II. RÉSZ

A PA SAPA

Vörös Felhő szerződést köt

1870-et írunk. A síksági indiánok súlyos veszteségeket szenvedtek. Custer tábornok kímélet nélkül elbánt velük. A sejen és az arapahó törzsek többsége kénytelen alávetni magát a fehérekkel kötött szerződéseknek. Az indiánok megindulnak a számukra kijelölt rezervátumok felé, amelyek akkortájt még hemzsegnek a bölényektől. A Medicine Lodge és a Laramie szerződés leszögezte, hogy a fehér telepesek nem háborgathatják az Arkansas folyótól délre eső vidéket, ami az indiánok örökös vadászterülete marad. Úgy látszott, hogy végre béke lesz a sápadtarcúak és az indiánok között, de a remények gyorsan szertefoszlottak.

Vörös Felhő, a sziúk legbölcsebb főnöke Vas Lóval (vonattal) ment a Nagy Fehér Atyához. Washingtonban rengeteg olyan dolgot tapasztalt, amiről az indiánoknak fogalmuk sem volt. Látta, hogy a sápadtarcúak sokkal többen vannak, mint az indiánok. Megértette, hogy a népe el fog bukni, örökre.

Vörös Felhő sejtette, hogy a sápadtarcúak nem tartják be a szerződésekben foglalt ígéreteket; hogy az indiánok szabadon élhetnek és vadászhatnak úgy, mint régen. A vasútépítő munkások ezerszámra öldösték a bölényeket. A telepesek mindent tönkretettek, amerre jártak. A szent hegyet, a Black Hillst, a sziúk nyelvén a Pa sapát sem kímélték. Mielőtt visszaszállt volna a Vas Lóra, Vörös Felhő még utoljára tájékozódni próbált, és felkérte a washingtoni atyákat, hogy tisztázzák a rézbőrű emberek helyzetét. A belügyminiszter, aki ismerte az indiánok gyermekien őszinte gondolkodását, mindent elkövetett, hogy igazságosan járjon el. Tolmács segítségével szóról szóra lefordíttatta a szerződés végső szövegét a büszke törzsfőnöknek.

Vörös Felhő ekkor értette meg, hogy mit írt alá népe nevében.

Legsúlyosabb felismerése az volt, hogy örökre lemondott a vadtól, főleg a bölényektől hemzsegő vadászterületekről, és egy szűk, behatárolt területre, rezervátumba kell vezetnie népét. Vörös Felhő ígéretet tett, hogy az indiánok nem szedik fel a síneket, nem támadják meg a vasútépítő munkásokat, és nem teszik tönkre a távíróvezetékeket.

A szerződés harmadik pontja kimondta, hogy az indiánok sohase léphetik át a kietlen, vadászatra alkalmatlan rezervátumok határait.

Vörös Felhő őszinte, büszke ember volt. Amikor a tolmács lefordította neki a szerződés szövegét, felkiáltott és felugrott a tárgyalóasztaltól. Villámgyorsan előrántott egy pisztolyt, és ha társai nem fogják le, ott helyben főbe lövi magát. Megtört szívvel kijelentette, hogy azonnal hazaindul, és elbeszéli, mit tettek a fehérek, majd kihúzta magát és így szólt:

„Hiába az írás, a népem sohase fogadja el ezt a szerződést. Mi kevesen vagyunk, ti pedig sokan, mint fű a réten, de nem félünk tőletek, és harcolni fogunk ellenetek, ameddig csak élünk. Becsaptatok minket. Belőlem is hazugot csináltatok. Elég volt. Nem élhetünk békében veletek. Mostantól nem ismerünk titeket!"

A belügyminiszter és néhány jó szándékú kormányhivatalnok próbálta lecsillapítani, de hiába. Grant elnök később csak ennyit mondott: „szóljanak neki, hogy menjen haza és kezdjen el szántani!"