17.
A Trans America Kettes Járatának pilótáit utasították, hogy gépüket vezessék a negyvenhetes gépálláshoz, ahol orvosi segítség, mentőkocsik és repülőtéri személyzet várja őket. A földi irányítás hullámhosszára állított rádióból Mel hallotta, hogy leállítják a bekötőpályákon gördülő, kereszteződésekhez közelítő járatokat, szabad utat biztosítva a földön haladó sérült gépnek, amelynek fényei egyre jobban beleolvadtak a háttérben ragyogó repülőtéri csillagképbe.
A repülőtéri mentőjárművek, melyekre végül is nem lett szükség, elvonultak.
Tanya és a Tribune riportere, Tomlinson is útban volt a repülőtéri épület felé. A Joe Patronit szállító kocsiban ültek.
Tanya a negyvenhetes kapunál akart lenni, mikor kihajózzák a Kettes Járat utasait. Valószínűnek tartotta, hogy szükség lesz rá. Tomlinson interjút akart kérni a Kettes Járat személyzetétől és Joe Patronitól.
Mielőtt Tanya beszállt volna Patroni kocsijába, megállapodott Mel Bakersfelddel, hogy háromnegyed óra múlva találkoznak a főbejáratnál, és együtt mennek haza – azaz Tanyához.
Patroni és a Kettes Járat személyzete órákon belül hősök lesznek. A járatot sújtó tragédia és a gép bravúros megmentése elhomályosítja majd az ő hétköznapi repülőtéri problémáit, gondolta Mel.
Ámbár lehet, hogy nem egészen. Tomlinson, akivel Mel közölte nézeteit, gondolkodó, intelligens újságíró; a napi szenzációval összefüggésben esetleg felveti a hosszú távra szóló komoly feladatokat is.
Mel nézte, hogy vezetik el az Aéreo-Mexican 707-esét. A gép sértetlennek látszott, de kétségtelen, hogy tüzetes vizsgálaton kell átesnie, mielőtt folytathatná útját Acapulco felé. A gép után a sár ellen folytatott küzdelmének segítői, a különböző szervizkocsik is megindultak.
Melnek sem volt oka rá, hogy tovább maradjon. Indulni készült. Eszébe jutott, hogy néhány órával ezelőtt ezen a helyen tört rá az ösztönös megérzés, hogy valami tragikus esemény van készülőben. Nos, a tragikus esemény valóban bekövetkezett, s hogy nem végződött még tragikusabban, annak nem a repülőtér felkészültsége az oka. Ha a repülőtér felkészültségén múlik a dolog, az Aranyhajó – személyzetével és utasaival együtt – elpusztul.
A Lincoln International repülőtér elavult.
Elavult, gondolta Mel, jó vezetése, a króm és üveg csillogása, sűrű forgalma, rekordokat döntő utasbefogadó képessége, a légi teherszállítmányok Niagarája és a „Világ Légi Útkereszteződése” büszke jelmondata ellenére.
Elavult, miként az ma este is bebizonyosodott.
Egy ember egyedül nem tud ezen a tényen változtatni, de a változásért folytatott harcot nem szabad feladni. Mel Bakersfeld a legutóbbi néhány órában rájött, hogy ő igenis folytatni akarja ezt a harcot. Újra kezdi, amit J. F. Kennedy halála után abbahagyott.
Holnap – helyesebben még ma – hozzálát a Repülőtéri Vezetőség rendkívüli tanácsülése összehívásához. És hétfőn reggel, amikor a Tanács összeül, követelni fogja a háromnullás kifutóval párhuzamos újabb pálya építési költségeinek jóváhagyását. Tenni fog róla, hogy maga mellé állítsa a sajtót és a közvéleményt.
És ha az új kifutót kiharcolta, újabb tervekkel és követelésekkel áll elő. Ha a Lincoln International valóban a jet-korszak repülőtere akar lenni, sokkal inkább lépést kell tartania a fejlődéssel, mint eddig. Az International elnevezésre annak megfelelő gondolkodásmóddal kell rászolgálni.
Akik egy ideje nem hallottak Mel Bakersfeldről, hamarosan értesülnek majd róla, hogy még mindig a pályán van.
Az intenzív, kedvére való munka segíteni fog saját problémái megoldásában is. Mel legalábbis ezt remélte. Erről eszébe jutott, hogy minél hamarább – ha ideje engedi, még ma fel kell hívnia Cindyt, és intézkednie kell személyes holmijay elszállításáról. Remélte, hogy Roberta és Libby nem lesz szemtanúja ennek a nem éppen örömteli mozzanatnak.
Azt tervezte, hogy kezdetben szállodában fog lakni, amíg sikerül berendeznie magának egy külön lakást.
Tudta, hogy Cindyvel ma este hozott döntésük elkerülhetetlen volt. Azzal, hogy házasságuk már nem jelent semmit, mindketten régóta tisztában voltak; ma este csak egy paravánt mozdítottak el, amely mögött nem volt már semmi. További halogatással sem ők, sem a gyerekek nem nyertek volna.
De még beletelik egy időbe, amíg az új életet megszokja.
És Tanya? Melnek halvány sejtelme sem volt róla, hogy egyáltalán mi előtt állnak. Lehet, hogy jól járnának egymással, de házasságról – ha lenne is ilyen – egyelőre még nincs szó.
Mel csak azt tudta, hogy ma este, a hosszú, nehéz munkával töltött nap után melegségre, gyöngédségre, társaságra vágyik.
s hogy valamennyi ismerőse közül Tanya az egyetlen, akitől mindezt megkaphatja.
Idővel aztán kiderül, mi másra jutnak egymással.
Mel beindította kocsiját, és külső utakon haladva a repülőtéri épület felé tartott. Tőle jobbra húzódott a három-nullás kifutó.
A felszabadult kifutóra a késői időpont ellenére folyama tosan érkeztek a gépek. Most a TWA egyik Convair 880-as landolt éppen rajta, s fél mérfölddel mögötte már egy másik landolásra készülő gép fényei közeledtek. Nemsokára észre vette, hogy közeledik egy harmadik járat is.
Abból, hogy megláthatta a harmadik gép fényeit is, rájött, hogy felszállt a felhőtakaró. Hirtelen észrevette, hogy a havazás is elállt; déli irányban egy-egy helyen foltokban már látszott a tiszta égbolt. Megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy elvonulóban a vihar.