5.

Mel Ba­ker­s­feld mus­tár­sár­ga, rá­di­ó­val fel­sze­relt szol­gá­la­ti gép­ko­csi­já­val ki­haj­tott az alag­so­ri ga­rázs­ból; a ki­já­rat egy re­pü­lő­gép-par­ko­ló­ra nyílt, ahol rá­tört a vi­har. Szél­től ka­vart hó­pely­hek tö­me­ge vá­gó­dott va­dul a szél­vé­dő­nek.

Köz­vet­le­nül előt­te re­pü­lő­gé­pek vá­ra­koz­tak a rám­pán, utas­fo­ga­dás­ra ké­szen. Né­me­lyik­ben már el is he­lyez­ked­tek az uta­sok. A gé­pek a to­rony uta­sí­tá­sát vár­ták a haj­tó­mű­vek be­in­dí­tá­sá­ra; en­nek kés­le­ke­dé­sét a há­rom-nul­lás ki­fu­tó­pá­lya ki­esé­se okoz­ta. Tá­vo­labb, a ki­fu­tó­pá­lyá­kon más gé­pek el­mo­só­dott na­vi­gá­ci­ós fé­nye­it vet­te ki; nem­rég be­ér­ke­zett já­ra­tok vol­tak, még mű­kö­dő mo­to­rok­kal. A vá­ra­ko­zá­si zó­ná­ban áll­tak, és in­nen csak ak­kor in­dul­hat­tak to­vább, ha az utas­for­gal­mi rám­pá­nál fel­sza­ba­dult egy-egy hely. Két­ség­te­le­nül ugyan­ez volt a hely­zet a má­sik két rám­pá­nál is.

Mel ko­csi­já­ban fel­reccsent a föl­di irá­nyí­tó­köz­pont hul­lám­hosszá­ra ál­lí­tott rá­dió adó-vevő. A tü­rel­met­le­nül vá­ra­ko­zó gé­pek­nek adott – több­nyi­re csak to­váb­bi tü­re­lem­re intő uta­sí­tá­so­kat.

Az irá­nyí­tó ide­ges volt, érez­ni le­he­tett a hang­ján. De ki nem len­ne az ma este, ilyen kö­rül­mé­nyek kö­zött, gon­dol­ta Mel. S új­ból eszé­be ju­tott az öccse, Ke­ith, aki a nyu­ga­ti ér­ke­zé­sek szűn­ni nem aka­ró nyo­má­sá­val bir­kó­zik.

Ki­vár­ta, amíg be­fe­je­ző­dik az egyik pár­be­széd az irá­nyí­tó­to­rony és a gé­pek közt, és rög­tön be­kap­csol­ta mik­ro­fon­ját.

– Föl­di köz­pont­nak egyes jár­mű. Hely­ze­tem hat­van­ötös be­já­rat, ha­la­dá­si irá­nyom a há­rom-nul­lás ki­fu­tó, a 707-es el­aka­dá­sá­nak hely­szí­né­re.

– To­rony egyes jár­mű­nek. Je­len­tést vet­tem, kö­ves­se a be­já­rat­nál maga előtt ki­hú­zó Air Ca­na­da DC-9-et. A ket­tő­egyes ki­fu­tó­nál. vi­gyáz­zon.

Mel már lát­ta is az egyik ka­pu­nál ki­fe­le for­du­ló Air Ca­na­da-já­rat szi­lu­ett­jét.

Óva­to­san ve­ze­tett, fi­gyel­te a rám­pa­tet­ve­ket. A re­pü­lő­té­ri­ek így ne­vez­ték a föl­dön levő re­pü­lő­gé­pek kö­rül el­sza­po­ro­dó kü­lön­bö­ző jár­mű­ve­ket. A meg­szo­kott faj­ták­hoz ma este né­hány se­be­sen moz­gó „mé­zes­bö­dön” is csat­la­ko­zott, amely a rám­pák­tól in­dult út­já­ra, hogy ki­okád­has­sa ma­gá­ból a re­pü­lő­gé­pek to­a­lett­je­i­ből ki­pum­pált négy­száz gal­lon sú­lyú bűz­lő szál­lít­mányt. Ez egy spe­ci­á­lis épít­mény­nél fog meg­tör­tén­ni, ahol a ko­csi ter­he da­rá­ló­gép­be ke­rül, on­nan pe­dig a vá­ro­si csa­tor­na­há­ló­zat­ba. A mű­ve­let ál­ta­lá­ban si­mán ment vég­be, de Mel tud­ta, hogy ma ne­héz éj­sza­ká­juk lesz az egész­ség­ügyi­ek­nek.

Az idő­já­rás rom­lá­sá­val egye­nes arány­ban szo­kott nőni a mel­lék­he­lyi­sé­gek irán­ti igény, föl­dön és le­ve­gő­ben egy­aránt.

Az előt­te ha­la­dó Air Ca­na­da jet el­hagy­ta az épü­le­tek kör­nyé­két, és nö­vel­te fu­tós­ebes­sé­gét. Mel is gyor­sí­tott, hogy a nyo­má­ban ma­rad­has­son.

Ne­gyed­órá­ba telt, amíg el­ér­te a há­rom-nul­lás ki­fu­tón az Aéreo-Me­xi­can 707-ese ál­tal el­zárt ke­resz­te­ző­dést. Le­ál­lí­tot­ta ko­csi­ját és ki­szállt. Itt kint, az üres sö­tét­ség­ben még ke­gyet­le­nebb­nek tűnt a vi­har, mint a re­pü­lő­té­ri épü­le­tek kö­ze­lé­ben.

A ki­halt ki­fu­tó­pá­lyán üvölt­ve sö­pört vé­gig a szél.

– Mr. Pat­ro­ni? – kér­dez­te egy ár­nyék a sö­tét­ben.

– Nem, nem ő. – Rá­jött, hogy or­dí­ta­nia kell, ha hall­ha­tó­vá akar­ja ten­ni a hang­ját. – De Joe Pat­ro­ni is út­ban van.

Az em­ber kö­ze­lebb lé­pett.

– Bol­do­gok le­szünk, ha meg­ér­ke­zik. Bár nem tu­dom, mi­hez tud itt még kez­de­ni. Kö­rül­be­lül min­dent meg­pró­bál­tunk, hogy ki­moz­dít­suk in­nét ezt a ro­ha­dé­kot. – In­tett a háta mö­gött ho­má­lyos ár­nyék­ként tor­nyo­su­ló re­pü­lő­gép felé. – Ala­po­san le­cö­ve­kelt.

– Maga ki­cso­da? – kér­dez­te Mel, mi­után kö­zöl­te ki­lé­tét.

– Ing­ram, uram. Az Aéreo-Me­xi­can kar­ban­tar­tó­i­nak mun­ka­ve­ze­tő­je. Most ép­pen sze­ret­ném, ha va­la­mi más ál­lá­som len­ne.

Be­szél­ge­tés köz­ben a két fér­fi ösz­tö­nö­sen a Boe­ing 707-es ma­ga­san fe­jük fö­lött levő tes­te és szár­nya alá hú­zó­dott. A ha­tal­mas jet hasa alatt vö­rös vész­jel­ző vil­lo­gott rit­mi­ku­san.

Fé­nyé­nél Mel ki­ve­het­te a hó­val ke­vert sár­ten­ger­be mé­lyen be­süp­pedt fu­tó­mű­ve­ket. A ki­fu­tón és a kör­nye­ző be­kö­tö­pá­lyá­kon ag­gó­dó hoz­zá­tar­to­zók gya­nánt cso­por­to­sul­tak a von­ta­tók és szer­viz­ko­csik, köz­tük egy üzem­anyag-szál­lí­tó, né­hány poggyász­ko­csi, egy pos­ta­ko­csi, két le­gény­sé­gi busz és egy böm­bö­lő erő­gép.

Mel szo­ros­ra húz­ta nya­kán a ka­bát gal­lér­ját.

– Ége­tő szük­sé­günk van erre a ki­fu­tó­ra, még ma este. Ed­dig mit csi­nál­tak? – kér­dez­te.

Az utób­bi két órá­ban desz­ka­lej­tő­ket gu­rí­tot­tak ide az épü­le­tek­től, em­be­ri erő­vel tol­ták őket a gé­pig, hogy ki­száll­has­sa­nak az uta­sok, je­len­tet­te Ing­ram. Az uta­so­kat – a ste­war­des­sek­kel és a má­sod­tiszt­tel együtt – az­óta bu­szo­kon el­szál­lí­tot­ták. A ka­pi­tány és az első tiszt a gé­pen ma­radt.

– Két­szer be­in­dí­tot­ták a haj­tó­mű­ve­ket – mond­ta a mun­ka­ve­ze­tő. – A ka­pi­tány annyi erőt adott bele, amennyit csak mert. De a gép meg se moc­cant. Sőt, mint­ha még mé­lyebb­re süp­pedt vol­na.

– És most mi tör­té­nik?

– Le­hord­juk a moz­dít­ha­tó ter­he­ket a gép­ről, hát­ha ez se­gít. – Ing­ram még hoz­zá­tet­te, hogy az üzem­anyag nagy ré­szét át­pum­pál­ták a tar­tály­ko­csik­ba, ez­zel is te­te­me­sen csök­kent­ve a gép sú­lyát. A poggyá­szo­kat és az áru­szál­lít­mányt is ki­hord­ták a gép bel­se­jé­ből. A pos­ta­cso­ma­go­kat egy pos­ta­ko­csi­ba rak­ták át.

Mel bó­lin­tott. Tud­ta, hogy a pos­tá­val nem lesz sem­mi baj.

A re­pü­lő­tér pos­ta­hi­va­ta­la me­net­rend-mó­do­su­lás ese­tén gyor­san át­cso­por­to­sí­tot­ta a cso­ma­go­kat egyik gép­ről a má­sik­ra.

Az el­akadt gép pos­tá­ja jobb szál­lí­tás­ban fog ré­sze­sül­ni, mint uta­sai. A zsá­kok leg­ké­sőbb fél­óra múl­va már egy má­sik gép fe­dél­ze­tén lesz­nek.

– Min­den szük­sé­ges se­gít­sé­get meg­kap­tak? – kér­dez­te Mel.

– Igen, uram. Leg­alább­is ah­hoz, amit ed­dig ten­ni tud­tunk. Az Aéreo-Me­xi­can majd­nem egész gár­dá­ja itt van, tu­cat­nyi em­ber. Le­het, hogy Pat­ro­ni­nak több em­ber kell majd, de ez at­tól függ, mi­hez akar kez­de­ni. – Ing­ram meg­for­dult, és ko­mo­ran vé­gig­né­zett a ha­tal­mas gé­pen. – De ha en­gem kér­dez, hosszú mun­ka lesz ez; ne­héz da­ruk­ra, eme­lők­re, eset­leg fel­fúj­ha­tó töm­lők­re is szük­ség le­het, hogy fel­emel­hes­sük a szár­nya­kat. Ezek­kel pe­dig meg kell vár­ni a nap­vi­lá­got. Még rá­me­het az egész hol­na­pi nap is.

– Nem­hogy a hol­na­pi nap, még a ma este sem me­het rá vá­la­szolt Mel éle­sen. – Ezt a ki­fu­tót azon­nal sza­bad­dá kell ten­ni… – Hir­te­len ab­ba­hagy­ta, mert va­la­mi rossz elő­ér­zet fog­ta el. A re­pü­lő­tér túl­só vé­gé­ből ide­hal­lat­szott a haj­tó­mű­vek dü­bör­gé­se, a szél zú­gá­sát is túl­szár­nyal­va. A zaj időn­ként fel­erő­sö­dött, majd le­hal­kult, ahogy egy-egy já­rat a le­ve­gő­be emel­ke­dett. Egyi­ket kö­vet­te a má­sik. Ar­ra­fe­lé rend­ben volt min­den. De itt?

Röp­ke ér­zés volt: egy ké­szü­lő­dő na­gyobb csa­pás elő­ér­ze­te.

Egy­szer ré­gen már ha­tal­má­ba ke­rí­tet­te ugyan­ez az ér­zés, s most eszé­be ju­tott a vég, ame­lyet ak­kor tel­jes­ség­gel kép­te­len volt el­ke­rül­ni…

Új­ból a 707-esre pil­lan­tott. Jó­zan eszé­re hall­gat­va tisz­tá­ban volt az­zal, hogy az el­tor­la­szolt ki­fu­tó­tól és a Me­ado­wood fe­let­ti re­pü­lé­sek okoz­ta ké­nyel­met­len hely­zet­től el­te­kint­ve az ügy ár­tal­mat­lan. Bal­eset tör­tént, sé­rü­lé­sek és szem­mel lát­ha­tó ká­ro­so­dá­sok nél­kül. Sem­mi több.

– Jöj­jön a ko­csim­hoz – szólt az Aéreo-Me­xi­can em­be­ré­hez. – Rá­szál­lunk a rá­di­ó­ra, lás­suk, mi tör­té­nik.

Mi­előtt ki­szállt, nem kap­csol­ta ki a ko­csi fű­té­sét, úgy­hogy most kel­le­mes me­leg fo­gad­ta őket. Ing­ram el­is­me­rő­en dör­mö­gött. Mel a kar­ban­tar­tó szol­gá­lat hul­lám­hosszá­ra han­gol­ta az adó-ve­vőt.

– Egyes jár­mű a Hó­el­len­őr­ző Szol­gá­lat­nak. Danny, a há­rom-nul­lás ki­fu­tón va­gyok, az el­tor­la­szolt ke­resz­te­ző­dés­nél.

Hívd a TWA kar­ban­tar­tó­it, és ér­dek­lődj Joe Pat­ro­ni után.

Danny Far­row hang­ja re­cse­gett vissza a mű­szer­fal­ba épí­tett hang­szó­ró­ból.

– Hó­el­len­őr­ző pult egyes jár­mű­nek. Meg­lesz. És Mel, a fe­le­sé­ged te­le­fo­nált.

– Nem ha­gyott te­le­fon­szá­mot? – kér­dez­te Mel, mi­után le­nyom­ta a mik­ro­fon gomb­ját.

– De igen.

– Egyes jár­mű Hó­el­len­őr­ző Szol­gá­lat­nak. Danny, légy szí­ves, hívd fel. Mondd meg, hogy na­gyon saj­ná­lom, de ki­csit kés­ni fo­gok. De ezt csak Pat­ro­ni után.

– Ér­tet­tem. Tartsd a kap­cso­la­tot. – A mik­ro­fon el­né­mult. Mel ka­bát­ja alá nyúlt, s elő­vett egy cso­mag Marl­bo­rót.

Oda­kí­nál­ta Ing­ram­nek.

– Kö­szö­nöm.

Rá­gyúj­tot­tak; az ide-oda moz­gó ab­lak­tör­lő­ket bá­mul­ták.

Ing­ram az Aéreo-Me­xi­can jet ki­vi­lá­gí­tott pi­ló­ta­fül­ké­je felé in­tett a fe­jé­vel.

– Ott fent az a nya­va­lyás ka­pi­tány va­ló­szí­nű­leg te­le­sír­ja a szomb­re­ró­ját. Leg­kö­ze­lebb úgy fog­ja fi­gyel­ni a kék irá­nyí­tó­fé­nye­ket, mint ol­tá­ron a gyer­tyát.

– A maga em­be­rei me­xi­kó­i­ak vagy ame­ri­ka­i­ak? – kér­dez­te Mel.

– Mind ame­ri­ka­i­ak va­gyunk. Csak a ma­gunk­faj­ta má­ni­á­ku­sok ké­pe­sek ilyen ro­hadt idő­ben dol­goz­ni.

Meg­szó­lalt a rá­dió­ve­vő.

– Hó­el­len­őr­ző Szol­gá­lat egyes jár­mű­nek – hal­lat­szott Danny Far­row hang­ja. – Joe Pat­ro­ni pil­la­nat­nyi­lag for­gal­mi du­gó­ban vesz­te­gel. Leg­alább még egy órát el­tart­hat. üze­ne­tet kül­dött. Hall­ha­tó vol­tam ed­dig?

– Hall­ha­tó – vá­la­szolt Mel. – Jö­het az üze­net.

– Pat­ro­ni fi­gyel­mez­tet, vi­gyázzunk, ne­hogy a je­len­le­gi­nél még mé­lyebb­re süllyed­jen a gép. Amíg oda nem ér, az Aéreo­Me­xi­can em­be­rei ne pró­bál­koz­za­nak a gép ki­moz­dí­tá­sá­val.

– Oké – vá­la­szolt Mel, meg­bök­ve a mik­ro­fon kap­cso­ló­ját.

– Még nem vé­gez­tem. A TWA újabb ki­se­gí­tő csa­pa­tot ál­lít össze. És Mel, az asszony megint hí­vott. Át­ad­tam az üze­ne­ted. – Danny hang­já­ban Mel érez­te a té­to­vá­zást, mi­vel ő is tud­ta, hogy be­szél­ge­té­sü­ket min­den­ki hall­ja, aki­nek rá­dió­ve­vő­je a kar­ban­tar­tók hul­lám­hosszá­ra van be­ál­lít­va.

– Nem örül kü­lö­nö­seb­ben, ugye? – kér­dez­te.

– Azt hi­szem, nem. – Má­sod­perc­nyi szü­net után foly­tat­ta. – Leg­jobb len­ne te­le­fon­kö­zel­be ke­rül­nöd, amint csak tudsz.

Mel fo­gad­ni mert vol­na, hogy Cin­dy a szo­kott­nál is éle­sebb han­gon be­szél­he­tett Danny­vel, az csak ud­va­ri­as­ság­ból nem tett em­lí­tést róla.

Ing­ram szo­ros­ra von­ta ma­gán az ano­rá­kot, fel­húz­va vas­tag kesz­tyű­jét.

– Kösz a me­le­gért. – Az­zal gyor­san be­vág­ta maga mö­gött a ko­csi aj­ta­ját. Né­hány pil­la­nat múl­va már a hó­buc­kák közt buk­dá­csolt a be­kö­tő­pá­lyán álló mun­ka­gé­pek felé.

A rá­di­ón hal­la­ni le­he­tett, hogy Danny Far­row a kar­ban­tar­tók Hó­köz­pont­já­val be­szél. Mel meg­vár­ta a be­szél­ge­tés vé­gét, majd adás­ra ál­lí­tot­ta ké­szü­lé­két.

– Itt egyes jár­mű, Danny. In­du­lok a Con­ga Vo­nal­hoz.

A re­pü­lő­tér hó­el­há­rí­tó rend­sze­ré­nek elő­re­tolt, rög­tö­ni be­avat­ko­zás­ra kész ala­ku­la­ta, a Con­ga Vo­nal je­len­leg az egy-he­tes ki­fu­tó­pá­lyán, a mező bal ol­da­lán tar­tóz­ko­dott. Sze­mé­lye­sen akart meg­győ­ződ­ni ar­ról, hogy De­m­erest ka­pi­tány Hó­bi­zott­sá­gi je­len­té­se az iga­zat tük­rö­zi-e, vagy csak rossz­in­du­la­tú.