HARMADIK FEJEZET

ESTE MÁSODIKKÉNT ŐRKÖDÖM, ami azt jelenti, hogy végre-valahára átaludhatok egy teljes éjszakát. A sorrend folyamatosan változik, és a középső őrség a legszörnyűbb, mert utána olyan vagyok, mint a mosott szar.

Odakint fogcsikorgató hideg van. Süvít a szél. A mögöttem lévő ácsműhely viszont nagyjából felfogja a szelet, és ott ül mellettem Rozsdás. Apámnak igaza van: nagyszerű házőrző. Kétszer is hamarabb hallott meg valami neszt, mint én. De csak a mosómedvék jöttek a holtakból falatozni.

Közben figyelem a percek múlását a Szikétől kapott karórán, ami elmondása szerint napenergiával működik. Mindig úgy hordta a táskája külsejére szíjazva, hogy érje a nap, és minden este mutatta az időt. Miután véget ér az őrségem, visszaballagok a közös helyiségbe, ahol a többiek a szedett-vedett tűzhely köré gyűlve húzzák a lóbőrt. Megkeresem Bót (mert ő következik utánam), és felrázom. Mogorván magára rángatja a kabátját, és kibattyog a sötétbe.

A tűz mellé vackolódom, és hálózsákba bújok. Az egyik oldalamon Bree szuszog, a másikon apám horkol.

Különös. Annak ellenére, hogy jó ideje most először melegedhettem át rendesen, képtelen vagyok elaludni. Az ácsműhely árnyai között rám telepedik minden eddigi gondom. Még most is olyan távolinak tűnik az A csoport, és minden nappal messzebb kerülök Blaine-től.

Bree odagördül, és szorosan hozzám bújik, hogy átmelegítsem. Bár köztünk van egy hálózsák, érzem a szívdobogását. Mosolyogva hunyom le a szemem, és azonnal elnyom az álom.

* * *

Rozsdás ugatására ébredek. Apám az ajtóhoz rohan, Sammy és Xavier a nyomában. Egy pillanattal később kiabálást hallunk odakintről, és rögtön tudjuk, hogy baj van.

Próbálom magamra kapni a ruháimat, de sehol sem találom a fél pár csizmám, úgyhogy végül utolsóként futok ki a szabadba. Talán egy óra van még hajnalig, mindenesetre sötét van még ahhoz, hogy tisztán lássunk. A lámpák cikázó fényében csak annyit tudok kivenni, hogy Rozsdás őrjöng, Aiden próbálja visszatartani, az apám pedig – a csoport többi tagja által körülvéve – kiabál az előttük álló két idegennek, akik közül az egyik fegyvert szorít a másik halántékához.

A túsz egy izmos fiú, akinek az arcán nem is annyira rettegés, mint inkább álnokság tükröződik. A másik pedig. Blaine!

Hátratántorodom.

– Te hogy kerülsz ide? És ki ez? – Még ezer kérdés kavarog bennem, olyannyira, hogy egyet sem tudok kinyögni.

– Csá, Gray! – vigyorog rám Blaine.

Sammy a túsz felé bök fegyverével.

– Mi a fene folyik itt? Ki vele azonnal, különben golyót röpítek a fejetekbe!

Rozsdás továbbra is veszettül csahol.

– Ezt a patkányt lődd le, ne engem! – kiáltja Blaine, és még erősebben préseli fegyverét az idegen halántékához.

– Senki sem fog lelőni senkit! – parancsolja apám. – Blaine, tedd le a fegyvert!

Bátyám fogcsikorgatva válaszol:

– Nem tehetem, Apa.

– Ugyan miért nem?

Rozsdás vonyítva rángatja a pórázt.

– Mert ez a mocsadék azon nyomban ránk támadna.

– Nem igaz! – kiáltja az idegen. – Én soha.

Blaine durván fejbe vágja a fegyverrel.

– Hazudsz, mocsok!

Életemben nem láttam még ilyen dühösnek és bosszúszomjasnak, és ezért még inkább tartok az általa túszul ejtett idegentől. Jobban, mint eddig bárkitől.

Rozsdás egyfolytában ugat.

– Valaki hallgattassa már el a kutyát! – üvölti apám.

Emma karon fogja Aident, segít visszahúzni Rozsdást a műhelybe, de még rettegve visszanéz rájuk: apám Blaine-t és az idegent bámulja, aztán egyetlen szempillantás alatt előkapja a fegyverét, és rájuk fogja.

Blaine rögtön maga elé rántja a fickót pajzsként.

– Mit csinálsz?

– Amint minden derék kapitány, ha két ember magyarázat nélkül betör a táborába! Védem az enyéimet. Blaine, értsd meg, hogy ez az egész felettébb gyanús!

Bátyám a túsz mögül felel:

– Három nappal utánatok jöttem el a főhadiszállásról. Akkor, amikor egyik emberünk a Rend fogságába esett. Ryder Elijah-t akarta utánatok küldeni arra az esetre, ha a Rend sikerrel vallatná az illetőt a küldetésről, és kémet küldene utánatok. Lázadó-kémet akart küldeni a Rend-kém nyomába. Meggyőztem Rydert, hogy ez nincs rendjén, elvégre én is elég erős vagyok, nekem kéne hozzátok csatlakoznom. hozzád és Grayhez. Hiszen egy család vagyunk. Ryder alávetett egy utolsó erőnléti vizsgának: átmentem, és én jöhettem Elijah helyett. Mindennap negyven kilométert tettem meg, hogy utolérjelek titeket.

– Tehát. – hüledezik Owen, mialatt végigméri a Blaine előtt álló idegent.

– Ryder sejtése beigazolódott: Franknek sikerült a küldetés bizonyos részleteit kiszednie az emberünkből. Mert ez itt – és alaposan megrázza az illetőt – a Rend tagja. Ma már egy órája úton voltam, amikor Kőfal határánál, fegyvertisztogatás közben elfogtam. – Azzal odadobja a fickó fegyverét Xaviernek.

– Ő az egyetlen kém? – tudakolja apám.

– Úgy tudom. Az biztos, hogy a főhadiszállásunk és Kőfal közt csak őt láttam.

– Mi a neved? – kérdi apám a foglyot, akinek sápadt bőre felsejlik a hajnal első fényénél. Velem egykorú lehet, és valószínűleg ugyanolyan nagyképű is, mert ahelyett, hogy válaszolna, apám csizmájára köp.

Blaine durván megrázza.

– Jackson – böki ki végül a Rend kémje. – A nevem Jackson.

Apám célba veszi.

– Nos, Jackson. Mit mondasz az utolsó szó jogán?

– Úgysem fogsz megölni – sziszegi.

– Érdekes felvetés. Tegyünk egy próbát!

– Ha megöltök – folytatja az ravaszul –, arról Frank is tudomást szerez. Amint elveszti a jelet, küld valaki mást helyettem. Jobban jártok, ha megtartotok, mert azt fogja hinni, hogy még mindig a nyomotokban vagyok.

Összeráncolom a homlokom. Igaza van. Frank nyomkövetőt ültet minden harcosába: Rendtagokba és elragadottakba egyaránt. Nyáron (a tudtom nélkül) az én bőröm alá is beültettek egyet. Szike műtötte ki (nevéhez hűen) csupán pár perccel az első találkozásunk után. Amikor megszabadultam a kütyütől, Frank halottnak hitt. egészen addig, míg vissza nem mentem Taembe Harvey-val és Bree-vel az ellenanyagért.

– Azt hiszem, vállaljuk a kockázatot. A haláloddal lépéselőnyben leszünk. Nem kicsit... – Ujja megmozdul a ravaszon, mire Jacksonon valóban úrrá lesz a pánik.

– Oké, oké, vá. vá. várj! – dadogja. – Beszéljük meg! Nem ismerem a küldetés célját: a Rend nem tudta kiszedni az elfogott fickóból. Csupán annyit tudunk, hogy nyugatnak tartotok, úgyhogy elküldték, hogy kémkedjek. Tudjam meg a küldetés részleteit, és próbáljam felfedni a főhadiszállás pontos helyét. De nem ez a lényeg. gondoljatok bele, milyen hasznos lenne, ha van veletek egy Rendtag is ezen a kiruccanáson. Hmm? Ugye? – Reménykedve pillant körbe. – A Rend által irányított városokban szót emelnék értetek, és segítenék elkerülni Frank szemeit és füleit. A nyomkövetőt is eltávolíthatjátok, ha vállaljátok, hogy abban az esetben új kémet küldenek a nyomotokba. De ne öljetek meg! Kérlek, kíméljétek meg az életemet!

Jackson köpönyegforgatásán ledöbbenve a csapattagok csodálkozva pislognak egymásra.

– A gyávaság jele – szólal meg apám –, ha ilyen gyorsan kész vagy elárulni a saját fajtádat.

– Csak akkor, ha úgy gondolkodsz, hogy az életed nem ér annyit, mint egy küldetés sikere – feleli a kém. – És én nem így vélekedem. Többre tartom a saját életemet Frank céljainál, tudván, hogy egy marék Lázadó küldetésre indult. Sőt, egyesek úgy gondolják, hogy a túlélésért való küzdelem a gyávaság szöges ellentéte – vigyorodik el.

– Leütni! – rendelkezik apám.

Blaine ezúttal nagyobbat vág a fogolyra, aki összegörnyedve zuhan a földre. Xavier odarohan megkötözni kezét-lábát, de apám még Blaine-re fogja fegyverét, és ujja vészesen közel van a ravaszhoz.

– Most pedig ide a fegyvereddel! – int neki.

Blaine engedelmeskedik, de Owen ekkor sem engedi le a fegyverét.

– Bizonyítékra van szükségem! – fordítja a puskacsövet Blaine felé. – Bizonyíték kell, különben meghúzom a ravaszt.

A bátyám elhűl.

– Mi mást mondhatnék? Beismerte, hogy a Rend küldte!

– Igen. Most te bizonyítsd be, hogy téged nem ők küldtek!

Tudom, miért gyanakszik apám, de az egyszerűen lehetetlen.

Nekem biztosan feltűnt volna. Igenis Blaine áll előttünk. egy rettegő, pattanásig feszült, dühös Blaine. Ő az.

– Apa. – teszek felé egy lépést. – Ez Blaine. Biztosan ő az. Hiszen beszélt az erőnléti edzésekről, Ryderről és.

– A Lázadókat már sokszor megtévesztették az Álcák. Veszélyes időket élünk. Az ember nem lehet elég elővigyázatos – mondja, és Blaine-re sandít. – Az öcséd büszkélkedhet néhány sebhellyel. Sorold fel őket!

Blaine elnyom egy mosolyt.

– Néhány sebhellyel? Több az, mint néhány.

– Nos, ha valóban a fiam vagy, mindenkinél jobban ismered őt, és ez sem fog nehézséget okozni.

Blaine rám emeli tekintetét. A derengő hajnali fényben színtelennek látszó kék szeme az egyetlen, ami megkülönböztet bennünket egymástól – egyébként akár tükörképek is lehetnénk. Biztatón bólintok, ő pedig nekilát felsorolni a sebhelyeimet. Egy kis heg a felkaromon egy célt tévesztett nyíltól (az ő nyila), még gyerekkoromból. A tenyeremen végighúzódó, faragáskor félrecsúszott kés (az én késem) nyoma. A mellkasomat tarkító hegek, miután letört alattam egy korhadt faág. A Chalice felpofozása utáni varratok helye az államon. A nyakam mentén húzódó heg a nyomkövetőtől, amit Szike távolított el.

– És az alkarján is van egy – fejezi be Blaine. – A taemi téren szenvedett égési sérülés nyoma, ami elég förtelmesen gyógyult.

Önkéntelenül is hozzáérek. Eszembe jut őszi taemi utam. Bree gumilövedéket eresztett belém, hogy ne kelljen Frank parancsára kivégeznem Harvey-t, de ennek következtében bénultan hevertem egy égő emelvényen, amíg Bo le nem rángatott, és biztonságos helyre nem menekített. Apám valószínűleg arra várt, hogy Blaine ezt is felsorolja, és részletesen beszámoljon a Hasadékvölgy rejtekén gyógyuló sérülés eredetéről (melyről a Rend nem tudhatott), mert leengedi a fegyvert.

Aztán félrehajtja Blaine kabátgallérját, és szemügyre vesz egy apró, vékony heget. Szike művét, amelyet ugyanaznap hajtott végre, amikor engem is megszabadított a nyomkövetőtől. Végül két tenyere közé fogja a bátyám arcát, és azt suttogja neki:

– Ne haragudj, amiért így kellett kifaggatnom téged!

– Így? Hogyan? – kacsint vissza Blaine.

Apám ezután sietve magához öleli, majd elengedi, és hozzánk fordul:

– A kém nem mondott hülyeséget: ha van köztünk valaki, aki fedez minket, ha netán a Rend karjába sétálnánk, az még hasznunkra válhat. Nem szalaszthatjuk el a lehetőséget! És amíg az élete a mi kezünkben van, hű lesz hozzánk. Ha kiiktatjuk a nyomkövetőjét, Frank mást küld helyette. Úgyhogy egy rövid reggeli után húzzunk el innen!

A csapat szétszóródik bekapni pár falatot, én viszont ott maradok Blaine-nel, és csak bámulom.

– Hát eljöttél?

Rám villantja mosolyát.

– Megmondtam, hogy vigyázni fogok rád. Nélkülem nem sokáig maradnál életben.

Szinte ugyanezeket a szavakat suttogta, amikor felébredt a kómából. Egyfolytában ezzel tréfálkozik, mert bár egyedül is tudunk vigyázni magunkra, ketten együtt szinte legyőzhetetlenek vagyunk.

– Nagyképű vagy! – mosolyodom el, és átölelem. Karja merev, ölelése lanyha. Hátralépve látom, hogy mennyire kimerült. – Jól vagy?

– Aha. Csak fáradt vagyok, és fáj mindenein. Pár napja ég a tüdőm. Talán Rydernek volt igaza. Lehet, hogy még nem vagyok elég erős mindehhez.

– Biztosan nem.

Erre úgy meglök, hogy röhögve esem a friss hóba.

– Ne tutujgass! A bátyád vagyok.

– Csak pár perccel vagy idősebb, Blaine. Ideje feldolgoznod!

– Ó, nem, nem – elmosolyodik, és szemében ismét kigyúl a fény. Ahogyan mindig megjelenik az emlékezetemben: csillogón, kéklőn, mint a nyári ég. – Szóval. mintha reggelit említett volna valaki.

– Zabkása van.

De olyan arcot vág, mintha sonkás rántottát mondtam volna.