16

A KIHÚZHATÓ képernyővel felszerelt ágyon fekvő O’Neal sápadt és zilált volt. A kezeslábasa gyűrött, göndör haját ki tudja, mikor mosta meg utoljára. A szeme alatt súlyos táskák ültek, ugyanakkor a szeme fényesen csillogott.

– Von! – kezdte lelkesen. – Azt álmodtam...

– Mit?

– A kürtőben jártunk, de nem történt baj. A naphalak nem voltak erőszakosak. A jég fantasztikus.

– Arról nyilván lemaradtam – felelte Vonnie incselkedő hangon. O’Neal bumfordi wunderkind volt, csupa ész, semmi vonzó vonás.

– Legközelebb békés lesz – ígérte O’Neal. – Készségesen elvezetnek minket egy kürtőig.

A szűkös kabinban Vonnie letelepedett a priccsre a férfi térde mellé. Koebsch az ajtóban maradt, és a szemét résnyire vonva fürkészte az intravénás csöveket. Vonnie rátette a kezét O’Neal lábszárára.

Egyre többször kapta magát azon, hogy megérinti a barátait. A testi kapcsolattal megnyugtatta és magabiztossá tette őket. Attól, hogy megérintette O’Neal lábát, ő maga is nyugodtabb lett, míg O’Neal hangjából mintha eltűnt volna a fanatikus lelkesedés felhangja.

– Mikor mehetünk vissza? – kérdezte.

– Te nem mész sehová – jelentette ki Koebsch. – Házi őrizetben vagy.

O’Neal pislogva nézett a parancsnokra, aztán Vonnie-hoz fordult.

– Te tudod, hogy miért mentem be a jégbe.

Vonnie tudatában volt annak, hogy minden szavukat rögzítik. És neki az kellett, hogy amikor a feletteseik meghallgatják majd a felvételt, az rá nézve kedvező legyen.

– Azt hiszem, tudom – felelte –, de óvatosnak kell lennünk. Egyedül senki sem mehet sehová. Senki sem szegi meg a parancsokat.

O’Neal a mennyezethez rögzített kameratömbre emelte lázasan csillogó szemét.

– Értem – mondta aztán. – Rossz döntéseket hoztam. Bajban vagyok. De ez nem változtatja meg azt, amit megtudtunk.

– Miért hagytad el az egyes zónát? – kérdezte Koebsch.

Vonnie érezte, hogy társának a lába megrándul a keze alatt, és rájött, a berliniek miért kérték meg, hogy legyen jelen a kihallgatáson. O’Neal a szövetségesének tekintette őt, Koebsch pedig ügyelt az érzéseire. Egy nő jelenléte ellensúlyozta az esetleg túl sok tesztoszteront.

– Megkaptátok a szimulációimat – mondta elkomorodva O’Neal.

– A fájlok egy része olvashatatlan – válaszolta szelíden Vonnie –, és miután a naphalak szétverték a szenzoraidat, elszállt a telemetria. El kell mondanod az egészet. Biztosra veszem, hogy a pszichodokik ki fogják értékelni minden szavadat. Kerüld az altesti humort, és ne beszélj a szüleidről! Ők úgy tartják, hogy akik ugyanabban a mondatban kiejtik a szar és az anyu szavakat, az biztosan neurotikus.

O’Neal felröhögött, míg Koebsch a homlokát ráncolta.

– És azt se mondd egy mondatban, hogy baszás és apu – tette hozzá Vonnie. – Elsütöttem egy viccet az egyik terápiás kezelésem alatt, és azt mondták rá, hogy egy mélyen beágyazódott lánykori ügyemre utal.

– Kezelést kapsz? – kérdezte O’Neal.

– Jómagam, Ben és Ash. Üdv a klubban!

– Mi bajod van?

Vonnie ördögi mosollyal felelt:

– Nos, a szüleim kevésbé szigorúan bántak a fivéreimmel, mint velem, mert nem tudtak mit kezdeni a szexualitásommal. Katolikusok voltak. Hála az égnek, későn érő típus voltam. Úgy bántak velem, mintha fiú lettem volna, egészen tizennégy éves koromig. Szerencsére semmi sem tudta megakadályozni, hogy kigömbölyödjön a csípőm és megnőjön a mellem. Aztán a dolgok kezdtek furcsák lenni, ami magyarázattal szolgál arra, hogy miért érdeklődtem a mérnöki tanulmányok és a távvezérlés iránt. Ezek ugyanis jellemzően a férfiak szakterületei. Azt akartam, hogy örüljenek, de én nem voltam boldog, noha szerettem azt, amit csináltam, és ezt tizennyolc éves koromban a képükbe vágtam, és túlkompenzáltam azzal, hogy lefeküdtem három fiúval az egyetemen. Ezzel szemben Ashnek sosem volt stabil családja, ezért vágyik pótapákra, még ha a londoniak nem is érdemlik meg őt. Túl jó nekik.

– Von, ebből elég! – szólt közbe Koebsch. – Még ha Ash meg is osztott veled ilyen személyes dolgokat, nekünk nem kéne hallanunk.

– Hallani fogjuk O’Neal személyes dolgait – válaszolta Vonnie. – Nem arra készülünk, hogy kamerák előtt megmasszírozzuk a fejét?

– A pszichológusok majd elvégzik a maguk vizsgálatait. Téged nem képeztek ki ilyesmire, és soha, semmi nem ilyen egyszerű. A feladattal foglalkozz!

– Szerintem az esetek többségében a motivációink eléggé egyszerűek.

– Nem akarok vitatkozni.

– Baszás – mondta O’Neal a bajkeverők módján vigyorogva. – Anyuci. Pelenka.

– Akkor most meséld el – szólt rá Koebsch –, hogy miért lopóztál ki az egyes zónából!

– Együttműködtem a mátriárkákkal. Olyan voltam nekik, mint egy felderítő. Hím létemre feltettem nekik kérdéseket, amelyekről tudtam, hogy nem kéne feltennem.

– Milyen kérdéseket?

– Mondjátok el, hogyan történt! – kérte O’Neal a képernyőre mutatva. – Meséljetek egy kicsit a kitörésről!

– A kitörésnek semmi köze a...

– Mindennek van köze ahhoz, ami történik. Nekem. Neked. A naphalaknak. A Földnek.

– Hadd mondja el! – javasolta Vonnie. Koebsch haragudott a másik férfira, de hajlandó volt igazodni Vonnie-hoz. Bólintott egyet, mire Vonnie megkérdezte: – Tehát mi a rendkívüli a kitörésben?

– Semmi! – felelte lendületesen O’Neal.

Koebsch káromkodni kezdett, de Vonnie egy pillantással elhallgattatta. O’Neal időközben megnyitott tíz-tizenkét szimulációt. A legtöbb áthatolóradar-felvételeket vagy vegyi elemzések adatait tartalmazta. Vonnie ezenfelül a felszínt ábrázoló, szemcsés képeket is látott, amelyeket 21. századi eszközök készítettek.

– Egy normális kitörés volt – folytatta O’Neal. – A jég több ezer helyen lyukas. Már annak idején, 2012-ben az amerikaiak kétszáz kilométer magas páracsóvákat észleltek. A legerősebb kitörések jellemzően az egyenlítő környékén következnek be, vagy ennél a pólusnál, mert a Nagy-óceán sekélyebb itt, és erősebb a vulkáni tevékenység. Tőlünk északkeletre találtunk egy örvényt a jégben, ahol három ütköző tábla szubdukciója miatt az óceán átszivárog, de nem felel meg a kikötésünknek, mert azokat a kitöréseket a laterális súrlódás váltotta ki, nem a gázok vagy a meleg vertikális elmozdulásai.

– És mi a kikötésünk? – kérdezte Vonnie.

O’Neal nagyokat pislogva válaszolt:

– Utat keresünk a Nagy-óceánhoz, természetesen.

Vonnie összerezzent, mert jeges, izgató érzés szaladt végig a gerincén. Az óceán! – gondolta.

– Ha találunk egy stabil járatot...

– Senki sem megy be a jégbe – vágott közbe Koebsch.

– Á... – mondta O’Neal. – A berlinieknek vissza kell küldeniük minket, ha azt akarják, hogy versenyezzünk a kínaiakkal. Mert ők ezért ásnak. Meg akarnak előzni minket.

– Miért?

– Hogy miért? Még csak az Europa felszínét kapargatjuk. Ha létezik helyi civilizáció, akkor az a Nagy-óceánban van. Alighanem az uszonyhegyek körül összpontosul, vagy sodródik az árhullámokkal, de a jég csupán egy vékony kéreg. Több víz van odalent, mint a Föld óceánjaiban összesen. Ezt garantálom nektek. Miután felfedeztünk fejlett létformákat a jégben, tudjuk, hogy ugyanilyen fejlett élőlényeknek kell úszkálniuk a vízben.

– Ez egy Föld-típusú világ, vagyis feltételezhetjük, hogy sok mechanizmus ugyanolyan itt, mint otthon – mondta Vonnie, és ezzel Bent idézte.

Koebsch éles pillantást vetett rá, de nem mondott semmit. O’Nealt fürkészte pár pillanatig, majd megszólalt:

– Másfajta létformákról beszélsz, nem naphalakról.

– Amint megjelennek valahol az egysejtűeknél bonyolultabb élőlények, minden ökoszisztéma diverzifikálódik. Az Europa fiatalabb a Földnél, de itt nem történt annyi, kihalást előidéző esemény, mint odahaza. Mivel vízbolygó, a meteorbecsapódások nem okoznak akkora felfordulást. Nincsenek szabad szárazföldjei, sem az, amit mi hagyományos atmoszférának tekintünk, emiatt itt nincsenek olyan hosszú távú csapások, mint az üvegház-periódusok vagy a mi jégkorszakaink.

– A Nagy-óceán élettelenné vált több százezer évvel ezelőtt – mondta Koebsch. – Mintákat vettünk kitörésekből és felszivárgó vizekből. Ezek halálos mennyiségű savat, ként, vasat és sót tartalmaznak. Odalent semmi sem élhet.

– Semmi, ami nem alkalmazkodott – javította ki a parancsnokot O’Neal, és úgy vigyorgott, mint egy kölyök. – Nézd csak meg a naphalakat! Annyi mérget izzadnak ki vagy tárolnak magukban, amennyi simán megölne egy embert. A kén és a vas elszínezi a védőtüskéiket, valamint a szerveiket körülvevő, legkeményebb porcszálakat. Nem gondolkodtál még el azon, hogy a tüskéik miért pigmentáltak, amikor a bőrük albínó?

– Az óceán túl savas.

– És helyenként zubogó forró is. Ez nem jelenti azt, hogy élettelen. Vannak halott zónák és lakott zónák, pontosan úgy, mint a jégben.

– Nem tudhatjuk, amíg nem juttatunk mechákat a vízbe – jegyezte meg Vonnie.

Koebsch hallgatott.

Gyerünk! – biztatta magában Vonnie a parancsnokot. – Gyerünk, Peter! Tudom, hogy velünk vagy. Látom, hogy izgatott lettél, de félsz attól, hogy a főnökeid hogyan fognak reagálni.

– Nem tudunk áthatolni a jégen – mondta végül Koebsch. – Ötven szondát vesztettünk el, mialatt fúrással próbálkoztunk.

– Ezért terítették szét a kínaiak a táborukat egy sor kürtő felett – válaszolta O’Neal. – Keresik azt az egyet, ami lenyúlik egészen az óceánig. Nézzétek, Kína mindig is előttünk járt a genetikában. Az ő hibrid katonáik sokkal fejlettebbek a mieinknél. Ugyanez áll a hibrid űrhajósaikra. Meg akarják tartani a vezető helyüket.

– Ezek a programok csak pletykák.

– Koebsch, a saját szememmel láttam a KNT szuperkatonáit, amikor az Arianespace-nél dolgoztam – mondta Vonnie.

– Gondolj azokra a gyógyszerekre, amiket létrehozhatunk erős mérgekre immunis létformák tanulmányozásával! Peking továbbra is küzd azzal, hogy a műtrágyák beszivárognak az ivóvízkészletekbe. Rengeteg ennivalót kell termelniük. Tizenöt tartományukban szaporodik az alga, és a kolera jelen van a vizekben, köztük a fővárosban is. Ez megalázó a Kínai Népuralmi Társadalomnak. Nem szeretik, ha a paraszti örökségükre emlékeztetik őket, még akkor sem, ha a lakosságuk többsége városokban és nyomortelepeken él.

Koebsch azzal lepte meg Vonnie-t, hogy felnevetett.

– Tudod, O’Neal – mondta aztán a parancsnok –, néha tényleg nem tudom megállapítani, hogy csak villogsz-e, vagy tényleg releváns az, amit mondasz.

O’Neal ezúttal nem pislogott, és nem is mosolygott. Közömbös képet vágva bámulta Koebschöt, és Vonnie rájött, hogy a férfi megsértődött.

– Nem azért vagyok itt, hogy hanganyagot csináljak a médiának – felelte O’Neal. – A legtöbb esetben a háttér több mint releváns. Fontos ahhoz, hogy megértsük a dolgokat.

Koebsch kurta biccentéssel nyugtázta a rendreutasítást.

– Folytasd! – kérte halkan.

– A KNT meg akarja keresni az Europa igazi hatalmát. A naphalak hasznosak, de ha létezik központi hatalom, az az óceánban van.

– Egy királyt akarnak találni – mormolta Vonnie.

– Pontosan.

Vonnie tágra nyitotta a szemét, aztán a fejét csóválva korholta magát, illetve áttételesen az ESA-t.

– Mi még csak nem is gondolkodunk ilyen léptékben, nemhogy belekezdenénk egy nagyszabású akcióba.

– A totalitárius államok néha többet érnek el, mint a demokráciák. Nem mentegetni akarom őket. Úgy bánnak az embereikkel, mint a rabszolgákkal. De a vonataik pontosak.

– Ha hamarabb érik el az óceánt, mint mi...

– Láttam a műholdjaink adatait – mondta Koebsch. – Ha az óceán tele lenne civilizációkkal, arra szilárd bizonyítékaink volnának.

– A naphalak elmenekülnek a legerősebb kitörések előtt. Úgy használják a felderítőiket, mint egy korai figyelmeztető rendszert, és logikus a feltételezés, hogy az óceáni élőlények nagy ívben kerülik a kürtőket. Nyilván a kürtők alatti területeken vannak a legdurvább áramlatok, vulkánkitörések, valamint a hideg és a meleg váltakozásai.

– A vízben megmutatkoznának az élet nyomai.

– Meg is mutatkoznak. Csak mi nem vettük észre a jeleket.

203elején földi szondák átrepültek az Europa csóváin, és mintákat vettek a párából. 2094-re kémműholdak keringtek a hold körül, és mechák végeztek felderítést a felszínen. Mivel az Europa oly sok szerves komponenst tartalmazott, megtörténhetett, hogy a tudósok hamis pozitív értékeket kaptak, vagy rosszul értelmezték az adatokat.

Csupán néhány mecha ereszkedett a felszín alá. A Nagy-óceánt alig néhány kúszó érte el, illetve pár maréknyi nanoegység, amiket a forró forrásokba injektáltak.

A legtöbbjük vészjeleket adott le, aztán szétzúzódott vagy összeégett. A többi eltűnt. A mélyben legbonyolított küldetések sokba kerültek, és nulla eredménnyel zárultak. A NASA és az ESA felfüggesztette ezeket a műveleteket. Az FNEE meg sem próbált mechákat leküldeni. Mindenki a naphalakra összpontosított.

Meg kell ingatnunk Berlint – gondolta Vonnie. – Senki sem rakta össze úgy a képet, mint O’Neal.

A férfira nézett, és feltett neki egy fontos kérdést:

– Beszéltél már a naphalak csökevényes szerveiről, amik olyanok, mint az ember farokcsontja vagy a vakbele. Vannak kopoltyúik. Hihetetlen nyomást is elviselnek. Miért hagyták el az óceánt?

– Versengés. A Földön az élet az óceánban keletkezett a prekambrium idején. Az üledékes kőzetek négymilliárd éves fosszíliákat tartalmaznak, a legelső mikrobáink maradványait. Egyszerű egysejtűekről beszélek. Rendkívül hosszú ideig, a következő hárommilliárd évben nem létezett semmi más, mígnem egy faj képes lett az oxigéntermelő fotoszintézisre. A Földnek légköre lett, ami elvezetett az aerob sejtlégzéshez.

– Mi köze van ennek a naphalakhoz? – kérdezett közbe Koebsch.

– A naphalak idővonala olyan, mint a miénk, azzal a különbséggel, hogy náluk sokkal erősebb volt a verseny azért a kevés területért, ahol az oxigéndús, nem redukáló atmoszféra megjelent. Maradjunk még egy kicsit a Földnél. Egymilliárd évvel ezelőtt beköszöntött a többsejtű élőlények kora. A következő ugrás a kambriumi robbanás volt. Megjelentek és elterjedtek az összetettebb testű élőlények, noha továbbra is minden a vízben élt. A szárazföldek halott sziklák voltak. Aztán a növények és a gombák fokozatosan elterjedtek a kontinenseken... és a paleozoikum végére az óceánokban hemzsegtek a halak, a cápák és a pörgekarúak. A kedvező mutációk lehetővé tették néhány állat számára, hogy megéljen a sekély vizekben. Aztán kimásztak a szárazföldre, hogy elmeneküljenek a vízben tomboló zabálógépek elől.

– És azt gondolod, hogy itt is ez történt.

– Igen. Az emberek máshogy dolgozzák fel a szagokat, mint a többi külső ingert, mert a legelső emlősök patkány méretű lények voltak, akik a dinoszauruszok korában éltek. Éjszakai állatok voltunk. Csak akkor jöttünk elő, amikor az óriásgyíkok aludtak, ezért a szaglás sokkal hasznosabb volt számunkra, mint a látás. Kifejlesztettünk egy neopallium nevezetű agyszövet-csomót, hogy szétválogassuk a szagok által adott kétértelmű jeleket. A neopalliumból végül kifejlődött a nagyagykéreg anélkül, hogy a feladatát elvesztette volna. Az illatok és a szagok ezért gerjesztenek bennünk érzéseket. Egyenesen bekerülnek a limbikus rendszerünkbe.

Vonnie egyből Ben kellemes sószagára gondolt, aztán a kedvenc csokoládéja illatára, majd egy teleizzadt felderítő páncél savanyú bűzére. Minden esetben a szagokhoz társuló érzések áradtak szét benne.

Emlékezett az anyja parfümjének illatára, és hogy milyen izzadságszaga volt a testvéreinek, amikor fussball után betódultak a házba. Ő maga megpróbált ugyanolyan tiszta maradni, mint mutti, mialatt keményen versenyzett a testvéreivel sportolás közben, de ezen a vékony vonalon ritkán sikerült végigmennie. Elég volt a ruhájába tört fű illatára gondolni, és máris az apja becsületes tekintetére asszociált.

Valahányszor belebújt bűzlő páncéljába, a tudatalattija képekkel árasztotta el az elméjét. Ezért utált annyira beöltözni?

– A naphalak csökevényes szerveinek egyike azok a fotoreceptorok, amelyek a csőlábaik és a pedicelláriáik között bújnak meg – mondta O’Neal. – Az Europa fénytelen környezet, de a látóidegeik közvetlenül a duális agykérgeikbe futnak bele. A látásuk fontosabb volt minden más érzékelésüknél. Tekintélyes mennyiségű agyi kapacitást kötött le, amit másra is használhattak volna. A kiváló hallásuk és térérzékelésük lehetne még jobb, de a látás úgy hatott rájuk, mint ránk a szaglás. Valaha az elsődleges érzékeik közé tartozott.

– Vulkáni környezetben élnek. Nem lehet ez a magyarázat? – vetette fel Koebsch.

– Nincs szükségük szemekre ahhoz, hogy elkerüljék a lávát. Az Europa összes élőlénye érzékeli a hőmérsékletet. A fotoreceptoraik úgy vannak behangolva, hogy észleljék a rövidhullámú biolumineszcenciát.

– Nem tudom, hogy ez mit jelent.

– Azt jelenti, hogy az óceánban ragadozók élnek – válaszolta O’Neal.