I. RÉSZ

A WASHITA

Kormos Üst tábora

A Hetedik Lovasezred zsákmányra éhes farkasként lopakodott az alvó indiántábor felé, a jeges téli éjszakában. Egy hóval telt vízmosásnál Custer megállította a menetoszlopot. Az emberek és a lovak lehelete; megannyi ezüstös páraoszlop fúródott a fagyos levegőbe. Csak a zablák zörgése és a nyeregbőr nyikorgása hallatszott.

A dombokon túl a Washita folyó partján, a közös téli táborhely biztonságában gyanútlan sejen, arapahó és kájova indiánok sátrai álltak. Amerika rézbőrű gyermekei tudták, hogy minden ellenszegülésükkel csak maguknak ártanak, de hittek benne, hogy egyszer minden jóra fordul. Addig is túl kell élniük a telet.

Vörös Felhő 1868-ban békeszerződést kötött a Fehér Atyával Washingtonban. A jó hír a Washita partjára is eljutott. Kormos Üst és a többi főnök ígéretet tett népének, hogy többé nem kell rettegniük a lovas katonáktól.

De hiába minden békeszerződés, mert a Hetedik Lovasezred más parancsot kapott, és a katonák most ott lapulnak a hóbuckák mögött, az indiánokra lesve. A parancs értelmében Custer ezredének akkor kell lecsapnia az indiánokra, amikor a Nagy téli tábor legyengült indián lovai nem győznék a versenyfutást az egész télen jól abrakolt, erős katonalovakkal.

Custer nem fogja vissza embereit. Egyetlen cél lebeg szeme előtt: az indiánok nem menekülhetnek, soha többé nem lehetnek szabadok.

Bűnhődniük kell a sok vérontás miatt. Augusztusban a Lazac-folyónál tizenöt fehér embert mészároltak le, és elraboltak öt nőt. A Köztársaság-folyónál is sok telepest megöltek. Szeptemberben a Cimarron-gázlónál felgyújtottak egy ekhós szekeret. Tizenketten vesztek oda. Fort Wallace közelében hat férfit öltek meg. A spanyol-elágazásnál a nőket és a gyermekeket sem kímélték. Kegyetlen gonosztettek ezek, de az indiánok úgy érezték, bosszút kell állniuk korábbi sérelmeikért.

Custer nem indiángyűlölő.

Nem érdeklik az előzmények, és tisztában van vele, hogy az indián büszkesége nem tűri, hogy megalázzák, de katona, és kötelessége végrehajtani a parancsot. A tábornok sátrába rendelte a tiszteket és a nyomkereső felderítőket. Jelen volt öccse, Tom Custer és Benteen százados. A felderítők egytől egyig a vadnyugat legendás alakjai: Apacs Bili, Kalifornia Joe, Ben Clark, a mexikói félvér, Romero és Erős Kötél, az oszidzs indián. Ők már a legképtelenebb helyzetekből is kivágták magukat, ahogy mondani szokták, „még a levegőben is eligazodnak". Most azonban bajban vannak, Custer feszült, ideges.

– Uraim, feltételezem, fogalmuk sincs róla, hogy hol vagyunk. Híres ösztöneik, úgy tűnik, ezúttal cserbenhagyták önöket. Azért ne essenek kétségbe, mert nálam van az iránytűm, és sötétben is megmondom, merre járunk. Megnyugtatom önöket, hogy nem tértünk el a céltól, egyenesen az indiántábor felé haladunk. Sárga Haj (ez Custer indián neve) viselkedésével elárulta gyenge pontját: nem bírja elviselni, ha parancsnoki képessége és tévedhetetlensége bármi módon sérül, vagy csorbát szenved.

– Még egyszer mondom, jó irányba haladunk.

Ekkor előlépett az apró termetű oszidzs felderítő, és megrázta a fejét.

– Iránytűnek nincsen füle, nem hallja, amit indián.

Custer ismerte az indiánokat, tudta, hogy hagyni kell a felderítőt, hadd beszéljen.

– Mondd el, mit tudsz, Erős Kötél! Hallgatunk.

– Iránytű nem hallja kutyaugatás, de Erős Kötél igen – hangzott a válasz.

– Ebben a hóviharban? Biztos vagy venne? – ellenkezett Custer.

– Erős Kötél nem téved, hallja kutyaugatás és odavezet.

– Merre? – kérdezte Custer.

– Nem messze innen, a dombokon túl, ha követsz engem, te is hallani fogod.

– Uraim! – csattant a tábornok hangja –, azt hiszem, Erős Kötélnek igaza van. Megnézzük, mi a helyzet arrafelé. Az összes felderítő velünk jön. Benteen, Elliot és Gibbs, maguk az ezreddel nagyon óvatosan követnek minket. Tilos a beszéd és a füstölés! Ne maradjanak le túl messzire tőlünk!

Sárga Haj villámgyorsan döntött és cselekedett.

– Remélem, tudja mit csinál – szólt egy tiszt.

– Az bizony nem ártana – tette hozzá a másik –, mert valahol odakint Kormos Üst táborában száznyolcvan sejen tipi áll. Ez legalább háromszázötven harcost jelent, nem beszélve az arapahókról és a kájovákról.

Romero szerint lehetnek akár ezren is.

– A tábornok akkor is megtámadná őket, ha tízezren lennének – mondta valaki.

A jelenlevők közül Benteen százados szolgált legrégebben Custer mellett, ő ismerte legjobban.

– Egy napon, amikor szembekerül azzal a tízezer vademberrel, mindannyian azt kívánjuk majd, bárcsak messze onnan, egy másik ezredben szolgálnánk.

– Ön nem túl lelkes uram! – nevetett egy fiatal hadnagy.

– Szerintem legyőzi őket, ha egyáltalán lesz ilyen ütközet. Mi a véleménye, uram?

A százados elindult a sátor kijárata felé, közben odabiccentett a hadnagynak.

– Az a véleményem, hogy önök mindketten bolondok.