13

– BESZÉLNI fogok Koebschsel – mondta Vonnie, és játékosan nekilökte párszor a csípőjét Ben testének, ami egyfelől kéjes mozdulat volt, másfelől üzenetet is hordozott: szállj le rólam.

Bennek nem tetszett az ötlet.

– Sietségre semmi szükség – felelte, de közben hagyta, hogy Vonnie a hátára forduljon. Aztán az ágyhoz szegezte azzal, hogy végigcsókolta a vállát és a nyakát. – Maradj itt – tette hozzá –, beszélj vele a csoportsávon!

– Nem ahhoz vagyok öltözve.

– Veled megyek.

– Neked vissza kell menned a laborba.

Ben a homlokát ráncolva töprengett pár pillanatig, aztán odébb csusszant.

Vonnie szétválogatta az alsóneműiket és kezeslábasaikat. Ben lesütötte a szemét, ami szokatlan volt. Rendszerint nézte Vonnie-t vetkőzés vagy öltözés közben.

Talán a munkáján töprengett. Bolygószakértőként, főbiológusként és nyelvészként több feladata volt, mint bárki másnak. Amennyire tudta, szétterítette a munkáit, például Henrira bízta az új baktériumtörzsek elemzését. Továbbá, áthívta Carvalho és Santos hadnagyokat a C-laborba, ahol spektrométerekkel, magnetométerekkel, magfúrókkal, turbószitákkal és vegyi készletekkel tanulmányozták a felső klán grániteszközeit.

Egy alkalommal, amikor a szitájuk nem küldött adatokat a Földre, Vonnie ment javítani. Átvitte a szerszámkészletét, és benyomakodott a három férfi közé, mígnem Ben megkérte a brazil vendégeket, hogy tartsanak kávészünetet. Jóllehet nagylelkűen éltek a lehetőséggel, Vonnie úgy érezte, a szemgolyójuk nyomokat hagyott a kezeslábasán.

Valamivel ezután ő és Ben a szokottnál is energikusabbak voltak a férfi priccsén. Vonnie nem flörtölt a katonákkal. Erényesen viselkedett, de kívánatosnak érezte magát. Ben talán azt hitte, hogy alfa-hímként hatalma van mások felett?

Alapvető főemlős-viselkedés – gondolta Vonnie. – Haragszik, amiért egyedül megyek át Koebschhöz. De miért? Azt hiszi, más férfiakkal kavarok? Pedig én vagyok az, akinek elszállt a bátorsága, amikor ott ültünk egymáshoz szorulva Henrival és Ashsel. Ki tudja, mi lett volna a vége? Az egyetemen talán belementem volna egy párcserés buliba, még ha kínos is lett volna számomra. Hagytam volna, hogy a csordaszellem hozza meg a döntést helyettem. De aztán, azt hiszem, felnőttem. Pár kellemetlen élmény után félénk lettem. A munkámba ölöm az energiáimat.

De lehet, hogy egy-két párcserés menet nem ártana. Talán mások jobban éreznék magukat. Vagy Ben és én közelebb kerülnénk a társainkhoz... vagy talán még több probléma lenne közte és köztem.

A fiún kezd eluralkodni a birtoklási vágy. Hát nem tudja, mit érzek iránta?

Vonnie befejezte az öltözést, aztán a férfi fölé hajolt, szájon csókolta, és elbúcsúzott:

– Vacsoránál találkozunk.

– Hívj, ha O’Neal mond valamit a gránitról! – kérte Ben. Vonnie elindult kifelé, de amikor kinyitotta az ajtót, Ben egyetlen szót mondott, amivel megállította őt: – Von.

Vonnie mosolygott, és arra számított, hogy a férfi csókot dob.

– Nem veszel komolyan – mondta panaszos hangon Ben.

– Te nem veszed komolyan magad, Ben – vágott vissza Vonnie. – Koebsch és köztem nem lesz semmi. Vetted? – Azzal átlépett az adat/kommunikációs kabinba, ahol Henri és Dawson egy-egy állomáson dolgoztak.

A fenébe! – szitkozódott magában Vonnie. A két férfi mindent hallott. Dawson orrán ráncok sorakoztak. Az idős tudós a képernyőjére szegezte a szemét, és színleg DNS-mintákat hasonlított össze, de valójában hallgatózott. Talán megbotránkozott a dolgon, de a társai románca ugyanúgy vonzotta őt is, mint mindenki mást.

Henri ennél is udvariatlanabb volt: elnémította az állomását, hogy hallja, mi folyik a szomszédban.

Vonnie elvörösödött – részben felháborodásában, részben azért, mert rájött, hogy nem zuhanyozott, és mert Henri magas volt, és jóképű. Az ujjai érzékien karcsúak voltak, kissé ferde metszésű szeme egy sólyom szemére emlékeztetett.

– O’Neal felébredt – közölte színtelen hangon.

– Köszönöm. Ti... kell valakinek fuvar? Tíz perc múlva indulok.

– Igen, én szeretnék átmenni a B-laborba – felelte Dawson.

– Aha... – dünnyögte Vonnie, és kisietett a kabinból, mielőtt még egyszer elvörösödik. A két orgazmustól emocionálisan érzékeny lett, és nem tudott volna megbirkózni Henrival – sem Koebschsel –, amíg nem rendezi a gondolatait.

Bement a mosdóba egy gyors fürdésre. A falfülke méretű helyiségben levetkőzött, bekapcsolta a szellőztetőt, és belelépett a zuhanyzsákba. Forró vízben sosem szűkölködtek. Miután végzett, felmarkolt egy tiszta törölközőt. A szűkös fülke tiszta alsóneműt is tartalmazott. A mosoda naponta üzemelt. A fúziós erőmű korlátlan mosó- és szárítókapacitást jelentett, ami egyike volt a kevés számú fényűzéseiknek.

Vonnie végigfuttatta rövid haján a szárítót, aztán felöltözött, és szinte megújulva lépett ki a helyiségből. Időközben Ben is átjött az adat/kommunikációs kabinba.

– Kész vagy, Dawson? – kérdezte Vonnie fennhangon. – Ben, légy szíves, szólj nekik, hogy áthajtok!

Ha Ben bonyolította le a hívást, érezhette azt, hogy bevitt egy találatot Koebschnek. Vonnie egyből tudta, hogy igaza van, amikor meglátta Henri arcán a sejtelmes mosolyt, ami azt üzente: én előre megmondtam.

Ezek szerint rólam beszélgettek? – dohogott magában.

Felmerült benne, hogy meg kellett volna kérdeznie Bentől, mit gondol Henriról, amikor azt mondta, hogy nem kedveli Asht. Ben és Henri barátok voltak, ami tisztességtelennek tűnt. A Francia Direktorátus ügynökeként Henri egy rakás áskálódó párizsi seggfejnek dolgozott, de a férfiak más mérce szerint ítélték meg a férfiakat és a nőket.

Mi több, Ben olyan kifejezéseket használt, mint az au contraire, hogy a kedvében járjon Henrinak. Hát nem jött még rá, hogy ez képmutató viselkedés a részéről?

Vonnie ekkor Dawsonnal a nyomában átvonult a készenléti kabinba, ahol nem törődött azzal, hogy az idős férfi egyfolytában őt bámulja, mialatt felvették az űrruhát és ellenőrizték egymás illesztéseit.

A zsilipbe lépve Dawson megszólalt:

– Te és a fiatal barátod aztán mindent beleadtok, mi?

Vonnie megdöbbent a személyes megjegyzés hallatán.

– Ben intelligens ember – folytatta Dawson. – De azt aggasztónak találom, hogy te kevésbé higgadt természetű vagy.

A külső zárófedél kinyílt, és ők elgyalogoltak egy terepjáróig. Vonnie betáplálta az irányt, aztán a jármű lassú iramban döcögött velük a fényszórók és a mechák között.

Lehet, hogy Dawson gazdái a pletykák után érdeklődnek? – tűnődött magában Vonnie. Az expedíció felfoghatatlanul óriási összeget képviselt, a hajók árától kezdve a genetikai, a deutérium- és a vízkészletek értékéig. – A berliniek attól félnek, hogy valaki megbolondul. Egyetlen mikrogrammnyi megelőzés tíz tonna gyógyítást ér, és ezért küldték a köszönőleveleket... hogy jól érezzük magunkat.

A lelki szemei előtt megjelent egy kép, amelyen bábmozgató zsinórok nyújtózkodtak a Földtől egészen az Europáig, és felnevetett. Aztán kajánul vigyorogva megkérdezte:

– És veled mi a helyzet, Billy? Ki indítja be a képzeletedet?

– Parancsolsz?

– Hát, ha már arról beszélgetünk, hogy ki kinek az ágyában szórakozik, veled mi az ábra? Van odahaza egy dögös kis macád?

– Nagyon jól tudod, hogy özvegy vagyok – felelte szigorú hangon Dawson.

– Az már régi történet, öregfiú – válaszolta derűsen Vonnie.

– Vonderach, fogd vissza magad!

– Azt hittem, William, hogy most már jó haverok vagyunk, mivel a Bennel közös dolgaimról kérdeztél.

– Elnézésedet kérem a csevegő hangnemért.

– A Benjaminnal közös dolgaim... – mormolta Vonnie, és gondolatban hozzátette: Ezt később oszd meg vele! És... Dawson elnézést kért? Ezt senki sem fogja elhinni.

– Komoly ügyről akarok beszélni veled – mondta Dawson. – A helyzet az, hogy elrontjuk a naphalakat.

– Ó, Jézusom, helyben vagyunk.

– Megváltoztatjuk a természetes egyensúlyukat – kezdett bele Dawson, és feltartotta a kezét, hogy elejét vegye Vonnie tiltakozásának. – Az elődeink megpróbáltak segíteni számos elmaradott népnek, és az ősi kultúrák újra meg újra hanyatlásnak indultak.

A korai tengeri hatalmakról beszélt, amik szétszéledtek a bolygón egy olyan korban, amelyben az emberek azt hitték, hogy a Föld a világegyetem közepe.

– Az elődeink végigfosztogatták Afrikát és a két Amerikát – vágott vissza Vonnie. – De az őslakókat fegyverek és betegségek irtották ki, nem a jó szándék.

– A tanításaink és a misszionáriusaink ugyanolyan pusztító hatást gyakoroltak a sátrakban és kunyhókban élő vadakra.

– Elismerem, hogy a jótevők is részei voltak a méregnek, de láttad, hogy a naphalak milyen rugalmasak. Nem fognak csak úgy lefeküdni és meghalni, mert rájuk zúdítjuk a magasröptű tudományt.

– Elvicceled a dolgot, de tudom, hogy osztozol a véleményemben.

– Örömmel hallom, hogy elismered, ők is értelmes lények. Ez nagy lépés részedről.

– Nem értelmesek, legalábbis a legtöbbjük nem az. Ez vitathatatlan. Ezért kellene felülvizsgálnod az egész megközelítésedet, ami a lényegét tekintve arra hasonlít, mint amikor a katolikus misszionáriusok megpróbálták kiűzni a gonoszt azokból a bennszülöttekből, akik remekül elboldogultak a saját környezetükben.

A terepjáró megállt a 02-es modul előtt.

– Megérkeztünk – mondta Vonnie. Dawsonnal alkudozni olyan volt, mintha a saját lábujjait rágcsálta volna: sok fájdalom, semmi eredmény. – Szállj ki!