21
Valami bűzlik

Benford az éjszaka közepén verte fel Nate-et Gable halálhírével. A fiatal CIA-s úgy érezte, mintha kést döftek volna a gyomrába, és csak állt ott, a kagylót markolva. Gable meghalt? De hisz a fickó elpusztíthatatlan. Ráadásul egy értelmetlen kartúmi lövöldözésben? Az a rohadék Gondorf! Nate megkérdezte Benfordtól, mikor lesz a temetés meg a CIA-s megemlékezés.

– Ezzel most ne foglalkozzon! – mondta Benford. – Holnap legyen ott a védett házban és tegye a dolgát!

– Hogyan mondjam meg Dívának? Gable mintha a bátyja lett volna…

– Semmi szín alatt ne mondja meg neki, fiam! Nem engedhetjük meg magunknak, hogy Díva pont most omoljon össze. Ügyeljen rá, hogy továbbra is a feladatra koncentráljon. El kell vezetnie minket Magnithoz, ott van még az a New York-i illegális, és muszáj gondoskodnia arról, hogy Slikov börtönbe kerüljön.

– Elég hosszú lista, Simon. Egyvalamiről megfeledkezett: Marty Gable temetéséről. – Nate felkészült Simon dührohamára, de nem érdekelte. Meglepő módon Benford halk hangon válaszolt neki.

– Magánál senki sem tudja jobban, mit mondana most Marty. Azt mondaná, hogy tegye a dolgát, védje meg az ügynököt, szerezze meg az infókat és egyeztesse le a következő találkozót. Én még annyit tennék hozzá, hogy igyekezzen, fiam, hadd lehessen Gable olyan büszke magára, amilyen mindig is volt.

Nate nagyot nyelt.

– Elküldöm a jelentésemet, ha túl vagyunk a találkozón – mondta Benfordnak.

—————

Az Amaránt nevű isztambuli védett ház tüskés fejű vasszögekkel kivert, hatalmas fakapu mögött állt. A kavicsos felhajtó kissé lefelé lejtett, a víz felé. A fenyőfákkal körülvett, piros cseréptetős, díszes villa – törökül yali – a Boszporusz partján állt, és az alapzatát szüntelenül nyaldosták az elhaladó fekete-tengeri teherhajók keltette hullámok. A yali belseje is káprázatos volt, a plafont gondosan kidolgozott bordűrök és freskók díszítették, a falakon végtelennek tetsző geometrikus iszlám minták kígyóztak arany és türkiz színekben. A hatalmas központi szalont csobogó márvány szökőkút ékesítette, és tágas sarokszobák nyíltak belőle, amelyek panorámaablaka káprázatos kilátást nyújtott a Boszporuszra. A legelőkelőbb oszmán stílus szerint rendezték be őket, alacsony szófákkal és faragott falábakon álló, tömör réz kisasztalokkal. A második emeleten, ahová rózsaszín márványlépcső vezetett, négy tágas hálószoba állt, pávakék színű baldachinos ágyakkal. Mindegyik hálóból saját fürdőszoba nyílt.

Nate jó nagy kerülőutat tett meg a védett házig, hogy biztos legyen benne, nem követik: először áthajtott az Ázsiába vezető Fatih hídon, majd körbefurikázta Üsküdar, Ümraniye, Görele és Zerzavatçi dimbes-dombos negyedeit. A bokrokkal szegélyezett út egyik fordulójában hirtelen leparkolt, és a környező dombokat hangfogó tálként használva hegyezte a fülét, hall-e olyan hangot, amely rögzített vagy forgó szárnyú légi járműre utal – ezt a tiltott terepen bevett trükköt még Gable tanította neki. De semmi. A környékek, ahol Nate most járt, szegények voltak, sáros utakkal, rozsdásodó parabolaantennákkal, a kátyúkat kerülgető, lerobbant teherautókkal és a szögesdrót kerítés mögött hegyekben álló gumiabroncsokkal. Ez az ázsiai Isztambul semmiben sem emlékeztetett az európai oldal csillogó enklávéjára.

Senki sem követte Nasht. Egyetlen megfigyelőcsapat, még a TNP-s profik sem tudtak volna ilyen sokáig észrevétlenek maradni, és ilyen sokáig rátapadni Nate-re. A kis Hyundait reggel bérelte a Maslak negyedben lévő Mövenpick Hotel lobbyjában, ezért attól nem kellett tartania, hogy nyomkövető lenne a kocsin. Tudta, hogy Díva ugyanilyen alapos lesz, és csak akkor száll kompra, ha biztosan nem követik. Tekintettel arra, hogy milyen nagy csinnadrattával buktatta le Slikovot, kockázatos lenne, ha túl soká távol maradna a rezidenturától. Nate még abban sem volt biztos, hogy lesz öt órájuk. A kerülőút végső felvonásaként Nate, aki úgy magolta be a térképet, ahogy a színész a szövegét, lehajtott a Macar Tabya Caddesihez, és a visszapillantókon keresztül azt figyelte, nem csillan-e meg valami a víz tükrén a fák között. Áthajtott a kapun, becsukta és a kavicsos felhajtón a ház elé gurult. A rózsaszínre meszelt, háromemeletes ház a díszes tetejével és mézeskalácsszerű szegélyével egyáltalán nem illett a fenyőrengeteghez.

Nate gyorsan felmérte a ház fényűző belsejét. A földszinti szalonból hármas ajtó vezetett a szellős verandára, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílt a reggeli nap fényében fürdő Boszporuszra. Zsebkendőnyi pázsit kötötte össze a házat a mólóval. A hullámtörőt fehér kovácsoltvas lámpások szegélyezték. Itt aztán fényűző partikat adhatott valamelyik pasa!, gondolta Nate, és gyorsan az órájára nézett. 9:00. Domi három óra múlva itt lesz. Nate az oszmán stílusú nappali alacsony kanapéjára heveredett, és átolvasta a jegyzeteit. Elpróbálta, mit fog mondani Dominyikának, de nem tudta, Benford határozott utasítása ellenére képes lesz-e megállni, hogy elmondja neki, mi történt Gable-lel. Vajon Dominyika még mindig haragszik rá? Most, hogy bejutott a Kremlbe, és Vlagyimir Putyin kitüntető figyelmét és támogatását is magáénak tudhatta. Valószínű, hogy hamarosan kinevezik az SZVR igazgatójának, és elképesztő információkat fog szállítani Langley-nek. Már a legutóbbi jelentésének köszönhetően is apokaliptikus terrortámadás-sorozatot sikerült elhárítaniuk Isztambulban.

Nate a szoba félhomályában üldögélt, nyitott ajtónál. A leheletfinom, hosszú függönyöket lágyan lengette a szél. Nate a szeme sarkából mozgást észlelt a pázsiton. Dominyika közeledett, kis aktatáskával a kezében. Valahogy átjutott a kapun (átmászott volna a falon?) és hátulról megkerülte a házat. Két órával a megbeszélt idő előtt. Nate nem mozdult, a franciaajtón át figyelte a nőt, aki megállt a vízzel szemben, a földre ejtette a táskáját, kiengedte a haját és a csatornán végigcsordogáló teherhajót bámulta. Először az egyik, majd a másik lábát is felemelte, és levette a szandálját. Sötétkék nyári ruháját meglibbentette a szél, mintha csak az Üvöltő szelekből lépett volna elő. Nate az elhúzott ajtóhoz lépett, és az ajtófélfának dőlt.

– Sajnálom, de a ház nem eladó – szólalt meg. Dominyika nem fordult meg, továbbra is a vizet nézte.

– Magáé a ház? – kérdezte a nő a válla mögül.

– Én képviselem a tulajdonosokat – felelte Nate, és odasétált a nőhöz.

– Biztos benne, hogy nem akarják eladni? – Domi megfordult, kisimította az arcából szélfútta hajtincseit, és egy lépést tett a férfi felé. Alig néhány centire álltak egymástól.

– Mennyi lenne az ajánlata?

– Egy ilyen kilátásért az ár nem lehet akadály – felelte Dominyika. Átkarolta a férfi nyakát, és a vállába temette az arcát. Nate gyengéden átölelte a derekát. Egy hosszú percen át így maradtak, majd Dominyika hátrébb lépett, és letörölte a könnyeit.

– Kák ti? – suttogta oroszul. Hogy vagy?

– Privét – felelte Nate. – Hiányoztál. – Aztán rátért a munkára. – Hogyhogy ilyen korán ideértél? Mennyi időnk van ma? Nagyon sok kérdésem lenne.

– Másik komppal jöttem, aztán buszra szálltam, onnan meg sétáltam. Csodás volt a reggel.

– Mikorra várnak vissza? – kérdezte tőle Nate.

– Azt mondtam nekik, hogy biztonsági megfigyelést végzek. Senki sem fogja megkérdőjelezni.

– Meddig? – Nate alig bírt uralkodni magán.

– Holnap estig. Holnapután reggel térek vissza Moszkvába.

– Ilyen sokáig? Biztos, hogy addig nem fognak keresni?

Dominyika bólintott.

– Hol van Bratok? – kérdezte Nate-től. Gable-nek nem volt szokása távol maradni a találkozóikról.

– El kellett utaznia – felelte Nate szemrebbenés nélkül.

Két nap kettesben. Nate tekintete végigsiklott Domi magas arccsontján, egyenes orrán, ránctalan homlokán. Egészen halvány szarkalábak bújtak meg átható kék szeme sarkában, amellyel most a férfi arcát fürkészte, hátha kiolvas valamit a szája szegletéből. A varázs tovatűnt, amikor Nate megszólalt, hogy munkához kellene látniuk odabent. A nő elmosolyodott, megfogta Nate kezét, és mezítláb visszasétált vele a házba. A férfi aurája egy pillanatra megremegett, amikor szóba került Gable, de Dominyika nem törődött vele.

—————

Dominyika törökülésben ült a parkettára helyezett, rozsdavörös plüsspárnán. Nate a kanapén ült, amelyet sárga papírlapok borítottak – megbeszélésük elmúlt három órájának jegyzetei. Nate fel is vette a beszélgetésüket TALON tabletjével. Bevett szokásnak számított jegyzeteket és hangfelvételt is készíteni: az előbbi segítségével pontosan idézheti majd Domi szavait a jelentésekben, az utóbbi pedig jó összefoglalás volt, amely alapján megírhatja a táviratot a központnak.

Spirálozott moszkvai autóstérkép hevert előttük a padlón. Dominyika jegyzetekkel látta el, hogy szóba jöhető új rejtekhelyeket és SRAC-helyszíneket jelöljenek ki a segítségükkel, hátha egyszer mégiscsak kap új SRAC felszerelést. Átbeszélték a kimenekítési tervet, a felvevőpontokat, amelyeket a moszkvai állomástiszt, Ricky Walters összefoglalt. Dominyika sértődötten megjegyezte, hogy a kimenekítési helyszíneket nyugodtan tartsák meg azoknak a hisztérikus ügynököknek, akik válság idején képesek lennének disszidálni.

– Domi, hagyd abba a drámázást! – szólt rá Nate. – Muszáj arra is felkészülnünk, hogy ki tudjunk menekíteni, ha történne valami. – Nate ezúttal nem a szokásos vehemenciájával beszélt, ami nem kerülte el Dominyika figyelmét.

A háromórás megbeszélés mindkettejüket kimerítette. Domi rengeteg részlettel egészítette ki a korábbi jelentéseit, amelyeket moszkvai rejtekhelyeken hagyott. Egyelőre nem volt kilátásban új SRAC készülék. És még mindig nem tudta kideríteni, ki lehet Magnit.

– Van még egy fontos dolog – szólalt meg Dominyika. – Kérlek, feltétlenül tudasd Benforddal. – Nate bólintott. – Az SZVR felvette a kapcsolatot a kínai titkosszolgálattal.

– Az MSS-szel? – Nate-nek zakatolni kezdtek a gondolatai. Oroszország és Kína? Ez komoly lehet.

– Az elnök parancsára – folytatta Dominyika. – De valami nem stimmel. Nem bízunk bennük, és ők se bíznak bennünk.

– Akkor mi értelme az egész kapcsolatfelvételnek?

– Keressük azokat a területeket, amelyeknél kölcsönösek az érdekeink – válaszolta Domi. – De nekem az az érzésem, hogy az én egzaltált elnököm valami komolyabbat akar. Mondd meg goszpogyin Benfordnak, hogy sejtésem szerint Putyin mindent el fog követni annak érdekében, hogy rontson Kína és az Egyesült Államok kapcsolatán. Ez csak egy tipp, de azért mondd meg Benfordnak!

Mindig fontos, hogyan ítéli meg egy ügynök az adott helyzetet.

– Domi, ez komoly dolog. Többet is ki tudnál erről deríteni, ha előrelépés történik az ügyben?

– Persze. A Kreml, mármint Putyin már meg is bízta az elhárítást azzal, hogy találkozzunk a kínai képviselőkkel. Azt akarja, hogy közvetlenül neki jelentsek. Nem kaptam konkrét műveleti iránymutatást, de az MSS sunyi egy népség. Podozrevaty. Valami büdös.

– Valami bűzlik – javította ki Nate. Dominyika vállat vont, kinyújtóztatta vékony lábait, és megérintette a lábujjai hegyét, hogy felfrissítse elmacskásodott izmait. – Amint megtudsz valamit, szólj! De csak óvatosan!

– Köszönöm a szakmai továbbképzést – vetette oda Dominyika hanyagul, és közben próbált nem elmosolyodni. – Akkor fogok találkozni a kínai tábornokkal, ha visszatértem Moszkvába.

Nate tovább jegyzetelt, de a nő érezte, hogy valami nem stimmel. Megremegett az aurája és halványodni kezdett.

– Van valami baj? – kérdezte a férfitól.

Nate a tabletbe temetkezett.

– Tessék?

– Furán viselkedsz. – Dominyika azon gondolkodott, vajon szóljon-e a férfinak a színekről, de végül úgy döntött, inkább eltereli a figyelmét. – Olyan feszült vagy, nyújtanod kellene, az ellazít. Mi is azt csináltuk, amíg balettoztam.

Domi illedelmesen leszorította a szoknyáját, egyenesen oldalra nyújtotta mindkét lábát, lefeszítette a lábujjait, aztán előrehajolt, és az állával megérintette a padlót.

– A jógában ezt upavista kónászanának hívják – magyarázta. – A Verébiskolában varázsvesszőnek. A CIA-nál hogy hívjátok? – Az állát még mindig a padlóhoz érintve Nate-re nézett, és kacsintott egyet.

Ezek az elfojthatatlan verébösztönök, gondolta Nate, és a tekintete végigsiklott a nő befeszített combizmán. Beléhasított a jól ismert érzés: a nyelve bizsergett, az álla eltompult. De újra és újra maga előtt látta Gable arcát. Most már nemcsak saját maga és Dominyika miatt, hanem Gable emléke miatt is profi módjára kellett viselkednie. Dominyika felegyenesedett, átkarolta a térdeit, és még egyszer Nate-re kacsintott.

Látta, hogy pulzál a férfi bíbor aurája, és aggódni kezdett, hogy Nate talán megváltozott, belefáradt a hajthatatlanságába, vagy a kapcsolatukból adódó munkahelyi gondjai kioltották az iránta érzett szerelmét. Dominyika a CIA-s vezetők rosszallása ellenére változatlanul úgy gondolta, hogy a viszonyukban nincs semmi kivetnivaló, sőt, ez a kapcsolat éltette, és joga van ahhoz, hogy ezzel megszegje az ügynökfuttatás és a hírszerzés szabályait.

Te jó ég, hogy mennyire kívánta a férfit! Azóta, hogy reggel átmászott a villa falán, nőttön-nőtt benne a vágy, hogy együtt legyenek. Eszébe jutott a 99-es számú veréblecke: „A sípoló szamovár soha nem fut ki”. De a benne lakozó, méltóságteljes orosz soha nem viselkedett volna olyan bunkó, nyekulturnij módon, hogy a férfi elé állva lerázza válláról ruhája spagettipántját és kilépjen a ruhájából. Nem fogja a kanapéra lökni Nate-et, és a mellét sem fogja az arcába lógatni. Nem fogja megtenni. Dominyika és Nate remegve egymás szemébe néztek. Hajókürt dudálásszerű hangja harsant a csatorna felől, mintha azt jelezte volna: vége az első menetnek.

—————

Nate összeszedte a jegyzeteit, és a hátizsákjába gyűrte a lapokat. Dominyikával átmentek a konyhába, hátha találnak valami harapnivalót ebédre. A modern konyhát kellő mennyiségű élelmiszerrel látta el a házvezető. Nate szemügyre vette a hűtőt, és egy csomó hozzávalót pakolt ki a hatalmas konyhaasztalra. Dominyika felült a pultra, és a lábaival kalimpálva figyelte, mit csinál Nate. A férfi hagymát aprított, fokhagymagerezdeket nyomott össze, pár gombát felszeletelt, két paradicsomot kockákra, két csirkemellet pedig falatnyi darabokra vágott. Az egészet megpárolta egy üveg Kavaklidere fehérborral és oregánóval, majd a ragut befedte reszelt Kaşar sajttal és egy kanálnyi ezmével, török csípős paradicsompürével, amelyet a hűtőben talált. A serpenyőt ezután a sütőbe dugta, hogy megolvadjon és aranybarnára piruljon a sajt a hús tetején.

– Ez olyan, mint a nálunk divatos csirke Orloff módra – szimatolta a konyhában terjengő illatokat Dominyika. – De mi nem rajongunk úgy a fokhagymáért, mint a déliek.

– Hát persze, hogy nem. Még most is az orromban érzem a nyári moszkvai metró szagát: hónaljszag, vodka, cigaretta. Ott aztán hiába kereste volna az ember a fokhagymaszagot.

– Nagyon vicces – fintorgott a nő, de tudta, hogy Nate-nek igaza van.

– Csak egy szabály van a fokhagymával kapcsolatban – folytatta az amerikai. – Mindenkinek ennie kell belőle, aki az asztalnál ül. – Nate megkerülte az asztalt, és a pult elé lépett, Domi kalimpáló lábai közé. A vállára tette a kezét, és teljes természetességgel puszit adott a szájára. – Este majd kínai zöldséges csirkét csinálok, fokhagyma nélkül. Láttam, hogy van kaliforniai paprika a hűtőben. – Nate a sütőhöz lépett, hogy megnézze, megsült-e a csirke. Még egy kis idő kellett neki.

A testvéries puszitól bizseregni kezdett Dominyika ajka. Miért csinálta Nate? Így akarta felizgatni? A férfi bíbor auráját fürkészte. Úgy akart viselkedni, mint egy profi hírszerző? Nem akarja ő megtenni az első lépést? Talán valamiféle próbának vetette alá? Domi idegességében még gyorsabban kalimpált a lábaival. Ne légy nyekulturnij, korholta magát.

Nate konyharuhával megfogta a serpenyő nyelét, kiemelte a sütőből és egy edényalátétre helyezte. Két tányért, evőeszközöket és szalvétát rakott az asztalra. Domi elismerő pillantást vetett Nate-re az első falat után, és bólintott. – Nagyon jó. Nem is érződik benne a fokhagyma. – Gondolkodás nélkül megfogta a serpenyő tűzforró nyelét, hogy szedjen még belőle magának, de abban a pillanatban felkiáltott a fájdalomtól, elkapta a kezét és a mellkasára szorította. Nate megnézte a sebet – vörös égésfolt éktelenkedett az ujjbegyein – és a fülcimpájára szorította. Dominyika csodálkozó pillantást vetett rá.

– A fülcimpa tele van vérrel, ami elvonja a hőt, mint egy diffúzor.

– Ezt meg hol tanultad? – kérdezte Dominyika. – Ki vagy te? – Nate elmosolyodott, és a fülére szorította a kezét. – Jobb lett. De azért még fáj. A tenyeremet is megégettem.

Nate a konyhai mosogatókagylóhoz vezette, hideg vizet engedett a kezére, aztán egy perc után meleg vízre váltott, hogy élénkítse a vérkeringést, magyarázta. A víz alá tartotta Dominyika kezét, az arcuk szinte összeért, a válluk és a csípőjük egymáshoz simult. Egyetlen könnycsepp gurult végig a nő arcán, és az alsó ajka megremegett. Találkozott a tekintetük, Nate gyengéden a kezére simította a kezét.

– Mindig vigyázni fogok rád! – suttogta. Dominyika sértetlen kezével átkarolta a nyakát, közelebb húzva magához a fejét. A férfi bíbor aurája szinte beburkolta.

– Duska! Drágám! – becézte Nate-et. – Örökké szeretni foglak. – Ajkával a férfi ajkát kereste, de két centire tőle, várakozásteljesen megtorpant. Nate volt az, aki végül megcsókolta. Dominyika szorosan magához ölelte és felsóhajtott.

Egy égési sérülés kellett hozzá. Tartózkodásuk gátját átszakította szenvedélyük árja. Dominyika megragadta Nate csuklóját, mintha attól félt volna, hogy a férfi megszökik, és az egyik pávakék emeleti hálószobába vezette. Kővé dermedten, csukott szemmel hagyta, hogy Nate levetkőztesse, majd gyengéden az ágyra lökte a CIA-st, és megmutatta neki, mit jelent a gyakorlatban a 47-es lecke, amely így hangzott: „Éjszaka elhaladó hajók”. Amikor a végén felnyögött, elrebegett egy dá-t, és lehemperedett Nate-ről, lehelete felhevítette a férfi combját. Nate már nem is számolta, hányszor dadogta Dominyika aznap délután, hogy dá, dá, dá. Kócos haja szétterült a párnán, a melle megemelkedett, átkarolta magát, hogy úrrá legyen vonaglásán. Elbóbiskoltak, aztán az éhség felkeltette őket, Dominyika ezért átkutatta a szoba sarkában álló hatalmas szekrényt, hátha talál valamit, amit felkaphat magára. Végül egy testhez álló hálóingben jött vissza az ágyhoz (a hollywoodi producernek, Blanche Goldbergnek köszönhette), amelyet szemmel láthatóan egy halászhálóból szabtak. Nate rábólintott – minden átlátszott a finoman szőtt hálón ‒, lábujjhegyen leosontak a földszintre a sötétben, mivel csak a mólót megvilágító automata lámpások fénye szűrődött be a házba. A szalon közepén álló szökőkút csendesen csobogott. A sötétben hidegen megették a csirkeragut, közös villát használva, Dominyika megtörölte az ujjával Nate száját és megcsókolta, aztán közös borospohárból megittak egy üveg bort. A nő csillogó tekintettel nézte Nate-et.

Nate a szalon egyik szekrényében talált egy régimódi lemezjátszót meg egy halom bakelitlemezt. Dominyika rábökött az egyikre – Schubert zongorakeringőire ‒, feltűzte a haját, és a holdfényben lehúzta magáról a hálóinget. Nate szótlanul nézte a kanapén ülve, ahogy mozdulatlanul hallgatja a zenét, a levegőben ficánkoló színeket figyelve. Mintha megelevenedett volna egy minószi alak valamelyik amforáról. Táncolni kezdett, először lassú, majd erőteljesebb mozdulatokkal, a színeket követve. Megfeszítette lábikráját, kezeit kecsesen kinyújtotta, mellkasa kiszélesedett, ezüstösen csillogtak a sebhelyek a bőrén, X-szel jelölve a szíve helyét. Kidudorodtak az erei, ahogy hátrahajtotta a nyakát.

Dominyika annyira átadta magát a zene és a tánc élvezetének, hogy nem vette észre a sötét nappaliban, milyen nyugtalanná vált Nate aurája. Jellemző, hogy miközben a tündöklő Dominyikát nézi, Gable jut eszébe. Itt piruettezik a balerinája a szoba közepén, neki viszont egyre csak az jár a fejében, hogy megint csalódást okozott Gable-nek, ami most, hogy a férfi már nem élt, még jobban fájt neki. Semmi sem igazolhatta ezt az idiotizmust: sem a legfrissebb információk, amelyeket Díva szolgáltatott nekik, sem az előmenetele a Kremlben.

Márpedig innentől kezdve csak egyre forróbb lesz a talaj Dominyika talpa alatt. Az elemzők hónapokon át fognak pörögni a kínai fejleményen, és mostantól fogva megállás nélkül óvniuk kell majd az ügynök biztonságát, mivel a CIA hamarosan olyan részleteket fog megtudni az SZVR–MSS találkozóról, amelyek kizárólag Dívától származhatnak, és ez borzasztóan kockázatos. Az MSS-es kezdeményezést az egyelőre ismeretlen célú ármánykodás szovjet áporodottsága lengte be, mint egy döglött oposszum bűze az ágy alatt.

És ott volt a központban garázdálkodó vakond ügye. Ha Magnit kezébe kerül a CIA moszkvai ügynökeinek listája, Dívának abban a pillanatban vége, hogy a titkosszolgálat megkapja Magnit jelentését.

De volt itt még valami. A szovjet hivatalnokok előszeretettel mondogatták, hogy az embernek az lesz a veszte, ha Sztálin kedvencévé válik. Putyin ugyanilyen volt, talán képernyőképesebb, kereskedelem és PR szempontjából bölcsebb, de ugyanazzal a szilárd, rendíthetetlen gyanakvással hitte, hogy még a megbízható elvtársakban sem lehet megbízni. És benne is megvolt a sztálini hajlam az erőszakosságra. Dominyika nyaka körül bármikor szorulhat a hurok. A világ összes kimenekítési útvonala sem lenne képes megmenteni, ha csalódást okoz kék szemű cárjának, ha elkövet valami ballépést, vagy ha összetűzésbe keveredik a szilovikok valamelyikével.

Dominyika abbahagyta a táncot, és kapkodó lélegzettel megállt a szoba közepén. Izzadtságcseppek gördültek végig a dekoltázsán. A zene véget ért, így már észrevette a sarokban vibráló színeket. Dáj bog. Isten áldja meg a férfit, tört rá az elkerülhetetlen aggodalmaskodás. Nem fogja hagyni, hogy kárba menjen ez az éjszaka és a másnap reggel Nejttel ebben a gyönyörű villában. Domi meztelenül odasétált Nate-hez, letérdelt elé, és a mellkasára tette az állát.

– Bolond vagy – nézett a férfi szemébe. Nate felpillantott a türkiz intarziától csillogó, kupolás plafonra. Bíbor aurája remegett, mintha a tengeri szellő lebegtette volna.

– Vegyünk át még egyszer mindent! – szaladt ki Nate száján. Úgysem tudhatta volna biztosan megmondani, hogy Dominyika akár jövő hónapban, akár két év múlva, akár valaha is disszidálni fog-e. A nő olvasott a gondolataiban.

– Glupec – mondta. Fajankó. – Holnapig ráérünk. Aztán hazamegyek.

– Még egyszer át akarom venni a kimenekítési útvonalakat – hajtogatta Nate, mint egy szigorú magántanár.

– Tudom az összeset – vágta rá Dominyika.

– Akkor egyeztessük a felvevőhelyeket!

– Ma este nem fogunk a kimenekítésemről beszélni – jelentette ki a nő ellentmondást nem tűrő hangon.

– Szoktál arról ábrándozni, hogy ennek az egésznek vége? – kérdezte Nate. Dominyika a szemébe nézett.

– Duska, túl közel jutottam a tűzhöz ahhoz, hogy erre gondoljak. Az elnök azt akarja, hogy én vegyem fel a kapcsolatot a kínaiakkal. Találkozom a szilovikokkal. Hamarosan megtudom, kicsoda Magnit. Tudom, érzem, hogy így lesz. Hatalmas lehetőségek előtt állok.

– Valóban felbecsülhetetlen, hogy ilyen közel férkőztél Putyinhoz – ismerte el Nate. – Viszont életveszélyes. Minden lépésedet figyelni fogja.

– Mi van veled?

Nate szinte érezte, ahogy elindul a lejtőn.

– Marty Gable mindig azt mondta nekem, hogy a legeslegfontosabb a biztonságod – magyarázta a férfi, mire Dominyika elnevette magát.

– A biztonságom és az információ. Ezt mondta mindig. Ha itt lenne, most kijavítana. – Dominyika Nate mellkasába fúrta az orrát, akinek hirtelen mintha kőből lett volna a szíve, de nem bírta megállni:

– Marty Gable halott. Kartúmban halt meg két nappal ezelőtt.

Dominyika elfehéredett. Nate arcát fürkészte, komolyan beszél-e, aztán a szeme megtelt könnyel, és a cseppek némán csorogtak végig az arcán. Felegyenesedett és távolabb húzódott a férfitól.

– Mi történt? Oroszok is benne voltak? Mindvégig tudtad, amióta csak együtt vagyunk? Mikor akartál szólni róla? Ha még egy órát eltöltöttünk a hálóban? Vagy miután ellejtettem előtted a meztelen táncomat?

– Egyáltalán nem akartam róla szólni. Nem akartalak felzaklatni. Most nem.

– Azt képzelted, a gyásztól képtelen leszek folytatni a munkám?

– Nem gondoltam ezt. Tudtam, hogy el kell mondanom neked. Csak azt nem, hogyan.

Dominyika felállt, és elindult a lépcső felé. A bőre még mindig ragyogott a holdfényben.

– Mit csinálsz?

Dominyika visszafordult felé.

– Lefekszem aludni, és meggyászolom az én Bratokomat. Aztán a holnap reggeli komppal visszatérek a követségre, este pedig visszarepülök Moszkvába. – Nate látta a mellkasán, hogy zihálva lélegzik.

– Hajlandó vagyok mindent kockára tenni a hazámért, Forsythért, Benfordért és Bratokért. A szüleimért, Korcsnojért, Ioanáért és Udrankáért. Legfőképpen pedig értünk. Egyetlen dolgot kell csak tudnom, hogy folytatni tudjam. Tudnom kell, hogy szeretsz.

Nate felállt, és odalépett hozzá, hogy átölelje, de Dominyika feltartotta a kezét, hogy megállítsa. A nappaliban síri csend lett, csak a lemezjátszó tűjének kattogását lehetett hallani, ahogy elakadt a lemez végén.

– Majd reggel, amikor elbúcsúzunk egymástól, megmondod – szólalt meg Dominyika.

– Tudod, hogy szeretlek – válaszolta Nate. A nő elfordult, és elindult felfelé a lépcsőn, mint egy alabástrom jelenés, amely átsuhan a holdfény sugarain.

– Tudom. De még egyszer utoljára hallani akarom.

A szél behozta az ablakokon egy a Boszporusz csatornáján áthaladó hajó ködkürtjének búgását, amellyel hirtelen megtelt a szoba, egészen a türkiz plafonig.

 

SERPENYŐS SAJTOS CSIRKE – KASARLI TAVUK

Olívaolaj és vaj keverékén hagymát, fokhagymát, gombát és paradicsomot sütünk egy löttyintésnyi fehérborral. Falatnyi darabokra vágott csirkemellet adunk hozzá, és lefedve puhára főzzük. A ragut megszórjuk Kaşar sajttal vagy mozzarellával, és meglocsoljuk ezmével vagy más csípős paradicsompürével. Sütőben addig sütjük, amíg a sajt megolvad és aranybarnára pirul. Rizzsel kínáljuk.