HETEDIK FEJEZET

JACKSONT LEHAJÍTJUK A TŰZ MELLÉ A HÓRA.

– Magyarázatot követelek! – Ez a két szigorú szó apám szájából bárkit szólásra bírna. Ám Jackson csak ásít.

Dühbe gurulok, és behúzok neki egy nagyot.

– Úgy toppantatok be, hogy fegyvert szorított a fejedhez! Most hirtelen egy oldalon álltok?

Jackson elmosolyodik, de hallgat. Megint ütök, amitől a saját kezem is felhasad. De legalább az ő orra vére is elered. Remélem, eltört!

– Válaszolj, Álca! – parancsolja Owen.

Jackson felsóhajt, mintha untatnánk.

– Blaine hozott ide: így terveztük. Eljátszottuk, hogy én vagyok az ellenség: ezt is így terveztük. Mindent, amit tettünk, így terveztünk, kivéve. ezt. – Azzal a hóban fekvő hullára mutat.

– De a nyakán ott volt a heg! – folytatja apám. – Hibátlanul tudta a választ minden kérdésemre. Még a Gray karján lévő égésnyomról is tudott. Hogyan lehetséges ez.? – Ekkor felcsillan a szeme. – Az emberünk, aki a Rend fogságába került

– A szeme Jacksonra szegeződik. – A tieid kiszedték belőle ezt az információt is. Még miket tudtak meg tőle?

A kém vállat von, ám ezúttal az apám húz be neki. Utána megrázza, és ökölbe szorítja a kezét, majd szétnyitja.

– Habozás nélkül válaszolj, különben azt is megbánod, hogy megszülettél! Világos?

Jackson vért köp elé a hóra.

– Próbáljuk meg még egyszer. – Apám odatérdel, és belém villan, hogy milyen vészjóslón néz az ellenfelére. Sohasem láttam még ilyennek, sohasem féltem tőle. – Magyarázatot követelek, mindenről!

Jackson apám öklére sandít, majd fájdalmasan felsóhajt.

– Jó van, na! Az elfogott Lázadó kiszivárogtatott bizonyos információkat, mikor megfelelően kérdeztük. Hajlandó volt néhány ujjáról lemondani, de az egész karjáról már nem. – Ezt ravasz mosollyal nyugtázza, mintha jót szórakozna ezen. – Bevallotta, hogy egy kis csapat nyugat felé indult, különleges küldetésre. És hogy a Taembe beszivárgó vakcinatolvaj is köztük van, de az ikertestvére – itt egy pillanatra rám sandít –, aki még a kómából lábadozik, nem. Kiszedtünk belőle Grayről annyit, amennyit csak lehetett. hogy megsebesült a karján, és rettentően szerette volna, hogy a bátyja is jöjjön, de ő nem ment át a vizsgán. A fogoly viszont mégis inkább a halált választotta, mintsem hogy feltárja a bevetés pontos célját és a főhadiszállás koordinátáit. Így is lett: halállal lakolt.

– És titeket küldtek a nyomunkba? – kérdi apám.

– Blaine-nel már eleve a Nagyerdőben cirkáltuk, amikor megkaptuk a parancsot. Azt az utasítást kaptuk, hogy szegődjünk a nyomotokba, fedjük fel terveiteket, miközben próbáljuk meg kideríteni a főhadiszállás pontos helyét. A fő célunk a koordináták kiderítése és továbbítása, amilyen hamar csak lehet. A nyomaitokra simán rábukkantunk. Utolérni már nehezebb volt: tíz napig üldöztünk titeket éjt nappallá téve. Mikor végre Kőfalnál utolértünk, a beépülés tűnt a legbölcsebbnek, főként, mivel Blaine-t ismertétek. Úgyhogy megegyeztünk a szerepekben: így lettem én a Rend általa elfogott kémje. Színészkedtünk mindketten, de ő szánalmasan elbukott.

– Na és a heg? – csóvája a fejét apám. – A nyakán lévő heg?

– Ó, azt azóta viseli, amióta Gray visszatért a vakcináért Taembe. Frank észrevette Gray nyakán a heget, amiből rögtön tudta, hogy a Lázadók valahogy kifejlesztették, hogyan távolítsák el a nyomkövetőket. Utána megjelölte néhányunkat, akiről gyanította, hogy az ellenfél kezére kerülhet. – Szeme ide-oda cikázik, mintha várná, hogy megdicsérjük a ravaszságért. Hirtelen már nem is az a kétségbeesett kém, aki

Kőfalban volt. Rideg, számító és szenvtelen lett. – Ha ügyesen csinálom, még teljesíthetem a küldetésem – teszi hozzá.

– A pokolba a küldetéseddel! – csattan fel Xavier a tábor másik végéből.

Jackson fölkacag.

– Miért ne? Pusztán azzal, hogy nyitott füllel jártam, már felfedtem a küldetés részleteit. Szánalmas! Még hogy az A csoport! Frank többet várt tőletek. Ő azt hitte, nyugatra indultok majd szövetségest keresni. De rendben, társatok maradok ezen az ostoba hadjáraton. És ha eljön az ideje, kinyírlak titeket egytől egyig. Lassan. Míg valamelyikőtök el nem árulja a főhadiszállás pontos helyét.

– Ugye tudod, hogy egykor te is közülünk való voltál? – kérdem tőle fogcsikorgatva. – A valódi Jackson egy Fal mögött töltötte a gyermekkorát. Frank bábuja vagy, és most olyat teszel, amit a valódi Jackson sohasem tenne.

– Nem érdekel, mit hablatyolsz – suttogja. – Nem változom meg. Tudom, mit kell tennem.

Hiszek neki, bár nem akarok. Harvey fölvilágosított, hogy az önállóan gondolkodó Álca és a Frank parancsát vakon teljesítő Álca között egyetlen kódszám a különbség, egy szoftver, ami alapvető részét képezi a másolat agyának, mint ahogy a keringési rendszerünknek a vér.

– Én meggyőzlek – erősködöm.

– Azt próbáld meg!

Mielőtt kimondhatná, célba veszem az íjammal.

– Nem fogsz lelőni. Azok után nem, amiket tudok.

– Amiket tudsz? – ismétli apám.

– Katonának alkottak. Fejlett technológiával titkokat ültettek belém. Van fogalmatok róla, miféle titkos információk keringenek az agyamban? Várostérképek, számítógépes jelszavak, széfek és raktárok kódjai, sőt talán még a Külső Mezsgyéé is.

Mindenki hallgat. Jackson elvigyorodik.

– Mégis, mit akartatok tenni az A csoporthoz érkezéskor?

Faltörő kossal ledönteni a Külső Mezsgyét határoló Falat? – gúnyolódik. – Az magasabb a belső Falnál is, körülveszi az egész területet. Szükségetek van rám, különben csak álltok ott egy zsákutcában.

Bo a tűz túloldaláról odalép Sammy és Emma közé.

– Úgy mondtad: talán. „Raktárok kódjai, sőt talán még a Külső Mezsgyéé is."

Jackson fölhorkan.

– Csak nem fogom most megmondani, hogyan nyílik a kapu! Ez az egyetlen fegyverem.

– Talán hazudsz, és jobban járunk, ha most ölünk meg – emelem rá az íjat.

– Ha most lelősz, arra kárhoztatod magatokat, hogy zsákutcában rekedtek. Ha viszont életben hagytok, kétféleképpen történhetnek a dolgok: vagy kinyitom nektek a Külső Mezsgye kapuját, és lesz esélyetek az agyament küldetést véghezvinni, vagy mindvégig hazudtam, és később kerültök zsákutcába, de még akkor is lelőhettek. Döntsetek!

Bo kényelmetlenül feszeng. Emma még mindig sokkos állapotban mögötte reszket. a félelemtől vagy a hidegtől. Sammy ráteríti a kabátját. Jackson képéről nem lehet levakarni az önelégült vigyort. Az arrogáns, szemtelen vigyort, amitől legszívesebben szétrúgnám a képét.

– Életben hagyjuk az Álcát – jelenti be apám. – Úgy véltük, Szike bejuttat a Külső Mezsgyére, de ha ez mégsem sikerülne, az Álca biztos B-tervet jelent, és ostobaság lenne kihagyni a lehetőséget. Ha hazudott a tudásáról, úgy lesz, mint mondta: akkor hal meg, nem most.

Owen megfordul, és megkéri Emmát, hogy magyarázza el a csapatnak, mit látott Jackson és Blaine szemében. Sammy éppen a lány nyakát kötözi, de az megígéri, hogy amint befejezte, elmondja, mi váltotta ki benne a gyanakvást.

– Még most sem tudom elhinni – suttogja Bree mellettem. – Blaine. Azok után, hogy kifaggattuk. Ez egyszerűen. – megtorpan, és karját a karomra teszi. – Jól vagy?

Sammy éppen félresöpri Emma haját, hogy hozzáférjen a nyakán ejtett vágáshoz, de biztos valami poénosat mondott, mert a lány elkuncogja magát. Bree követi a tekintetemet, és elkomorodik.

– Gray!

Xavier odakiált Sammynek, hogy ugyan segítsen már eltakarítani Blaine testét a tábor területéről, és ettől ismét hányingerem támad.

– Egy kicsit hagyj magamra! – mondom Bree-nek.

Egyedül akarok lenni. Szükségem van a magányra. És a lány annyira megértő, hogy azonnal elenged.

Elsétálok a sátraktól, és beveszem magam a fák közé. Leülök egy kidőlt fenyő törzsére, és érzem, amint belém hasít a közelgő fejfájás első nyila. Ahogy lehunyom a szemem, újra lejátszódik előttem, amint Blaine feje hátracsuklik az általam küldött nyíltól, teste a hóba hull, és egyik karjára dől, amelyet saját súlya szilánkosra tör.

Kicsivel később apám talál rám.

– Hogy vagy?

Legszívesebben feltárnám előtte minden kínomat, de most olyan hivatalosnak tűnik a modora. Inkább kapitány, mint apa.

Mellém telepszik.

– Nem ő volt az, Gray. Nem a bátyád volt.

– Tudom. És mégis. Úgy érzem.

Fogalmam sincs, hogy öntsem szavakba. Mintha romlott húst ettem volna, és attól háborogna a gyomrom. Mintha a legkisebb mozdulattól is hasogató fejfájásom kezdődne. Mintha kiszorították volna belőlem a szuszt. Akárhogy is igyekszem, nem tudok levegőt juttatni a tüdőmbe.

– Helyesen döntöttél – szólal meg végül Owen. – Emma halott lenne, ha te nem cselekszel azonnal.

– Ő hogy van?

– Megvan. Az Álca csak egy apró vágást ejtett a nyakán. Éppen azt magyarázza a többieknek, hogyan lehet megállapítani valakiről, hogy Álca-e. Aprócska jelekből. Egyelőre csak Szikének megy. – Itt szünetet tart. – Fogalmam sincs, mit jelentsen ez. Még Harvey sem tudott az árulkodó jelekről, pedig ő hozta létre az átkozottakat.

Owen előrehajol, tenyerét a térdén nyugtatva. Végigsimítom véres kezemet.

– Egyszerűen képtelen vagyok felfogni – bököm ki. – Az Álca szavait: hogy Frank többet várt tőlünk, és azt hitte, nyugatnak indulunk. Pedig pontosan ezt tesszük.

– Szerintem a célunk döbbentette meg, ennyi az egész. Biztos vagyok benne, hogy amikor megtudta, hogy nyugatnak indulunk, azt várta, hogy harcosokat toborzunk. Természetesen van oka ettől tartani. A több ember nagyobb erőt jelent, és ha a hatalmunk terjed, egyre több helyen vonják kétségbe az ő fennhatóságát. Bármikor felkelés törhet ki, amit nehéz elfojtania, ha egyszerre több városban és azok körül is fellángol. Ettől fél a legjobban: hogy elveszíti a lakosság feletti uralmat. – Owen kis szünet után folytatja: – Frank valószínűleg sohasem említette az A csoportot az Álcáknak, mikor kikupálta őket. Miért is tette volna? A hely romokban, nem állomásozik a területén semmiféle jelentős katonai erő, ami csatlakozhatna hozzánk. Legalábbis ő így hiszi. Pontosan ezért csábít minket ez a hely: mert nem figyelik. Nem nézik, nem foglalkoznak vele komolyabban.

– Kamerákkal ellenőrzik.

– Amint magunk mellé állítottuk a túlélőket, Szike elintézi azokat is. Emlékszel az indulásunk előtt Ryderrel folytatott beszélgetésre? Azt javasolta, fogjunk egy többórás videofelvételt, és azt ismételgessük a végtelenségig, hogy a taemi vezérlőteremből nézve úgy tűnjön, mintha az A csoport kihalt volna, mi pedig elkezdhetnénk a még ott bujkáló túlélők körében toborozni. Nos?

– És mi lesz az Álcánkkal?

– Amint a Külső Mezsgyén átkelünk, megszabadulunk tőle. A Rend azt fogja hinni, nyugatra terjeszkedünk, tehát eszük ágában sem lesz az A csoportot sejteni azon a helyen. Ő pedig azelőtt meghal, hogy felfedezhetné és felfedhetné előttük a főhadiszállásunk pontos koordinátáit.

Némán bólintok. Volt alkalmam végighallgatni ezt a tervet és logikát több tucatszor, főként a Hasadékvölgyből való indulás előtti megbeszéléseken. Néhányat még Bree-nek is elismételtem, valahányszor eluralkodtak rajta a küldetéssel kapcsolatos ellenérzései. De most, hogy itt ülök, és hallgatom apámat, csak Blaine holttestére tudok gondolni. hogy a hóban hever. hogy milyen gyorsan elillan az élet. Kétségeim támadnak: tervünk millió részlete sikerülhet jól vagy rosszul.

Owen hozzám fordul, a történtekhez képest döbbenetesen higgadt arccal.

– Egész biztosan jól vagy?

Nemmmmm!

De hallgatok. Közömbös akarok maradni, ahogyan ő. Hogy egy Álca megölése ne nehezedjen a lelkemre.

– Ha mégis úgy döntenél, hogy akarsz róla beszélni – mondja végül –, vagy bármi másról, bármikor, akkor csak egy szóval mondd: én szakítok rá időt.

Blaine bezzeg tudná, hogy igenis akarok róla beszélni, most. Ő érti a szavaimat és a hallgatásomat is. De a bátyám nincs itt. Ekkor belém hasít egy újabb félelem.

Frank azért akarta elrabolni Harvey-t, hogy az végtelen számú Álcát készítsen neki. Mindig is ez volt a célja: a végtelenségig másolható Álca. De amikor ősszel csalétekként Taembe vittem Harvey-t, Frank csak legyintett, hogy már nincs szüksége a segítségére. Elgondolkodtató. lehet, hogy már feltalálta? Feltalálta a korlátlanul másolható verziót?

– Mi van, ha megint meg kell ölnöm egy Álca-Blaine-t? – bukik ki belőlem. – Kétlem, hogy képes lennék rá.

– Meg tudnád tenni – jelenti ki apám. – Azt teszed, amit kell, mégpedig habozás nélkül.

– Milyen biztató ez az atyai hozzáállás.

– Bók akart lenni. Azt akartam ezzel mondani, hogy erősebb vagy, mint hinnéd; erősebb vagy a legtöbb embernél, mert azt teszed, amit tenni kell, még akkor is, ha az rettenetes. – Megvakarja az állát, és belebámul az erdő sötétjébe. – És persze hogy fáj. Persze hogy fáj ilyesmit átélni és megtenni. Ha nem fájna, Gray, nem lennél különb egy Álcánál.

Azzal föltápászkodik, és egy tiszta rongyot dob az ölembe.

– Töröld meg a képed! – mondja, és a szakálla alatt halvány mosolyra húzódik a szája. – Szörnyen nézel ki.