A Fekete-hegység aranya
Az Abraham Lincoln-erőd Észak-Dakotában épült. Az 1874-ben elkészült erőd parancsnokává Custert 1873-ban nevezték ki. Előbb a Hetedik Lovasezred foglalta el szálláshelyét. Custer tábornok később érkezett. Végül Elizabeth Custer csatlakozott férjéhez, hogy megossza vele a sivár katonaélet mindennapjait. Az ifjú tábornok életének legboldogabb időszakát élte, de nem csupán felesége érkezése tartotta izgalomban. Alig győzte kivárni, hogy ismét indián földre léphessen, és összemérje erejét a fekete-sárga harci színűre festett indián harcosokkal, tudta, hogy a rézbőrűek figyelik majd minden lépését, és türelmetlenül várta, hogy felhangozzék a támadást jelző kürtszó. Elképzelte, amint az ezred szürke, fekete és pej lovai fergeteges vágtába kezdenek.
Custer nem ok nélkül kereste a veszélyt, a harcot. Az előző nyáron a Yellowstone folyónál Stanley tábornok parancsnoksága alatt kétszer is vereséget szenvedtek a sziúktól. A második alkalommal Custer egysége csak azért kerülte el a teljes megsemmisülést, mert Stanley gyalogsága időben közbeavatkozott. Custert nagy szégyen érte: parancsmegtagadásért Stanley letartóztatta.
Sárga Haj jól elraktározta magában a yellowstone-i csata emlékét, és annak az indiánnak a nevét, aki két jó barátját – doktor Holzingert, a Hetedik Lovasezred derék állatorvosát és a Lincoln-erőd népszerű kantinosát, Balarint – is megölte. A gyűlölt név így hangzott: Esőáztatta Arc. „Bárcsak összehozna vele a sors!", merengett Custer, „majd én megmutatom ezeknek a vadaknak, csak próbáljanak ujjat húzni az ezredemmel. Keményen megleckéztetem őket/'
1874. június 2-án a Hetedik Lovasezred Custerrel az élen elhagyta az Abraham Lincoln-erődöt: 400 fő lovasság, 200 gyalogos, az ezredzenekar, 100 szekér, 3 Gatling-géppuska, egy 3 inches ágyú, egy marhacsorda az élelmezésre, valamint újságírók, fotósok és vállalkozó szellemű meghívottak alkották a menetoszlopot. Custer kínosan ügyelt rá, hogy a külvilág tudomást szerezzen dicső tetteiről. Az idősebb tisztek, mint Reno és Benteen, jókat viccelődtek ezen, mondván, ha a tábornok reggel borotválkozás közben megvágja magát, előtte biztos odarendeli a fotósokat.
Minden hibája ellenére a tábornok nagy népszerűségnek örvendett. Maga az elnök – aki egyébként nem kedvelte – is kénytelen volt engedményeket tenni a Washita hosszú hajú hősének. Grant eleinte hallani sem akart róla, hogy Custer részt vegyen a hadjáratban, azt pedig, hogy ő legyen a parancsnok, kizártnak tartotta. De Terry és Sheridan tábornok addig járt a nyakára, mígnem a polgárháború veterán északi főparancsnoka meggyőződése ellenére kinevezte Custert a hadjárat parancsnokává.
„Komplett őrült az a fickó, ráadásul messze nem olyan jó katona, mint azt a balkörmű újságírók terjesztik róla", morgott az elnök.
A régen várt pillanat: Sárga Haj ismét a Hetedik Lovasezred élén lovagol. Tudja, hogy a sziúk várnak rá, de ő majd leszámol velük. Vörös Felhővel és azzal a szerződésszegő, hazug Esőáztatta Arccal. Megkapják, ami jár nekik!
Teltek a napok, de a sziúknak semmi nyomuk nem volt. A menetoszlop előtt cserkésző éles szemű indián felderítők rendre üres kézzel tértek vissza. Sehol egy patanyom vagy egy sastollas fejdísz a távolban.
A harmadik hét végén délnyugaton feltűntek a Fekete-hegység körvonalai. A vidék kezdett egyre barátságosabbá válni. A katonák tekintete valósággal falta a táj szépségeit. Életükben először jártak ezen a pompás vidéken. Hát ilyen a kegyetlen vademberek szent hegye! Kezdték megérteni, hogy a síksági indiánok miért féltik, óvják annyira ezt a vidéket, miért cserélik fel időnként az egyhangú prérit a vadban gazdag, őseik szellemének otthont adó titokzatos hegyekkel.
Custer alig talált szavakat, lenyűgözte a természet gazdagsága, sokszínűsége. „Minden olyan tökéletes, hogy az képtelenség. A patak vize kristálytiszta és délben is jéghideg", áradozott. Az emberek és a lovak hol térdig érő fűben gázoltak, hol pedig a réteket felváltó fenyvesekben törtek utat maguknak, tavak és patakok százai mellett haladtak el. A levegő egyszerre volt oxigéndús és lágyan simogató, de elég hűvös a préri forró, fojtogató levegőjéhez képest.
„Nincs még egy ilyen gazdag vidéke a hazának, ahol a honpolgár mindent készen kap a természettől. A vadon termő gyümölcsök sokkal ízletesebbek, mint a farmokon termesztettek. A marhákat télen is a szabadban lehet tartani, bőven találnak maguknak eleséget", lelkendezett tovább a tábornok.
A Custer-expedíció mást is talált, olyasmit, amit az indiánok értéktelen sárga fémnek tartottak: aranyat. Az a néhány szerencsevadász, aki a környéken tartózkodott, nem okozott gondot, mert kevesen voltak. A probléma akkor kezdődött, amikor hatvan nap elteltével Custer ezrede visszatért az erődbe, ahonnan világgá kürtölték a nagy felfedezés hírét.
Kitört az aranyláz.
Tömegek özönlöttek a Fekete-hegységbe, ami súlyos konfliktushelyzet kialakulásához vezetett az indiánokkal. A tét a Pa sapa volt. A kormány ismét kényszerhelyzetbe került, és Vörös Felhőnek megint fel kellett szállnia a Vas Lóra. Washingtonban a Fehér Atya közölte vele, hogy megvásárolja a Pa sapát. Vörös Felhőnek csak annyi dolga lett volna, hogy aláírja az erről szóló szerződést. A sziú törzsfőnök maga elé meredt. Szóval a sápadtarcúak bolondnak nézik. Úgy bánnak vele, mint egy akarat nélküli bábbal. Mit is mondhatott volna? Csapdába csalták. Tavasszal, amikor pezsegni kezd a természet, és a musztángok megerősödnek a zsenge legelőkön, akkor majd megtudják Washingtonban, hogy népe mit határozott.