34

MICHELLE MAXWELLNEK NEM VOLT ERŐSSÉGE A VÁRAKOZÁS. A Titkosszolgálatnál is ezt viselte a legnehezebben: a tétlenséget.

Ujjaival a kormánykeréken dobolt, miközben a patkó alakú motelt figyelte a virginiai Alexandria déli részében, közvetlenül az 1-es út, vagy ahogy errefelé hívták, a Jeff Davis autópálya mellett. A környék valamikor szebb napokat látott, de az már régen volt. A vetkőzős bárok, lakóházak, mindenféle boltok túljutottak a fénykorukon. Fáradt, kopott, elhasznált, néhány esetben elhagyatott, szétesőben levő építmények látszottak mindenfelé.

Michelle a motelt figyelte, pontosabban a Zöld Hegyek Autósmotel 14-es szobáját. A név mosolyra késztette, mert errefelé nem voltak hegyek, sem zöldek, sem másmilyenek. A parkolót szemét borította, főleg sörösdobozok, használt tűk, üres óvszeres dobozok, törött whiskys- és ginesüvegek. A falakról és ajtókról pattogzott a festék, a neonreklám már régen nem világított.

Ám Jean Wingo vagy Jean Shepherd vagy akárhogy hívták, mégis ide címeztette magának a leveleket. Így hát vélhetőleg itt lakott. Michelle tovább dobolt a kormányon, de türelmetlensége folyamatosan cselekvésre ösztökélte, arra, hogy rúgjon be egy ajtót, ejtsen foglyul vagy billentsen fenéken valakit.

Amikor a másik kocsi beállt a parkolóba, Michelle ugyanakkor szállt ki, amikor Sean.

A szinte teljesen üres parkoló közepén találkoztak. A lány megmutatta Seannak a borítékot, rajta a motel címével, és részletesen elmagyarázta, hogyan bukkant rá.

– Nagyon, nagyon jó munka, Michelle – mondta a férfi őszintén.

– Én meg nagyon, nagyon hálás vagyok, hogy ezt mondod – mondta a lány tréfásan, de aztán észrevette, hogy Sean arca továbbra is komoly.

– Voltál Danánál?

– Igen. Megfogta a kezem.

– De hiszen ez nagyszerű!

– Igen, csakugyan az.

– Mégis olyan komor vagy…

– Ismét összefutottam a tábornokkal.

– Megint szájon akart vágni? Remélem, ezúttal alaposan seggbe rúgtad, és…

Sean a lány szájára tette a kezét, hogy leállítsa. – Senki sem rúgott meg senkit. Nem történt ilyesmi.

– Akkor mi történt?

– Hajlandó segíteni nekünk.

Michelle-nek leesett az álla. – De hiszen ez is nagyszerű! Akkor miért nem vagy egy kicsit vidámabb?

– Mert ez a karrierjébe kerülhet.

– Ő döntött így!

– Lehet, hogy én kényszerítettem bele. Meg van itt még valami.

– Micsoda?

– A Pentagon. Lehet, hogy komolyan ránk szállnak.

– Nem ez az első eset, hogy a hatalmasoknak szálka vagyunk a szemében, Sean.

– Lehet, hogy ez most más.

– Akkor mit akarsz csinálni? Kiszállsz, és annyiban hagyod?

– Nem létezik – mondta Sean, és elindult az épület felé. – Csak világossá akartam tenni a helyzetet arra az esetre, ha te döntenél úgy, hogy kiszállsz.

– Tényleg azt hiszed, hogy lelépek, és hagyom, hogy egyedül csináld? – kérdezte Michelle, és felvette a férfi lépteinek a ritmusát.

– Nem. Dehogyis hittem.

– Akkor mire ez a kiselőadás?

– Talán magamnak. Hogy ha ráfázunk, akkor majd tisztában legyek vele, hogy mindent alaposan megfontoltam.

A szobákba itt közvetlenül az udvarról lehetett belépni. Egy sor rozsdás lépcsőn feljutottak egy függőfolyosóra, amely végigfutott az emeleti szobák előtt. Először balra mentek, aztán jobbra.

– Itt a tizennégyes szoba – mondta Michelle.

Egy faajtóhoz értek, amelyre jócskán ráfért volna a festés.

Sean kopogtatott.

– Nem láttam Jean autóját – jegyezte meg Michelle.

– Csak a biztonság kedvéért – válaszolta Sean.

Még várt egy kicsit, aztán megkérdezte: – Itt van a kis zárpiszka-készleted?

Közvetlenül a lány mögé helyezkedett, hogy takarja betörés közben. Harminc másodperccel később Michelle egyik kezével kivágta az ajtót, a másikban a pisztolyát tartotta.

Seannal a nyomában belépett. A férfi becsukta maguk mögött az ajtót. Michelle benézett az apró hálószobába, míg Sean a ruhásszekrényt ellenőrizte. Másutt nem volt elég hely, hogy bárki elrejtőzzék. Michelle kilépett a fürdőszobából, és a tokjába dugta a fegyvert. – Minden tiszta – jelentette.

– Nem sok mindent hagyott hátra – állapította meg Sean, miközben belenézett egy fiókba, amelyben volt néhány apróság. – A ruhásszekrényben is lóg pár cucc.

Felemelte a matracot, hogy ellenőrizze az ágyneműtartót. Lesöpörte a kezéről a port.

– Kétlem, hogy bármi fontosat hátrahagyott volna – jegyezte meg.

– Már az is fontos, hogy fenntartotta ezt a helyet – vélte Sean.

– Mennyire alaposan kutassuk át? – kérdezte Michelle. – Lehánthatjuk a tapétát, felszedhetjük a szőnyeget, megforgathatjuk ezeket az olcsó nyomatokat a falon, kikutathatjuk a vécéöblítő-tartályt, a csöveket, a fürdőszobai lefolyót; a lista végtelen.

– Miért éppen ilyen helyen tartott fenn magának másik lakást?

– Milyen helyen kellett volna? – kérdezte Michelle, letelepedve az ágy szélére.

– Tegyük fel, hogy a Védelmi Minisztériumnak dolgozott. Wingónak arról tudnia kellett.

Michelle értette, mire gondol Sean. – Vagyis minek egy ilyen csótányfészek? Ha messzebbről hozták ide, biztos találtak volna jobb szállást ennél a szemétdombnál. A Pentagonnak rengeteg létesítménye van errefelé.

Sean a falnak támaszkodott. – Mindebből milyen következtetés adódik?

Michelle körbepillantott a helyiségen, és lassan felderengett előtte az igazság. – Ha igazad van, akkor ez a rohadt ügy most vált még bonyolultabbá.

– Jean Wingo talán kétkulacsos politikát folytatott. A Védelmi Minisztériumnak eljátszotta, hogy Wingo felesége.

Michelle felvette a fonalat. – Meg a másik oldalnak is. Annak, amelyiknek Wingo szállította volna az egymilliárd eurót. Vagyis a nő kém?

– Nem tudom, hogy micsoda. Kém vagy bűnöző. Vagy mindkettő.

– De kinek kémkedik?

– Még a szövetségeseink is kémkednek utánunk.

– Az igaz. De nem ártana egy kis haladás, különben megrekedünk.

– Remélem, hogy Brown tábornok a segítségünkre lesz. Az igazán nagy szerencse az volna, ha Sam Wingo válaszolna a fia levelére.

– Gondolod, hogy Wingo átállt a sötét oldalra?

– Tyler érdekében remélem, hogy nem.

Michelle az ajtó felé pillantott. – Te is hallottál valamit?

Sean az ablakhoz szaladt, ahol a függönyök résén át ki lehetett látni az utcára. Bármit látott is, átvetette magát a szobán, megragadta Michelle-t, és belökte a fürdőszobába. Felkapta a matracot, és ő is a fürdőszobába rohant, ahol Michelle már a földön feküdt.

– Mi folyik itt? – kérdezte a lány súgva.

Válaszul Sean behúzta magával a fürdőkádba, és magukra húzta a matracot. Michelle-nek nem volt ideje megismételni a kérdését, mert a szoba, amelyikben az előbb voltak, lökéshullámok, lángoló tűz és szanaszét repülő törmelék kavargásában semmivé vált.