10.
Körülbelül ugyanabban az időpontban, amikor a meadowoodi polgárok gyűlése folyt – mert az információ, amelyet az irányítótorony főnöke korábban Mel Bakersfeldnek továbbított, teljes mértékben megfelelt a valóságnak – a város egy másik pontján egy tönkrement építési vállalkozó, név szerint D. Ó. Guerrero, megadta magát a balsorsnak.
Guerrero jó tizenöt mérföldnyire a repülőtértől, a South Side egyik kopott, lift nélküli épületében tartózkodott; szobája ajtaját magára zárta. A lakás, nem messze a vágóhídi istállóktól, az 51. utca egyik lármás, koszos étkezdéje felett volt.
D. Ó. Guerrero szikkadt, sovány, kissé hajlott hátú ember volt. Keskeny álla előreugrott, fakósárga arcában mélyen ültek a szemek, vékony, vértelen ajkai felett seszínű bajusz, ösztövér nyakán kidudorodott az ádámcsutka. Kopaszodott.
Szünet nélkül dohányzott; csikkről gyújtott rá az újabb cigarettára. Ráfért volna a borotválkozás meg egy tiszta ing; izzadt, noha a szoba, ahova bezárkózott, fűtetlen volt. ötven événél jóval idősebbnek látszott.
Guerrero nős ember volt, már tizennyolc éve. Házassága jónak volt mondható. D. Ó. – jóformán csak ezeken a kezdőbetűkön ismerték – és Inez Guerrero egyenlő partnerként fogadták el egymást, a más partnerre való vágyakozás gondolata soha fel sem ötlött bennük. D. Ó. Guerrero nem érdeklődött különösebben a nők iránt; gondolatait elsősorban az üzlet, a pénzügyi manőverek foglalkoztatták. De az elmúlt év folyamán sorozatos balsikereket szenvedett, a jómódból a szegénység szélére sodródott, és tágas, kényelmes, bár jelzáloggal terhelt, villanegyedbeli házukból ebbe az ütött-kopott, huzatos, svábbogaraktól nyüzsgő kétszobás lakásba voltak kénytelenek költözni.
Inez Guerrero nem rajongott ugyan a helyzetért, amelybe jutottak, de minden tőle telhetőt megtett, hogy férje ne érezze annyira vesztesége súlyát. Guerrero azonban egyre kedvetlenebb lett, s olyan ingerült, hogy jóformán még a beszélgetés is lehetetlenné vált vele. Néhány hete dührohamában meg is ütötte Inezt, és bár az megbocsátott volna neki, nemcsak hogy bocsánatot nem kért tőle, hanem azóta sem hozta szóba az esetet. További tettlegességektől tartva, felesége röviddel az eset után Clevelandben férjnél levő nővéréhez küldte tizenéves gyermekeiket, egy fiút és egy lányt, s ő maga állást vállalt egy kávéházban. Felszolgálóként dolgozott, és az élelemre való pénzt elő is teremtette. Férje mintha észre sem vette volna a gyerekek vagy felesége távollétét; egyre levertebb és zárkózottabb lett.
D. Ó. Guerrero jelenleg egyedül tartózkodott a lakásban, Inez munkában volt. Nem kellett volna bezárkóznia a kis hálószobába; csak azért tette, hogy magányát még biztosabbnak érezhesse.
D. Ó. Guerrero rövidesen a repülőtérre szándékozott indulni. A Trans America ma esti, Rómába induló Kettes járatára érvényesített jegye az egyik rozoga székre hajított nagykabátja zsebében lapult.
Inez Guerrero nem tudott a Rómába szóló jegyről, sem arról, hogy férje azt mi célból szerezte be.
A négyszázhetvennégy dolláros, menettérti Trans Americajegy csalás révén került D. Ó. Guerrero birtokába. Az összeg első részleteként negyvenhét dollárt fizetett ki érte – a pénzhez úgy jutott, hogy zálogba tette felesége utolsó értéktárgyát, az anyjától rámaradt gyűrűt – és ígéretet tett, hogy az öszszeg többi részét két éven belül havi részletekben fogja kiegyenlíteni.
Valószínűtlen volt, hogy betartja ígéretét.
Egy valamire való pénzintézet még egy Peoriáig szóló buszjegy árát sem hitelezte volna D. Ó. Guerrerónak, nemhogy egy római repülőút költségét. A róla gyűjtött információkból kiderült volna, hogy a Guerrero Contracting Inc. lakásépítő vállalkozás egy éve már, hogy csődöt jelentett.
Egy még tüzetesebb vizsgálat azt is kiderítette volna, hogy az utóbbi hónapok folyamán Guerrero újabb adósságokba keveredett, hogy három hete tartozik lakásának bérével, s hogy büntetőeljárás és börtön fenyegeti. D. Ó. Guerrero anyagi helyzete nullpont alá süllyedt.
A légitársaságok viszont könnyen vették a hitelnyújtást.
Utasaik az évek során különös becsületességről tettek tanúságot, a társaságokat feltűnően kevés, törlesztetlen adósságból származó veszteség érte. A Guerrero-szerű pénztelen alakok ritkán okoztak nekik gondot, nem is készültek fel az ilyen fogások elhárítására.
Két egyszerű eszközzel kerülte el a legfelületesebb hitelképesség-vizsgálatot is. Elsőnek „munkáltatói igazolást” állított elő; egyik kimúlt – de nem csődbe ment – vállalkozása cégjelzéses papírjára gépelte, saját postafiókszáma szerepelt rajta a vállalat címeként. A második trükk az volt, hogy az igazolás megszövegezésében szándékosan elírta családnevét, „B” betűt gépelt a „G” helyett, így a kliensek szokványos ellenőrzésekor a „Buerrero” semmit sem mondott, ellentétben ártalmas információkkal szolgálható, helyesen írt nevével. Társadalombiztosítási kártyáján és hajtási engedélyén is gondosan megváltoztatta a kezdőbetűt. Nevét a két iraton azóta már kijavította. A részletfizetési kötelezvényt úgy írta alá, hogy egyformán lehessen „G”-nek vagy „B”-nek olvasni.
Az elírást az a tisztviselő folytatta, aki tegnap „D. Ó.
Buerrero” névre állította ki repülőjegyét. Guerrero úgy vélte, hogy kétségek felmerülése esetén a repülőjegy és a „munkáltatói igazolás” egyetlen betűhibája valós tévedésnek fog hatni.
Mindenesetre ma este, mikor jelentkezni fog a repülőtéren, helyesbítteti az elírást mind a jegyén, mind a Trans America utasjegyzékén, nehogy tévedés merülhessen fel személyazonosságát illetően. Ez is hozzátartozott a tervéhez. D. Ó. Guerrero terve az volt, hogy felrobbantja a Kettes Járatot. Ő maga is megsemmisül, halála viszont értékes lesz. Erről gondoskodni fog.
A Trans America-járat indulása előtt hetvenötezer dollárt érő életbiztosítási kötvényt fog kiváltani, felesége és gyermekei javára. úgy gondolta, hogy ezzel a végső gesztussal hasznukra lehet. Hitte, hogy cselekedete szeretetből fakadó önfeláldozás.
Elkeseredés fűtötte hibbant elméjében fel sem merült a Kettes Járat többi utasának és személyzetének sorsa. Nem érdekelte, hogy ők is elpusztulnak. Ők csak annyiban érdekelték, hogy mennyiben zavarhatják a tervét.
Meggyőződése volt, hogy számításba vett minden eshetőséget. Senki sem tudja majd bizonyítani, hogy nem állt szándékában kifizetni a jegy árának részleteit. Szándékosan váltott menettérti jegyet, mert azt a látszatot akarta kelteni, hogy a visszautat is meg szerette volna tenni. Választása azért esett éppen a római járatra, mert Olaszországban élő második unokatestvérét még sosem látta, és Ineznek többször említette, hogy szeretné meglátogatni. Ezáltal utazása logikusnak is tűnhet.
D. Ó. Guerrero már hónapok óta foglalkozott tervével.
Tanulmányozta azoknak a légi katasztrófáknak a történetét, amelyeket életbiztosításból hasznot húzni akaró egyének okoztak. Meglepően sok volt az ilyen példa. A nyilvántartott esetekben, ha a katasztrófa után folytatott vizsgálat fényt derített az okra, a gyilkosságért felelős személyek biztosítási kötvényeit érvénytelenítették. A gépek roncsainak felkutathatósága kulcsfontosságú tényező volt. Ha sikerült megtalálni a gépek maradványait, a vizsgálatot végző gyakorlott szakemberek általában eredményesen kiderítették a tragédiák okait.
Amennyiben ég és föld között következett be a robbanás, megmaradtak az árulkodó nyomok. D. Ó. Guerrero választása azért esett a Trans America járatára, mert az Aranyhajó útjának nagy részét óceán felett teszi meg – ott pedig semmi lehetőség a felrobbant gép maradványainak felkutatására.
Egy utastájékoztató kiadvány alapján kiszámította, hogy négyórás repülés után a Kettes Járat az Atlanti-óceán középső része fölé kerül. Utazás közben ellenőrizni, és amennyiben szükséges, módosítani fogja számításait a kapitány mikrofonon közvetített szokásos tájékoztatásai alapján. Az útvonal egy bizonyos, meghatározott pontján – Új-Foundlandtól nyolcszáz mérföldnyire keletre – robbantani fog. A repülőgép, vagy ami megmarad belőle, ólomként zuhan majd az óceánba, s a roncsot soha nem fogják megtalálni. Szabotázsra utaló bizonyítékok híján az életbiztosítást teljes egészében kifizetik a feleségének.
Minden egyetlen részleten, a robbanáson múlik. A robbanószerkezetet maga szándékozott a gép fedélzetére vinni és saját kezűleg működtetni. Most hálószobájába zárkózva ezt a szerkezetet állította össze; mint építkezési vállalkozó, értett a robbanóanyagokhoz.
Öt fontos alkotóeleme volt a szerkezetnek; három dinamitrúd, egy drótokkal ellátott apró gyutacs, valamint egy tranzisztoros rádióba való elem. A kis méretű, Du Pont Red Cross Extra dinamitrudak különösen nagy hatóerejűek negyvenszázalékos nitroglicerin-tartalmuk miatt. Egy és egynegyed hüvelyk vastagok voltak, hosszúságuk nyolc hüvelyk.
Egy dobozba rejtette őket. A doboz egyik vége nyitott volt.
A hat és fél millió dolláros repülőgép megsemmisítésére hivatott felszerelés alig öt dollárba került.
Szigetelőszalaggal aktatáskájába rögzítette a dinamitot tartalmazó dobozt. Mellé került a ruhacsipesz meg az elem. Az elem süti majd el a töltetet. A ruhacsipesz a kapcsoló szerepét tölti be, amely a megfelelő pillanatban zárni fogja az elem táplálta áramkört.
Kezei remegtek. Patakokban öntötte el a verejték. Visszatartott lélegzettel erősítette a dinamittal érintkező gyutacsból kivezető drótot a ruhacsipesz egyik szárára. Rendkívül óvatosan a csipesz másik szárára is drótot erősített. Most már csak a ruhacsipesz két szára közé helyezett plasztiklapocska akadályozta az áramkör záródását – és a robbanást.
A vékony műanyag lapocska egyik széle át volt fúrva. D. Ó. Guerrero fogott egy zsineget, és egyik végét átdugva a lyukon, megcsomózta; vigyázott, nehogy közben elmozdítsa helyéről a műanyag lapot. A zsineg szabad végét az aktatáskából a fogantyú alatt kivezető, már meglevő furaton fűzte át, majd megcsomózta, nehogy visszacsússzon a táska belsejébe. Elég lazára hagyta a zsineg táskában levő részét. Végül a kilógó végre apró hurkot kötött, éppen csak akkorát, hogy az ujja átférhessen rajta, majd levágta a felesleget.
Ennyi volt az egész.
Egyik ujját beakasztja a hurokba, megrántja a zsineget, egyből keringeni kezd az áram, és a pokoli, azonnali robbanás a közelben minden és mindenki számára a véget jelenti.
Mikor végzett, lazított, rágyújtott, és kajánul elmosolyodott. Egy ilyen bomba robbanását semmi sem akadályozhatja meg – sem víz, sem revolvergolyó, sem hősi gesztus – ha egyszer meghúzták a zsineget.
A cigaretta füstjétől hunyorogva papírlapokat helyezett az aktatáskába, elfedve velük a dinamitot, ruhaszárító csipeszt, drótokat, elemet és zsineget, hogy ha bármilyen okból kinyitná a táskát, tartalma ártatlannak lássék. Becsukta és lezárta az aktatáskát.
Az ágy mellett levő olcsó ébresztőórára pillantott. Nyolc múlt néhány perccel; nem egészen két óra volt a járat indulásáig. Ideje elindulni. Földalattival fog a légitársaság kirendeltségéig utazni, ott pedig felül a repülőtéri buszra. Éppen annyi pénze maradt, hogy elég legyen a földalattira és az életbiztosítási kötvényre. Gyorsan belebújt télikabátjába, s belső zsebében kitapogatta a Rómába szóló jegyet.
Kinyitotta a hálószoba ajtaját, és átment a szegényesen berendezett nappaliba, kezében vigyázva tartott aktatáskájával.
Még egy utolsó tennivaló! Levél Ineznek. Keresett egy papírdarabot meg egy ceruzát, és másodpercnyi gondolkodás után írni kezdett.
Néhány napra el kellett utaznom. Remélem, rövidesen jó hírekkel foglak meglepni.
Aláírás: D. Ó.
Hiba lenne ennél többet mondani. Később, még ha nem találják is meg a Kettes Járat roncsait, a nyomozók mikroszkóppal fogják ellenőrizni az utasok névsorát. Többi hátrahagyott iratával együtt ezt a levelet is aprólékosan megvizsgálják majd.
Egy asztalra tette a cédulát, ahol Inez biztosan meglátja.
A lépcsőkön lefelé menet egyik kezével feltűrte kabátja gallérját, a másikban a táskát fogta szorosan. Fogantyút markoló, behajlított ujjai közelében ott volt a kis hurok.
Kilépett a South Side-i házból, és elindult a földalatti felé.
Még mindig havazott.