6. fejezet 

 

 

 

     Darius Daratrazanoff dühösen nézett életpárjára, aki épp pillanatokkal azelőtt találta telibe az arcát és a mellkasát, egy-egy hógolyóval.  

– Tempest, parancsoltam valamit! Gyere ide most azonnal! 

Tempest meggyúrta a következő hógolyót, és útjára indította az arca felé. 

– Te, és az ostoba parancsaid! – Hátravetette fehér hópelyhekkel borított vörös haját egy megvető pillantással. – De most komolyan Darius, én nem az egyik fivéred vagyok, vagy a húgaid, akik bármit megtesznek, amit csak mondasz nekik. Kigúnyoltál, te álnok kígyó! Csak mert felrobbant a sütő, az nem jelenti azt, hogy nem tudok főzni! – Ismét lehajolt, hogy legyártsa a következő lövedéket, amit aztán futás közben dobott vissza rá a válla fölött. – Azonnal vond vissza! 

– Kit érdekel, ha nem tudsz főzni? Engem egyáltalán nem. Mindazonáltal, a sütő ütött egy hatalmas lyukat a házon, amit meg kell javítanom, ezért azonnal gyere vissza velem oda, ahol közben szemmel tudlak tartani.  

– Vond vissza! 

– Az ég szeremére baby, felgyújtottad a házat. Az egész konyha fekete. Szerinted ez mégis mit jelent? 

– A sütő nem működött megfelelően, meg kellett javítanom.  

Darius kitért a következő hógolyó elől.  

– Tempest. Nem megjavítottad. Csináltál egy akkora lyukat a falon, mint a turnébuszunk, és az egész konyha koromfekete. Bármi is volt az a ragacsos, lila kotyvalék, amit csináltál, az most a falakon és a mennyezeten van.  

Oké, – tárta szét a karjait felháborodottan Tempest, – de ez egyáltalán nem az én hibám. A tűzhely zárlatos lett, ütött egy lyukat a konyha falán, és az összes bogyót felpasszírozta a falakra és a mennyezetre. De ehhez nekem semmi közöm. És ha engem kérdezel, valami történt a beállító gombbal is, hogy olvasztás helyett sütésre kapcsolt. Tehát vond vissza! 

Tovább rohant, és közben havat markolt fel, hogy újabb lőszerkészletet gyártson.  

– Még ha a tűzhely valóban zárlatos lett is, ez akkor sem változtat a tényen, hogy nem tudsz főzni. Soha nem is tudtál főzni. Akkor sem, amikor még egyedül voltál. És ha tovább rohangálsz, szem elől foglak veszíteni, és eltévedsz. Tudod, hogy nincs irányérzéked.  

A vörös-arany szemöldökök dühösen összeszaladtak. 

– Először azzal vádolsz, hogy felrobbantottam a konyhát és felgyújtottam a házat. Aztán azt mondod, nem tudok főzni, most pedig, hogy nincs tájékozódási képességem. Igenis, tökéletes tájékozódási képességem van! 

Darius felnézett az égre, hogy leellenőrizze, az nem készül-e rászakadni életpárjára. Mivel nem talált erre utaló jelet, vett egy mély lélegzetet a témaváltáshoz, félt, hogyha ezt továbbra is folytatják, végül előbb-utóbb mégis rászakad.  

– Mi az a lila szósz a falon? 

– Bogyós pite. Csináltam belőle tízet, és mind felrobbant. – Gyanakodva kezdte méregetni Dariust. – Csináltál valamit azzal az ócska tűzhellyel, miután szóltam, hogy valami nincs rendben vele? 

– Még csak a konyha közelében sem voltam. Nevetségesnek találtam az egészet. Mondtam, hogyha már ragaszkodsz ehhez az idióta ötlethez, legalább olvasd el a receptet.  

– Az ötlet igenis jó volt, hogy úgy süssek, mint az emberek.  

– Ez egy hülye ötlet volt Tempest, – mondta türelmes kitartással. – És most azonnal gyere ide. Kezdte kissé kétségbeesettnek érezni magát. Úgy tűnt, a világon egyedül ő képes kicsalogatni belőle ezt az érzést.  

Voltak pillanatok, amikor sokkal szívesebben nézett volna szembe egy vámpírral, mint Tempesttel. Most pedig az életpárja félúton volt a sírás és a nevetés között, ez pedig nem jelentett semmi jót.  

Szinte egész életében egy független ember volt, mielőtt átváltoztatta volna, a feladata volt a parancsok kiadása. Sokáig ő volt a felelős az egész családja biztonságáért, védelmező ösztöneit nem volt egyszerű elnyomnia. Igazság szerint nem is akarta elnyomni őket. Volt egy nagyon érzékeny riasztórendszere, és az most szinte sikoltozott. Megpróbálta gyengédebbé tenni a hangját.  

– Baby, miért olyan rettenetesen fontos ez az étel? Meg sem fogjuk enni.  

– Minden nő készít valamit, – intett a konyha irányába. – És azt hiszed, hogy Barack meg Julian majd hallgatni fognak erről a hatalmas kuplerájról? Örökké hallgathatom tőlük.  

Darius káromkodott az orra alatt. Azt az érzést keltette Tempestben, hogy valami egészen másra készül, de aztán egy pillanatnyit sem várt, kihasználta a lecsillapodó hangulatban a meglepetés erejét. Futásnak indult felé, közben a kezeit széttárva magához vonzotta a hópelyheket, amiből lövedéket gyúrt.  

Tempest szemei hatalmasra nyíltak, amikor hozzávágta a hógolyót, menekülni kezdett, és közben felvette egy kistermetű hóleopárd alakját.  

A puha, szürke-fekete, barna foltokkal díszes bunda befedte a kecses, izmos testet és a hosszú farkat.   

– Tempest! Mi az ördögöt csinálsz? – Kiáltott fel haragosan, szemei elsötétültek, ahogy a területet vizsgálta maguk körül. Eddig is gyakran megtette, nem érzékelt veszélyt, mégsem tudott megszabadulni az egyre növekvő idegességtől és a szükségtől, hogy közvetlenül maga mellett tudja az életpárját.  

Az ostoba kísérlete, hogy játékos legyen, visszafelé sült el. Tempest hangulata nagyon szeszélyes volt mostanság, egyik végletből a másikba lendült.  

A leopárd visszanézett rá a válla fölött, hatalmas, széles mancsai tökéletesek voltak a havon járáshoz, és ami még ennél is rosszabb, az alak, amit választott, tökéletesen alkalmas volt rá, hogy akár tizenöt méteres ugrásokkal is távolodhasson tőle.  

Felugrott a levegőbe, röptében vette fel a hím hóleopárd alakját, a fáktól távolabb lévő meredekebb lejtő felé indult, hogy keresztezze a nőstény útvonalát. Körülbelül egy harmadával nagyobb volt a termete, erejét, nagyobb súlyát arra használta, hogy a vállának nyomódva, a megfelelő irányba terelje.  

A nőstény vicsorgott, megmutatta a fogait. A macska testében Darius összevonta a szemöldökét. Esküdni mert volna, hogy a heves dühöt mutató nőstény befelé sír.  

„Tempest. Mondd el. Ezek a piték nem lehettek ennyire fontosak. Mondd el, mitől vagy kiborulva valójában.” – Ismét odadörgölődött hozzá, majd alakot váltott és ott ült a hóban, az ölében tartva a nőstényleopárdot. A hatalmas tépőfogak alig pár centiméterre voltak a torkától, ahogy belenézett a szemeibe, a macskán túl a párját látta. „Te vagy az életem Tempest. Tudod, hogy nem bírom elviselni, ha kiborulsz. Ezt egyszerűen képtelen vagyok elfogadni.” 

A macska alakja elmozdult a karjai között, a meleg bundát puha bőr váltotta fel, a rengeteg, selymes haj végigcsúszott az arcán. Tempest karcsú karjai átölelték a nyakát.  

– Nem tudom, Darius. Nem tudom, mi nincs rendben, de állandóan sírhatnékom van.  

Érezte, hogy egy apró remegés fut végig párja gerincén, így közelebb húzta magához, és automatikusan igazított testhőmérsékletükön, hogy ne érezzék a hideget. Ujjai összeterelgették a vastag, vörös hajtincseket.  

– Mióta van ez így, és én miért nem tudtam róla? 

– Mert ez egy akkora hülyeség Darius. Nincs semmi baj, – dörgölte oda az arcát a mellkasához, mintha a hóleopárd maradványai kapaszkodnának még mindig belé. – Nem szoktam még hozzá, hogy a néped körébe legyek, és azt hiszem, emiatt vagyok ideges.  

Megérintette az arcát, rátalált a könnyeire. A szívét mintha ökölbe szorították volna. Vett egy mély lélegzetet, és lassan kiengedte.  

– Meg foglak vizsgálni Tempest. Nem tudjuk, hogy az átalakítás milyen hatással volt a testedre. Talán beteg vagy.  

Beletemette az arcát a nyakába. 

– Lehet, hogy az vagyok. Nem érzem túl jól magam.  

Összeráncolta a szemöldökét, és kisimította a haját az arcából.  

– Még táplálkozni sem akartál ma este. Azt hittem, a vacsora miatt van. Még mindig ez zavar annyira?  

– A táplálék nem, ha tőled van, – ismerte be. – Egyszerűen csak fáradtnak érzem magam, ennyi az egész. Fáradt vagyok, és csak találgatok a népünkkel kapcsolatban.  

– Nem kellett volna mindezt elrejtened előlem, – mondta Darius. 

– Nem akartam, hogy aggódj miattam, mint ahogy most is teszed. Folyamatosan a környéket fürkészed, égen, földön, a fák közt keresgélsz, mintha veszélyt éreznél. Épp elég bajod van azzal is, hogy biztonságban tarthass bennünket.  

– Bármi, ami veled kapcsolatos Tempest, mindennél nagyobb jelentőségű a számomra. Hátrasimogatta arcából a vörös-arany tincseket. – Tudom, hogy nem egyszerű áttérned a mi életmódunkra.  

Megrázta a fejét. 

- Ez az én választásom volt Darius. Veled akartam lenni. Téged, és a te utadat választottam a magam számára is. Te más sorsot választottál volna nekem, nekünk. Már kezdem megszeretni a többieket, Desarit, Juliant, Dayant, Corinne-t, Barackot és Syndilt, hozzászoktam, hogy körülöttük legyek, de ez… – tárta szét a karjait, hogy keretbe foglalja a hófödte hegyeket és a sűrű erdőt, ami elrejtette az otthonukat a kíváncsi szemek elől, – ez túlságosan elsöprő.

Darius tollpihefinomsággal végigsimított a járomcsontján.

– Nem kell itt lennünk baby. Elmehetünk innen messze, oda, ahol kettesben lehetünk. Azt hittem, hogy el szeretnél jönni.

– El akartam jönni. – Alsóajka megremegett, a szemeit elöntötték a könnyek. – Én is itt akartam lenni.

Lehajolt, hogy rászorítsa egy pillanatra a száját az övére.

– Ne sírj Tempest. Jobban szeretem a heves vérmérsékleted forróságát érezni. A könnyeid szívszaggatóak.

Tempest megkísérelt egy halk nevetést a csókjukon keresztül.

– A könnyek teljesen természetesek.

– De nem nálad. Nálad az a természetes, ha hozzám vágsz egy keményre gyúrt hógolyót, és elmondasz mindennek, nem pedig az, ha sírsz.

Újra megcsókolta, és Tempest érezte benne a kétségbeesett vágyat, hogy megvigasztalja őt. Ezzel pedig úgy megszégyenítette, hogy még inkább nem volt képes abbahagyni a sírást, ez pedig annyira nem volt jellemző rá. Szeretett volna bemászni egy lyukba, és a fejére is földet húzni. Mindeközben pedig teljes erejéből kapaszkodni akart Dariusba is, ami megint csak nem a saját jelleméből adódott.

A férfi egyszerűen csak tartotta a karjaiban, és előre-hátra ringatta, mintha egy kisgyerek lenne, amikor pedig felnézett az arcába, azt látta, hogy a fekete szemek nyugtalanul pásztáznak, szüntelen éberséggel keresik a veszélyt körülöttük.

– Olyan gyönyörű itt minden Darius, el sem tudom képzelni, hogy veszélybe kerülnénk. Azt szeretném, ha ellazulnál, ha élvezni tudnád az életet, még ha csak egy-két napig is, ameddig itt vagyunk.

Darius ujjhegyével lelopta az arcáról az utolsó könnycseppeket, és a szájához emelte. Tempest különösen szexinek találta ezt a gesztust. A gyomra furcsán összerándult, ezt az érzést már egészen kezdte megszokni.

Titkon Dariust találta a világon a legszexibb, legvonzóbb férfinak, de esze ágába sem volt ezt az orrára kötni, leginkább a parancsolgatós természete miatt.

– Kipihent vagyok. Ébernek lenni nem azt jelenti, hogy nem tudok ellazulni. Meg akarlak vizsgálni Tempest. Nem azért, mert azt gondolom, hogy valami nincs rendben, hanem hogy mindketten megnyugodhassunk, hogy minden rendben van.

Lassú mosoly ragyogott át a könnyeken, akár a szivárvány az esőn.

– Mármint úgy érted, hogy te megnyugodhass. Nos, akkor rajta. Nem szeretem, amikor miattam vagy ideges.

Ő volt a legerősebb védőösztönökkel rendelkező lény, akivel valaha életében összefutott. Hiszen a férfi eddig is alig bírta ki, hogy ne vizsgálja át tüzetesen azonnal, akár az engedélye nélkül. Ha pedig valami baja lenne, az egyben azt is jelentené, hogy Darius egyetlen tapodtat sem mozdulna többé az oldaláról.

Még amikor a zenekarral turnéztak, és az ő feladata volt a koncertek biztosítása, akkor sem engedte el maga mellől Tempestet. De ha azzal enyhíthet a feszültségén, hogy hagyja magát megvizsgálni, ám legyen.

Darius egyetlen pillanatig sem vesztegette tovább az időt, szelleme egyszerűen kilépett a testéből, tiszta fénnyé, energiává vált, hogy szabadon mozoghasson, fehér, forró ereje belépett Tempest testébe.

Darius alapos volt. Megnézte a szívét, majd a tüdejét, egyre lejjebb ereszkedett a testében… majd életében első alkalommal elvesztette a fókuszt, és szabályosan visszazöttyent a saját testébe, amit azonnal kivert az izzadság, a szíve pedig dübörögni kezdett.

Némán bámult Tempestre, szemeiből szinte sütött a pánik.

– Mi az? Mi a baj?

Az ő szíve is nekilódult, dobbanásai a fülében dübörögtek. Darius nagyon idegesnek tűnt, hatalmasra nyílt szemei rá koncentráltak, de ereje és óriási hatalma mégis jobban megnyugtatta, mint bármi más.

– Nincs semmi baj. Valójában, minden nagyon is rendben van. – Beszívott egy mély, csillapító lélegzetet, megfogta Tempest kezeit, és odahúzta őket a mellkasára. – Mit tudsz a babákról?

– Babák? – Tempest elhúzódott, amennyire csak tudott, és tagadólag megrázta a fejét. – Egyáltalán semmit, és szándékaim szerint ez így is marad. Még csak a karomban sem volt egyetlen baba sem soha. Egészen pontosan, nekem még szüleim se voltak Darius, és ha most arra akarsz utalni, hogy hirtelen olthatatlan vágyat érzel, hogy gyerekeid legyenek, azt kell mondanom, keresned kell egy másik életpárt. Már persze azon részeid számára, amik egyáltalán megmaradnának belőled, de mégis, mi a fenéről beszélsz? Egy másik nőre lenne szükséged?

– A mi asszonyaink mindig tudják, mikor eshetnek teherbe.

Tempest szemöldökei felszaladtak.

– Honnan?

Darius megvonta a vállát, de nyilvánvalóan látszott, hogy zavarban van.

– Azt, nem tudom. Gondolom, ellenőrzik. Nekem kellett volna tisztában lennem a tenyészciklusokkal.

– Tenyészciklus? – rémület volt a hangjában. – Nekem nincs tenyészciklusom. Micsoda undorító elnevezés. A Kárpátiaknak is szüksége van fogamzásgátlásra? Azt hittem te irányítod. Ahogyan minden mást irányítasz is.

– Ha odafigyelek erre.

– Nos, akkor kezdj el odafigyelni. Ha képes vagy irányítani az időjárást, villámokat szórni, akkor azt is meg tudod akadályozni, hogy teherbe essek. Én egy autószerelő vagyok. Járműveket javítok. Minden egyes alkalommal, amikor Corinne bejön a babájával, én kimegyek a hátsó ajtón, ha még nem vetted volna észre.

Darius egy újabb hatalmas lélegzetet vett a jéghideg levegőből, és még szorosabban tartotta Tempestet.

– Évszázadokat éltem le úgy, hogy még csak eszembe sem jutottak sem a babák, sem pedig a szülés. Aztán egyszer csak rád találtam, és teljesen elmerültem benne, mekkora csoda vagy a számomra, eszembe sem jutottak olyan dolgok, mint a… ciklus.

Tempest vállat vont.

– Én sem igazán gondoltam rá. Akkor, mostantól sokkal gondosabbak leszünk.

– A gondossággal kissé már elkéstünk.

Pár pillanatra csend támadt. Tempest ismét hátrahúzódott, hogy felnézhessen a sötét szemekbe.

– Mit akarsz ezzel mondani?

– A gyermekünket várod, – jelentette ki Darius.

Keményen ellökte magát tőle, és küzdeni kezdett, hogy kiszabaduljon az öléből és talpra állhasson, hogy aztán csípőre tett kézzel rámeredjen.

– Oké. Ez már egyáltalán nem vicces. Nem várok gyereket Darius. És egyáltalán nem vagyok olyan hangulatban, hogy ezzel kapcsolatban viccelődj velem. – Rászegezte az egyik reszkető mutatóujját. – Még csak nem is említetted soha, hogy gyereket akarsz.

– Tempest, soha eszembe nem jutna, hogy egy ilyen fontos dologgal kapcsolatban viccelődjek. A gyermekünket hordod. Láttam őt védve, biztonságban, a testedben, ép és egészséges, növekszik. Azonnal észre kellett volna vennem, sokkal körültekintőbbnek kellett volna lennem, de annyira a biztonságunkra koncentráltam, hogy ez a lehetőség még csak fel sem merült bennem.

Tempest rémült arccal hátrálni kezdett.

– Nem lehet babám Darius. Tényleg nem. Én nem tudom, hogy kell szülőnek lenni. Még magam is egy merő éretlenség vagyok. – Megrázta a fejét. – Tévedsz. Félre kellett nézned, nincs más megoldás.

Darius ülve maradt a hóban, és felhúzta a szemöldökét.

– Csak nagyon ritkán tévedek Tempest, és akkor sem ilyen óriási volumenű dologban. Engem is megráz, hogy eddig nem vettem észre a szívverését. Pedig nagyon erős. Nyilvánvaló, hogy sokkal éberebbnek kell lennem, ha rólad van szó.

– Ez minden, amit mondani tudsz? Darius! A Kárpáti nők, nem képesek csak olyan könnyen teherbe esni! És ha már keresztülmentem az átváltozáson, én is igazi Kárpáti vagyok.

– Baby. – Darius hangja gyengéddé, bársonyosan simogatóvá, megnyugtatóvá vált.  – Terhes vagy. És ez mindent megmagyaráz.

– Mindent?

– A hangulatingadozásaidat, a könnyeidet, a dührohamaidat. Hallottam, hogy ilyenkor könnyen megtörténnek olyan balesetek is, mint nálunk most a konyhában.

– Ó, hát ez nagyszerű! – csattantotta össze a fogait dühösen Tempest – De itt most egy teljesen más balesetről van szó Darius! Nem a hangulatváltozásaimról! Hanem hogy olyan hihetetlenül hatalmaskodó és parancsolgató vagy, hogy attól bárki elveszti a józan eszét!

– Nézd meg magad.

Nyugodt, teljesen tárgyilagos hangja, még inkább vicsorgásra ingerelte Tempestet. Egyszer Dariusnak is tévednie kell, és ez lenne most erre a legtökéletesebb alkalom. Szüksége volt rá, hogy tévedjen. Arról azért mégiscsak tudnia kellene, ha gyereket vár.

És tudta. Mindent tudott.

Tempest vett egy mély lélegzetet, és elengedte maga körül a fizikai világot.

És ott volt. Egy apró szív, ami hevesen vert, alig valami, és mégis egy új élet. Tempest félve és ámulva figyelte. Ez az aprócska teremtmény ott él benne. A része, és Darius része is.

– Hogy lehet, hogy nem tudtam róla?

Alig volt tudatában, hogy Darius már ott áll mellette, és köré fonja a karjait, hogy magához húzza.

– Nekem is tudnom kellett volna, – mondta lágyan, – az én felelősségem, hogy ügyeljek az egészségedre. De olyan elfoglalt voltam azzal, hogy az ellenségeink miatt aggódjak, hogy még csak eszembe sem jutott, hogy a terhességre is odafigyeljek, pedig kellett volna.

Beledőlt a karjaiba, és közben hangosan mormolt, inkább önmagának, mint neki.

– Mi a csodát fogunk csinálni Darius? Fogalmam sincs, hogyan kell egy babát gondozni. – felnézett a férfira, félt attól, hogy boldog legyen, félt a növekvő szeretettől és örömtől. – Ismersz Darius. Rajtad kívül, még soha életemben nem kötődtem igazán senkihez.

– Ez azért nem teljesen így van. A zenekarban például mindenkihez kötődsz. Szereted őket.

– Ez azért nem egészen ugyanolyan dolog, mint egy gyerek. Akár le is ejthetem. Még arról sincs lövésem sem, hogy kell Kárpátinak lenni, nemhogy Kárpáti szülőnek. Ez ijesztő. Mit fogunk csinálni?

Kétségbeesetten megragadta a kezét.

– Azt hiszem, várjuk a babánkat, – borította puha csókokkal a szájsarkait. – Együtt bármit meg tudunk csinálni Tempest. Mire ideér a kicsi, ki fogjuk találni, mit kell tennünk.

– Te nem vagy megrémülve? Egy kicsit sem Darius?

 – Desarit és Syndilt is életben tartottam. Minden rendben lesz.

Kevés dolog tudta volna megrémíteni. Talán egyedül csak az a lehetőség, hogy elveszti Tempestet. Hosszú élete folyamán, soha semmit nem kért magának, amíg ő el nem jött. A ragyogása maga volt a csoda a számára.

Annyira tele volt élettel, a hangulatai élesen váltogatták egymást, gyakran mosolygott, a nevetése pedig egyenesen fertőző volt. Képtelen lenne nélküle létezni, nem vesztheti el őt, sem az ellenségei, sem pedig egy baleset miatt, és pláne nem egy szülésben.

Tempest remegett.

– Azt hittem, az átalakítás mindent elrendezett. Addig teljesen rendben volt a ciklusom, így erre egyáltalán nem is gondoltam. Eszembe sem jutott, hogy akár terhes is lehetek. Corinne már terhes volt, még mielőtt Dayan életpárja lett. Nincs valami átmeneti mentesség kezdőknek?

– Nem úgy tűnik, hogy lenne.

– Még csak ideges sem vagy, – meredt rá vádlón. – Te vagy a férfi. A férfiak mindig idegesek, amikor a nők teherbe esnek. Ez gyakorlatilag egy hagyomány. – Darius arca mindig rezzenetlen volt, mintha kőből faragták volna ki a vonásait, szemei mélyek és hidegek voltak, egészen addig, míg nem nézett rá. Tempest szerette azt a lassú mosolyt, ami olyankor szétterjedt az ajkain, felmelegítve fekete szemeit is. És különösen szerette azt, amilyennek most tűnt, forró szerelme felolvasztotta körülötte a jeget, és megmelengette. Tüdeje az övének ritmusára kezdett dolgozni. Szívük már tökéletesen azonos ritmusra vert. – Te tényleg nem félsz Darius?

Megrázta a fejét.

– Ez egy nagyszerű dolog. A gyerekünk, Dayan gyerekével fog felnőni. Soha nem lesznek magányosak. Ez nagyon fontos, különösen, ha fiú lesz, szüksége lesz valakire, akivel erőteljes kapcsolatban lehet. Ahogy múlnak majd fölöttük az évek, a barátságuk emléke életben, becsületben tarthatja, míg meg nem találja az életpárját.

– Ne mondd el senkinek, hogy én mennyire meg vagyok rémülve. Egészen biztosan vannak könyvek a szülőségről. Majd nekiülök, és mindet elolvasom.

Odahúzta a kezét a szájához, és minden egyes ujjpercére nyomott egy csókot.

– Remegsz. Vissza kellene mennünk a házba.

– Úgy gondolod, hogy azelőtt, még mielőtt valaki észreveszi azt a hatalmas lyukat a falon?  – mosolyodott el halványan. – Ellépett mellőle, előkeresgélte az önbizalmát, kihúzta a vállait, hogy leplezze gyengeségét, és elindult a ház felé.  Ha Darius tudja kezelni azt, hogy babájuk lesz, akkor ő is tudja. Persze ez nem jelenti azt, hogy három éves kora előtt egyáltalán hozzá merne nyúlni. Idegesen rágta az alsóajkát. Megállt és hátranézett Dariusra. A férfi ugyanott állt, ahol hagyta, és a fejét csóválta. – Mi van? Megint a gondolataimat olvasod? Már elmondtam, hogy soha nem volt egy sem a kezemben. Ehhez nem kell nyomon követned a gondolataimat. Neked csak addig kell tisztességesen ellátnod a babát, míg három éves lesz, aztán átveszem tőled.

– Igazán? – A következő pillanatban már mellette állt, és vonszolni kezdte maga után a dzsekije hátánál fogva. – A ház az ellenkező irányban van. Ez az út az erdőbe vezet.  

– Tudtam. Csak meg akartam róla győződni, hogy figyelsz, – vigyorgott fel rá. – A hó egy kicsit megtévesztő lehet. – A férfi megfogta a kezét, és a helyes irányba vezette. – Észrevettem ám mit mondtál. Szerinted fiunk lesz? Ha már muszáj gyerekünknek lennie, fiú kell legyen Darius. Azt végképp nem tudom, mihez kezdenék egy lánnyal. És szegényke rabságban élne. Soha nem eresztenéd el a szemed elől, és elijesztenél minden fiatalembert, aki csak a közelébe merne jönni. – Akaratlanul is halk, fenyegető morgás szakadt ki Darius torkából, és Tempest nevetésben tört ki. – Látod? Már a puszta gondolat is felingerel.

– Engem nem lehet felingerelni. Kár az energiát pazarolni rá.

Mivel Tempest előtte ment, és túlságosan hirtelen állt meg, nekiütközött. Megpördült, a nyaka köré fonta a karjait, egészen közel bújt hozzá, mellei a mellkasához nyomódtak, a száját felemelte az övéért.

Hosszú haja végigfolyt a karján, amikor azonnal válaszolt, ujjait a tarkójára simította, hogy megtartsa a fejét, míg szerelmesen elmélyítette a csókot, annyira, hogy már úgy tűnt, a havat is megolvasztják maguk körül. Tempest szakította félbe végül, a szemei szinte izzottak.

– Felingereltelek.

Darius szíve keményen nekiverődött belülről a mellkasának, ezt az érzést is egyedül Tempest volt képes kiváltani belőle.

– Te talán fel tudsz. – Várt néhány pillanatig, majd ismét megfogta a kezét, és tovább sétáltak a ház felé a finoman hulló hóban.  – Valaki jön, – szólalt meg hirtelen Darius, amikor kiléptek a fák közül arra a tisztásra, ahol az épület állt. – Ez a herceg lesz. Maradj mögöttem Tempest.

Tempest megtorpant, majd a teljesen szükségtelen védelem miatt a szemeit forgatva becsúsztatta a kezeit Darius hátsó zsebébe.

„Azt hittem, hogy a herceg a Kárpátiak vezetője. Miért kellene félnem tőle?” 

Darius figyelmeztető morranását halk nevetéssel fogadta. A férfi hátrapillantott rá.

„Én egyáltalán nem ismerem őt, ezért jobb, ha gondoskodom a biztonságodról.” 

Visszafordult, hogy üdvözölje a herceget, aki szemmel láthatóan a sérült falat vizsgálta.  

– Mikhail, épp azon voltam, hogy megjavítom a házat.  

A herceg összevonta fekete szemöldökét.  

– Meg kellene kérdeznem, hogy mi történt itt?  

– Jobb, ha nem, – tanácsolta Darius. – Néhány dolog balul sült el. Adj egy percet a kár kijavítására, aztán bemehetünk innen a hóesésből.  

– Ez a lyuk még annál is nagyobb, mint amire emlékeztem, – kukucskált ki Tempest Darius háta mögül, hogy szúrós szemmel megvizsgálja a konyha romjait. – Szerintem járt itt valaki, és kibővítette. Nem is így nézett ki, amikor itt hagytuk. – Rámosolygott a hercegre. – A ház igazán tökéletes, köszönjük, hogy kölcsönadtátok.  

Mikhail elfordult, hogy a pár ne láthassa meg a nevetést a szemeiben. Raven ötlete, hogy a Kárpátiak főzzenek vacsorát a vendégeinknek, úgy tűnik sokkal mókásabb, mint amire számított.  

– Raven és én, nagyon boldogok vagyunk, hogy kölcsönadhattuk az egyik házunkat. Reméljük, hogy úgy tekintetek rá, mint az otthonotokra, ahol addig maradtok, ameddig csak akartok, és annyiszor laktok benne, ahányszor csak módotokban áll eljönni.  

– Köszönjük, – mondta semleges udvariassággal Darius.  

Mikhail, csípőre tett kézzel tanulmányozta a hatalmas rést, az egyik kedvenc házának falán.  

– Mindig is szerettem volna ide egy kis beugrót. Az a helyiség túlságosan szögletes, szükség lett volna, egy bizalmasabb társalgásra alkalmas területre benne.  

Darius bólintott. 

– Azt hiszem, hogy igazad van, és ezen most könnyedén segíthetünk is. Ilyet terveztél? 

A ház felé intett a kezével, és a ház lyukas oldala a merev egyenesből, ívek sorozatává vált. 

Mikhail szemügyre vette a végeredményt, és bólintott.  

– Valami ilyesmit. Csak végig, minden oldalon. – Sorra görbítette el a falakat, mint egy szerpentint, míg végül a helyiség úgy nézett ki, mint egy óriáskígyó. – Most mit gondolsz?  

Tempest a fejét csóválva nézte, ahogy a két férfi teljesen újraformálja a konyhát.  Nem igazán javításnak tűnt, amit csináltak, sokkal inkább versengésnek. Felsóhajtott és megdörzsölte a hasát. Hogy valaha is legyen egy gyerekük, az eddig még soha nem jutott eszébe.  

Miután átesett az átváltozáson, és a normál testi funkciói abbamaradtak, egyszerűen még csak eszébe sem jutott a születésszabályzás. Ez egy nagyon hülye hiba volt, de már nem tudta visszacsinálni.  

Úgy látszott, Darius azonnal megbarátkozott a gondolattal, tán még tetszett is neki, de őt amúgy sem tudta soha semmi megrendíteni. Egy halálosan veszélyes férfi volt, aki teljesen magabiztos a képességeiben, és a tapasztalataira támaszkodik. Ő leginkább úton töltötte az egész életét. Nem volt családja, fogalma sem volt a gyerekekkel kapcsolatban, a legalapvetőbb dolgokról sem.  

„Mindenre rá fogunk jönni.”  

Darius szavai, mint cirógató ujjak járták be az elméjét, a hangja puha volt, melege elárasztotta.  

„Nem, ha kizárólag a házat alakítgatod. Tisztára elszédülök tőletek, és így most már ráadásul még csúnya is. Hagyjátok abba a versengést, és menjünk már be végre. Pff! Úgy viselkedtek, mint valami iskolás kölykök.”  

Darius megköszörülte a torkát.  

– Tempest szeretne bemenni. Ez a különös forma nem igazán szimpatikus, de azt hiszem, el tudjuk viselni addig a rövid ideig, míg itt leszünk, ha neked így tetszik.  

Mikhailból kitört a nevetés. 

– Egyszerűen pocsék. Raven épp most közölte velem, hogy szerinte teljesen megőrültem. Pedig csak nem tudtam ellenállni a kihívásnak.  

Darius újra megfogta Tempest kezét, és hüvelykujjával végigsimított a csuklója belső oldalán, míg beléptek a házba.  

– Remélem nem azt jöttél ellenőrizni, hogy áll a sütés-főzés. Nem igazán készültünk még fel a ma esti ünnepségre.  

– Nem igazán foglalkoztat a sütés-főzés, de nem hiszem, hogy a többiek sokkal jobban boldogulnának, mint ti ketten. Épp csak beugrottam kikérni a véleményed néhány dologban.  

Darius az egyik kényelmes szék irányába intett. 

– Mit tehetek érted?  

– Nos, még mielőtt elmélyednénk a komoly témákban, azt hiszem, szeretnél róla tudni, hogy Raven elrendelte, hogy valakinek el kell játszania a Mikulást az ünnepélyen.  

Darius megdermedt, de az arca továbbra is kifejezéstelen maradt.  

– Azt a vidám fickót piros öltönyben.  

– Pontosan. Látom, ugyanaz a reakciód, mint az enyém volt. De nekem szerencsére van egy vejem is, és úgy érzem, hogy ez igazából az ő… 

Megállt egy pillanatra, kereste a megfelelő szót.  

Valami felvillant Darius sötét szemeinek mélyén, ami leginkább vidámságra hasonlított.  

– Megtisztelő feladata lenne. – segítette ki a herceget.  

Mikhail bólintott. 

– Magam sem találhattam volna rá ennél jobb kifejezést.  

– Nagyon megtisztelnél vele, ha elkísérhetnélek, amikor tájékoztatod róla a bátyámat, hogy micsoda hatalmas kiváltságban részesül.  

– Nagyon furcsa, de sokan mások is szeretnének ott lenni.  

Tempest, egyik komoly arcról a másikra nézett.  

– Mindketten megőrültetek? Az a fickó még magát az ördögöt is képes lenne megrémíteni.  

– Ezt szoktad rólam is mondani.  

– Nos, te is meg tudnád, – mutatott rá Tempest. – De neked senki sem mondja, hogy játszd el a Mikulást egy csapat gyereknek.  

– És én ezért nagyon hálás is vagyok, – bólintott Darius, majd tovább tanulmányozta Mikhail arcát, és a vidámság lassan eltűnt a szemeiből. – Gondterheltnek tűnsz, és nem azért, mert esetleg a bátyám játssza el a Mikulást. Mi a baj? 

– Nagyon nyugtalan vagyok amiatt, hogy egy helyen lesz az összes asszonyunk. Egyfelől úgy gondolom, hogy nagyszerű dolog, hogy összejövünk, másfelől viszont az is eszembe jutott, hogy az ellenségeinknek ez lenne a tökéletes alkalom arra, hogy végleg leszámolhassanak a fajunkkal.  

Darius bólintott. 

– Így is nagyon kevés asszonyunk és gyerekünk van. Ha őket sikerülne kiiktatni, a férfiaknak semmiféle reménye nem maradna. Nagyon hamar káosz lenne úrrá a világon, élet és halál urai pedig az élőholtak lennének.  

Most Mikhailon volt a bólintás sora. 

– Én is pontosan így gondolom. Alig néhány perce volt egy incidensünk a fák között. Egy finom hatalom, amit először egyikünk sem érzett. Skyler megpróbálta visszakövetni a nyomát egészen a tulajdonosáig, de rájöttek, hogy felfedezte őket, és kizárták. Így viszont, most nekik van egy közvetlenül hozzá vezető ösvényük.  

– És a többi nő? – Darius azonnal kapcsolatba lépett Juliannal és Desarival, Dayannal és Corinne-al, majd végül Barackkal és Syndillel is, mindannyiukat figyelmeztetve. Mindannyian válaszoltak egy-egy gyors érintéssel, hogy megnyugtassák, egyikőjük sincs közvetlen veszélyben, és hogy megértették, hogy óvatosnak és körültekintőnek kell lenniük.  

– Más incidens nem volt, néhány férfit előre küldtem a fogadóba, hogy nyomozzanak ki bármilyen lehetséges ellenséget, de ettől függetlenül végig nagyon ébereknek kell maradnunk, nagyon közel és védve kell tartanunk magunkhoz a nőket éppúgy, mint a gyerekeket.  

„Mert nem ezt csináljátok mindannyian folyamatosan? Ez szuper, csak még több muníciót ad neked, hogy főnökösködhess.” 

Darius figyelmen kívül hagyta. 

– A gyerekeket és Skylert. Ő biztonságban van? Gabriel és Lucian vér szerint a bátyáim, így a kislány is vérrokonom.  

– Mindannyian nagyon oda fogunk figyelni rá. Te valószínűleg nem emlékszel Dimitrire, ő sokkal idősebb, mint te, de most visszatért Oroszországból, és kiderült, hogy ő Skyler életpárja. Ez pedig egy újabb bonyodalom, amire nem számítottunk.  

– Gabriel a védelmezője.  

– Igen, ő, és meg is védelmezi. Skyler felbecsülhetetlen a számunkra. – Kissé közelebb hajolt Dariushoz. – Tudom, hogy beszélgettél Gregorival, Sheával és Francescával arról, hogyan tartottad életben a gyerekeket a nagy mészárlás után. Holott még csecsemők voltak. És te is csupán csak hat éves.  

– Sajnos nem emlékszem túlságosan sokra. Évszázadokkal ezelőtt történt. Egy másik kontinensen voltunk, egy teljesen ismeretlen világban. Még a szülőföldemből sem emlékszem szinte semmire, a háborún és a mészárláson kívül. Figyelmetlen voltam, nem szándékosan, mégis belecsepegtettem az ezektől a hegyektől való félelmet a többiekbe, így távol is maradtunk ettől a területtől mindig.  

– Ez érthető, - felelte Mikhail, – de talán fel sem méred egészen pontosan, mekkora csodát vittél véghez. A legnagyobb elmék, a legtehetségesebb gyógyítóink sem voltak képesek arra, amire te. Annak érdekében pedig, hogy a fajunk fennmaradjon, meg kell találnunk a válaszokat arra, miért vetélnek el az asszonyaink. Hogy miért hal meg annyi gyermek, az élete legelső életévében. És hogy miért születnek szinte csak fiúk, lányok pedig alig.  

Tempest felzihált, és teljesen elsápadt.  

– Darius? – Két kezébe fogta az arcát, és kényszerítette a férfit, hogy pillantása találkozzon rémült tekintetével. – Ez igaz? Te tudtál erről?  

– Igen. 

Az életpárok nem hazudhatnak egymásnak.  

– A vetélésekről? Hogy a gyerekek meghalnak egy éves koruk előtt? – Nem volt hajlandó levenni róla a pillantását, és azt sem engedte, hogy Darius félrenézzen. – Tudtál minderről?  

– A fajunk kihal, – mondta Darius. – Túl kevés nőnk, és még kevesebb gyerekünk van.  

– De azt mondtad, hogy… – elcsuklott a hangja, a kezei lecsúsztak róla, mintha a bőre perzselné a tenyerét. – Azonnal el kellett volna mondanod ezt nekem.  

– Mire lett volna az jó? Nem voltunk döntéshelyzetben. A gyermek már ott növekszik a testedben. Már létrehoztunk egy életet. Nincs más lehetőségünk, mint életben is tartani őt. Még csak gondolni sem vagyok hajlandó más kimenetelre.  

Bár a hangja lágy volt, az arca kőkemény. Mélyfekete szemei egy pillanatra sem tágítottak az arcáról.  

– El kellett volna mondanod, – ismételte el.  

– Az utóbbi időben több asszonyunk is sikeresen hordott ki terhességeket, – mondta Mikhail, és felállt. – Mindig van remény. Különösen most. Még alaposabban meg kell ezt majd veled vitatnom Darius, – tette hozzá.  

Darius pillantása továbbra sem tágított Tempestről.  

– Igen, hogyne. A rendelkezésedre állok.  

Megvárta, míg a herceg távozik, és aztán belefúrta az ujjait a vörös-arany fürtökbe.  

– Nem fogjuk elveszíteni a gyermeket.  

– Mert úgy rendelkezel? 

– Ha az kell, azt fogom tenni. Az én akaratom hajlíthatatlan. Nem vesztettem el Dayant, Barackot, de még Syndilt vagy Desarit sem. Élnek, mert én így rendelkeztem, mert harcoltam az életükért az utolsó csepp erőmmel és hatalmammal is. Nem hiszem, hogy egy kicsivel is kevesebbet tennék meg a gyermekemért, a gyermekünkért.  

– Ez az, amiért ennyire megbíznak benned, és ez az, amiért olyan sokat várnak el tőled. Nélküled, mindannyian meghaltak volna. – Ez volt a csupasz igazság. Bár csak hat éves volt, a Daratrazanoffok erős, ősi vére folyt benne, az akarata pedig folyamatosan egyre nagyobbra és nagyobbra nőtt, míg már megtagadta, hogy bármiben is vereséget szenvedjen, teljesen figyelmen kívül hagyva az esélyeket. – Eszembe sem jutott, hogy gyereket akarjak Darius. De most, hogy tudom, hogy el is veszíthetem, kétségbeesetten akarom őt. Shea halálra lehet rémülve. Hamarosan szülni fog. Ha a helyében lennék, nem szeretném megengedni a babának, hogy elhagyja a testem biztonságát.  

– Ott van neki Jacques, hogy mindkettejüket megvédje. Neked pedig itt vagyok én.  

Tempest az ölébe csusszant, és a mellkasára hajtotta a fejét.  

– Akkor nem fogok aggódni.  

Finoman, szerelmesen megcsókolta.  

– Hiszem, ha látom.  

– Ezért fogod te sütni a pitéket.  

– Pitéket?  

– A lila, ragacsos cuccot. Azt mondtad, bármit megtennél értem, és nekem arra van szükségem, hogy megsüsd azokat a pitéket.  

– Azt hiszed, hogy nem tudom megcsinálni.  

– Azt hiszem, hogy nagyon vicces lesz nézni, amikor megpróbálod.  

Odadőlt hozzá egy csókért, miközben a nevetés kezdett feltörni belőle.