11. FEJEZET

Bryluen úgy simult a karomba, mintha arra teremtették volna. Apró arca fölé hajoltam, sötét vörösesszőke szempillái alabástromfehér bőrén akár a festett díszek - valószínűtlenül tökéletes volt. Mindenkitől azt hallottam, minden anya gyönyörűnek találja a kisbabáját. De honnan tudod, hogy a valóságot látod, nem pedig egy illúziót, amely a szeretet és a babahormonok következménye? Létezik olyan bűbáj, amelynek csak a szeretethez van köze, a faerie-hez pedig nem?

Galen Gwenwyfart ölelte magához, majd visszaült mellém a földre, óvatosan, hogy ne lökje meg a „lábtartómat", Kittót, s így elkerülhesse a királynő figyelmét. Sholto Alastairt fogta, de ott maradt mellettem állva. Amikor a baba nyöszörögni kezdett, önkéntelenül ringatni kezdte. Miután úgy döntött, Bryluen az ő lánya, beszállt a többi baba körüli teendőkbe is, mintha azzal, hogy egy az övé, a többiek is azzá váltak volna.

- Az ember elfelejti, milyen picik - szólalt meg Andais, és a hangja olyan gyengéd volt, amilyennek még soha nem hallottam.

Felnéztem, és ráébredtem, elfelejtettem, hogy ott van. Egy pillanatig más nem létezett, csak a baba a karomban, és a tökéletes béke érzése. Azt már felfedeztem, olyan az ikrekkel lenni, mintha valami elkábított volna, amitől minden lelassul és kellemessé válik, de arra nem számítottam, hogy akkor is meglesz ez a hatás, miközben a nagynénémmel „telefonálok".

- Emlékszem erre a tekintetre onnan, amikor Cel kisbaba volt. Egy bizonyos fokig ő is ilyen hatással volt rám. Ahogy most téged nézlek, el is gondolkodtam azon, hogy lehet, nem csak az anyai szeretetről szólt.

- Ezt hogy érted? - lepődtem meg.

- A szemed fókuszálatlan. Mintha drogoztál volna.

- Bryluen nagyon erősen hatott egy halandó barátunkra, olyan mértékben, hogy már el is döntöttük, neki nem lesznek emberi származású dajkái és gyerekvigyázói.

- Meredith, az sem lehetetlen, hogy az unokahúgom leányának a bűbája nem csak az emberekre van hatással. Tudatosan soha nem lennél ennyire figyelmetlen az én jelenlétemben.

- Igazad van, Andais nagynéném.

Elgondolkodva nézett rám, és kezét Eamon csupasz combjára tette a selyemköntöse alatt.

- Merészeljem legnagyobb hibáim egy részét mágiának tulajdonítani? Képes lett volna a fiam a szememet bűbájfüggönnyel eltakarni, ahogy. Bryluen tette épp most veled?

- Nem tudom, Andais nagynéném, ehhez nem tudok hozzászólni.

- És én sem. Biztosat semmiképp - mondta Andais, és továbbra is Eamon lábát simogatta, de nem szexuális felhanggal, hanem inkább megnyugtatásképpen. Azt tudtam, az érintés segít abban, hogy elménkre ne tudjon a Fény és Illúzió Királyának, Taranisnek a bűbája hatni, és eltűnődtem, vajon azért ér-e Eamonhoz, hogy megnyugtassa, vagy azért, mert a tükrön keresztül bűbáj áramlik át hozzá Bryluentől és tőlem.

Doyle tenyerét visszarakta a vállamra, és egyből tisztábban tudtam gondolkodni. Rögtön tudtam koncentrálni, és tisztában voltam azzal, az előbb nem voltam épp a helyzet magaslatán, és az, hogy erre nem jöttem rá, nem túl biztató jel. Ma még komoly tárgyalások várnak ránk rokonokkal, szövetségesekkel és ellenségeinkkel. Lehetetlen mindezt megtenni, ha bababűbájtól vagyok megittasulva. Mennyire hatásos Bryluen bűbája a körülötte lévőkre nézve?

- Köszönet azért, Meredith és Bryluen, hogy az én anyai vakságom a fiam hibái iránt mágiának bizonyult. Neve a cornwalli kelta nyelvjárásban rózsát jelent, ami szépséges név egy kisleány számára.

- A férfiak találtak rá a névre - meséltem el neki.

- Szóval, Gyilkos Fagy - nézett rá a hátam mögött álló egyik férfira -, a lányodat a szerelmedről akartad elnevezni, Rose-ról, akit évszázadokkal ezelőtt veszítettél el?

Anélkül, hogy hozzám ért volna, megéreztem, hogy teste megfeszül. Önkéntelen összerezzenése biztosan látható volt a tükör másik feléről is. Rose volt a neve annak az asszonynak és a lányának, akiket évszázadokkal ezelőtt szeretett, amikor még egyszerűen csak Jack Frost, a Hóbarát volt. A szerelme, és az, hogy meg akarta őket védeni, változtatta át Fagyot a tél egyik alacsonyabb rendű kísérőjéből a magas, tiszteletet parancsoló harcossá, mert a kis Hóbarát nem tudta megvédeni a rózsáit. A Gyilkos Fagy képes volt erre, de a végén az idő elrabolta őket. Emberek voltak, halandóak, és meghaltak, miként a halandó testeknek ez a sorsuk.

Andais nevetett, magas, vidám, gonosz nevetéssel. Lehet, egyébként kellemes hangja volt, de mi már annyiszor hallottuk, miközben kegyetlenségét élvezte, hogy a mi füleinknek ez csak kellemetlen lehetett.

Doyle szabad karját kinyújtotta, és megérintette Fagyot, hogy biztonságot adjon neki. Fagy reakciója sokkal rosszabb lehetett, mint amire én gondoltam, mert különben Doyle érintésével soha nem mutatott volna ki ilyen fokú gyengeséget a királynő előtt. Nem mindig volt okos dolog a királynő előtt bevallani, hogy mennyire törődsz a másikkal.

- Úgy tűnik, igaz a pletyka, Doyle és a Gyilkos Fagy szeretők - szólalt meg Andais.

Erre muszáj volt hátrafordulnom, megnézni, miért mondta ezt, és láttam, hogy a hátam mögött egymás kezét fogják.

- Valamikor egy férfi megfoghatta a legjobb barátja kezét, és nem tartották őket szeretőknek - jegyezte meg Rhys.

Andiais Rhysre nézett, szemét összehúzta. Ez a pillantás volt az, ami rendszerint valami rossz kezdete volt, egy rosszkedvnek, egy rossz dolognak, egy parancsnak, amit majd nem akarunk teljesíteni.

- Azt állítod, nem szeretők? - érdeklődött Andais.

- Azt mondom, mit számít, és nem kell elhinni mindent, amit az emberek pletykalapjai írnak.

Galen még mindig a lábamnál ült, Kitto mellett, aki próbált nem mozdulni. Galen Gwenwyfarrel a karján nekidőlt a lábamnak, és közben véletlenül hozzáért Kitto hajához. A baba keze végigsimított a fején, és bár túl fiatal volt ahhoz, hogy megtegye, Gwenwyfar apró öklével belemarkolt a fürtökbe.

Biztos, hogy nem fájt neki, mert a baba nem lehetett ennyire erős, de valószínűleg ez volt az egyetlen dolog, amire Kitto mindenképpen reagált volna. Felemelte arcát, hogy Gwenwyfarre pillantson. Arckifejezését nem láthattam, de biztos voltam abban, hogy mosolyog.

- Á, kicsiny goblin, hasznossá teszed magad, hogy a hercegnő ne küldjön haza.

A hátán nyugvó talpamon keresztül éreztem a reakcióját. Ugyanolyan erősen rezzent össze, mint Fagy - Kitto mindig is rettegett a királynőtől. Fagy szerette és gyűlölte Andaist, Kitto egyszerűen félt tőle.

- A protokollal ellenkezik, hogy megszólítsák a királyi lábtámaszt - jelentette ki Rhys. Egykor gyűlölte az összes goblint, mert megfosztották egyik szemétől, ezért még jobban szerettem a közbelépéséért, hogy elterelje a királynő figyelmét Kittóról. Nagy utat kellett megtennie ahhoz, hogy az életét is kockáztassa Kittóért, mert annyira megkedvelte.

- Rhys, felettébb vakmerő lettél - nézett rá Andais. - Honnan származik ez az új merészség a királynő színe előtt?

Rhys közelebb lépett a tükörhöz, hogy Andais őt nézze, és eltakarja előle a többieket, hogy Galen ki tudja szedni Gwenwyfar kezéből Kitto haját, és a goblin újra mozdulatlan bútordarabbá válhasson, amely remélhetőleg nem vonja magára a királynő figyelmét.

- Nem hiszem, hogy bátrabb lennék, királynőm, csak sokkal inkább értékelem a körülöttem lévőket, mint azelőtt.

- Rhys, ez mit jelent?

- Tudod, hogy gyűlölöm a goblinokat.

- Igen, de úgy tűnik, ezt itt megkedvelted. Ez meg hogy lehet?

Eamon annyira mozdulatlanul ült mellette, mint aki legszívesebben már felkelt és elment volna, ha nem tartott volna attól, hogy a királynő felfigyel rá. A királynő úgy tett, mint aki normális, de a hozzá legközelebb álló és legkedveltebb szeretője úgy viselkedett, mint a fűben lapító nyúl, amely abban reménykedik, a róka nem veszi észre, ha elég csendben marad.

- Kitto volt az, aki megvette a harmadik kiságyat, a takarókat, játékokat, mindent, amikor jött a hír, hogy hármas ikreket várunk. Ő intézte el, hogy amikor hazaértünk, minden készen várta a gyerekeket, és Merrynek is megvolt mindene, amire szüksége lehetett.

- Egy jó szolga mindezt megteszi - mondta Andais.

- Igaz, de Kitto nem kötelességtudatból, hanem szeretetből segít gondozni a babákat.

- Szeretet - horkantott megvetően Andais. - A goblinok nem értik, mi a szeretet, ha valaki kicsi, segítségre szorul. Az újszülött sidhe a goblinoknál ínyencfalatnak számít, és te ezt, az itt álló Sötét Szolgám kivételével, mindenkinél jobban tudod. A többiek nem voltak velem az utolsó nagy háborúnkban a goblinok ellen, de te és Doyle pontosan tudjátok, mire képesek.

Rhys hátranézett a másik férfira, majd újra a tükör felé fordult. Arcát nem láttam, de a hangja indulatos és keserű volt.

- Királynőm, most te emlékezz, hogy melletted voltam. Én emlékszem arra: a kegyetlenkedés nem csak a goblinok sajátja volt.

- Mi nem ettük meg a gyerekeiket - mondta Andais. Szeme egyre sötétebbé vált, a ragyogás első jelei tűntek föl benne, hatalma éledni kezdett. Ez lehetett harag vagy akár aggodalom is, de általában azt jelezte, hogy mágia kel életre.

- Nem, a legtöbb goblin húsa túl keserű - jegyezte meg Rhys, ellentmondást nem tűrően. Már meg sem próbált úgy tenni, mintha meg akarná nyugtatni. Ez az igazság volt, és az én viccelődős kedvű Rhysem úgy döntött, az őszinteség kedvéért hagyja a tréfát. Azért az őszinteségért, amit a királyi fenségek nem mindig értékelnek.

Ez engem is sokkolt, mert nem tudtam, hogy a népem, a sidhe, evett annyi goblinhúst, hogy meg tudja mondani, keserű-e, avagy édes. Arcomhoz emeltem Bryluent, hogy beszívjam édes illatát, mert ebben a pillanatban valószínűleg nem tudtam volna másképpen kifejezéstelenül nézni.

Bryluen kinyitotta azt a hatalmas, mandula alakú szemét, a tiszta kékséget, és úgy éreztem, zuhanok. Szó szerint úgy kellett magamat visszarángatnom a meredély széléről. Lejjebb engedtem a babát, és nem néztem a szemébe. Nem csak bűbáj volt, hanem hatalom. Hatalma volt a mi kis cornwalli rózsánknak. Miként és mennyire lehet vele megtanítani, hogy ne használja akarva-akaratlanul? Hogyan lehet elmagyarázni egy újszülöttnek a hatalommal való visszaélés fogalmát?

- Rhys, megfogadtuk, hogy bizonyos dolgokról soha nem fogunk beszélni - figyelmeztette Andais, és hangja végigkúszott a gerincemen, a hátamon felállt a szőr.

Alastair magas, vékonyka hangon sírva fakadt, és közben apró öklével hadonászott. Éhes nem lehetett, mert a hívás előtt mindegyikük meg lett szoptatva vagy etetve a cumisüvegből, hogy erre biztosan ne legyen gondunk. Sholto ringatni kezdte, pedig Alastair nem szerette, ha ezt teszik vele, szemben Gwenwyfarrel, Bryluen ugyanakkor annak örült, ha vállra rakják, és közben a hátát simogatják. Három nap, és a babák már nagyon különbözőek voltak, kész egyéniségek. Az mondták nekem, hogy az ikrek egyformák, de kezdtem azt hinni, ezt azért gondolják, mert legtöbbjük annyira egyforma.

Sholto elkezdte Alastairt szélesebb ívben ringatni, hogy felsőteste mindkét irányba kifordult. A baba az erőteljesebb mozgásra lecsendesült.

- Megfogadtuk, de nem esküdtünk meg - mondta Rhys. Ha a szavára esküszik, akkor nem beszélhetett volna róla, mert az esküszegés egyike azon kevés dolgoknak, amelyeket a fey „bűnnek" tekintett. Az esküszegőt akár örökre száműzhették a faerie- ből.

- A kislányokat láttam - nézett Andais a síró babára -, de a fiút még nem. Közelebb hoznád, hogy megtehessem?

Doyle volt az, aki megszólalt.

- Királynőm, ha abbahagyod a próbálkozást, hogy nyugalmunkból kibillents minket, akkor talán igen. De ha továbbra is úgy viselkedsz, mint az utóbbi néhány percben, akkor mi értelme lenne? Nem akarjuk, hogy a gyerekeink félelemben és bizonytalanságban nőjenek fel.

- Sötét Szolga, hogy merészeled viselkedésemet megkérdőjelezni?

Megvonta a vállát, miközben egyik keze még mindig a vállamon nyugodott, a másikkal meg Fagy kezét fogta.

- És pontosan ez az, ami miatt nem akarjuk a babákat a közeledben vagy az udvarodban felnevelni. Úgy hittem, Essus ostoba, amikor fogta Merryt és követőit, majd elhagyta a faerie-t, de most már úgy gondolom, hogy bölcs volt. Még akkor is, ha Merry túlélte volna a gyerekkorát az udvarunkban, nem ugyanaz a személy lenne, mint aki most. Nem hiszem, hogy az a másik énje jobbá vagy kedvesebbé vált volna.

- Nem lehetsz kedves, úgy, hogy a sidhe, a goblin, a sluagh vagy bárki más uralkodója vagy a faerie-n belül vagy kívül. A kedvesség a gyerekeké és az emberek tündérmeséié.

- A kedvesség ott, ahol lehetőség van rá, nem gyengeség - jelentette ki Doyle.

- Egy királynőben mindenképp az - vágta rá Andais.

- Láttad Merryt a harctéren. Tényleg azt hiszed, királynőm, hogy a kedvessége miatt kevésbé könyörtelen vagy veszélyes? - kérdezte, és hangja mélyebbé vált, lejjebb kúszva addig a vibrálóan mély tónusig, amely egykor megrémített. Megborzongtam, de oka most más volt, sokkal élvezetesebb, mert három dolog teheti mélyebbé egy férfi hangját, és mindegyik alapja a tesztoszteron - kemény edzés, erőszak és szex.

- Úgy gondolod, okos dolog engem arra emlékeztetni, hogy a szemem előtt mészárolta le a fiamat?

- Úgy gondolod, okos dolog Fagyot első szerelmének elvesztésére emlékeztetni?

- Fagy a tiszteletlenséget nem tudja úgy megtorolni, ahogyan én.

- Már megint kezded - figyelmeztette Rhys.

- Miről beszélsz? - nézett rá Andais.

Eamon mellé csúszott, és halkan, tagoltan kezdett el beszélni hozzá, ahogy megvadult állatokkal beszél az ember, vagy öngyilkosjelöltet beszél le az ugrásról.

- Királynőm, szerelmem, úgy érti, ha továbbra is megtorlásokkal fenyegeted őket, akkor nem látják értelmét annak, hogy az unokahúgod fiával és lányaival kapcsolatban maradhass. Az öcséd unokáit hozták eléd. Részt akarsz venni az életükben, vagy maradsz a Levegő és Sötétség Királynője, aki ijesztő, és minden sértést megtorol?

- Már felajánlottam, hogy nem leszek a Levegő és Sötétség Királynője, ha Meredith hajlandó elfoglalni a trónomat.

- Inkább lennél Andais, nagynénje Essus unokáinak, mint mindenek királynője?

Ezen egy-két másodpercre elgondolkodott, majd bólintott.

- Igen, hogy lássam, vérvonalam nem hal ki, hogy legyen három leszármazottam, akik már most hatalommal bírnak. Igen, ezért lemondanék a trónról.

Nem csupán leszármazottak, hanem hatalommal, mágiával bírók voltak. Már látta a villám lenyomatát Gwenwyfar karján, és nézte, ahogy Misztrál érintésére szikrázni kezd. Alastair nem mutatott semmilyen nyilvánvaló hatalmat, de úgy tűnt, Andais készpénznek vette, hogy ő is hatalommal bíró lesz. Ha valamelyik gyermekünk az ő nézetei szerint hatalom nélkülinek bizonyul, akkor haszontalannak, értéktelennek fogja tartani, miként az én esetemben is így döntött, amikor hatéves voltam, és megpróbált vízbe fojtani.

- De szerelmem - érintette meg karját Eamon óvatosan -, többről van szó, mint a trónodról való lemondásról. Meredith és hitvesei biztonságban akarják magukat érezni, amikor velük vagy, és ebben a pillanatban ez nem áll fenn.

- Így is van rendjén. A Levegő és Sötétség Királynője vagyok, az Unseelie Udvartartás uralkodója. Elengedhetetlen, hogy féljenek tőlem. És ezzel te is tisztában vagy, Eamon.

- Azért, hogy uralkodhass udvarunkon, talán jó is, ha sakkban tudod tartani az Aranyló Udvartartást. Erre valóban szükséged van, de szerelmem, nem gondolod, hogy félelmetes mivoltod nem a legjobb módja annak, hogy Andais nagynéni légy?

A királynő úgy meredt rá, mint aki egy szavát sem értette. A szavak értelmesek voltak, meg is hallotta őket, de abban nem voltam biztos, fel is fogta.

- Eamon, nem értelek - szólalt meg végül.

- Tudom, szerelmem, tudom - próbálta meg Eamon átölelni.

- Akkor magyarázd el úgy - tolta el magától -, hogy meg is értsem.

- Andais nagynéném - szólaltam meg.

Rám nézett, és homlokát még mindig értetlenül ráncolta.

- Sajnálod, hogy elveszítetted Tylert?

- Nem azt mondtam?

- De igen.

- Akkor miről beszélsz, Meredith?

- Meg fogod bánni, hogyha nem leszel a gyerekeink nagynénje?

- A nagynénjük vagyok, Meredith, ezen nem tudsz változtatni.

- Lehet, hogy nem, de eldönthetem, csak a nevedben vagy-e nagynéni, vagy van helyed az életükben, és jónak ismernek meg, vagy azon a listán leszel, akiktől óvjuk őket. A mumus akarsz lenni az unokaöcséd és az unokahúgaid szemében? Ha meglátjátok Andais nagynénéteket, meneküljetek? Ha meg akar érinteni, kiabálj segítségért, vagy küzdj ellene? Ez akarsz lenni az életükben?

- Nem tudnak harcolni ellenem, és győzni, Meredith. Erre te sem voltál képes.

- De én ezzel nem ezt akartam mondani. Az, hogy te így értelmezted, amit mondok, számomra azt jelenti, hogy itt nemkívánatos személy vagy.

- Meredith, ne tégy ellenségeddé!

- Akkor kérj bocsánatot, Andais nagynéném!

- Miért?

- Hogy Fagyot a régi fájdalmára emlékeztetted, hogy megpróbáltad megrémiszteni Kittót, minden fenyegetésért és a beszélgetésünk kezdete óta minden fájdalomra és erőszakra való utalásodért.

- Meredith, egy királynő nem kér elnézést.

- De egy nagynéni igen.

Andais pislogott.

- Á - szólalt meg végül -, azt szeretnéd, hogy valami vidám rokon legyek, aki mindig mosolyogva, ajándékokkal érkezik.

- Igen - feleltem.

Elmosolyodott, de egyáltalán nem kellemesen, inkább mintha keserű dolgot ízlelt volna.

- Azt akarod, hogy a gyerekeid közelében más legyek, mint aki vagyok?

- Ha ezt úgy érted, hogy aranyos, kedves, normális nagynéni, akkor igen, Andais, ezt szeretném.

- Őseiket tekintve ezen tulajdonságok egyike sem lesz jellemző rájuk.

- Apám, az öcséd, másképp gondolta, és úgy nevelt, hogy ezek mind a lényem részévé váltak.

- És a szeretet és a kedvesség okozta a halálát, Meredith. Tétovázott, mert szerette a gyilkosát.

- És talán ha úgy nevelted volna a fiadat, ahogy az apám engem, hogy kedvesebb, előzékeny, boldog legyen, akkor talán most egyikük sem lenne halott.

- Hogy merészeled. - rezzent össze, mintha megütöttem volna.

- .kimondani az igazat - mondtam.

- Szóval színészkednem kell, vidám, mosolygós nagynéninek tettetni magamat, vagy megpróbálsz távol tartani az unokaöcsémtől és unokahúgaimtól?

- Igen, Andais nagynéném, pontosan ez a helyzet.

- És ha azt mondom, mindig eljön a sötétség, amelyen én át tudok kelni, és meglátogatni őket, ahhoz mit szólsz?

- Azt - szólalt meg Doyle -, hogy ha meg akarsz halni, akkor gyere kéretlenül, hívatlanul, be nem jelentkezve, és kívánságodat teljesítjük.

- Fenyegetni merészelsz, én Sötét Szolgám?

- Királynőm, már senkid nem vagyok. Soha nem törődtél velem, csak mások megfélemlítésére használtál. „Hol a Sötétségem? Hozzátok ide Sötét Szolgámat!" És elküldtél, hogy a nevedben öljek. Most van egy életem, és attól eltekintve, hogy nem öregszem, okom is arra, hogy éljek, és nem fogom engedni, hogy bármi is közém és ezen életem közé álljon.

- Még a királynődnek sem - mondta halkan Andais.

- Még neked sem, királynőm.

- Szóval vagy elfogadom a nevetséges követeléseiteket, vagy elveszítem minden kapcsolatomat a babákkal.

- Igen - mondtam egyszerre Doyle-lal, Faggyal és Rhysszel, miközben a többiek bólintottak.

- Egykor azzal fenyegettelek volna, hogy elküldöm a Nyugati Tájakra a sluaghot, hogy megtaláljanak téged vagy a kisbabákat, és hozzanak elém titeket, de most a Sluagh királya melletted áll, és többé már nem engedelmeskedik nekem.

- Királynőm, te küldtél a hercegnőhöz.

- Azért küldtelek, hogy hazahozd, nem azért, hogy az ágyába bújj. Téged nem választottalak ki neki.

- Azt mondtad, választhat a Holló testőreid közül. Én az vagyok, és emellett a Sluagh királya is.

Andais rám nézett, és arcán mindazt láttam, ami miatt távol akartam tartani a gyerekeimtől. Fenyegetést és haragot.

- Meredith, legtöbb fenyegetési eszközömtől megfosztottál. Már a goblinok is inkább neked engedelmeskednek, mint nekem, és ez nekem nem állt szándékomban. Ez a te műved, én unokahúgom.

- Essus, az öcséd, tett arról, hogy a faerie összes udvartartását megismerjem, ne csak az Unseelie-ét. Azt akarta, hogy mindegyik felett uralkodjak, ha egyáltalán uralkodni fogok.

Bólintott és szemmel láthatóan elgondolkodott. A harag eltűnt, mintha egyszerre nem tudott volna gondolkodni és dühös maradni.

- Meredith, igazad van, te voltál az, aki ily okosan alkudozott a goblinokkal, a sluaghot a te oldaladra csábítottad, és elnyerted az én Sötétségem és Gyilkos Fagyom lojalitását. Nem úgy tekintettem rád, mint aki fenyegetheti a hatalmamat, hanem mint egy bábura, akit használok, és ha már nincs hasznomra, félreállíthatom. És most itt vagyunk, nagyobb a hatalmad, mint valaha hittem volna, és mindezt úgy vitted véghez, hogy fejeden nincs korona.

- Nagynéném, nekem nem volt meg a te mágiád, ami megvédett volna, és miután bennem nem volt meg, a hatalmat ott el kellett fogadnom, ahol felajánlották.

- A hús és vér kezének adományával rendelkezel, unokahúgom. Ezek a csatában félelmetes erőnek bizonyulnak.

- De ha csak a mágiámra számíthatnék, akkor nem lenne nekem Doyle, sem Fagy, vagy Sholto, a goblinok, és mindenki, akiket megnyertem magamnak. Ha öltem, csak azért tettem, hogy az életemet vagy a szeretteim életét mentsem. Az én hatalmam nem ott rejlik, nagynéném, hogy tudok ölni, függetlenül attól, mily szörnyű módon következik be.

- Akkor hol rejlik a hatalmad, unokahúgom?

- A szerelemben, a lojalitásban, és ha kell, a könyörtelenségben, de a kedvesség és a szeretet voltak azok, amelyek által több hatalomra tettem szert, mint bármely általam okozott halál révén.

- A kéz hatalmaid lehetnek az Unseelie Udvartartás mágiái - fintorodott el, mint aki büdöset szagolt -, de te annyira a Seelie Udvartartás termékenységistennőinek a leszármazottja vagy - forgatta szemét. - A szerelem és a kedvesség a végén mindig nyer, ó igen, egy nagy szart.

- Az igazság ott rejlik a végeredményben, nagynéném.

- Több mint ezer éve vagyok uralkodó. Szerelem és kedvesség ily sokáig nem fog a trónon tartani téged.

- Igaz, mert én nem fogok olyan sokáig élni, Andais nagynéném, de a gyermekeim igen, és az ő leszármazottaik is.

- Soha nem kedveltelek, Meredith.

- Én sem téged.

- És most kezdelek tényleg megutálni.

- Andais nagynéném, ez a vonat már elment. Majdnem egész életemben féltem tőled, és gyűlöltelek.

- Akkor közöttünk csak gyűlölet van.

- Igen, azt hiszem én is.

- De azt akarod, hogy a gyermekeid előtt tettessem magamat.

- Ha igazi nagynénjük szeretnél lenni, nem csupán egy rokon.

- Nem tudom, hogy tudok-e ennyire színlelni.

- Ezt neked kell eldöntened, nagynéném.

- Most már értem, mit próbáltál nekem elmagyarázni - simogatta meg Eamon kezét. - Meredith, számodra soha nem leszek más, mint egy rokon nagynéni.

- Ezzel egyetértek, Andais nagynéném.

- De megadod nekem az esélyt, hogy a gyermekeid számára több legyek.

- Ha viselkedsz, igen.

- Miért?

- Igazság szerint elég nagy a hatalmad, hogy ne akarjak az egymás utálásából átlépni a próbáljuk meg egymást megölni fázisba.

Olyan hirtelen nevetett fel, hogy inkább horkantásnak hatott.

- Ez igaz.

- De van még egy oka annak, hogy hajlandó vagyok ezt megpróbálni, Andais nagynéném.

- És mi légyen az, Meredith unokahúgom?

- Az apám mesélt arról, amikor gyerekkorotokban együtt játszottatok.

- Tényleg?

- Igen. Mesélt arról, milyen volt, amikor kislány voltál, ő pedig egy kisfiú, és az arca olyankor ellágyult, az emlékek boldoggá tették. Azt remélve, hogy az apám nővére még mindig ott él benned valahol, adni fogok neked egy esélyt, hogy megmutasd Essus unokáinak azt a részedet, amely őt mosolyra fakasztotta.

A szeme megint ragyogni kezdett, de ez alkalommal nem a hatalomtól, hanem a könnyektől. Hallottam, ahogy nyel egyet.

- Ó, Meredith, semmit nem tudtál volna mondani, ami ennél jobban fájna.

- Nem akartam fájdalmat okozni neked.

- És tudom, hogy ezt így is gondolod, és ez a legkegyetlenebb csapás, unokahúgom, öcsém lánya, mert rá emlékeztetsz. Meg kellett volna ölnie, és elfoglalnia a trónt, amikor Barinthus ezt tanácsolta neki. Annyi fájdalomtól menekültem volna meg.

- A nővére voltál, és szeretett - mondtam.

- Tudom, Meredith - hullottak a könnyei -, és örökké hiányozni fog - intett a tükör felé, hogy a hívást befejezze, miközben egyre jobban sírt.