ÖT

Az első három órát épp hogy megúszták. A kilencórai eredmények után nagy pénzeket fizettek ki, a tízórási után már volt némi nyereségük, tizenegykor megint erősen megcsappant szerény tartalékunk.

– Baj van, kölyök – morogta Aroon, és egy majd négyzetméternyi zsebkendővel törölgette kopasz fejét. – Ha így folytatjuk, a következő adatismertetéskor elbuktunk.

– Itt a jó irányzat – mondta Bailey. – Az zavart meg, hogy az egyik köztes elem értéke megváltozott.

– Ha ezt megússzuk, fizessünk és hagyjuk abba.

– Csak még egy óráig játsszunk, Gus.

– Túl sokat kockáztatunk, nem fogunk tudni fizetni!

– Akkor is próbáljuk meg. Hátha sikerül.

– Én meghibbantam – mondta Gus –, de rendben, próbáld meg még egyszer.

Az éjféli adatismertetés után háromszázharmincegy volt a nyereségük. Aroon ekkor már csak tessék-lássék javasolta, hogy hagyják abba. Kettőkor még mindig tartották magukat, annak ellenére, hogy a GNP görbéje megbicsaklott. Háromkor túljutottak a kétezren. Hajnalra az Aroon és Bailey cégnek négyezer-egyszázhatvannégy hitelegysége volt, mind kemény jegyben.

– Fejet hajtok előtted, Bailey – mondta Aroon csodálkozva, és nagy, szőrös kezével kiterítette maga elé az élénk színű műanyag zsetonokat az asztalra. – Egyetlen éjszaka alatt egyhavi pénzt szedtünk össze.

– Ez csak a kezdet, Gus – mondta Bailey. – Csak biztos akartam benne lenni, hogy működnek a képleteim. Most aztán istenigazában belevághatunk.

Gus gyanakodva méregette.

– Mit jelent ez, újabb bajokat?

– Nyitva tartottam a szemem, mióta itt élek a Négy Negyedben. Ha az ember veszi a fáradságot, és gondolkozik, rájön, hogy elég furcsa egy hely, egy egész szubkultúra él itt törvényen kívül, amelyben minden bűnöző és szerencsétlen menedéket találhat. Miért tűrik ezt a zöldek? Miért nem indítanak támadást, tisztítják meg a területet a prekéktől egyszer s mindenkorra, miért nem kapják el a törvényszegőket és a gengsztereket? Akármikor képesek volnának megtenni.

Gus kényelmetlenül érezte magát.

– Gondolom, túl macerás. Mi nem bántjuk őket. A föntiek maradékaiból élünk...

– Neeem – válaszolt Bailey –, ők élnek a mi maradékainkból, még fenn a csúcson is nagyon sokan.

– Hogy a felső szintiek meg a középsők a prekékből élnének? – Gus csak a fejét rázta. – Kezdesz becsavarodni, Bailey.

– Mégis mit gondolsz, ki áll a nagy bukik mögött? Itt nagy pénzekről van szó, minden éjjel több millióról. Mit gondolsz, hova jut ez a pénz?

– Gondolom, a bukik zsebébe. És akkor mi van? De nem tetszik nekem ez a beszéd, idegesít.

– A nagy bukik épp azt akarják, hogy idegesítsen – mondta Bailey. – Nem akarják, hogy az emberek kérdezősködni kezdjenek, és ezzel a rendszert veszélyeztessék. De azért csak tegyünk fel néhány kérdést. Hova kerül a pénz? A felső szintekre, Gus. Ezért hagynak minket békén, ezért engedik, hogy egymás torkát elvagdosva éljünk, hogy kizsebelhessék azokat, akik köztünk a leggazdagabbak. Ez hozza a nagy hasznot.

– A levegőbe beszélsz, Bailey.

– Én is elismerem, hogy ez csak találgatás. De fogadni mernék, hogy igazam van. És ha igazam van, akkora szeletet vághatunk ki magunknak, amekkorát csak meg tudunk emészteni.

– Nézd, eddig minden jól ment, ha kicsiben játszunk, akkor talán nem fognak felfigyelni ránk...

– De fel fognak figyelni ránk. Nehogy azt hidd, mi vagyunk az elsők, akiknek eszébe jutott valami. Egyet nem tehetünk, hogy továbbra is kicsiben játszunk, mert akkor biztosak lesznek benne, hogy csak két kisegér mocorog a szekrény aljában. Nagyban kell dolgoznunk, Gus, csak így blöffölhetjük ki a dolgot.

– Nagyban, négy M-ből... – És Gus mérgesen meredt a zsetonokra, amelyeket az előbb még simogatott.

– Ezek csak morzsák – mondta Bailey. – Ma este nagy tétre megyünk.

– Hogyan?

– Kölcsönkérünk.

– Megőrültél, Bailey! – meredt rá Gus. – Ki...

– Ez az, amit tőled akarok megtudni, Gus. – Az asztalon elétolt egy papírlapot. – Írd le mindenkinek a nevét, akitől a Negyedekben kölcsönkérhetünk egypár százast. Onnantól majd én folytatom.