17.

A Trans Ame­ri­ca Ket­tes Já­ra­tá­nak pi­ló­tá­it uta­sí­tot­ták, hogy gé­pü­ket ve­zes­sék a negy­ven­he­tes gép­ál­lás­hoz, ahol or­vo­si se­gít­ség, men­tő­ko­csik és re­pü­lő­té­ri sze­mély­zet vár­ja őket. A föl­di irá­nyí­tás hul­lám­hosszá­ra ál­lí­tott rá­di­ó­ból Mel hal­lot­ta, hogy le­ál­lít­ják a be­kö­tő­pá­lyá­kon gör­dü­lő, ke­resz­te­ző­dé­sek­hez kö­ze­lí­tő já­ra­to­kat, sza­bad utat biz­to­sít­va a föl­dön ha­la­dó sé­rült gép­nek, amely­nek fé­nyei egy­re job­ban be­le­ol­vad­tak a hát­tér­ben ra­gyo­gó re­pü­lő­té­ri csil­lag­kép­be.

A re­pü­lő­té­ri men­tő­jár­mű­vek, me­lyek­re vé­gül is nem lett szük­ség, el­vo­nul­tak.

Ta­nya és a Tri­bu­ne ri­por­te­re, Tom­lin­son is út­ban volt a re­pü­lő­té­ri épü­let felé. A Joe Pat­ro­nit szál­lí­tó ko­csi­ban ül­tek.

Ta­nya a negy­ven­he­tes ka­pu­nál akart len­ni, mi­kor ki­ha­józ­zák a Ket­tes Já­rat uta­sa­it. Va­ló­szí­nű­nek tar­tot­ta, hogy szük­ség lesz rá. Tom­lin­son in­ter­jút akart kér­ni a Ket­tes Já­rat sze­mély­ze­té­től és Joe Pat­ro­ni­tól.

Mi­előtt Ta­nya be­szállt vol­na Pat­ro­ni ko­csi­já­ba, meg­ál­la­po­dott Mel Ba­ker­s­felddel, hogy há­rom­ne­gyed óra múl­va ta­lál­koz­nak a fő­be­já­rat­nál, és együtt men­nek haza – azaz Ta­nyá­hoz.

Pat­ro­ni és a Ket­tes Já­rat sze­mély­ze­te órá­kon be­lül hő­sök lesz­nek. A já­ra­tot súj­tó tra­gé­dia és a gép bra­vú­ros meg­men­té­se el­ho­má­lyo­sít­ja majd az ő hét­köz­na­pi re­pü­lő­té­ri prob­lé­má­it, gon­dol­ta Mel.

Ám­bár le­het, hogy nem egé­szen. Tom­lin­son, aki­vel Mel kö­zöl­te né­ze­te­it, gon­dol­ko­dó, in­tel­li­gens új­ság­író; a napi szen­zá­ci­ó­val össze­füg­gés­ben eset­leg fel­ve­ti a hosszú táv­ra szó­ló ko­moly fel­ada­to­kat is.

Mel néz­te, hogy ve­ze­tik el az Aéreo-Me­xi­can 707-esét. A gép sér­tet­len­nek lát­szott, de két­ség­te­len, hogy tü­ze­tes vizs­gá­la­ton kell át­es­nie, mi­előtt foly­tat­hat­ná út­ját Aca­pul­co felé. A gép után a sár el­len foly­ta­tott küz­del­mé­nek se­gí­tői, a kü­lön­bö­ző szer­viz­ko­csik is meg­in­dul­tak.

Mel­nek sem volt oka rá, hogy to­vább ma­rad­jon. In­dul­ni ké­szült. Eszé­be ju­tott, hogy né­hány órá­val ez­előtt ezen a he­lyen tört rá az ösz­tö­nös meg­ér­zés, hogy va­la­mi tra­gi­kus ese­mény van ké­szü­lő­ben. Nos, a tra­gi­kus ese­mény va­ló­ban be­kö­vet­ke­zett, s hogy nem vég­ző­dött még tra­gi­ku­sab­ban, an­nak nem a re­pü­lő­tér fel­ké­szült­sé­ge az oka. Ha a re­pü­lő­tér fel­ké­szült­sé­gén mú­lik a do­log, az Arany­ha­jó – sze­mély­ze­té­vel és uta­sa­i­val együtt – el­pusz­tul.

A Lin­coln In­ter­na­ti­o­nal re­pü­lő­tér el­avult.

El­avult, gon­dol­ta Mel, jó ve­ze­té­se, a króm és üveg csil­lo­gá­sa, sűrű for­gal­ma, re­kor­do­kat dön­tő utas­be­fo­ga­dó ké­pes­sé­ge, a légi te­her­szál­lít­má­nyok Ni­a­ga­rá­ja és a „Vi­lág Légi Út­ke­resz­te­ző­dé­se” büsz­ke jel­mon­da­ta el­le­né­re.

El­avult, mi­ként az ma este is be­bi­zo­nyo­so­dott.

Egy em­ber egye­dül nem tud ezen a té­nyen vál­toz­tat­ni, de a vál­to­zá­sért foly­ta­tott har­cot nem sza­bad fel­ad­ni. Mel Ba­ker­s­feld a leg­utób­bi né­hány órá­ban rá­jött, hogy ő igen­is foly­tat­ni akar­ja ezt a har­cot. Újra kez­di, amit J. F. Ken­ne­dy ha­lá­la után ab­ba­ha­gyott.

Hol­nap – he­lye­seb­ben még ma – hoz­zá­lát a Re­pü­lő­té­ri Ve­ze­tő­ség rend­kí­vü­li ta­nács­ülé­se össze­hí­vá­sá­hoz. És hét­főn reg­gel, ami­kor a Ta­nács össze­ül, kö­ve­tel­ni fog­ja a há­rom­nul­lás ki­fu­tó­val pár­hu­za­mos újabb pá­lya épí­té­si költ­sé­ge­i­nek jó­vá­ha­gyá­sát. Ten­ni fog róla, hogy maga mel­lé ál­lít­sa a saj­tót és a köz­vé­le­ményt.

És ha az új ki­fu­tót ki­har­col­ta, újabb ter­vek­kel és kö­ve­te­lé­sek­kel áll elő. Ha a Lin­coln In­ter­na­ti­o­nal va­ló­ban a jet-kor­szak re­pü­lő­te­re akar len­ni, sok­kal in­kább lé­pést kell tar­ta­nia a fej­lő­dés­sel, mint ed­dig. Az In­ter­na­ti­o­nal el­ne­ve­zés­re an­nak meg­fe­le­lő gon­dol­ko­dás­mód­dal kell rá­szol­gál­ni.

Akik egy ide­je nem hal­lot­tak Mel Ba­ker­s­fel­dről, ha­ma­ro­san ér­te­sül­nek majd róla, hogy még min­dig a pá­lyán van.

Az in­ten­zív, ked­vé­re való mun­ka se­gí­te­ni fog sa­ját prob­lé­mái meg­ol­dá­sá­ban is. Mel leg­alább­is ezt re­mél­te. Er­ről eszé­be ju­tott, hogy mi­nél ha­ma­rább – ha ide­je en­ge­di, még ma fel kell hív­nia Cin­dyt, és in­téz­ked­nie kell sze­mé­lyes hol­mi­jay el­szál­lí­tá­sá­ról. Re­mél­te, hogy Ro­ber­ta és Lib­by nem lesz szem­ta­nú­ja en­nek a nem ép­pen öröm­te­li moz­za­nat­nak.

Azt ter­vez­te, hogy kez­det­ben szál­lo­dá­ban fog lak­ni, amíg si­ke­rül be­ren­dez­nie ma­gá­nak egy kü­lön la­kást.

Tud­ta, hogy Cin­dy­vel ma este ho­zott dön­té­sük el­ke­rül­he­tet­len volt. Az­zal, hogy há­zas­sá­guk már nem je­lent sem­mit, mind­ket­ten rég­óta tisz­tá­ban vol­tak; ma este csak egy pa­ra­vánt moz­dí­tot­tak el, amely mö­gött nem volt már sem­mi. To­váb­bi ha­lo­ga­tás­sal sem ők, sem a gye­re­kek nem nyer­tek vol­na.

De még be­le­te­lik egy idő­be, amíg az új éle­tet meg­szok­ja.

És Ta­nya? Mel­nek hal­vány sej­tel­me sem volt róla, hogy egy­ál­ta­lán mi előtt áll­nak. Le­het, hogy jól jár­ná­nak egy­más­sal, de há­zas­ság­ról – ha len­ne is ilyen – egye­lő­re még nincs szó.

Mel csak azt tud­ta, hogy ma este, a hosszú, ne­héz mun­ká­val töl­tött nap után me­leg­ség­re, gyön­géd­ség­re, tár­sa­ság­ra vá­gyik.

s hogy va­la­mennyi is­me­rő­se kö­zül Ta­nya az egyet­len, aki­től mind­ezt meg­kap­hat­ja.

Idő­vel az­tán ki­de­rül, mi más­ra jut­nak egy­más­sal.

Mel be­in­dí­tot­ta ko­csi­ját, és kül­ső uta­kon ha­lad­va a re­pü­lő­té­ri épü­let felé tar­tott. Tőle jobb­ra hú­zó­dott a há­rom-nul­lás ki­fu­tó.

A fel­sza­ba­dult ki­fu­tó­ra a ké­sői idő­pont el­le­né­re fo­lya­ma to­san ér­kez­tek a gé­pek. Most a TWA egyik Con­va­ir 880-as lan­dolt ép­pen raj­ta, s fél mér­föld­del mö­göt­te már egy má­sik lan­do­lás­ra ké­szü­lő gép fé­nyei kö­ze­led­tek. Nem­so­ká­ra ész­re vet­te, hogy kö­ze­le­dik egy har­ma­dik já­rat is.

Ab­ból, hogy meg­lát­hat­ta a har­ma­dik gép fé­nye­it is, rá­jött, hogy fel­szállt a fel­hő­ta­ka­ró. Hir­te­len ész­re­vet­te, hogy a ha­va­zás is el­állt; déli irány­ban egy-egy he­lyen fol­tok­ban már lát­szott a tisz­ta ég­bolt. Meg­könnyeb­bül­ten vet­te tu­do­má­sul, hogy el­vo­nu­ló­ban a vi­har.