Mi történt az erdőben az új játékokkal?
Másnap ott folytatták a játékot, ahol előző este abbahagyták. Előszedték a skatulyákat, kivették a játékokat, és mindenfélét játszottak velük.
A nap éppen olyan ragyogóan és barátságosan tűzött be az ablakon, mint előző napon, a reggeli szellő susogva-zizegve köszöntötte a hajladozó nyírfákat; csíz, pinty és fülemüle csattogó hangversenyt rendezett.
Félix elszomorodott, mert kibírhatatlanná vált a hárfás emberkéje, csak a puska és a patrontáska érdekelte.
- Kint mégiscsak sokkal szebb! - kiáltotta. - Gyere, Kriszti, menjünk az erdőbe!
Kriszti éppen nagy babájával foglalatoskodott: vetkőztette és öltöztette, ezért nem is akart kimenni.
- Kedves Félix - mondta -, játsszunk még egy kicsit idebent!
- Tudod mit, Kriszti - tanácsolta Félix -, a legszebb játékokat vigyük az erdőbe magunkkal! Fölcsatolom a vadászkésemet, vállamra veszem a puskámat, így olyan leszek, mint egy igazi vadász. De a kis vadász és a hárfás ember is velem jöhet. Te meg, Kriszti, magaddal hozhatod a nagy babát s a legszebb edényeket. Csak gyere gyorsan!
Kriszti valóban gyorsan adta rá a ruhát a babájára, s futva iramodtak az erdőbe játékaikkal. Egy szép zöld tisztáson letelepedtek, s kis ideig vígan játszadoztak. Éppen a hárfás pengette a hárfát, amikor Kriszti megszólalt:
- Tudod-e, kedves Félix, hogy ez a hárfás nem is játszik szépen? Hallgasd csak, milyen csúnya az erdőben ez az örökös ting-ting és pim-pim? A madarak olyan kíváncsian kukucskálnak ki a lombok közül, mintha kinevetnék ezt a muzsikust, aki éneküket kísérni akarja.
Félix még jobban felhúzta a szerkezetet, majd ő is azt mondta:
- Igazad van, Kriszti. Borzasztóan játszik ez a fickó! Csak hajlong egyre, én meg rettenetesen szégyellem magam a kicsi pinty előtt, aki ott ül, és ravaszul pislogat. Hallod-e, te fickó, jobban játssz! Még jobban!
Ezzel akkorát csavart a szerkezeten, hogy ripp-ropp, a hárfás kis szekrénye ezer darabra tört, s letört az emberke karja is.
- Ó, ó! - kiáltotta Félix.
- Ó, a kis hárfás! - zokogott Kriszti.
Félix nézte a törött játékot, azután így szólt:
- Ez úgyis buta, együgyű fickó volt. Rosszul játszott, csak pofákat vágott és hajbókolt, mint a bő nadrágos unokaöcsénk!
Ezzel messzire, a bokorba hajította.
- Ennél már a vadász is többet ér. Az legalább mindig célba talál.
Most hát azt vette elő Félix, s alaposan egzecíroztatta.
- Mégis buta dolog - mondta egy kis idő múlva -, hogy mindig csak célba lő. Apus szerint ez nem is igazi vadászmulatság. Az igazi vadász szabadon lő az erdőn, és futtában teríti le a szarvast, őzet, nyulat. Ez a fickó se lőjön többet célba!
Ezzel már le is törte a vadász céltábláját.
- Most aztán lőj bátran az erdőbe!
De bizony hiába rángatta a zsinórt, a kis vadász karja bénultan lógott. Nem emelte vállához a puskát, nem is lőtt többet.
Félix nevetett.
- Te is csak a szobában vagy ügyes vadász, de itt az erdőben, igazi otthonodban sehogy sem boldogulsz. Biztosan te is félsz a kutyáktól, s ha szembejönne egy, úgy elszaladnál puskástul, mint a bő nadrágos unokaöcsém a karddal! Buta, haszontalan játék!
Ezzel már repült is a vadász a bokorba a hárfás ember után.
- Gyere, Kriszti, fussunk! - tanácsolta Félix.
- Nagyon jó lesz - egyezett bele a kislány -, de fusson velünk ez a baba is. Ez lesz majd az igazi mulatság!
Félix és Kriszti közrefogták a babát, s teljes erővel nekiiramodtak. Bozóton át, le a domboldalon, egyre messzebb és messzebb, egészen a náddal szegélyezett tóig. Ez a tó is még von Brakel Taddeus úr birtoka volt, és itt szokott vadkacsára vadászgatni.
Amikor megálltak a gyermekek, Félix így szólt:
- Álljunk lesbe a nádasban egy kicsit! Nálam is van puska, talán lövök egy vadkacsát, mint apus.
Ebben a pillanatban Kriszti felsikoltott:
- Nézd csak, nézd csak a szép babámat! Mi lett belőle?
Az bizony szegény borzasztó állapotban volt. A nagy futásban Kriszti és Félix nemigen ügyeltek rá, így az ágak összevissza szaggatták ruháját, kitörték két kicsi lábát is.
Gyönyörű viaszarca szinte felismerhetetlenné torzult.
- Jaj, szegény babám, szegény szép kis babám! - jajgatott Kriszti.
- Látod - mondta Félix -, milyen buta játékokat hoztak azok az ostoba gyerekek. Ez a baba is ügyetlen, vacak jószág, még szaladni se tud anélkül, hogy tönkre ne tegye mindenét. Add csak ide!
Kriszti szomorúan nyújtotta át a szerencsétlenül járt babát.
Hangosan feljajdult, amikor Félix egyetlen szó nélkül beledobta a tóba.
- Sose búsulj - vigasztalta a húgát -, nem érdemelt ez jobbat! Ha lövök egy kacsát, te kapod a szárnyából a legszebb és legszínesebb tollat.
A nád éppen zizegett.
Félix vállához kapta a fapuskát, de nyomban leeresztette, s elgondolkodva nézett maga elé:
- Hát én vajon nem vagyok-e magam is együgyű fickó? - sóhajtotta halkan. - Hiszen a puskához lőpor és golyó kell, nálam pedig se ez, se az nincs. De lehet-e fapuskát lőporral tölteni? És egyáltalán: mire való ez a buta fadarab? És a vadászkés? Hiszen ez is fából van! Ez se nem vág, se nem szúr! Az unokaöcsém kardja is fából volt biztosan, azért nem rántotta ki, amikor Szultántól megijedt. Úgy látom, az a bő nadrágos lóvá tett minket az ajándékaival. Mindegyik szép, de mind hasznavehetetlen.
Azzal fogta a puskát, a vadászkést, de még a tölténytáskát is, és behajította a tóba. Kriszti még búslakodott egy kicsit a babája után, s mi tagadás, Félix sem volt túl rózsás kedvében.
Aztán hazasomfordáltak.
Apa azonnal meg is kérdezte tőlük:
- Gyerekek, hol hagytátok a játékaitokat?
Erre Félix őszintén elbeszélt mindent, hogy hogyan járt a vadásszal, hárfás emberrel, puskával, vadászkéssel, Kriszti pedig a gyönyörű babájával.
- Ó, ti csacsi gyerekek - szólt anya bosszúsan -, nem tudtok ti bánni ilyen szép és finom játékokkal.
Von Brakel Taddeus úrnak azonban láthatóan tetszett Félix elbeszélése, így azt mondta:
- Hagyd csak a gyerekeket! Nem is bánom, hogy megszabadultak az idegen játékoktól. Csak izgatták és nyugtalanították őket.
De sem von Brakelné, sem a gyerekek nem értették meg von Brakel úr szavát.