39. FEJEZET

A kórházban ültem, egyik oldalamon Galen, a másikon Fagy. Még mindig nem gyógyult meg teljesen.

- Elég jól vagyok ahhoz, hogy itt legyek - mondta, amikor belépett az ajtón.

Nem engedtem a nővéreknek vagy az orvosoknak, hogy levegyék rólam a zakót vagy a ruhámat, mert a zakó Sholtóé volt, és ezt meg a ruhámat is az ő vére borította. Amikor mindenki feladta, hogy már menthetetlen, odamentem hozzá, az ölembe vontam, és akkor lettem véres. Még nem hűlt ki, sem a halál, sem a tenger hideg hullámai nem rabolták el tőlem ily messzire, és úgy éreztem, ki tudná nyitni a szemét, rám mosolyoghatna. De az ölemben azzal a mozdulatlansággal feküdt, amit semmi nem képes utánozni, sem alvás, semmiféle betegség, csak a még meleg holttest. Annyira élően, de ugyanakkor, amikor a karodban megmozdítod őket, ernyedten mozdulnak, lötyögnek, akár egy hatalmas játék baba, és ezért tudod. Tudod, pedig a testük az élettől még mindig meleg, tudod, ó Istenek, tudod, hogy ez az utolsó melegség, amelyet bőrük valaha magában fog hordozni, és csak a hideg, a rettenetes hideg marad.

Galen a kezemet fogta, Fagy átkarolta a vállamat, ami segített. És imádkoztam az Istennőhöz és Hitveséhez, de az égből hulló szirmok mind fehérek voltak, egy rózsaszín sem volt, csak fehér, és ekkor már tisztában voltam azzal, hogy az Istennőtől sem kaphatok segítséget.

Reszketni kezdtem, és képtelen voltam abbahagyni. Bejött egy nővér, és elém térdelt a padlóra, hogy láthassa az arcomat. Ezek szerint a padlót bámultam.

- Meredith hercegnő, kérem, engedje, hogy levegyük önről a ruhákat, és melegebb holmit adhassunk önre. Sokkot kapott, és a hideg, nedves ruha egyáltalán nem tesz jót.

Megráztam a fejemet.

A füle mögé tűrte egy tincsét, hogy együtt maradjon a copffal, amibe valószínűleg még a műszakja elején fogta a haját. Inkább ki kellett volna vennie a gumit a hajából és új copfot készítenie, mert ezzel a kis mozdulattal a problémáját nem fogja megoldani. Már majdnem mondani is kezdtem volna neki, amikor rájöttem, a hajára való koncentrálás közben nem hallottam meg, amit mondott.

- Sajnálom, de egy hangot sem hallottam - mondtam.

- Valahogy fel kell melegednie, kedves, különben kénytelenek leszünk befektetni.

- Nem vihetnénk egyszerűen haza? - kérdezte Galen.

- Először legyen száraz, ne fázzon, és szeretnénk, ha egy orvos is megnézné.

- Azt hittem, mindezt már megtették, mielőtt mi ketten ideértünk volna - szólalt meg Fagy.

A nővér elmosolyodott, de nem túl boldogan, talán még kissé frusztráltan is.

- A hercegnő nem volt hajlandó innen elmozdulni, egyre azt bizonygatta, hogy jól van.

Fagy átkarolt, magához szorított, és halkan beszélni kezdett hozzám.

- Merry, muszáj megengedned, hogy a doktorok megvizsgáljanak.

- Jól vagyok - ellenkeztem, de már én is éreztem, hogy automatikusan felelgetek.

Galen felemelte a tenyerében tartott kezemet, hogy a kézfejemet megcsókolja, de az utolsó pillanatban elhúztam a karomat.

- Vér van rajtam.

- A kézfejeden nincs vér - fordította felém, hogy én is lássam. - Nézd, teljesen tiszta!

Csak a fejemet ráztam, egyfolytában, és egyre jobban reszkettem. Már a fogam is vacogott.

- Muszáj megszárítkoznia, felmelegednie - jelentette ki a nővér, és a hangjából kitetszett, semmi értelme tovább tiltakoznom.

- Jól vagyok - nyögtem ki, miközben a fogam egyfolytában vacogott, és tudtam, nincs igazam.

Fogalmam sem volt róla, miért nem akarom engedni, hogy segítsenek, kivéve, hogy nem sebesültem meg. Sholtót lőtték le. Sholto halt meg, nem én. Ráébredtem, egy részem azt hiszi, ha nem engedem, hogy velem foglalkozzanak, akkor jobban tudnak törődni vele, segíteni rajta. Ennek az égvilágon semmi értelme nem volt, de végül ez a gondolat volt az, amit elő tudtam halászni az agyamból. Eddig valahol nagyon mélyen rejtőzött, és erre reagáltam úgy, ahogy eddig, miközben én sem tudtam, miért viselkedem így.

- Merry - szólt rám Fagy -, nem vagy jól. Hová kell mennie, hogy meg tudja vizsgálni egy orvos?

- Kövessenek - mondta a nővér, és szemmel láthatóan örült, hogy végre valaki ésszerűen cselekszik.

Nem akartam ésszerű lenni. Teljesen ésszerűtlen akartam lenni. Üvölteni akartam a nővérrel, odavágni Fagynak, a világgal kiabálni, és az egyetlen dolog, ami visszatartott, a hang volt a fejemben.

- Ennek semmi értelme - hajtogatta.

Hercegnő voltam, tulajdonképpen királynő, Sholto királynője, ami azt jelentette, nem viselkedhetek így. Az utolsó dolog, amit tehetek érte, az, hogy emlékszem arra: a felesége vagyok. Fura, mert soha nem gondoltam úgy Sholtóra és magamra, hogy a feleség szó is beletartozott, de maga a faerie és az Istennő adott minket össze, és egy kapcsolatot ennél nagyobb áldás nem érhet.

Eszembe jutott valami, amire addig nem is gondoltam.

- Megmondta valaki a sluaghnak, hogy a királyuk halott? - néztem Fagyra.

- Tudják - felelte.

- Biztos vagy benne?

- Igen - bólintott.

Segített felállnom, de a magas sarkú szandálomban, amely addig nem is tűnt annyira magas sarkúnak, a bokám megbicsaklott, és el kellett kapnia, különben elestem volna. Apró, fájdalmas nyikkanást hallatott, ami arra emlékeztetett, hogy ő sem gyógyult még meg.

- Fagy, még nem vagy jól. Sajnálom, annyira sajnálom. - próbáltam meg eltolni magam mellől, de nem engedett el. Kezemmel a mellkasán próbáltam eltaszítani, erővel rábírni, hogy eresszen el, amikor megrándult, és ráébredtem, a sebeire támaszkodtam. Újra sírva fakadtam.

- Mindenki sebeket szerez. Egyfolytában.

Galen a karjába kapott, és Fagy engedte.

- Nekem semmi bajom - jelentette ki mosolyogva.

- Még nincs - mondtam, karommal átölelve a nyakát, és arcomat a válla gödrébe temettem. A könnyek elfogytak, és hirtelen rettenetesen kimerültnek éreztem magamat. Újra reszketni kezdtem, remegtem a karjában, mintha darabjaimra készülnék hullani.

Éreztem, hogy elindult, és a fejemet, csak annyira emeltem fel, hogy láttam, a nővért követjük, és Fagy közvetlenül mögöttünk jön. A testőrök, akik a kis benyílóban berendezett várakozóhelyiség előtt álltak, mindkét oldalunkon szorosra zártak. Usna és Cathbodua is ott voltak, a nő hollótoll kabátja egy testhez simuló fekete bőrkabáttá alakult át, és tudtam, ez részben illúzió. Nem voltam biztos abban, mit gondoljak arról, hogy még mindig testőrként dolgozik, miközben tudtam, hogy babát vár, de jelen pillanatban ezzel nem voltam képes foglalkozni. Egyenruhás rendőrök soroltak be elénk és mögénk, hogy a védelem teljes legyen. Elég távol voltak tőlem, ahogy kértem, hogy kapjak levegőt, de a mellettem haladó testőrök és emberi BDSZ-alkalmazottak számát megduplázták. A rendőrség elszánt volt; amikor ők őriznek, engem nem fognak megölni.

- Hol van Doyle? - akartam tudni.

- Épp lehordja Saraidet és Dogmaelát a sárga földig - felelte Galen.

- Nem az ő hibájuk volt.

- Tulajdonképpen önmagára a legdühösebb, de a haragját másokon fogja kitölteni.

- Miért mérges magára?

- Mert mindketten úgy hisszük - szólalt meg a hátam mögött Fagy -, ha mi vigyáztunk volna rátok, akkor ez nem történhetett volna meg.

Megráztam a fejemet, próbáltam kattogó fogaimon keresztül érthetően beszélni.

- Ez nem igaz. Nem gondolom, hogy ez igaz lenne.

Próbáltam gondolkodni, hogy volt-e egy olyan pillanat, amikor valaki közbe tudott volna lépni. Másképp lett volna, ha Doyle és Fagy ott vannak? Jobbak lettek volna, mint Saraid és Dogmaela? Fagy megsebesült, így ma ő semmiképp nem lett volna velem, de Doyle. ha Doyle ott lett volna, másképp történik minden, vagy ő is meghal? Már a gondolat is szörnyű volt. Megpróbáltam kirázni a fejemből, és olyan szinten kezdtem el remegni, hogy alig bírtam Galenben megkapaszkodni. Szorosan magához vont, próbálta teste melegét átadni.

A nővér, akinek a neve Nancy volt, igen, Nancy nővér, egy privát betegszobába vezetett minket. Az egyik dolog, amit hercegnő mivoltomnak köszönhettem, az volt, hogy a kórházakban mindig kitüntetett figyelemmel kezeltek, mindig a jobb szobákat kaptam. A kórháztól emiatt azért nem menekültem meg, tulajdonképpen talán többször is kerültem emiatt kórházba, mintha nem lettem volna hercegnő, de legalább általában privát szobát kaptam. Ez volt az egyetlen módja, hogy meg tudják fékezni az újságírókat és a bámészkodókat. Egész életemben követtek az újságírók, de abban a pillanatban inkább elviseltem volna őket azért, hogy Sholtót épen, egészségesen lássam belépni az ajtón.

A rendőrök biztosítani akarták a szobát, a diplomáciai szolgálat embereiről nem is beszélve, de a sidhék felhívták a figyelmüket arra, hogy a mágikus veszélyt egyikük sem észlelné. Olyan volt, mintha egy meccs előtti rögbimegbeszélést próbáltak volna bepréselni egy kis szobába, senki sem akart kint maradni, és a különböző típusú testőrök mind át akarták kutatni a szobát.

Nancy nővér volt az, aki megoldotta a problémát.

- A hercegnőnek le kell vetnie a vizes ruháit. Szóval, aki már látta meztelenül, az maradhat, a többiek mind kifelé.

Az emberi származásúak, mind a rendőri, mind a kormányzati kivitelben egyetlen zavarba jött tömegként tódultak ki. Annyian voltak, hogy az ajtóban még egy kisebb közlekedési dugó is kialakult.

- Biztos abban - lépett vissza egy rendőr egy pillanatra -, hogy a két apa egyedül elég biztonságot fog nyújtani, miután mindannyian elhagyjuk a szobát? A tengerparton négyen őrizték a hercegnőt.

- A hét sidhe testőr közül csak Usna és én megyünk ki - válaszolt neki Cathbodua. - Azt hiszem, öt Holló Testőrnek elegendőnek kell lennie.

- Emlékeztessem, hogy négyen voltak vele a parton? - erősködött a rendőr.

- Nem akarok személyeskedni, de a négyből ketten emberek voltak. Most öt Holló Testőrről van szó.

Galen leültetett az ágyra, ahová a nővér mutatott, majd elővett egy nagy műanyag zacskót.

- A ruháit, hercegnő, ide be tudjuk rakni, ha a rendőrség nem foglalja le bizonyítékként. Ebben haza tudja vinni magával.

Megérintettem a zakót, hidegen a tenger vizétől, vértől nedvesen, és nem akartam levenni. Az agyam egy zugában tudtam, ennek nincs értelme, de úgy éreztem, ha már nincs rajtam, akkor Sholto egy újabb részét fogom elveszíteni. Tudtam, butaság, de az ő zakója volt, ő adta rám, és az ő vére volt rajta - az övé volt, és semmi más nem lehet már az övé.

Galen lehajolt, államat a tenyerébe fogta, hogy rá kelljen néznem.

- Merry, muszáj felmelegedned, és ezért a ruháknak le kell kerülniük rólad. Senki nem fogja elvenni tőled a zakót.

Bólintottam, mert már annyira remegtem, hogy válaszolni is képtelen voltam.

- Az arca hideg, nyirkos - érintette meg a bőrömet Nancy nővér. - A ruháknak most rögtön le kell kerülniük róla.

- Rendben - felelte Galen.

Mellém ült az ágyra, és elkezdte az egyik karomat kihúzni a zakó ujjából. Engedtem, mert Galen volt az, és megbíztam benne, segíteni fog megtartani Sholto ruháját.

Fagy odaállt mellém, és segített a zakó másik karjából kibújnom, de amikor lehajolt, tétovázott, mintha fájna valamije.

Megragadtam a kezét, csak néztem az arcát, és ott ültem a rövid szoknyámban, apró felsőmben. Fura, hogy a szexi szerelések mennyire nem praktikusak, ha vészhelyzetről van szó.

Nicca lépett oda hozzánk, térdig érő sötétbarna haját copfba fonta. Azóta hordta így a haját, amióta Kadyi olyan nagy lett, hogy meg tudta ragadni. Nicca bőre még mindig az őszi falevelek mély, barna színét mutatta, és tudtam, a nagyon is modern ruhái alatt egy molylepke hatalmas szárnya lapul, de miként Sholto csápjai, ha úgy akarta, az ő szárnyai is gyönyörű, színes, részletesen kidolgozott tetoválásként simulnak a hátára. A gondolattól a szívem egy pillanatra kihagyott, mintha túl sokat törtem volna a fejemet, és most muszáj lenne minden agymunkát beszüntetnem.

- Fagy, kérlek, hadd segítsek levetkőztetni.

- Nagyon nem lesz jó, ha úgy vagy itt, hogy közben újra megnyílik a sebed - jegyezte meg Galen.

Fagy a homlokát ráncolta, mint aki megsértődött - régebben felettébb hajlamos volt erre -, de azután megtalálta a szobában lévő egyetlen széket, és óvatosan a szélére ereszkedett. Lehet, hogy a háta is fáj? Nem emlékeztem rá, hogy ott is lettek volna karomnyomok, de még arra sem emlékeztem tisztán, mi minden történt az utóbbi egy órában, ő pedig napokkal ezelőtt sérült meg. Hogy is emlékezhetnék ennyire távoli dolgokra? Hogy is emlékezhetnék ennyire régi dolgokra?

Cathbodua mindenki mást kiterelt a szobából, majd becsukta mögöttük az ajtót. Eddigre már Nancy nővérnek is sikerült kitalálnia, melyik öt testőr fog velem maradni, és segíteni levetkőztetni engem.

- Rendben van, uraim, a többiek is utánuk mehetnek - szólalt meg.

- Azt mondta, hogy maradhatunk - ellenkezett Repkény.

- Nem, azt mondtam, csak azok maradhatnak, akik látták már meztelenül.

- Nos, akkor egyikünknek sem kell kimennie - jelentette ki Repkény.

Eltékozolt egy mosolyt a nővérre, és úgy simította hátra a bokáig érő haját, hogy a repkénylevelek mintázata, amely végigvonult halványzöld fürtjein, még tisztábban látszódjanak. Az emberek általában azt hitték, hogy valamiképp sikerült a hajába fonnia a repkény indáit és leveleit, de ez nem volt igaz, ilyen volt a haja mintázata, belső tulajdonságainak tükre.

De Nancy nővért keményebb anyagból faragták, mint a legtöbbeket, és meg sem rezzent a flörtölési kísérletre.

- Tudom, hogy a tündék számára megszokottabb a meztelenkedés, mint az embereknek, de nem csak erre gondoltam. Úgy értettem. - akadt el a nővér szava, aki bár a flörtölést remekül ignorálta, most már kényelmetlenül érezte magát.

Brioc Repkény mellé lépett, ahol én is láthattam, hogy segítsen társának a flörtölésben. Brioc magas volt, karcsú és izmos, akárcsak Repkény, de a haja ragyogó szőke volt, bőre halvány szürkésfehér, akár némely Vörös Sipkásé, ám velük ellentétben tiszta vérű sidhe volt. Bőre színe a cseresznyefa kérgére emlékeztetett, miként telt ajkának hihetetlenül vörös színét sem rúzsnak köszönhette. Ő a cseresznyefa volt, hússá és vérré változtatva, miként Repkény a névrokonának volt a leképezése. A növényi eredetű istenségek mindig is érdekesek voltak.

- Úgy értette, hogy a szeretői maradhatnak - mondta Brioc.

- Igen, erre gondoltam - erősítette meg a nővér.

- Mi is így értettük - jelentette ki Repkény.

Nem láttam a nővér arcát, de hallottam hallgatását, még úgy is, hogy közben remegtem, a fogam csattogott.

- Azt állítja, hogy mind a. szeretői?

- Igen - felelte Repkény.

- Exszeretői - egészítette ki Brioc -, de igen. Szóval mind őrizhetjük a hercegnőt, mindegy, hogy mennyire van levetkőzve vagy felöltözve.

Galen és Nicca segítettek lehámozni rólam a nedves felsőt és a melltartót. Valami oknál fogva a csupasz mellem látványa felélénkítette Nancy nővért.

- A kórházi hálóing az ágyon van, a hátulján kell összefogni, csak nyissák ki az ajtót, amikor levetkőzött. átöltözött. fölöltözött - menekült ki a szobából.

Úgy tűnt, az öt szerető jóval a nővér által megszokott mennyiség fölött volt. Más körülmények között még mulatságos is lett volna. Most csupán arra emlékeztetett, hogy soha nem fogom teljesen megérteni az emberi kultúrát.

Sokkos állapotban voltam, abban a fajtában, aminek alattam ágy méretű elektromos melegítő takaróra volt szüksége, fölöttem is meleg takarókra, és egy infúzióra, hogy elegendő folyadék legyen bennem. Nagyon törékenynek és embernek éreztem magamat, hogy egy sokktól a kórházban kötöttem ki. Semmi bajom nem volt, a golyó nem engem ért. Valószínűleg én lehettem a célpont, ennek ellenére egyetlen karcolás sem volt rajtam. Nekem szánták volna a golyót, és Sholto csupán az útjába került? Senki nem akarta Sholtót holtan látni, engem viszont nagyon is sokan akartak megölni.

Az ágy meleg volt, én sem fáztam már, és hirtelen rettenetesen fáradtnak éreztem magamat. Fagy az ágy mellett ült, a kezemet fogta, és a szemem lassan becsukódott.

- Beadtak nekem valamit? - sikerült még megkérdeznem.

- Hogy érted, mit adtak volna be? - kérdezett vissza Fagy.

- Hogy aludjak. Adtak-e valamit, hogy elálmosodjak?

Galen lépett mellém a másik oldalon, és tenyerét a homlokomra simította.

- Igen.

- De nem sérültem meg. Nincs szükségem alvásra.

- Egyetértettünk az orvossal - mondta Galen.

- A francba - nyögtem, és a szemem újra becsukódott.

Odahajolt fölém, és gyengéd csókot lehelt a számra.

- Szeretlek, Merry.

- Én is szeretlek - mondtam, és ez volt az utolsó dolog, amire emlékeztem, mielőtt jött volna az álom, és már nem tudtam ellene küzdeni.