7.

Me­net­rend sze­rin­ti; este 10 órai in­du­lá­sa előtt negy­ven­öt perc­cel a Trans Ame­ri­ca Ket­tes Já­ra­ta – a Ver­non De­m­erest ka­pi­tány pa­rancs­nok­sá­ga alatt álló Arany­ha­jó – öt­ezer mér­föl­des, le­szál­lás nél­kü­li ró­mai út­já­nak vég­ső elő­ké­szü­le­te­i­nél tar­tott.

A Ket­tes Já­rat egy Boe­ing 707-320B In­ter­con­ti­nen­tal jet volt, rend­szá­ma N-731-TA. Ere­jét négy, Pratt & Whit­ney-féle lök­haj­tá­sos haj­tó­mű szol­gál­tat­ta, órán­ként hat­száz­öt mér­föl­des uta­zá­si se­bes­sé­get biz­to­sít­va. Ma­xi­má­lis meg­ter­he­lés mel­lett a gép ha­tó­su­ga­ra hat­ezer mér­föld­re ter­jedt, ami egyen­lő az Iz­land-Hong­kong köz­ti tá­vol­ság­gal. A száz­ki­lenc­ven­ki­lenc uta­son kí­vül hu­szon­öt­ezer USA-gal­lon üzem­anya­got szál­lí­tott; ennyi fo­lya­dék­kal jó­ko­ra úszó­me­den­cét le­het­ne meg­töl­te­ni. A gép hat és fél mil­lió dol­lá­ros ér­té­ket je­len­tett a Trans Ame­ri­ca lé­gi­tár­sa­ság szá­má­ra.

Két nap­pal ez­előtt, a né­met­or­szá­gi Düs­sel­dorf­ból jö­vet, két órá­val a Lin­coln In­ter­na­ti­o­nal­re ér­ke­zé­se előtt az N-731­TA egyik haj­tó­mű­ve túl­for­ró­so­dott. A ka­pi­tány elő­vi­gyá­za­tos­ság­ból le­ál­lít­tat­ta. Az uta­sok kö­zül sen­ki sem vet­te ész­re, hogy négy haj­tó­mű he­lyett csu­pán há­rom mű­kö­dik; szük­ség ese­tén a gép egyet­len haj­tó­mű­vel is ké­pes volt re­pül­ni. Az eset még csak nem is kés­lel­tet­te a já­rat ér­ke­zé­sét.

Min­den­eset­re rá­di­ón ér­te­sí­tet­ték a Trans Ame­ri­ca kar­ban­tar­tó­it. Le­szál­lás­kor egy sze­re­lő­cso­port vár­ta már a gé­pet, és mi­után az uta­so­kat meg az áru­szál­lít­mányt ki­ra­kod­ták, azon­nal egy han­gár­ba te­rel­ték.

A hiba okát gyor­san meg­ta­lál­ták. Az érin­tett haj­tó­mű­vet kör­be­fo­gó, rozs­da­men­tes acél­ból ké­szült, sű­rí­tett le­ve­gőt szál­lí­tó egyik ve­ze­ték meg­re­pedt és el­tö­rött. Ezt rög­tön ki­cse­rél­ték. Vi­szont komp­li­kál­ta a dol­got, hogy a haj­tó­mű ki­kap­cso­lá­sa előtt a rend­kí­vül for­ró le­ve­gő min­den va­ló­szí­nű­ség sze­rint be­ha­tolt a gép­nek abba a ré­szé­be, ahol az elekt­ro­mos be­ren­de­zés ta­lál­ha­tó, és el­kép­zel­he­tő­nek lát­szott, hogy ká­ro­so­dást oko­zott a száz­nyolc pár vil­la­mos ve­ze­ték­ben.

Mi­kor tü­ze­te­sen meg­vizs­gál­ták a hu­za­lo­kat, ki­de­rült, hogy csak né­me­lyik for­ró­so­dott át, és lát­szó­lag egyik sem ron­gá­ló­dott meg. Ha­son­ló eset­ben egy sze­mély­gép­ko­csit, au­tó­buszt vagy te­her­ko­csit szó nél­kül út­já­ra en­ged­tek vol­na. A lé­gi­tár­sa­sá­gok nem koc­káz­tat­hat­nak ilyes­mit. Éj­jel-nap­pal, meg­ál­lás nél­kü­li mun­ka várt az egy­mást fel­vált­va dol­go­zó vil­lany­sze­re­lők­re. A cse­re több ezer dol­lár­ba ke­rült, be­le­ért­ve azt a vesz­te­sé­get is, ame­lyet a ha­tal­mas jet föl­dön való vesz­teg­lé­se je­lent a Trans Ame­ri­ca szá­má­ra. De a tár­sa­ság ma­gas biz­ton­sá­gi in­dex­re való tö­rek­vés­ből gon­dol­ko­dás nél­kül vál­lal­ta a vesz­te­sé­get.

Az N-731-TA szá­mú Boe­ing 707-es­nek, mi­előtt Ró­má­ba in­dult vol­na, a nyu­ga­ti part­ra kel­lett vol­na re­pül­nie, majd vissza, de ezt az út­ját nem en­ge­dé­lyez­ték. Az így ke­let ke­zett hé­za­got a me­net­rend gyors mó­do­sí­tá­sá­val hi­dal­ták át.

Ugyan­ak­kor az ope­ra­tív osz­tály sür­get­te a kar­ban­tar­tó kat, hogy a 707-es ké­szen áll­jon a me­net­rend sze­rint har­minc­hat óra múl­va Ró­má­ba in­du­ló Ket­tes Já­rat­ra. A New York-i ope­ra­tiv osz­tály egyik he­lyet­tes ve­ze­tő­je sze­mé­lye­sen hív­ta fel a Trans Ame­ri­ca he­lyi bá­zi­sá­nak kar­ban­tar­tó fő­nö­két, aki csak ennyit vá­la­szolt: – Meg­lesz!

Az ál­ta­lá­nos hi­e­de­lem­mel el­len­tét­ben a sze­re­lő­ket na­gyon is ér­dek­li az ál­ta­luk ja­ví­tott gé­pek to­váb­bi mű­kö­dé­se. Egy komp­li­kált vagy ro­ham­mun­ka vé­gez­té­vel fi­gye­lem­mel kí­sé­rik az il­le­tő re­pü­lő­gép vi­sel­ke­dé­sét, hogy meg­győ­ződ­hes­se­nek mun­ká­juk ered­mé­nyes­sé­gé­ről. Meg­elé­ge­dés­sel töl­ti el őket, ha a gép – és ál­ta­lá­ban így szo­kott tör­tén­ni – ki­fo­gás­ta­la­nul szu­pe­rál.

Az N-731-TA hi­bá­já­nak meg­ál­la­pí­tá­sa óta el­telt más­fél na­pon át a sze­re­lők ter­mé­sze­té­nél fog­va las­sú mun­ká­ja a le­he­tő leg­gyor­sab­ban ha­ladt, s há­rom órá­val a Ket­tes Já­rat in­du­lá­sa előtt a száz-egy­né­hány elekt­ro­mos hu­zal­pár utol­só da­rab­ja­it is be­kö­töt­ték.

Még egy órá­ba ke­rült, amíg vissza­he­lyez­ték a haj­tó­mű bur­ko­la­tát és vég­re­haj­tot­ták a mo­tor­pró­bát. Ez­u­tán, hasz­ná­lat­ba való vég­le­ges át­adás előtt, pró­ba­re­pü­lést kel­lett vég­re­haj­ta­ni a gép­pel. A Trans Ame­ri­ca-bá­zis fő­pi­ló­tá­ja vá­ra­ko­zott erre a fel­adat­ra; ő vé­gez­te a pró­ba­re­pü­lést, a vi­ha­ron ke­resz­tül tisz­tább ma­gas­sá­gok­ba ve­zet­ve a gé­pet. „Fiúk, ti ott lent nem is gon­dol­já­tok, de a hold még min­dig a he­lyén van” – mond­ta vissza­té­rés után, majd tel­je­sen üzem­ké­pes­nek nyil­vá­ní­tot­ta az N-731-TA szá­mú gé­pet.

Lan­do­lás után olyan ke­vés volt az idő, hogy a fő­pi­ló­ta egye­ne­sen a negy­ven­he­tes ál­lás­hoz ve­zet­te a gé­pet, ahol már mint Ket­tes Já­rat, az Arany­ha­jó fog­ja fel­ven­ni utas- és te­her­ra­ko­má­nyát.

Amint a jet el­fog­lal­ta he­lyét a gép­ál­lás­nál, sür­gő-for­gó em­be­rek cso­port­jai vet­ték kö­rül és özön­löt­ték el bel­se­jét.

A fe­dél­zet­re ke­rü­lő egyik fon­tos té­telt az élel­mi­szer je­len­tet­te. Het­ven­öt perc­cel fel­szál­lás előtt az In­du­lás-irá­nyí­tás te­le­fo­non ren­delt ételt a já­rat szá­má­ra a légi el­lá­tók kony­há­já­ról, a vár­ha­tó utas­lét­szám­nak meg­fe­le­lő mennyi­ség­ben. Ma este a Ket­tes Já­rat első osz­tá­lyán két üres hely lesz, a tu­ris­ta­rész­leg pe­dig há­rom­ne­gye­dé­ig lesz tele. Az első osz­tály­nak szo­kás sze­rint hat adag­gal több jár, a tu­ris­ta­rész­leg annyi ada­got kap, amennyi az uta­sok szá­ma.

A szám sze­rin­ti ada­go­lás nem je­len­ti azt, hogy az utol­só pil­la­nat­ban ér­ke­ző utas nem kap ételt. A be­szál­ló­he­lye­ken levő ét­el­tá­ro­ló szek­ré­nyek min­dig tel­ve vol­tak, és ha egy vá­rat­lan utas a ka­puk be­zá­rá­sa előt­ti pil­la­na­tok­ban ült fel a gép­re, tál­cán küld­ték utá­na a neki járó ada­got.

Ital­kész­let is ke­rült a fe­dél­zet­re, egy ste­war­dess ál­tal ki­ál­lí­tott el­is­mer­vény el­le­né­ben. Az első osz­tá­lyon in­gye­nes az ital, a töb­bi utas­nak egy dol­lárt kell fi­zet­nie érte (vagy en­nek az összeg­nek meg­fe­le­lő ide­gen va­lu­tát), ha­csak nem fo­lya­mo­dik csel­hez. A jól­ér­te­sül­tek tud­ják, hogy a ste­war­des­se­ket jó­for­mán egy­ál­ta­lán nem lát­ják el vál­tó­pénz­zel, és uta­sí­tá­suk van, hogy in­gyen szol­gál­ják ki az utast, ha nem tud­nak vissza­ad­ni. Sok olyan, rend­sze­re­sen tu­ris­ta­rész­le­gen uta­zó utas van, aki évek óta po­tyá­ra iszik a já­ra­to­kon egy húsz­vagy öt­ven­dol­lá­ros bank­jegy fel­mu­ta­tá­sá­val, azt han­goz­tat­va, hogy nincs nála apró.

Az éle­lem­mel és ital­lal együtt más köz­hasz­ná­la­ti cik­kek is ke­rül­nek a gép­re, kezd­ve a ba­ba­p­elen­ká­tól a plé­de­ken, pár­ná­kon, rosszul­lét ese­tén hasz­nál­ha­tó zacs­kó­kon ke­resz­tül a bib­li­á­ig. Fo­gyó­cik­kek egy­től egyig. Az út vé­gez­té­vel egyik lé­gi­tár­sa­ság sem vesz­te­ge­ti lel­tá­ro­zás­sal az időt. A hi­á­nyos kész­le­te­ket szó nél­kül egé­szí­tik ki, és az uta­so­kat sen­ki sem szok­ta meg­ál­lí­ta­ni, ha va­la­mi el­moz­dít­ha­tó em­lé­ket vit­tek ma­guk­kal a gép­ről.

Ké­pes­la­pok és új­sá­gok is sze­re­pel­tek a köz­hasz­ná­la­ti cik­kek kö­zött, egy eset ki­vé­te­lé­vel. A Trans Ame­ri­ca ve­ze­tő­sé­gé­nek ren­de­le­te ér­tel­mé­ben nem ke­rül­het­tek a gép­re olyan saj­tó­ter­mé­kek, ame­lyek lé­gi­ka­taszt­ró­fá­ról tu­dó­sí­tot­tak. A leg­több lé­gi­tár­sa­ság tar­tot­ta ma­gát eh­hez a sza­bály­hoz.

Ma este bő­ven elég új­ság és ma­ga­zin ke­rült a Ket­tes Já­rat­ra. A hí­rek több­nyi­re az idő­já­rás­sal fog­lal­koz­tak, a Kö­zép­nyu­gat fe­lett har­ma­dik nap­ja tom­bo­ló vi­har kö­vet­kez­mé­nye­i­vel.

Az utas­fel­vé­tel meg­kez­dé­sé­vel egy idő­ben a Ket­tes Já­ra­ton a cso­mag­be­ra­ko­dás­nak is ne­ki­fog­tak. Mi­után je­lent­ke­zés­kor az utas le­ad­ja poggyá­szát, az el­tű­nik a sze­me elől, és szál­lí­tó­sza­la­go­kon egy alag­so­ri he­lyi­ség­be ér­ke­zik, ame­lyet a poggyász­ke­ze­lők egy­más közt „orosz­lán­bar­lang”-nak ne­vez­nek. Né­hány ital után a poggyász­ke­ze­lők bi­zal­ma­san meg­súg­ják az el­ne­ve­zés ere­de­tét. Csak a bát­rak vagy tu­dat­la­nok en­ge­dik ide ke­rül­ni fél­tett cso­mag­ja­i­kat. Szo­mo­rú tu­laj­do­no­sa­ik ta­nú­sít­hat­ják, hogy vol­tak cso­ma­gok, me­lyek soha nem ke­rül­tek elő az orosz­lán­bar­lang­ból.

A tár­sa­sá­gok el­is­mer­ték – bár nem nyil­vá­no­san – hogy a légi utas­szál­lí­tás leg­ke­vés­bé ha­té­kony ré­sze a poggyász­ke­ze­lés. Egy olyan kor­ban, ami­kor az em­be­ri le­le­mé­nyes­ség ha­tal­mas űr­szon­dá­kat jut­tat a csil­lag­kö­zi tér­be, egyet­len já­rat uta­sa sem szá­mít­hat rá, hogy cso­mag­ja ép­ség­ben vagy akár vele egy­szer­re fog meg­ér­kez­ni mond­juk az ar­kan­sa­si Pine Bluff­be vagy a min­ne­apo­li­si St. Paul re­pü­lő­tér­re. A pogy­gyá­szok meg­hök­ken­tő mennyi­sé­ge kés­ve ér­ke­zik, té­ves cím­re ke­rül vagy egy­sze­rű­en el­vész. Szak­em­be­rek mu­tat­ták ki a poggyász­ke­ze­lés­sel járó ren­ge­teg em­be­ri hi­ba­le­he­tő­sé­get, s vizs­gál­ták rend­sze­re­sen a lé­gi­tár­sa­sá­gok al­kal­maz­ta ke­ze­lé­si mód­sze­re­ket, me­lyek rend­sze­rint elég­te­len­nek bi­zo­nyul­tak.

De egyi­kük sem tu­dott biz­tos mód­szert ja­va­sol­ni.

A ta­pasz­talt, kö­rül­te­kin­tő utas min­dent meg­tesz, hogy je­lent­ke­zé­se­kor a cso­mag­ja­i­ra ke­rü­lő cé­du­lák cím­zé­sét el­len­őriz­ze. Mi­után poggyá­szá­tól meg­vá­lik, már csak egyet te­het: imád­ko­zik, hogy egy szép na­pon va­la­hol új­ból ta­lál­koz­has­son vele.

Jól­le­het még sen­ki sem tu­dott róla, ma este a Lin­coln In­ter­na­ti­o­nal­ról in­du­ló Ket­tes Já­rat poggyász­ra­ko­má­nya már­is hi­á­nyos volt. Két cso­mag a ró­mai já­rat he­lyett egy Mil­wa­u­kee-ba tar­tó gép fe­dél­ze­té­re ke­rült.

El­kez­dő­dött a te­her­áru fo­lya­ma­tos be­ra­ko­dá­sa is, a pos­ta­cso­ma­gok­kal együtt. A pos­tát szí­nes mű­anyag zsá­kok­ba cso­ma­gol­ták; ezek sú­lya ma este ki­lenc­ezer fon­tot tett ki. A kül­de­mé­nyek egy ré­sze Olasz­or­szág­ba tar­tott, a töb­bi tá­vo­li vi­dé­kek­re; ezek cím­zé­se­it mint­ha Mar­co Polo út­le­írá­sá­ból vet­ték vol­na: Zan­zi­bár, Khar­tum, Mom­bas­sa, Je­ru­zsá­lem, Athén, Ro­dosz, Cal­cut­ta…

A szo­kott­nál sú­lyo­sabb pos­ta­ra­ko­mány rá­adás­ként ke­rült a Trans Ame­ri­ca gé­pé­re. Az egyik, me­net­rend sze­rint rö­vid­del az Arany­ha­jó előtt in­du­ló BOAC-já­rat há­rom­órás ké­sést je­len­tett be. A me­net­ren­dek vál­to­zá­sa­it fi­gye­lem­mel kí­sé­rő pos­ta­fel­ügye­lő nyom­ban el­ren­del­te a BOAC-gé­pen levő pos­ta át­he­lye­zé­sét a Trans Ame­ri­ca já­ra­tá­ra.

A re­pü­lő­té­ri épü­let alsó szint­jén, pár száz láb­nyi tá­vol­ság­ra a Ket­tes Já­rat Boe­ing 707-esé­től mű­kö­dött a Trans Ame­ri­ca El­len­őr­ző Köz­pont­ja. A köz­pon­tot em­be­rek, író­asz­ta­lok, te­le­fo­nok, te­le­xek, bel­ső té­vé­há­ló­zat ké­szü­lé­kei, el­iga­zí­tó táb­lák zsú­folt, za­jos együt­te­se al­kot­ta. In­nen irá­nyí­tot­ták a Trans Ame­ri­ca min­den egyes já­ra­tá­nak elő­ké­szü­le­te­it, Olyan al­kal­mak­kor, mint a mai, mi­kor a vi­har mi­att tel­je­sen össze­ku­szá­ló­dott a me­net­rend és po­ko­li volt a han­gu­lat, a he­lyi­ség holly­woo­di fil­mek­ben lát­ha­tó, az új­ság­írás ős­ko­rát idé­ző vá­ros­há­zi saj­tó­szo­bá­ra em­lé­kez­te­tett.

A ter­he­lés­el­len­őr­ző asz­ta­la a he­lyi­ség egyik sar­ká­ban állt, lap­ját ten­ger­nyi irat bo­rí­tot­ta; az asz­tal mö­gött a tel­je­sen va­ló­sze­rűt­le­nül hang­zó Fred Phirmp­hoot ne­vet vi­se­lő sza­kál­las fi­a­tal­em­ber fog­lalt he­lyet. Phirmp­hoot sza­bad ide­jé­ben absz­trakt fes­té­szet­tel fog­lal­ko­zott, az volt a mód­sze­re, hogy fes­té­ket ön­tött a le­fek­te­tett vá­szon­ra, majd egy já­ték tri­cik­li­vel ke­resz­tül­ka­ri­ká­zott raj­ta. Két do­log­ról volt ne­ve­ze­tes: hét­vé­ge­ken LSD-vel szó­ra­ko­zott, és mos­dat­lan sza­got árasz­tott ma­gá­ból. Vi­szont ő volt az egyik leg­jobb ter­he­lés­el­len­őr­ző szak­em­ber. Je­len­leg a Ket­tes Já­rat ra­ko­má­nyá­val bű­vész­ke­dett.

A gép tes­té­ben úgy kel­lett el­osz­ta­ni a ter­he­lést, hogy alá­tá­masz­tá­si pont­ja és súly­pont­ja bi­zo­nyos meg­ha­tá­ro­zott he­lyek­re ke­rül­jön, s így a gép ki­egyen­sú­lyo­zott, sta­bil le­gyen a le­ve­gő­ben. Fred Phirmp­hoot szá­mí­tot­ta ki, mek­ko­ra súly ke­rül­het a Ket­tes Já­rat – és más gé­pek – fe­dél­ze­té­re, ő ál­la­pí­tot­ta meg a ra­ko­mány hely sze­rin­ti el­osz­tá­sát is. Jó­vá­ha­gyá­sa nél­kül egyet­len pos­ta­cso­mag vagy más­faj­ta te­her­áru sem ke­rül­he­tett a gép tes­té­be. Ugyan­ak­kor min­den igye­ke­ze­té­vel azon volt, hogy a le­he­tő leg­na­gyobb mennyi­sé­get le­hes­sen be­zsú­fol­ni.

Táb­lá­za­tok, ki­mu­ta­tá­sok, gra­fi­ko­nok mel­lett egy szá­mo­ló­gép, rá­dió­te­le­fon, há­rom táv­be­szé­lő-ké­szü­lék és utol­só pil­la­nat­ban ér­ke­ző uta­sí­tá­sok se­gí­tet­ték mun­ká­já­ban – va­la­mint rej­té­lyes meg­ér­ző ké­pes­sé­ge.

A ra­ko­dá­si fel­ügye­lő most kért en­ge­délyt rá­dió­te­le­fo­non újabb há­rom­száz font sú­lyú pos­ta­ra­ko­mány el­he­lye­zé­sé­hez a gép első ré­szé­ben.

Fred Phirmp­hoot iga­zol­ta a vé­telt, majd szem­ügy­re vet­te az utas­lis­tát, amely az utób­bi két óra so­rán meg­hosszab­bo­dott. A lé­gi­tár­sa­sá­gok át­lag­súlyt szá­mí­tot­tak az uta­sok­ra té­len száz­het­ven fon­tot, nyá­ron tíz­zel ke­ve­seb­bet. Ez az át­lag min­dig he­lyes­nek bi­zo­nyult, egy eset ki­vé­te­lé­vel: ha fut­ball­csa­pat uta­zott va­la­me­lyik gé­pen. A ha­tal­mas ter­me­tű já­té­ko­sok min­den szá­mí­tást fel­bo­rí­tot­tak, és a ter­he­lést el­len­őr­ző al­kal­ma­zot­tak kény­te­le­nek vol­tak sa­ját becs­lé­sük sze­rint meg­ál­la­pí­ta­ni az át­lag­súlyt. Jég­ko­ron­go­zók és base­ball-já­té­ko­sok nem je­len­tet­tek prob­lé­mát, mi­vel ki­sebb ter­me­tük­nél fog­va be­le­fér­tek az át­lag­ba. A lis­ta sze­rint ma este a Ket­tes Já­rat csak át­lag uta­so­kat fog szál­lí­ta­ni.

– Oké a pos­ta, bébi – szólt a rá­dió­te­le­fon­ba Fred Phirmp­hoot – csak azt a ko­por­sót nyom­já­tok át a hát­só rész­be; ahogy a sú­lyát né­zem, da­gadt ben­ne az a ha­lott nud­li. Meg ott a Wes­ting­hou­se ge­ne­rá­to­ra, be­cso­ma­gol­va. Kö­zép­re kell he­lyez­ni, a töb­bi áru el­fér kö­rü­löt­te.

Phirmp­hoot gond­ja­it gya­ra­pí­tot­ta az a két­ezer font sú­lyú kü­lön üzem­anyag-mennyi­ség, ame­lyet a Ket­tes Já­rat sze­mély­ze­té­nek ké­ré­sé­re kel­lett hoz­zá­ad­ni a már meg­le­vő, a gép föl­dön való ha­la­dá­sá­hoz szük­sé­ges szo­ká­sos adag­hoz. Ma este min­den fel­szál­lás előtt levő gép hosszas vá­ra­ko­zás­ra kény­sze­rült, be­in­dí­tott haj­tó­mű­vek­kel. A föl­dön mű­kö­dő jet-haj­tó­mű pe­dig úgy issza az üzem­anya­got, mint egy szom­jas ele­fánt; vi­szont De­m­erest és Har­ris ka­pi­tány nem akart ér­té­kes gal­lo­no­kat el­vesz­te­get­ni, me­lyek­re még szük­sé­gük le­het a Ró­má­ig tar­tó úton. Ugyan­ak­kor Fred Phirmp­hoot­nak az­zal is szá­mol­nia kel­lett, hogy ez a kü­lön üzem­anyag-mennyi­ség eset­leg nem fogy el fel­szál­lás előtt, te­hát a meg­ma­radt fö­lös­le­get hoz­zá kell adni a gép fel­szál­lá­si sú­lyá­hoz. Csak az a kér­dés, mennyit?

A kü­lön üzem­anyag fel­vé­te­lét Ver­non De­m­erest ka­pi­tány az utób­bi fél­órá­ban ha­tá­roz­ta el. Job­ban mond­va An­son Har ris ka­pi­tány­ra bíz­ta a dön­tést, az­tán ő jó­vá­hagy­ta. Ver­non De­m­erest él­vez­te ma esti passzív sze­re­pét; a mun­ka ja­vát más vég­zi he­lyet­te, de ez tá­vol­ról sem érin­ti sa­ját te­kin­té­lyét. Ed­dig még nem ta­lált hi­bát An­son Har­ris te­vé­keny­sé­gé­ben, de ez nem volt meg­le­pő, mi­vel Har­ris gya­kor­la­ta majd­nem ugyan­ak­ko­ra volt, mint De­m­eres­té.

Har­ris sér­tő­dött volt és mor­cos, mi­kor az est fo­lya­mán má­sod­szor­ra ta­lál­koz­tak a Trans Ame­ri­ca han­gá­rá­nak le­gény­sé­gi szo­bá­já­ban. De­m­erest él­vez­te, hogy An­son Har­ris már sza­bály­sze­rű in­get vi­selt, amely egy szám­mal ki­sebb volt, s Har­ris keze időn­ként la­zí­ta­ni pró­bált a gal­lé­ron. Egy első tiszt­tel cse­rélt in­get.

De Har­ris pár perc múl­va meg­nyu­go­dott. Az őszü­lő, te­tő­től tal­pig hi­va­tá­sos pi­ló­ta tud­ta, hogy egyet­len re­pü­lő­sze­mély­zet sem vi­szi sem­mi­re, ha el­len­sé­ges­ke­dés van a pi­ló­ta­fül­ké­ben.

A le­gény­sé­gi szo­bá­ban mind­két ka­pi­tány át­néz­te pos­tá­ját; a szo­ká­sos ha­lom a fő­pi­ló­ta, az egész­ség­ügyi cso­port, a tér­ké­pé­sze­ti hi­va­tal, a fej­lesz­té­si osz­tály fel­jegy­zé­se­i­ből állt, va­la­mint a lé­gi­tár­sa­ság köz­le­mé­nye­i­ből, az utób­bi­a­kat még in­du­lás előtt át kell ta­nul­má­nyoz­ni­uk. A töb­bi ráér ott­hon is.

Mi­alatt An­son Har­ris a köz­le­mény­mó­do­sí­tá­so­kat il­lesz­tet­te be nap­ló­já­ba – ame­lyet De­m­erest el­len­őriz­ni szán­dé­ko­zott – Ver­non De­m­erest a szol­gá­la­ti be­osz­tás táb­lá­za­tát ta­nul­má­nyoz­ta.

A szol­gá­la­ti táb­lá­za­tot ha­von­ta ál­lí­tot­ták össze. A dá­tu­mo­kat és az út­vo­na­la­kat mu­tat­ta, va­la­mint a já­ra­to­kat ve­ze­tő ka­pi­tá­nyok, első és má­sod­tisz­tek ne­ve­it. A fo­lyo­só vé­gén levő ste­war­dess-szo­bá­ban ha­son­ló táb­lá­zat volt ki­füg­geszt­ve.

A pi­ló­ták ha­von­ta be­je­lent­het­ték igé­nyü­ket a já­ra­tok­ra; a rang­idő­sök kí­ván­sá­ga­it ter­mé­sze­te­sen előny­ben ré­sze­sí­tet­ték.

De­m­erest ál­lan­dó­an meg­kap­ta, amit kért; Gwen Meig­hen szin­tén, ugyan­is ste­war­dess­nek ugyan­olyan rang­idős volt, mint De­m­erest pi­ló­tá­nak. Ez a rend­szer tet­te le­he­tő­vé, hogy De­m­erest és Gwen ma este össze­ke­rül­jön.

An­son Har­ris vég­zett a nap­ló­ké­szí­tés­sel.

– Azt hi­szem, meg­gon­dol­tam ma­gam, An­son – vi­gyor­gott Ver­non De­m­erest. – Még­sem fo­gom el­len­őriz­ni.

Har­ris ka­pi­tány csak a szá­ját von­ta fe­sze­sebb­re.

Cy Jor­dan, egy fi­a­tal két­strá­fos, a já­rat má­sod­tiszt­je csat la­ko­zott hoz­zá­juk. Fe­dél­ze­ti mér­nök volt, de ugyan­ak­kor kép­zett pi­ló­ta is. So­vány, szög­le­tes alak­já­val, gyá­szos, be­esett or­cá­i­val min­dig úgy né­zett ki, mint­ha éhez­ne. A ste­war­des­sek ál­lan­dó­an kü­lön­ada­go­kat töm­tek belé, min­den ered­mény nél­kül.

Az első tiszt, aki De­m­erest mel­lett a pa­rancs­nok­he­lyet­tes sze­re­pét szok­ta be­töl­te­ni, ma este ott­hon ma­radt; bi­zo­nyos te­en­dő­it De­m­erest fog­ja el­lát­ni, a töb­bit pe­dig Jor­dan. A gép ve­ze­té­se nagy­részt An­son Har­ris­re há­rul.

– Oké – szólt De­m­erest a má­sik ket­tő­nek – moz­gás.

A pá­rás ab­la­kú, be­ha­va­zott le­gény­sé­gi busz a han­gár be­já­ra­tá­nál vá­ra­ko­zott. A Ket­tes Já­rat öt ste­war­des­se már bent ült a ko­csi­ban.

– Jó es­tét, ka­pi­tány… jó es­tét, ka­pi­tány – hang­zott a lá­nyok kó­ru­sa, amint De­m­erest és An­son Har­ris, nyo­muk­ban Jord­an­nel be­má­szott a busz­ba. A so­főr si­et­ve csuk­ta be mö­göt­tük az aj­tót.

– Szia, lá­nyok! – in­tett vissza De­m­erest jó­ked­vű­en; és rá­ka­csin­tott Gwen­re. An­son Har­ris „jó es­tét”-je sok­kal hét­köz­na­pib­ban hang­zott.

Mi­kor a busz meg­állt, uta­sai ki­ká­szá­lód­tak be­lő­le, s a leg­kö­ze­leb­bi be­já­rat­nál ke­res­tek sür­gő­sen me­ne­dé­ket. A Trans Ame­ri­ca ál­tal el­fog­lalt épü­let­szárny­nál vol­tak, az épü­let alsó szint­jé­nél. A ste­war­des­sek in­du­lás előt­ti te­en­dő­ik után néz­tek, a pi­ló­ták meg a Trans Ame­ri­ca nem­zet­kö­zi el­iga­zí­tó iro­dá­já­ba tar­tot­tak.

A nem­zet­kö­zi já­ra­tok disz­pé­cse­re már össze­ál­lí­tot­ta az útra vo­nat­ko­zó komp­lex in­for­má­ci­ó­kat tar­tal­ma­zó tá­jé­koz­ta­tót, amely­re szük­sé­ge lesz a re­pü­lő­sze­mély­zet­nek. A la­po­kat szét­te­re­get­te a pul­ton; a há­rom pi­ló­ta most eze­ket ta­nul­má­nyoz­ta.

A pult mö­gött fél­tu­cat­nyi al­kal­ma­zott a vi­lág min­den ré­szé­ről be­ér­ke­ző, lé­gi­utak­kal, re­pü­lő­te­rek ál­la­po­tá­val és idő­já­rá­si vi­szo­nyok­kal fog­lal­ko­zó je­len­té­se­ket össze­ge­zett. Eze­ket a Trans Ame­ri­ca töb­bi, ma este in­du­ló nem­zet­kö­zi já­ra­ta fog­ja hasz­nál­ni. A bel­föl­di já­ra­tok el­iga­zí­tá­sát egy má­sik he­lyi­ség­ben vé­gez­ték, a fo­lyo­só vé­gén.

Ek­kor tör­tént, hogy An­son Har­rís pi­pá­ja szá­rá­val meg­ve­re­get­te az elő­ze­tes ter­he­lés­ki­mu­ta­tást tar­tal­ma­zó pa­pír­la­pot, és meg­kér­te a két­ezer font súly­több­le­tet je­len­tő üzem­anyag­pót­lást. De­m­erest­re pil­lan­tott és Jor­dan­re, aki az üzem­anyag­fo­gyasz­tá­si gör­bé­ket el­len­őriz­te. Mind­ket­ten be­le­egye­ző­en bó­lin­tot­tak, a disz­pé­cser pe­dig ki­ál­lí­tott egy ren­de­lő­la­pot, amely a töl­tő­ál­lo­más iro­dá­já­ba fog el­jut­ni.

Majd a tár­sa­ság me­te­o­ro­ló­gu­sa lé­pett hoz­zá­juk. Az elő­re­jel­zé­sek­kel fog­lal­ko­zó sá­padt fi­a­tal­em­ber tu­dós­hoz illő, ke­ret nél­kü­li szem­üve­gé­vel nem úgy né­zett ki, mint aki ki­me­rész­ked­ne sze­mé­lye­sen is meg­győ­ződ­ni az idő­já­rá­si vi­szo­nyok­ról.

– Mit ka­punk ma es­té­re a kom­pu­te­rek­től, John? – kér­dez­te De­m­erest. – Re­mé­lem, job­bat, mint ami itt van.

– At­tól tar­tok, vál­to­zat­lan lesz a hely­zet. egé­szen az At­lan­ti-óce­án kö­zép­ső ré­szé­ig – vá­la­szol­ta fe­jét ráz­va az elő­re­jel­ző, mi­köz­ben né­hány tér­kép­má­so­la­tot te­re­ge­tett szét. Ná­lunk rö­vi­de­sen ja­vul­ni fog az idő, de mi­vel ma­guk ke­le­ti irány­ba ha­lad­nak, azt kap­ják majd, ami in­nen to­vább­vo­nult.

Egé­szen Új-Fund­lan­dig vi­har van, sőt még to­vább is. – A tér­ké­pen ce­ru­zá­já­val mu­tat­ta a front szé­les ki­ter­je­dé­sét. Ami az út­vo­na­lu­kat il­le­ti, a det­ro­i­ti Met­ro­po­li­tan és a to­ron­tói re­pü­lő­tér is ben­ne van a zó­ná­ban, le is van­nak zár­va.

A disz­pé­cser egy te­lex­la­pot né­ze­ge­tett, ame­lyet imént ka­pott az egyik al­kal­ma­zot­tól.

– Ve­gyék hoz­zá Ot­ta­wát is – szólt köz­be. – Ép­pen most zár­ják.

– Az At­lan­ti-óce­án kö­zép­ső ré­szé­től kezd­ve jó­nak lát­szik a hely­zet – foly­tat­ta a me­te­o­ro­ló­gus. – Dél-Eu­ró­pa fe­lett el­szór­tan van­nak za­va­rok, de ezek nem érin­tik a ma­guk ma­gas­sá­gát. Róma de­rült, nap­sü­té­ses, és né­hány na­pig az is ma­rad.

De­m­erest ka­pi­tány Dél-Eu­ró­pa tér­ké­pe fölé ha­jolt.

– Ná­poly­ban mi van? – kér­dez­te.

– Azt nem érin­ti a já­ra­ta. – A me­te­o­ro­ló­gus kis­sé za­var­ban volt.

– Nem, de ér­de­kel.

– Ott is az a ma­gas nyo­má­sú kép­ződ­mény ural­ko­dik, mint Ró­má­ban. Jó lesz az idő.

De­m­erest el­vi­gyo­ro­dott.

– Amint üzem­anyag­kész­le­tük sú­lya meg­en­ge­di – mond­ta a Trans Ame­ri­ca me­te­o­ro­ló­gu­sa – har­minc­há­rom­ezer láb uta­zá­si ma­gas­sá­got aján­lok.

A má­sod­tiszt gra­fi­kon­ja­it el­len­őriz­te.

– Kö­rül­be­lül Det­ro­it ma­gas­sá­gá­ban tu­dunk annyi­ra emel­ked­ni – je­len­tet­te pár pil­la­nat múl­va.

An­son Har­ris bó­lin­tott. Arany go­lyós­tol­lá­val se­be­sen je­gyez­te az út­vo­nal­ter­vet, ame­lyet né­hány per­cen be­lül átad a légi irá­nyí­tó­köz­pont­nak. Egyez­te­tés után a légi irá­nyí­tók tá­jé­koz­tat­ják, hogy hasz­nál­hat­ja-e a kért uta­zá­si ma­gas­sá­got, és ha nem, mi más­ra szá­mít­hat. Más­kor Ver­non De­m­erest szok­ta össze­ál­lí­ta­ni a ter­vet; most, mi­után Har­ris ka­pi­tány be­fe­jez­te, ő csak át­néz­te és alá­ír­ta.

A je­lek sze­rint rend­ben foly­tak a Ket­tes Já­rat elő­ké­szü­le­tei.

Úgy lát­szott, hogy az Arany­ha­jó, a Trans Ame­ri­ca büsz­ke­sé­ge a vi­har el­le­né­re idő­ben fog út­já­ra in­dul­ni.

Gwen Meig­hen fo­gad­ta a gép fe­dél­ze­té­re ér­ke­ző há­rom pi­ló­tát.

– Hal­lot­ták? – kér­dez­te.

– Mi­cso­dát? – kér­dez­te vissza An­son Har­ris.

– Egy órá­val kés­lel­tet­nek. Most szól­tak a jegy­ke­ze­lő­nek.

– Az is­ten­be! – mond­ta Ver­non De­m­erest. – Az is­ten ver­je meg!

– Úgy lát­szik, egy cso­mó utas el­in­dult ha­zul­ról, de út­köz­ben el­akadt a ha­va­zás mi­att – mond­ta Gwen. – Né­há­nyan te­le­fo­nál­tak is, s az In­du­lá­s­irá­nyí­tás úgy dön­tött, hogy időt ad ne­kik.

– A be­szál­lást is el­ha­lasz­tot­ták? – kér­dez­te An­son Har­ris.

– Igen, ka­pi­tány. Be sem je­len­tet­ték a já­ra­tot, és nem is fog­ják, csak jó fél­óra múl­va.

– Hát jó; ak­kor leg­alább la­zít­sunk – von­ta meg a vál­lát Har­ris, s a pi­ló­ta­fül­ke felé in­dult.

– Hoz­ha­tok ká­vét, ha akar­ják – aján­lot­ta Gwen.

– Vissza­me­gyek az épü­let­be ká­véz­ni – mond­ta De­m­erest, és in­tett Gwen­nek. – Nem jössz ve­lem?

– Hát ép­pen­ség­gel me­he­tek – té­to­vá­zott Gwen.

– Men­jen csak – mond­ta Har­ris. – Az enyé­met majd ide­hoz­za va­la­me­lyik lány, van idő bő­ven.

Egy-két perc múl­va Gwen ma­gas sar­kú ci­pői ott ko­pog­tak a Trans Ame­ri­ca in­du­lá­si ol­da­lá­nak fo­lyo­só­ján, ahogy lé­pést igye­ke­zett tar­ta­ni Ver­non De­m­erest­tel. A köz­pon­ti csar­nok felé men­tek.

De­m­erest gon­dol­ko­dott: vé­gül is az egy­órás ké­sés­ben nin­csen sem­mi rossz. Eset­leg al­ka­lom adód­hat ko­ráb­ban el­kez­dett be­szél­ge­té­sük foly­ta­tá­sá­ra. Ta­lán a mind­ed­dig még nem érin­tett té­mát – az abor­tuszt – is szó­ba hoz­hat­ja.