7.

A re­pü­lő­té­ren átzú­gó ha­ra­pós szél vál­to­zat­lan he­ves­ség­gel pör­get­te a sű­rűn hul­ló, ne­héz hó­pely­he­ket.

Mel Ba­ker­s­feld meg­bor­zon­gott a ko­csi­ban. Út­ban volt a bal ol­da­li, egy-he­tes ki­fu­tó­pá­lya felé, me­lyen a hó­ekék dol­goz­tak. Ta­lál­gat­ta, va­jon a hi­deg­től jött-e rá a di­der­gés, vagy pe­dig ok­ve­tet­len­ke­dő régi láb­se­be kel­tet­te em­lé­kei ha­tá­sá­ra?

Ti­zen­hat év­vel ez­előtt se­be­sült meg, a ko­re­ai par­tok­nál. A ha­di­ten­ge­ré­szet­nél szol­gált mint va­dász­re­pü­lő. Az Es­sex re­pü­lő­gép-anya­ha­jó­ról in­dult be­ve­tés­re. Még most is tisz­tán em­lék­szik a bal­sej­tel­mek­re, me­lyek az eset előtt ti­zen­két órán ke­resz­tül gyö­tör­ték. Más­nap ta­lá­lat érte a gé­pét, és a ten­ger­be zu­hant. Ő maga sér­tet­len ma­radt, de bal lába egy tönk­re­ment kor­mány­pe­dál alá szo­rult. A gép gyor­san süllyedt, s Mel a men­tő­cso­mag­já­ból ki­vett va­dász­kés­sel vad két­ség­be­esés­sel vag­dos­ta lá­bát és a pe­dált. Már víz alatt volt, mi­kor va­la­hogy ki­sza­ba­dult a lába. Fé­lig meg­ful­lad­va ért a fel­szín­re.

Nyolc órát töl­tött a ten­ger­ben, míg rá­ta­lál­tak. Ké­sőbb tud­ta meg, hogy elöl, a bo­ka­ízü­let­nél levő ín­sza­la­go­kat vág­ta át; láb­fe­je et­től láb­szá­rá­val majd­nem egy vo­nal­ban, tel­je­sen la­zán ló­gott.

A ha­di­ten­ge­ré­szet or­vo­sai még idő­ben rend­be hoz­ták a lá­bát, de a fáj­da­lom időn­ként vissza­tért, arra em­lé­kez­tet­ve Melt, hogy elő­ér­ze­te an­nak ide­jén nem csal­ta meg. És az előbb ugyan­ilyen elő­ér­zet ke­rí­tet­te ha­tal­má­ba.

Óva­to­san haj­tott; a rossz lá­tá­si vi­szo­nyok mel­lett ne­héz volt irányt tar­ta­nia: Az­tán a bal ol­da­li, egy-he­tes ki­fu­tó­pá­lya kö­ze­lé­be ért.

A Lin­coln In­ter­na­ti­o­nal­nek össze­sen öt ki­fu­tó­pá­lyá­ja volt.

A leg­hosszabb és leg­szé­le­sebb a há­rom-nul­lás, me­lyen a me­xi­kói jet vesz­te­gelt. A re­pü­lő­té­ri­ek vic­ce­sen azt mond­ták róla, hogy egyik vé­gé­ről nem le­het lát­ni a má­si­kat, a föld göm­bö­lyű­sé­ge mi­att.

A töb­bi négy ki­fu­tó sok­kal kes­ke­nyebb volt, s fél mér­föld­del vagy még töb­bel rö­vi­debb.

A vi­har kez­de­te óta hó­ekék, el­szí­vók, út­ke­fék és ho­mok­szó­rók dol­goz­tak meg­ál­lás nél­kül a ki­fu­tó­pá­lyák mér­föld­je­in.

Csu­pán per­cek­re áll­tak le, hogy üzem­anya­got ve­gye­nek fel, vagy ke­ze­lő­ik vált­has­sák egy­mást.

Kár, hogy az itt mű­kö­dő hó­el­ta­ka­rí­tó egy­sé­gek nin­cse­nek a kö­zön­ség sze­me előtt, gon­dol­ta Mel Ba­ker­s­feld. Moz­gal­mas volt a kép; még így, vi­har­ban és sö­tét­ben is le­bi­lin­cse­lő lát­ványt nyúj­tott. Vas­tag, száz­öt­ven láb hosszú hó­su­ga­rak zu­hog­tak a pá­lya mel­lé, ívü­ket a gé­pek fény­szó­rói vi­lá­gí­tot­ták meg. A csil­lo­gás­hoz mint­egy húsz, for­gó, szí­nes jel­ző­fény is hoz­zá­já­rult, ott vil­log­tak min­den egyes mun­ka­gép te­te­jén.

Ezt az együt­test ne­vez­ték Con­ga Vo­nal­nak a re­pü­lő­té­ri­ek.

A Vo­nal­nak ele­je, vége, tör­zse, va­la­mint kí­sé­re­te is volt, s mind­ez ko­reo­grá­fi­ai pon­tos­ság­gal höm­pöly­gött vé­gig a ki­fu­tón.

Kon­voj­ve­ze­tő ha­ladt az élen, ri­kí­tó sár­ga ko­csi­ban, ő szab­ta meg a Vo­nal ha­la­dá­si se­bes­sé­gét. Két rá­di­ó­ján ál­lan­dó kap­cso­la­tot tar­tott a Hó­el­len­őr­ző Szol­gá­lat­tal és a Légi Irá­nyí­tó­köz­pont­tal. Fény­je­lek­kel uta­sí­tot­ta a mö­göt­te levő gé­pek ve­ze­tő­it: zöld­re „gyor­síts”, sár­gá­ra „se­bes­sé­get tar­ta­ni”, vö­rös­re „las­síts”, vil­lo­gó vö­rös­re „állj”. Az egész re­pü­lő­tér rész­le­tes tér­ké­pét fej­ben kel­lett tar­ta­nia, min­dig tud­nia kel­lett, hol van­nak, még olyan éj­sza­ká­kon is, mint a mai.

Mö­göt­te az egyes szá­mú hó­eke kö­vet­ke­zett, egy mam­mut nagy­sá­gú Osh­kosh, ha­tal­mas fron­tá­lis ro­ló­le­me­zén kí­vül ol­dal­só te­re­lő­lap­pal is el­lát­va. Utá­na, jobb­ról a ket­tes szá­mú ha­ladt. Ez vet­te át és lök­te to­vább az első gép ál­tal fél­re­tolt ha­vat.

Az ala­ku­lat első lép­cső­jét a hat­száz ló­erős Snowb­last hó­el­szí­vó zár­ta. Fel­kap­ta, majd her­ku­le­si ív­ben a ki­fu­tó­pá­lya mel­lé szór­ta az előt­te levő két hó­eke ál­tal össze­gyűj­tött ha­vat.

Még két hó­eké­ből és egy Snowb­last­ból álló együt­tes al­kot­ta a má­so­dik lép­csőt; majd az egyen­ge­tők kö­vet­kez­tek – öt gép, sor­ban egy­más mel­lett – le­eresz­tett le­me­ze­ik a ma­ra­dék ha­vat szed­ték össze. Emel­lett ti­zen­hat láb át­mé­rő­jű, kü­lön Di­esel-meg­haj­tá­sú for­gó út­ke­fé­ket is von­tat­tak ma­guk után.

Mö­göt­tük jöt­tek a ho­mok­szó­rók. A ti­zen­egy mun­ka­gép ál­tal meg­tisz­tí­tott fe­lü­let­re há­rom lom­ha tes­tű, egyen­ként tíz­va­la­hány köb­mé­ter be­fo­ga­dó­ké­pes­sé­gű, bil­le­nős FWD te­her­ko­csi szór­ta egyen­le­te­sen a ho­mo­kot.

Ez a ho­mok tisz­ta volt. A re­pü­lő­tér más ré­sze­in sót is ke­ver­tek hoz­zá az ol­va­dás elő­se­gí­té­sé­re, de a re­pü­lő­gé­pek ál­tal hasz­nált zó­nák­ban nem. A só kor­ró­zió­kel­tő ha­tá­sá­ra meg­rö­vi­dül a fém­ré­szek élet­tar­ta­ma, a re­pü­lő­gé­pek­re pe­dig na­gyobb gon­dot for­dí­ta­nak, mint a gép­ko­csik­ra.

Utol­só­nak, a Con­ga Vo­nal vé­gén, egy­ma­gá­ban ha­ladt „Se­reg­haj­tó Char­lie”: egy mun­ka­ve­ze­tő-he­lyet­tes, re­pü­lő­té­ri gép­ko­csi­ban. Fel­ügyelt a Vo­nal egy­sé­gé­re, s rá­dió­kap­cso­lat­ban állt a kon­voj ve­ze­tő­jé­vel.

Kö­vet­ke­zett a kí­sé­ret: ki­se­gí­tő hó­eke arra az eset­re, ha a Vo­nal­ban mű­kö­dők va­la­me­lyi­ke el­akad­na; sze­re­lők spe­ci­á­lis kü­lö­nít­mé­nyét szál­lí­tó szer­viz­ko­csi; Di­esel és ha­gyo­má­nyos üzem­anya­got szál­lí­tó tar­tály­ko­csik; vé­gül – rá­di­ón meg­be­szélt idő­pon­tok­ban – egy fánk­kal és ká­vé­val fel­töl­tött bü­fé­kocsi.

Ahogy a kí­sé­ret kö­ze­lé­be ért, Mel gyor­sí­tott, meg­ke­rül­te őket, majd a mun­ka­ve­ze­tő-he­lyet­tes ko­csi­já­val egy vo­nal­ban ha­ladt to­vább. Rá­di­ó­ján hal­lot­ta, hogy ér­te­sí­tik a kon­voj ve­ze­tő­jét.

– Most csat­la­ko­zott hoz­zánk Mr. Ba­ker­s­feld.

Órán­ként kö­zel negy­ven mér­föl­des se­bes­ség­gel ha­ladt a Vo­nal a szo­ká­sos hu­szon­öt he­lyett, biz­to­san a ki­fu­tó át­adá­sá­nak sür­gős­sé­gé­re való te­kin­tet­tel.

Mel a föl­di irá­nyí­tás hul­lám­hosszá­ra kap­csol­va ve­vő­ké­szü­lé­két hal­lot­ta, hogy a ve­ze­tő ép­pen a tor­nyot hív­ja: „…bal ol­da­li egy-he­te­sen kö­ze­lí­tünk a ket­tő-ötös ki­fu­tó ke­resz­te­ző­dé­sé­hez. Kér­jük sza­bad­dá ten­ni a ke­resz­te­ző­dést.”

– Kon­voj ve­ze­tő­jé­nek Föl­di Köz­pont. Ke­resz­te­ző­dés­nél le­áll­ni. Két já­rat kö­ze­le­dik a pá­lyá­hoz. Nem be­haj­ta­ni, is­mét­lem, nem be­haj­ta­ni a ke­resz­te­ző­dés­be.

Mel már lát­ta is a Vo­nal ele­jé­ről vil­lo­gó, meg­ál­lást pa­ran­cso­ló vö­rös fény­je­le­ket. A Con­ga Vo­nal las­sí­tott, majd meg­áll t.

A he­lyet­tes mun­ka­ve­ze­tő, vi­dám, fi­a­tal né­ger, ki­ug­rott a ko­csi­já­ból, és oda­ment Mel­hez.

– Mond­ja, Mr. B., nem áll­na be a vo­nal­ba? – ki­ál­tot­ta. Egy fiú át­ve­szi ad­dig a ko­csi­ját.

Mel vi­gyor­gott. Tud­ták róla, mi­lyen öröm szá­má­ra, ha néha ve­zet­he­ti a ne­héz mun­ka­gé­pe­ket. Mi­ért ne? – gon­dol­ta. A Ver­non De­m­erest-féle el­len­sé­ges han­gú hó­bi­zott­sá­gi je­len­tés mi­att jött ki a mun­ká­la­to­kat el­len­őriz­ni. Az ál­lí­tá­sok alap­ta­la­nok, min­den rend­ben ha­lad. Mi­ért ne fi­gyel­het­né né­hány per­cig a mér­kő­zést „ring mel­let­ti ülés­ből?” Be­le­egye­ző­en bó­lin­tott.

– Oké, át­ülök a má­so­dik Snowb­last­ra! – ki­ál­tot­ta.

– Igen­is!

Ke­zé­ben hor­doz­ha­tó fény­szó­ró­val, a szél­nek ne­ki­fe­szül­ve ment Mel előtt a mun­ka­ve­ze­tő-he­lyet­tes, míg el­ha­lad­tak a vá­ra­ko­zó ho­mok­szó­ró ko­csik és út­ke­fék mel­lett.

– Jó lesz ipar­kod­ni, Mr. B. Ez csak fel­té­te­les meg­ál­ló.

Az­zal a fi­a­tal né­ger lám­pá­ját a Snowb­last ka­bin­já­ra vil­lan­tot­ta, és raj­ta tar­tot­ta a fény­ké­wét, amíg Mel fel­ka­pasz­ko­dott.

A kon­voj ele­jén vil­lo­gó vö­rös fény már­is zöld­re vál­tott, a be­ér­ke­ző két gép va­ló­szí­nű­leg el­vé­gez­te a lan­do­lást és túl­ju­tott a ke­resz­te­ző­dé­sen. A Snowb­last már­is moz­gás­ba len­dült. Ve­ze­tő­je ol­dal­ról né­zett a puha ülés­be csú­szó Mel­re.

– Üdv, Mr. Ba­ker­s­feld.

– Hogy s mint, Will? – Mel is­mer­te a fér­fit, „ci­vil­ben” a re­pü­lő­tér egyik fi­ze­té­si jegy­zé­kek­kel fog­lal­ko­zó tiszt­vi­se­lő­je volt.

– Egé­szen jól, uram. Ki­csit fá­rad­tan.

Olyan volt itt fent, mint egy ha­jó­hí­don. A ve­ze­tő könnye­dén ke­zel­te a vo­lánt, akár egy ha­jó­kor­má­nyos. A se­bes­ség­mé­rő mu­ta­tó­ja hu­szon­öt­ről har­minc­ra, majd har­minc­öt­re emel­ke­dett. Mel ül­té­ben meg­for­dult és ki­né­zett. Meg­elé­ge­det­ten nyug­táz­ta, hogy az ala­ku­lat elő­írás sze­rint mű­kö­dik.