2. fejezet 

 

 

 

     – Nagyon állapotosnak tűnsz drága hölgy, – hajolt le Mikhail, megcsókolni Shea Dubrinsky arcát.  

Sógornője kifújta az arcából fényes, vörös haját.  

– Te is úgy látod? Ha nem születik meg ez a baba hamarosan, esküszöm, szét fogok durranni. – Idegesnek tűnsz. Valami gond van? 

Körülnézett a szobában, pillantása az öccsét kereste. Jacques szinte egy pillanatra sem tágított az életpárja mellől.  

Lassú mosoly gyúlt ki Shea arcán. 

– A konyhában van, süt. 

Mikhail szemöldöke felszaladt. 

– Azt hiszem, nem jól hallottalak. 

– De, jól hallasz. Fáj a hátam és gondjaim akadtak a recepttel. Ráadásul úgy, hogy Corinne-nak és Ravennek is én találtam a recepteket. Raven mesélt a gyerekkori kedvenceiről, én pedig megkerestem őket.  Corinne megcsinálja a többit, én pedig még ezt az egyet sem tudom. Kicsit megalázó beismerni, de folyamatosan érzelemhullámok törnek rám. Állandóan sírva fakadok, így Jacques átvette inkább az uralmat a konyha fölött.  

Mikhail fuldokolni kezdett, így udvariasan elfordult és megköszörülte a torkát.  

– Jacques, a konyhában süt? 

Shea mosolya kiszélesedett.  

– Nos… legalábbis próbál. Nem vagyunk túl sikeresek eddig, és azt hiszem sok új szót tanul. – Félrehajtotta a fejét, élénkvörös haja az arcára hullott, kihangsúlyozta klasszikus arcszerkezetét. – Talán segíthetnél neki. Menj ki hozzá, örülni fog neked, – megforgatta a szemét, – őfelsége engem szigorú utasítással száműzött, hogy feküdjek le egy kicsit.  

Mikhail szigorú pillantást vetett rá. 

– Akkor azonnal tégy is úgy Shea. Elkezdődött a szülés? Hívom Francescát és Gregorit, hogy vizsgáljanak meg.  

– Orvos vagyok Mikhail, – emlékeztette Shea, – tudnám, ha elindult volna a vajúdás. Talán már közel vagyok a kezdetéhez, de még nem indult be. – Elhessegette magától és elindult egy jól álcázott ajtó felé, ami az alagsorba vezetett. – Ígérem, hogy hívni fogom őket, ha szükségem lesz rájuk. Soha nem hagynám, hogy bármi is történjen a babával. Csak fáradt vagyok.  

Mikhail nézte, hogyan tűnik el, és csak aztán vágott át a tágas házon, hogy a konyhába menjen.  

Az ajtóban földbe gyökerezett a lába, és döbbenten bámulta az öccsét.  

Fehér porfelhő szálldosott a konyha levegőjében, ugyanez borította a padlót is. A por mindent belepett, nem csak a kövezetet, a tálakat, a pultokat és a mosogatót is.  

Jacques az egyik pultnál állt, egy köténnyel a derekán, a fehér por éppúgy belepte az arcát, mint a szemöldökét, szempilláit és éjfél-fekete haját.  

Mikhailból kitört a nevetés. Raven állandóan megmosolyogtatta, de mégis, csak nagy ritkán hallhatott tőle ilyen igazi, szívből jövő, felszabadult röhögést, ami kiszakadt belőle, ahogy meglátta általában zord, komor arcú testvérét, tetőtől talpig liszttel borítva, izzadsággyöngyökkel a homlokán.  

Jacques szemei figyelmeztetően rávillantak, vad, mogorva tekintettel, ami a legerősebb és legbátrabb harcosokat is összerezzentette volna.  

Vékony, fehér sebhely látszott a torkán, egészen az álla vonaláig, múltjáról tanúskodva. A Kárpátiakon ritkán maradnak hegek, gyorsan, könnyedén, nyom nélkül gyógyulnak, de Jacques teste örökre magán viselte a brutális kínzások bizonyítékait, valószínűleg nem csak a nyakán és a szaggatott szélű forradáson a mellkasán, ahol a karót mélyen a testébe döfték.  

– Egyáltalán nem vicces.  

– De, ez nagyon vicces, – állította Mikhail. Ez volt az első alkalom életében, amikor az öccsét látta zavarba jönni. Shea nemcsak hogy megmentette Jacques életét és ép elméjét, de visszarángatta életpárja vidám, humoros természetét is az életbe. Mikhail megosztotta öccse kinézetét Ravennel. A lágy nevetés betöltött az elméjét, a dús, érzelemgazdag hangok körülölelték szeretettel. Ugyanaz az intimitás, ami közte és Raven között volt, és természetesen Jacques és Shea között is, segített életben tartani a fivérét. Már csak emiatt az egy dolog miatt is felbecsülhetetlen értékű kincsként gondolt a sógornőjére Mikhail. – Még Raven is szórakoztatónak találja.  

– Raven. Még csak a nevét se mondd ki most előttem. Ő tehet erről az egészről.  

Jacques a tisztánlátás reményében megpróbált felfelé fújni, hogy eltávolíthassa szempilláiról a lisztet.  

– Azt hittem, Sheának segítesz, – mutatott rá Mikhail, és képtelen volt az idült vigyorgást eltüntetni az arcáról.  

– Shea sírva fakadt idekinn. Sírt, Mikhail. Ült a padlón, és siratott egy vekni, valamilyen hülye kenyérszerűséget. – Jacques komor arccal körülnézett, majd lehalkította a hangját. – Azt egyszerűen képtelen vagyok elviselni. – Ebben a pillanatban, Mikhail teljesen gyámoltalannak látta testvérét, nem pedig egy erőteljes vadásznak, akinek ismerte. – Ki a franc gondolta volna, hogy egy kenyér felrobbanhat? A tészta felemelkedett, még az edény peremén is túl, és mint egy vulkánból a láva, lekúszott az oldalán, aztán a pulton is, tisztára úgy nézett ki, mintha élne. – Jacques felmarkolt és megrázott egy vastagon lisztes papírlapot. – A recept azt írja, hogy fedjük le egy konyharuhával. De a konyharuha se tudta visszatartani ezt a pöfögő, bugyborékoló izét.  

Mikhail, az oldalára nyomta a kezét. Ekkorát a legutóbbi száz évben biztosan nem nevetett.  

– Erre csak azt tudom mondani, örülök, hogy nem láttam.  

– Hagyd abba a röhögést, gyere be és segíts. – Hallatszott némi kétségbeesés a hangjából. – Valamiért, aminek én a világon semmi értelmét nem látom, Shea ragaszkodik hozzá, hogy megsüsse a partira. Azt akarja, hogy dagasszam be ezt a kenyeret vagy mit, és tegyem a sütőbe. Már harmadjára próbálom. Eddig azt hittem, az emberek bemennek a boltokba, és megveszik az ilyesmit. Gyere be és csukd be az ajtót, – Jacques beledörzsölte arcát a karjába, és ezzel felvitte rá az újabb lisztréteget. – amúgy is beszélnem kell veled.  – Megérintette Shea elméjét, megbizonyosodott róla, hogy kellő távolságra van. Tekintete elkerülte bátyjáét, inkább vasvillatekintettel a tésztára meredt. – Shea talált egy nőt, akiről azt hiszi, távoli rokona lehet.  

A mosoly azonnal leolvadt Mikhail arcáról. 

– Mennyi ideje ennek? 

– Fél éve. A nő fényképeket talált a padláson, úgy tűnik, a családfát kutatta. Írt Sheának, megkérdezte, tarthatnák-e a kapcsolatot. Azt hiszi Sheáról, hogy Maggie unokája, nem pedig a lánya. Shea szeretett volna fényképeket az anyjáról, így visszaírt neki.  

Mikhail visszafojtotta a kitörni készülő nyögést.  

– Jacques. Mindenkinél jobban tudod. Hogyan találhatott rá Sheára? Minden nyomát eltüntettük.  

– Ez nem olyan könnyű ma már, a számítógépek korában Mikhail, és Sheának szüksége van arra, hogy utánanézhessünk. Sokat jelentene a számára.  

– Nem lett volna szabad válaszolnia arra a levélre. 

– Tudom, tudom. Meg kellett volna akadályoznom, de annyi mindent feladott, hogy velem lehessen. Én nem vagyok már olyan, mint ti többiek, és soha nem is leszek, te is jól tudod.  

– Jacques elkapta a bátyjáról a pillantását, de az még megpillanthatta benne a szenvedést, ami felhullámzott közöttük a levegőben. – Jobbat érdemelne, és adni akartam neki egy kis ajándékot. Hogyan tudtam volna ellenállni, amikor talált egy rokont, akinek talán vannak fényképei az édesanyjáról? Képtelen voltam megtagadni tőle.  

– Tudod, hogy ez veszélyes. Azt is, hogy nem szabad írott nyomokat hagynunk magunk után. Bármilyen kapcsolat veszélyes az emberekkel, de az írott különösen. Ezzel mindannyiunkat veszélyeztetsz.  

Jacques keményen odacsapta a tésztát a pulthoz.  

– Shea végig azt kutatja, miért veszítjük el a gyerekeinket, még a terhessége alatt is. Harminc olyan esetet vizsgált meg, ahol a gyermekek egy éves koruk előtt meghaltak. Szerinted ez mit művel vele? – Az ökle belerobbant a tésztába. – Nemsokára szülni fog és rémült. Megpróbálja ugyan elrejteni előlem, de soha nem vagyok képes, egyetlen pillanatra sem elengedni az elméjét, hogy magánteret adjak neki. – Saját gyengeségének szégyenét felülbírálta Jacques-ban az, hogy a fivére megtudja a teljes igazságot. – Magával cipeli az épelméjűségem felelősségét is, minden éber pillanatában.  

– Jacques, de te szereted Sheát.  

– Ő az életem, a lelkem Mikhail, és ezt tudja is, de ez egy csöppet sem könnyíti meg neki az életet mellettem. Képtelen vagyok férfiakat elviselni a közelében. Folyamatosan ott vagyok a fejében árnyékként, és az aggodalmaskodásommal a terhessége miatt, az aggodalmammal miatta, mindkettőnket majdnem az őrületbe hajszoltam. Ha valami történne vele… 

 – Shea rendben meg fog szülni, és a gyermek egészséges lesz, – jelentette ki határozottan Mikhail, és küldött az ég felé egy néma fohászt, hogy ez igaz is legyen. – Francesca és Gregori mindent meg fognak tenni, hogy Shea egészséges maradjon. Hiszem, hogy nem fogják hagyni, hogy bármi rossz történjen az életpároddal.   

– Megkért, hogy maradjak ezen a világon, és neveljem fel a gyermeket, ha történne vele valami, – emelte meggyötört pillantását bátyjára Jacques. – A saját rettenetes gyerekkora után te is biztosan érted, miért lenne szüksége tőlem erre a megnyugtatásra. – Megdörzsölte az orrát, fáradtnak tűnt, szinte lehúzta a bánat. – Tudod, hogy nem leszek képes létezni nélküle. Ő az ép elmém egyedül. Ez az egyetlen dolog, amit valaha is elvárt tőlem, és aminek biztonságosan nem tudok eleget tenni, bárhogyan is szeretném őt megnyugtatni.  

– Mit tudsz arról a nőről? 

Ez volt a bocsánatkérés egyetlen módja, amit Jacques nyújtani tudott fivérének. Azzal, hogy Shea levelezésbe kezdett egy halandóval, ráadásul olyannal, akit egyikük sem ismert, egy olyan ajtót nyitott ki, ami az egész fajukat veszélyeztetheti.  

– Eileen Fitzpatriknak hívják, több fényképét is elküldött Maggie-nek, Shea anyjáról és egy másik nőről, akiről azt állítja, hogy Maggie féltestvére volt, azaz Eileen nagymamája.  

– Hogyan talált rá Sheára? 

Jacques vállat vont.  

– Az interneten. Shea, folyton a származásokat kutatja rajta.  

Mikhail kérdőn felhúzta a szemöldökét. 

– Miért? Ő már Kárpáti, nem ember. 

– De nyilvánvalóan sokat számít neki a családfa Mikhail, – mondta Jacques, – nem csak a sajátját, de Ravenét és Alexandriáét is kutatja, és Jaxon családjáét szintén. Gregori és Francesca a Kárpáti származástannal foglalkozik, ez nélkülözhetetlen a gyerekhalandósággal kapcsolatos kutatásaikhoz.  

– És ez az Eileen, azon a weboldalon keresztül találta meg Sheát, ahol a családfák után kutatott? – noszogatta Mikhail. 

Jacques bólintott, teljesen tudatában bátyja rosszallásának.  

– Eileen Írországban született, de az Államokban él. Megkértem Aidant, hogy nézzen utána alaposan. Van egy könyvesboltja San Franciscóban, és sok időt tölt azzal, hogy a könyvtárakban a családja történelmét kutatja az interneten.  

– Akkor legalább távol van ez a nő. – Ahogy kimondta, Mikhail szemei elsötétültek, viharos, villámló tekintete fölött összeszaladt a szemöldöke. Kiolvasta az igazságot öccse arcából. – Itt van? 

– Ott lesz ma este a fogadóban. Eileen megkérdezte, hogy mit fog csinálni karácsonykor, és Shea, mivel szerette volna teljesen emberinek beállítani magunkat, gyerekekkel, halandó ételekkel, megemlítette neki a karácsonyi partit.  

Mikhail figyelte, hogy Jacques valami hengeres botfélével elkezdte lapítani a tésztát.  

– Egyre inkább nem tetszik nekem ez a parti. Nemet kellett volna mondanom Ravennek. Az utóbbi időben egyre többször fordul meg a fejemben, hogy az ellenségeink legközelebb talán az asszonyainkra és a gyerekeinkre csapnak le. Mi lenne erre jobb alkalom, mint amikor ilyen sokan gyűlünk össze egy helyre? 

– Ravennek igaza van, Mikhail. A legutóbbi ellened megkísérelt merénylet után, mindannyiunknak szüksége van rá, hogy egy kicsit felszabaduljunk. Bevallom, én is nyugtalanabb vagyok, mint egyébként, de ennek az lehet az oka, hogy Shea már olyan közel van a szüléshez.  

– Talán, – mondta Mikhail, – talán. 

– Nem hiszem, hogy az ellenségeink ilyen gyorsan képesek lennének összeszedni magukat, még egy koncentrált támadásra ellenünk Mikhail, de természetesen, minden biztonsági előkészületet megteszünk.  

Jacques sokkal inkább lelkesen, mint szakértelemmel nyújtogatta a tésztát a pulton, majd profinak szánt mozdulattal rádobott egy marék lisztet, amitől ismét fehér por emelkedett a magasba.  

Mikhail képtelen volt elfordítani a tekintetét attól a formátlan masszától, amit öccse alakítgatott.  

– Hol van most Shea? – halkította le a hangját egészen.  

– Le kellett pihennie. Nem érzi egészen jól magát.  

– Lehet, hogy a vámpírok nem tudják ilyen gyorsan újraépíteni a szövetségüket, de az emberi társaság képviselői is ellenünk dolgoznak, és szinte állandóan jelen vannak a hegyeink között. Kémeik vannak, és lehet, hogy értesültek róla, hogy összejövetelt szervezünk. Talán egy-két helybelit is lefizettek. És természetesen arról sem feledkezhetünk meg, hogy a sötét mágus is életben van.  

Jacques szemei elsötétültek és jéghideggé váltak, emlékeztetve rá Mikhailt, hogy egyedül Shea tartja vissza attól az öccsét, hogy egy rémületes, halálosan veszélyes férfi legyen. Még az arcán, haján és szempilláin megülő lisztszemcsék sem voltak képesek tompítani a fenyegetést, ami belőle áradt.  

– Rendszeres ellenőrzéseket kellene tartanunk a faluban és a környező területeken, hogy információhoz jussunk. 

Mikhail élesen beszívta a levegőt, de rögtön köhögni is kezdett a levegőben szálldosó fehér portól. Szerette a falu lakóinak legnagyobb részét, néhányukkal pedig határozottan baráti viszonyt táplált, és a gondolat, hogy erőszakosan lerohanják a magánéletüket, nagyon ellenszenves volt a számára, de tudta, hogy nincs más választásuk.  

Jacques dühösen nézett rá. 

– Meg tudom oldani magam is.  

– Pontosan olyan jól tudod, mint én, hogy az ellenségeink módot találtak rá, hogy elrejtsék magukat előlünk. Állandóan letapogatni vagy vérüket venni a szomszédainknak, teljesen elvenné tőlük a magánéletet, amihez joguk van. Nem avatkozhatunk bele ilyen durván.  

Régi vita volt már ez közöttük, de ő mindig emlékeztette magát a jó és rossz fogalmára.  

– Nekünk is vannak jogaink Mikhail, sőt, kötelességünk megvédeni az asszonyainkat és a gyerekeinket, de ezt nem kellene neked mondanom sem. Már háromszor majdnem elvesztetted Ravent.  

Mikhail visszagyűrte saját emelkedő vadállatát. Nem lett volna megfelelő érv egy vitában.  

Végül is úgy döntött, Jacques-nál a pont, meg kell tenniük mindent, hogy megvédjék a fajukat.  

Tanulmányozta öccse feldúlt arcát. Jacques az őrület határán volt, amikor Shea megmentette őt, de ennyi év után, a démonok még mindig túlságosan közel leselkedtek a felszínhez. Ha Sheához akár a veszély legkisebb gondolata kapcsolódott, a szörny azonnal emelkedni kezdett, és bárki is volt éppen Jacques közelében, az veszélyben érezhette magát.  

– Jacques? 

Mindketten odafordultak Shea hangjára. Ott állt az ajtóban, már-már pirosnak mondható vörös haja keretbe foglalta az arcát, felhívva a figyelmet smaragdzöld szemeire és az alattuk levő karikákra.  

„Úgy éreztem, szükséged van rám. Mi az vadember?” 

Finom kötözködése átmelegítette, szerelembe burkolta életpárját.  

Jacques vett egy mély lélegzetet, lecsendesítette az elméjét, hirtelen ráébredt, hogy figyelmetlenül megosztotta Sheával az érzéseit.  

„Mások lehet, hogy épelméjűnek látnak, de nélküled mindig darabokra török. Sajnálom, hogy megzavartalak a pihenésben.” 

Shea gyengéd és bizalmas hangja, érzelmei, szerelme átmosták. Valami ellágyult benne, enyhült a démon üvöltése, alábbhagyott az a mély düh, ami soha nem múlt el egészen, nem számít milyen keményen harcolt ellene jó ideje már.  

Soha nem fogja magát úgy elengedni emberek társaságában, mint a bátyja, és nem fogadta el azt az érvet sem, hogy a személyiségi jogaik megsértése lenne, ha nem csak a nyugalma, hanem életpárjának biztonságban tartása miatt megszondáznák az elméiket.  

– Olyan kis cukin nézel ki. 

Jacques zavarában pislantott egyet és kerülte fivére pillantását. 

– A Kárpáti hímek nem cukik Shea. Mi veszélyesek vagyunk. Tehát, én is mindenkor veszélyesnek tűnök.  

– Nem, drágám, – ragaszkodott a véleményéhez Shea, miközben elsuhant Mikhail mellett, ahogy belépett a konyhába. – Most annyira nagyon cuki vagy, hogy legszívesebben lefényképeznélek, és mindenkinek mutogatnám, milyen édes is vagy valójában.  

Jacques elkapta, és még mielőtt tiltakozhatott volna, magához húzta, megrázta a fejét, lisztet zúdítva rá, amitől élénk színű haja úgy nézett ki, mintha havas lenne, belepte a nő ruháját és arcát is.  

Beletemette az arcát a nyakába, szándékosan odadörgölve hozzá magát, odabújt meleg, csupasz bőréhez, fogaival játékosan belekapott.  

Shea kacagott, karjait tiltakozóan emelte a feje fölé, hogy tiltakozzon a zápor ellen. Jacques sokkal hatalmasabb termete mellett szinte eltörpült az övé, beletúrt hosszú hajába, ami egy bőrszíjjal összefogva, vad sörényként leomlott a hátára, hogy közelebb húzza magához a fejét.  

Mikhailban feltörtek az érzelmek, szinte a torkát fojtogatták. A szeretet, a tisztelet és a szerelem szinte elárasztotta felőlük, és ennek egy kicsiny pillanatát megosztotta Ravennel is. Shea O'Halleran, nemcsak hogy megmentette az öccse ép elméjét és életét, de Gregorival összedolgozva, Ravent és a születendő gyermekét is megmentette annak idején. Shea a finom vonásaival, kerek pocakjával törékenynek tűnt ugyan, de ő ismerte rendíthetetlen bátorságát, mélységes elkötelezettségét, a vasakaratot, ami szinte élt, lélegzett benne. Míg ember volt, híres kutató és sebész hírében állt, és most, hogy már Kárpáti, minden tudását annak szentelte, hogy valahogyan megóvhassák fajukat a kipusztulástól.  

– Jacques, igazság szerint a liszt és a kötény rajtad sokat elvesz a veszélyes ragadozó képéből, – fogott össze sógornőjével azonnal, hogy ugrathassa öccsét, hiszen a nevetés és viccelődés nagyon ritka volt közöttük az utóbbi időben.  

Jacques a fivére felé fordult, már sokkal kiegyensúlyozottabban, mint korábban. Shea lecsendesítő hatására az apró, vörös lángok kialudtak a szemeikben, a vicsorgás eltűnt a szájáról.  

– Ne bátorítsd, – tiltakozott.  

Mikhail rákacsintott Sheára. Ott maradt öccse ölelésében, a mellkasára hajtotta a fejét, a szállongó fehér por lassan egyenletesen befedte mindkettejüket.  

– Nem hiszem, hogy bátorításra lenne szüksége, – mondta, – viszont hagylak sütni, mennem kell. Beszélni akarok Juliannal és Aidannal is.  

„Ellenőrzöd a nőt, aki azt állítja, hogy rokonságban áll Sheával.” 

Mikhail, alig észrevehetően biccentett.  

– Julian valamikor Dimitri barátja volt, nem? 

– Pár száz évvel ezelőtt, – mondta Jacques, pillantása hirtelen óvatossá vált. – Miért? 

Mikhail vállat vont.  

– Évtizedek óta nem láttam Dimitrit a valódi formájában. Míg itt volt, végig megtartotta a farkas alakot. Sok vadász használja az állatok alakját, amikor közel van az átforduláshoz.  

„Nyugtalanít téged.” 

Jacques odadörgölte az orrát Shea nyakához, majd nyomott egy gyengéd csókot arra a helyre, ahol a pulzusa lüktetett.  

„Egy kicsit. Épp csak alapos akarok lenni. Mindannyian idegesebbek vagyunk kissé, a tervezett összejövetel miatt. Túl sok nő és gyermek lesz egy helyen, és ezt nagyon veszélyesnek érzem. Bízom benne, hogy Julian kapcsolatba lép vele és feleleveníti a barátságukat.” 

„Nehéz dolog gyerekkori barátokra felügyelni.”  

„Igen az,” – sóhajtott fel Mikhail. 

– Jacques! – fogta meg életpárja kezét Shea – A babánk iszonyatosan rugdal. Ma este olyan csendes volt, hogy már majdnem aggódni kezdtem. – Jacques végtelen gyengédséggel rásimította a tenyerét a kerek hasra, hogy érezze a baba lábának kidudorodását. Rámosolygott Sheára. – Ugye? – Shea fölemelte az arcát egy rövid, gyengéd csókra. – Nem tehetek róla, aggódom. Mindenkivel beszéltem, míg azon dolgoztam, hogyan tudnánk életben tartani a gyermekeinket, aki csak foglalkozik ugyanezzel a témával. Úgy tűnik, mindegyikőnknek más-más elmélete van.  

– Mi a te elméleted Shea? – kérdezett vissza azonnal Mikhail, sötét szemei szinte követelték a választ.  

Hátra tolta arcából a piros fürtöket és feléje fordult teljesen. Az arca most hirtelen nagyon fáradtnak, nyúzottnak tűnt. Szemei mélyén látszott a feszültség. 

– Gregori és én úgy gondoljuk, hogy bizonyos dolgok kombinációi okozzák a sok vetélést és a haláleseteket. A föld az erősségünk. Fiatalít, gyógyít, nem létezhetünk túl sokáig nélküle. Azon kell feküdnünk, teljesen függetlenül attól, hogy csak a tetején vagyunk-e, vagy teljesen beletemetkezünk. A talaj összetétele viszont megváltozott az évek során. Itt ugyan kevésbé, mint a többi helyen, de vegyi anyagok és toxinok oldódtak be a birodalmunkba, és ahogyan a többi fajnál is, azt hiszem nálunk is befolyásolhatják a gyermekeink életben maradási esélyeit.  

Mikhail, igyekezett nem reagálni. A föld. A népe nem létezhet túl sokáig föld nélkül. Még azok is, akik elhagyták a szülőhazát, mindig a leggazdagabb talajú helyeket keresték, amit csak más tájakon találhattak, de volt értelme annak, amit Shea mondott. Ha a madaraknak gondjaik vannak a fiókáik felnevelésével a szennyezettség miatt, miért ne lennének a Kárpátiaknak is? 

Elnyomott egy nyögést és gyorsan Ravenért nyúlt. Meg akart vele próbálkozni, hogy újra gyermekük legyen, szüksége volt rá, hogy megpróbálhassa, miután a nők annyit szenvedtek. Az utolsó dolog, amit szeretett volna, az az volt, hogy visszatartsa őt ettől, éppen most, amikor fogamzóképes állapotban van. Ez az idő annyira ritkán jött el, hogy egy kihagyott alkalom egy újabb év veszteséget jelentett.  

– Megvizsgáltad a földünket? – kérdezte.  

Shea bólintott.  

– Itt is vannak szennyezőanyagok Mikhail, még a szentélyünkben is. Megvizsgáltuk a legdúsabb földjeinket, hogy megtalálhassuk a legjobb talajt a terhes nők számára. És ez, ennek a nagyon összetett problémának még csak egy része.  

Jacques hallotta az aggodalmat a hangjában, beleborzolt a hajába a tarkóján.  

– Máris bámulatos haladást értél el Shea. És meg fogod fejteni ezt a kirakóst.  

– Én is így gondolom, – felelte, – de abban már nem vagyok biztos, hogy megfelelően kezelni is tudjuk majd a problémát. Abban meg aztán főleg nem, hogy még időben megtalálom, és a helyére illesztem az összes darabot.  

Keze megpihent, a még meg sem született gyermek fölött. Most először történt meg, hogy a két férfi Shea hangjából vereséget olvasott ki. Mindig olyan céltudatos és elemző volt. Mindig határozottan tört előre, rendületlenül hitt benne, hogy a tudomány mindenre választ ad.  

„Csak fáradt Mikhail. Soha nem fogja feladni.” 

Mikhail magára kényszerített egy halvány kis mosolyt, és úgy döntött, hogy ilyen közel Shea szülésének időpontjához, a lehető legrosszabb ötlet a gyermekhalandóságról beszélgetni. Keresett hát valami biztonságosabb témát.  

– Elfelejtettem említeni, egy nagyon fontos részletet a ma esti ünnepről. Raven felvilágosított, hogy mint a népem hercegének, az én kötelességem eljátszani a Mikulást.  

Jacques fuldokolni kezdett.  Shea beleköhögött a tenyerébe.  

Mikhail bólintott. 

– Pontosan így gondolom én is. Nem áll szándékomban fehér szakállt ragasztani és piros nagykabátba bújni. Azonban… – vigyorodott el gonoszul. 

– Mit terveltél ki Mikhail? – kérdezte gyanakodva Jacques, – mert ha úgy tervezted, hogy tovább adod ezt a kellemetlen feladatot az öcsédnek… 

Mikhail szándékos lassúsággal csóválta meg a fejét, fekete szemeiben a csíny fénye táncolt.  

– Úgy döntöttem, hogy erre tökéletesen alkalmas a vejem is. Tájékoztatom a kedves fiamat, hogy az ő feladata lesz a piros ruhát viselni.  

Jacques kinyitotta a száját, hogy megszólaljon, de egyetlen hang sem jött ki rajta. Shea keményen a szájára szorította a tenyerét, és hatalmasra nyílt szemekkel bámult rá.  

– Ne Gregorit. Meg fog rémíteni minden gyereket, – suttogta, mintha Gregori is meghallhatta volna. – Ugye, nem akarod tényleg megkérdezni? A Daratrazanoff testvérek közül mindegyik alkalmatlan lenne Mikulásnak. Ez… szörnyű ötlet.  

Jacques mosolya kiszélesedett, Mikhail szíve összeszorult tőle a mellkasában.  

„Mi az szerelmem? Odamegyek, ha szükséged van rám.” 

Raven puha hangja azonnal elöntötte melegséggel az elméjét.  

„Most már semmi, hogy megérintettél,” – felelte Mikhail, hogy megnyugtassa telepatikus képességeiken keresztül.  

– Szeretnék egy egér lenni a sarokban, amikor megkérdezed, – döntött Jacques, – szólj, amikor hozzá indulsz.  

Shea dühösen meredt rá.  

– Te csak ne bátorítsd! Gregori a Kárpátiak mumusa. A gyerekek csak suttogva merik kiejteni a nevét, ha a közelükbe megy. Nem vagyok benne egészen biztos, hogy láttam-e valaha is mosolyogni.  

– Én sem mosolyognék piros sapkában, szakállal, – mutatott rá Mikhail.  

– De te gyengéd vagy Mikhail, Gregori meg… – Shea összeráncolt homlokkal kutatott egy szó után, ami nem lenne sértő.  

– Ő, Gregori, – szállította le neki készséggel Jacques. – Ez egyszerűen fantasztikus ötlet, Mikhail. Tervezed, hogy elmondod a testvéreinek? Ők is ott akarnak majd lenni, mikor közlöd vele, milyen fontos szerep jut neki ma éjjel.  

Shea, levegő után kapkodott.  

– Ti ketten nem beszéltek komolyan, ugye? Viccelni az egy dolog, de komolyan Gregorira gondolni, mint Mikulás… még az agyam is összerezzen.  

– Nekem is szükségem van némi örömre, Shea, – védte az álláspontját Mikhail. – Már maga a gondolat, hogy milyen arcot vág majd, amikor elmondom neki, ha elképzelem abban a ruhában, az máris figyelemre méltóan javítja az ünnepi hangulatomat.  

Shea csípőre vágta a kezeit. 

– A Kárpáti hímek, nagy gyerekek.  

– Megyek, megnézem Aidant, – jelentette ki Mikhail, – sok szerencsét a kenyérrel Jacques, – nézett széjjel még utoljára a konyhában. – Remélem, azért összetakarítanod nem emberi módon kell majd.  

Shea nevetett és leintette. 

– A kenyér csodálatos lesz. 

Amikor Mikhail elhagyta a házat, Shea szembefordult Jacques-al, hogy a szemébe nézzen. Lassú mosoly terjedt szét az arcán, az ő szemében is kigyúlt a csíny fénye.  

– Jól érezted magad, kibeszélgettétek a férfias kis titkaitokat a bátyáddal? Mert azt ugye tudod, hogy mindent el fogsz nekem mondani?  

– El fogok? – Jacques egészen maga felé fordította, és a karjaiba vonta. – Érzem, hogy fáradt vagy, és hogy még mindig fáj a hátad. Az ágyban kellene lenned és pihenni. – Apró csókokkal szórta be a szájsarkait és az arcát. Mindeközben a testével finoman tolni kezdte életpárjáét az ajtó felé.  

– Nem fogsz kibújni alóla, hogy mindent elmesélj, akármilyen sármos vagy is, – figyelmeztette, – és tiszta fehér leszek tőled. Hogy sikerült ilyen egyenletesen elosztanod a lisztet a konyhában? Úgy néz ki, mint egy háborús övezet.  

– Mert az is, egy háborús övezet, – panaszkodott, – nem tudom, hogyan képesek erre az emberek rendszeresen.  

Gyengéden egyre csak hátrálásra késztette, át a nappalin a hálószoba iránt, érezte mennyire lestrapált a teste és az elméje egyaránt.  

– Megígértem Ravennek az emberi módra sütött kenyeret a partira, – emlékeztette Shea, – nem hagyhatom cserben.  

– Először is, kicsi vörös hajú, – söpörte a karjaiba Jacques, – te babát vársz, és nem érdekel, ha Raven nem kap házi sütésű kenyeret. De szerencsédre itt vagyok én, és meg fogom csinálni, még akkor is, ha beledöglök.  

Shea elmosolyodott a hangjából érezhető eltökéltségtől, megnyugodva simult hozzá. 

– Szereted a kihívásokat.  

– Az emberek napi szinten csinálnak ilyesmit. Minden gond nélkül képesnek kellene lennem rá, – panaszolta, miközben meglepő sebességgel suhant végig a házon, le az alagsorba, egyenesen a hálókamrájukba.  

A szoba csillámlott a falakat borító kristályoktól. A talaj sötét és gazdag volt, a legjobb, amit találtak, egyenesen az egyik gyógyító barlangból hozták. Attól eltekintve, hogy a padlója földes volt és most épp egy hatalmas lyuk volt ásva benne, a helyiség úgy nézett ki, mint bármely más hálószoba.  

A fali tartókban gyertyák sorakoztak, épp csak pislákoltak, enyhítő illattal betöltve a szobát. Jacques zökkenetlenül lelebegett a föld mélyére, és lefektette Sheát a dús földre. Kinyújtózott mellette, felkönyökölt és teleszórta apró puszikkal kerek hasát. A baba megrúgta a száját, mire hangosan felnevetett.  

Shea kincsként hallgatta a nevetését, nézte a melegséget a szemeiben, érezte a szeretet az ujjhegyeiben és a szájában, amik a babával incselkedtek, hogy erősebb rugdosásra bírja.  

Ujjai belefúródtak Jacques sötét hajába, ahogy az a hasára hajtotta a fejét, hogy a babával beszélgessen, mint minden áldott este.  

„Gyere ki és csatlakozz hozzánk fiam. Már elég rég várunk.” 

– Az nem kifejezés, hogy rég, – mondta Shea. – Szeretném már a karjaimban tartani. Ezt is említsd meg majd neki az esti mesében.  

Jacques egy újabb puszi sorozattal terítette be a hasát. 

– Anyád azt mondja, elég volt már. Meg kell tanulnod majd azt a kódrendszert, amivel a nők a férfiakkal beszélnek fiam.  

– Nem beszélünk kódokban, – tiltakozott egy apró nevetéssel Shea. Lehunyta a szemét, és csak átadta magát Jacques gyengéd érintésének. A mosolya lassan elhalványult.  – Igazából félek.  Tényleg félek. Még a gondolatát sem vagyok képes elviselni, hogy talán elvesztem. Máris a részemmé vált, Jacques. Attól félek, én vagyok az, aki feltartja a folyamatot, nem ő. Én azt akarom, hogy biztonságban legyen, ő viszont meg akar születni.  

Jacques felemelte a fejét, orrát odadörgölte a nyakához, majd leheletével megmelengette hideg kezét.  

– Kihordtad, pedig az eleve szinte lehetetlen. Élni akar. Erős a kapcsolatunk vele. Tudod, hogy természetes úton nem táplálhatjuk őt, ahogyan az őseink tették, te magad fejlesztettél ki egy tápszert, ami nagyszerűen bevált úgy Dayan és Corinne, mint Gabriel és Francesca gyermekénél. Hatalmas lépéseket tettél előre Shea.  

Ráborította ujjait a szemeire.  

– Azt gondoltam, hogy Raven önző, amikor nem akart egy jó ideig újra próbálkozni, miután elveszítette a babát, de most már megértem. A fiunk mozog, rugdalózik, él. Figyelem őt, és közben kiderítek dolgokat. Tudunk kommunikálni vele. Fogalmam sem volt róla, hogy ez lehetséges, már ismerni fogjuk, mire megszületik. És ő is ismer minket, mint mi őt. Ha most elveszítenénk, az iszonyatosan nehéz lenne Jacques, olyan nehéz, hogy szinte kibírhatatlan, mint Ravennek, vagy az összes többi nőnek, akivel ez történt eddig.  

– Ne csináld ezt magaddal. A babánk rendben megszületik, életben marad és egészséges lesz.  

Shea odafordult hozzá, a mellkasába fúrta az arcát, lehunyta a szemét a fájdalom ellen, amit a szívében érzett.  

– Élni fog? Életben marad, ha elhagyja a testem menedékét Jacques? És ha életben marad, milyen jövővel kell szembenéznie?  

– Tamara is egészségesnek tűnik és Jennifer is.  

– Míg elrejtőzünk, másoknak kell vigyázniuk a gyerekeinkre. Ennek van értelme szerinted? Miért nem tudnak ők is elrejtőzni, ahogyan kellene? Még ha a talajban valóban van is némi méreganyag, nem kellene képesnek lenniük elviselni azt, ha szükséges? 

Jacques simogatni kezdte a haját, amint megérezte benne a felerősödő félelmet. Az állandó fájdalom a hátában elmondta neki, hogy a szülés már közel van, elkerülhetetlenné válik. Már nem védheti sokkal tovább a fiukat.  

– A népünk az öröm kedvéért gyűlik ma össze Shea, – megcsókolta puha bőrét, ujjai gyengéden kuszálták össze élénk színű haját, – Itt lesz minden Kárpáti a közelből és a távolból, és egy céljuk lesz, gondoskodni a fiunk életéről. Életben fog maradni. Erős, ősi vér járja be a vénáit.  

Odadörgölte az arcát Jacques mellkasához.  

– Tudom. Minden áldott nap eszembe jut, hogy hogyan voltál képes túlélni azt a hét évet, csapdába ejtve, olyan közel, mégis annyira távol a földtől, ami meggyógyíthatott volna, éhezve, kínlódva, teljesen egyedül, mégis megtagadtad, hogy engedj a halálnak. – Felemelte az állát, hogy belenézzen azokba a sokat szenvedett sötét szemekbe. – És benne a te véred folyik, imádott vademberem. Végtelenül hálás vagyok az égnek, hogy te vagy az életpárom Jacques. Ha bármi életben tarthatja a fiunkat, akkor az az, hogy te vagy az apja. – Felkönyökölt, két kezébe fogta a férfi arcát. – Érezlek benne téged.  

Jacques halkan felsóhajtott. 

– Akkor az Isten segítsen meg bennünket Shea, amikor majd tizenéves lesz. Bemutattalak már Josefnek? 

– Byron unokaöccsének? Az ifjú rappernek?  

– Ő lenne az. Félek, hogy rá nézve kaphatunk egy rövid pillantást a saját jövőnkbe.  

Shea nevetett, az aggodalom eltűnt a szemeiből.  

– Ó drágám. Azt hiszem, Josef ma este fellépésre készül.  

– Mikhail arcát nézni, amikor Josef rappelni fog ma este, legalább olyan szórakoztató lesz, mint Gregoriét, amikor Mikhail közli vele, hogy Raven buliján, valószínűleg ő lesz a Mikulás.  

Shea megcsóválta a fejét, de zöld szemeiben vidámság csillant.  

– Nagyon gonosz vagy Jacques.  

– Én is folyton ezt mondom neked, mégis mindig ölelnivalónak, meg cukinak nevezel.  

A szemeiből áradó vágy és az éhség szinte kilopták Shea tüdejéből a lélegzetet, átölelte a nyakát. Megcsókolta a szájsarkait.  

– Ha attól jobban érzed magad, mások jelenlétében majd tettetni fogom magam Jacques, de amikor kettesben vagyunk, el kell viselned, hogy úgy gondolom, hogy szörnyen cuki és ölelnivaló vagy.  

Végső önfeláldozással sóhajtott egy nagyot, sötét szemei mélyére belopózott a vidámság.  

– Nem is értem, hogyan voltam képes létezni, mielőtt megjelentél az életemben.  

Shea arcán válaszmosoly gyúlt. 

– Én is ugyanezt érzem veled kapcsolatban Jacques. – Visszafektette a fejét a mellkasára, a szíve fölé.  – Nélküled képtelen lennék végigcsinálni. Életemben nem voltam még ilyen rémült, de te szilárdan megtartasz.  

Feltekerte az ujjára az egyik ragyogó, vörös hajtincset.  

– Én pedig végig azt hittem, ez éppen fordítva van.  

Életpárja feje fölött a mosoly lassan lehervadt az arcáról, vonásai elmélyültek, szemei aggodalomtól sötétedtek még mélyebb feketére.  

– Shea, ez a nő, akivel ma este találkozunk… – elhallgatott, próbálta megtalálni a helyes szavakat, – nagyon-nagyon óvatosnak kell lenned. Az nem történhet meg, hogy csak egy pillanatra is akár, de eszébe jusson, hogy bármi más is lehetsz, mint ember.  

Shea felpaprikázódott.  

– Tudod Jacques, nem minden ember szörnyeteg. Ott van Slavica, Gary, Jubal. Miért gyanakodna rá, vagy valami más is lehetek, mint ember? Azt hiszed, hogy minden embernek folyton az jár a fejében, hogy talán léteznek Kárpátiak és vámpírok a világban? Én magam is hosszú évekig azt hittem, hogy egy ritka vérbetegségem van, pedig orvos vagyok.  

Jacques ujjai rásimultak a tarkójára.  

– Ne idegeskedj Shea. Kötelességem megvédeni a népünket.  

– Úgy érted, hogy Mikhailnak nem tetszett, hogy felvette velem a kapcsolatot.  

– Úgy értem, hogy nekem nem tetszik. Évek óta kizárólag az enyém vagy, és vicsorognom kell a gondolattól, hogy meg kell osztozzak rajtad egy kívülállóval.  

Shea még épp időben kapta fel a fejét, hogy láthassa összecsattanni a hófehér fogakat, amik egy farkasra emlékeztették. Ismét nevetni kezdett.  

– Nagyon szeretlek Jacques Dubrinsky. Komolyan. – Ismét a tenyereibe vette az arcát. – Túl tudsz lendülni valaha, ezen az ostoba féltékenységen? 

– Ez az lenne? Azt hittem, hogy inkább az alkalmatlanság érzése, a félelem, hogy egy napon felébredsz és rájössz, hogy sokkal több baj van velem, mint amennyit érek.  

Elfordította a fejét, hogy megcsókolhassa az ujjait.  

– Az soha, még egymillió év múlva sem fog megtörténni Jacques. Ne aggódj Eileen Fitzpatrick miatt, tudni fogom, ha hazudik.  

– Nagyon szeretnél egy családot Shea, nem biztos, hogy képes leszel észrevenni, ha hazudik.  

– Már van családom Jacques. Te vagy a családom. Te, a fiunk, Mikhail és Raven, Gregori és Savannah. Nem vagyok megfosztva a családtól. És annak ellenére, hogy a hormonok ámokfutóvá tettek, nem fogom a családunkat veszélyeztetni egy idegen miatt, még ha a rokonom is. Reménykedek benne, hogy talán lesz egy-két gyerekkori története anyámról, de ha nem, az legfeljebb csak csalódást okoz, nem fog lesújtani.  

Jacques elfordította tőle az arcát, a boldogság úgy tört ki benne váratlanul, akár egy vulkán.  

– Fordulj meg, – utasította szinte már mogorván, – megmasszírozom a hátad.  

Képtelen volt a szemébe nézni, amikor az érzelmek, ennyire csupaszra meztelenítették. A férfiaknak nem lenne szabad ennyire függenie a nőktől, még az életpárjuktól sem.  

– Momentán egy strandlabda van a hasam helyén Jacques, – mutatott rá, – nem tudok átfordulni. 

– Akkor az oldaladra, – javasolta.  

Egy hosszú pillanatra csend lett, aztán Shea ismét az arcára simította a kezét, és kényszerítette, hogy ránézzen.  

– Te vagy az életem Jacques, az egész világom. Mindent, amit csak érzel irántam, én viszont érzem.  

– Annak ellenére, hogy képtelen vagyok elengedni téged, akár csak egy pillanatra is? Hogy mindig ott vagyok árnyékként a fejedben?  

Erőt vett magán, hogy belenézzen a szemén keresztül egyenesen a szívébe, olvassa az elméjét.  

Semmi mást nem talált, csak feltétel nélküli szeretetet.  

– Azért különösen, hogy a fejemben vagy. Nagyra értékelem. – Végigsimított ujjhegyével a száján. – Egy nő szereti, ha szeretik, és te hajszálpontosan tudod, hogyan kell szeretni engem.