Tizenhetedik fejezet

 

 

 

– Ethan.

Ethan megpillantotta Sethet, az oldalán Amivel a bázis földbe süllyesztett ajtajához vezető lépcsősor előtt.

Az ott összegyűlt vámpírok egy kitépett, óriási fával döngették a masszív fémajtót, ami vészesen behajlott a támadásaik alatt. Fegyverük széthasadozott a túlzott igénybevételtől, de egy másik csapat épp egy új faóriással közeledett feléjük, miközben a feleslegesnek ítélt, karvastagságú ágakat tördelték róla.

Ethan Sethre nézett. – Lane tábornok odabenn van?

– Igen.

Ethan kivégezte a vámpírt, akivel eddig viaskodott, majd kilőtt a faltörő kost használó vámpírcsoport felé. Pokolian nem fogja megengedni, hogy bármi is történjen Heather apjával.

A szeme sarkából látta, hogy Roland és Sarah is meglódul, tehát minden valószínűség szerint Marcus is odabenn van.

Felmordult, amikor egy vámpír felhasította az oldalát. Szerencsés találat, rohadt fattyú! Egyetlen mozdulattal lefejezte, és futott tovább.

Roland, Sarah és ő egyszerre érték el az ostromló vámpírokat, éppen akkor, amikor az ajtók mellett akkora rés nyílt, hogy egy-két vámpír bepréselhette magát rajta. Ethan és a többiek mindent megtettek, hogy csökkentsék a számukat, de egyre több támadóval kellett szembenézniük, híre mehetett, hogy sikerült betörni a bázisra.

Hány kibaszott vámpír van itt? Ez lehet a legnagyobb vámpírhadsereg, amivel valaha is harcolt, és ez a közelmúlt eseményeinek figyelembevételével sokatmondó adat volt.

Fogalma sem volt, hogy hányat ölt meg. De ő maga is olyan sok sebet kapott a harc folyamán, hogy az energiaszintje kezdett lecsökkenni. Ő nem volt annyira erős, mint az idősebb Halhatatlanok, akik még csak le sem lassultak.

Richart és Jenna jelentek meg a vámpírok mögött. Hamarosan csatlakozott hozzájuk Lisette és Étienne is.

Több vámpír is odaért Ethan háta mögé. Összecsikordultak a fogai egy szúrt seb okozta fájdalom miatt és megpördült, hogy szembenézzen a támadókkal, de azt kellett látnia, hogy úgy röppennek szanaszét, mintha egerek lennének, akikkel egy játékos macska szórakozik.

Imhotep tisztelgésre emelte feléje két ujját.

Ethan rávigyorgott. – Kösz.

Az idős Halhatatlan visszamosolygott aztán a vámpírok felé fordította a figyelmét és a kardját.

Sean, Bastien, Melanie és Krysta is befutott. Ezek szerint az összes többi vámpírt sikerült kiirtaniuk a környékről.

Nem látta viszont sem Zachet, sem pedig Sethet. De nem volt ideje eltöprengeni rajta, hová tűntek, a sérült ajtón kellett minél hamarabb átpréselnie magát, hogy láthassa, boldogulnak-e a komplexumban a bejutott vámpírokkal.

Egy sorozatnyi golyó járta át. A fájdalom tőrdöfésekként szaggatta végig a mellkasát. A légzés szinte lehetetlenné vált, a tüdeje összeesett.

– Tüzet szüntess! Tüzet szüntess! – csattant odabenn Lane tábornok hangja – Ő barát!

És átkozott legyen, ha nem egy emberi katona kúszott előre hozzá, hogy a vállára húzza az egyik karját. Talpra segítette (Ethan még csak észre sem vette, hogy térdre rogyott), és elvezette oldalra.

Ethan hagyta, hogy pár pillanatig a férfi tartsa meg a súlyát, amíg a vírus küzdött, hogy helyreállítsa a tüdejét. Ez ugyan sikerült, de a többi seb már el sem kezdett gyógyulni.

Kiegyenesedett, és odabiccentett a katonának. – Köszönöm. Most már rendben leszek.

A legfeljebb huszonegy éves fiatalember kétkedve nézett végig rajta.

Ethan felnevetett, de rögtön össze is rezzent a fájdalomtól. – Tudom. Szarul nézek ki. De még harcképes vagyok. – És valóban harcolni kezdett, odaállt Marcus hátához és addig forgatta a kardjait, amíg az utolsó vámpír is el nem esett.

Az emberi katonák végig tartották a pozíciójukat kétoldalt a falnál, és amennyire Ethan meg tudta ítélni, egyikük sem sérült meg.

Csend hullott rájuk. Vagy legalábbis úgy gondolta, mert a lövések dörrenései még akkor is ott csengtek a fülében, amikor a fegyverek már rég elhallgattak.

– Idekinn minden tiszta! – szólt be Roland az ajtón kívülről.

– A bejárat szintén – felelt neki Ethan.

– Idebenn minden tiszta – egészítette ki Marcus, miközben a hüvelyeibe tette a fegyvereit. Feléje fordult és figyelmesen szemügyre vette. – Jól vagy?

Ethan bólintott és próbált nem hangosan zihálni. – Pazarul.

Marcus a mennyezet felé fordította a fejét és felkiáltott. – Amiiiiii!

– Itt vagyok! – jött a válasz valahonnan fentről.

Marcus alakja elmosódott, ahogy kihussant a sérült ajtó résén.

Ethan pengéi a földre csörrentek, az ujjai nem tudták tovább megtartani őket. Sőt, állni sem tudott tovább, térdre rogyott és leült a sarkaira. A feje lefelé húzta, túl nehéznek érezte ahhoz, hogy megtarthassa, az álla a mellkasára esett. Hallotta az ajtón kívül a Halhatatlanok jövés-menését, és próbált annyi energiát találni magában, hogy felálljon és segítsen nekik.

– Hé, ember – szólította meg a fiatal katona, akire az imént támaszkodott –, egészen biztos, hogy rendben van?

Elgyengülve a vérveszteségtől Ethan bólintott.

Heather apja letérdelt mellé és a vállára tette a kezét. – Hozzon egy orvost! – utasított valakit hátul.

Most, hogy az adrenalin kezdett eltűnni a véréből, már érzett minden egyes vágást, szúrást és golyó tépte sebet.

– Feküdj le! – utasította Lane tábornok, és a beleegyezésére sem várva lenyomta a padlóra.

Odakinn az ajtó előtt Sarah szólalt meg. – Roland, hol van Seth?

– Nem tudom. Nem láttam.

– És Zach?

– Őt se láttam. Miért? Mi van?

– Ethan fekszik – mondta Sarah.

– Majd én meggyógyítom.

– Nem tudod. Rengeteg vért vesztettél.

– Richart! – ez már ismét Roland volt. Valószínűleg az ő füle is csengett, hangosabban beszélt, mint általában. De nem csak ő, az összes többi Halhatatlan is.

– Igen? – felelt valahonnan a távolból Richart.

– Teleportálj el Davidhez, töltsd fel magad, aztán hozd el Edet, néhány másik Szekundánst, és rengeteg vért! Ethan lerongyolódott. – Roland épp akkor préselte át magát az ajtórésen, amikor Lane tábornok széttépte Ethan mellkasán a pólót.

Hitetlenkedő sóhajok keltek mindenfelől.

Ó, ne már! Gondolta Ethan. Ennyire nem lehet rossz.

De ugyanezt a hitetlenkedést látta a tábornok mellé letérdelő Roland arcán is. – Hogy a fenében tudtál eddig talpon maradni? – morogta az örökké zord Halhatatlan.

A tábornok hátrébb húzódott, amikor Roland a mellkasára fektette véráztatta kezét.

Forróság áradt szét Ethanben, kitolva maga előtt a fájdalmat, ahogy Roland begyógyította a legsúlyosabb sebeket a mellkasában és a hasában.

A katonák közelebb óvakodtak, áhítatos sóhajok hallatszottak. Néhányan keresztet vetettek.

Sarah csusszant be az ajtórésen, még épp időben, hogy elkapja az oldalra dőlő Rolandot.

– A fenébe is – szidta meg a férjét, miközben véres keze ennek tökéletesen ellentmondó gyöngédséggel simított végig a férfi haján –, mondtam, hogy túl sok vért vesztettél ahhoz, hogy meggyógyítsd!

– Ethan! – kiáltott odakinn Ed.

– Idelenn van! – kiáltott vissza neki Sarah.

Ed átcsusszant az ajtórésen kezében egy hűtőtáskával.

Sarah a tábornokra nézett. – Magunkra maradhatnánk tábornok?

Lane tábornok a katonákra nézett. – Mindenki a falhoz! Hátra arc!

A katonák azonnal engedelmeskedtek a parancsnak, szorosan egymás mellé állva a fal felé fordultak.

Lane tábornok felnézett a mennyezet sarkába felszerelt kamerára. – Kamerát kiiktatni!

A szerkezet piros jelzőfénye elsötétült.

– Rendben – mondta a tábornok. – Mehet.

Ed odatérdelt Ethan mellé és kinyitotta a hűtőládát.

Ethan mintha úgy látta volna, hogy a tábornok némileg elsápad, amikor Ed vértasakokat kezdett szétosztogatni a Halhatatlanoknak.

A szemeit Heather apjára szegezve előhívta az agyarait, átlyukasztotta velük a tasakot és hagyta, hogy a vérrendszerébe szivattyúzzák a folyadékot. Annyira kimerült volt, hogy az első zacskó jóformán semmilyen változást nem hozott, ez pedig felvetette a kérést, hogy valójában mennyi vért is veszthetett. De az újabb és újabb zacskók után elárasztotta a végtagjait az erő, egyre könnyebbnek érezte mozgatni őket.

Végül felült és az ajtón belépő Lisette és David felé fordult. – Hol van Seth?

Lisette nyelt egy nagyot. – Nem tudjuk. Ő és Zach eltűntek, amint Ami megmutatta nekik, hol találják Gershomot.

Aggodalom hullámzott fel Ethanben. Seth és Zach is igen nagy távolságokból is képes telepatikus kapcsolatot létesíteni. Biztosan tájékoztatnák Davidet és Lisette-et, ha tehetnék.

– Semmit sem mondtak? – kérdezte.

– Semmit – felelte David komor arccal.

 

 

 

Heather David nappalijában járkált fel-alá, képtelen volt ülve maradni.

Egy órával korábban Richart megjelent a semmiből vérben úszva, és bejelentette, hogy Ethan összeesett. Miután utasította Edet, hogy annyi vért szedjen össze, amennyit csak tud, elteleportálta magukat. Egy pillanattal később visszatért Tracyért és Sheldonért, majd újra eltűnt.

– Ethan rendbe jön, Heather – próbálta nyugtatni Darnell –, arról már tudnánk, ha másképp lenne.

Ő és a többi szekundáns laptopok előtt ülve, fekve, a világhálót szűrték folyamatosan, Chris embereinek munkáját segítették, akik azt figyelték, hogy a bázis katonái közül nem töltött-e fel valaki képeket vagy videókat a netre.

Heather aggodalma nem csökkent. – Segíthetek valamit? – kérdezte, miközben zsebre dugta a kezeit – Ez a várakozás megőrjít.

Tanner, egy magas, szőke Szekundáns, aki jólfésültségével úgy nézett ki, mint egy könyvelő, éppen belépett a folyosóról. – Szeretnél segíteni a felkészülésben a Halhatatlanok visszatérésére?

– Persze. – Heather mintha úgy emlékezett volna, hogy a férfi Bastien Szekundánsa.

Tanner a nagy ebédlőasztalhoz vezette, ahol ők ketten összeszedték a maradék kábítófegyvert és autoinjektort és visszavitték egy fegyverszobának nevezett helyiségbe.

Ott viszont Heathernek leesett az álla. Jesszus! Tiszta szerencse, hogy az ATF {2} nem tud erről a helyről!

Az ott felhalmozott fegyverek mennyisége, főleg, ha tekintetbe vette, hogy a Halhatatlanok is innen fegyverkeztek fel a távozásuk előtt, elképesztő volt. A szeme egészen kiszáradt, ahogy megpróbált pislogás nélkül végignézni rajtuk.

Tanner felnevetett. – Jó, mi? Az én reakcióm is hasonló volt, amikor először megláttam.

Heather becsukta tátva maradt száját és segített elpakolni

az autoinjektorokat. – Hogy a fenében sikerült összevásárolniuk ennyit, anélkül, hogy...

– Kiváltották volna a kormányzati szervek figyelmét?

Heather bólintott.

– Chris Reordon.

Heather kezdte úgy érezni, hogy az a fickó bár csak egy ember, ugyanolyan megfélemlítő hatalommal bír, mint a Halhatatlanok. Reordon mindent a kezében tart. Mindent.

Miután az autoinjektorok a helyükre kerültek, ő és Tanner elrakták a kábítópisztolyokat, és a többi előszedett fegyvert, amit a Halhatatlanok végül nem vittek magukkal. Aztán egy nagy halomnyi gondosan hajtogatott törölközőt hordtak az ebédlőasztalra, majd gyümölcsöstálakat és gigantikus méretű szendvicsekkel megrakott tálcákat.

– Richart kinézete alapján – mondta Heather türelmetlenül – a csata eléggé... heves lehetett. Nem értem, hogy tudnának azonnal enni.

– Nem azért képesek, mert az évszázadok óta belefásultak ebbe és már nem érinti meg az érzelmeiket – válaszolt Tanner. – Egyszerűen így működik a testük. Sokkal gyorsabban égetik a kalóriákat, mint mi, főleg ha még harcolnak is, így mindig farkaséhesek egy-egy összecsapás után. – Elvigyorodott. – Különösen Lisette.

Heather összevonta a szemöldökét. – De nem fogja vér borítani őket?

– De igen. Valószínűleg úgy fognak kinézni, mintha vérmedencében úsztak volna. De másodpercek alatt le tudják tisztítani magukról. A törölközőket a hajuk miatt hoztuk. Egyikük sem fog a szárítgatással pepecselni.

Heather magában megtapsolta Tanner előrelátását, hogy mire lesz szüksége a Halhatatlanoknak a visszatérésük után, olyan dolgokra is gondolva, ami neki soha eszébe nem jutott volna. De ugyanakkor az is eszébe jutott, hogy azoknak a férfiaknak és nőknek olyan gyakran van ilyen éjszakája, hogy a Szekundánsaiknak volt alkalma kitapasztalni, hogy mire van szükségük utána.

Sötét és veszélyes a világuk. Tökéletes ellentétben áll azzal a délutánnal, amit Sheldonnal, Tracyvel, Lisette-tel, Zachel és Ethannel megosztott. A romantikus vacsorával. A nevetéssel.

Míg Ethan visszaérkezésére várt, Heather megfogadta magának, hogy még sok-sok olyan élményben részesíti a férfit.

Richart és Ethan egy szempillantás alatt jelent meg.

Heather felugrott. A szíve a torkában zakatolt, amikor meglátta a férfi csupa vér, pengeszabdalta, golyólyuggatta ruháját.

Könnyek égették a szemét, ahogy odasietett hozzá.

Ethan azonban hátralépett előle. – Hadd mosakodjak meg gyorsan előbb.

Heather megtorpant és bólintott.

Ethan kiment a nappaliból.

Richart eltűnt.

Heather összefonta maga előtt a karjait és szembefordult a többiekkel.

A számítógépek billentyűzeteinek kopogása teljesen megszűnt, mindenki hátradőlt és komor arccal maga elé meredve várakozott.

Ethan hihetetlenül rövid idő alatt visszatért. Friss ruháján néhány nedves folt jelezte, hogy még meg sem törölközött rendesen. A haja úgy nézett ki, mintha csak a tíz ujjával túrta volna hátra.

Sértetlennek látszott, és ettől Heather megkönnyebbült. Sértetlennek, de nagyon fáradtnak.

Amint a férfi kitárta a karjait, ő közéjük rohant, és szorosan átölelte.

– Jól vagy? – suttogta.

– Jól vagyok. És az apád is. – A karjai összeszorultak körülötte. – Nem maradhatok. Tudtam, hogy aggódtál, csak azért jöttem, hogy megnyugtassalak.

– Még mindig aggódom – pontosított a nő, és nem akarta elengedni. Ethan hajából hideg vízcseppek pöttyentek rá.

Kibontakozott a karjaiból, és hozott neki egy törölközőt az ebédlőasztalról.

– Köszönöm. – A férfi fáradtan rámosolygott, és elkezdte dörzsölni a haját, hogy megszárítsa.

Darnell is őt fürkészte. – Mi van a többi Halhatatlannal?

Minden Szekundáns mozdulatlanul várta a választ.

– Mindenki megvan – biztosította őket Ethan. – Kivéve Zachet és Sethet. Megjelent Gershom. Bár én nem láttam. De Ami azt mondta, hogy ott van, és megmutatta Sethnek. Seth és Zach utána indult... és azóta nincs róluk hírünk.

– Davidnek sincs? – vonta össze a szemöldökét Darnell.

– Nincs.

– Mi van Amivel?

– Ő sem tud semmit. Richart elviszi őt és Marcust a Hálózathoz, hogy ott maradjanak Adirával, amíg Aidan segít Richartnak teleportálni a Halhatatlanokat.

– És Lisette? – kérdezte Tanner – Úgy tudtam, neki gyakorlatilag korlátlan telepatikus kapcsolata van Zachel.

Ethan szorosra zárta a száját és megrázta a fejét. – Megpróbált kapcsolatba lépni vele, de nem kapott választ.

– Hogy bírja?

– Pokolian aggódik. Akárcsak mi.

– Mekkora a veszteség a bázisnál? – kérdezte Darnell.

– Még nincs meg a végső szám, de magas. – Ethan Heatherre nézett. – Édesapád és David épp Chrisszel beszélnek telefonon, megpróbálnak kitalálni valamilyen fedősztorit, amit a hadsereg és a kormány elfogadna.

És az apja ebben segít? Összedolgozik velük? Elképesztő megkönnyebbülés járta át Heathert.

– Chris bevonta a konferenciába a Hálózat összes orosz vezetőjét is – folytatta Ethan, és végignézett a társaságon –, a vámpírok orosz egyenruhában voltak.

Megdöbbent csend ereszkedett le.

– Tényleg oroszok voltak? – kérdezte végül Darnell.

Ethan felsóhajtott. – Nem tudom, de a nyelv, amit beszéltek, nekem orosznak hangzott.

Heather elképzelni nem tudta, hogyan fogják tudni megakadályozni ennek az óriási, ráadásul nemzetközi hírnek a kipattanását. – És mi van a bázison lévő katonákkal? Ők hogy kezelik ezt a dolgot?

– Ahogyan várható volt. Láttak minket a kamerákon keresztül, hogy a bajtársaikat mentjük, így együttműködnek és úgy tűnik, elfogadnak bennünket. Davidnek van a legnehezebb dolga, azt hiszem. Háromfelé kellene szakadnia, egyszerre beszélni Chrisszel, figyelni a katonák gondolatait, nehogy még nagyobb bajt okozzanak, mint máris van, és közben még Sethet is keresi. Lisette és Imhotep segítenek neki, de mindannyian rendkívül leterheltek.

Ethan egy szék karfájára dobta a nedves törölközőt és vetett egy bocsánatkérő pillantást Heatherre. – Visszamegyek, hogy segítsek, ahol tudok. Az apád és a katonák úgy tűnik, az én közelemben jobban érzik magukat...

Heather nem akarta, hogy elmenjen. Minimum huszonnégy órán át akarta szorosan ölelni, hogy teljesen biztos lehessen benne, hogy jól van. De tudta, mi az a kötelességtudat. Egy katona apa mellett ezt igenkorán megtanulta.

Visszament az asztalhoz, fogott egy tiszta törölközőt és belepakolt egy halomnyi szendvicset, majd összefogta a négy sarkát és odavitte a férfinak. – Tessék.

Ethan átvette, és most valódi mosoly jelent meg az arcán. – Köszönöm. – Előrehajolt és gyors, kemény csókot nyomott Heather ajkára.

Richart Jennával jelent meg újra. Mellettük pedig Aidan materializálódott a következő pillanatban Étienne-nel és Krystával. Aidanen kívül mindenkit tetőtől talpig vér borított, kimerültnek látszottak.

Richart tekintete Ethanen állapodott meg. – Kész vagy?

Ethan bólintott.

Aidan megállította Richartot, amikor az Ethan felé indult. – Menj és tisztálkodj meg, aztán pedig tankold fel magad vérrel. És egyél is valamit. Én ezt megoldom.

Richart bólintott és átkarolta a feleségét. – Köszönöm.

Aidan lépett Ethan mellé. – Mehetünk?

Heather lopott még egy gyors csókot, mielőtt a két férfi eltűnt volna, majd elgondolkodott rajta, vajon mennyi idő múlva látja Ethant legközelebb.

 

 

 

Ethan megnézte az órát a telefonján, de az is megerősítette, hogy felkelt a nap. Aidan David, Lisette, Imhotep és Ethan kivételével már minden Halhatatlant elteleportált Davidhez. Darnell legfrissebb hírei szerint valamennyien ott szándékoznak tölteni a napot.

Ethan Lisette-re pillantott, aki összevont szemöldökkel tárgyalt épp Daviddel.

Egyikük sem érte el sem Sethet, sem Zachet. Ez pedig pokolian aggasztotta Ethant.

Sethnek tudnia kell, mennyire aggódik érte mindenki. És nem is hagyná figyelmen kívül. Az pedig hétszentség, hogy Zach nem akarná, hogy Lisette aggódjon miatta. Mi történt?

Azt mindannyian megéreznék, ha történne valami... ha ők ketten... ugye?

Nem tudta, és nem is akarta befejezni ezt a mondatot. De érezniük kellene valamit, nem?

Jókora megkönnyebbüléssel, hogy Lisette nem képes olvasni az elméjét, szétnézett maga körül, hogy találjon valami elfoglaltságot, ami leköthetné a gondolatait.

Ed, Tracy és Sheldon úgy döntött, hogy a bázison marad, és valóságos csodákat értek el a katonák szorongásának feloldásában. Ethan feltételezte, hogy ez annak köszönhető, hogy ezek a halandó emberek éppen úgy kezelték a Halhatatlanokat, mint bárki mást, mint egy másik embert, így pedig azok sokkal kevésbé tűntek megfélemlítőnek. A Szekundánsok ezen kívül átkozottul jó munkát végeztek a katonák kérdésözönének hárításában is, szinte teljes egészében sikerült elkerülniük olyan információk átadását, amiket aztán Davidnek később el kellene temetnie az emlékekben.

David egyszer csak elhallgatott, és a plafonra nézett. – Megérkezett a Hálózat.

Ethan leballagott a megfigyelőszobába, elküldte az ezredes emberét a monitorok elől és ő maga vette át a helyét. Figyelte hogyan szállnak le egymás után a Hálózat helikopterei a bázis falain belül. Rengeteg ember özönlött ki belőlük, Ethan számára mindegyik arc ismeretlen volt. Chris Reordon csapata túl messze volt ide, úgyhogy a Hálózat legközelebbi Központjából érkezett a segítség. Az egyik helikopter pilótaülésében végül felfedezett egy ismerős arcot. Egy magas, durva arcú latin-amerikai származású férfit, Alejandrót, akit a hatalomnak és a határozottságnak ugyanaz az aurája lengte körül, mint Christ.

Aidan váratlanul megjelent Chrisszel az oldalán a helikopterek mellett.

Szerencsés csirkefogó. A kora miatt Aidan már képes volt elviselni némi napfényt. És mivel reggel óta sűrű felhőzet borította az eget, valószínűleg órákig kibírja odakinn. Így aztán egymás után teleportálta is a szükséges személyzetet és berendezéseket fáradhatatlanul a Hálózat vezetőinek utasításait követve.

A Hálózat két vezetője remekül működött együtt. Semmi súrlódás. Nem léptek egymás lábujjára. Sehol egy csöppnyi rivalizálás. A leghalványabb neheztelés, vagy ellentét, ami teljesen természetes abban az esetben, amikor két emberi bűnüldözési szerv tartózkodik egyszerre ugyanazon a helyszínen. Az egoizmus nyomokban sem jelent meg. A hatékonyság élvezte a legfőbb privilégiumot, a páros tökéletes összhangban azon dolgozott, hogy a vámpírtámadás titokban maradjon a világ többi része előtt, hogy hihetővé tegyék a kiötlött fedősztorit, és hogy az elhunyt katonák megkapják a megérdemelt végtisztességet.

Ethan ezután visszatért a kantinba, ahol a bázis minden lakója összegyűlt, aki nem volt sebesült, vagy fogoly. Lane tábornok odabiccentett neki, majd utasította a katonáit, hogy aki nincs szolgálatban, az menjen pihenni.

Ethan most először érezte úgy, hogy a katonák talán ellenszegülnek a tábornoknak. Mindenki ott akart maradni, a saját szemével akart megbizonyosodni róla, hogy elesett bajtársaik holttestét a legnagyobb tisztelettel és kegyelettel kezelik.

Aztán mindannyian egyszerre ásítottak, majdnem előre bukott a fejük. Egyesével valamennyien elcsoszogtak valahová hátra egy keskeny folyosón, amit Ethan még csak most vett észre.

Ezen még maga Lane tábornok is meglepődött.

– Köszönöm – mondta David, és ránézett Imhotepre.

Az erőteljes telepata biccentett.

Lane tábornok a katonái után nézett. – Mit csinált velük?

Imhotep felelt neki. – Megparancsoltam, hogy menjenek aludni. Davidnek is sokkal könnyebb lesz megváltoztatnia az emlékeiket, ha nincsenek maguknál. Ő is ezt tette volna.

– Tényleg azt hiszi, hogy ez működni fog? – kérdezte a tábornok, a hangjából kiérződött a szkepticizmus.

– Működnie kell – mondta David –, Chris még sosem hagyott cserben bennünket.

– Szóval, mi a terv? – kérdezte Ethan. Előzőleg annyira el volt foglalva azzal, hogy Ednek és a másik két Szekundánsnak segítsen a katonák körül, hogy erre nem figyelt oda.

– A hátrahagyott bizonyítékok két verzióra is lehetőséget adnak majd. Az egyik szerint egy terrorista sejt próbálta átvenni a hatalmat a bázisokon és hozzáférni a számítógépek adatbázisaihoz. Ezt csak megsemmisíteniük sikerült. Seth ezt már korábban elintézte. Ezért megpróbálták átvenni az irányítást a közművek felett, és az emiatt kialakuló összetűzésben gázrobbanás ölte meg az elesett katonákat.

– Kit tesznek felelőssé?

– Erről még nem született döntés.

– És mi a második verzió?

– Hackerek támadták meg a számítógéprendszereket, hogy bebizonyítsák annak sebezhetőségét, és ezzel cselekvésre bírják a kormányt. A gázrobbanások nem előre tervezett események voltak, a szabályzórendszer kiiktatása okozta őket.

– És kit fognak utolérni, ha a nyomozóhatóság ezt a szálat veszi fel?

– Chris egy balekre gondolt. Még nem volt időm utánajárni, ki is ő pontosan. De megbízom Reordon ítéletében.

Ahogyan Ethan is.

David Heather apjához fordult. – Tábornok, nem csatlakozna a Hálózat két vezetőjéhez? Ön mindannyiunknál jobban ismeri a hadsereget, és azt, mit hogyan fognak értelmezni, az ötletei hatalmas segítséget jelentenének a számunkra.

A tábornok bólintott. – Máris megyek.

– Ethan, elkísérnéd Lane tábornokot és bemutatnád Alejandrónak és a többieknek?

– Természetesen.

– Ha végeztél, utána szabadon távozhatsz, ha akarsz. Aidan elteleportál hozzám. Lisette, te, Tracy, Sheldon és Ed is mehettek. Biztos vagyok benne, hogy te is kimerültél. Imhotep velem marad, és gondoskodik róla, hogy a katonák aludjanak, míg megváltoztatom az emlékeiket.

Lisette bólintott, az arca sírásra facsarodott.

Ethan a tábornokkal együtt elindult a zegzugos folyosón az egyetlen kijárat felé. – És ön hogy viseli? – kérdezte Heather apját, aki eddig kiválóan teljesített.

Lane tábornok tekintete rávillant. – Némileg jobban, amióta tudom, hogy a lányom barátja nem hal bele a sérüléseibe.

Ethan mosolygott.

A tábornok homloka ráncba szaladt. – Mert a barátja vagy, ugye? Láttam mennyire kapaszkodott beléd a csata előtt.

– Igen uram. A barátja vagyok. – Legalábbis ő azt gondolta, hogy az. Szeretett volna az lenni.

De milyen furcsa erről így beszélni, mintha mindketten tizenévesek lennének, akik épp az első szerelmi élményeiket élik át, és mindössze arról lenne szó, hogy ő Heather vállára terítette a sulis dzsekijét.

– Valóban nagyra értékeljük a segítségét tábornok – mondta. – Nem hiszem, hogy ma éjjel ilyen simán ment volna minden, ha nem áll mellénk és nem igazol minket a katonák előtt. – Lane tábornok nem kevés tiszteletet szerzett a szemében. Pokoli negyvennyolc órát tudhatott maga mögött. És mégis valami elképesztő higgadtsággal kezelte az egészet.

Heather apja bólintott, de az arca újra elkomorodott. – Azt azért nem mondanám, hogy nyugodtan fekszem le ma éjjel. Katonák haltak meg itt.

– Tudom. De megérti a tetteink szükségességét, ugye?

– Igen. – Felsóhajtott. – Jó és rossz emberek minden szakmában vannak. Ez alól a hadsereg sem kivétel. Közöttünk is vannak olyanok, akik ha megtudnák az igazságot, azonnal rávetnék magukat a lehetőségre, hogy saját vámpírhadseregünk legyen. Ha pedig még a Halhatatlanokról, és az ő különleges ajándékaikról is értesülnének... – elhallgatott, és csak megcsóválta a fejét.

A folyosó végén beömlött a fény ott, ahol a hatalmas, kétszárnyú ajtó már nyitva állt.

Ethan felpillantott, ahogy közelebb értek hozzá. – Ön jó dolgot tett, uram. Megvédte Heathert, segített neki elrejteni az ajándékát, és most ugyanezt tette velünk is. – Már pusztán az, ha Heatherre gondolt, megmelengette Ethant. – Nem tudom, mit hoz kettőnk számára a jövő... de mindenesetre köszönöm, hogy biztonságban tartotta.

Lane tábornok tekintete egy pillanatig az arcát kutatta, majd bólintott. – Hívj csak Miltonnak.

– Igenis, uram – vágta rá Ethan, majd rögtön grimaszolt is. – Elnézést. A megszokás. Anyámnak öt fiút kellett kézben tartania, de mindannyiunkba beléverte a jó modort.

Már majdnem elérték a nyitott ajtót, amikor a tábornok megragadta Ethan karját és megállította. Már közvetlenül ott magasodott előttük a felszínre vezető lépcsősor, pár lépés, és a felhős ég alatt vannak.

– Nem fogsz megégni odakinn nappal? – kérdezte.

– De igen – ismerte be Ethan. – A felhők ugyan adnak néhány percnyi haladékot, de aztán el kell tűnnöm onnan.

Lane tábornok elengedte a karját és meglapogatta a hátát. – Nos, akkor essünk túl rajta gyorsan.