2.

A két shadoni cél nélkül rótta az utcákat. Óvatosságból azért átsétáltak a szomszédos kerületbe. Amikor visszatértek, Radano megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Még megvan!

– Hogy mi? – rezzent fel töprengéséből Actren.

– Az Enrawell Csillaga, természetesen. Ugye nem azt akarod mondani, teljesen biztos voltál benne, hogy így lesz?

– Kit érdekel? – vont vállat a kardforgató. – Nem az enyém.

Odalent nem ivott már vendég, csak a teremszolgák és a csaposok voltak jelen, ők is sápadtan reszkettek, mint a nyárfalevél és azzal sem törődtek, hogy gazdájuk szeme láttára dézsmálják meg a ház italkészletét.

– Látod? Látod? – mutatott körbe színpadias mozdulattal a kalmár. – Ezek jobban félnek a vendégektől, mint tőlem! Akár szélnek is ereszthetem az egész naplopó bandát!

– Akkor viszont a főnök úrnak kell megmondania nekik, hogy hamarosan záróra – jegyezte meg az egyik idősebb bormester.

A shadoniak eleresztették a fülük mellett a megjegyzést és a felső szintre indultak.

Omar jelent meg a lépcsőfordulóban és elbődült.

– Még két butélia ronellai, egy kis hordó ser, meg egy palack toroni, meg... meg egy nyers tojás a szukénak! –

tette hozzá, a tőle telhető leghalkabb hangon.

– Mi a kránköves pokol történik odabent?

– Tervezgetnek az uraságok – mondta a dzsad ajtónálló.

– Addig jó – bólintott Actren, és lenyomta a kilincset.

Vér nem folyt odabent, az bizonyos, italból viszont annál több. Az illusztris vendégek egyike tompa osztrigakéssel hevenyészett térképet vésett az egyik asztalba; a játékosok most ezt állták körül és a metszett kristály pálinkáspoharakkal ábrázolták a végjáték lehetséges ezernyi kimenetelét.

– Miért bonyolítanánk túl, vegyük meg az egész várost! – jegyezte meg kissé akadozó nyelvvel Szato Atakebune, aki nem szokott hozzá, hogy külvilágiakkal kell lépést tartania ivásban.

– Gazdaságtalan – rázta meg a fejét a bankár.

– Felesleges volna felhívni magunkra a figyelmet – bólintott egyetértően Tharr főpapja. – Elegendő egy minden szempontból biztosítható főépület is.

– Ott van az aréna! – csapott az asztalra lelkesen Airun al Marem. – Ha már ekkora öldöklés várható.

– És mi a páholyból nézhetnénk végig! – ragyogott fel az enoszukei elgyötört arca.

A többiek azonnal rábólintottak.

– Nos, akkor ebben is megállapodtunk – mondta Darton ynevi helytartója, és felemelte a korsóját. – Uraim!

A két shadoni döbbenten figyelte, ahogy az öt hatalmasság egyszerre emelte magasba a poharát és áldomást ittak.

Radano oldalba bökte Actrent.

– Én már megpuhítottam őket, most te beszélsz!

A felföldi lemondóan sóhajtott és előrelépett.

– Uraim... – köszörülte meg a torkát Actren, de senki nem figyelt rá. – URAIM! – ismételte meg, és megütögette egy üvegpohár oldalát tőre lapjával. – Most, hogy ismét bírom osztatlan figyelmüket, megkérdezem, milyen döntést hoztak?

– Ha tisztelt társaim nem emelnek kifogást, én foglalom össze – szólalt meg a Hercegi Bankház feje. Amikor senki sem ellenkezett, a dzsenn folytatta. – Úgy határoztunk, hogy javaslatukat megalapozottnak találván, előre hozzuk a végső döntést. A győztesek azok lesznek, akiknek a jelöltje az adott helyen és időben több gyöngyöt birtokol majd. A döntés öt nap múlva várható, a hely pedig Khasryr város arénája. A részleteket épp most tárgyaljuk.

– Kiváló – biccentett Actren a bankár felé, aki azonban már rég nem figyelt rá, hanem a térképet böngészte.

– Nagyszerű beszéd volt, taknyos. Valósággal az ujjad köré csavartad őket! – jegyezte meg a kalmár.

– Legalább nem rondítottam össze a gatyámat közben, mint te. Különben is, addig jó, amíg élvezik a játékot.

Nézd meg a hercegkapitányt...

Dal Raszisz komótosan újratöltötte poharát, majd biztos kézzel felvázolta az aréna alaprajzát egy üres papírosra.

– Persze gondolnunk kell még a mágikus védelemre is...

– A mágikus védelemről pedig személyesen a concitator magitora gondoskodik majd, ha szükséges – vetette közbe Radano.

Tharr papja elégedetten biccentett.

– Nagyszerű! Én ismerek egy megbízható embert, aki elintéz majd minden egyebet.