14

DAWSON nem mozdult.

– Más okok is vannak, amiért be kéne fejezned a naphalak jóléti programját – mondta megfontoltan. – A szerszámaiddal és az ennivalóddal megteremtesz egy őslakos szuperhatalmat.

– Dawson, nem gyömöszölhetjük vissza a dzsinnt a palackba. Valakinek foglalkoznia kell a törzsekkel. Azt akarom, hogy mi legyünk azok.

– Mert te meg tudod menteni őket.

– Mi a másik lehetőség? Végzünk velük? Vagy befogjuk őket, aztán egy részük állatkertbe kerül, a többiből meg házi kedvencet csinálunk?

– A földi birodalomépítések története tele van zordon kudarcokkal. Azok a naphalak, akiknek ma eszközöket adsz, holnap a szomszédaik ellen vonulnak. Talán minket is megtámadnak.

– Túl sokat hallgatod azokat az okostojásokat a hálózaton. Gyűlölködő leveleket szoktam kapni tőlük. Azt hiszik, a naphalak előbb-utóbb elrepülnek a Földig, aztán megeszik a gyerekeinket, megerőszakolják az asszonyainkat, és minden embert rákényszerítenek, hogy egy polipistent imádjon.

– Jogunk van nem beavatkozni az ügyeikbe. Csúszós úton sétálsz.

– Ha már szóba jött a csúszós út, segítek bemenni – felelte Vonnie. Nem akarta, hogy az idős férfi elessen a modul lépcsőjén. Kiszállt a terepjáróból, és megkerülte.

Dawson egyedül kapaszkodott ki a gépből.

Vonnie megvonta a vállát, amikor hiába nyújtotta a kezét, a tudós nem fogta meg.

– Képtelen vagyok felfogni, hogy miért gyűlölöd őket – mondta aztán.

– Már megmondtam: a gyűlölet túlzó és hatásvadász kifejezés. Visszataszítónak találom őket. Ami ennél is fontosabb, nem győzöm csodálkozni azon, hogy elnézzük, mind jobban belekeveredünk az itteni zűrzavarba. Ez a hold egy feneketlen kígyóverem.

– Jól van – felelte egyszerűen Vonnie, azzal visszatért a terepjáróhoz, és megvárta, hogy Dawson belépjen a 02-esbe.

A 01-es felé hajtva a férfi kapzsisága miatt morgott. Továbbra is felkavarta, hogy Dawson azzal vádolta, gyerekkorában nem törődtek vele eleget.

Lehet, hogy ezért kötődöm ennyire a naphalakhoz? Ben talán igennel felelt volna erre a kérdésre. Mindenkinek kellett néha a megerősítés, de az emberi interakciók egyik ironikus vonása az volt, hogy hajlamosak voltak másokra kenni a saját hibáikat. A saját démonaik lencséin át látták a világot.

Amikor az emberek nem értettek valamit – amikor butának érezték magukat –, ostobaságnak nevezték azt, hogy így álcázzák a tudatlanságukat. Vonnie szilárdan hitte, ez a fő oka annak, hogy oly sok gyalázkodást kap a hálón. A korlátolt elmék nem tudtak megbirkózni a gigászi realitásokkal. Az ilyen emberek kerestek maguknak dolgokat, amelyek sértették a politikai nézeteiket vagy a hitüket, ami lehetővé tette számukra, hogy befejezzék a gondolkodást, aztán szabad folyást adtak a haragjuknak.

Bennek igaza volt abban, hogy zsenik is csinálták ezt. Néhány héttel korábban, egy másik vita során Dawson villogni akart a tudásával, és a naphalak iránti utálatát ahhoz az iszonyodáshoz hasonlította, amit az emberek egy fekete özvegy vagy egy Sloane viperahal iránt éreznek. Vonnie többször nyaralt a Dél-Atlanti és a Karib-térségben, és egyszer sem hallott a viperahal nevezetű, gonosz külsejű, mélyvízi ragadozóról. Utána kellett néznie, hogy mi az. Dawson azért hozta fel példának, hogy lenyűgözze őt, ami azt jelentette, hogy tartott tőle, amit azt jelentette, hogy a kettejük kapcsolatában ő volt felül.

De mitől félt Dawson? A legjobban talán attól, hogy elveszíti a kollégái tiszteletét és az üzleti szerződéseit.

Hirtelen egy sokkal álnokabb gondolat villant át Vonnie tudatán:

Mi van, ha Dawson gyűlöli, ha úgy törődnek vele, ahogyan én törődöm a naphalakkal? Talán csak azért csinálja, mert hisz abban, hogy nem szorul senkinek a segítségére.

E logika mentén Ben azért akar birtokolni engem, mert arra vágyik, hogy birtokoljam őt. Flörtölünk és tréfálkozunk, sőt kimondtam, hogy szeretlek, amikor előzőleg ő kimondta... de valahányszor az elköteleződésről beszél, kitérek előle.

Vonnie a szorgalmasan dolgozó mechákat bámulta, mialatt a terepjárója átgurult a táboron. Ebben a biztonságos, csendes környezetben csodálattal adózott a legyőzhetetlenségüknek. A gépek védettek voltak a hideggel és a vákuummal szemben. Tették a dolgukat, és semmi más. Vonnie rájött, hogy a szélsőséges körülmények miatt tárulnak fel előtte a legmélyebb érzései.

Sosem álltunk közel egymáshoz a családtagjaimmal. Apánknak öt gyereket kellett eltartania, sosem volt ideje ránk. A testvéreim mindig győztek, amikor verekedtünk vagy birkóztunk. Minden kölyöknek ki kellett állnia magáért.

És most nézzünk csak rám... mérnökként és diplomataként összerakok dolgokat. Mechanikus rendszereket építek, és békét teremtek, de harcolok az érintett emberekkel, akár a Földön vannak, akár itt, a jégen. Lehet, hogy a fivéreimmel való pocsék kapcsolataim miatt tartom el magamtól Bent?

A terepjáró megmentette attól, hogy tovább eméssze magát, amikor megállt a 01-es modul előtt. Vonnie kiszállt, és a töltőállomáshoz küldte a járművet.

Nem akart szívtelen lenni. Az igény, hogy jobbá tegye magát, abból fakadt, hogy csodálta a naphalakat. Az, hogy valamennyire befogadták, lehetővé tette számára, hogy felderítse a saját, kissé zavaros érzelmi állapotát.

Az, hogy a naphalakkal helyettesítette elidegenedett rokonait, nem jelentette azt, hogy rideggé vált, vagy hogy tévképzetei voltak. Mi több, sokkal szívesebben boncolgatta így a saját indítékait.

Kinyitotta a zsilip külső ajtaját, és belépett.

Mialatt a kamra megtelt levegővel, a kivetítőjét figyelve megnézte, hogy ki van odabent. O’Neal. Koebsch. Ash.

A belső fedél kinyílt, és Vonnie átment a készenléti kabinba, ahol levette a sisakját. Koebsch és Ash az adat/kommunikációs kabinban dolgoztak. Vonnie szeretett volna Ashsel beszélni, mielőtt szembenéz Koebschsel. Berakta a sisakját egy tárolóba, de az űrruha többi részével nem sietett. Kinyitotta a folyosó ajtaját, és bekiabált:

– Ashley! Hahó, Ashley!

Léptek dobogtak a folyosón, mialatt Vonnie levette a kesztyűjét. Ash megjelent, de megállt az ajtóban.

– Az állomásomnál kéne lennem – mondta. – Üzeneteket kaptunk a Földről.

– Csak azt akarom mondani, hogy ne haragudj.

– Miért?

– Alig találkoztunk azóta, hogy visszajöttünk. Elnézést kérek mindenért, ami történt. Ez a hely különös dolgokat csinál az emberrel. Néha úgy érzem, teljesen kifordultam magamból.

– Tudom, miről beszélsz – felelte Ash. A szeméből óvatos tekintet sugárzott, de sikerült mosolyt varázsolnia az arcára. – Már nem is tudom számontartani, hányszor mentettük meg egymás életét.

– Jó csapat vagyunk.

– Nem, nem vagyunk az! – jelentette ki határozottan Ash. Vonnie meglepetten nyitotta ki a száját, hogy sorolni kezdje, hányszor sikerült tökéletesen együttműködniük a jégben, de Ash hozzátette: – Lehetünk barátok. Az emberek kedvelnek téged. Én is, de nehezemre esik, amikor... azt akarom, valld be, hogy fegyelmezetlen vagy. Ezért vagy olyan, mint a naphalak. Ők is azt csinálják, amit akarnak.

– Ez nem igaz. Annyi szabályuk van, mint az embereknek. Talán több is.

– Sosem tartják magukat egy tervhez. Szervezetlenek.

– Az egész környezetük szervezetlen.

– Ne keress nekik mentségeket! Feldühítesz, amikor mentségeket keresel – válaszolta Ash, és a tenyerével rácsapott az ajtóra. Úgy nézett Vonnie-ra, mintha még mondani akarna valamit, de aztán csak sarkon fordult, és elment.

Alighanem ez az a nap, amelyen mindenkivel meg kell küzdenem – vélte magában Vonnie. Ash nem könnyítette meg a helyzetét. Ash mindent a szabályok szerint csinált, és Berlin ezért eszményítette őt. Egy lány formájú mecha volt. Legalábbis az akart lenni.

Vonnie folytatta a vetkőzést.

Mit kompenzál Ash? Azért ilyen zárkózott, mert fél attól, hogyan fog cselekedni, ha nem tartja magát a parancsaihoz?

Ash árvaként élt a háború utáni Londonban, és alighanem dolgoztak benne lázadó hajlamok, viszont sosem volt otthona, ahol azt érezte volna, hogy befogadták. Az ESA és az MI6 újfajta struktúrákat adott neki. Családpótlékként szolgáltak. Ash elsősorban a különlegesebb csapatnak engedelmeskedett – az MI6-nek –, de gondosan ügyelt, hogy a képességei legjavát nyújtva dolgozzon a másiknak, az ESA-nak. És ettől talán kissé tudathasadásos állapotba került.

Lélekben, ahol sosem kételkedett a realitásai alapvető igazságaiban, bizonyára abban hitt, hogy egyetlen emberi kapcsolat sem tarthat örökké – az emberek meghalnak –, ám a pótcsaládja mindig fennmarad. A megbízatásai célt és értelmet adtak az életének.

Ez persze gyenge magyarázatnak tűnt, de Ben fotelfilozófiája sok más tekintetben sikeresnek bizonyult, ami azt jelentette, hogy Ash hihetetlen nyíltsággal viszonyult Vonnie-hoz.

Ha a jégben lennénk, számíthatnék arra, hogy Ash vigyáz a hátamra. A felszínen védene minket a kínaiaktól vagy a renegát törzsektől. Erre terjed ki a barátságunk. Ha ezt elmondanám neki, kétélű bóknak tekintené. Minden bizonnyal utasították, hogy ne égessen fel hidakat. Egy kémnek az kell, hogy mindenki kedvelje. Az, hogy meghúzta előttem a vonalat, sebezhetővé teszi, amit minden másnál jobban utál.

Akárcsak én. Barátoknak kellene lennünk.

Vonnie kimondhatatlanul szomorú volt, mialatt berakta az űrruháját egy tárolóba. Beérte volna annyival, amennyit Ashtől kapott, de szeretett volna beszélni valakivel Benről. Talán Tavaresnél kellene próbálkoznia?

Nem bízom a mechákban. Nem bízom az emberekben. Meglepő, hogy megfeleltem az ESA pszichikai követelményeinek ehhez a küldetéshez, bár, gondolom, mindannyiunknak vannak fura dolgai. Kockák és munkamániások vagyunk. Az őrülteket leszámítva ki repülne el a Jupiterhez?

Rátette a kezét az ajtóra, pontosan oda, ahová Ash az imént rácsapott, és szeretett volna osztozni Ash csalódottságában.

Majd még beszélünk – gondolta végül.

Aztán belépett a folyosóra, közben lélekben felkészült egy újabb nehéz beszélgetésre. Besétált az adat/kommunikációs kabinba, és kijelentette:

– Koebsch, készen állok!