Mózes a fejét rázta. - Anyám, Ramszesz istennek száz fia van, vagy még több, és mennyi lánya? Én még csak abban sem vagyok biztos, hogy a fia vagyok.

- Ezt meg miért mondod? - csattant föl az anyja. - Beszéltem neked erről? Vagy ki mondta?

- Hogy élhetnék ebben a házban, ha nem hinnék a szóbeszédnek?

Enekhaszamon sóhajtva visszadőlt a fekhelyére. - Fáradt vagyok, hogy küzdjek veled, fiam. Talán igazad van, nem az apád. És ha téged egy nagyobb isten nemzett? - kérdezte sóvárogva, ahogy ott feküdt, meggyötört arcán átsuhant a fiatalság és a remény, Mózes pedig egyszerre érzett részvétet és egy kis haragot is ezért a gyerekes megjegyzésért. Elég idős volt, tudta, hogy egyetlen isten sem nemzette, már ha az istenek valaha is nemzettek halandókat - amiben Amontef időnként kételkedett.

Mózes a fejét rázta, gyöngéden és szenvedélyesen nézett az anyjára.

- Fiam, fiam - nyugtatta az anyja -, semmivel sem okoztál nekem fájdalmat. Az én fájdalmam bennem lakik, mindig is ott lakott. Hogyan is érthetnéd meg ilyen fiatalon és egészségesen? A fejem mindennap jobban fáj - épp ma reggel biztatott Széthi, hogy engedjem felnyitni a koponyámat, hogy kiszabaduljanak a mérges gőzök, és egy kis nyugalmam legyen.

Mózes arcára kiült a csupasz rémület, térdre borult a fekhely előtt, kezébe fogta és az arcához emelte az anyja kezét, úgy könyörgött: - Ne, anyám, kérlek, ne! Ne engedd! Megölnek a lékeléssel, mindig ezt csinálják! Amonteftől tudom, azt mondta, inkább meghal, mint hogy engedje, hogy felnyissák a koponyáját! Azt is mondta, hogy Széthi nem orvos, nem igazi orvos, csak felfuvalkodott bolond, mágus! Ne hagyd nekik!

Enekhaszamon inkább örült ennek a kitörésnek, és egyáltalán nem zavarta: segített neki a tudat, hogy a fia így törődik vele, mert olyan bizonytalan és bizalmatlan volt a szeretet dolgában, hogy még Mózesnak is folyton bizonygatnia kellett a ragaszkodását. Gyöngéden megsimította a haját, megnyugtatta, hogy nem Széthi, hanem Egyiptom legkiválóbb orvosai végzik az operációt, ha egyáltalán sor kerül rá. Ez még mind a jövő - és Amontef sem tud azért mindent. De persze jó ember, tette hozzá gyorsan, miközben felemelte a fiú könnyes arcát, és a szemébe nézett.

Enekhaszamont elfárasztotta a beszéd, és bár Mózes kérlelte, csak feküdt némán az ágyon, és egy szót se szólt többet.

9

Mózes volt olyan józan és racionális, hogy ne tehessék sebezhetővé vad álmok és súlyos illúziók: úgy gondolta, kevesebb oka van istenként viselkedni - ami legjobb esetben is meglehetősen elméleti és zavaró fogalom -, mint amennyi okkal férfiként viselkedhet, ami valóságos kívánság volt, és hihetetlen előnyökkel és izgalmakkal járt.

A vele azonos helyzetben levő fejedelmi unokatestvéreihez hasonlóan ő is hamar beleunt, hogy naphosszat cipelje húsz-huszonöt kilogrammos harci felszerelését, és akárcsak a többiek, ő is egyetlen bronztőrre faragta a készletet. Még ez is hetvenkedésnek hatott egy olyan békés és nyugodt helyen, mint Ramszesz Nagy Háza, de másfelől a combjához lapuló hideg fegyver megtámogatta Mózest új helyzetében. Járta a város zajos piacterét, költötte aranyait, és a szabadság ízével együtt megízlelte a nyüzsgő nemzetközi bazár színeit és izgalmát - hiszen itt, alig száz méterre a víztől és a hatalmas dokkoktól, amit Ramszesz építtetett kedvenc városa számára, megláthatta a világ összes kereskedőjét és az árut, amit idehoztak: selymet Kína legendás földjéről, ahol az embereknek állítólag sárga a bőrük és ferde a szemük, mint a macskának; gyönyörű elefántcsont szobrokat a legalább olyan legendás Gangesz-parti városokból; szárított halat és fekete gyapjút Trójából; királyi bíborszínű gyapjút és vásznat Föníciából; húsos fügét és vert ezüstöt a filiszteusok földjéről; kemény füstölt kolbászt és fűzfakérget Szardíniáról; cédrust Libanon dombjairól; sót a tengeri népektől, Mürmidia, Locria és Argosz kalózaitól; vert aranyat és bort Krétáról; borsot és szegfűszeget Hatti kereskedőitől, akik egyenesen a világ végéről hozták a fűszert; agyagedényeket Achaiából és Szalamiszról; tollat és irhát Kus földjéről; oroszlánt és leopárdot ketrecben a Kusnál is délebbre eső földről; khatot és datolyát Arábia beduinjaitól; és ínycsiklandozó szárított gyümölcsöket Babilon kertjeiből.

De még az áruk pompás kavalkádjánál is érdekesebbek voltak maguk az árusok: Ramszesz Egyiptoma egyáltalán nem számított már afféle eldugott földnek, amelyet körülzár a tenger és a sivatag. Ellenkezőleg: itt volt az egész világ tengelye és piaca, a tudás, az idegenek iránti tolerancia és a világi finomságok földje. Mózes láthatott itt festett kaukázusi barbárokat, akik épp könyörögtek valakinek, hogy adjon el nekik vasat, vasdarabot, bármilyen vasat - az Egyiptomban épp divatba jött varázsfémet - cserébe az ő gyönyörű, de az örök nap földjén meglehetősen mellőzhető szőrméikért; de itt voltak Mezopotámia kereskedő urai, mindegyiken hosszú gyapjúruha, kúp alakú kalap, göndör hajuk és szakálluk olajtól fénylett, az arcuk kerek volt, és orrcimpáik ívesek itt voltak háromméteres dárdáikkal és hatalmas, kerek, frissen festett pajzsaikkal a tengeri népek; voltak sivatagi beduinok koszos, tépett ruhában, akik kevélyen, gyanakvóan és tartózkodóan viselkedtek; voltak kusbeli emberek: szénfeketék és mély hangúak; filiszteusok: felsőbbrendűek és megvetőek; voltak kemény markú, kemény izmú tengeri kapitányok, és jöttek csodarakományok Föníciából; voltak hettiták, kánaániták, festett, félvad kereskedők Sekeles és Serden vidékéről - még a távoli Etruszkföldről is érkezett néhány kevély, bronzba öltözött herceg.

És itt volt a rabszolgapiac is, ahol csak egyiptomiak árusíthattak, mert ez Alsó-Egyiptom örökletes családi monopóliuma volt, és a külföldi kereskedők csakis velük és általuk köthettek üzletet. Mózes izgatottan állt itt - nem ítélkezett, hiszen ez a látvány ugyanúgy hozzátartozott mindennapi életéhez, akár a homok és az ég, mégis az erkölcshöz és a bűntudathoz igen közeli érzés fogta el, amikor elnézte a szegény, csupasz, láncra vert szerencsétleneket, a gyerekeiket, a csecsemőiket, akik az anyatejjel szívják magukba a szolgaságot, a fiúkat és lányokat, a fiatal nőket és férfiakat, az öregeket, betegeket és haldoklókat - aztán egy másik, ismeretlen érzést is meg kellett tapasztalnia, amikor a napnyugtával véget ért a piaci nap, és látnia kellett, ahogy a rabszolga-kereskedők szolgái kést szúrnak az eladhatatlan, gyenge, beteg emberek szívébe, hogy ne kelljen tovább etetni őket.

Mózesban föltámadt a félelem és az undor, amit persze nem támogatott semmilyen logika vagy társadalmi ismeret, ezért pusztán érzelmi áramlat maradt, méghozzá nem is nagyon mély. De hozzátartozott a neveltetéséhez, és ahhoz, ahogyan Aton különös és veszélyes vallása hatott rá. Érzelmeit más benyomások is táplálták. Életében először tudatosult benne, hogy Egyiptomban csak nagyon kevesen vannak, akik a Nagy Ház lakóihoz hasonlóan magasak, izmosak és egészségesek. A városban kisebb növésű és soványabb egyiptomiakkal találkozott, akik nem voltak illatosak, testszaguk volt és koszszaguk, sokuknak hiányzott a foga, betegek voltak, csontsoványak, kidagadt a hasuk. A gyerekek csupaszon futkároztak a piacon, mint az állatok, dzsungel volt ez, ahol cafatokért, kenyérmorzsákért harcoltak, ahol koldulniuk, könyörögniük és lopniuk kellett.

Persze nem Mózestól és testvéreitől koldultak, az ő útjukból kitértek, eltakarták az arcukat, az idősebbek pedig mélyen meghajoltak, vagy valamilyen módon félrehúzódtak. Ahol az egyiptomi hercegek jártak, szabad volt az út, és ha valamelyik paraszt mégis valamilyen véletlen folytán hozzáért egy herceghez, a földre vetette magát, és kegyelemért könyörgött.

Mózesnak eleinte tetszett a dolog, de nehezére esett, hogy olyan megvetően viselkedjék, mint a testvérei. Könnyen mondja az anyja, hogy viselkedjen úgy, mint egy isten: ez a fogalom nem illett Mózeshoz, a piactéri hajlongás hamarosan untatni és idegesíteni kezdte. Ezután már csak vásárolni ment ki. A vásárlásban viszont nagy öröme telt. A férfikor többet kívánt az egyszerű fiús ágyékkötőnél: egyik első alkalommal egy tucat rakott lenkötényt vásárolt, Egyiptom nemeseinek szent öltözetét. Aztán következett a szandál, majd az arany nyakék ragadta meg a képzeletét, hozzá illő karkötővel és övvel. Vett fejkötőt is, az elülső részén szfinxszel, és egy rubinköves gyűrűt.

Ami az anyját illeti, Mózes az első alkalommal megtanulta, hogyan vásároljon feloldozást a lelkifurdalása alól. Virágcsokrot vett neki a legélénkebb virágokból: vörös, fekete és sárga pipacsot, hatalmas, fehér orchideára emlékeztető kusföldi nogust, rózsát és csodaszép liliomot, rózsaszínt és halványsárgát, amilyet a Delta lápföldjén termesztenek. A legfinomabb gyümölcsöket válogatta ki a számára: fantasztikus dinnyét, amelyről méltán híres Alsó-Egyiptom, édes szőlőt, gránátalmát, amelyet Sháron síkságán szedtek frissen, és szélsebesen idehozták a filiszteusok hajói; az édességek közül pedig Kánaánból a legjobb aranyszínű bormelaszt és a krétai virágoskertekben gyűjtött kiváló mézet.

Enekhaszamonnak alig volt étvágya, és amikor a fia ajándékkal lepte meg, borral, gyümölccsel, virággal vagy arany nyaklánccal, ingerülten szidta, hogy csak el akarja vele feledtetni, amit a Nagy Ház szajháival való enyelgéséről hall.

Való igaz, a fejedelmi unokahúgok viselkedése igencsak megváltozott, ahogy Mózes elérte a rangot adó férfikort. Most már gyakorlati értelemben is törvényes préda lett, márpedig az istenkirály testvérének egyetlen fia nem akármilyen zsákmány. Mózes ráadásul kifejezetten jóképű fiatalember is volt, tizennégy éves korára majdnem száznyolcvan centiméter magasra nőtt, karcsú volt, és keménykötésű. Bár csontos arca önmagában nem volt épp csinos, ettől csak furcsa és izgató ellentétben állt unokatestvéreivel.