XLVIII

Meg­in­dult a nép­ván­dor­lás a ha­jó­ra a Grand Ho­tel­ből. Pet­rov­na bá­ró­nő és Jö­rens kis­asszony együtt utaz­nak a já­vai he­gyek közé. Lind­man és sig­no­ra Rel­li Olasz­or­szág­ba ké­szül­nek, ahol há­zas­sá­got köt­nek… Hac­ker mint Bruns ma­gán­tit­ká­ra, a sang­ha­ji re­pü­lő­gép­re fog­lalt két he­lyet. Makk­egész­sé­ge­sek. A szo­bák ki­ürül­nek, a sze­mély­zet ott­fe­le­dett hol­mik után ku­tat, Odet­te Duf­le­urt a men­tők egy sza­na­tó­ri­um­ba szál­lít­ják, és zu­hog az eső.

A ho­tel üveg­por­tá­lé­ja alatt egy verk­li sír…

Mar­j­orie egy éj­sza­ka alatt meg­öre­ge­dett… Doddy el­tűnt… Az ék­sze­rek­kel… Ha­za­me­het­ne… hi­szen van ali­bi­je… sig­no­ra Rel­li ven­dé­ge volt. De mit mond Art­hur­nak az ék­sze­rek­ről?… Nem le­het így ha­za­men­ni… Hát hová?…

Egy pil­lan­tást vet a üveg­zöld, ba­rát­ság­ta­lan víz felé… Nagy ma­da­rak száll­nak a vak ég alatt…

Igen… nincs más!

– Bo­csá­nat. – Egy szol­ga ál­lít­ja meg a vesz­ti­bül­ben. – Ezt fenn mél­tóz­ta­tott fe­lej­te­ni a szo­bá­ban. – És át­nyújt­ja… az ék­szer­ka­zet­tát!

Mar­j­orie ki­nyit­ja… A ha­já­ba nyúl… Itt van… mind… mind…

Meg­őrült?… Le­het?

– Ki maga? – kér­de­zi li­heg­ve.

– Egy szol­ga. A sors szol­gá­ja. Még ez egy­szer, asszo­nyom… De utol­já­ra… Ugye, érti?… Be­csül­je a fér­jét, és örül­jön a gyer­me­ké­nek… Au re­vo­ir…

A sors szol­gá­ja el­tű­nik. El­der­hez megy.

– Mi­lyen sze­ren­cse, öre­gem – mond­ja –, hogy meg­ta­lál­tad Maud szo­bá­já­ban az ék­sze­re­ket. Én el­fe­led­kez­tem ró­luk, pe­dig ta­lán az éle­tét men­tet­te meg en­nek a nő­nek…

– Gye­re – mond­ja El­der –, Ser­gi­us her­ceg és Maud már két órá­ja édes­apád ven­dé­gei. Re­mé­lem, most nem fogsz az es­kü­vő elől pi­zsa­má­ban el­me­ne­kül­ni.

– Nem va­ló­szí­nű.

El­in­dul­nak, de Fé­lix meg­áll.

– Mondd… A tőr, amit el­ha­jí­tot­tam, hogy ke­rült elő?

– A ka­pi­tány csiz­má­já­ban volt.

– Hol?… Ki tet­te oda?

– Én! Nem akar­tam, hogy le­tar­tóz­tas­sa Van­gol­dot. Ezért, mi­után meg­ta­lál­tam a tőrt a kert­ben, be­tet­tem a jó öreg ka­pi­tány csiz­má­já­ba. Csak ne tud­ja meg.

– És a fü­zet a ba­ná­no­xid­dal?

– Már il­le­té­kes ke­zek­ben van. Meg­ta­lál­tam az iro­dá­ban, az inas­ka­bát bel­ső zse­bé­ben, ahogy mond­tad.

– És le­ta­gad­tad előt­tem!

– Le! Mert kü­lön­ben Dec­ker­nek ad­ták vol­na… Gye­rünk.

…A kor­mány­zó vil­lá­já­ban egy csa­pat bol­dog em­ber ül az asz­tal kö­rül. Az eső zu­hog, de ki bán­ja? A kor­mány­zó örül a fi­á­nak, El­der az elő­lép­te­tés­nek és Fé­lix min­den­nek, mert a le­ány ke­zét fog­ja ál­lan­dó­an a te­rí­tő alatt…

Egy új­ság­hír:

…Kü­lö­nös drá­ma ját­szó­dott le a szin­ga­pú­ri Al­ca­zar mu­la­tó­ban. Egy fél­té­keny tán­cos­nő le­lőt­te Erich Kra­mart­zot, aki Doddy né­ven mint tán­cos ar­tis­ta sze­re­pelt a mu­la­tó mű­so­rán. Erich Kra­martz a hely­szí­nen meg­halt…

…Mire a drá­ma utol­só je­le­ne­té­re le­hul­lott egy ha­lot­ti le­pel füg­gö­nye, Kis-La­gon­dát már ál­lan­dó­an a vas­tag, rossz sza­gú, fül­ledt köd ölel­te át.

Egy fi­a­tal pár nász­út­ja so­rán Ha­wai­i­ba ér­ke­zett.