Ötödik fejezet

 

 

 

Bastien.

Bastien szeme kinyílt. Mellette Melanie békésen aludt, lágy teste az övéhez simult. Seth?

Nem. Zach.

Bastien összevonta a szemöldökét. Hol vagy?

A nappalitokban.

Elöntötte a düh. Nem szerette, ha váratlan látogatók törtek be az otthonába.

Gondoltam, te és Dr. Lipton nem örülnétek, ha mellettetek jelennék meg, mondta a fejében Zach.

Bár a többi Halhatatlan még mindig nem tudott teljesen ellazulni Zach jelenlétében, nyugtalanok voltak miatta, Bastien valamiféle lelki rokonságot érzett vele. Mindketten az ellenségeikként álltak szemben először a Halhatatlan őrzőkkel. És mindketten könnyedén el is sétálnának, ha a nők, akiket szeretnek, nem kötnék ide őket.

Vagy legalábbis régebben ez volt a helyzet. Legnagyobb meglepetésére ugyanis Bastien az utóbbi időben kezdett kapcsolatokat kialakítani a többi Halhatatlannal.

De ennek ellenére sem szerette, hogy Zach a fejében duruzsol. Maradj kívül a fejemen, öregem, morogta. Óvatosan lesimogatta magáról a felesége végtagjait, és kicsusszant az ágyból.

Melanie kinyúlt a takaró felett, és megérintette a hátát. – Hová mész?

– Zach van itt – felelte halkan, miközben magára húzta a nadrágját.

Melanie felemelte a fejét, borzas haja alatt összeszaladtak a szemöldökei. – Mi? Miért?

– Nem tudom. A nappaliban vár rám.

Már röppentek is a takarók, és az ő doktornője az ágy mellett állt. – Veled megyek.

Bastien felnyögött, majd a szekrényhez sietett, hogy hozzon egy köntöst arra a gyönyörű testre. Szerette volna azt mondani neki, hogy maradjon az ágyban, ő pedig siet vissza, hogy az elkövetkezendő óráit azoknak a fantasztikus idomoknak a felfedezésével tölthesse, de tudta, hogy Zach nem tesz váratlan látogatásokat, legfeljebb ha valami baj van.

Melanie néhányszor végighúzta az ujjait a haján, majd bólintott.

Bastien megfogta a kezét és elindultak a nappali felé.

Zach a sötétben várta őket.

Bastien felpöccintette a mennyezeti világítást, majd összerezzent annak fényességétől.

Most az egyszer a titokzatos idős hallhatatlan felsőtestét fekete ing fedte, a szárnyait valami mágikus hókuszpókusszal eltüntette. Az ing viszont messze nem volt makulátlan. Számos golyó ütötte lyuk éktelenkedett rajta, és vértől csillogott. Zach zord arckifejezéssel biccentett oda nekik.

Bár Bastien is elég magas volt, még neki is fel kellett néznie rá. – Mi a helyzet?

– Volt egy incidens a Hálózatnál.

Bastien ledermedt. Félelem száguldott át rajta.

Melanie ujjai megszorították az övét.

– Cliffnek rohama volt – tájékoztatta őket Zach.

– Bastien káromkodott. – Mikor?

– Napkeltekor.

Tehát nem sokkal azután, hogy ő és Melanie távoztak. – Mennyire súlyos?

– Elég súlyos. Több ember megsérült. A Központot lezárták. A feszültség szintje körülbelül ötven a tízes skálán.

– Cliff rendben van? – kérdezte Melanie, a hangjából ugyanaz a félelem sütött, mint amit Bastien is érzett.

Cliff volt az utolsó életben lévő tagja annak a vámpírhadseregnek, amit Bastien évekkel ezelőtt szervezett, hogy megsemmisítse a Halhatatlan őrzőket. Cliff és két másik társuk bölcsen megadták magukat a végső, legnagyobb csatában. Joe és Vince már áldozatául esett a vírus okozta őrületnek. De Cliff még harcolt, olyan volt Bastiennek, mint a testvére. És Melanie-nak is, aki a Központ laboratóriumában azon dolgozott, hogy megelőzze, vagy meggyógyíthassa a vámpírok őrületét.

A pokolba is, még Seth is kedvelte, engedélyt adott Bastiennek, hogy magával vihesse Cliffet a vadászatokra, hogy levezethesse azokat az agresszív, erőszakos gondolatokat, amik folyamatosan bombázták az agyát.

– Többször is meglőtték – felelt Zach –, és a nyugtató szokásos mennyiségének kétszerese kellett, hogy hasson rá.

– De él? – követelt választ Melanie – Ugye nem...?

– Él – erősítette meg Zach –, csak nincs magánál. – Megmozdult, mintha kényelmetlenül érezné magát. – Gondoltam, ti ketten tudni akartok erről. Ha látni szeretnétek, odateleportálhatlak benneteket hozzá, nem kell megvárnotok a naplementét.

Bastien bólintott. – Köszönöm. Ezt nagyra értékelem, Zach.

– Igen – mondta Melanie is – én is köszönöm.

Bastien Zach véres ingére mutatott. – Ott voltál, amikor történt?

A kérdezett megrázta a fejét. – Beteleportáltam a Központba anélkül, hogy előbb felhívtam volna őket. Mindenki idegei cérnaszálon lógnak, az őrök keze pedig viszket a ravaszon.

– Szükséged van vérre? – mérte végig Bastien.

– Nem, jól vagyok.

– Akkor adj egy percet, hogy felöltözzünk és mehetünk is. – Bastien kezet nyújtott neki. – És még egyszer, köszönöm, Zach.

Zach megrázta a kezét. – Te is a segítségemre siettél – utalt arra az esetre, amikor Bastien titokban elment Lisette-hez, hogy bekötözze Zach sebeit, miután a Többiek hónapokig kínozták. – Jöttem neked eggyel.

Bastien bólintott. Zach erőteljes szövetséges... és rohadtul jobban kedvelhető, mint a többi Halhatatlan.

Zach elvigyorodott. – Ezt bóknak veszem.

Bastien a fejét csóválta, majd átkarolta Melanie vállát, hogy visszamenjenek a hálószobába felöltözni. De a válla fölött még visszaszólt. – Maradj kívül a fejemen, öregem.

 

 

 

Zach még mindig ugyanazon a helyen állt, ahol hagyták, amikor Bastien és Melanie egymást karolva, mint a tinédzserek, elmentek felöltözni. Most, hogy rátalált Lisette-re, már megértette, hogy a Halhatatlan pároknak szinte állandóan érinteniük kell egymást.

Bastien a Halhatatlanok és a Szekundánsok vadászegyenruhájának számító fekete terepnadrágban és pólóban tért vissza, amin nem keltettek nagy feltűnést az esetleges vérnyomok. Nehéz harci bakancs volt a lábán, az összképet pedig hosszú bőrkabáttal egészítette ki. Melanie szűk farmert viselt, amihez egy világoskék TAR HEELS feliratú póló társult, a lábán pedig egy fekete-fehér, magas szárú Chuck Taylor cipőt.

Zach előhúzta a telefonját és kikereste a megfelelő számot.

– Igen? – jelentkezett be egy férfihang.

– Todd, itt Zach.

– Mit tehetek önért, uram?

Zach nem tudta pontosan, hol is helyezkedik el Todd a Központ hierarchiájában, de ő volt a mínusz ötödik szint legmagasabb rangú emberi őre. A föld alatt elhelyezkedő öt szinthez csak a legmagasabb biztonsági engedéllyel rendelkezők férhettek hozzá. Itt rendezték be a labort, ahol Melanie és társai a vírust tanulmányozták, Melanie irodáját, egy kis pihenőhelyiséget, néhány zárt szobát és a bent lakó vámpírok apartmanjait.

– Beteleportálnám Bastient és Dr. Liptont. Szóljon az embereinek, hogy vegyék le az ujjaikat a ravaszról.

– Igenis uram. Várhatóan hol jelennek meg?

– A liftek előtt gondoltam.

– Egy pillanat. – Todd hangja kissé eltorzult, amikor a mellkasára nyomta a telefont, hogy a körülötte lévő emberi őrséghez szóljon. – Fegyvereket le. Három Halhatatlan érkezése várható.

– Kik azok? – kérdezte valaki.

– Zach, Dr. Lipton és Bastien.

Az utolsó név hallatán morgolódás hallatszott.

Bastien ajkain sötét mosoly jelent meg.

Melanie homloka ráncba szaladt és a könyökével oldalba bökte. – Viselkedj.

Zach legszívesebben elvigyorodott volna.

Bastien barátainak száma a Hálózatnál a nulla felé konvergált. Senki nem felejtette el az agressziót, ami a Halhatatlanok fekete bárányának első néhány ottani látogatását kísérte. És akkor a törött csontokról még szó sem esett.

– Rendben – szólt Todd ismét a telefonba –, felkészültünk.

Zach kinyomta a telefont. – Indulhatunk?

Mindketten feszült arccal bólintottak.

Zach megérintette a vállukat.

A nappali elsötétedett körülöttük, hogy az éles, fehér fényben úszó folyosó váltsa fel a mínusz ötödik szinten.

Zach leeresztette a kezét.

Legalább kéttucatnyi őr állt a liftek közelében elhelyezett asztal körül. Mindannyian nagyteljesítményű automata fegyvereket szorongattak. Az övükbe tűzve egy-egy marokfegyver, megtöltve az egyetlen nyugtatóval, ami hatással volt a vámpírokra és a Halhatatlanokra egyaránt.

A lépcsőház felől újabb osztag vonult be a folyosóra.

– Hol van? – sóhajtott fel Melanie, az arcára kiült az aggodalom. – A betegszobán?

– Nem asszonyom. – Todd velük együtt indult el a hosszú folyosón. – Úgy gondoltuk, biztonságosabb, ha megláncoljuk az egyik zárt szobában.

Bastien káromkodott.

– De Zach azt mondta, hogy leszedálták – tiltakozott Melanie. – Talán a betegszoba...

– Ön nem látta őt, doktornő. – Todd hangjából, akárcsak az arcáról, sütött a szomorúság. – Teljesen... megőrült. Olyan volt, mint Joe a végén.

Melanie beharapta az alsóajkát.

– Ráadásul elképesztően gyors. – Todd megcsóválta a fejét. – Még sosem láttam Cliffet ilyen gyorsan mozogni. Úgy mozgott és úgy harcolt, mint egy Halhatatlan őrző.

Zach észrevétlenül vetett Bastienre egy gyors pillantást, ő ugyanis tudta, hogy az egykori vámpírvezér ugyanolyan fegyvereket csempészett be Cliffnek, mint amilyenekkel a frissen átváltozott Halhatatlanok tanulnak.

– De mi történt? – kérdezősködött tovább Melanie. – Mi akasztotta ki?

– Dr. Whetsman. Nem tudom mit mondhatott, de Cliff megvadult tőle és mindenáron szét akarta rúgni a seggét. És átkozottul közel járt hozzá, hogy sikerüljön neki. Zárótűzzel tartottuk vissza, amíg Dr. Whetsman elmenekült. Kapott egy dózisnyi nyugtatót, mégis áttört rajtunk, és a lépcsőkön feljutott egészen a földszintig. Ha a fenti őrök egyike nem lő ki rá egy második adag nyugtatót, akkor vagy szétszedi Dr. Whetsmant az előcsarnokban, vagy követi őt ki a napra is.

Bastien válogatott káromkodásokat motyogott maga elé, sűrűn ismételgetve benne Dr. Whetsman nevét.

– Mit mondott neki Dr. Whetsman? – kérdezte Melanie.

– Senki sem tudja. Ő sincs magánál. Cliff eltörte a karját és a csípőjét, ráadásul agyrázkódást is szenvedett. A többi orvos szerint talán az agya is sérült.

Zach összevonta a szemöldökét. – Seth nem akarta meggyógyítani?

Todd megrázta a fejét. – Seth azt mondta, hogy egyelőre Mozambikhoz van kötve, majd csak később jöhet. – Amikor megálltak a súlyos fém ajtó előtt, Todd lehalkította a hangját. – Azt hiszem, Seth dühös Dr. Whetsmanra, amiért előidézte a rohamot. Cliff régóta nagyon keményen harcol az őrület ellen. Azt pedig mindenki tudja, mekkora egy fasz Dr. Whetsman.

Egyetértően bólintottak.

Zach még egyszer magától Christől is hallotta, hogy Whetsman egy szarházi, de briliáns szarházi, akinek a részvétele a víruskutatási programban túlságosan értékes ahhoz, hogy kiakolbólítsák a Hálózatból, muszáj elnézniük a faszfej viselkedését.

Amikor Todd az övére csatolt belépőkártya felé nyúlt, Zach intett neki és az érzékelő fölé tartotta a tenyerét. Hangos csattanás hallatszott, és az ajtó, ami olyan súlyos és tömör volt, akár egy bank trezorjáé, lassan kinyílt.

A benti helyiség kicsi volt. Több méternyi vastag vasbeton falak vették körbe minden oldalról. Az egyetlen bútordarab az ágy volt, szemben az ajtóval, amibe a mennyezetbe csavarozott karnyi vastag titánium láncok lógtak le.

Az ágyban Cliff aludt, bokáin és csuklóin bilincsekkel.

Melanie körülnézett. – Hol van Linda? Nincs benn mellette?

Amennyire Zach tudta, Dr. Linda Machen a Hálózat egy másik orvosa volt. Melanie mellett az egyetlen, aki képes volt nyugodtan dolgozni a vámpírokkal.

– Elment, még mielőtt ez megtörtént, és azóta nem veszi fel a telefonját – mondta Todd.

– Próbálták Allecknél? – Melanie előresietett és leült az ágyra Cliff csípője mellett.

Zach szemöldöke felszaladt. – Allecknél? – Alleck egy német Halhatatlan volt, akit Seth alkalmanként ideteleportált, hogy összevethesse víruskutatásai eredményeit Melanie-éval. Zach csak egyszer találkozott vele, halk szavúnak, visszahúzódónak találta.

– Igen. – Melanie előrehajolt, és rásimította a tenyerét Cliff barna, borostás arcára. – Gyakran találkozgatnak.

– Linda Alleckkel randizik? – kérdezte Bastien hitetlenkedve.

Todd is megdöbbentnek tűnt.

– Igen – felelt oda sem figyelve Melanie, és felhúzta páciense szemhéját. Aztán az ujjait Cliff csuklója köré fonta. Várt egy rövid ideig, majd végigfuttatta a kezeit a vérmocskos felsőtesten, sebeket keresve. – Nem lehetett volna legalább lemosni?

Todd kihúzta magát. – Sok őr megsérült, asszonyom. Mire sikerült kiiktatnunk őt, sokan már legszívesebben kidobták volna a napra. És valószínűleg meg is tették volna, ha Mr. Reordon nem állítja meg őket.

Bastien is előrement és lenézett a fiatal vámpírra. – Nem értem. Teljesen rendben volt korábban, amikor vadásztunk.

Melanie felnézett rá. – Nem mondott, vagy tett semmi olyasmit, ami arra utalt volna, ami bekövetkezett?

– Nem. Vagyis régebben beszélt nekem róla, hogy akkor a legnehezebb ellenállnia az agresszivitás nyomásának, amikor Dr. Whetsman közelében van, de eddig sikerült féken tartania magát. Vadászat után pedig mindig sokkal nyugodtabbnak tűnt. Mint ma is.

Melanie felhúzta a pólót a vámpír mellkasán, szabaddá téve a sima, barna, izmos felsőtestet, amin golyó ütötte sebek egész garmada sorakozott. – Még vért sem adtak neki? – kérdezte.

Todd vállat vont. – Mint mondtam, nem tudtuk elérni Dr. Machent. A többi orvos pedig nem volt hajlandó a közelébe menni. Túlságosan féltek tőle.

– Stuart? – szólalt meg hirtelen Bastien.

– Igen? – Hallotta meg Zach egy másik vámpír válaszát a saját lakásából.

– Nem hallottad mi történt?

– Nem – felelt a vámpír –, aludtam, a lövések ébresztettek fel.

– És mi van a többiekkel? – kérdezte Bastien.

Mind az öt vámpír, akiket a Központban helyeztek el, nemleges választ adott. Mindannyian aludtak egészen addig, míg az őrök el nem kezdtek lőni.

Melanie felemelkedett. – Át tudjuk vinni a betegszobába?

– Engedélyt kell kérnem rá Mr. Reordontól – mondta Todd szinte bocsánatkérően.

– Bastien, beszélj Chrisszel – adta ki az utasítást a doktornő –, én pedig kerítek vért Cliffnek.

Bastien elővette a telefonját és kikereste Chris számát, aki még mindig Heathernél volt.

– Reordon – hallotta meg Zach szinte azonnal Chris válaszát.

– Itt Bastien. Benn vagyok a Központban Zachkel, és Melanie-val. Átvisszük Cliffet a betegszobába. – Bastien bontotta a vonalat.

Zach felnevetett.

A brit Halhatatlan komor arckifejezése kissé megenyhült. – Nem akarsz segíteni ezekkel a láncokkal? – kérdezte, miközben az ágy fölé hajolt.

Zach felemelte a kezét.

A boka és csuklóbilincsek is kinyíltak.

Bastien a karjaiba emelte az ifjú vámpír testét, és az ajtó felé indult.

Todd is velük tartott kifelé. – Nos, akkor én hagyom dolgozni önöket. Szóljanak, ha bármire szükségük lenne. És ha mindhárman távozni szeretnének, kérem, szóljanak előtte, hogy ismét megláncolhassuk Cliffet. Fogalmam sincs, milyen lesz a mentális állapota, amikor felébred, és inkább elkerülném, hogy megismétlődjenek a korábban történtek.

– Természetesen – egyezett bele Zach.

Todd tétován tovább álldogált a folyosón. – Tudják, hogy mennyire kedvelem Cliffet. És tisztában vagyok vele, hogy nem tudja kontrollálni azt, ami vele történik. Kibaszottul szarul éreztem magam, amikor ki kellett adnom a parancsot a katonáknak, hogy lőjenek rá, de...

Zach bólintott. – Megértjük. És azt is tudom, hogy nem Reordon volt az egyetlen, aki megakadályozta, hogy a forrófejűek kidobják Cliffet a napra. Maga jó ember, Todd.

– Köszönöm, uram. – Todd sarkon fordult, és katonabakancsai nagyokat dobbanva eltávolodtak a folyosó nagy strapabírású linóleum borításán.

A betegszobában közben Bastien leeresztette Cliffet az egyik ágyra. – El tudod olvasni Cliff elméjét, Zach, hogy megtudjuk, mi akasztotta ki?

– Megpróbálhatom. – Zach homloka ráncba szaladt, miközben átfésülte a fiatal vámpír gondolatait. A nyugtató szétzilálta őket, nehezebb volt rendszert találni bennük, mint általában. Olyan volt, mintha egy zsibbadt részeg ember mesélne egy hosszú, kacskaringós cselekményű történetet. – Mindössze annyit tudok belőle kihámozni, hogy Cliff azt hitte, Dr. Whetsman ártani akar Lindának. Vagy, hogy valaki, akit Dr. Whetsmannal azonosított, megölte őt. Ennyi az egész.

Melanie véres tasakokkal felszerelkezve érkezett és elkezdett összeállítani egy infúziós állványt Cliffnek.

Bastien segített neki. – Hol van Whetsman?

Melanie hátraintett a fejével az ajtó felé. – Odaát. Láttam, amikor a felszerelésért mentem.

Amikor elkészültek, egy elválasztó függönyt húztak az ágy köré.

Melanie pillantása találkozott a férjéével. – El kell érnünk Lindát.

Bastien bólintott. – Biztos vagyok benne, hogy tudni akar erről. Zach, megnéznéd, mit találsz Dr. Whetsman gondolataiban? Cliff eddig semmiféle jelét nem mutatta a paranoiának, ami a vége felé Joe-t már utolérte.

Zach átment a másik helyiségbe és elhúzta a doktor ágya köré húzott függönyt. A megviselt férfi mélyen aludt, a karjába csöpögő morfiumot és más nyugtatókat tartalmazó infúzió hatása alatt. Elég ramatyul nézett ki. Rengeteg zúzódás és horzsolás. Zúzódások. A fején is kötés volt.

Sethnek nagyon dühösnek kellett lennie, ha nem jött ide meggyógyítani.

Miközben beleáradt a sérült orvos elméjébe, hogy megkeresse benne a történtek emlékét, Zach hallotta, hogy Melanie Lindát hívja a mobilján.

Az iszonyú cement-, vas- és földtömegen keresztül is hallotta, hogy a felszínen egy mobiltelefon csak cseng, cseng, cseng, cseng...

– Ó a szarba! – Zach a többiek felé fordult.

Bastien és Melanie is ránéztek, utóbbi a hívásismétlés után éppen újra a füléhez emelte a telefonját.

Odafenn a másik telefon ismét megszólalt. Zach világosan látta a kapcsolódási próbálkozást a fenti és a lenti készülék között.

– Cliffnek igaza volt – mondta Zach. – Whetsman lelőtte Lindát. Otthagyta elvérezni az autója hátsó ülésén. – Rámutatott Melanie telefonjára. – Hívd folyamatosan!

Mielőtt bármit is reagálhattak volna, felteleportált a Hálózat parkolójába. A sugárzó napfény szinte lesújtott rá az épületen kívül. De mint Sethben, benne sem tudott kárt tenni a nap.

– Kilences kód! Kilences kód! – hallotta bentről, hogy Todd a rádióba üvölt. – Halhatatlan mozgás! Ismétlem! Halhatatlan mozgás! Minden őr hagyja őket sértetlenül!

Sor sor után, a Központ parkolója szinte teljesen tele volt.

Linda csengőhangja egy fényes, fekete SUV-hoz vezette Zachet, ami egy fa alatt állt az első sorban. Pontosan úgy, ahogyan azt Whetsman gondolataiban látta, Linda ott feküdt a hátsó ülésen.

Zach megragadta az egyik fogantyút és leemelte a kocsiról az ajtót.

Az autó riasztója azonnal visítani kezdett.

– Helyzet a parkolóban! – kiáltott valaki az épületben.

– Ne reagálj! – kiabált vissza neki Todd – Ismétlem, ne reagálj! Kilences kód van érvényben! Halhatatlan mozgás az épületen kívül és belül! Eresszétek le a fegyvereket, és engedjétek át őket!

Forróság és vér illata csapott le Zachre, amikor behajolt a SUV-ba.

Hallotta, hogy odabenn valahol Bastien harcol Melanie-val, megpróbálja visszatartani attól, hogy Zachet követve kirohanjon az épületből a napra.

Egy halovány, rebbenésszerű szívdobbanás is eljutott a füléhez. – Életben van – közölte, és tudta, hogy a másik két Halhatatlan a veszekedésen és a riasztó üvöltésén keresztül is hallani fogja.

Melanie zokogni kezdett.

Zach a hátára fordította Lindát, és a mellkasára fektette a tenyerét. Érezte megemelkedni a forróságot a saját mellkasában, ami aztán végigfolyt a karján, a kezén, és beáramlott Linda testébe. A csúnya seb, ami halálos lett volna, ha nem találja meg a nőt időben, lassan összezárult és begyógyult.

– Beviszem. – A karjaiba emelte a halandót. – Találkozunk a betegszobán. – Felegyenesedett a SUV mellett, stabilabb fogást vett Lindán és visszateleportált a betegszobára.

Melanie és Bastien majdhogynem beestek az ajtón.

– Rendben lesz – próbálta megnyugtatni őket, miközben óvatosan lefektette Lindát a Cliff melletti ágyra. – Begyógyítottam a sebet. Ha kellő mennyiségű vért és folyadékot kap, hamar rendbe jön.

Melanie a két kezébe fogta Linda sápadt bőrű kezét és könnyes szemekkel felnézett rá. – Köszönöm, Zach. Köszönöm.

Bastien odalépett melléje és haragosan nézett le rá.

– Meg ne próbáld még egyszer ezt a szarságot! – kiabált rá.

– Linda olyan, mintha a testvérem lenne – felelte Melanie.

– Az sem érdekel, ha a kibaszott ikertestvéred! Nem mehetsz ki a napra védőöltözék nélkül!

– Nem ölt volna meg – tiltakozott a nő –, csak...

– Megpirított volna, aztán felhólyagosít, végül ropogósra süti a feneked pokoli fájdalmat okozva, ha megteszed! Olyan érzés lenne, mintha egy izzó serpenyőben forgatnának! Zach immunis a napfényre, és már kezelésbe vette az ügyet. Legközelebb használd a kibaszott eszed!

Melanie megmerevedett.

Zach világosan látta, hogy vihar közeledik, és valamilyen oknál fogva (ez talán Lisette hatása lehetett) megpróbálta még időben eloszlatni. – Igaza van – mondta halkan Melanie-nak. – Kezeltem a helyzetet. Téged pedig csúnyán helyben hagyott volna a nap. És még több kárt tett volna Bastienben, aki utánad ment volna, hogy megpróbáljon megvédeni, ha sikerült volna kicselezned. Lehet, hogy te még újonnan átalakult vagy, de Roland alakított át, aki több mint ezer éves, így nagyon erős. Bastien alig pár évszázados. Mire te épp csak kipirulnál, Bastiennek az egész teste felhólyagosodna, miközben védeni próbálna.

Sajnálkozás és bűntudat ült ki a nő arcára, ahogy ismét felnézett a férjére. – Bocsánat. Igazad van. Nem gondolkodtam. Én csak... reagáltam.

Bastien szorosan magához ölelte, és felsóhajtott. – Ne haragudj, hogy kiabáltam. Nem akartam ilyen durva lenni, édesem. Képtelen vagyok elviselni a gondolatot, hogy megsérülhetsz. – A felesége hajára simította az arcát, majd lehunyta a szemét. – És...

– Aggódsz Cliff miatt – vágta rá Melanie. – Tudom. Én is. – A fejét Bastien mellkasára hajtva, a doktornő Zachre nézett. – Miért akarta megölni Whetsman Lindát? Tudom, hogy nem kedvelik egymást túlzottan, de...

– Whetsmant senki sem kedveli – morogta Bastien, és előre-hátra dőlve ringatni kezdte a karjaiban a feleségét, mintha egészen biztos akarna benne lenni, hogy ott van vele, épen és egészségesen.

– De őt próbálta megölni...

Zach komor arccal nézett rájuk. – Linda rajtakapta, amikor nyugtatós üvegeket próbált kicsempészni.

Bastien szeme nagyra nyílt. – Mi? Mi a fenéért csinálna ilyet?

Zach megrázta a fejét. – Ehhez mélyebbre kellene ásni a fejében, de nem tehetem meg Seth engedélye nélkül, mert talán kárt tennék benne.

Melanie gyengéden kibontakozott Bastien öleléséből, és nekilátott egy infúziós állványt összeállítani Linda számára. – Ne hívjuk fel Sethet?

Zach tudta, hogy Seth Gershom nyomában jár, a Többiek azon tagjának, aki összeesküvést szőtt ellenük... vagyis jobban mondva az egész világ ellen. Nem gondolta, hogy bölcs dolog lenne eközben megzavarni a Halhatatlan őrzők vezetőjét. – Ne aggódj – Whetsman felé intett a fejével –, nemigen megy sehová. Seth foglalkozhat vele, amikor visszatér.

 

 

 

 

Ethan Heathert nézte. Mindketten a nappaliban álltak a rájuk telepedő csend fátyla alatt, miután Zach visszatért, hogy elteleportálja Christ és Lisettet. Nem tudott olvasni a nő arckifejezéséből, de úgy gondolta, hogy valahol belül megdöbbent és mélységesen fáradt lehet.

– Sajnálom – mondta.

Heather csodálkozva nézett rá. – Mit?

Ethan az egyik kezével végigsimított az arcán, a szemeit valósággal szúrta a fáradtság.

Meg kellett volna kérnie Zachet vagy Christ, hogy hozzanak neki vért. Elég sokat vesztett, változatlanul gyengének érezte magát, annak ellenére, hogy Zach meggyógyította. Arra gondolt, hogy az elég durva lenne, ha összerogyna Heather kanapéján és ott zuhanna a kómaszerűen mély, gyógyító alvásba. Arról már nem is beszélve, hogy sokkal jobban szerette volna vele töltenie az idejét, amíg még van esélye erre. Végül is az lenne a legjobb, ha Heather soha többé nem látná, legalább nem esne kísértésbe, hogy elfogadja azt a munkát, amit Chris felajánlott neki, és amibe végül belehalna. 

Kibaszott Chris.

Tisztában volt vele, hogy Reordon most is csak azt csinálta, amit mindig csinált, feltérképezett és megpróbált megszerezni minden erőforrást, ami a segítségére lehetett a Halhatatlanok és az emberiség védelmében, de Heather olyan erőforrásnak számított, amit Ethan nagyon nem szeretett volna, ha Chris felhasznál.

– Mit sajnálsz? – kérdezte újra Heather.

– Úgy érzem, hogy én rángattalak bele ebbe az egészbe – felelte.

A nő arckifejezése ellágyult. – Én voltam az, aki kijártam a székemmel a tisztásra abban reménykedve, hogy találok valamit, ami megmagyarázza az álmomat. Talán abban reménykedtem, hogy téged talállak meg.

Ethan rámeredt. – Minden éjjel kimentél oda?

– Csak egy félórával az álmomban jelzett időpont előtt.

– Szent ég! – Két nagy lépéssel odament hozzá és átölelte.

– Mi az? – Heather a mellkasára hajtotta a fejét és a dereka köré csúsztatta a karjait.

– Azok a vámpírok egyenesen feléd tartottak. Ha nem állok félre, amikor kiszagoltam őket..., ha nem vonom magamra a figyelmüket, megtaláltak volna téged. – Nem is akart azokra az atrocitásokra gondolni, amiket elkövettek volna ellene, mielőtt megölik.

– Jézus! Az események forgatagában ez eddig eszembe sem jutott!

– Ne menj ki többé a tisztásra, hacsak nincs fenn a nap – követelte Ethan.

– Azt hittem úgy gondolod, hogy nemigen jön utánam több vámpír.

Megcsóválta a fejét. – Nem is túl valószínű, de... – felsóhajtott. – Elképesztő késztetést érzek, hogy valahogy rávegyelek, hogy soha többé ki se lépj az utcára sötétedés után.

– Ööö...

– Tudom. Ez teljesen irracionális. Csak...

Heather hátrahajolt az ölelésében, és felnézett rá. – Azt mondtad, az ellenségeitek ölték meg Chris korábbi kapcsolatait. Ezek az ellenségek vámpírok voltak?

– Nem. – Ethan vonakodva eleresztette őt, leült, majd maga mellé húzta a kanapéra. – Zsoldosok voltak.

– Emberi zsoldosok? Mint egy magánhadsereg?

– Igen. Nem sokkal ezelőtt egy kisebb zsoldos hadsereg szert tett a vámpírvírusra, és úgy találták, hogy remek ötlet lenne létrehozni a saját szuperzsoldos hadseregüket, amit aztán bérbe adhatnának a legmagasabb ajánlatot tevőknek.

Heather elgondolkodott a dolgon, és közben maga alá húzta a lábát a kanapén, a térde hozzáért Ethan csípőjéhez. – Egy ilyen hadsereg felmérhetetlen vagyont érne.

– Valóban.

– Ha nem fenyegetne az őrület veszélye, az apám lenne az első érdeklődő egy ilyen hadsereg iránt.

– Ebben biztos vagyok. De a zsoldosokat nem érdekelte, hogy a biztos őrületbe taszítják a katonáikat. Úgy vélték, hogy feláldozhatóak, az első év után megölik őket, és újakat állítanak a helyükre.

– Azta! Seggfejek!

Felnevetett. – De még mekkorák! A történet hosszú, de a vírus útja ettől a kisebb zsoldoshadseregtől egy nagyobbhoz vezetett, konkrétan... hallottál már valaha a Shadow Riverről?

– Igen. Apám egy időben sokszor emlegette őket. Egy nagyon elit, magán katonai alakulat volt, akik hatalmas kormánymegrendeléseket is meg tudtak szerezni, amíg nemrégiben az összes emberük... volt egy robbanás... – Hatalmasra nyílt a szeme. – Te szent szar! Te voltál az? – kérdezte hitetlenkedve. – Te robbantottad fel őket?

– A Halhatatlan őrzők és Chris a Hálózat emberi katonáival. Mi robbantottuk fel őket.

– De hiszen a bázisuk négy, vagy ötezer hektáros volt!

– Igen.

– Tele a legmodernebb technikai eszközökkel!

– Igen.

– A veszteséglistájuk...

– Tudom.

Heather a padlóra engedte a lábát és arrébb csusszant, hogy legyen kettejük között némi távolság. – Ez iszonyatosan sok halott, Ethan. Rengeteg halott ember.

– Halott emberek és halott vámpírok – korrigált.

– Tessék?

– A Shadow River megfertőzte a katonái egyharmadát a vírussal.

Heather szája kinyílt és úgy is maradt.

– A vámpír zsoldosok felváltva, hol a csatákra való felkészülésnek, hol pedig az emberekre és Halhatatlanokra való vadászatnak szentelték az idejüket.

– Rátok miért vadásztak?

– A Shadow River felső vezetése tudta, hogy egy évvel a fertőzés után meg kell ölniük a katonáikat, hogy elkerüljék az őrületük okozta bonyodalmakat. Hiszen egy ellenőrizhetetlenné váló hadseregért senki sem hajlandó fizetni.

Heather bólintott.

– Amikor a zsoldosok vezetői rájöttek, hogy a Halhatatlanok felett nem veszi át az uralmat a téboly, néhányuk úgy döntött, hogy megszereznek egyet közülünk, hogy tanulmányozhassák, felboncolhassák, válaszokat kapjanak a miértjeikre.

– A DNS eltérésről nem tudtak?

– Nem. Csak azt, hogy mi valamiért mások vagyunk.

Heather sokáig hallgatott. – Az apámat rendelték ki a mészárlás helyszínére. És mindenki más is erről beszélt heteken keresztül, akivel csak találkoztam, úgy a hadseregtől, mint a különböző törvényvégrehajtó szervektől.

– Nem engedhettük meg magunknak, hogy túlélőket hagyjunk. A múltban már egyszer megtettük, de visszaütött ránk és csúnyán megégettük magunkat.

– De maradtak túlélők. Egy tucatnyi férfi...

– Ők voltak azok, akiket aztán Chris alkalmazott. De mindkét oldalnak voltak veszteségei, Heather. Chris elvesztette az összes kapcsolatát, családostól. Több tucatnyian megsebesültek. És elveszítettük két Halhatatlan testvérünket.

Ismét csend borult rájuk.

– Most félsz tőlem? – kérdezte Ethan tétován.

– Nem – felelte a nő, de a hangjából nem lehetett kiolvasni semmit.

– Mire gondolsz? Nem tudom megmondani, hogy dühös vagy-e, vagy ideges vagy...

– Őszintén szólva, még én magam sem vagyok benne biztos, hogy mit érzek. Katonagyerek vagyok. Tehát nem egyszerű megemésztenem egy ilyen hírt, hogy ilyen nagy számban pusztítottatok el katonákat.

– Azok a férfiak nem katonák voltak.

– Attól családjuk még volt.

– Nem volt. A Shadow River nagyon alaposan válogatta ki az alkalmazottait. Tisztában voltak vele, hogy végül meg fognak ölni minden vírussal fertőzöttet, ezért nem engedhették meg, hogy ezek az emberek családot hagyjanak maguk után, akik kérdéseket tehetnek fel, pereket indíthatnak ellenük, vagy egyszerűen csak felhívják a média nem kívánt figyelmét a programra. És ha ez segít, Lisette és a többi telepata az összes zsoldos elméjét olvasta, és azt mondták, ezek az emberek a saját lányaikat is eladták volna, ha ez megfelelő profitot jelent a számukra. Egyáltalán nem voltak méltók a tiszteletedre. A pénz érdekelte őket, nem a hazájuk. Ha egy terrorista szervezet ajánlotta nekik a magasabb fizetést, szemrebbenés nélkül lőttek akár a saját honfitársaikra is.

Az a néhány perc, amíg Ethan a válaszra várt, feszült csendben telt el.

– Tudom, hogy már kérdeztem – szólalt meg végül Heather –, de úgy érzem, hogy újra meg kell tennem. Vannak még olyan közlendőid, amiket jobb, ha ülve hallgatok meg?

Ethan igyekezett nem elmosolyodni a megkönnyebbüléstől, nem érzett a nő hangjából sem rosszallást, sem elítélést. – Úgy gondoltam, hogy ennyi talán elég lenne mára.

– Remek! Egy kicsit durva ez az egész. Mármint úgy értem, hogy ez az egész vámpírok-márpedig-léteznek dolog. És nem csak ők, léteznek Halhatatlanok, Tehetségesek is, és mindennek a tetejébe ez a Shadow River ügy... ez így egyben túl sok, legalábbis nekem az.

– Én is így gondolom. Még egyszer, elnézést, amiért a nyakadba zúdítottam ezt az egészet. Csak a biztonságod miatt aggódtam.

– De így már legalább világosan látom, miért voltál olyan dühös Chris Reordonra, amiért felajánlotta nekem azt a munkát.

– Nem fogadod el az ajánlatát, ugye? – Nagyon nem szerette volna, ha megteszi. Lisette-nek igaza van. Az az ellenség, akivel most néznek szembe, sokkal veszélyesebb, mint az eddigi összes ellenfelük együttvéve, egyszerűen azért, mert nem tudták, mikor, hol és hogyan fog legközelebb lecsapni. Gershom ugyanolyan idős és erős, mint Seth és Zach, és valamilyen elbaszott oknál fogva ragaszkodik hozzá, hogy előidézze az Armageddont.

– Nem tudom – felelte őszintén Heather. – Most egy kissé még kótyagos vagyok ahhoz, hogy egyáltalán komolyan el tudjak ezen gondolkodni. De – tette hozzá, amikor Ethan kinyitotta a száját, hogy újra megpróbálja meggyőzni – a kifogásaidat és az aggodalmaidat is szem előtt fogom tartani, amikor meghozom majd a döntésemet.

Ethan úgy látta, hogy ennél többen nem reménykedhet.

– Kifacsartnak tűnsz – mondta a nő, és a szájszélei édesen, együttérzően felfelé görbültek.

A férfi sóhajtott. – Az vagyok.

– Én is. Azt hiszem, hogy az adrenalin, a félelem, és ez az összes többi dolog teljesen lecsapolták az energiámat. Szeretnél aludni?

Ethan pulzusa megugrott, ahogy maga elé képzelte a mellette fekvő Heathert. Maga felé fordítná, közelebb húzná és...

– Megint ragyog a szemed – suttogta a nő.

Káromkodott egyet és megdörzsölte őket a kezével, mintha ugyan kitörölhetné belőlük azt az átkozott izzást. – Sajnálom. Átsuhant előttem egy kép magamról, egy ágyban fekve veled és...

– Ó! – Heather hangja meglepetést tükrözött, és még valamit, amit nem tudott beazonosítani.

– Tudom. De esküszöm, hogy nem vagyok mindig ilyen degenerált. Csak fáradt vagyok, és úgy tűnik, nem tudom uralni a testemet körülötted. – Leeresztette a kezét és kényszerítette magát, hogy a nőre nézzen, de amikor megtette a szíve kétszeres sebességre gyorsult.

Heather arcán széles mosoly ragyogott. – Ez olyan klassz!

Ethan homloka ráncba szaladt. – Micsoda?

– Nem kell kitalálnom, hogy vonzódsz-e hozzám, mert a szemed mutatja. És nem azon az unalmas, elcsépelt a-tekintete-mindent-azonnal-elárult módon. Csak bamm, és már ott is van az arcodon. Ez olyan, mint valami szexuális barométer, vagy hangulatgyűrű.

Ethan felnevetett. – Nos, az én szemszögemből nézve viszont nem annyira klassz, mivel nem tudom elrejteni. Így aztán te láthatod, én viszont nem tudom, mit gondolsz rólam.

Heather mosolya ellágyult, miközben félrebiccentett fejjel tanulmányozta. – Én is vonzódom hozzád, Ethan. Viszont bosszantóan régimódi vagyok, és nem szexelek alkalomszerűen, mint általában a kortársaim többsége. Ezért nyugodtan hibáztasd a nagyszüleimet. Sok időt töltöttem velük, míg felnőttem.

– Egy évszázaddal vagyok idősebb nálad, így nálam nemigen lehetsz régimódibb. – Grimaszolt egyet. – A pokolba! Nem kellett volna megemlítenem a koromat, ugye?

– Nyugi. Egy nappal sem nézel ki többnek hatvannál.

Hatvannál!

Heatherből kitört a kacagás. Megveregette a térdét. – Csak viccelek. Te is tudod, hogy dögös vagy.

Ethan felsóhajtott. – Gonosz vagy.

– Te pedig fáradt. Miért nem alszol egy kicsit? Már aláírtam a titoktartási megállapodást, nem kell aggódnod, hogy megpróbálok lesifotókat készíteni az agyaraidról, és nem értesítem a hírcsatornákat sem.

Ethan mosolyogva megcsóválta a fejét. – Akkor mit fogsz csinálni, amíg én alszom?

– Keresek egy alkoholos filcet, és bajuszt, meg bokros szemöldököt rajzolok vele az arcodra.

A férfi nevetett. – Tényleg nagyon kedvellek, Heather.

– Én is kedvellek. Most pedig... menj és aludj egyet. A hálószoba arra van.

– Mit fogsz csinálni, amíg pihenek?

– Hacsak nem kapok egy telefonhívást, hogy legyek jelen egy kihallgatáson, akkor olvasni fogok. Vagy tévét nézek. – Kacsintott. – Esetleg kifestem a körmöm.

– A fenébe! Utálnám kihagyni, ahogy kifested a körmeidet.

A nő nevetett.

– Nem dőlhetnék inkább csak itt el melletted, a kanapén? – Valamiért nagyon szeretett volna a közelében maradni. Talán mert tudta, hogy nem lesz tovább semmiféle mentsége, vagy kifogása arra, hogy vele maradjon, ha ma este valóban elered az eső.

Heather elvigyorodott. – Dehogynem. Dőlj nyugodtan a kanapémra.

Ethan mosolyogva lehúzta a csizmáját, jókora lábait felpakolta a dohányzóasztalra. Nekidőlt a puha párnáknak, összekulcsolta az ujjait a hasán és lehunyta a szemét.

Heather szívverésének állandósága megnyugtatta, az illata elkísérte álmaiba.