1.

Actren del Cioran megveregette a halottsápadt, verejtékező Omar vállát.

– Ne aggódj! – vigyorgott rá. – Ezek is csak olyan vendégek, mint a többi. Nem lesz baj.

– Remélem is! – felelte reszkető szájszéllel a bikanyakú dzsad ajtónálló.

A játéktermet a mai napra üresen hagyták, a várható illusztris vendégekre való tekintettel, így csak a földszinti ivóban zajlott az élet. Akiket csak oda engedtek be, amúgy sem juthattak volna fel a felső szintre. Ott nagy tétekben folyt a játék. Mintha mindegyikük érezte volna, hogy jelenlétük kivételesen csak megtűrt, de semmiképpen sem kívánatos. Többségük korábban távozott a szokásosnál, de az ital is alig fogyott. Mire a közeli Dreina-templom harangja elkongatta az esti istentisztelet idejét, már csak néhányan lézengtek odabent.

Radano Brannadot ma ez zavarta a legkevésbé. A jó gazda gondosságával járatta végig a szemét a termen. Az asztalok tiszták voltak, az italok varázsjelek keltette jégben várták az érkezőket.

Az idősödő shadoni megtörölte verítékező homlokát és még egyszer, utoljára szemügyre vette a választékot.

A kígyóimádó rajongott a ronellai sűrűfürtösért. A gazda személyes kapcsolatai miatt palackonként csupán két aranyába került, a kísérőként felszolgálandó vér azonban körülményesebb úton jutott az asztalra. Tharr erioni felekezetének főpapja - egy a négyből, akik a címet a magukénak vallották - ínyenc lévén többnyire ősi fajzatok vérét itta, és ki nem állhatta a gyanús keverékeket.

Radanóéknak hosszas keresgélés után találtak egy több mint fél évezredet megélt törpét, akit alaposan megfizettek azért, hogy kissé megcsapolják az ereit. Remélték, hogy a főpap – más körökben eretnek - beéri vele.

A szűkének Actren hazája hagyományos rizsborát szolgálta fel. A szigetre zúdult katasztrófa óta ez sem volt olcsó mulatság, de muszáj volt megadni a módját. Bízott benne, hogy a vágottszemű kolónia ura értékén kezeli a figyelmességet... és ismételten hálát adott az égieknek, hogy a Quironeia déli partjáról jött vendég - bizonyos Dal Raszisz - csak nőügyben válogatós. Őt nem a minőséggel, hanem a mennyiséggel próbálta lenyűgözni: az asztalon úgy sorakoztak a szeder-, bodza-, fenyő- és kökény-pálinkával teli butéliák, mint szorongatott város kapui előtt az ostromtornyok.

– Mit gondolsz, jó lesz így? – kérdezte a társát.

– Nem, míg engem meg nem kínálsz – morogta Actren.

Radano bosszúsan felhorkant, és egy piszkoszöld palackot lökött elé.

– Nesze, ingyenélő!

– Olcsóbbat nem találtál? – kérdezte egykedvűen a felföldi, és a söröskorsóba töltötte az olajosan fénylő, helyi italt. Felsóhajtott, de amikor látta, hogy jobbféle szeszre nem számíthat ingyen, kényelmesen kinyújtózott az egyik karszékben. Kardját hosszú évek alatt beidegződött mozdulattal támasztotta kartávolságnyira. Radanónak már volt alkalma megbizonyosodnia arról, hogy ha kell, avatottan forgatja a fegyvert.

– Szóval? Szerinted jó lesz így? – fordult a társához ismét.

Actren rezignáltán vállat vont, majd belekóstolt a silány szeszbe.

– Távolról indít, szájban zömök. Jó a savgerinc. Érződik rajta a rothadó hal. Amikor eléri a szájpadlást, mintha kocsikenőcs keveredne egy leheletnyi csiganyálkával...

Radano ernyedt mozdulattal hozzávágott egy összegyűrt törlőrongyot.

– Fogd már be! Ideges vagyok, nem látszik?

– Dehogynem. Szerinted miért csinálom?

Radano szólásra nyitotta a száját, majd a mennyezetre nézett és inkább folytatta a rovancsolást.

– A dartonita tisztességes ember, ő csak egy hordó világos sört kért. Ahogy ismerem, le is dönti az utolsó cseppig. A dzsenn, amilyen üldözési mániás, biztos maga hozza az italát...

– Állj, állj! – vágott közbe Actren. – Ezt eddig nem is mondtad. Honnan tudod, hogy dzsenn?

– Megvannak a forrásaim. Mértéktartó becslés szerint hatszáz éve űzi az ipart, és időnként a saját nagyapjának adja ki magát. Azért nem olyan ügyes, mint amilyennek hiszi magát... Ezt persze ne hozd neki szóba. Érzékeny lélek, és meglehetősen erőszakosan őrzi a titkait.

– Próbálom észben tartani – bólintott Actren, majd nagyot kortyolt korsójából. – És a concitator?

– Ő egyéb elfoglaltságai miatt nem lesz jelen. Hála legyen Domviknak, az ő igényeit már nem biztos, hogy kiállná az én gyenge szívem.

– Ennyit az Új-Kyria térképével díszített abroszomról, pedig azt gondoltam, hogy az tetszeni fog neki. – Actren mindkét kezével végigsimított az arcán, hogy megmasszírozza a kialvatlanságtól elnyúzott bőrét, majd kiitta a korsóját. – A baj az, hogy együtt még sosem találkoztunk velük, ráadásul rossz híreink vannak számukra. Te tényleg azt hiszed, hogy ezzel a körítéssel túlélhetjük az estét?

– A szent Szeptádok tanítása szerint a Domvik fényében tündöklő élet önmaga jutalma – tárta szét a karját Radano. – Különben is, ezzel ráérünk akkor törődni, amikor ránk gyújtják a fogadót.

– Pazar hitvallás, nem is értem, hogy nem térítettél meg eddig. – Actren az este most először szusszant fel, mutatva, hogy ő is kellően retteg, akármennyire is palástolja. – Szerinted ki lesz az első?

Radano elfintorodott

– A Tharr-főpap. Hogy összezavarjon és megosszon minket.

– Én jobban örülnék a dartonitának. Jobb mielőbb túlesni a halálközelség élményein.

– A dartonita késni is fog, erre a fejemet tenném.

– Csak ne siess úgy a fejed felajánlásával! Arra már nehéz lenne rálicitálni.

Mindketten tévedtek, végül az erioni Hercegi Bankház feje érkezett elsőnek. Actren elismerően biccentett Radano felé – a dzsenn egy hosszú nyakú, cirádás üvegkancsóban valóban maga hozta az italát. Néhány udvarias mondatot váltottak csak, de Radano hamar észlelte, hogy házigazdaként akkor jár el a legmegfelelőbben, ha magára hagyja gondolataival a nagy hatalmú vendéget, és az asztal díszeivel bíbelődött inkább.

Sokat nem foglalatoskodhatott velük, amikor megjelent Tharr erioni egyházának főpapja is. A magmaszínű

dreggisx. viselő, első pillantásra jóképűnek tűnő fiatalember csak egy oldalpillantást vetett a szálfaegyenesen álló Omar felé vágott pupillájú, sárga szemével - a jelenlévők közül bizonyára rajta érezte leginkább a jól palástolt félelem szagát.

Dal Raszisz késett egy keveset. Mosolyogva üdvözölte a két játékmestert, majd név és cím szerint köszöntötte játékostársait is.

Az erioni szuke klánvezér, kogain Atakebune nem sokkal utóbb egyedül érkezett, noha a meghívás nyilvánvalóvá tette, hogy kísérőit is szívesen látják. Láthatólag a kockázattól sem riadt vissza, hogy hatalmi pozíciója rendíthetetlenségét fitogtassa.

– A többiek? – vetette oda Radanónak, mintegy személyes sértésnek tekintve, hogy bárki többet késik nála.

– On-Ecrossyen concitator jelezte, hogy nem lesz jelen, és a képviselőt sem küld. Üzeni, hogy teljes mértékben megbízik ítéletünkben, és szilárdan hisz a játékostársai tisztességében is. Darton prófétája pedig valószínűleg...

Omar Radanohoz lépett, és a tőle telhető legnagyobb tapintattal a fülébe súgott valamit. A házigazda bólintott, és a bejárat irányába intett.

A sötét próféta páncél és köpeny nélkül érkezett. Odaintett a jelenlévőkek, majd használatba vette a küszöb előtti sárvakarót: lábbelije alig látszott a rászáradt agyagkoloncoktól.

– Sajnálom – közölte faarccal, ahogy elfoglalta a helyét, és még az orrán is szívott egyet, nehogy bárki komolyan vegye. – Dolgom akadt a Nekropoliszban.

Radano mély levegőt vett és felállt.

– Uraim! – kezdte. – Örömömre szolgál, hogy egyszerre szólhatok mindannyiukhoz. Azért hívtuk össze ezt a tanácskozást, mert úgy ítéljük, a fogadásban érintett felek, jelesül Alidax úrnője és annak első számú ágyasa, kezdenek fogást veszíteni az eseményeken.

Olyan dolgokba ártották magukat, amiket sem átlátni, sem uralni nem tudnak.

– És mennyiben érint ez minket? – kérdezte al Marem.

– A fejlemények a mi játékunkat is veszélyeztetik – vette át a szót Actren. – Iglat Berval tetteivel sikeresen magára vonta az Inkvizítorok Szövetségének figyelmét.

A Kristálykirálynő trónja inog. Megerősítésében sem hagyományos szövetségeseire, sem lobogójára nem számíthat: a gyöngyvadászat hevében nemrég kiszabadította fogságából az első vörös hadurat.

A játékosok egymásra néztek. Nem a bejelentés lepte meg őket, hanem al Marem ördögi kacaja.

– A történtek messzemenő következményei egyelőre átláthatatlanok – pillantott körül a házigazda – , így kár lenne taglalásukra vesztegetni az időt. Összpontosítsunk a fő problémára.

– Ha a fogadás bármilyen okból eldöntetlen marad, a teljes nyereményalap a házat illeti – szólt a Hercegi Bankház feje.

– így van – bólintott Radano. – De nincs kétségünk afelől, hogy egy ilyen végkifejlet nem szülne jó vért a jelenlevők körében. Senkit sem akarunk az ellenségünkké tenni.

– Nyilván van valamiféle tervük a probléma kezelésére – jegyezte meg a Tharr-pap. Miután megkóstolta a ronellait, lustán intett egyet Omarnak, hogy hozhatja a kísérőitalát is. – Különben aligha vesztegetnék a drága időnket.

– Nem a mi szavunk dönt – mondta Radano. – De ha nem veszik tolakodásnak, tehetünk bizonyos javaslatokat.

A shadoni háta mögött összekulcsolt kézzel járt fel-alá a két fal között. A jelenlévők némelyike önkéntelenül követte a mozgását. A kalmár büszke volt magára: sikerült erőt vennie félelmén, pedig minden pillanatban várta, hogy elcsuklik a hangja. Időnként Actrenre nézett, az azonban részvétlenül bámult vissza rá. Csak a szeme alatt remegett egy izom.

– A játéknak tisztának kell maradnia – folytatta a kalmár. – A fogadást nem befolyásolhatjuk, de talán meggyorsíthatjuk a lefolyását. Amennyiben mindannyian beleegyeznek, előbbre hozhatjuk az eredményhirdetést, és nem kell okvetlenül áthágnunk a játék szabályait.

A jelenlévők tekintete összevillant az asztal fölött, de egyikük sem szólt egy szót sem.

– Az első lépést már megtettük. Iglat Berval egyetlen életben lévő gyermeke, Mazaine, Alidax úrnőjének tanítványa is egyben. Időt és költségeket nem kímélve felkutattuk, és sikerült rávettük, hogy a segítségünkre legyen.

– Mit kért cserébe? – kérdezte az enoszukei, jól-rosszul palástolva megvetését.

– Bántatlanságot a szülei számára. Mazaine az egyetlen személy, aki képes kieszközölni egy találkozót Liliath és Iglat között egy általunk megjelölt helyen. Ha egyszer ott lesznek, több mód is kínákozik a fogadás dűlőre vitelére. – A shadoni nagy levegőt vett. – Az ideális körülmények megteremtéséhez természetesen a jelenlevők segítségére is szükségünk lesz. Míg megbeszélik a dolgot, mi visszavonuluk. Egy óra múlva itt leszünk a válaszért.

– Reméljük, rangjukhoz illő bölcsességgel döntenek. – fűzte hozzá Actren. – Fogyasszanak egészséggel! – Társával együtt kifelé indult, s csak az ő számára hallhatóan fűzte hozzá: – Zabáljanak fel mindent, csak egymást ne egyék meg... mert arra a gatyánk is rámegy.