68

SEAN VEZETETT, MICHELLE PEDIG A KÖRNYÉKET SZEMLÉLTE.

– Kellemes szomszédság – mondta a férfi, amint a drága kertekkel körülvett, hatalmas házak között haladtak. – Igen kellemes.

– Na igen, már ha az ember az ilyenekre bukik – válaszolta Michelle.

– Mi az, hiányoznak a szeméthalmok?

– Te vagy a szemét.

Kiértek a negyedből, és egy másik utcába érkeztek.

– Ott lesz a bal oldalon – mondta Michelle. – A harmadik ház.

Sean megállította a kocsit a járdaszegély mellett, leállította a motort, és leoltotta a lámpákat. Michelle egy éjjellátó távcsövet vett elő, és a szemközti házra szegezte.

– Szóval ez Leon South háza – mondta. – Mit remélsz, mit találunk itt?

– Remélhetőleg valami nyomot, amely közelebb visz a célunkhoz.

– Én azt hittem, arra gyanakszol, hogy Dan Marshall volt a kiszivárogtató, és nem South.

– Minél többet töröm rajta a fejem, annál kevésbé nyilvánvaló. Találkoztunk mindkettővel. Láttad a testbeszédüket. Mire gondoltál?

– Hogy Marshall teljes mellszélességgel kiállt, South meg bezárkózott. Jobbra-balra pillantgatott. A karját összefonta. Túl sokat izgett-mozgott. Túl sok volt a védekező hablatyolás.

– Én is így láttam. Ha a kiszivárogtatót keressük, én South ezredesre fogadnék.

– Mi az indítéka?

– Marshall már elég pénzt keresett. Bármikor nyugdíjba mehet. South még mindig a szamárlétrán csimpaszkodik. De már ötvenegy éves, és úgy érzi, nem jut feljebb. Talán jobb nyugdíjat szeretne, mint amit állam bácsi kínál neki.

– Miért figyeljük a házát?

– Hátha rábukkanunk valamire. Elvált, a két gyereke felnőtt, és elköltözött. Meglátjuk, nem jön-e valaki ezen a sötét és viharos éjszakán, hogy elvezessen minket valahová.

Két óra hossza telt el, de nem jött senki. A házban égett a villany, és mozgást is láttak, vélhetőleg maga South volt odahaza, szolgálati autója a behajtón állt.

– Ne fejezzük be mára? – kérdezte Sean, és nyújtózkodott egyet. – Úgy látszik, nem megy sehová.

Michelle válaszolni akart, de ekkor fényszórók hasítottak az éjszakába.

– Mindjárt éjfél – mondta Sean, az órájára pillantva. – Talán egy szomszéd érkezik haza.

Mindketten behúzták a nyakukat, amint az autó lassan elhaladt mellettük.

Michelle a szeméhez szorította a távcsövet, és körbepásztázott vele.

– Ó, a fenébe!

– Mi van?

– Ez az a fazon a Heron Légiszolgálattól.

– Biztos vagy benne?

– Már hogy a nyavalyába’ ne volnék!

– De nem áll meg South házánál.

– Sean, ő az.

Sean beindította az autót, és lassan elindult a másik után.

– Csak ez a két járgány van az utcán – mondta. – Ki fog szúrni minket.

– Azért csak menjünk. Van egy nagyobb kereszteződés nem messze, ott biztos nagyobb a forgalom, és elbújhatunk. Nem veszthetjük szem elől.

Sean úgy tett, ahogy a lány mondta.

– Balra fordul.

– Látom.

Odaértek a kereszteződéshez. Szerencsére zöldet kaptak, így nem kellett megállniuk, kockáztatva, hogy a fickó alaposabban szemügyre veheti őket még úgy is, hogy a lámpák a szemébe világítanak. Mindkét autó jobbra fordult, Sean pedig lassított, és beengedett egy zöld Chevyt maguk közé, hogy tartson egy kis távolságot, de azért ne veszítse el a követett autót.

Michelle letette a távcsövet, kinyitotta a számítógépét, és vadul verni kezdte a billentyűket.

– Mit csinálsz? – kérdezte Sean, és rápillantott.

– Betörök a gépjármű-nyilvántartásba.

– Meg tudod csinálni? – Sean meglepődött.

– Edgar mutatta meg nemrég. Tudom, tudom, nem teljesen törvényes.

– Mondhatni, egyáltalán nem törvényes.

– Nézd, én csak szeretném, ha már előremozdulna az ügy. Ne olvasd fel nekem a közbiztonság megzavarásáról szóló törvényt.

– Dehogyis. Szerintem nagyszerű. Nekem is megmutatod, hogyan kell?

– Neked? Hiszen számítógépes analfabéta vagy – mondta Michelle, lesújtó pillantás kíséretében.

– Azért elboldogulok az Interneten – felelte bosszúsan Sean.

– Sean, te még a mosolykák létezését is csak a múlt héten fedezted fel.

Tovább gépelt, és megnyílt egy oldal. – Trevor Jenkins, negyvenegy éves, viennai lakos.

– Rá tudsz guglizni és többet megtudni róla?

– Guglizni?

– Gyerünk, Michelle. Én követem a gyanúsítottat. Zsugorodó agysejtjeimmel másra már úgysem vagyok jó.

– Nem sok minden van – mondta Michelle, miután begépelt még néhány utasítást. – Az ürge nem valami celeb, akinek saját honlapja és Twitter-oldala van. Várjunk csak… a Linkedlnen rajta van, annak pedig én is büszke tagja vagyok.

Belépett, és végigolvasta a lapot.

– Nos? – sürgette Sean.

– Korábban katona volt. West Pointon végzett, a 101-es légideszant hadosztálynál szolgált. Jelenleg a Heron Légiszolgálat elnöke és vezetője. Nőtlen. Gyerekei nincsenek. Kereskedelmi pilótaigazolványa van. Sokféle kereskedelmi vállalattal áll kapcsolatban. Tevékenykedett Ázsiában, vélhetőleg harci bevetéseken vett részt.

– Alan Grant is katona volt. Kíváncsi vagyok, nem a 101-es légideszantnál szolgált-e.

Michelle tovább keresgélt. – Nem. Grant a gyalogságnál szolgált. De persze az égi és a földi katonák ismerhetik egymást. Mindkettő a hadsereg része.

– Az igaz. Vigyázat, fordul.

Sean ugyanúgy balra fordult, mint Jenkins.

Michelle körülnézett. – Azt hiszem, hazafelé tart, Sean. A gépjármű-nyilvántartásban szereplő cím ezen a környéken van.

– Akkor most lemaradok, aztán később visszajövünk, hogy ne fogjon gyanút.

Sean hátramaradt, de aztán elérkezett a nyilvántartásban található címhez, és még látták, amint Jenkins behajt egy egészen új ház garázsába. Kétoldalt régebbi házak álltak.

Továbbhaladtak.

– Mit tudtunk meg? – kérdezte Michelle. – Jenkins személyazonosságán, családi hátterén és lakcímén kívül?

– Még azt is, hogy South lakásánál járt.

– De nem ment be hozzá. Egyenesen továbbhajtott.

– Ez tényleg zavarba ejtő. Lehet, hogy csak rajta tartja a szemét.

– Lehet – mondta kétkedőn Michelle.

– Nem, én sem hinném – jegyezte meg Sean, látva a lány hitetlenkedő arckifejezését.

– De tudjuk, hogy kapcsolat van Jenkins és a Vista, valamint vélhetőleg Alan Grant között. Jenkins és Grant egyaránt kiszolgált katonák.

– Az is lehet, hogy a Heron egyik gépe hozta be a pénzt Amerikába.

– Nem vagyok biztos benne, bár el tudom képzelni, hogy valamelyik nagyobb gépük el tud hozni huszonegy mázsa készpénzt. Gondolod, hogy az egész cég benne van?

– Jenkins a főnök. Akár egyedül is elvezethet egy gépet. Megvan a pilótajogosítványa. Mi jobb módja volna átvinni valamit a vámon? Az ürge biztos ezernyi módját ismeri, hogyan rejtsen el valami árut hazafelé a vám elől.

– De ezzel nem jutunk közelebb ahhoz, hogy megtaláljuk Tylert és Kathyt.

– Ez olyan, mint egy mozaik – vélte Sean. – Az összes darabot meg kell találnunk, csak akkor láthatjuk a teljes képet.

– Nem vagyok biztos benne, hogy van időnk minden darabkát előkeresni, Sean.

– Üljünk itt egész éjjel, és figyeljük, hová indul Jenkins reggel? Talán elvezet a fiatalokhoz.

– Vagy talán egy nagy időpocsékolás lesz belőle.

– Van más ötleted? – kérdezte Sean, és a lányra sandított.

Michelle felsóhajtott, és megrázta a fejét. – Nincs. Van itt két sarokra egy éjjel-nappalos Dunkin Donuts. Elszaladhatok egy kis kávéért meg kajáért, amíg te szemmel tartod Jenkinst.

– Rendben – mondta szórakozottan Sean.

– Mi az? – kérdezte a lány, miközben kicsatolta a biztonsági övét.

– Nem tudom. Csak mintha lett volna ott valami.

– Hol?

– South házánál. Nem is ott; még azelőtt, hogy odaértünk.

– Mi?

– Csak úgy éreztem, ismerős a környék. Hogy jártam már ott.

– Mikor? Miért?

– Nem jut eszembe – csóválta Sean a fejét, és csalódottan elmosolyodott. – Talán nem is olyan vicces az agysejtek elvesztése.

– Akkor dugd az ujjadat a füledbe, nehogy még több kiperegjen a fejedből. Mindegyikre szükség lesz, ha ennek az ügynek a végére akarunk járni.