4.

Az Égi Fény 3713 évben
A császári korona 3544. esztendejében
 a Kettős Hold ünnepét követő tizenharmadik napon
Alidax városában

A Kupola úgy festett azon a fülledt nyári napon, mintha dögvész sújtotta volna a várost: az Alidaxot irányító államtanács tagjai közül alig kéttucatnyian lehettek jelen.

Alayss az utolsók közt érkezett, ahogy azt ilyenkor az illem megkívánta. Amint belépett az alidaxi palota legrégebbi termébe, azonnal rádöbbent, vagy elárulták, vagy kifürkészték a titkait.

A kilenc boszorkány közül, akiket sikerült megnyernie a tervéhez az elmúlt hetekben, egy sem volt jelen.

Alayss nem hagyta, hogy érzelmei akár egy pillanatra is észrevehetőek legyenek rajta, felszegte fejét és lendületes léptekkel indult a helyére, az uralkodói trón melletti páholyok egyikébe. Közben unottan végigfutatta tekintetét a megjelenteken. A kisebb hatalmú boszorkányokkal és a talpnyalókkal egy pillanatig sem foglalkozott: a támogatásuk adott esetben fontos lehetett, de abban a kérdésben, amelyet most kívánt a Kupola elé tárni, csakis a nagyasszonyok véleménye számított.

Minden alidaxi boszorkányok rangidőse, a gránitszürke hajú, görnyedt hátú vénség, Yan-Groma természetesen ott volt a helyén, hiszen emberemlékezet óta nem maradt távol egyetlen ülésről sem. Abban mindenki egyetértett, hogy korát századokban érdemes mérni, csak abban nem, hogy mennyiben. A lupár vénasszony, aki egykor a Sheral menti puszták vajákosaként kezdte pályafutását, a legenda szerint már legalább négy királynőt szolgált végig az államtanács házfőjeként - és ezt az egyedülálló bravúrt jó eséllyel csakis azért tudta túlélni, mert bármi történt, bárhogy is alakult Alidax sorsa, talán ő volt az egyetlen olyan boszorkány a városban, aki sosem vágyott uralkodásra.

Sathrana, a harminc tavaszt látott, kevert vérű szuka vele szemben ült, szokása szerint most is majdhogynem meztelenül, alig tenyérnyi selyem mögé rejtve szemérmét.

Alayss ki nem állhatta ezt a forróvérű, indulatos ribancot, akiről senki, még ő sem tudta, melyik lehet az igazi arca, annyi mindent és annyiféleképpen csinált. Alayss gyanította, hogy az elmúlt években elharapódzó divathóbortjaival kizárólag a Kristálykirálynőt akarta bosszantani, és ez emellett nyilván remek álcának bizonyult a riválisokkal szemben is. Ellenben vita nélkül a nő mellett szólt, hogy már évek óta mindenféle kígyómotívummal díszítette magát, és közben mélyen megvetette a Kígyónővérek módszereit. Azt pedig, hogy Orwella hívei közé tartozott volna, ellenségei a legádázabb gyűlölködés mellett sem tudták soha bizonyítani.

Az ösztövér, fekete hajú, sápadt arcú asszony közvetlen mellette kapott helyet, és ez Alayssnak a legkevésbé sem tetszett. Még az igazi nevét sem tudták, egyszerűen csak Raddithként ismerték, ami egy ritka gyilkos medúzafajta volt a sinemosi tengeren.

Az ötvenéves matróna volt az előző királynő, Sinil Dialaid leghűségesebb híve, és maga is a nekromancia terén szerzett jártasságot. Hogy mostanság mit csinálhatott, azt Alayss nem tudta. Ritkán jelent meg a gyűléseken, és általában - nyilván mert a hatalma a hullamágia betiltásával jelentősen megcsappant - igyekezett kimaradni a csatározásokból.

Ott volt még Liliath, a trónján, a megszokott makulátlan, uralkodóhoz illő megjelenésével – de ahogy Alayss a harmadik szemével látta, a szelleme már korántsem volt ilyen meggyőző állapotban.

– Hivatali jegyzőnk jelezte, hogy sajnálattal bár, de más teendői miatt nem tud eleget tenni feladatainak – recsegte Yan-Groma, varjúkárogáshoz hasonlatos hangján.

– Mivel a helyettesét az elmúlt napokban, mintha a...

föld nyelte volna el, szükségmegoldásként egy mindenki által elfogadható, immáron vita nélkül pártatlan személyt kértünk fel a gyűlés levezetésére.

Alayss nem figyelt oda, a cirkalmas bevezetők - különösen, ha Yan-Groma intézkedhetett - hozzá tartoztak az efféle ülésekhez. Éppen azt fontolgatta, hogy a három nagyasszony közül kit milyen szavakkal tudna megnyerni magának, amikor felcsapódott a Kupola ajtaja, és újabb boszorkány csatlakozott a gyűléshez.

A karcsú, ezúttal lenszőkére festett hajú asszony láttán Alayss úgy érezte, mintha kést döftek volna a szívébe.

Camyllia derűs mosollyal, könnyed léptekkel vágott át a termen, és foglalta el helyét Yan-Groma mellett. Épp csak egy pillanatra villant a tekintete Alayss felé, de ebből a boszorkány azonnal megérezte, hogy a kilenc szövetséges távolmaradásának csakis ő lehetett az oka.

Átkozott ribanc! Ezt nem felejtem el neked.

Fenn, a páholyban Yan-Groma átadta Camylliának a gyűlés levezetésének szent tárgyát, a rengeteg pecséttel, trófeával ékesített zászlórudat, amelyen az Alidax által őrzött fekete lobogó egy kicsinyített mása függött.

Camyllia átvette az ereklyét, szertartásosan hármat koppantott vele a márványpadlón, majd amikor csend lett a teremben, megnyitotta az ülést.

– A Kupola mai nap három indítványt tárgyal. Elsőként a tennegari küldöttség ügyét terjesztem elő...

Alayss érezte hogy nem lesz képes sokáig elviselni azt a számára egyértelműen gúnyosan zengő hangot. Újra felborították a terveit, és ezzel olyan hátrányba került, amelyet csakis egyféleképpen oldhatott meg.

Felállt. Camyllia rosszalló pillantásával mit sem törődve Liliathra mutatott és azt mondta.

– Vádat emelek Liliath, Alidax boszorkányúrnője ellen!