valahol félúton a kajánság és a sandaság között. Putyinnak jellegzetes kacsázó járása volt, amelyet egy hajbókoló életrajzírója egy KGB-nél kiképzett harcos magabiztos lépteiként írt le, de Dominyika szerint azért totyog így, mert alacsony. Szó nélkül leült a nővel szemben, két kezét az asztalon nyugtatva. Úgy ragyogott a feje körül kék aurája – az intelligencia, ravaszság és számítás jele ‒, mint afféle kokosnyik, a hagyományos kúp alakú, félig tiara, félig diadém orosz fejdísz.

– Szeretném, ha találkozna az illegális tiszttel New Yorkban – adta ki az ukázt Putyin. Dominyika biztosra vette, hogy hallotta az öt perccel ezelőtti beszélgetésüket Slikovval.

Putyin, a jövőbe látó vezető. A mindentudó cár.

– Igenis, elnök úr.

– Bízom benne, hogy a megfelelő elővigyázatossággal fog eljárni.

– Természetesen, elnök úr.

– Vigye magával Blohint segítségnek!

– Elnök úr – szólt közbe Gorelikov ‒, egy szpecnazos katona nem pontosan az, akit ebben a műveleti helyzetben…

– Akkor is vigye magával! – zárta rövidre Putyin. – Hadd örüljön az őrnagy, amíg neki nem kezd a másik projektjének. – Gorelikov elhallgatott.

– Miután visszatért – fordult Putyin Dominyika felé ‒, majd szeretném megvitatni magával az SZVR-rel kapcsolatos új elképzeléseimet. Amerikában tett aktív lépéseink közelmúltbeli sikere azt mondatja velem, hogy bővítenünk kellene e téren kifejtett erőfeszítéseinket.

– Érdeklődéssel várom a megbeszélést – felelte Dominyika. Putyin vonásai ellágyultak, ahogy tekintete egy pillanatra megállapodott a nő tengerészkék kosztümje alatt viselt szűk blúzának gombjain. Megölöm Benfordot, ha arra kér majd, ami ennek a tökfilkónak a fejében jár, mérgelődött magában Dominyika.

Dominyika hozzá volt szokva, hogy a férfiak bámulják, és élvezetét lelte abban, hogy megvető pillantásokat vessen rájuk. De az más, ha az elnök legelteti rajta a szemét. Korábban már volt köztük valami. Dominyika borzongva gondolt vissza a férfi évekkel ezelőtti késő éjszakai látogatására azon a hétvégén, amelyet a Szentpétervár melletti palotában töltött. Putyin vörös selyempizsamát viselt, és kopogás nélkül lépett a szobájába. Dominyika csipkés hálóingben feküdt az ágyban, és először az álláig felhúzta a paplant, hogy eltakarja magát, aztán eszébe jutott, hogy el kell bűvölnie a cárt, ezért lejjebb engedte a takarót. Hajlandóságának jeleként a férfi ölébe merészelte tenni a kezét, miközben Putyin a mellét simogatta babydolljába nyúlva, ám riadalmára jól begyakorlott verébmódszerei nem váltottak ki azonnali hatást az elnökből. A férfi röviddel ezután távozott a szobájából, de az éjszaka emléke kimondatlanul ott lebegett közöttük, mint egy előre elrendeltetett párzás, amelyre valamikor később kerül majd sor, ha majd a cárnak kedve szottyan arra, hogy elvegye a jussát. Dominyika pedig engedni fog neki. Engednie kell.

– Szcsasztlivovo putyi! Bon voyage! – köszönt el tőle az elnök, majd felállt, biccentett Gorelikov felé, és egy másik oldalajtón távozott, amelyet az egyik, farkasként örökké körülötte ólálkodó szolgája nyitott ki. Az ajtó kattanással bezárult, mire Gorelikov felsóhajtott. Nem kis megpróbáltatást jelentett Putyin egyszemélyes Szekretarijatjának vezetése.

– Könnyű ebédet rendeltem – fordult Dominyika felé. – Velem tart?

—————

Átsétáltak a folyosón egy kisebb vezetői étkezőbe, és helyet foglaltak az egyik asztalnál. Egy pincér zsúrkocsin tolta be az ezüstfedővel leborított tálcát.

– Szeld pod suboj. Zöldséges heringsaláta – szólalt meg Gorelikov, miközben szedett belőle Dominyika tányérjára. – Remélem, szereti.

– Nagyon finom – felelte Dominyika, magában pedig arra gondolt, hogy az orosz fiatalok többsége valószínűleg még életében nem kóstolt ilyen ínyencséget.

Gorelikov elgondolkodva rágta az ételt.

– Túl sok benne a majonéz – jegyezte meg kritikusan, és megtörölte a száját. – Sok mindent el kell mondanom magának.

– Nagyra értékelem a támogatását.

– Először is tudnia kell, hogy az elnök elismeréssel adózik a szolgálatnál elért eredményeinek. Kiemelt figyelemmel követi a szakmai előmenetelét. Sajnos nemcsak figyelemmel, hanem erekcióval is, gondolta magában Dominyika.

– Úgy vélem, három hónapon belül elő fogja léptetni magát. Amit véleményem szerint az SZVR igazgatói posztja követ majd.

Gorelikov kék glóriája nem remegett meg, ami arra utalt, hogy igazat mond.

– Az elnök azonban Slikov őrnagyot is kedveli – folytatta a férfi. – Talán imponál neki a pimaszsága.

– A Ri professzort érintő műveletet a Magnit-ügy miatt kell lezárnunk? – kérdezte Dominyika.

– Elismerem, hogy a maga művelete komoly értékkel bír. Páratlan betekintést enged a remetekirályság atomprogramjába. De úgy vélem, az elnök rá fog unni arra, hogy egymásnak ugrassza az észak-koreaiakat a kínaiakkal, és vissza fogja vonni az országnak nyújtott támogatását. Ezt majd később eldönthetjük.

– Még mindig nem világos, hogyan veszélyeztetné a két művelet egymást – jegyezte meg a nő. – A két információforrást két külön szervezet futtatja, egymástól függetlenül. Az információk teljesen külön csatornákon továbbítódnak a központ felé.

Gorelikovot lenyűgözte, mennyi gyakorlati érzéke van a műveletekhez ennek a szépségnek. Eljátszott a gondolattal, hogy beavatja a Magnit-ügybe, de arra jutott, túl korai lenne. Csodálta a nőt, amiért az nem félt kitartani a véleménye mellett, még egy felettesével szemben sem, ráadásul a Kreml ritkuló levegőjében. Még szilárdabban hitte, hogy alkalmas lesz a feladatra, amelyet kigondolt a számára.

– Slikov úgy véli, az a tény, hogy az észak-koreaiak hozzájutottak az elektromágneses fegyver technológiájához, cáfolhatatlan bizonyítéka az amerikai forrás létének. Ha Magnit magasabbra emelkedik a ranglétrán, a művelet minden más műveletet elhomályosít majd, és mindenáron meg kell védeni.

– Ennyire jó lenne Magnit? – kérdezte Dominyika. Oké, ez az utolsó kérdés, ne feszegesd.

– Az ügynökben megvan a potenciál arra, hogy a főellenséggel – a férfi kuncogva ejtette ki a szót – szemben végzett hírszerzői munkánk történetének legjobb forrása legyen. Kérem, bocsássa meg ezt a régi szovjet kifejezést, mármint a főellenséget, ami nem mellesleg újra divatba jött ebben az épületben. Ezt érdemes szem előtt tartania.

– Úgy lesz.

– Helyes. Ami pedig a politikát illeti, Peking nyugtalanságot szít a régióban azokkal az átkozott mesterséges szigetekkel a Dél-kínai-tengerben. Dacolnak Washingtonnal. Bosszantják az elnököt. Putyin el akarja vonni a kínaiak figyelmét, a pekingi politbüro és Phenjan közé akar ékelődni, hogy felpiszkálja meghitt kapcsolatukat, amit az ötvenes évek óta senki nem háborgatott.

– Már elnézést, elismerem, hogy az aktív lépések érdemi szerepet játszhatnak a kapcsolat felbolygatásában, na de azon az áron, hogy hagyjuk, hogy Észak-Koreának is legyen bombája? – kérdezte Dominyika.

Gorelikov elnevette magát.

– Igen, tudom, én is ugyanezt kérdeztem.

Ez a férfi olyan tanácsadó, aki használja az eszét, nem pedig egy seggnyaló, suhant át Dominyika agyán.

– De akkor is elég komoly kockázatnak tűnik – erősködött Dominyika. – Az iráni atomprogrammal kapcsolatos tapasztalataim szerint a kutatás-fejlesztés hosszú időre megrekedhet, aztán előre nem látható módon felgyorsul.

Gorelikov a nőre villantotta mosolyát.

– A munkánk számos kockázatot rejt. Maga is nap mint nap kockázatot vállal, nem igaz?

Dominyika gerincén végigfutott az ismerős, dermesztő félelem érzése. A titkosügynököket sújtó időtlen nyomorúság volt ez, a Damoklész kardjaként örökké felette lebegő félelem attól, hogy lebukik. Mit akar ezzel mondani? Ez csak egy ártatlan megjegyzés lenne? Vagy finom célzás arra, hogy gyanúsítják? Nate őrjöngve prüszkölne, és újfent azt követelné tőle, hogy lépjen le Oroszországból.

– Az irániakkal szerzett tapasztalata kockázatos volt, akárcsak a néhai Zjuganovval vívott párbaja. Az észtországi kémcsere pedig kivételesen nagy kockázatot rejtett – mondta neki Gorelikov. – Na már most, Dominyika, ugye szólíthatom Dominyikának? Maga pedig, kérem, szólítson Antonnak. Maga, kedves Dominyika, olyan bátran és elszántan vállalja e kockázatot, hogy az elnök figyelmét is felkeltette. Akárcsak az enyémet.

Mi akar ez lenni, valamiféle csapda? Vagy egy kivételesen ritka szövetség kezdete a Kremlben, ahol nincsenek szövetségesek?

– Nagyra értékelem a támogatását… Anton.

– Remek. Egyelőre tehát arra használjuk Ri professzort, hogy szemmel tartsuk azokat a káposztazabálókat és az infernális nukleáris kioldóikat – mondta a férfi. – Rendkívüli körültekintést igényel majd a vele való találkozás Bécsben.

Nem is hinnéd, mennyire, gondolta Dominyika.

– Van segítségem, akire támaszkodhatok a helyszínen.

– Az a nő? Petrescu? Figyelemreméltó jelenség.

Jézusom, ez a divatbolond piperkőc sokat tud.

Gorelikov a nő felé tolta a tálcát.

– Kér még salátát? Van még egy kényes feladat, amit az elnök magára szándékozik bízni. Meggyőződése, hogy a kínai titkosszolgálat, az MSS kémkedik utánunk, amit én nem feltétlenül osztok. Mivel ön az SZVR elhárításának vezetője, az elnök úr magára szeretné bízni a hivatalos kapcsolattartást az MSS moszkvai képviselőjével.

Máris van mit elmondanom Benfordnak. Legkésőbb holnap este SRAC-üzenetet kell küldenem Langley-be. Majd a vacsora után Ioanával. Most jött vissza Bécsből.

– Úgy tűnik, lesz dolgom bőven – jegyezte meg Dominyika.

– Üdv a szilovikok között! – súgta oda neki Gorelikov, miközben szedett még a nő tányérjára.

 

ZÖLDSÉGES HERINGSALÁTA

Kis kockákra vágjuk a heringfilét. Egy kis tálkába párolt répát, krumplit, hámozott almát és főtt tojás fehérjét (a tojássárgát félretesszük) reszelünk. Főtt céklát is reszelünk és elkeverjük majonézzel, hogy selymes krémet kapjunk. A hozzávalókat ovális alakú, mély tálalótálba rétegezzük: a heringgel kezdjük, majd a krumplival és egy vékony réteg céklás majonézzel folytatjuk, aztán a répával, az almával és a tojásfehérjével, aztán ismét a majonéz következik, majd heringgel, krumplival és a répával fejezzük be. A szorosan egymásra simított rétegeket felül és oldalt is befedjük a céklás majonézzel, mintha egy tortát kennénk meg krémmel. Apróra reszelt tojássárgáját szórunk rá, és lehűtjük. Ropogós kenyérrel kínáljuk.