24. FEJEZET

Andais királynő várt ránk az ebédlőben lévő nagy tükörben, de ez most egy nagyon más hívás volt. Egyszerű fekete nadrágkosztümöt viselt, amely majdnem teljesen zárt volt, és csak a mellény alól hiányzó blúz miatt villantott Andais nagynéni nagyobb kivágást, mint ami az unokaöccse és -húgai jelenlétében ildomos lett volna, de már ez is akkora engedmény volt részéről, hogy nem mertem volna panaszkodni. Sajtóértekezletekre is így öltözik fel, úgyhogy ezt a helyes irányba megtett lépésnek tekintettem.

Hitvese, Eamon, mellette állt, méretre szabott fekete öltönyben, de ő a mellénye alá felvett egy kerek nyakú, feketével csíkozott fehér inget, így a mellkasából sokkal kevesebb látszott.

Doyle mellettem foglalt helyet, Misztrállal, Rhysszel és Galennel egyetemben. Kitto a már megszokott helyén, zsámolyként a lábam alatt. Mondtam neki, hogy ez most egy kötetlen beszélgetés lesz, nem kell eljátszania ezen szerepét.

- Még mindig nem tudom elhinni, hogy a babák egyik apja vagyok - kezdte indoklását -, és van melletted helyem, Merry, még akkor is, ha csak a lábad alatt.

Erre mit szólhattam volna?

Kitto ma jóganadrágot vett fel, póló és cipő nélkül, mert a férfiak a hívás után edzeni fognak. Doyle ragaszkodott ahhoz, hogy mindenki tanuljon legalább egy kevés önvédelmi fogást. Kivétel nélkül. Doyle és Galen farmert vettek fel, Misztrál és Rhys öltönynadrágot, mert fegyvereiknek öv és szorosan simuló derékrész kellett. Majd a beszélgetés után átöltöznek. Doyle fegyverei teljesen belesimultak fekete öltözékébe, de Galen kék farmerje és zöld inge minden egyes darabot megmutatott. Misztrál és Rhys pedig olyan öltönyt viseltek, amiket úgy terveztek, hogy eltakarják a fegyvereket, így kevésbé voltak feltűnőek. Az egyik Los Angelesben lakó, száműzött alacsonyabb rendű fey mindegyiküknek készített bőr fegyvertokokat, amelyek mágikusak voltak, és ruha alatt kevésbé láthatóak, de a férfiak úgy döntöttek, azt akarják, a királynő lássa, hogy fel vannak fegyverezve. Nos, az edzések tekintetében kivétel a terhes hölgy volt. Tudtam, miként kell használni a lőfegyvereket és a kardot, majd amikor a doktorok engedélyezték, az edzésekbe is beszálltam. Taranis ellen valószínűleg hatástalan lett volna, de szerettem volna, ha több választási lehetőségem van, ha esetleg még egyszer próbálkozik. Az egyik lila ruhámat viseltem, ami kivételesen derékra simuló volt. Jó volt újra normális ruhát felvenni, bár a tűsarkú pántos fekete szandál inkább csak a show kedvéért volt rajtam. Még egyáltalán nem álltam készen arra, hogy ilyesmiben megpróbáljak járni. De rájöttünk arra, hogy Kitto szereti, ha szex közben magas sarkúban vagyok, és a hátába vájom, így most sem okozott neki gondot a szandálom.

- Meredith, muszáj elérned, hogy Taranis féljen tőled, csak így tudod sakkban tartani - mondta Andais.

A babákat akarta látni, de először letudtuk a „hivatalos" dolgokat.

- Megtámadta már Doyle-t is, és úgy véljük, félelemből tette. A király önként nem állna ki vele párbajra - meséltem.

- Igen, a Királynő Sötét Szolgájától félt, de Doyle-tól ennyire nem. Meredith, tőlem félt, és a Sötétségemtől is, mert úgy tekintett rá, mint aki hozzám tartozik, de védelmem és veszedelmességem nélkül Doyle-t csupán az erős jobbkezednek tartja. Csapd le azt a kezet, és még gyengébb leszel. Ha uralkodó akarsz lenni az Unseelie Udvartartásban, tegyél róla, hogy Taranis féljen tőled, Meredith, tőled, és ne mástól. Ha nem retteg téged, akkor csupán idő kérdése, és a Seelie meg fogja próbálni elvenni a trónodat, és az övébe olvasztani.

- Világosan megmondta nekem, szívesen fogadná, ha a királynője lennék - mondtam, és közben gondosan nem néztem semmire, mert tudtam, a szemem az érzéseimet tükrözi, és Andais az érzéseimet éveken keresztül felhasználta ellenem.

- Gondolkodtam azon, hogy a megerőszakolásodat ürügyként használom arra, hogy kihívjam párbajra.

- Nem gondoltam volna, Andais nagynéném, hogy a sorsomat ennyire a szíveden viseled - néztem fel rá meglepetten.

- Nem a te sorsod, Meredith, hanem azt tekintem sértésnek, hogy úgy hiszi, örökösömet megtorlás nélkül rabolhatja el, támadhatja meg.

- Természetesen ezzel megsértett téged - mondtam, és csak a fejemet ingattam.

Nem értette, hogy épp most vallotta be, ami velem történt, csak azért volt fontos, mert vele szemben számított tiszteletlenségnek.

Eamon a vállára tette a kezét, és rám pillantott. Arcán láttam, legalább ő megértette, és azt is, hogy a királynő nem. A szememmel próbáltam vele tudatni, hogy ezt nagyra értékelem. Andais tovább beszélt, úgy tűnt, gondolkodás nélkül.

- Ez így van - jelentette ki -, és azt hiszem, Taranis tulajdonképpen megőrült. Meggyőzte magát arról, hogy önként mentél vele, és a gonosz Unseelie rabolt el téged tőle. A Fény és Illúzió Királya önmagát ámítja.

- Egyetértek - helyeseltem.

- Arról hablatyol, hogy a királynőjévé tesz, csak meg tudjon téged szabadítani a csalárd Unseelie-től, akik megmérgezik az agyadat, hogy ellene fordulj. Ha meg akarnálak szabadítani a védelmeződtől, akkor én szintén a Hercegnő Sötétségével kezdeném. Ugye, hogy nem olyan a csengése, mint a Királynő Sötétségének?

- Igen, tényleg nem úgy cseng.

Elnézett a vállam felett, oda, ahol Doyle állt, ahogy egykor őmellette állt, bár egyik keze a vállamon nyugodott. Nem hiszem, hogy valaha is láttam volna tőle ezt a mozdulatot a királynő mellett. Felemeltem a kezemet, hogy az övére tegyem.

- Nem kell emlékeztetned arra, hogy elhanyagoltam az én Sötétségemet.

- Andais nagynéném, nem azért fogtam meg a kezét, hogy bármire is emlékeztesselek. Azért tettem, mert hozzá akartam érni.

A szája rándulásából láttam, ez nem igazán tetszett neki, majd az arca kisimult, és felvette mosolyát. Tényleg igyekezett, így az első beszélgetésünk óta, hogy ultimátumot adtam neki, vagy viselkedik, vagy nem láthatja a babákat.

- Elhiszem, bár nem értem.

Majdnem azt feleltem, „Sajnálom", de tudtam, Andais nagyon nem jól viseli a sajnálatot. Nem értette, és mindig sértésnek tekintette, az pedig biztos, hogy ő soha senkit nem sajnált meg. Ő tényleg szó szerint nem ismer irgalmat.

Ránéztem a mellette álló Eamonra, aki a vállára tette a kezét. Őt is sajnáltam, és ha az enyém lett volna, biztosan felnyúlok, és megérintem, ahogy Doyle-lal is tettem, de nem az én dolgom volt, hogy aggódjak miatta, ráadásul ő rettenetesen szerette Andaist. Soha nem fogom megérteni, hogy miért, de tudtam, ez az igazság.

- Nagynéném, te vagy a Levegő és Sötétség Királynője, tőled mindenki retteg. Hogy érjem el, hogy Taranis féljen tőlem?

- Meredith, az álmodban megnyomorítottad. Az megijesztette.

Megfeszültem, szorosabban markoltam Doyle kezét, szandálom sarkát önkéntelenül belevájtam Kitto hátába.

- Elmondtam neked, hogy álmomban a kéz hatalmamat használtam rajta, de azt nem, melyiket. Honnan tudod?

- Meredith, nem a Sötétség az egyetlen, akinek kémei vannak az Aranyfényű Udvarban. Taranis rosszul alszik, mert állandóan a kezét látja, ahogy a mágiád által megolvad, nyomorékká válik. Ha ezt a valóságban is megtennéd valakivel, aki az udvarához tartozik, az állandóan emlékeztetné erre. Kezdetnek jó lenne arra, hogy elkezdjen tőled félni.

- Tényleg azt javaslod, hogy véletlenszerűen válasszak ki az udvarából egy seelie sidhét, és megnyomorítsam, eltorzítsam csak azért, hogy Taranist megtanítsam valamire?

Bólintott.

Láttam, hogy Eamon megmarkolja a vállát, mintha figyelmeztetni akarná. Andais szórakozottan megveregette a kezét, majd elengedte.

- Nincs senki a Seelie Udvartartásban, akit ennyire gyűlölnék - mondtam.

- Meredith, nem gyűlöletről beszélek - ráncolta homlokát -, hanem praktikusságról. Megkérdezted, miként tudod megfélemlíteni Taranist, nos, én elmondtam, hogyan sikerülhet. Ha nem akarod a segítségemet, akkor ne kérj meg rá. Rendkívül irritáló, ha javasolok valamit, és utána azt kell látnom, hogy képeket vágsz.

- Andais nagynéném, nem voltam tudatában annak, hogy arcot vágnék. Ígérem, ezentúl megpróbálok jobban uralkodni magamon.

- És már folytatod is. Az a hangsúly. Mindig a helyes szavakat választod, de a hangsúlyoddal világosan az értésemre adod, hogy egy kibaszott kurva vagyok, és gyűlölsz engem.

- Andais nagynéném, én soha nem mondanék ilyet.

- Ez igaz, soha nem mondanád ki, de elég erőteljesen ezt gondolod.

- Nem hiszem, hogy valaha is kiejtettem volna ezen szavakat a számon, vagy akár gondoltam volna rólad.

- Akkor mit mondanál nekem, ha elég bátor lennél hozzá?

- Tényleg képtelen vagy úgy beszélgetni velem, hogy közben nem fenyegetsz vagy utalsz valami kellemetlen dologra? - kérdeztem.

Szemmel láthatóan összerezzent, és most tényleg Eamon keze után nyúlt.

- Én. én erre nem is gondoltam, unokahúgom. Sok évszázadon keresztül csak az én veszedelmességem biztosította számomra és az udvarom számára a biztonságot. Te is láthatod, Taranis mit tesz, ha nem fél egy másik királyi fenségtől.

- Én ezt értem - bólintottam. - Szóval azt mondod, hogy egyszerűen csak szokásoddá vált, hogy megfenyegesd a többieket?

Ezen egy percre tényleg el is gondolkodott.

- Igen, azt hiszem, így van.

Sóhajtottam, és megszorítottam Doyle kezét. Misztrál közelebb lépett hozzám, és tenyerét a másik vállamra helyezte. Felemeltem a karomat, és az ő kezét is megfogtam. Érintésük segített abban, hogy nyugodt maradjak, bár tudtam, Misztrál nem érti, egy ilyen futó érintés miért okoz nekem ekkora örömöt. A hálószobán kívül ő volt a legkevésbé érzelmes az apák közül, de miután elfogadta, hogy erre nekem szükségem van, és jólesik, megpróbált jobban odafigyelni. Erőfeszítését értékeltem, és ezt tudomására is hoztam.

- Nagyon magányos lehetsz - szólalt meg Galen.

Mindannyian feléje fordultunk, lassan, akár egy horrorfilmben, mert ez sajnálat volt - és soha, de soha nem mutathattad, mondhattad, hogy sajnálod a királynőt. Soha.

A királynő ránézett, fejét oldalt hajtva, akár egy holló, aki most készül kivájni egy holttest szemét.

- Mit mondtál? - érdeklődött, és hangjából tisztán kiérződött, nem hiszi, hogy meg meri ismételni a mondatát, és jobban teszi, ha ehhez tartja magát.

- Ha félnek tőled, akkor hogy szerethetnek? - folytatta Galen.

- Szeretet - mondta, és hangsúlyából valami egészen másra lehetett következtetni.

- Igen - felelte halkan.

Állj le, akartam mondani, ne akard, hogy ennyire magába nézzen! De nem pont ezt tettem, amikor utoljára beszéltünk vele? Lehet, hogy merészségem Galent is vakmerőbbé tette?

- Galen, nincs szükségem arra, hogy szeressenek. Csak engedelmeskedjenek. Nekem az kell, hogy az alattvalóim kérdés nélkül kövessenek.

- Királynőm, mindenkinek szüksége van arra, hogy szeressék - erősködött Galen.

- Most bezzeg emlékszel, hogy a királynőd vagyok. Mily kényelmes, és mennyire késő.

- Andais nagynéném, késő, mire? - szóltam közbe.

Szívem a torkomban dobogott, és nyelnem kellett, hogy beszélni tudjak. Galen az alacsonyabb rendű testőrei közé tartozott, véleménye róla nem volt túl jó, ami azt jelentette, Galennek nincs kártyája, amit ki tudna játszani. Akkor meg mit akar elérni?

- Ha Merry megnyomorítja a Seelie Udvartartás néhány tagját, akkor ők az emberek médiájához fordulhatnak. Szörnyetegnek láttatnák Merryt, és igazuk lenne.

Andais elfintorodott, és felettébb barátságtalan pillantást vetett rá.

- Talán ezt az árat kell fizetnie egy királynőnek, hogy biztonságban lehessen ő és a szerettei is. Hogy szörnyetegnek gondolják.

- Lehet - felelte Galen -, de Merrynek a média szeretetét kell elnyernie, különben az Aranyló Udvaré lesz a szimpátiájuk, és az összes jó dolog, amit megtettél az érdekünkben itt, Amerikában, kárba fog veszni. Nem azt kívántad, hogy úgy szidalmazzák, féljék Taranist és népét, ahogy egykor velünk tették?

Andais még mindig nem tűnt boldognak, de láttam az arcán, töpreng valamin. Elgondolkodtattuk, ami ebben a helyzetben nem volt rossz.

- Folytasd! - mondta, még mindig dühösen, de a hangjába már más is vegyült. Nem tudtam értelmezni, de biztos, hogy nem harag volt.

- Mi lenne, ha úgy intéznénk, hogy a sajtóban Taranis legyen a szörnyeteg? Mi lenne, ha arra használnánk a modern médiát, hogy a nézők szívét, lelkét a mi oldalunkra állítanánk?

- Nézők? Ezt nem értem.

- Felajánlottak nekünk egy tévéműsort.

- Úgy döntöttünk, hogy nem fogadjuk el - szólt közbe Doyle.

- Hát nem látod? - fordult feléje Galen. - Taranisnek nem fog sikerülni, hogy egyfolytában önuralmat gyakoroljon. Ha elég kötelet adunk neki a kamerák előtt, akkor előbb-utóbb fel is akasztja magát.

- Azt akarod, hogy a kamerák előtt támadjon ránk - meredtem rá.

- Azt hiszem, igen. Igen, ez a szándékom.

- Megsebesítheti valamelyikünket, akár meg is ölheti, arról nem is beszélve, hogy veszélybe sodornánk az embereket, akik filmeznek minket - vetette közbe Rhys.

- Igaz, van benne kockázat, de talán nem azt kell elérnünk, hogy féljen Merrytől, hanem azt, hogy attól tartson, a tévénézőkre kedvezőtlen benyomást tesz. Ő a Fény és Illúzió Királya, és kívánatos mivoltára büszke. Vagy nincs igazam?

- De igen - mondta Doyle.

- Mit tenne, ha filmen látná vissza, hogy egy szörnyeteg, és viselkedésével rettegést kelt?

- A kamerák nagyon szépen fel tudnák venni a halálotokat - szólalt meg Andais utálkozva.

- Vagy azt, hogy miként harcolunk az életünkért, és védjük meg magunkat.

- Az a terved, hogy a kamerák előtt ölitek meg - esett le Andaisnek, és meglepettnek, egyenesen boldognak hatott.

Galen bólintott.

- Ha megtámad minket, akkor igen, miért ne?

Andais fejét hátravetve elnevette magát, úgy lóbálva Eamon kezét, mint egy ugrándozó kisgyerek.

- Megvádolnának gyilkossággal, az egyszer biztos - jelentette ki Rhys.

- Lehet, de nem látod, hogy az operatőrök lennének a tanúink?

- Nem lehetetlen, de ahhoz Taranisnek teljesen el kell veszítenie az önuralmát a kamerák előtt - mondta Doyle.

- És lehet, hogy hetekig, hónapokig lennének itt velünk a házban, mielőtt esélyünk nyílna a tervünk megvalósítására - szólalt meg Misztrál is. Keze szorosan az enyémre fonódott.

Megfordultam és felnéztem rá. Hosszú szürke hajába most több arany-, réz- és ezüstszínű tincs keveredett, mintha növekvő nyugtalanságával a színek is erőteljesebbé válnának.

- Téged nagyon zavar annak a gondolata, hogy filmeznének minket - jegyeztem meg.

- Igen. Tényleg azt akarod, hogy mindent kamerára vegyenek, ami velünk történik?

- Lesznek olyan dolgok, amit mi teszünk, vagy velünk történik, és nem szeretnénk, hogy megörökítsék - tette hozzá Doyle.

Odafordultam, ránéztem. Igaza volt, de.

- Igen, Misztrál, nem akarom, és Doyle-nak is igaza van.

- Ha csak a királyt akarjuk megölni, akkor rajta, tegyük meg. Miért vegyünk részt egy tévéshow-ban? Miért legyen az udvartartásoknak bizonyítékuk arra, hogy mi tettük? Hazamehetnénk, és egyszerűen kivégezhetnénk azért, amit Merryvel csinált.

- Nekem tetszik a terv - monda Doyle, és hangja az érzéseitől még mélyebbé vált. Tudtam, meg akarja ölni Taranist azért, mert megerőszakolt engem. Néha éreztem is kísértést, hogy hagyjam, tegye meg.

- Nem - jelentettem ki. - Nem, a kockázat túl nagy - szorítottam meg a kezét, és felpillantottam rá. - Nem foglak elveszíteni a bosszúszomjam miatt.

- Meredith, már kétszer megpróbált engem megölni. Akkor is elveszíthetem az életem, ha a kamerák előtt támad rám.

- Akkor nem - mondtam. - Biztosan nem. Nem fogjuk idecsalogatni, hogy a kamerák előtt öljük meg, és haza sem megyünk, hogy ott gyilkoljuk meg. Az őrült királyt nyugton hagyjuk.

- Merry, ő nem fog minket békén hagyni - vetette fel Galen, jogosan.

- A fiúnak igaza van - vette védelmébe Misztrál.

- Merry, az álmainkban fog ránk vadászni, ott nem tudjuk magunkat megvédeni, ezért ki kell hoznunk őt ide, ahol nekünk nagyobb a hatalmunk.

- Miféle hatalmunk van, amely az övénél hatalmasabb? - akartam tudni.

- Te vagy Meredith NicEssus hercegnő, az első faerie hercegnő, aki Amerika földjén született, és most hármas ikreid vannak. A média kedvence vagy. Talán elfelejtetted, a rendőrség segítségét kellett kérnünk, hogy ki tudjunk hajtani a kórház területéről a bámészkodók és újságírók között?

- Nem felejtettem el.

- Merry, jelen pillanatban te vagy a faerie arca. Ha megragadod ezt a pillanatot, és hagyod, hogy magával sodorjon, tényleg elfogadod, akkor a média hatalma melletted fog állni.

- Galen, most is egyfolytában megpróbálnak átmászni a falon, teleobjektíveket irányítanak ránk. Nem hiszem, hogy még ennél is többet akarnék.

- Te kérdezted, milyen hatalmunk van, amely még Taranisénél is nagyobb. Nos, ez az. Te lehetsz a legnagyobb sztár. A faerie legerősebb illúziója, mert mi ki tudjuk választani, hogy mit láthatnak. Megmaradhatunk ennél a percnél, és úgy mutathatjuk meg az Unseelie-t, mint akik jók és szeretnek, erre a király türelme egy idő után el fog fogyni, és ide fog jönni. Nem lesz képes megállni, mert ha törik, ha szakad, ő akar a sztár lenni, a középpontban állni.

- Mindig is a média figyelméért pitizett - jegyezte meg Rhys.

- Nem - tiltakoztam. - Semmi esetre sem. Csak élvezni akarom a gyerekeim és a szeretőim társaságát. Nem akarok még több figyelmet.

- Megteheted azt, amit a királynő javasolt, megnyomoríthatsz valakit a hús keze hatalmaddal, de akkor te leszel a rossz. Legyen már egyszer az, hogy a Seelie Udvartartás a gonosz fiú.

- Már most konspirálunk, a tények ismerete előtt - mondtam.

- Nem, ez nem igaz. Semmit nem fogunk tenni azért, hogy idecsalogassuk vagy akár csapdába csaljuk. Magától fog idejönni, mert nem akarja majd, hogy bárki, és még te sem, Meredith, túlragyogja őt. Túl nagy az egója, képtelen lesz távol maradni.

- Hónapokba is beletelhet, amire annyira belelovalja magát, hogy idejöjjön - mondtam.

- Lehetséges, de addig is mindannyiunkat nagyon jól megfizetnének, és így talán Maeve otthon maradhat Liammel, hogy ő végre édesanyjaként gondoljon rá.

- Nehogy már most mindent elrontsatok - szólt közbe Andais.

- Elrontsunk, mit? - kérdezte Galen.

- Volt egy csodás tervetek, hogy megölitek a királyt, és most ahelyett, hogy rettegést és bosszút terveznétek, az indíték egyszerre szeretetté vált, csupa-csupa napsütéssé. Adj nekem még egy pillanatot, amíg azt hiszem, hogy abban a túl nagyra nőtt koboldtestben unseelie szív rejtőzik.

Galen már nem mosolygott, arca. hideggé vált.

- Hidd el, királynőm, hogy unseelie vagyok - mondta, és ugyanúgy, mint amikor Andais azzal vádolt, hogy szavaim udvariasak, ám a hangsúlyom egyáltalán nem az, Galen sem volt udvariatlan, de a hangszín. vészjósló, egyenesen fenyegető volt.

Andais ránézett, és volt valami az arcán, amit még soha nem láttam rajta, amikor Galenre pillantott. „Látta" őt, úgy méregette, fontolva nézte, mint azelőtt még soha. Andais a férfiak nagy részére kétféleképpen tekintett. Vagy alig vette őket figyelembe, pillanatnyi áldozatok voltak, vagy lehetséges szeretők. Galen már volt az áldozata, miként mi mindannyian, és élete túlnyomó részében alig figyelt rá, de most néztem, ahogy Andais a harmadik eshetőséget fontolgatja.

- Galen, Zöld lovag, ha a genetikai vizsgálatból az derül ki, hogy nem vagy az apja egyik babának sem, akkor talán megajándékozlak egy éjszakával, amikor bebizonyíthatod, mennyire vagy unseelie.

Galen szemmel láthatóan idegessé vált, vakmerősége kezdett elillanni. A szívem újra a torkomban dobogott, és Doyle kezét is erősebben szorítottam. Misztrál pedig egy kissé el is lépett mellőlünk, Rhys hátánál állt, mint aki arra számít, hogy a királynő erőszakot fog alkalmazni. Tulajdonképpen igaza volt, mert nála a szex erőszak nélkül elképzelhetetlen volt.

- Ajándék szex - tűnődtem el magamban. - Ajándék erőszak - fűztem tovább a gondolatot, és ki tudja, miért, ezt az ellentétet annyira mulatságosnak találtam, hogy nevetni kezdtem.

Kacagtam, és képtelen voltam abbahagyni. Nevettem, amíg könnyek nem kezdtek el csorogni az arcomon, és ekkor valaki más is csatlakozott a kacagásomhoz. Galen lépett a székem mellé, fogta meg kezemet, és csatlakozott a hahotához, de senki más. A többiek rettenetesen csendben voltak, és amikor annyira magamhoz tértem, hogy kitöröljem a szememből a könnyeket, és a tükörre pillantsak, már tudtam is a választ: a királynő ezt nem találta mulatságosnak.

Felállt, Eamon mögötte volt, de elég messze ahhoz, hogy a királynő, vagy talán ő, kartávolságon kívül legyen. Háromszínű szeme sziporkázott, akár szürke felhők mögött a villámok. „A vihar még nincs felettünk, de erre tart."

- Meredith, rajtam nem nevetnek. Senki - meredt rám, és hangja dorombolássá mélyült, ami általában szexet jelent, de az ő esetében kínzást.

- Andais nagynéném, te vagy a legerőszakosabb ajándékozó nagynéni, akit csak ismerek. Vágod?

Rhys felhorkantott, ahogy megpróbált nem hangosan felnevetni. Még Misztrál is megnyikkant, egyedül Doyle tűnt érzéketlennek a veszélyes szójátékom iránt.

- Nem - mondta hidegen. - Egyáltalán nem „vágom".

Testőrök özönlöttek a szobába, sidhék, de néhány Vörös Sipkás is. Elkezdtek együtt gyakorolni, harci stratégiákat kidolgozni, amellyel különböző erősségeiket sikeresen tudták egymással kombinálni. A Vörös Sipkások évszázadokon keresztül rohamcsapatokként harcoltak az unseelie sidhe szolgálatában, soha nem vállt vállnak vetve. A goblinokat ágyútöltelékként használták, nem harcosokként, akikkel együtt lehetett volna küzdeni. Most félkörívben elhelyezkedtek előttünk, sidhe és goblin, egymás mellett. Olyan tökéletes összhangban mozogtak, hogy látni lehetett, sokat gyakorolták. Élő pajzs a „királynőjük" és „királyaik" előtt. Gyűlöltem a gondolatát is, hogy lehet, fel kell áldozniuk magukat értünk, de testőrnek lenni ezt jelenti, különösen királyi testőrök esetében. Egykor Doyle és a többiek voltak feláldozhatóak Andaisért, és a testőrnők, akik előttem álltak a testőrök között, ugyanezt voltak hivatottak tenni Cel hercegért.

- Testőreim, engedtem, hogy elmeneküljetek a Nyugati Tájakra, az unokahúgom gyengédebb karjai közé, de ez jobb, ha nem száll a fejetekbe. Egyikőtök sem jövendőbeli király. Ha visszahívlak titeket az udvaromban, eskütök köt, hogy vissza is térjetek hozzám.

Az előttem álló testőrök miatt nagynénémet nem láthattam, de hangjának tónusától a nevetésem nagyon gyorsan elhalt, bár vidámságom könnyei még mindig az arcomat ékesítették.

Galen megfogta a kezemet. Komoran állt. Doyle, Misztrál és Rhys is a székem köré gyűltek, de a testőrök falanxa mögött maradtak. Egy igazi csatában lehet, hogy mi mentünk volna az élen, de ilyen pillanatokban a hercegek és királyok nem állnak a testőreik elé. Hónapokon keresztül tanulhattam ezt a leckét, amikor néztem, a férfiak, akiket szeretek, újra és újra kockára tették életüket, hogy én és a meg nem született gyermekeim biztonságban legyünk. Most nekik kellett ezt megtanulniuk. Ránéztem a három harcosomra, akik annyira határozottan, tettre készen álltak, és mégis eltakarva a veszélyforrástól. Tudtam, hogy őket ez jobban fogja zavarni, mint engem, mert csupán egy évvel ezelőtt Andais királynő és a veszély között álltak volna; most pedig mellettem voltak.

- Mi goblinok vagyunk - zendült fel egy Doyle-énál is mélyebb hang a testőrök sorfalából. - Andais királynő, minket nem tudsz visszaparancsolni magad mellé, mert nekünk ott soha nem volt helyünk.

Jonty volt a szóló, a Vörös Sipkások vezére. Nemzetségében a valamivel kétszáznegyven centiméter feletti magasságával alacsonynak számított; a többiek közül néhányan elérték a háromszázkilencven centimétert is, mint a kisebb óriások vagy az átlagos méretű ogrék. Bőrük színe a szürke és a sárga összes árnyalatában pompázott, és kettejük bőre majdnem barnás sötét aranyban fénylett. A sidhe harcosok, bármily magasak és tiszteletet parancsolóak voltak is, közöttük állva aprónak tűntek.

- Ti Kurag, a goblinok királya problémái vagytok, nem az enyémek, de a mellettetek álló férfiak és nők hozzám tartoznak - változott tónusa még egy hanggal mélyebb dorombolássá. Színtiszta szex mélységbe, de minket, sidhéket egyáltalán nem izgatott fel, mert tudtuk, ez az erőszak ígérete, nem a szexé. Legalábbis számunkra. Kezdtem megérteni, hogy az erőszak a nagynénémnek egyfajta szex is volt. Ő tényleg olyan volt, mint azok a szexuális ragadozók, akikben az erőszak az agynak ugyanazt a részét stimulálja, amit bennünk, a többiekben a „normális" szex.

Hangomat kivetítettem, hogy hallani lehessen. Hatásosabb lett volna, ha nem kellett volna a testőreim mögött rejtőznöm, de ennek elégnek kellett lennie, mert Andais nem volt a legstabilabb ember, és nem akartam az életemmel fogadni arra, hogy egy, nem képes mágiát átküldeni a tükrön, és kettő, emlékezik arra, hogy ha mást nem is, de termékeny méhemet értékesnek tartja.

- Ők nem a tiéd, Andais nagynéném. Már nem.

- Meredith, ne engedd, hogy termékenységed a fejedbe szálljon! Lehet, téged és a szeretőidet ezzel biztonságban tudhatod, de a többiek csupán kölcsönben vannak. Amíg nem ülsz a trónomon, az unseelie sidhe az enyém.

- Andais nagynéném, már felesküdtek nekem.

- Unokahúgom, nem esküdhetnek kétszer. Az esküszegés.

- A Darvakat, az apám testőrnőit, soha nem szólították fel, esküdjenek fel Cel hercegnek, egyszerűen megparancsoltad nekik, hogy őrizzék a fiadat, így szabadságukban állt esküjüket annak adni, akinek óhajtották.

- Felesküdtek a fiamnak - állította Andais.

- Nem, nem tették meg - ellenkeztem. Szerettem volna az arcát látni, de inkább hagytam, hogy a testőreim tegyék a dolgukat, és még mindig mögöttük álltam, Galen kezét fogva.

- Cel adott nekik választási lehetőséget, és ők esküt tettek neki.

- Ezt ki mondta neked? - szólalt meg Cathbodua, aki a sorfal egyik szélén helyezkedett el.

- Cel és a Darvak kapitánya, Siobhan.

- Akkor hazudtak - jelentette ki Cathbodua.

- Miért ne mondták volna meg nekem az igazat?

- Andais királynő, Cel hercegnek volt indoka, mint mindig, de esküszöm, hogy akik ma itt állnak, közülünk senki nem tett le neki esküt.

- Sok mindent elhanyagoltam, amik a fiammal voltak kapcsolatban, és ezt tényleg sajnálom.

- Megtiszteltetésnek veszem, hogy ezt hallhatom tőled, Andais királynő - ereszkedett térdre Cathbodua.

Ha egy testőr térdre esett, az gyakran jelzés volt a többiek számára is, de Cathbodua példáját senki nem követte, ezért egy idő után felkelt, majd visszaállt a helyére a sorba.

- Engedélyezem, Meredith hercegnő, hogy a testőrnők szabadok legyenek, tieid lehetnek, de a férfiak az enyéim.

- Andais nagynéném, ők is esküt tettek nekem.

- Igen, Meredith, emlékeztess vérségi kötelékünkre, mert nagyon hamar bosszantóvá válsz.

- Ahogy számomra ezek a momentumok azok, néném.

- Ne hívj nénédnek!

- Ahogy kívánod - feleltem, a lehető legkifejezéstelenebb hangomon.

- Meredith, haza fogom hívni a Hollóimat, és jönni fognak.

- Nem, nem fogunk - szólalt meg Usna, aki Cathbodua mellett állt. Máskor vidám hangja most eltűnt. Egy nagyon mord macska lépett elő a sorból.

- Hogy merészeled nekem azt mondani, hogy „nem" és „nem fogunk"?! A bőrödbe fogom vésni a szavaidat.

- Mindannyian esküt tettünk Merrynek, már nem vagyunk a Hollóid. Nem hívhatsz minket haza, és már nem vagyunk a tieid, hogy kedvedre kínozhass minket - jelentette ki, és a hangja most már szomorú volt. Ráébredtem, nem hiszi, hogy létezne bármi, amitől biztonságban lenne Andaistől. Bátran szólt, de a biztonságban nem hitt.

- Akkor ti mind esküszegők vagytok - mondta Andais, csaknem kiabálva.

Ekkor már én is megszólaltam. Felálltam, nem mintha sokat segített volna. Galen megszorította a kezemet, mint aki tart attól, amire készülhetek.

- Felesküdtek nekem. Ami azt jelenti, hogy esküszegőkké váltak.

- Akkor esküjük megszegéséért meg lesznek büntetve - ragaszkodott az elképzeléséhez.

- A faerie-ből való kiűzetéssel? Nem ez a megszokott következménye az esküszegésnek?

- Nem! - kiáltotta.

- Igen - szóltam nyugodtan, érthetően.

- Nem választhattátok mindannyian a faerie-ből való kiűzetést - hökkent meg.

- Kiűztek minket az Unseelie Udvartartásból - szólalt meg Usna -, de a faerie-ből nem, mert bárhová is megy Meredith hercegnő, a faerie követi.

- Ez lehetetlen - nézett rá Andais.

- Te magad láttad, Andais királynő - kezdte Cathbodua. - Új életre keltette az Unseelie Udvartartás kertjét. A faerie él, és több mint ezer év óta először újra terjeszkedik.

- A hatalmam suttogott nekem kósza híresztelésekről - mondta Andais, és a hangja kezdett nyugodtabbá válni. Ez lehet jó jel is, de rossz is. A pszichopatáknál soha nem tudhatod.

- Akkor tudod, hogy a faerie eljött a Nyugati Tájakra, és már nem száműzöttek vagyunk, hanem úttörők az új tündeföldek határain - szólt Doyle.

- Sötét Szolga, nem engedhetem meg, hogy bárki is ellentmondjon nekem. Tudod, hogy hatalmam csak akkora, mint rettegett hírem.

- Királynőm, ezt tényleg sajnálom.

- Egyiküket haza kell hívnom, büntetése elég elborzasztó kell hogy legyen, így tudom csak megakadályozni, hogy mások is csatlakozzanak a csendes zendülésetekhez.

- Királynőm, erre nem tudom, mit válaszoljak. Majdnem elfogadható, és a te szemszögödből nagyon is az.

- Küldd haza Usnát, és a többieket békében hagyom - mondta.

Néztem, ahogy Usna a karját kinyújtja, és megfogja Cathbodua kezét. Már majdnem megszólaltam, hogy védelmembe vegyem őket, de Cathbodua megelőzött.

- A gyermekével vagyok várandós.

- Hazudsz, hogy megmentsd! - meredt rá Andais magabiztosan.

- A kis pálcika azt állítja, hogy igaz, és az egyetlen férfi, akivel lefeküdtem, az Usna volt.

- Kis pálcika. Miféle kis pálcika tudja megmondani, hogy terhes vagy?

- Cathbodua, a gyógyszertári terhességi tesztre gondolsz?

Hátranézett, szemével megtalált, és bólintott.

- Mikor derült ki?

- Az imént, épp a megbeszélés előtt.

Elegem lett. Galen kezét fogva előreléptem. Az előttünk álló Vörös Sipkások és sidhék egymásra néztek, majd a sidhék Doyle-ra pillantottak, a Vörös Sipkások pedig rám. Bármit is láttak kettőnk arcán, hatására félrehúzódtak, engedték, hogy odalépjünk a tükör elé, szemtől szembe Andaisszel.

- Még egy termékeny párt köszönthetünk a sidhék körében. Ezt ünnepelnünk kellene, Andais nagynéném, nem pedig büntetni.

Csak meredt rám, és arckifejezését képtelen voltam értelmezni, mintha fájdalom lett volna. Ha valaki másról lett volna szó, akkor azt mondtam volna, félelmet látok, de Andais senkitől nem félt, főleg nem tőlem.

- A szerelem az, ami termékennyé tette őket - szólalt meg Galen. Felpillantottam rá, de csak a királynőre figyelt. Jóképű volt, tiszteletet parancsoló, ahogy ott állt, mintha a gyerekkora véget ért volna, és az eddig benne rejtőző férfi feléledt.

- A holló és a macska nem szeretik egymást. A vágy hozta létre a gyermeket - állította Andais megvetően.

- Nem az egymás iránti szerelmükről beszéltem, hanem Merry irántuk érzett szeretetéről.

- Azt állítod, ők is a szeretői? Meredith, hát már senki nincs biztonságban a kéjed elől?

- Meredith úgy szereti őket, miként uralkodó szereti az alattvalóit - lépett előre Rhys.

- Szeretettel nem tudsz uralkodni - jelentette ki Andais, és gyönyörű arcát düh torzította, mintha a benne lakozó szörnyeteg kezdett volna előbújni.

- De felesküdtek Meredithnek, mert szeretetet, törődést mutatott irányukba - emlékeztette Galen -, ahogy Essus herceg is tette a testőreivel.

- Ne hozd fel az öcsém emlékét, azt remélve, hogy megenyhülök! Meredith mostanában túl sokat emlegette őt.

- Essus herceg közéd és azok közé állt, akiket gyakran bántani akartál - állt Doyle Galen mellé. - Nem hiszem, hogy addig bármelyikünk is megértette, mennyire pozitív befolyással volt rád, amíg el nem veszítettük.

- Essusnek olyan kiváltságai is voltak, amiket másnak soha nem adtam meg.

- Szeretted az öcsédet - állította Doyle.

- Igen. Igen, szerettem az öcsémet, de ő meghalt, elment.

- De a lánya itt áll előtted, unokái a szomszéd szobában várnak arra, hogy láthassák nagynénjüket, Andaist. Meredith igazi NicEssus, lánya Essusnek, mert ugyanazt a nemeslelkűséget, kedvességet és szeretetet mutatja, amelyet ő is. Kiváló és nagylelkű királlyá vált volna.

Andais szeme tágra nyílt, és ráébredtem, ragyogása nem mágiája eredménye volt, hanem az el nem hullajtott könnyeké.

- Csak néhány éven múlott, és ő lett volna az idősebb, a király.

- Igen, Essus király - helyeselt Doyle.

- Kétszer is megríkattál, Meredith - szólalt meg Andais, és egyetlen könnycsepp gördült le az arcán -, öcsém lánya, unokaöcsém és unokahúgaim anyja, a sidhe számára az élet elhozója, új tündeföldek létrehozója, és azt mondják nekem, hogy mindezt a szeretettel, szerelemmel érted el. Ez igaz lenne, én unokahúgom? Csupa napsütés és szeretet vagy? Teljesen seelie sidhévé váltál, szívedben nincs egy morzsányi unseelie sidhe feketeség sem?

- Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy igazságosan, szeretettel uralkodjak, de enyém a hús és vér kezének hatalma. És, királynőm, ezek nem Seelie hatalmak.

- Amikor megölted a fiamat, láttam, mire képes a vér kezének hatalma.

- Nem tétováztam, amikor Cel meg akart ölni, ez az apám hibája volt. Ha nem szerette volna Celt, akkor védekezés közben nem tétovázott volna, és az apám még mindig itt lenne, láthatná az unokáit.

- Meredith, azt hiszed, én nem gondoltam erre, amióta tudomást szereztem a fiam árulásáról?

- Nagynéném, azt kérdezted, hogy csupa napsütés és szeretet vagyok-e. Nem csupán szeretettel és igazságossággal uralkodok.

- Akkor mivel, kedvességgel? - érdeklődött megvetően.

- Könyörtelenséggel. Kegyetlenebb vagyok az apámnál. Ezért, Andais nagynéném, téged illet a dicséret, mert te engedted meg a sidhének, hogy egymás után hívjanak ki párbajra, amikor még nem volt mágiám, amivel megvédhettem volna magamat. Könyörtelenné kellett válnom, hogy életben maradjak. Nem voltál hajlandó elismerni, hogy a párbajok tulajdonképpen ellenem irányuló orgyilkossági kísérletek voltak vagy Cel parancsára, vagy azért, hogy megpróbálják magukat behízelegni nála. Bárcsak kinyújtottad volna a kezedet felém, védtél volna, ha miattam nem is, de az öcséd emlékére, de nem tetted. Essus kedvességet, becsületet, szeretetet, pártatlanságot, igazságszolgáltatást tanított nekem, de te, kedves nagynéném, te könyörtelenséget tanítottál. És gyűlöletet.

Ekkor elmosolyodott, és abban a pillanatban ennél jobban semmi nem ijeszthetett volna meg. A lélegzetem elakadt, bőrömön hideg verejték ütközött ki. Galen közelebb húzódott hozzám, két karja ölelésébe vont.

- Akkor talán Essus és én végre megalkottuk a tökéletes uralkodót a sidhe számára. Talán Taranis az, akinek félnie kellene tőled.

- Andais nagynéném, nem értelek.

- Ki fogom nyilvánítani, hogy a Hollóim, és Cel Darvai felesküdtek neked, szeretetből és hűségből, ily módon szaporították alattvalóik számát az uralkodók évszázadokkal ezelőtt. Ki fogom nyilvánítani, hogy olyan sidhék vannak a testőreid közt és várnak gyermeket, akik az ágyadban nem fordultak meg. Biztosítalak arról, hogy a seelie-k tudomására hozom, egy új istennő, a szeretet és könyörtelenség istennője van köztünk, mert nem csak én voltam az, aki ezt neked, Meredith megtanította. Anyád nemtörődömsége és Taranis bomlottsága is segített abban, hogy ilyen uralkodóvá válj.

- Ezzel egyetértek, Andais nagynéném - simultam Galenhez.

- Tenni fogok arról, hogy ezt Taranis is megtudja - hallatott Andais egy rövid kis kacajt. - Lehet, hogy mégis igazad van, Galen, Zöld lovag, talán a szeretet önmagában elég ijesztő, nem szükséges mellé semmiféle kínzás.

Újra felnevetett, és egyszerűen kisétált a tükör látószögéből. Eamon volt az, aki előrelépett, és megérintette a tükröt, hogy elhomályosítsa.

- Meredith hercegnő, Galen herceg - mondta még, mielőtt megtette volna.

És ott álltunk döbbent tükörképünket bámulva, mielőtt én is titulusával köszönthettem volna.