A pap bólintott, egyik karját a fiú vállára helyezte, a másikat az ég felé tárta. - Hatalmas, különös rejtély ez, Mózes: számtalan más ok mellett ezért nehéz egy papnak, hogy a hivatásához hű maradjon. Valaha, azt mondják, tiszteltek bennünket, méghozzá joggal, talán mert kevésbé voltunk mohók, és könnyebben hittünk, vagy több volt bennünk az áhítat. Bennem mellesleg ma is van áhítat, de megengedem magamnak azt a fényűzést, hogy el tudok képedni - amiről valaha, amikor a te korodban jártam, az én hajdani tanítómnak az volt a véleménye, hogy veszélyesebb az aranynál, a nőknél és a hatalomnál. De én csak Egyiptom elképedésében osztozom, amely az ősi dicsőség után nyavalyog, és azzal a hihetetlen pompával akarja kárpótolni magát, amelyet a hatalmas Széthi isten és fia, Ramszesz isten, a nagybátyád hozott el nekünk. És ezért alázatosan köszönetet mondunk Izisz anyánknak, akit ott láthatsz emelkedni a Delta nádasának vad világa fölött.

- Persze, gondolom, hogy nem érted - felelte Amontef. - Bár szentségtörőnek tartasz, nem érzed, hol a dolog gyökere. Látod, herceg, mi, akik órákat töltünk itt fönn, és a csillagokat figyeljük, egy kicsit mindannyian szentségtörők vagyunk, mert a csillagok és a nap szerénnyé teszik az embert. Azt hiszem, az alázat és a szentségtörés nem is esik olyan távol egymástól, mint gondolnánk. Vagy azt hitted, Iziszt nem csak az erényeiért dicsértem?

Mózes teljesen összezavarodott, megrázta a fejét, a pap pedig súlyosan folytatta: - A hold Ízisz vagy Izisz a hold, ugye, Mózes? A szerelmesek ölelkezés után a holdra néznek, de a paraszt, aki a földet szántja, hogy kalászt termeljen, amely nemcsak téged és engem, hanem a szerelmeseket is élteti, és ruganyosságot és erőt ad hosszú tagjaidnak, és melegíti az én öreg csontjaimat, nos a paraszt a napot akarja érezni barna hátán, és mikor érzi a melegét, tudja, hogy az élet mindenütt elindul. Mondd, ifjú Mózes, te, Egyiptom hercege, akit annyira jól neveltek, hogy mint a Nílus ura a föld minden lakójával egyenrangú vagy, ha nem nagyobb náluk: mondd, mi a neve ennek a lobogó tűznek, amely nap mint nap melenget bennünket?

Ez visszatérítette a fiút a valósághoz, végre örült, hogy érti is, amit hall, ezért így felelt: - Ezt aztán mindenki tudja, Amontef: a szent Ré szemtől szemben áll Ozirisszel, a halál ura és a nap istene együtt!

Mózes megrázta a fejét. A piramisok valóban magasak, de hogy miért magasak, azon sosem gondolkozott, és egyáltalán kinek juthat eszébe ilyesmi?

Mózes megrázta a fejét.

A pap elhallgatott, és hosszú ideig nem szólt, tekintete messze a márvány mellvéd mögé révedt, Mózes pedig csak figyelte, és a félelme eloszlott. Végül ő szólalt meg:

7

A férfikor már belecsípett Mózesba, aki magasabb is lett, és ajka fölött megjelent az első puha, barna pehely. Tagjai megnyúltak, kerek izmai letapadtak és megkeményedtek. A belsejében furcsa nedvek keringtek, nyugtalan, fájó gyötrődésre késztették, amelynek nem volt neve, és amit nem is értett. A világ hirtelen újjászületett, és száz dolog kapott új értelmet.

Ramszesz fiai gyakran úsztak a Nílusban. Az udvarban tiltani ugyan nem tiltották, de nem nézték jó szemmel a dolgot, az ifjaknak viszont folyton próbára kellett tenniük az erejüket, és dacolniuk kellett a kihívással. Mikor leszállt az éj, lecsúsztak a palota külső lépcsőin a kövezett folyópartra, ahol a fejedelmi bárkák álltak, hangtalanul beugrottak a langyos vízbe, és kiúsztak, kockáztatva azt is, hogy egy krokodillal találkoznak, amely a Delta mocsaras világából úszott föl.

Néha bátrabb húgaik is csatlakoztak hozzájuk, és így esett, hogy egyik éjjel egy Neftu-Ízisz nevű, kerek, érett és bimbózó lány úszott Mózes mellé. Valami megijesztette, vagy csak úgy érezte, mindenesetre Mózesba kapaszkodott, lesüllyedtek a víz alá. Mózes viszonozta az ölelést, és úgy érezte, még egyetlen lány keze nem érintette így. Új és csodás érzés volt, egész teste beleremegett, és még akkor is szorította a lányt, mikor a víz színe fölé emelkedtek, mintha nyugtatná, hogy nincs mitől félni: ő, Mózes amúgy is itt van, megküzd bármivel.

A lány is úgy úszott, mint a hal, hiszen a palota medencéiben és szökőkútjaiban nőtt föl, de gyorsan kijelentette: - Én viszont rosszul úszom, igaz, Egyiptom hercege? És olyan hamar kifáradok.

Mózes szerénynek találta, és elbűvölőnek, hosszú, fekete haja legyezőszerűen terült szét a vízen, és a fiút életében először hozta izgalomba a női mell látványa. Kérte a lányt, kapaszkodjon meg benne, majd könnyű, hosszú tempókkal kiúszott a partra. Nem tudta biztosan, de mintha a véletlen egy másik partra vezette volna őket, mint ahonnan indultak. A levegő hűvösödött, Mózes átkarolta a lányt, hogy melengesse. Egymás mellett feküdtek a kövön, a szikla még mindig meleg volt a naptól, és Mózes nem is sejtette, hogy a lány mennyivel többet tud a szerelemről, mint ő. De a lány nem rejtette véka alá tudását, és a fiú, aki szinte semmit sem tudott, megtelt imádattal és rajongással. Bár fiatalabb volt a lánynál, aki már elmúlt tizennégy éves, tehát alig kilenc hónapja volt hátra, hogy a házasságra érett legyen, Mózes azonnal a szívébe zárta, más nőre nem is tudott volna gondolni, és legalább egy hétig teljes bódulatban élt.

Nem sokkal később azonban, mikor fejedelmi testvérei épp a lányról beszéltek, Mózes megtudta, hogy legalább hat hónapja eljegyezték egy filiszteus herceggel: Ramszesz a lányait is arra használta, mint a legtöbb embert: hogy politikai hidakat verjen. Mózes megtört szíve nagy nehezen meggyógyult, amiben a hercegnők is segítségére voltak. Erkölcsi kódexükben nem szerepelt a szüzesség, a fiúban pedig annyi visszafojtott szenvedély élt, hogy gazdagon és könnyedén bánt az érzelmeivel.

De szerelem nélkül szeretett, az első pillanat egyedülálló csodája nem tért vissza. Mégsem követte fejedelmi unokatestvéreit, akik valósággal a nők után vetették magukat - talán mert isteni atyjukat akarták utánozni, de talán vetélkedtek is vele -; Mózes kivételnek számított az uralkodó Nagy Házában, mert herceg létére alig volt benne kevélység, és a nők talán éppen ezért tisztelték jobban annál is, amit az életkora indokolt.

Persze a szerénysége, amely nemcsak a nők szerelmét, hanem néhány szelídebb, általában fiatalabb testvére barátságát is kivívta, nem csak magától alakult: segítették az udvari csillagászok is, akik bizonyos szempontból gyámságuk alá vonták a fiút. De bármilyen távolabbi terveik voltak is - Mózes és önmaguk számára -, a fiú nem tudott róluk, és a körülmények úgy alakultak, hogy a titok még évekre megmaradt. Mózes elfogadta szeretetüket és különös tiszteletüket, mert szelíd embereknek tartotta őket, és a tanaik is szelídek voltak.

A csillagászok nem csalták a toronyba, nem is várták el, hogy jöjjön. Ha magától érkezett, örömmel fogadták, de ha egy hétre vagy még tovább elmaradt, azt sem tették szóvá. Amontef tanította továbbra is, Mózes hamarosan Aton egész történetével megismerkedhetett.

A minden dolgok ura és teremtője - tudta meg Mózes - nemzedékek hosszú során át szeretettel és szánalommal tekintett le Egyiptom földjére, mert bár Aton, a nap mindenek alkotója és atyja volt, mégis Egyiptom földjére adta szent áldását, és az egyiptomiaknak hozta el az igazság és az igazságosság szent tudását. Az egyiptomiak ennek ellenére elfordították tőle arcukat, idegen és hideg isteneket kezdtek imádni, és mindinkább a halál és az árnyékvilág felé fordultak. Atont annyira nem értették, hogy kőhegyeket építettek, hogy a kisebb istenek is felérhessenek Aton magasságába, és fel sem fogták, hogy Aton megközelítése a pusztulást jelentené, hiszen aki csak hosszan néz Atonra, megtapasztalja, hogy az isten örökre elveszi a látását.

Aton szánta őket érte, és balgaságukat és bűneiket gyakran vitatta meg fiával, aki a keblén belül élt. Aton szent fiának neve Sé volt, a végzet, a dolgok végső beteljesedése. Aton végül elhatározta, hogy elküldi szent fiát az emberekhez, hogy megváltsa őket, és tudassa velük végzetüket, Sé pedig beleegyezett, noha tudta, hogy el kell hagynia atyja örökkévaló szépségét. Sé leszállt a földre, és a legistenibb ember alakját öltötte magára, Amenhotepét, Egyiptom uralkodójáét. Ez a szent király uralkodásának hatodik évére esett, és amikor megtörtént, mivel tisztában volt vele, hogy mi történt, a nevét Ehnatonra változtatta, mert a névvel is hangsúlyozni akarta, hogy Atonnak szenteli magát, és háborút visel minden isten ellen, aki az egy igaz istentől különbözik.

De végül Egyiptom földjére mégis visszatértek a sötétség és a gyűlölet istenei. Ehnaton meghalt, a fia pedig gyenge volt, nem lobogott benne Sé szelleme. A gonoszok, kapzsik és hatalomvágyók pedig Aton ellen fordultak, és a sötét terveket szövő Ozirisz isten vezetésével győzedelmeskedtek - Aton követőinek meg ezrével kellett meghalniuk. Mindez alig egy évszázada történt, de Aton hite tovább él néhány hívében, akik az életüket kockáztatják.

- Látod, Mózes - magyarázta Amontef -, a papok belül nem olyan egyformák, mint kívül, ahogy a hercegeket sem egy kőből faragták. A palota tele van olyan papokkal, akik akkor jutottak hatalomra, amikor Aton néhai papságát megölték, és mivel bárkit tönkre tudtak tenni pusztán az Aton-eretnekség vádjával, hatalmuk azóta is egyre terjed és növekszik. Amíg Ramszesz isten uralkodik, valamennyire korlátozza őket, mert vaskeze van, és féltékeny a hatalmára. De isten óvjon minket, ha majd egy gyenge uralkodó követi! Akkor a papok csontig lerágják Egyiptom húsát.

8

Mikor Mózes a tizennegyedik éve közepén járt, azaz pontosan hat hónappal múlt el tizenhárom éves, végleg elhagyta a gyakorlóteret, ahol a gyerekeket fegyverforgatásra oktatták, de nemcsak a fegyvergyakorlatok értek véget, hanem egész neveltetése és oktatása is. Ettől fogva férfinak tekintették, felruházták a férfiakat, sőt a Nagy Ház hercegeit megillető jogokkal.

Mostantól joga volt rabszolgákat venni és tartani, férfiakat és nőket egyaránt, mert megkapta Ramszesztől az első hercegi aranyjárandóságát. Joga volt, hogy feleséget keressen magának, feltéve, hogy anyja vagy az istenkirály nem szervezte már meg a házasságot. Joga volt, hogy saját lakrésze legyen, ha már nem kíván együtt lakni az anyjával. Joga volt arra járni-kelni, amerre akar, vadászni a Delta mocsaraiban, fegyvert viselni és - Ramszesz külön engedélyével - részt venni bármelyik határ menti büntető hadjáratban, amelyet a barbár betörések visszaszorításáért indítottak. Még sokféle új joga volt, de a legfontosabb kiváltság nem következett magától értetődően a nagykorúságból: nem viselhette az ujján a szent kartust, amelyre a fejedelemség egyik isteni attribútuma volt vésve, a vu, azaz a parancsolás isteni joga. Ezt a jogot csak maga Ramszesz ruházhatta rá, ha kijelöli a helyét a trónhoz jutás sorában.

De a férfikor mégis dicsőség volt. Mikor Mózes a harctérről egyenesen az anyjához ment, teljes harci vértezete súlya nyomta - a tőr, a kard, a marhabőr pajzs, a lemezeit íj és a tegez, a kusita bot és a gerely -, alig tudott járni a teher alatt, mégis mindenáron mutatta, hogy semmi az, csak pehely: hiszen melyik egyiptomi herceg ne tudná elvinni a hátán a fegyvereit?

Enekhaszamonnal az évek egyre ridegebbül bántak, és mindinkább visszahúzódott a szobáiba. Az utóbbi években nem vett részt az udvari ünnepségeken és látványosságokon, és szinte minden megmaradt barátját kerülte. Három régóta nála szolgáló rabszolganőn és Mózeson kívül csak Széthit, az orvosát fogadta, és Amontefet, aki mostanában hetente meglátogatta. Enekhaszamon fejfájásai egyre gyakrabban jelentkeztek, minden újabb roham után gyengébbnek érezte magát, a gyógyulásra egyre kevesebb ereje maradt. A gyötrődés és az önsajnálat a maradék szépségét is felszámolta - nyúzott lett, és sovány.

De ma újra eltöltötte a büszkeség: a boldogsághoz régen nem volt ilyen közel, és a hosszú lábú, napbarnította fiú helyén, akit lehúzott a fegyverek különös arzenálja, szenvedélyes és erős, bosszúszomjas férfit látott maga előtt, aki erős jobbjával bármilyen ellenséget le tud sújtani.

Mózes észrevette ezt a hirtelen ragyogást, és ahogy az anyja felállt, letette fegyvereit, és átölelte. Már legalább egy fejjel magasabb volt nála, és ahogy átfogta az anyját, érezte a fejét puszta mellkasán, és a büszkeség könnyeinek nedvességét is - mélyen meghatódott, és megbánta azokat a napokat, amikor órákon át játszott, és nem törődött az anyjával. Mózes megfogadta, hogy mostantól máshogy lesz: most már újfajta megértés él benne, amely nem a gyermeké.

Enekhaszamon mentegetőzött buta könnyeiért, és aggódott, vajon mit gondol róla most Mózes.

Az anyja kérte, hogy álljon hátrébb, távolabb, hadd lássa újra: úgy legeltette rajta a szemét, mintha nagy éhség után ehetne újra, de annyit, hogy attól visszatér az egészsége. - Micsoda szép, erős ember! - gondolta, és Mózes valóban minden elfogultság nélkül daliás volt, lába vékony és erős, a háta egyenes és széles, a válla már a leendő férfi erős válla.