1

Ősi volt Egyiptom földje, de nem ősibb Kus földjénél, és bár a világon ezer más nemzet, város és nép élt, Kusból csak egy volt, és a kusitákból sem volt több. A régi időkben az egyiptomiak uralták a világ egyik végét, Kus földjének fekete emberei a másik végét; a kék tenger végtelenül és határtalanul hömpölygött tova az egyiptomi Deltától, aztán a világ sziklás végén lecsorgott és a föld alatt átért a másik végére, ahol a rejtélyes Kus sötét és kiismerhetetlen világában felfakadt. Így volt valaha, de Mózes idejére az emberek már régen megtanulták a hajóépítés mesterségét, a hatalmas egyiptomi hajók bejárták az egész kék Földközi-tengert, és a világ vége sem volt már a világ vége. A Delta és Ramszesz nagyszerű városa kaput nyitott az egész Egyiptomon túli világra - csak Kus felé nem nyílt semmiféle kapu.

Ahogy a világ megnyílt és kitárult előttük, Egyiptom seregei sorra meghódították. Ha néha veszítettek, az is csak annyit jelentett, mint amikor a folyót megállítja egy farönk vagy egy bozótos: a rönk végül eltörik, a folyó továbbhömpölyög - így áradtak szét Egyiptom seregei is a világban. Semmi sem tudott nekik ellenállni, mert Egyiptom szervezett rendben és megtervezett csatasorban állt fel, és e rendbe szedett lándzsasorokkal és kocsioszlopokkal sem a filiszteusok földje, sem Hatti harcosai nem tudták felvenni a versenyt. A babilóniaiak is fejvesztve menekültek, és a hős tengeri rabló is elhányta a lándzsáját, és visszafutott a hajóira. Kus népének azonban elég volt visszavonulnia Kus földjére, hiszen Kus végtelen volt és távoli, nem hódította meg soha senki.

- Nézd, ott van egy kusita - mondta egyszer régen Amontef Mózesnak, ahogy Tanisz piacterén sétáltak. - Ott egy távolról érkezett ember, márpedig a messziről való dolgokkal mindig foglalkozni kell, Egyiptom hercege...

De Mózest Amontef szavainál jobban fogva tartotta és elbűvölte az a hatalmas fekete ember, aki épp vastag, vert arany karkötőt cserélt nagy zsák búzáért és árpáért. Mózes gyerek volt még, hatalmasnak látta ezt az embert, akit piros és sárga tollakkal díszített tornyos fejéke csak tovább magasított. Mózes a barna emberek sokféle árnyalatával találkozott már, de ez a Kusból jött ember ébenfekete volt, olyan fekete, hogy a nap megcsillant a bőre színén; hatalmas termete, széles válla és jókora izmai láttán Mózes megértette, miért híresek Kus fiai szépségükről és értékükről. A férfinak hosszú, keskeny fejformája, apró, ferde orra és vastag, széles szája volt. Arccsontja szélesen és furcsán kiállt, nehéz volt megmondani, inkább szép-e vagy csúnya, csúnya-e vagy inkább szép; de mivel az egyiptomi asszonyok nem tudták levenni róla a szemüket, ez nem is igazán számított. Úgy állt ott, mint valami herceg, a gerincét egy fikarcnyit sem akarta meghajlítani az alkudozás közben, és tört egyiptomi nyelvtudása mély, zengő hangon szállt fel hatalmas mellkasából.

A fejét tollakkal ékesített rézpánt fogta át, körbeért a homlokán - Mózes meglepve látta, hogy nem is haja van, hanem valami erősen hullámos gyapjú nő a fején. A hátát teljes hosszúságában leopárdbőr borította, a farka a férfi sarkát verte, a két mellső lábat aranykapocs

fogta össze a kusita nyaka körül. Alatta három sor karomból fűzött nyakláncot viselt, a karmokat egy-egy fehér elefántcsont gyöngy választotta el egymástól. A lábszárán, a térde alatt ugyanilyen módon fűzött perecet hordott, és a két karján is, a könyöke fölött. A csuklóján vert arany karkötő ragyogott, éppolyan, mint amilyet eladni készült, a derekán pedig rövid, sárga-vörös csíkos gyapjúkötényt viselt. Szandál helyett alacsony szattyánbőr csizma volt a lábán, sárga és fehér gyöngyökkel díszes, fehér bőrövéről pedig különböző bugyrok függtek, és egy hosszú bronztőr. Kerek marhabőr pajzsának átmérője volt egy méter is, hatalmas fémhegyű lándzsája két és fél méter hosszú volt.

Színes volt, magas, furcsa és barbár, de feszes és büszke stílusa ellenére a viselkedését valami könnyű derű és jókedv határozta meg, amely megfosztotta őt a félelmetességtől. Mózes mindenekelőtt erre emlékezett Kus különös és távoli földjéről, meg arra, amit Amontef mondott, amikor Mózes úgy elbámult:

- Egyiptom hercege, nemcsak arról van szó, hogy Kus földje messze van, hanem hogy Kus földje az Kus földje, ezt jól értsd meg. Csakis önmagával azonos. Sokan gondolják, hogy jártak Kus földjén, de csak kevesen jártak igazán. Mert nem a hat kataraktán* túli tájról beszélek, sem a sivatagos magasföldekről, hanem Kus valóságos, elbújó földjéről, ahonnan ez az ember is jött. Hozzá hasonlót keveset láthatsz a Deltánál, úgyhogy nézd meg jól. A világ tele van csodával és olyan emberekkel, akik nem imádják Egyiptom sötét isteneit. Ha ez az ember meghal, a köpenyébe fogják csavarni, csupaszon és be-balzsamozatlanul teszik a földbe, alatta lesz a pajzsa, a mellkasán a lándzsája, mégsem fél jobban a haláltól, mint te vagy én egy tengerről idetévedt sirálytól...

Közben koszos, meztelen utcagyerekek csapata vette körül a nagy fekete embert, és mind közelebb nyomakodtak hozzá, bár a kereskedő minden erejével próbálta elkergetni őket, szitkozódott és fenyegetőzött. Úgy bámulták megszeppenten és kíváncsian a színpompás fejdíszét, hogy a férfi végül leemelte és eléjük tette a földre. Néhány gyerek felbátorodott és megérintette, és egy nyolcévesforma, merész fiú fel is emelte és a saját fejére illesztette, de a fejdísz túl széles volt a fejére, és lecsúszott egészen a válláig. Erre a fekete ember mély, zengő nevetésben tört ki, és olyan ragadós volt a nevetése, hogy egy percen belül már minden gyerek vele kacagott, és Mózes meg az öreg pap is boldogan mosolygott.

Így történt, hogy Mózes először látott valakit Kus földjéről.

* Vízesés.