32. FEJEZET

Aisling a gyerekszobában ült egy hintaszékben, karjában Bryluen. Visszament a szobájába átöltözni, így megszokott fátyolszerű maszkját viselte az arca előtt, csak a szeme látszott. A maszk több réteg vékony, aranyszínű anyagból állt, így látni lehetett, hogy a haját sok copfba fonva, a fejéhez hátul csatokkal rögzítve hordta. Selyempólója csupán néhány árnyalattal volt világosabb aranyszínű, mint a maszk, a nadrágja pedig valamivel sötétebb. Öltözékét látva egyből tudtam, Maeve választotta ki számára, mert szereti az arany és a krém különböző árnyalatainak a keveredését. Én inkább kék ruhákat adtam volna rá, hogy lássam, kiemelik-e szemének kékségét. Az aranyszín mellett a szeme a valóságosnál szürkébbnek tűnt.

Tudtam arról, hogy Maeve számos sidhének segített modern ruhákat vásárolni. Egyrészt élvezte a vásárlást, másrészt a városban tett körutak alatt jobban megismerte a testőröket, és el tudta dönteni, le akar-e feküdni velük. Aisling esetében ez szóba sem jöhetett, mert Maeve még mindig a halott férjét siratta, és ez nem tette immúnissá Aisling bűbájával szemben.

Maeve a gyerekszoba túlsó felén állt, és nézte, ahogy Bryluent ringatja. Tűnődni látszott, és pillantása nekem elég volt; szívesen vette volna Aislinget szeretőjének, ha sikerült volna kitalálnia, miként tudja biztonságos módon megtenni.

Észrevette, hogy figyelem, és ragyogó mosolyát villantotta rám. A nyilvánosságnak szánt mosollyal, gyönyörűen, vibrálóan őszintén. Ez volt az ő variációja a kifürkészhetetlen zsaru-arckifejezésre. Ezen ragyogó mosolya mögött bármely érzést képes volt elrejteni. Én ezzel tisztában voltam, és ő is tudta, hogy tudom, így vagy nem törődött vele, vagy érzései Aislinggel kapcsolatban annyira erősek voltak, hogy csak így tudta előlem elrejteni. Vagy talán már ennyire jól ismertem Maeve-ét?

A kis Liam a lábánál játszott, egy labdát gurított a kutyáknak a padlón, hogy elkapják. A terrierek boldog, ugató, vakkantgató csapatban kergették a labdát. Az edzőterembe nem mehettek be kutyák, ezért amikor Rhys ott volt, a kutyái rászoktak arra, hogy bejöjjenek a gyerekszobába, vagy Liamet, Galent vagy engem követtek mindenfelé. Az én két agaram, Minnie és Mango szorosan mellettem álltak, hogy játszhassak a füleikkel, simogathassam a fejüket. Általában nem nyomultak ennyire, csak ha megérezték, hogy ideges vagyok. Miért voltam ideges? Mert Aislinget figyelve azon tűnődtem, nem kell-e majd nekünk is éppúgy eltakarnunk a lányunk arcát, ahogy ő kénytelen tenni. A gondolat, hogy aranyos arcocskáját el kell rejtenünk a világ elől, azért hogy a világot megmenthessük tőle, valahogy rettenetesen szomorú volt.

- Az arcod. Annyira szomorú - lépett mellém Maeve, megérintve a vállamat. - Mire gondoltál, amitől kihunyt a fény a szemedben?

Felnéztem rá, és a fejemet ingattam. Hogy mondhatnám ki hangosan Aisling előtt, hogy az, amiben talán Bryluen is osztozni fog a sorsában, és örök életre el kell takarnia az arcát, mily rettenetesen hangzik?

Maeve odanézett, ahová én is, és a szemében láttam, talán már ő is annyira ismer engem, mint én őt.

- Nem kell majd elrejtenünk azt a piciny, aranyos arcocskát - súgta a fülembe, magához ölelve.

Inkább beléje kapaszkodtam, mint ölelését viszonoztam. Mi a csuda bajom van ma?

Aisling karjában Bryluennel felkelt, és odajött hozzánk.

- Merry, miért sírsz? Bryluen aranyos és hatalma van, nincs okod a szomorúságra.

Hallottam magamat, ahogy elmondom a félelmeimet, miközben egyre jobban sírtam.

Aisling segített Maeve-nek, karjukban tartottak, miközben zokogtam. Bryluen csak bámult rám azzal a nagy, komoly szemével, és megláttam, hogy íriszében vonalak vannak. A színe még mindig kék volt, de úgy nézett ki, mintha valaki az íriszét halvány vonalkákkal osztotta volna fel. Így kezdene változni egy háromszínű szem? Tényleg, még soha nem láttam kisbabát háromszínű írisszel. Én voltam az utolsó sidhe baba, aki Amerika földjén született, így nem tudhattam, Bryluen szeme olyan lesz-e, mint Aislingé, kék, halvány, spirálban repülő madarakkal, vagy így kezdenek a színek a szemében megváltozni, egymástól elkülönülni. Valami miatt ettől még jobban sírni kezdtem, mintha a tény, hogy fogalmam sem volt arról, a halvány vonalak mit jelentenek a szemében, még egy jele volt annak, hogy nem tudok semmit a mágikus hatalmáról - és ha már itt tartunk, Gwenwyfaréről sem. Hogy tudom őket felnevelni, ha nem ismerem a válaszokat?

Maeve megfogta Bryluent, engedte, hogy Aisling magához öleljen, miközben zokogtam. Hasonlított arra, amikor az előbb ő sírt a kertben, de akkor ott volt Doyle és Galen, akik segítettek megvigasztalni. Itt pedig egy férfi, aki soha nem volt a szeretőm, de közeli barátomnak sem mondhattam volna, szorosan ölelt magához, miközben annyira sírtam, hogy a lábam nem bírt el, és mintha elájultam volna, a teljes súlyomat volt kénytelen tartani. Egy részem tisztában volt azzal, ennek semmi értelme, és úgymond oldalt állva, elborzadva figyelte, hogy ily gyengének mutatkozom valaki előtt, akit még csak nem is szeretek, miközben a másik részem csaknem hisztérikus gyászba merült.

Csak azt nem tudtam, mit gyászolok.