Negyvennegyedik fejezet – Tűzözön

A barna hajú, nyúzott képű szerelő, aki a navigációs pult mögött kuporogva próbálta egyenesbe hozni az űrhajót, aggodalommal vegyes hitetlenkedéssel futotta át a taktikai konzolon megjelenő adataikat. Újabb lézersugarak nyúltak a Mirocaw után, s bár ezeket is hárították a hajó energiapajzsai, az egyik szárny így is majdnem leszakadt.

– Ki lő ránk? – kérdeZte Zo, miután nagy nehezen felkúszott a létrán.

– Scabrous automata ágyúi – hadarta a férfi, akinek a navigációs pult vörös és fehér fényei világították meg az arcát. Zo a másodpilóta székébe roskadt, s ahogy kipillantott az ablakon, érezte, hogy égnek áll a haja. Még mindig az Odacer-Faustin légkörében repültek, körülbelül fél kilométerre a felszín felett, s az akadémiát körülvevő rejtett elhárítólövegek lézersugarait kerülgették. A talajból előbúvó magas, fekete tornyok megállás nélkül okádták rájuk a halált, s bár a rögzített ágyúk lőelemképzői nem tudtak megbirkózni egy ilyen fürge hajóval, annyi oldalról tartották tűz alatt őket, hogy a nagy számok törvénye alapján valamelyik lövés előbb-utóbb végzetesnek bizonyul majd.

– Nem akarnál kivinni, bennünket innen?! – csattant föl Zo.

– Azért ez nem ilyen egyszerű! Ezek folyamatos zárótűz alatt tartanak minket!

– Micsoda?

– Nem akarják, hogy elmenjünk! – csattant föl Frode. – És ha ez így megy, nem marad pajzs ezen a caf darálón, ami megvédjen minket!

– Hol van Tulkh? – kérdezte Zo.

– Kicsoda?

– A whiphid! A hajó gazdája! – A droid nem válaszolt, Zo pedig legszívesebben megragadta és istenesen megrázta volna. Hol a fenében van ilyenkor Tulkh?! Az ágyúk mindjárt leszedik őket, ez a droid meg csak itt ácsorog, és nem szól egy szót se! – Nem tudod deaktiválni az ágyúkat? – kérdezte Zo.

– Távirányítással már nem.

– Akkor hogy lehet őket kikapcsolni? Mert ezek mindjárt kilyuggatnak minket!

– Az ágyúk irányítórendszere a Toronyban van – magyarázta a droid. – Manuálisan fölül tudom írni a parancskódjaikat, de ez azt jelenti, hogy oda kell mennünk. – Újabb sortűz söpört végig a hajó páncélzatán, s a Mirocaw akkorát rántott, hogy mindhárman jobbra-balra dőltek a pilótafülkében. Zo fennhangon káromkodva szíjazta be magát a másodpilóta székébe, s legszívesebben elsírta volna magát dühében. Mindazok után, amin keresztülment, amit túlélt, most néhány előre programozott, mikrochip-agyú ágyú fog végezni vele?!

– Gyerünk a Toronyhoz! – rivallt Frode-ra, s vadul mutogatott a komplexum fölé magasodó karomforma, fekete épületre. A technikus jobbnak látta, ha nem vitatkozik. Balra döntötte a Mirocaw-t, majd dugóhúzóba vitte, amivel sikerült néhány másodpercre összezavarni a lövegeket. Hirtelen fölrántotta a hajót, tett egy kört a Torony körül, majd lassan leereszkedett a hatalmas, fekete épületre A leszállótalpak fémes csikorgással szántották végig a Torony tetejét, s úgy tűnt, akárhogy is programozták a lövegeket, Scabrous Tornyára nem nyitottak tüzet.

– Gyorsan! – kiáltotta Frode, miközben kikapcsolta a védőpajzsokat. – Ha ezek megint lőni kezdenek, becsukhatjuk a boltot! – A droid azonnal fölpattant, és kiviharzott a pilótafülkéből. Húsz másodperc sem telt bele, és már nyílt is a hajó fedélzeti nyílása. Zo és Frode meredt szemmel bámult kifelé a pilótafülkéből.

– Ne! – suttogta a nő.

– Mi az? – Zo előremutatott, és érezte, hogy elszorul a torka. Odakint, a lassan oszló hajnali ködből ekkor bontakoztak ki az első élőholtak. A Torony felső szintjének törött ablakain át másztak ki, s lassan körülfogták a hajót. Hirtelen eszébe jutott valami, amit a droid mondott.

– Van még valaki rajtunk kívül a hajón?

– Csak a whiphid fejvadász – mondta Frode. – Miért?

– A droid azt mondta, hogy valaki megfertőződött a hajón.

– Micsoda?! – A technikus azonnal fölpattant, s önkéntelenül is a fertőzés nyomait kezdte keresni a testén. – Ki?!

– Azt nem mondta, de… – A Mirocaw-t abban a pillanatban olyan találat érte, hogy a becsapódás ereje kis híján lesodorta a hajót a leszállóplatformról. Úgy tűnt, az ágyúk mégiscsak tűz alá vették őket. Körülöttük már tucatszám nyüzsögtek a mozgó hullák, s üvöltve, nyáladzva rohanták meg az egyre lassabban pörgő hajót. Hirtelen éles roppanás hallatszott, majd szörnyű remegés futott végig a hajótesten, ahogy leszakadtak a Mirocaw leszállótalpai, s a hajó átcsúszott a Torony peremén. Le fogunk zuhanni! – zakatolt a gondolat Zo agyában. – Le fogunk zuhanni!

Frode kétségbeesett üvöltéssel nyomkodta a kapcsolótábla gombjait, s az űrhajót az utolsó pillanatban sikerült felrántania. Részeg darázsként szlalomozott a romos épületek közt, majd sikerült lassan, de biztosan felkapaszkodnia a magasabb légrétegekbe. Most már tisztán látszott a Torony. A leszállóplatformon közel száz élőholt gyűlt össze – minden megmaradt Sith-tanítvány –, amik üvöltve, acsarogva bámultak a hajó után. Zo ugyan nem hallotta őket, de tudta, hogy nagyon-nagyon sok időnek kell eltelnie, mire elfelejti a sikolyaikat. Már ha valaha is sikerül neki…

– Úgy nézem, a droidnak sikerült átállítania a lövegeket! – hadarta Frode. – Azt nézd!

S valóban, Scabrous lézerütegei lassan célpontot váltottak: a hajóról a Toronyra fordultak rá, és… A Torony! De hiszen a droid még odabent van! Aztán az ágyúk ismét tüzet nyitottak, s a vakítóan fényes energianyalábok telibe találták az épületet. Hatalmas kődarabok szakadtak ki a Torony falából, elektromos ívfény lobbant, aztán az egyik sorozat valószínűleg a reaktort is eltalálhatta, mert megremegett a föld, s az épület egy szembántóan fényes, gombaforma felhőben tűnt el. Pergus Frode nem sokat tudott a fúziós robbanásokról, viszont annál inkább tisztában volt a túlélés legelemibb szabályaival. Úgyhogy maximális sebességre állította a Mirocaw tolóhajtóműveit, s ezzel sikerült annyi extra lendületre szert tenni, hogy a hajót nem szippantotta magába a robbanást követő emésztő lökéshullám.

Miután elérték a szökési sebességet, s maguk mögött hagyták az Odacer-Faustin légkörét, Frode azonnal nekiállt felkészíteni a hajót a hiper-űrbe való belépésre. Zo, aki maga sem hitte el, hogy sikerül elmenekülniük a Sithek bolygójáról, még mindig úgy szorította a széke karfáját, hogy belefehéredtek az ujjbütykei. Nagy nehezen sikerült elengednie, de a keze úgy remegett, hogy fogni sem tudott vele.

– Mellesleg – mondta remegő hangon, s nem kis erőfeszítés árán előrenyújtotta a kezét –, Hestizo Trace vagyok.

– Pergus Frode – biccentett a férfi, és gyorsan megrázta Zo kezét. – Örvendek a szerencsének!

– Egész ügyesen repülsz!

– Mielőtt szerelő lettem, pilótaként is dolgoztam pár évig – vonta meg a vállát a férfi, majd értetlenül nézett a nőre. – Most hová mész?

– A raktérbe. Ellenőriznem kell valamit.