6.
Vernon Demerest, a Trans America kapitánya ez idő tájt úgy három mérföldnyire tartózkodott a repülőtértől. Mercedes 230 SL Roadsterén hajtott úticéljához, egy kétszintes épületekből álló háztömbhöz, az úgynevezett Stewardess Sorhoz. Itt lakott a légitársaságok stewardesseinek többsége, akiknek bázisa a Lincoln International volt. Egy lakáson általában két-három lány osztozott, de akadtak egyszemélyes lakások is, ezeket a beavatottak stewardess-fészek néven emlegették. A „fészkek” gyakran vidám, két szolgálat közt rendezett buliknak adtak helyet, néha meg szerelmi ügyleteket bonyolítottak le bennük, rendszerint a stewardessek és a repülőszemélyzet férfitagjai.
A maga idejében Vernon Demerest jó néhány stewardesst becsült, és azok is becsülték őt. Kalandok egész sorát folytatta olyan szép, intelligens nőkkel, akiket egy kényúr vagy mozisztár is hiába kívánt volna magának.
Egyikük azonban, egy életvidám, vonzó, angol születésű barna lány, Gwen Meighen tartós kalandnak bizonyult. Mielőtt a Trans America szolgálatába állt volna, rövid ideig manökenként dolgozott Chicagóban. Vernon Demerest az ő lakására igyekezett.
Később, az est folyamán mindketten Rómába készültek, a Trans America Kettes Járatával, az Aranyhajó-val. A gép fedélzetén Demerest kapitány lesz a parancsnok. Az utastérben Gwen Meighen mint rangidős stevardess fog tevékenykedni.
Rómában a személyzet háromnapos pihenőt kap, a gép másik, jelenleg olaszországi szabadságát töltő személyzettel fog visszakerülni a Lincoln Internationalre.
Demerest és Gwen Meighen úgy tervezték, hogy Rómába érkezésük után rögtön Nápolyba utaznak negyvennyolc órás, együttes „pihenésre”. Derűsen idillikus tervnek ígérkezett; Vernon Demerest már a gondolatára is elégedetten elmosolyodott.
Ezen az estén a szokottnál korábban érkezett a repülőtérre, miután otthon Sarah, a felesége szenvtelenül kellemes utat kívánt neki. Fiatalabb korában Sarah kötögetéssel, horgolással töltötte idejét férje távollétében. Mostanság pedig minden idejét a klubjában tölti, bridzsezik és festeget; ez ad értelmet az életének. Sarah Demerest szenvtelenségét férje idővel megszokta, sőt valami perverz módon még értékelte is. A repülések, valamint a sokkal érdekesebb nőkkel folytatott viszonyai közt adódó otthonléteire úgy gondolt, mint „megpihenésre a hangárban”. Házassága más szempontból is kényelmesnek bizonyult: védve volt általa a szenvedély tüzében elsietett cselekedeteinek következményeitől: legkövetelőzőbb szeretőit se vehette el. Ami Sarah-t illeti, néha még mostanság is kielégítette szexuális igényeit, de Demerest gyanította, hogy inkább csak rutinból, mint szenvedélyből. Biztos volt abban is, hogy Sarah ösztönösen gyanakszik az ő hűtlenségére, de rá jellemző módon inkább nem foglalkozik a dologgal. Ez tökéletesen megfelelt Vernon Demerestnek.
Volt még valami, amiért elégedettséget érzett ezen az estén; a Légitársaságok Hóbizottságának jelentése, amely jelképes lágyékon rúgás volt pöffeszkedő sógora, Mel Bakersfeld címére.
A bíráló jelentés kizárólag Demerest ötlete volt. Ő maga fogalmazta meg, és olyan csípősre kerekítette, amilyenre csak tudta. Nem sokat törődött vele, hogy a felsorolt vádak helytállóak-e, a fontos az volt, hogy Mel Bakersfeldnek kellemetlenkedjen vele. A Xeroxmásolatok máris elkészültek, és minden légitársaság körzeti alelnöke kap belőle egy példányt. A másolatok kikézbesítése után lesz majd dolguk a telefonoknak és telexeknek. Ezek után bicegő sógora kétszer is meggondolja majd, hogy szembeszálljon Vernon Demerest kapitánnyal és a Légitársaságok Pilótaszövetségével, miként ezt két héttel ezelőtt megengedte magának.
Az egyik lakóépület parkolójába vezette a Mercedest.
Mikor a Gwentől kapott kulcs segítségével belépett az épületbe, azon vette észre magát, hogy az Ó sole mió-t dudorászsza. Elmosolyodott. Nápoly… A hóvihar helyett a forró éjszakák, a csillagos ég alatt elterülő öblök, halk mandolinszó, Chianti a vacsorához, mellette pedig Gwen Meighen… és mindez alig huszonnégy óra múlva. Igenis – Ó sole mio!
Tovább dúdolta a dallamot.
A felvonóban még egy kellemes dolog jutott eszébe. A római út könnyű lesz. Nem sok dolga lesz a repüléssel. Ugyanis ő a mai járaton csak ellenőrző kapitányként szerepel. Anson Harris, egy másik négystráfos, majdnem vele rangidős kapitány fogja a gépet vezetni a bal oldali parancsnoki ülésből.
Demerest jobbra, az első tiszt helyét foglalja majd el, ahonnan megfigyelheti és jelentheti Harris kapitány teljesítményét.
Minderre azért került sor, mert Harris kapitányt a Trans America belföldi járatairól nemzetközí járatra szemelték ki, s ahhoz, hogy nemzetközi minősítését megkapja, két tengerentúli utat kellett megtennie egy oktatói képesítéssel rendelkező, aktív nemzetközi kapitány ellenőrzése mellett. Ezt a szerepet töltötte be Vernon Demerest.
Az ilyen ellenőrzések a képességek, repülési szokások megfigyelését szolgálták. Közönséges menetrendszerű járatokon szoktak történni. és az utas csak annyit látott belőlük, hogy két négystráfos kapitány tartózkodik elöl, a pilótafülkében.
Az ellenőrzés alatt álló kapitány teljes tudatában volt, hogy minden szempontból a megkívánt szintet kell nyújtania. Ha ez nem sikerült volna, a bíráló jelentés hatására még szigorúbb felülvizsgálat következett. Ilyenkor már kockán forgott a vizsgáztatott állása is.
Demerest ezeken az ellenőrző repüléseken minden pilótával úgy viselkedett, mintha azok renitenskedésért az igazgató elé citált kisdiákok lennének. Hivatalos, rideg, öntelt és leereszkedő volt. Nem titkolta azt a meggyőződését, hogy nincs pilóta, aki képességeivel őt felülmúlhatná. Kollégái dühöngtek magukban, de nem volt más választásuk, csak ülni és nyelni.
Ellenőrző tevékenységét Demerest – a rá jellemző módon már délután megkezdte azzal, hogy telefonált Anson Harris kapitány lakására. „Nehéz lesz kocsit vezetni ma este” mondta minden bevezetés nélkül. „Szeretem, ha a legénységem pontos, úgyhogy azt ajánlom, időben indulj el.”
Anson Harris, aki huszonkét szolgálati éve során egyetlen járatról sem késett, majd megfulladt mérgében. Még akkor is dühöngött, amikor a szokásos egy óra helyett három órával a gép indulása előtt megérkezett a repülőtérre, nehogy véletlenül is Demerest malmára hajtsa a vizet. A Légitársaságok Hóbizottságából jövő Demerest kapitánnyal a Cloud Captains kávézóban találkozott Harris. Demerest sportzekét és farmernadrágot viselt; egyenruháját később szándékozott felvenni. Az őszülő Harris kapitány egyenruhában volt.
– Üdv, Anson – mondta Demerest. – Látom, megfogadtad a tanácsomat. A repülés előtti eligazítást a szokottnál húsz perccel korábban kezdjük. Látni szeretném a repülési naplódat.
Istennek hála, gondolta Harris, hogy éppen tegnap nézte át a naplót a felesége, és belehelyezte a legfrissebb módosításokról szóló lapokat. De mi lesz, ha az elosztóban megnézi még a levélszekrényét is. Ez a nyomorult képes lesz kifogásolni, ha véletlenül nem szerepel benne egy ma délután postázott utasítás.
Érezte, hogy Vernon Demerest kritikus szemekkel méregeti. – Nem az előírásos inget viseled.
Egy pillanatig Harris nem hitte, hogy a másik komolyan beszél. De aztán látta, hogy igen, és lilásvörösre változott az arca.
A légitársaságok pilótáit idegesítették a társaságon keresztül beszerezhető szabványingek. Kilenc dollárba kerültek, gyenge anyagból készültek és rosszul szabottak voltak. Sokkal jobb minőségű, néhány dollárral olcsóbb ingeket is be lehetett szerezni – szabályellenesen – és a pilóták többsége ezeket az ingeket viselte. Vernon Demerest is.
– Na jó. Nem jelentem, hogy itt nem az előírásos inget viselted – nyugtatta meg Harrist Demerest. – De mire felszállsz a járatomra, vedd fel a másikat. – Harris majdnem felrobbant.
Mikor Demerest visszagondolt a jelenetre, felnevetett. Igen, számára a ma esti út tényleg könnyű lesz.
Mikor a felvonó a második emeleten megállt vele, kilépett a folyosóra, otthonosan balra fordult, és elindult Gwen Meighen lakosztálya felé, melyet a lány közösen bérelt a United Air Lines egyik stewardessével. Gwentől tudta, hogy a lány ma egy éjszakai járaton teljesít szolgálatot. Szokásos jelüket csengette az ajtónál, morzejelekkel saját nevének kezdőbetűit, majd az előbb használt kulccsal bement a lakásba.
Gwen zuhanyozott. Demerest hallotta a víz csobogását.
– Vernon, te vagy az? – kiáltott ki a lány.
– Igen, édes – kiáltotta vissza Demerest.
– Örülök, hogy hamarabb jöttél – hallatszott a fürdőszobából. – Beszélni akarok veled, mielőtt elindulnánk.
– Persze, van még időnk.
– Tégy oda egy teát, ha van kedved.
– Oké.
Kiment a kis konyhába, ahol mindennek tudta a helyét, és egy edényben vizet tett fel melegedni. Tejtartót vett elő a hűtőszekrényből, tejet öntött egy kancsóba; mielőtt visszatette volna a dobozt, ivott néhány kortyot. Jobban szeretett volna egy Scotchot szódával, de mint minden pilóta, repülés előtt huszonnégy órával nem ivott szeszes italt. Szokása ellenére megnézte óráját; néhány perc múlva nyolc. A hosszú testű Boeing 707-est – mely az ő parancsnoksága alatt fogja megtenni az ötezer mérföldnyi távot Rómáig – már készítik számára a repülőtéren.
Gwen elzárta a zuhanyt. A beálló csendben Demerest újból dúdolni kezdett. Ó sole mio.