6.

Ver­non De­m­erest, a Trans Ame­ri­ca ka­pi­tá­nya ez idő tájt úgy há­rom mér­föld­nyi­re tar­tóz­ko­dott a re­pü­lő­tér­től. Mer­ce­des 230 SL Ro­ad­ste­rén haj­tott úti­cél­já­hoz, egy két­szin­tes épü­le­tek­ből álló ház­tömb­höz, az úgy­ne­ve­zett Ste­war­dess Sor­hoz. Itt la­kott a lé­gi­tár­sa­sá­gok ste­war­des­se­i­nek több­sé­ge, akik­nek bá­zi­sa a Lin­coln In­ter­na­ti­o­nal volt. Egy la­ká­son ál­ta­lá­ban két-há­rom lány osz­to­zott, de akad­tak egy­sze­mé­lyes la­ká­sok is, eze­ket a be­ava­tot­tak ste­war­dess-fé­szek né­ven em­le­get­ték. A „fész­kek” gyak­ran vi­dám, két szol­gá­lat közt ren­de­zett bu­lik­nak ad­tak he­lyet, néha meg sze­rel­mi ügy­le­te­ket bo­nyo­lí­tot­tak le ben­nük, rend­sze­rint a ste­war­des­sek és a re­pü­lő­sze­mély­zet fér­fi­tag­jai.

A maga ide­jé­ben Ver­non De­m­erest jó né­hány ste­war­desst be­csült, és azok is be­csül­ték őt. Ka­lan­dok egész so­rát foly­tat­ta olyan szép, in­tel­li­gens nők­kel, aki­ket egy kény­úr vagy mo­zi­sztár is hi­á­ba kí­vánt vol­na ma­gá­nak.

Egyi­kük azon­ban, egy élet­vi­dám, von­zó, an­gol szü­le­té­sű bar­na lány, Gwen Meig­hen tar­tós ka­land­nak bi­zo­nyult. Mi­előtt a Trans Ame­ri­ca szol­gá­la­tá­ba állt vol­na, rö­vid ide­ig ma­nö­ken­ként dol­go­zott Chi­ca­gó­ban. Ver­non De­m­erest az ő la­ká­sá­ra igye­ke­zett.

Ké­sőbb, az est fo­lya­mán mind­ket­ten Ró­má­ba ké­szül­tek, a Trans Ame­ri­ca Ket­tes Já­ra­tá­val, az Arany­ha­jó-val. A gép fe­dél­ze­tén De­m­erest ka­pi­tány lesz a pa­rancs­nok. Az utas­tér­ben Gwen Meig­hen mint rang­idős ste­var­dess fog te­vé­keny­ked­ni.

Ró­má­ban a sze­mély­zet há­rom­na­pos pi­he­nőt kap, a gép má­sik, je­len­leg olasz­or­szá­gi sza­bad­sá­gát töl­tő sze­mély­zet­tel fog vissza­ke­rül­ni a Lin­coln In­ter­na­ti­o­nal­re.

De­m­erest és Gwen Meig­hen úgy ter­vez­ték, hogy Ró­má­ba ér­ke­zé­sük után rög­tön Ná­poly­ba utaz­nak negy­ven­nyolc órás, együt­tes „pi­he­nés­re”. De­rű­sen idil­li­kus terv­nek ígér­ke­zett; Ver­non De­m­erest már a gon­do­la­tá­ra is elé­ge­det­ten el­mo­so­lyo­dott.

Ezen az es­tén a szo­kott­nál ko­ráb­ban ér­ke­zett a re­pü­lő­tér­re, mi­után ott­hon Sa­rah, a fe­le­sé­ge szenv­te­le­nül kel­le­mes utat kí­vánt neki. Fi­a­ta­labb ko­rá­ban Sa­rah kö­tö­ge­tés­sel, hor­go­lás­sal töl­töt­te ide­jét fér­je tá­vol­lé­té­ben. Mos­tan­ság pe­dig min­den ide­jét a klub­já­ban töl­ti, bri­dzse­zik és fes­te­get; ez ad ér­tel­met az éle­té­nek. Sa­rah De­m­erest szenv­te­len­sé­gét fér­je idő­vel meg­szok­ta, sőt va­la­mi per­verz mó­don még ér­té­kel­te is. A re­pü­lé­sek, va­la­mint a sok­kal ér­de­ke­sebb nők­kel foly­ta­tott vi­szo­nyai közt adó­dó ott­hon­lé­te­i­re úgy gon­dolt, mint „meg­pi­he­nés­re a han­gár­ban”. Há­zas­sá­ga más szem­pont­ból is ké­nyel­mes­nek bi­zo­nyult: véd­ve volt ál­ta­la a szen­ve­dély tü­zé­ben el­si­e­tett cse­le­ke­de­te­i­nek kö­vet­kez­mé­nye­i­től: leg­kö­ve­te­lő­zőbb sze­re­tő­it se ve­het­te el. Ami Sa­rah-t il­le­ti, néha még mos­tan­ság is ki­elé­gí­tet­te sze­xu­á­lis igé­nye­it, de De­m­erest gya­ní­tot­ta, hogy in­kább csak ru­tin­ból, mint szen­ve­dély­ből. Biz­tos volt ab­ban is, hogy Sa­rah ösz­tö­nö­sen gya­nak­szik az ő hűt­len­sé­gé­re, de rá jel­lem­ző mó­don in­kább nem fog­lal­ko­zik a do­log­gal. Ez tö­ké­le­te­sen meg­fe­lelt Ver­non De­m­erest­nek.

Volt még va­la­mi, ami­ért elé­ge­dett­sé­get ér­zett ezen az es­tén; a Lé­gi­tár­sa­sá­gok Hó­bi­zott­sá­gá­nak je­len­té­se, amely jel­ké­pes lá­gyé­kon rú­gás volt pöf­fesz­ke­dő só­go­ra, Mel Ba­ker­s­feld cí­mé­re.

A bí­rá­ló je­len­tés ki­zá­ró­lag De­m­erest öt­le­te volt. Ő maga fo­gal­maz­ta meg, és olyan csí­pős­re ke­re­kí­tet­te, ami­lyen­re csak tud­ta. Nem so­kat tö­rő­dött vele, hogy a fel­so­rolt vá­dak helyt­ál­ló­ak-e, a fon­tos az volt, hogy Mel Ba­ker­s­feldnek kel­le­met­len­ked­jen vele. A Xe­rox­má­so­la­tok már­is el­ké­szül­tek, és min­den lé­gi­tár­sa­ság kör­ze­ti al­el­nö­ke kap be­lő­le egy pél­dányt. A má­so­la­tok ki­kéz­be­sí­té­se után lesz majd dol­guk a te­le­fo­nok­nak és te­le­xek­nek. Ezek után bi­ce­gő só­go­ra két­szer is meg­gon­dol­ja majd, hogy szem­be­száll­jon Ver­non De­m­erest ka­pi­tánnyal és a Lé­gi­tár­sa­sá­gok Pi­ló­ta­szö­vet­sé­gé­vel, mi­ként ezt két hét­tel ez­előtt meg­en­ged­te ma­gá­nak.

Az egyik la­kó­épü­let par­ko­ló­já­ba ve­zet­te a Mer­ce­dest.

Mi­kor a Gwen­től ka­pott kulcs se­gít­sé­gé­vel be­lé­pett az épü­let­be, azon vet­te ész­re ma­gát, hogy az Ó sole mió-t du­do­rász­sza. El­mo­so­lyo­dott. Ná­poly… A hó­vi­har he­lyett a for­ró éj­sza­kák, a csil­la­gos ég alatt el­te­rü­lő öb­lök, halk man­do­lin­szó, Chi­an­ti a va­cso­rá­hoz, mel­let­te pe­dig Gwen Meig­hen… és mind­ez alig hu­szon­négy óra múl­va. Igen­is – Ó sole mio!

To­vább dú­dol­ta a dal­la­mot.

A fel­vo­nó­ban még egy kel­le­mes do­log ju­tott eszé­be. A ró­mai út könnyű lesz. Nem sok dol­ga lesz a re­pü­lés­sel. Ugyan­is ő a mai já­ra­ton csak el­len­őr­ző ka­pi­tány­ként sze­re­pel. An­son Har­ris, egy má­sik négy­strá­fos, majd­nem vele rang­idős ka­pi­tány fog­ja a gé­pet ve­zet­ni a bal ol­da­li pa­rancs­no­ki ülés­ből.

De­m­erest jobb­ra, az első tiszt he­lyét fog­lal­ja majd el, ahon­nan meg­fi­gyel­he­ti és je­lent­he­ti Har­ris ka­pi­tány tel­je­sít­mé­nyét.

Mind­er­re azért ke­rült sor, mert Har­ris ka­pi­tányt a Trans Ame­ri­ca bel­föl­di já­ra­ta­i­ról nem­zet­közí já­rat­ra sze­mel­ték ki, s ah­hoz, hogy nem­zet­kö­zi mi­nő­sí­té­sét meg­kap­ja, két ten­ge­ren­tú­li utat kel­lett meg­ten­nie egy ok­ta­tói ké­pe­sí­tés­sel ren­del­ke­ző, ak­tív nem­zet­kö­zi ka­pi­tány el­len­őr­zé­se mel­lett. Ezt a sze­re­pet töl­töt­te be Ver­non De­m­erest.

Az ilyen el­len­őr­zé­sek a ké­pes­sé­gek, re­pü­lé­si szo­ká­sok meg­fi­gye­lé­sét szol­gál­ták. Kö­zön­sé­ges me­net­rend­sze­rű já­ra­to­kon szok­tak tör­tén­ni. és az utas csak annyit lá­tott be­lő­lük, hogy két négy­strá­fos ka­pi­tány tar­tóz­ko­dik elöl, a pi­ló­ta­fül­ké­ben.

Az el­len­őr­zés alatt álló ka­pi­tány tel­jes tu­da­tá­ban volt, hogy min­den szem­pont­ból a meg­kí­vánt szin­tet kell nyúj­ta­nia. Ha ez nem si­ke­rült vol­na, a bí­rá­ló je­len­tés ha­tá­sá­ra még szi­go­rúbb fe­lül­vizs­gá­lat kö­vet­ke­zett. Ilyen­kor már koc­kán for­gott a vizs­gáz­ta­tott ál­lá­sa is.

De­m­erest eze­ken az el­len­őr­ző re­pü­lé­se­ken min­den pi­ló­tá­val úgy vi­sel­ke­dett, mint­ha azok re­ni­tens­ke­dé­sért az igaz­ga­tó elé ci­tált kis­di­á­kok len­né­nek. Hi­va­ta­los, ri­deg, ön­telt és le­eresz­ke­dő volt. Nem tit­kol­ta azt a meg­győ­ző­dé­sét, hogy nincs pi­ló­ta, aki ké­pes­sé­ge­i­vel őt fe­lül­múl­hat­ná. Kol­lé­gái dü­höng­tek ma­guk­ban, de nem volt más vá­lasz­tá­suk, csak ülni és nyel­ni.

El­len­őr­ző te­vé­keny­sé­gét De­m­erest – a rá jel­lem­ző mó­don már dél­után meg­kezd­te az­zal, hogy te­le­fo­nált An­son Har­ris ka­pi­tány la­ká­sá­ra. „Ne­héz lesz ko­csit ve­zet­ni ma este” mond­ta min­den be­ve­ze­tés nél­kül. „Sze­re­tem, ha a le­gény­sé­gem pon­tos, úgy­hogy azt aján­lom, idő­ben in­dulj el.”

An­son Har­ris, aki hu­szon­két szol­gá­la­ti éve so­rán egyet­len já­rat­ról sem ké­sett, majd meg­ful­ladt mér­gé­ben. Még ak­kor is dü­hön­gött, ami­kor a szo­ká­sos egy óra he­lyett há­rom órá­val a gép in­du­lá­sa előtt meg­ér­ke­zett a re­pü­lő­tér­re, ne­hogy vé­let­le­nül is De­m­erest mal­má­ra hajt­sa a vi­zet. A Lé­gi­tár­sa­sá­gok Hó­bi­zott­sá­gá­ból jövő De­m­erest ka­pi­tánnyal a Cloud Cap­ta­ins ká­vé­zó­ban ta­lál­ko­zott Har­ris. De­m­erest sport­ze­két és far­mer­nad­rá­got vi­selt; egyen­ru­há­ját ké­sőbb szán­dé­ko­zott fel­ven­ni. Az őszü­lő Har­ris ka­pi­tány egyen­ru­há­ban volt.

– Üdv, An­son – mond­ta De­m­erest. – Lá­tom, meg­fo­gad­tad a ta­ná­cso­mat. A re­pü­lés előt­ti el­iga­zí­tást a szo­kott­nál húsz perc­cel ko­ráb­ban kezd­jük. Lát­ni sze­ret­ném a re­pü­lé­si nap­ló­dat.

Is­ten­nek hála, gon­dol­ta Har­ris, hogy ép­pen teg­nap néz­te át a nap­lót a fe­le­sé­ge, és be­le­he­lyez­te a leg­fris­sebb mó­do­sí­tá­sok­ról szó­ló la­po­kat. De mi lesz, ha az el­osz­tó­ban meg­né­zi még a le­vél­szek­ré­nyét is. Ez a nyo­mo­rult ké­pes lesz ki­fo­gá­sol­ni, ha vé­let­le­nül nem sze­re­pel ben­ne egy ma dél­után pos­tá­zott uta­sí­tás.

Érez­te, hogy Ver­non De­m­erest kri­ti­kus sze­mek­kel mé­re­ge­ti. – Nem az elő­írá­sos in­get vi­se­led.

Egy pil­la­na­tig Har­ris nem hit­te, hogy a má­sik ko­mo­lyan be­szél. De az­tán lát­ta, hogy igen, és li­lás­vö­rös­re vál­to­zott az arca.

A lé­gi­tár­sa­sá­gok pi­ló­tá­it ide­ge­sí­tet­ték a tár­sa­sá­gon ke­resz­tül be­sze­rez­he­tő szab­vá­ny­in­gek. Ki­lenc dol­lár­ba ke­rül­tek, gyen­ge anyag­ból ké­szül­tek és rosszul sza­bot­tak vol­tak. Sok­kal jobb mi­nő­sé­gű, né­hány dol­lár­ral ol­csóbb in­ge­ket is be le­he­tett sze­rez­ni – sza­bály­el­le­ne­sen – és a pi­ló­ták több­sé­ge eze­ket az in­ge­ket vi­sel­te. Ver­non De­m­erest is.

– Na jó. Nem je­len­tem, hogy itt nem az elő­írá­sos in­get vi­sel­ted – nyug­tat­ta meg Har­rist De­m­erest. – De mire fel­szállsz a já­ra­tom­ra, vedd fel a má­si­kat. – Har­ris majd­nem fel­rob­bant.

Mi­kor De­m­erest vissza­gon­dolt a je­le­net­re, fel­ne­ve­tett. Igen, szá­má­ra a ma esti út tény­leg könnyű lesz.

Mi­kor a fel­vo­nó a má­so­dik eme­le­ten meg­állt vele, ki­lé­pett a fo­lyo­só­ra, ott­ho­no­san bal­ra for­dult, és el­in­dult Gwen Meig­hen lak­osz­tá­lya felé, me­lyet a lány kö­zö­sen bé­relt a Uni­ted Air Li­nes egyik ste­war­des­sé­vel. Gwen­től tud­ta, hogy a lány ma egy éj­sza­kai já­ra­ton tel­je­sít szol­gá­la­tot. Szo­ká­sos je­lü­ket csen­get­te az aj­tó­nál, mor­ze­je­lek­kel sa­ját ne­vé­nek kez­dő­be­tű­it, majd az előbb hasz­nált kulccsal be­ment a la­kás­ba.

Gwen zu­ha­nyo­zott. De­m­erest hal­lot­ta a víz cso­bo­gá­sát.

– Ver­non, te vagy az? – ki­ál­tott ki a lány.

– Igen, édes – ki­ál­tot­ta vissza De­m­erest.

– Örü­lök, hogy ha­ma­rabb jöt­tél – hal­lat­szott a für­dő­szo­bá­ból. – Be­szél­ni aka­rok ve­led, mi­előtt el­in­dul­nánk.

– Per­sze, van még időnk.

– Tégy oda egy teát, ha van ked­ved.

– Oké.

Ki­ment a kis kony­há­ba, ahol min­den­nek tud­ta a he­lyét, és egy edény­ben vi­zet tett fel me­le­ged­ni. Tej­tar­tót vett elő a hű­tő­szek­rény­ből, te­jet ön­tött egy kan­csó­ba; mi­előtt vissza­tet­te vol­na a do­bozt, ivott né­hány kor­tyot. Job­ban sze­re­tett vol­na egy Scot­chot szó­dá­val, de mint min­den pi­ló­ta, re­pü­lés előtt hu­szon­négy órá­val nem ivott sze­szes italt. Szo­ká­sa el­le­né­re meg­néz­te órá­ját; né­hány perc múl­va nyolc. A hosszú tes­tű Boe­ing 707-est – mely az ő pa­rancs­nok­sá­ga alatt fog­ja meg­ten­ni az öt­ezer mér­föld­nyi tá­vot Ró­má­ig – már ké­szí­tik szá­má­ra a re­pü­lő­té­ren.

Gwen el­zár­ta a zu­hanyt. A be­ál­ló csend­ben De­m­erest új­ból dú­dol­ni kez­dett. Ó sole mio.