Hatodik fejezet

 

 

 

– Hülye időjósok – motyogta Heather. Tekintete elvált a tévé képernyőjétől, hogy megpihenjen a hatalmas termetű Halhatatlan harcoson, aki békésen szendergett a kanapéján.

Ethan egész nap mélyen aludt, miközben ő a ház körül tett-vett, elkerülendő, hogy csak üljön mellette és bámulja.

Hihetetlenül jóképű volt, akár egy felkapott férfimodell, de azoknak szépfiús puhasága nélkül. Talán a sötét borostás álla miatt kapott olyan nehezen levegőt. Vagy talán a hangsúlyos, szögletes állkapcsa miatt.

Elvégezte az összes háztartási munkát, még azokat is, amiket utált, lezuhanyozott, átöltözött, aztán pedig végképp feladta azon erőfeszítését, hogy figyelmen kívül hagyja Ethant, és néhány órája visszaült mellé a kanapéra.

Egész nap nem változtatta meg a testhelyzetét, amiben elaludt. Heather elgondolkodott, hogy egy ilyen rendkívüli hallással megáldott személy, hogyan volt képes ennyire mélyen és rezdületlenül aludni, miközben ő edényekkel csörömpölt mosogatás közben, csapkodta a hűtő kissé megvetemedett ajtaját és hajat szárított.

Viszont amint leült, a férfi abban a pillanatban megmozdult. Felhúzta a lábait is a kanapéra, összekuporodott, a fejét belefúrta az ölébe, és megtámasztotta a tarkóját a hasán. Míg Heather zavarodottan lemeredt rá, és hirtelen azt sem tudta, hova tegye a kezeit, Ethan még közelebb fészkelődött, hasra fordult, az egyik karjával a combjait ölelte át, a másikkal meg a csípőjét.

Természetesen Heather szíve azonnal repülőrajtot vett. De a férfi szeme nem nyílt ki, egyetlen pillanatra sem. Így aztán némi nyújtózkodás árán megkaparintotta az asztalról az univerzális távirányítót, bekapcsolta a tévét, szörfözni kezdett a csatornák között, és közben igyekezett lebeszélni magát arról, hogy belefésüljön az ujjaival a rövid, fekete tincsekbe.

A férfi haján a saját levendula illatú samponját érezte és rendkívül puhának tűnt.

Némán elátkozta magában az elégedettséget, amit amiatt érzett, hogy a Halhatatlan ilyen közel alszik hozzá.

Jó érzés volt, hogy odabújt hozzá. Elátkozta a fantáziáját is, ami eléje vetítette, hogy az milyen lenne, ha a hálószobában, az ágyában bújna hozzá a férfi. Meztelenül. Azzal a mesés, követelőző erejével.

Ő Halhatatlan. Te ember vagy. Összevonta a szemöldökét. Vagyis Tehetséges.

Még idő kell, hogy hozzászokjon ehhez.

Szuperfejlett DNS-t örökölt. Egytől tízes skálán mennyire bizarr ez?

– Fantasztikus érzés – morogta Ethan.

Heather összerezzent. – Azt hittem, alszol.

– Aludtam. – Felsóhajtott, és megszorította a csípőjét, mintha nehezére esne elengedni. – Mennyi az idő?

– Nyolc harminc.

– Este? – kérdezte immár sokkal éberebben.

– Igen.

Felemelte a fejét és az ablak felé nézett. – Lement a nap?

– Épp csak.

Ethan felült, letette a lábát a padlóra, majd nekidőlt mellette a háttámlának. – Sajnálom a dolgot. Nem akartam ilyen sokáig aludni.

Rámosolygott, és kíváncsian végignézett az arcán. A feje egyik oldalán néhány szál haj renitens módon felfelé kunkorodott. – Egy kicsit meglepett, hogy milyen mélyen alszol – jegyezte meg –, azt hittem volna, hogy egy vámpír, vagyis jelen esetben Halhatatlan a legkisebb neszre is felébred.

A férfi grimaszolt, ujjaival végigfésült a haján, visszaparancsolva a helyükre a lázadó szálakat. – Normál esetben így van. De ha súlyos sebesülést szenvedek, hajlamos vagyok gyógyító alvásba átcsúszni, ami sokkal mélyebb a szokásosnál, különösen ha...

– Különösen ha?

Bocsánatkérően megvonta a vállát. – Amikor vérre van szükségem.

Heather nyelt egyet. – Vérre van szükséged?

– Igen. Bár a sebeim már begyógyultak, nem leszek rendben teljesen, amíg nem kapok infúziót.

Eltöprengett a férfi szavain. Infúzió. Ez olyan orvosian hangzott. – Tehát... nem embereket harapsz meg, hogy megidd a vérüket?

– Legfeljebb akkor harapok meg embereket, ha kétségbeesetten szükségem van vérre, és nem juthatok zacskóshoz. A Halhatatlanoknak van saját vérbankja, a Hálózat emberi alkalmazottai rendszeresen adnak vért nekünk. És nem, nem iszom a vért. Az agyaraim közvetlenül a vérkeringésembe továbbítják.

Heather tovább fürkészte. – Most nincs kétségbeesett szükséged rá? – Itt ő volt az egyetlen vérforrás.

– Nincs – mosolyodott el a férfi –, de ha lenne, sem harapnálak meg.

– Nos – hördült fel tettetett sértődéssel Heather –, tehát az én vérem nem elég jó neked.

Ethan kuncogott. – Biztos vagyok benne, hogy nagyon feldobna a véred. – A szemei mást is mondtak. – De nem kockáztatnám meg, hogy kitegyelek a vírusnak.

– Ennyire fertőző? – kérdezte. – Egy harapás és Halhatatlanná válok?

– Csak ha majdnem halálra csapollak, aztán pedig a saját, vírussal fertőzött véremmel pótolom a tiedet. Másképp elég sokszor kellene megharapnom ahhoz, hogy a vírus olyan mennyiségben jelenhessen meg a véredben, hogy legyőzhesse, és megváltoztathassa az immunrendszered.

– Ó! – Abszolút nem jutott eszébe semmi, amit mondhatott volna.

Ethan az ablak felé intett. – Esett, míg aludtam?

– Nem. – Heather viszont a tévé felé biccentett. – De az imént látott hatalmas vörös folt alapján a radarképen, egy félórán belül esni fog.

Mintha csak a szavába akarna vágni, mennydörgés robajlott fel odakinn.

Ethan viszont egy cseppet sem tűnt izgatottnak a bejelentésétől.

– Mi a baj? Azt mondtad, hogy az eső elmossa a vámpírokkal folytatott csatánk illatát, így nem fognak tudni nyomon követni bennünket. Azt hittem, örülni fogsz.

Szinte félénken, kisfiúsan mosolygott rá. – Örülök. Azt hiszem, csak abban reménykedtem, hogy kitart még a kifogásom egy kicsit, hogy tovább maradhassak veled.

Heather szíve vetett egy vicces kis bukfencet. – Nem maradhatsz örökre a bébiszitterem, Ethan.

– Nem a bébiszittered akarok lenni. Csak vigyázni szeretnék rád. –Elhúzta a száját. – Mármint, amikor nem alszom el. Ellenőriznem kellene magamat a tükörben, hogy nem rajzoltál-e bajuszt és bozontos szemöldököt?

Heather elvigyorodott. – Nem találtam alkoholos filcet.

A férfi nevetését a telefonjának csöngése szakította félbe.

 

 

 

Ethan elővette a telefont és fogadta a hívást. – Igen?

– Ed. Csak ellenőrzöm, hogy életben vagy-e még.

– Életben vagyok.

– És még mindig a nőnél?

Ethant sóhajra késztette Ed reményteljes hangja. – Igen.

– Jó neked – hízelgett bosszantó lelkesedéssel, majd a hangja tárgyilagosra váltott. – Seth gyűlést hívott össze. Azt akarja, hogy egy óra múlva mindenki legyen Davidnél.

– Ott leszek.

– Akarod, hogy vigyek neked valamit?

– Egy váltás ruha jól jönne. – Bár David mindig komplett öltözékeket tartott otthon a Halhatatlanok és a Szekundánsok számára, de miért koptatná a készletét, ha erre semmi szükség?

– Viszek. Ott találkozunk.

Ethan a hátsó zsebébe dugta a telefont.

Villám villant a függönyön túl, az égzengés a sarkában loholt, az eső egyre dühödtebben ostorozta a földet.

A kifogásának lőttek.

– Minden rendben? – kérdezte Heather.

Bólintott. – Használhatom a fürdőszobád?

– Persze.

Felemelkedett, odament a táskájához és áttúrta, amíg rá nem talált a fogkeféjére és a fogkrémjére, amit mindig magával hordott. A vámpírok elleni harc ocsmány is lehetett. Nem egyszer kellett már húsdarabokat eltávolítania a fogai közül, vagy infúziót adnia az agyarain keresztül egy-egy sürgős esetben. És a többi Halhatatlantól eltérően, ő soha ki nem állhatta a vér ízét.

Na nem, mintha Heathernek ebből elmondhatna bármit is.

A nő szemöldöke felemelkedett és rámosolygott. – Mi nincs abban a táskában?

– Esernyő – vigyorgott vissza.

Heather nevetett. – Minő balszerencse.

Ethan bevette magát a fürdőszobába. Amikor visszatért a nappaliba, Heather az ablaknál találta, a széthúzott függönyök között merengve nézett ki a sötétbe.

Villám villant, egy pillanatra megvilágítva vonásait.

Az eső változatlan intenzitással támadta a földet.

– Jön ám lefelé – kommentálta Ethan, miközben eltüntette a fogkefét és a fogkrémet, majd becsukta a táskát.

– Igen.

Odament a kabátjához, és kibányászta a belsejéből a 9 mm-est. – Tessék. Sajnálom, hogy el kellett vennem tőled.

A nő átvette a fegyvert és felnézett rá. – Én pedig sajnálom, hogy valószínűleg lelőttelek volna, ha nem teszed meg.

A fenébe! Nagyon utálja itthagyni.

Egy tollat és egy halomnyi postát pillantott meg a dohányzóasztalon. Ethan felvett egy borítékot, átfordította és írt a hátára, majd átadta a nőnek. – A számom. Ha bármire szükséged van... – vagy csak beszélgetni szeretnél, tette hozzá magában – ne habozz felhívni.

Heather elvette, és csak szótlanul nézte őt.

Ethan rákényszerítette magát, hogy belebújjon a kabátjába és felvegye a táskáját. A csendben túlságosan hangosnak érezte bakancsa koppanásait.

Heather kikísérte az ajtóig.

– Ellenőrizni fogom a tisztást, hogy nem jártak-e ott vámpírok, még mielőtt eleredt volna az eső – mondta.

Heather bólintott.

Kinyitotta az ajtót, letette a táskáját, felhajtotta a gallérját, mielőtt kilépett volna az előtető alól. – Mindjárt jövök.

A környező vidék gyors átvizsgálása megerősítette, hogy újabb vámpírok nem keresték elhunyt társaikat. A vérszagot máris elmosta az eső, ahogyan Ethan és Heather illatát is.

Mire Ethan visszatért a teraszra, a hajából és a kabátjáról is csöpögött a víz.

Heather az ajtóban várta, egyik kezében a 9 mm-est szorongatva.

– Minden tiszta – mondta neki. Iszonyatosan szerette volna megcsókolni.

A nő bólintott. – Még mindig úgy érzem, mintha egy éve ismernélek – mormolta.

– Furcsa, de én is így érzem. – Közelebb lépett, hűvös, esőnedves kezeibe fogta a nő arcát. Hallotta, hogyan gyorsul fel a szívverése, akár a sajátja.

Lassan, puhán csókolta meg, igyekezett minél mélyebbre az agyába vésni az ízét, a bőre puhaságát a tenyere alatt. Felemelte a fejét, és látta tükröződni Heather szemeiben sajátjának borostyán sárga ragyogását. – Vigyázz magadra, Heather.

A nő bólintott. – Te is.

Ethan egy pillanatig mozdulatlan maradt. Aztán hátralépett, felvette a fal mellől a táskáját, és elindult a kocsija felé, hogy végleg kilépjen Heather életéből.

 

 

 

David a második legidősebb és leghatalmasabb Halhatatlan őrző volt ezen a bolygón. Vagy legalábbis egészen addig az volt, amíg Zach be nem vonult a csapat életébe. Ennek ellenére mégis David maradt Seth helyettese, ő segítette a munkáját, ahogyan tette ezt az utóbbi több ezer évben is, amióta ő vezette a Halhatatlan őrzőket.

David úgy kezelte az összes Halhatatlant, Szekundánst, Hálózati alkalmazottat, mintha a családtagjai lennének. Az otthona mindenki előtt nyitva állt. Mindent megtett, hogy családias légkört teremtsen, eloszlassa a magányt, amely időről időre elfogta őket. Pontosan azt a melegséget és stabilitást nyújtotta, amire állandóan szükségük volt, hogy tovább róhassák a végtelen létezés útját.

David elég rég építette fel észak-Karolinában az elsődleges otthonát. Ez nagyon szerencsés dolog volt Ethan számára, mert David otthona, főképp az utóbbi években, folyamatosan zsongott az élettől. Minden gyűlést itt tartottak. A környékbeli Halhatatlanok többsége ott töltötte a szabadidejét. És Ami, egy másik bolygó ifjú halandója, akit David és Seth is lányaként szeretett, ott élt a férjével és fantasztikus, varázslatos kislányukkal.

Ami már azelőtt elnyerte minden Halhatatlan őrző szívét, hogy világra hozta volna egy Halhatatlan gyermekét, egyedülálló módon a világ történelmében. Zsoldos ellenségeik hónapokig kínozták őt, és ez megváltoztatta. Félni kezdett minden idegentől. Szinte fájdalmasan félénkké vált. És mégis ő volt a legvadabb harcos, akit valaha is láttak.

Amikor a zsoldosok ismét Amit vették célkeresztbe, a környéken élő összes Halhatatlan szükségszerűnek érezte, hogy vigyázzon rá, megvédje, így aztán David hatalmas háza lett az otthonuk, sokan közülük még itt is aludtak, hogy fokozzák a biztonságot.

És úgy tűnt, hogy ma is így döntöttek.

Több autó is állt a hosszú, ívelt behajtó szélén, mire Ethan megérkezett. Most az egyszer, amikor a bejárat felé sétált és hallgatta a benti sürgés-forgás zajait, nem mosolyodott el az érzéstől, hogy ha csak egy időre is, de hamarosan eloszlathatja a magány túlságosan is ránehezedő súlyát.

Heather töltötte meg az elméjét. Gyűlölte, hogy elbúcsúzott tőle. Kétségbeesetten keresett kifogásokat, akármilyen kifogást, hogy késleltesse a távozását. Ez pedig zavarba ejtette.

A múltban is mentett már meg halandó nőket. Olyanokat is, akiket a vámpírok megharaptak. Mégsem zavarta a legkevésbé sem, hogy nem fognak rá emlékezni, vagy, hogy soha többé nem látja őket viszont.

Abban azonban teljesen biztos volt, hogy Heather nem mostanában fogja elhagyni a gondolatait.

Nem, Heather sokáig ott marad a fejében.

Beszélgetés és nevetés zsivaja árasztotta el, ahogy benyitott az ajtón és belépett.

Úgy tűnt, ő az utolsó érkező. A többi környékbeli Halhatatlan és a Szekundánsaik már megtöltötték a nappaliban szétszórt székeket és a jó pár kanapét.

Sokan köszöntötték.

Ethan becsukta maga mögött az ajtót. Levette és felakasztotta kabátját az ajtó melletti fogasra, sok más, hasonló kabát közé, és közben látta, hogy a figyelem visszatér a nappali közepén álló apró alakra.

Adira, Marcus és Ami pici lánya harcostól harcosig totyogott, kicsi kezeivel meg-megtámaszkodott a feketébe bújtatott térdeken, hogy megőrizze az egyensúlyát, és fel-felvigyorgott rájuk. Minden komor harcos elnéző szeretettel mosolygott vissza rá, megpaskolták a hátát, vagy végigsimítottak ragyogó narancsszín fürtjein, miközben bátorító szavakkal biztatták.

Mennyire imádják őt!

Az egyik macska, aki otthonra lelt Davidnél, odadörgölődött Ethan lábaihoz. Adira gyönyörű zöld szeme rátalált, a csöpp arc felragyogott és a kislány elindult feléje.

Már majdnem oda is ért, amikor elveszítette az egyensúlyát és a fenekére tottyant.

Ahogy Ethan felkapta, rámosolygott, és a férfi sötét gondolatai tovalebbentek. – Szia, hercegnő!

Abban a mosolyban négy aprócska fogat fedezett fel. A kicsi nyálas ujjacskáival belemarkolt az ingébe.

Ethan halálra rémült, amikor Marcus először adta a kezébe. Nem volt gyerekek körül a saját gyerekkora óta. És a pokolba, majdnem egy évvel később is túlságosan törékenynek érezte az apróságot. Az összes tündéri zsírpárnácskájával együtt is. Adira úgy nézett ki, mint a Michelin figura. Vagy egy biztosító hátvéd a Nemzeti Ligából.

Ethan mögött kinyílt az ajtó.

Adira arca ismét felragyogott. – Wo! Wo! – A lábaival kapálózott, a karjait az újonnan érkező felé nyújtotta.

Ethannek hátra sem kellett fordulnia, hogy megnézze, ki az. Mégis fordulni kezdett, és megcsóválta a fejét, amikor a világegyetem legantiszociálisabb Halhatatlanja lemosolygott Adirára.

– Helló, babácska! – mondta Roland mély, szeretettel teli hangon. Amennyire Ethan tudta, az egész házban Roland volt az egyetlen, aki gyermeket, egy fiút és egy lányt is nemzett még az átalakulása előtt. Ethannel és a többiekkel ellentétben ő magabiztosan bánt a babával, és szemmel láthatóan mélységesen imádta legjobb barátjának lányát.

Roland aprócska felesége a férje mellett állt, és elmosolyodott Ethan ügyetlenségén, majd odaintegetett az csöppségnek. Sarah is otthonra talált minden Halhatatlan szívében. Ő volt a történelem első Tehetségese, aki maga kérte az átalakulást, hogy Rolanddal tölthesse az örökkévalóságot.

– Wo! Wo! – ismételte meg Adira.

– Szia, cukorfalat! – mosolygott Sarah.

– Neked is szia – felelt neki Ethan.

Sarah nevetett.

– Wo! Wo! Wo! – Adira tovább nyújtózkodott a karjaiban, valósággal kiugrott a kezéből, hogy Rolandhoz juthasson.

– Roland bácsi előbb leveszi a kabátját, édes. – Roland egyetlen mozdulattal kibújt saját kabátjától, megszabadította a sajátjától a nejét is, majd mindkettőt felakasztotta és a kislányért nyúlt. – Itt van az én kicsi lányom!

Ethan előzékenyen átadta az izgő-mozgó totyogót kedvenc bácsikájának.

Sarah elnézően elmosolyodott és megcsóválta a fejét. – Egyszerűen imádja ezt a pasit.

Ethan odasuttogott neki. – Fogalmam sincs mit szerettek benne.

– Ezt hallottam – morogta Roland.

Sarah és Ethan egyszerre nevettek fel.

Miközben besétáltak a nappaliba, Roland a magasba emelte Adirát, behajlított karjaival a feje mögé engedte, majd visszaemelte, hogy aztán maga elé lódítsa fejjel lefelé. Ezt többször is elismételte, miközben folyamatosan olyan hangot adott ki magából, ami Ethant egy repülőgépre emlékeztette.

A helyiségben ülők arcán ugyanaz a kifejezés jelent meg, mint amit Ethan is érzett. Nagyon furcsa volt látni, hogy ennek a Halhatatlannak ragyogó mosoly ül az arcán, hogy ennyire játékos, hogy ilyen gyengéd.

Adira sikítva kacagott, és összenyálazta Roland nyakát. A mellkasát. A vállát. Úgy tűnt, a babák gyakran csinálják ezt, amikor fogzanak.

De láthatólag ez egy csöppet sem zavarta Rolandot. Sarah és Adira rengeteg változást indított el benne. Na, nem mintha már nem ő lenne közöttük a legkönyörtelenebb harcos. Ahogyan Krysta egyszer jellemezte, Roland még mindig az a fazon, aki megöl valakit, felteszi a hullájára a lábait és befalja a szendvicsét. De úgy tűnt, ez a két nő mégis megtalálta a gyenge pontját.

Amint Roland és Sarah helyet foglaltak Ami és Marcus mellett egy kanapén, Ed somfordált oda Ethan mellé.

– Nos? – kérdezte a Szekundánsa felhúzott szemöldökkel.

– Nos? – kérdezett vissza Ethan. Az pokolian biztos, hogy nem fog Heatherről beszélni egy olyan házban, ami zsúfolásig tele van természetfeletti hallású Halhatatlanokkal.

Ed olyan régóta volt már mellette, hogy a gondolatait is kitalálta, így nem forszírozta tovább a részleteket. – Nos, hoztam neked ruhát. És úgy nézel ki, mintha hasznát tudnád venni némi vérnek is.

– Megtörténhet – ismerte be Ethan, és követte Edet a tágas konyhába.

Sheldon, Richart ifjú Szekundánsa ment el mellettük egy gigantikus szendviccsel a tányérján. – Helló ember! Hogy ityeg a fityeg?

– Öregesen, öregesen – felelt neki Ed.

– Ne add fel!

Ed előhúzott néhány zacskónyi vért az egyik hűtőből, mivel a tágas konyha többel is büszkélkedhetett. A nagytermetű harcosok letális adag ételeket fogyasztanak.

Ethan belesüllyesztette az agyarait az első zacskóba és hagyta, hogy azok egyenesen a véráramába szivattyúzzák a folyadékot. Erő áradt szét benne. Gyorsan kiürítette a második zacskót. Így már sokkal jobb volt.

Hallotta nyílni is csukódni a bejárati ajtót, ami újabb érkezést jelentett.

– Oké, srácok – jelentette be a nappaliban Darnell –, lássunk neki. Ethan és Ed is átment az ebédlőbe, és helyet foglalt a hosszú asztal mellett, ami uralta a helyiséget.

Marcus és Ami egymás mellé ültek Ethannel szemben, az asztal egyik végénél. Sarah és Roland, aki még mindig a karjaiban tartotta Adirát, mellettük húzott ki egy-egy széket.

Lisette jelent meg Ethan könyökénél, és helyet foglalt mellette. Zach telepedett a másik oldalára. Richart, Lisette bátyja és a felesége, Jenna telepedett Sarah mellé. Richart mellé a Szekundánsa, Sheldon ült le, melléje pedig Lisette Szekundánsa, Tracy.

Ethan elnézte kettejüket. Nem egy pletykát hallott már azzal kapcsolatban, hogy Tracy és Sheldon együtt alszanak. Milyen furcsa páros. Sheldon, az örök „kölyök kisöcs”, aki bárkit fel tud bőszíteni. Tracy kilenc évvel idősebb nála, és egész életében, vagy legalábbis abban a részében, amit Ethan is látott, mindig a rosszfiúkhoz vonzódott. (A pokolba, hiszen még azt is látta, hogy egy-két alkalommal Eddel flörtölt.) Mi vonzza őt Sheldonban?

Ethan gyomra megkordult, amikor lepillantott Sheldon szendvicsére.

– Kéred a felét? – kérdezte meg Sheldon a pillantása láttán.

Ethan biccentett, majd mosolyogva elfogadta az ízletes ajándékot. – Kösz. Elfelejtettem enni. – Talán Sheldon a szendvicseivel csábította el Tracyt, jutott eszébe az első harapás után. A fenébe, nagyon finom volt!

Míg ő gyorsan befalta a szendvicset, Richart ikertestvére, Étienne, a felesége Krysta és a Szekundánsa, Cam, valamint a német Halhatatlan, Alleck (akit nem igazán ismert), és a Hálózat egyik doktornője, Linda befejezték a sort az asztal másik oldalán. Bastien Melanie-val Zach mellett foglalt helyet. A Szekundánsa, Tanner elfoglalta az utolsó néhány szék egyikét.

Ethan úgy gondolta, hogy a többi Halhatatlan kezd némileg felolvadni Bastiennel szemben. A pillantása lecsúszott róla, és önkéntelenül Rolandra pillantott, aki vetett egy szikrázó pillantást a Halhatatlanok fekete bárányára.

Nos, talán némelyek azért meglágyultak az irányába. Ethan nem hitte, hogy Roland valaha is megbocsát Bastiennek, amiért elrabolta Sarah-t és agyrázkódást okozott neki. És Sarah sem feledkezett meg róla teljesen, hogy Bastien Rolandot többször is megpróbálta megölni. Szóval... igen. Azért maradt még némi feszültség.

Ethan oldalán a még üresen álló székeket elfoglalta Krysta öccse, Sean és a Szekundánsa, Nichole, a brit Halhatatlan, Edward és a Szekundánsa, Desmond, valamint Aidan és az ő segítője Brodie.

Ethan szerint Aidan nagyon furcsa volt. Seth tavaly vette át a kontinensről észak-Karolinába, közvetlenül a Halhatatlan őrzők nagy leszámolása előtt a Shadow Riverrel. Körülbelül a VII.-VIII. században született Krisztus előtt. A Keltát bizarr módon szórakoztatta... nos... minden, ami körülötte történt. Ethan letette volna a nagyesküt, hogy ez a fickó még csata közben is mosolyog. A fenébe, most is mosolygott halványan.   

Beletelt ugyan némi időbe, de Ethan végül felfedezte a fáradtságot is a koros Halhatatlan szemében. Nem fizikai fáradtság volt ez. Több annál, belefáradás a világba. Talán az okozta azt az állandó, furcsa örömöt az arcán, hogy egyszerűen megkönnyebbült az új kihívások láttán, amik elolvasztották az unalmát, hogy ugyanazt az átkozott dolgot csinálja egyik évszázad után a másikban is. Ethan csak száz éve harcolt minden éjjel vámpírokkal, és ölte meg őket. El sem tudta képzelni, milyen lehet háromezer éve ezt csinálni. Egyedül. Feleség nélkül. Szerető nélkül.

A gondolatai visszatértek Heatherhez. A francba! Nagyon utálta otthagyni ma este. Az, ahogyan találkoztak, talán kiborította, de ettől függetlenül élvezte a társaságát. Nem is emlékezett, mikor volt utoljára, hogy ilyen gyakran és könnyedén nevetett.

Darnell, David Szekundánsa lépett a helyiségbe, hogy elfoglalja az asztalfő mellett álló utolsó széket. Őt David követte. Ha nem lett volna ugyanolyan magas és ugyanolyan széles vállú, mint Ethan, a koros Halhatatlan, akkor is figyelmet követelt volna magának. Több ezer éves volt, a hatalom valósággal áradt belőle. A bőre olyan sötét volt, akár az éjfél, az arca egy fáraóé. (Ezt a jellemzést Ethan egyszer Sarah-tól hallotta, és el kellett ismernie, hogy nagyon találó.) Hosszú haja ceruzavékony raszta fonatokba rendezve hullott alá egészen a csípőjéig. Elég rég járta ahhoz a bolygót, hogy bibliai eseményeknek is szemtanúja lehessen.

David rengeteg olyan ajándékkal rendelkezett, amik közül sokat Ethan is szeretett volna a magáénak tudni. Gyógyított a kezével, alakot váltott, elméket olvasott, telekinetikusan tárgyakat mozgatott... és órákig is képes volt ellenállni a napfénynek. David nem olyasvalaki, akinek bárki is keresztbe akarna tenni. Csatában egyszerűen verhetetlen. És vadul hűséges Halhatatlan családjához, valamint azokhoz az emberekhez, akik segítették őket.

David erőteljes alakja leereszkedett az asztal végénél álló székére és mindenkit mosolyogva üdvözölt. Adira azonnal lesiklott Roland öléből, és az asztal mentén feléje indult. A Halhatatlanok mosolyogva követték mozgását a válluk fölött, ahogy bele-belekapaszkodott a székeik lábába, hogy egyensúlyban maradhasson. Amikor odaért Davidhez, Adira a karjait nyújtotta neki.

David mosolyogva emelte fel és ölelte magához. – Helló, kicsi szívem! Hogy van ma este a mi lányunk?

Nyílt a bejárati ajtó. Chris Reordon lépett be, egyik kezében megszokott, kopott bőrtáskáját szorongatva, és becsukta maga mögött az ajtót. – Estét mindenkinek – mondta, amikor csatlakozott hozzájuk. Kihúzta a Seth felőli asztalvégnél álló két szék egyikét, a másik Seth érkezésére várt.

Ethan végignézett az asztal körül ülőkön, és a torkát elszorította a bánat. Többen kellene itt ülniük. Stanislav és Yuri hiányoznak, a Szekundánsaikkal, Alexei-jel és Dmitryvel együtt. Az orosz Halhatatlanok halálát a zsoldosok okozták. Ethannek az ilyen alkalmakkor, amikor összegyűltek, úgy fájt a hiányuk, mintha gyomron rúgták volna.

Ed arról tájékoztatta, hogy Alexei és Dmitry őrséget vállaltak a Hálózatnál, nem állnak még rá készen, hogy egy újabb Halhatatlan szolgálatába álljanak Szekundánsként.

David Zachre nézett. – Seth még Mozambikban van?

Zach bólintott. – Ez az utolsó információm róla.

Míg Adira a szájába dugta egyik hajfonatát, David félrefordította a fejét, és lehunyta a szemét. – Seth. – Eltelt egy pillanat. – Igen. – Kinyitotta a szemét. – Hamarosan itt lesz. A Központban van.

– Ez eszméletlenül klassz! – ujjongott fel Sheldon, és Ethan csak osztani tudta a véleményét.

David mosolygott.

Ethan ismét elátkozta a sorsot, hogy ilyen unalmas ajándékkal született. De a vérvonalát az emberi felmenők az évszázadok alatt úgy felhígították, hogy az is csoda volt, hogy kapott egyáltalán valamilyen ajándékot.

– Hol van Cliff? – kérdezte Ami. – Nem csatlakozik hozzánk?

Többen bólogattak a kérdés jogosságára. Cliff volt az egyetlen vámpír, aki valaha is meghívást kapott a Halhatatlanok gyűlésére. Igazából, valahogyan észrevétlenül az évek során a társukká vált.

Chris megköszörülte a torkát. – Jobbnak láttam, ha nem jön el most, figyelembe véve, hogy mit fogunk megvitatni.

Seth, a Halhatatlan őrzők vezetője, minden előjel nélkül egyszerűen megjelent a széke mellett az asztal végénél. Több mint két méter magas volt, derékig érő fekete hajjal, ő volt a legbölcsebb és legerősebb közöttük. Seth minden olyan ajándékkal rendelkezett, amiből a többieknek legfeljebb csak néhány jutott és volt neki pár olyan is, ami senki másnak sem.

– Elnézést kérek a késésért – mondta, miközben leült. Rámosolygott Adirára, aki David ölében csücsülve nevetett rá. – Helló, mézecske!

Adira babanyelven gügyögött valamit, amit Ethan nem tudott lefordítani.

Seth odabiccentett a többieknek. – Kezdhetjük?

Chris kinyitotta az aktatáskáját és előhúzta a laptopját. – Néhányan már tudtok róla, hogy mi történt ma reggel a Központnál.

Páran bólintottak.

Krysta körülnézett. – Mi nem hallottunk róla. Mi történt?

– Nem sokkal napfelkelte után Cliffnek rohama volt – jelentette ki Chris.

Sóhajszerű „ó ne”futott végig az asztal körül, az arcokra kiült a félelem.

– Egészen megvadult, rátámadt Dr. Whetsmanra és megpróbálta megölni. Tele kellett pumpálnunk ólommal és nyugtató lövedékkel.

– De jól van? – kérdezte homlokráncolva Tanner, aki már akkor is Szekundánsként szolgálta Bastient, amikor az megszervezte a vámpírhadsereget, így aztán Tanner és Cliff évek óta barátoknak számítottak.

Melanie feléje fordult. – Még mindig nem ébredt fel. A nyugtató kétszeres dózisa volt szükséges hozzá, hogy kiüsse. De azt még mindig nem tudjuk, milyen lesz a mentális állapota, amikor felébred.

Chris felnyitotta a laptopot. – Fogalmunk sem volt, mi okozta a rohamot. Azt feltételeztük, hogy Dr. Whetsman hozta a szokásos formáját, és mondott valamit. De aztán Zach beleolvasott Dr. Whetsman fejébe, és felfedezte, hogy a doki lelőtte Lindát.

Minden szem Linda felé fordult.

– Már jól vagyok – biztosította őket –, Zach meggyógyított. – Rámosolygott megmentőjére. – Köszönöm.

Zach bólintott.

Chris elindított egy videót a laptop képernyőjén. – Ezt a felvételt a helyszínen lévő különböző kamerák rögzítették. Itt van, ahol Linda szembenéz Dr. Whetsmannal. A zsebébe rejtett lőfegyverrel kényszeríti rá, hogy kimenjen vele a parkolóba a kocsijához, aztán behajol a járműbe és lelövi őt a kamerák látóterén kívül.

– Mi az ördög? – kiáltott fel mélyen felháborodva Sheldon – Miért lőtt rád Dr. Whetsman?

– Mert rajtakaptam, hogy megpróbált nyugtatós üvegeket kicsempészni a Központból – felelte Linda.

Néma csend lett.

A videó folytatódott.

– Dr. Whetsman visszatért, hogy magához vegye a nyugtatószeres üvegeket, amiknek kivitelében Linda megpróbálta megakadályozni – kommentálta a látottakat Chris. – Ekkor futott bele Cliffbe.

– Cliff hallotta, hogy a doki lelövi Lindát? – kérdezte Sheldon.

Chris megállította a videót. – Nem. Cliff... az utóbbi időben nem alszik jól.

Seth előredőlt. – Csak nyúlfarknyiakat szundít. Az álmai annyira erőszakosak, hogy felriad belőlük és... mostanában elkezdett hangokat hallani.

– A szarba – mormolta Tanner.

Chris bólintott. – Amikor rosszul van, bejár mindent, még az előcsarnokot is, hogy elterelje a figyelmét. Úgy tűnik, éppen az egyik rémálmából ébredt, és megint elindult, amikor belefutott Dr. Whetsmanba. – Chris folytatta a videó lejátszását. – Úgy véljük, hogy talán megérezhette a dokin Linda vérének szagát, vagy talán Whetsman félelmét és...

Cliff szeme borostyán sárgán felizzott, amikor Whetsmanhoz ugrott, és rázni kezdte, mint valami állat a prédáját. A kamera hűen megmutatta a kitörő káoszt, a katonák nagy kaliberű lőszerekkel kezdték bombázni a fiatal vámpírt, hogy eleressze az orvost. De ez úgy tűnt, csak még jobban felbőszítette Cliffet. Amikor az orvos elfutott, áttört az őrökön, követte felfelé a lépcsőn emeleteken keresztül, és elkapta a földszinten, közvetlenül a kijárati ajtónál.

A fenébe. Egészen összetörte Whetsmant, mielőtt az újabb golyók és nyugtató a földre vitték volna.

Seth hátradőlt a székében. – Úgy tűnik, Cliff megoldott nekünk egy rejtélyt. Régóta töprengünk azon, hogyan tehette rá a Shadow River a kezét a nyugtatóra, amit aztán felhasznált ellenünk. Hogy honnan tudták, mekkorára kell beállítani a dózist, hogy azonnal harcképtelenné tegyenek bennünket vele a csatatéren. Nos, annak alapján, amit Zach és én is láttunk a doki elméjében, Dr. Whetsman adta át nekik.

– De a kurva életbe, miért? – kiáltott fel Bastien.

– Nem kétséges, pénzért – felelt neki Roland.

– Igazából – javította ki Seth –, Gershom parancsára tette.

A csend, ami elárasztotta őket olyan súlyossá vált, hogy még a kis Adira is megérezte. Az arca elkomolyodott, David mellkasához simult és bekapta két ujját. Amikor senki sem szólalt meg, Ethan tette fel a kérdést. – Hogy mi?

– Whetsman elméje maga a káosz – mondta Seth. – Az agyát hegek borítják, ahol az emlékei nagy részét kitörölték.

– Kitörölték – kérdezte Ethan a tisztánlátás kedvéért –, vagy eltemették?

David és Seth is azt mondták nekik, hogy ők jobban szeretik eltemetni az emlékeket, mert a végleges kitörlésük agykárosodást okoz.

– Kitörölték – erősítette meg Seth. – Mint azt mindannyian tudjátok, Gershom az a Többiek közül, aki pokolian szeretné elszabadítani az Armageddont. Egyidős velem és Zachkel, ő is képes az elmekontrollra, utasításokat ültethet a tudatalattiba, impulzusokat, amiknek lehetetlen ellenállni. Úgy tűnik, több mint egy éve dolgozott Dr. Whetsmanon, lényegében egy tehetetlen bábot csinált belőle.

– A sssszarba! – suttogta Sheldon.

Melanie bólintott. – És én semmit sem vettem észre a viselkedésén. Abszolút semmit.

– Én sem – csatlakozott hozzá Linda is. – Ha nem kaptam volna rajta szemtől szemben a nyugtatós üvegekkel, soha nem is feltételeztem volna róla.

Seth felsóhajtott. – Így működik az elmekontroll, amikor azt egy idős Halhatatlan hajtja végre.

Lisette Zachről Sethre nézett. – Ha Gershom szert akart tenni a nyugtatóra, miért nem ment be érte ő maga? A hatalma biztosan megvan hozzá. Miért vonta bele Dr. Whetsmant is?

– Nem tudjuk – ismerte be Seth.

– Figyelemelterelés? – tippelt Zach. – Egyszer már megpróbálta rám is rám kenni a disznóságait. Talán úgy gondolta, hogy ha nem jelenik meg személyesen a kamerákon, akkor ezt az egészet nem tudjuk összefüggésbe hozni vele.

Aidan megköszörülte a torkát. – Ha törölte volna a jelenlétéről az őrök emlékeit a Központban, akkor senki sem emlékezne rá, és senki sem akarná visszanézni a videó felvételeket. Arról sem tudna senki, hogy a szalagok rögzítették.

Chris megrázta a fejét. – Az őrök emlékeinek törlése nem akadályozhatta volna meg, hogy lássuk őt a felvételeken. Bizonyos események – mondta némi éllel a hangjában, miközben vetett Aidanre egy metsző pillantást – arra kényszerítettek, hogy némi módosítást eszközöljek a Központ védelmi rendszerében. Most tehát a kamerákat nem csak a huszonnégy órában ott szolgálatot teljesítő őrök figyelik. Rajtuk kívül szolgálatban vannak még más őrök is, két titkos helyen, sok kilométerre innen. Hacsak Gershom nem tud egyszerre három helyen lenni, hogy azonos időben törölje az összes őr emlékét, akkor ezek az őrök figyelmeztetnének bennünket az ex-Többiek tag jelenlétére, már ha a speciális, a Halhatatlanok mozgását is érzékelő riasztók nem értesítenének erről hamarabb bennünket.

A fenébe! Ez az átkozott Chris tényleg mindenre gondol?

Roland tekintete még a szokásosnál is komorabbá vált. – Ha képes rávenni a Hálózat alkalmazottait, hogy azt tegyék, amit parancsol neki, akkor mostantól potenciálisan bármelyikük elárulhat minket.

Ethan várta Chris dühös kirohanását, mivel általában ez történt, ha valaki megkérdőjelezte az alkalmazottai elkötelezettségét.

Chris halkan felsóhajtott. – Csak az ellen tudok védelmet nyújtani, amit látok. Azt nem látom, ha valaki kibaszott bábokká változtatja az embereimet! Nem tudom, hogyan vegyem fel a harcot ellene.

David átkarolta Adirát, és egy kissé oldalra csúsztatta az ölében. – Seth, Zach, Aidan, át kell vizsgálnunk a Hálózat alkalmazottainak elméjét, és rendellenességeket kell keresnünk bennük.

– Ne, Aidan – tiltakozott Chris –, Étienne és Lisette is segíthetnek neked.

David megrázta a fejét. – A fiatalabb telepaták azt sem tudják, mit keressenek.

– Akkor hozz egy másik idős telepatát – suttogta Chris –, mert Aidanben nem bízok.

Ethan fürkészőn végignézett az érintetteken. Miért nem bízik Aidanben? Mert még újnak számít az észak-Karolinai csapatban? Vagy történt valami? Seth és David hosszan összenéztek. Ethan biztos volt benne, hogy telepatikusan kommunikálnak. Elég sokat volt ahhoz Lisette és a fivérei körül, hogy felismerje ennek jeleit.

Seth Chrishez fordult. – Engedünk a kívánságodnak. David, Zach és én fogjuk megvizsgálni az alkalmazottaid gondolatait.

– És a Szekundánsokét – tette hozzá Roland.

Az asztal körül ülő összes Szekundáns homloka ráncba szaladt.

– Nem tudjuk, mit tervez Gershom – folytatta Roland. – Így azt sem, milyen kibaszott szarsággal rukkol elő legközelebb.

– Egyetértek – mondta Zach.

Seth bólintott. – Úgy legyen. Sajnálom Szekundánsok, de a Dr. Whetsmannal történtek után nem kockáztathatunk.

– Oké – mondta Sheldon sötét arccal, majd megkopogtatta egy ujjal a halántékát. – De figyelmeztetlek benneteket, rengeteg pornót találtok idebenn.

Tracy felnevetett, és a könyökével oldalba bökte. – Te szörnyeteg.

Sheldon vigyorogva tapogatta megtámadott bordáit. – De most komolyan, inkább akarom, hogy olvassátok az elmémet, ahányszor szükség van rá, minthogy egy seggfej bábja legyek. Megölne a tudat, hogy másvalaki irányítása alatt elárultalak benneteket. Úgyhogy... szkenneljetek le szépen.

A többi Szekundáns végül vonakodva bólintott.

Zach előbb Sethre, majd Davidre pillantott. – Nem tudom mi a tervetek, de én nem szeretnék az lenni, aki Sheldon agyát vizsgálja meg. Ki tudja, mit találnék ott?

Ethan és a többiek is nevetni kezdtek.

– Van még egy kérdés – mondta Roland, amikor a nevetés elhalt –, aminek eddig nem szenteltünk kellő figyelmet.

– Mi az? – kérdezte Marcus.

Roland tekintete körbejárt az asztal körül. – Egy évvel ezelőtt legyőztük a Shadow Rivert. Miért lopta még mindig Dr. Whetsman a nyugtatót?

Erre a kérdésre senki sem tudott válaszolni.