A „hard” SF a Science fiction egyik legrégibb ága. Mint a neve is mutatja, a „keményebb” tudományok – fizika, csillagászat, biológia – adják a tudományos alapokat, szemben a később divatba jött „soft” – a társadalomtudományok által inspirált – SF-fel. Hagyományosan az Analógot, illetve elődjét, az Astoundingot tekintik a hard SF természetes előfordulási helyének.

Hal Clement a hard SF-írók között is a keményebbek közé tartozott. 1922-ben született Massachusetts államban, Harry Clement Stubbs néven (a „Hal Clement”-et csak írásaihoz használta). A Harvardon csillagászatot tanult, majd a későbbiekben kémiából is szerzett képesítést. AII. világháborúban pilóta volt, és számos bevetésen vett részt, majd a háború után ezredesként szerelt le. A civil életben tanár volt, a massachusettsi Milton Academyn tanított csillagászatot és kémiát hosszú éveken keresztül. 2002-ben, 81 éves korában halt meg.

Első elbeszélése az Astoundingban jelent meg („Proof”, magyarul: „A bizonyíték”), és a későbbiekben is ragaszkodott ehhez a magazinhoz, bár azért publikált máshol is. Első regényei is itt jelentek meg, először az Iceworld (1951. október, november, december), majd leghíresebb műve, a Mission of Gravity (magyarul: Az elveszett rakéta). Ez utóbbi a Meszklinen, egy extrém, Szaturnusz-szerű bolygón játszódik. A bolygó igen gyors tengely körüli forgása miatt a sarkoknál erősen belapult, így komoly különbség alakult ki az egyenlítői és a sarki gravitáció között. Míg az egyenlítőnél ez csak 3 g volt, amit egy ember is el tud viselni egy ideig, addig a pólusoknál mérhető 700 g már kizárta az emberi jelenlétet. De miért kellett volna ott embereknek lenniük? Egy szondát küldtek oda, amely meghibásodása miatt nem tudott felszállni, így ha nem szerzik valamilyen módon vissza, nemcsak a drága műszerek vesznek oda, de a még fontosabb mérési eredmények is. A Meszklin körüli űrhajóban tartózkodó, földiekből és közelebbről nem részletezett idegenekből álló expedíció így kénytelen volt a meszkliniták segítségét kérni. Ezt Barlennan, egy kereskedelmi hajó kapitánya és legénysége képviselte. A meszkliniták kb. 30 cm hosszú százlábúakra hasonlító kis lények voltak, akik a sarkoknál uralkodó erős gravitáció miatt rettegtek minden magasságtól vagy attól, hogy bármi alatt át kelljen menniük. A szondához vezető útjuk során – mert persze elvállalták a feladatot – azonban Barlennan több megrögzült szokást is kénytelen volt felülvizsgálni.

A könyv nagy siker volt, és Clement is élvezte írását. Mint egy esszében („Whirligig Worlds”, Astounding, 1953. június) leírta, véleménye szerint az SF egy játék: az olvasónak minél több, a tudománynak ellentmondó állítást kell találni a műben, míg az írónak ezek számát kell minimalizálni. Vannak különös kivételek is, mint például az űrutazás általános elfogadása. Ugyanitt elmondta annak a történetét is, hogy próbálta a Meszklin bolygót mind elfogadhatóvá tenni, minél kevesebb lehetőséget adva az olvasóknak hibák találására. Akik találtak is! Mint egy későbbi írásában olvasható, John Campbell elmondta neki, hogy egy matematikus szerint Euler forog a sírjában, hogy ez a regény megjelenhetett. De hogy mit hibázott Clement, azt nem mondta meg, és Clement saját bevallása szerint azóta se jött rá, milyen tételt sértett meg.

Az elveszett rakéta sikere nyilvánvalóvá tette, hogy várhatók a folytatások is. Nem is csalódtak az olvasók, még két regény és több elbeszélés is megjelent:

Mission of Gravity (Astounding, 1953. április, május, június, július)

Close to Critical (Astounding, 1958. május, június, július)

Star Light (Analog, 1970. június, július, augusztus, szeptember)

„Lecture Demonstration” (Astounding: John W. Campbell Memorial Anthology, ed. Harry Harrison, Random House, 1973) „Under” (Analog, 2000. január)

E folytatások változó színvonalúak, az eredeti sikerét nem érték el. Az utolsó elbeszélésben már szinte alig van cselekmény, helyette Clement, illetve Stubbs tanár úr fizikaóráját olvashatjuk. És noha Barlennan és társai elég alkalmazkodóképesnek mutatkoztak már Az elveszett rakétában is, a sarkvidéken – 700 g-nél! – végrehajtott léghajózás nem túl meggyőző. Érdemes megemlíteni egy érdekes kísérletet: 1985-ben jelent meg a Medea: Harlans World (Bantam) c. kötet, amelyben Harlan Ellison számára kitaláltak egy holdat, fizikával, csillagászattal, biológiával és elbeszélésekkel. A részt vevő írók Ellison mellett többek között Frederik Pohl, Jack Williamson és Hal Clement voltak. Az elbeszélésen kívül („Seasoning”, először az IASFM 1978. szeptemberi számában jelent meg) Clement írta a csillagászati és geológiai bevezetőt. Az elbeszélések közül egy megjelent magyarul is, de nem Clementé (Robert Silverberg: „A földrengésre várva”, Galaktika, 1986. május).

Clement nem volt nagyon termékeny író, de jelentős munkái így is megtöltöttek három kötetet (The Essential Hal Clement, NESFA Press, 1998-2000). A klasszikus Meszklin-történetek pedig a Heavy Plánét (Orb, 2002) c. kötetben olvashatók. Munkásságát nagyra értékelték, ezt bizonyítja, hogy 1998-ban beválasztották a Science Fiction Hall of Fame-be, és 1999-ben pedig Nagymester lett. Hugót ugyan nem nyert, de „Uncommon Sense” (magyarul: „Többet ésszel”) c. novellája 1996-ban megkapta a Retro-Hugót, mint 1945 legjobb elbeszélése.

Hal Clement első magyarra fordított munkája Az elveszett rakéta volt. Ezt követte az egyik folytatás-regény és egyéb elbeszélések.

Zsoldos Endre