RAJTA, VÁLASSZ MAGADNAK ÚJ VILÁGOT

 

 

Az üzlet szerényen, szinte észrevétlenül húzódott meg, alig százméternyire a Fifth Avenue-tól. Egyetlen, súlyos drapériákkal elfüggönyzött kirakatának sarkában kis réztábla mindössze annyit árult el: Világcsere Kft. Bentről halvány, sárgás fény szűrődött ki, annyira tétován, hogy a decemberi délután sűrűsödő sötétségében nehéz lett volna bizonyossággal eldönteni, egyáltalán nyitva van-e az üzlet.

Arthur Bryant egy darabig habozva toporgott a járdán, megpróbált úrrá lenni idegességén, aztán benyitott.

– Jó napot, uram, miben állhatok szolgálatára? – üdvözölte odabent egy napbarnított, palaszürke állú férfi. Sötét utcai öltönyének selymesen csillogó szövete jelentős szabószámlát sejtetett. Hatalmas íróasztalnál ült, amelyen egy tábla arról tájékoztatta az érdeklődőket, hogy ő T. D. Marzian fiókigazgató.

– Öööö... információért jöttem... – motyogta Bryant, és kíváncsian nézett körül. Egy másik, kisebb íróasztalnál meglehetősen telt idomú fiatal hölgy ült, a helyiség hangulatát egyébként meghatározták a süppedő szőnyegek, a falakon a drága tapéta, a diszkrét háttérzene. Egyetlen tárgy rítt ki az egyébként bármely luxusirodában megtalálható berendezési tárgyak közül, egy nagyjából hajóablak méretű, ezüstös tárcsa a nagy íróasztal mögötti szőnyeg közepén.

– Örömmel állunk rendelkezésére – közölte Marzian. – Mire nézve óhajt felvilágosítást?

Bryant megreszelte a torkát.

– Igaz, hogy önök az embert át tudják helyezni más világokba? Olyan világba, ahol a dolgok másként vannak, mint a mienkben?

– Ez a dolgunk, uram, ez rendes üzleti tevékenységünk. – Marzian álla vonala kikerekedett, és könnyed, biztató mosoly telepedett az arcára. – Az ügyfeleinknek nem kell mást tenniük, mint hogy meghatározzák a számukra ideális követelményeket, mi pedig, hacsak nem kívánnak olyan abszurd dolgokat, amelyek az alternatív létezések sokaságában sem lelhetők fel, áthelyezzük őket álmaik világába. Lehetőség-kombinátorunk azonnal, fájdalommentesen és abszolút megbízhatóan működik.

– Csodálatosan hangzik – suttogta átszellemülten Bryant.

Marzian helyeslően bólintott.

– Valóban csodálatos, a befektetett összeg minden centjét megéri. Milyen realitási paraméterekre gondolt, uram?

Bryant a kövérkés leány felé pillantott, majd gyorsan elfordult.

– Gondolja, hogy...? Lehetséges lenne, hogy...? – kérdezte fojtott hangon.

– Igazán nem kell zavarba jönnie, uram, óriási tapasztalatokkal rendelkezünk, ami ügyfeleink személyes igényeit illeti, és szolgáltatásunkat abszolúte bizalmasan kezeljük.

– Kíváncsi lettem volna... – motyogta Bryant – vajon áthelyezhetnének-e egy olyan valóságba, amelyben... ööö... nekem lenne a legfejlettebb fizikumom? – Szemérmes tartózkodását kellően indokolta a tény, hogy testmagassága cipőben is messze a legszerényebb átlag alatt maradt, és semmi további, említésre méltó mérettel nem rendelkezett. Békésen tűrte Marzian kutató tekintetét, és szinte várta gúnyos szemvillanását, de Marzian láthatóan cseppet sem találta nevetségesnek a dolgot.

– Minden bizonnyal képesek leszünk rá, semmi probléma – közölte könnyed magabiztossággal. – Tudja, uram, egy pillanatra azt az érzést keltette bennem, hogy valami nehezet fog kérni.

Bryant felujjongott magában. Eddig alapjában véve nem hitte, hogy álma a multiplex valóságok bármelyikében valóra válhat, de most máris elképzelte magában, hogyan élvezi majd mint körülrajongott superman új, alternatív életét. 

Egy hónapon át mindennap öt nőm lesz, természetesen öt különböző, gondolta, aztán esetleg megállapodhatok egy mérsékletesebb életmódban. Mondjuk napi két-három nővel...

– Hátra van még a honorárium kérdése – folytatta Marzian. – Talán sokallja a százezer dollárt, de a lehetőségkombinátor beindítása és üzemeltetése csillagászati összegeket emészt fel, és ez a honorárium egyben fedezi egyedülálló szolgáltatásunkat is, a háromszori választás lehetőségét. Ez azt jelenti, hogy egyetlen áthelyezés áráért szükség esetén három áthelyezésre van lehetősége.

– Micsoda? – Bryantot ismét elfogta a kétkedés. – Miért kellene...? Ez azt jelenti, hogy esetleg valami hiba csúszhat a dologba?

Marzian elnézően mosolygott.

– A lehetőségkombinátor sohasem hibázik, uram, de mi azért biztosítjuk ezt a szolgáltatást, a háromszori választás lehetőségét, hogy ügyfeleink azt a valóságot választhassák, amely igényeiknek a legpontosabban megfelel. Ritkán ugyan, de adódhat probléma, rendszerint azért, mert a specifikáció nem volt teljes, vagy túlságosan általánosságokban mozgott.

– Értem – bólintott Bryant, aztán a homlokát ráncolva –, illetőleg nem értem.

– Nos – mondta széttárt karokkal Marzian –, tételezzük fel, hogy ön szenvedélyes pókerjátékos, és azt kívánja, helyezzük át egy olyan valóságba, ahol mindent, a társadalmi pozíciót is beleértve, az határoz meg, milyen ügyes pókerjátékos valaki. Mikor ön megérkezik, netán rájön, hogy annak a bizonyos világnak a lakói csak ötlapos pókért játszanak, holott az ön erős oldala a hétlapos póker. Ez az ön szempontjából nem lenne éppen kielégítő megoldás, de önnek ez esetben nem kellene mást tennie, mint ötletes, zsebméretű valószínűségnormalizátorán megnyomni egy gombot, és máris visszatér a jelenlegi valóságba. Ilyenkor háromszori választási lehetőséget biztosító záradékunk alapján joga van további áthelyezésre egy másik, most már egyértelműen specifikált világba, ahol a hétlapos póker a menő dolog, ott aztán ön boldogan él, míg meg nem hal, és a Világcsere kft. gazdagabb lesz egy megelégedett ügyféllel.

Bryant homlokán elsimultak a ráncok.

– A legkorrektebb dolog a világon. Mikor indulhatok?

– Akár azonnal is, uram. Mihelyt... – Marzian udvariasan, de jelentőségteljesen köhintett.

– A pénz miatt ne aggódjanak – jelentette ki Bryant sietve. – A banknál éppen valamivel több mint százezer dollár van a számlámon. Figyelmeztetem, hogy ennek fejében mindenemet el kellett adnom, de a fenébe is! Ahogy én látom, sose térek vissza ebbe a valóságba. Akár... – Elhallgatott, mert észrevette, hogy Marzian megbántott arccal néz rá.

– Ha lenne szíves Miss Crufttal megbeszélni a dolgot, ő majd elintézi a szükséges formalitásokat. – Azzal Marzian lendületesen a kövérkés leányzó íróasztala felé mutatott. – Közben én aktiválom és kalibrálom a lehetőségkombinátort.

– Leült, és hatalmas íróasztalánál – Bryant úgy látta, egyben vezérlőpultként is szolgál – nekiállt különböző gombokat nyomogatni.

– Természetesen – mondta bocsánatkérő hangon Bryant, mert érezte, hogy a fiókigazgató úrnak mint a Lehetőségek Hivatott Kombinátorának méltóságán aluli az ügy vulgáris üzleti részleteivel foglalkozni, és odalépett Miss Crufthoz. A leány megnyerő mosollyal, váratlanul kedvesen nézett fel rá, de ő alig vett tudomást róla. Gondolatban már azokkal a hajlékony derekú, hosszú combú leánykákkal enyelgett, akik a kegyeiért versengenek majd, ha ő lesz a legtökéletesebb alkatú férfi a világon. Igazolta személyazonosságát és a bankbetétjét, majd a komputer segítségével átutaltatta a szükséges összeget, és elragadtatott várakozással írta oda nevét a szerződéses okmányokra.

– Íme, itt az ön lehetőségnormalizátora – mondta Marzian, és egy cigarettatárca méretű dobozt nyújtott át neki, lapján azzal a bizonyos gombbal. – Nos, ha lenne szíves most felállni a lehetőség-fókusztárcsára. –

Bryant engedelmesen fellépett a szőnyegbe épített, ezüstszínű kerek tárgyra, és figyelte, hogyan nyomogat Marzian újabb gombokat, igazgat billentyűket az íróasztalán, majd miután végzett a rituális manőverekkel, kinyúl és megfog egy, a többinél jóval nagyobb, piros gombot. Bryantnak jóformán arra se maradt ideje, hogy átadja magát a várakozás izgalmának, amiért hamarosan ott lesz abban az új, másik világban, amikor Marzian és Miss Cruft meg az egész, már-már otthonossá vált iroda eltűnt a szeme elől.

Bryant egy tágas, zöld csempével borított téren találta magát. A tojás formájú házakkal övezett téren itt-ott cserepes pálmák hajladoztak, jóllehet a legszelídebb szellő sem rezdült. A napnak mintha spirális karjai nőttek volna, olyan volt, mint egy mozdulatlanná dermedt tűzijáték-figura. Bryant azonban nem ért rá ezeken a természeti csodákon töprengeni. Prioritási listájának élén egyetlen feladat állt: ellenőrizni vadonatúj testalkatát. Aztán következhet egy kis meghitt dévajkodás, majd elkezdhet komolyabb dolgokkal is foglalkozni.

Végignézett magán, és kétségbeesetten felhördült.

A termete a világon semmit sem változott.

Kiábrándultan nyüszítve dobálta le magáról zakóját, ingét, csak hogy igazolva lássa a szörnyű tényállást: a teste változatlanul vékonyka, törékeny csontok, petyhüdt zsírpárnák messze az átlag alatti silányságú együttese, pontosan, amilyennek eddig ismerte. Ha jobb bicepszét megfeszítette, izmai most is úgy vonaglottak végig a karján, mint egy darab elnyújtott, zsíros kocsonya. Csalódottan meredt rá, aztán lassan felforrt benne a düh T. D. Marzian és a bűnös kft. ellen, amelynek Marzian a fiókigazgatója, amikor valaki, valahol a háta mögött, halkan füttyentett egyet.

– Nézd ezt a testet! – lelkendezett egy elragadtatott férfihang. – Ide figyelj! Fogadjunk, hogy ez a pali itt a Mister Galaxis!

– Egy nyavalyát – felelte egy másik hang. – Még egy Mister Galaxisnak sem lehetnek ilyen deltái! Ez csak Mister Kozmosz lehet!

Bryant mint a villám fordult meg, és tornyosuló dühvel ripakodott rájuk:

– Viccelnek maguk velem? Mert ha igen... A két kis ember rémülten hátrált.

– Dehogyis, uram! – dadogta az egyik. – Bocsásson meg, amiért megjegyzéseket tettünk, de mi mind a ketten régtől fogva szenvedélyes body-builderek vagyunk, és ilyen emberi izomkolosszust, mint ön, még sose láttunk.

– Ez így igaz – helyeselt lázasan a társa. – Egymillió zlinkót adnék érte, ha ilyen alakom lehetne. Kétmilliót!

Bryant dühödten mérte végig őket. Változatlanul azt hitte, bolonddá akarják tenni, amikor hirtelen meglepő gondolata támadt. A rosszindulatú végzet méreten aluli, csenevész testet sózott rá, de ez semmi sem volt ahhoz képest, ahogyan ezekkel az idegenekkel elbánt. Alig értek a válláig, és tisztán látszott, hogy lötyögő ruhájuk horpadt mellkasokat és cingár, tűrovarlábakat takar. Bryant elnézett felettük, és megállapította: a téren sétáló többi férfi ugyancsak mind ilyen selejtes termék. Ekkor felderengett benne, mi is történt valójában.

Ha az, amit lát, a reprezentatív minta, ha ebben a világban minden férfi olyan, mint ezek, akkor nyilvánvaló, hogy őebben a férfitársadalomban a legtökéletesebben fejlett példány. Végül is tehát a Világcsere kft. teljesítette a szerződést, csak éppen nem úgy, ahogy ő elképzelte.

– Nem győzöm csodálni ezeket a mellizmokat! – lelkendezett az első számú férfi, és elragadtatással mustrálta Bryant mellkasát.

– És mit szólsz ezekhez a hátizmokhoz? – fűzte tovább a szót a másik. – Nyilván órákat tréningezik naponta.

– Hát, igyekszem tartani a formámat – jegyezte meg gőgös álszerénységgel Bryant, és kihúzta magát. Aztán újabb ötlete támadt. – Gondolják, hogy a lányok buknának egy olyan testre, mint az enyém?

– Hogy buknának-e?! – kiáltott fel szemét forgatva az első számú férfi. – Nem fogja tudni lerázni magáról őket.

Mintegy szavai igazolásául valahonnan jobb felől lihegések, kuncogások és egyéb elragadtatott női hangok hangzottak fel. Bryant megfordult. Vagy hat-hét kipirult, fiatal nő közeledett feléje viharos sebességgel. Tágra nyílt szemükből, lángoló arcukról félreérthetetlen, fékezhetetlen kéjsóvárság sugárzott. Tolongva körülállták, néhány percig szerelmes pillantásokkal mustrálták, aztán mohó kezekkel nekiálltak a testét tapogatni. Közben újabb, harcias női egyedek furakodtak indulatosan közéjük, szorosan testközelbe, és Bryant pillanatok alatt rikoltozva nyüzsgő tömeg középpontja lett. Vadul csatázott, hogy a tülekedésben talpon maradhasson, miközben női kezek férfiúi anatómiája legkülönbözőbb részleteit markolászták, fittyet hányva az illendőség legelemibb követelményeinek. A testük testének feszült, szájuk mohón kereste ajkait, és csak úgy repkedtek a pajzán ajánlatok, amelyeknek legmértéktartóbbja is azt célozta, mondja már meg, hol és mikor...

A helyzet nyilván roppant kielégítő lett volna olyan frusztrált férfiú számára, mint Bryant, ha eltekinthetnénk attól a balszerencsés körülménytől, miszerint a természet a szóban forgó hölgyeket – ha ez egyáltalán lehetséges – még a szóban forgó férfiaknál is csökevényesebb testi bájakkal ruházta fel. Hegyes könyökök, még hegyesebb térdek mélyedtek fájdalmasan legkülönbözőbb testrészeibe, csontos ujjak azzal fenyegették, hogy szenvedélyes vágyukban pillanatok alatt ízes falatokat tépnek ki húsából. Az egész kísértetiesen emlékeztetett egy lázálomra, amikor ragadozó csontvázak igyekeznek darabokra szaggatni az álmodót. Bryant tökéletes pánikban, nyöszörögve, iszonyú erőfeszítéssel próbált szabadulni, miközben viharosan tapogatott a zakója zsebében. A lehetőségnormalizátort kereste.

Végre megtalálta. Megnyomta a gombot.

Abban a pillanatban ott állt – karján zakójával és ingével – a Világcsere kft. New York-i irodájában, az ezüstös tárcsán, T. D. Marzian és Miss Cruft bámuló szemei előtt. Marzian hűvös csodálkozással, a leány némi rosszallással nézte.

– A dolog talán nem elégítette ki tökéletesen a várakozását? – kérdezte mézesmázos hangon Marzian.

– Kielégíteni? – hördült fel Bryant reszketegen, és elindult a szék felé. – Úristen, majdnem darabokra téptek!

Azzal nekiállt beszámolni a történtekről, de alig fogott hozzá, rádöbbent, hogy kis híján csupaszon áll Miss Cruft előtt. Szégyenkezve kapkodta magára ruháját.

Mikor elbeszélését befejezte, Marzian tárgyilagosan állapította meg:

– Roppant kellemetlen. De most legalább belátja, mennyit ér a háromszoros választási lehetőséget biztosító szolgáltatásunk. Még két díjtalan áthelyezés áll rendelkezésére.

– Kettő? Azt akarja mondani, hogy érvényesnek számítja ezt a... katasztrófát?! – csattant fel Bryant döbbent felháborodással. – Ön egy tökéletesen alkalmatlan világba helyezett át.

– Ön ezt specifikálta, uram. Itt vannak az utasításai, saját keze írásával.

– Igen, de amikor azt mondtam, én akarok a legtökéletesebb testalkatú férfi lenni a világon, szóval akkor én új testet akartam magamnak. Olyant, mint egy Mr. Amerikáé.

Marzian alig észrevehetően megcsóválta a fejét.

– A lehetőségkombinátor nem így működik. Ön ön, uram, ön egy változhatatlan pont a valószínűségek óceánjában, és ezen a tényen nem változtathat semmi. Az egyetlen realitás, amelyben ön létezhet, az, amelyben hiányos alkatú és... hm... némileg átlagon aluli...

Bryant, miután utolsó fillérjét is belefektette ebbe a vállalkozásba, nem volt hajlandó beletörődni, hogy ilyen egyszerűen elintézzék.

– Nincsen olyan valóság, amelyben minden férfi aszott törpe, mint az a kettő, akikről beszéltem, és a nők mind... szóval... normálisak? – Miután meggyőződött róla, hogy Miss Cruft nem néz oda, gömbölyű idomokat mímelő mozdulatot végzett melle előtt a kezével, hogy félreérhetetlenné tegye, mit ért „normálison”.

– Ez aligha lenne logikus – mondta Marzian némi türelmetlenséggel a hangjában. – A férfi és női egyedeknek kompatibilisnek kell lenniük, kompatibilis karakterisztikumokkal kell rendelkezniük, különben a faj nem lenne életképes.

Bryant magába roskadt.

– Ez azt jelenti, hogy minden pénzemet kidobtam az ablakon? Egyetlen vágyam volt, hogy olyan világba kerüljek, ahol a szép nők ölik egymást értem.

Marzian töprengve simogatta az állát, mint a tudós, akit szakmája megoldhatatlannak látszó feladat elé állít.

– Nincs ok az elkeseredésre, Mr. Bryant – mondta végül. – Kérem, nézzen körül az ön saját, egyéni világában. Rengeteg, hallatlanul visszataszító férfiról tudunk, akikért több nő eped, mint amennyit kielégíteni képesek. Ezeknél a férfiaknál egyetlen közös vonás található, hogy valamihez jobban értenek, mint mások. A nők ugyanis a sikeres férfiakra buknak, ezt tudja? Nem kell semmi csodálatosat produkálniuk hozzá, lehet az ének, tánc, baseball, autóvezetés... Van valami, amiben ön különösen kiemelkedőt produkált?

– Attól félek, nincs – vallotta be Bryant gyászosan.

– Van valami, amiben legalább többé-kevésbé jó volt?

– Elnézést. – Bryant előhúzta zsebéből a frissen aláírt szerződést, és nekiállt az apró betűt böngészni. – Hogyan rendelkezik az önök szerződése a visszatérítésről?

– És mi a helyzet a színészettel? Vagy a szerencsejátékkal? Az irodalommal sem próbálkozott? – faggatta Marzian, hangjában fokozódó aggodalommal.

– Nem. – Bryant a zsebébe gyűrte a szerződést. Szégyenlősen feszengett. – Egyetlen valami van, amit az iskolában mindenkinél jobban tudtam csinálni, de ez ostobaság, kár is beszélni róla.

– Csak próbálja meg – biztatta Marzian.

– Hát... – Bryant félénken nézett rá. – Nyálbuborékokat tudtam eregetni a nyelvemről.

Marzian megvakarta a tarkóját, aztán lesimított néhány hosszú hajszálat a gallérjára.

– Szóval... Nyálbuborékokat tudott eregetni a nyelvéről?

– Úgy van – jelentette ki Bryant most már bátrabban. – Nem is olyan könnyű, mint gondolná. Előbb az ember kidolgozza a szájában a megfelelő minőségű nyálat. Se túl sűrűre, se túl hígra, hogy a buborék elég szilárd maradjon. Aztán beszabályozza a lélegzetét, hogy a buborékot pontosan a megfelelő szögben, se túl magasra, se túl alacsonyra fújhassa le. Persze közben a nyelvet is alkalmas formában kell görbíteni hozzá. Én voltam az egyetlen az osztályban, aki egyszerre négy buborékot is le tudtam fújni.

– Valóban? Nos, hát egy próbálkozást mindenesetre megér. – Marzian megnyomott néhány gombot az íróasztalán, egy darabig a képernyőt tanulmányozta, aztán tágra nyílt szemmel, meglepetten nézett fel Bryantra.

– Ez a munka mindig tartogat számomra meglepetéseket. Valóban létezik olyan valóság, ahol a menő sport: buborékot fújni a nyelv hegyéről.

– És ott a nők... normálisak?

– Itt egyes szektori valóságról van szó, ami azt jelenti, hogy lényegében minden ugyanúgy van, mint nálunk.

– Át tud helyezni az egyik ilyen világba? – kérdezte most már bizakodó hangon Bryant. – Olyanba, ahol az abszolút bajnok sem tud egyszerre háromnál többet lefújni a nyelvéről?

– A berendezés legszélső határán mozgunk, de megtehetem.

– Kérem. – Bryant Miss Cruft íróasztalára hajolt. Míg a szükséges űrlapokat kitöltötte, megállapította, hogy a leány csodálatosan bódító parfümöt használ, de gondolatait ezúttal is tökéletesen lefoglalták már azok a karcsú csípőjű szirének, akikkel majd álmai világában találkozni fog. Lendületesen aláfirkantotta nevét, aztán odaballagott a valószínűség fókusztárcsára.

– Sok szerencsét – mondta Miss Cruft.

Bryant jóformán nem is hallotta. Megállt az ezüsttárcsa közepén, összefonta karját, és Marzian ujjait figyelte, amint végigzongorázzák a pulton a lehetséges világokat kutató billentyűket. Végezetül Marzian megnyomta a piros gombot, és Bryant most is, mint korábban, egyik pillanatról a másikra átröppent az új világba.

Forgalmas utcán állt. Akár a Manhattanben is lehetett volna, ha történetesen a házak májasabbak, és a forgalom néhány decibellel zajosabb. A járdákon tolongó népség, férfiak és nők, normális, emberi méretűnek látszottak, ruhájuk szabása is alig tért el annak a világnak a divatjától, amelyet Bryant maga mögött hagyott. Mikor alaposabban szemügyre vette őket, megállapította, hogy a közelében napi munkájuk után lótó-futó járókelők közül férfiak is, nők is sűrűn próbálkoznak a nyelvükről buborékot fújni, de stílust vagy akár a legminimálisabb rutint egyiknél sem fedezett fel. Amíg figyelt – vagy tíz percen át –, egynek sem sikerült egyetlen apró kis buborékot sem kieresztenie a száján.

Most már meglehetős önbizalommal sétált ki a kapualjból, ahová eddig behúzódott, és ő is nekiállt buborékokat eregetni. Ifjúkori rutinja ugyan nem tért nyomban vissza, de hamarosan sikerült ismét célszerűen kidolgoznia a szükséges nyersanyagot, s ettől kezdve buborék buborék után röppent fel libegve a nyelvéről, majd a távolról sem ideális körülmények ellenére elérkezett a pillanat, amikor egyszerre két buborékot is sikerült felröppentenie a levegőbe. Ekkor már bámészkodók csoportja vette körül, és a nép az eseményt harsogó tetszésnyilvánítással üdvözölte. Bryant szerényen hajlongott, megköszönte a tapsot, és sóvár várakozással állapította meg, hogy a közönségben jó néhány kívánatos nő is akad, arcukon az odaadó ámulat csalhatatlan jeleivel.

Ez már megközelíti az igazit, gondolta.

Csillogó, sofőr vezette luxusautó húzott a tömeg szélére. A férfit, aki a kocsiból kiszállt, egyértelműen a hatalom aurája lengte körül. Bryant észrevette kutató tekintetét, és óriási igyekezettel szinte nyomban sikerült egyszerre három buborékot a levegőbe röppentenie. Az emberek őrjöngtek, a tömeg elárasztotta az úttestet is, a forgalom leállt.

A kövér nagy nehezen átfurakodott a tömegen, és megállt Bryant mellett.

– Mondja, maga profi? – kérdezte. – Hogy hívják? – Bryant ösztönösen megérezte, mi következik.

– Arthur Bryant vagyok – mondta, és rámosolygott a kövérre. – Nem vagyok profi.

– Mostantól fogva az. Szervezek magának egy egymillió shilleres versenyt. – A kövér a kocsijára mutatott. – Szálljon be.

– Örömmel. – Bryant jótevője nyomában átküzdötte magát csodálói között. Amint a kocsiba beszállt, kiderült, hogy a hátsó ülést két nővel kell megosztania: kábítóbb szépségeket életében nem látott.

– Lányok, ismerkedjetek meg Arthurral – mondta a kövér. – Ő a következő buborékfújó világbajnok, és szeretném, ha kedvesek lennétek hozzá. De igazán kedvesek! Értettétek? – A lányok uniszónó bólintottak, és igéző mosollyal néztek Bryantra, akinek ettől az idegszálai úgy feszültek meg, mint egy hárfa húrjai.

Bryant felült a hatalmas, kör alakú ágyban, elrendezte a fekete selyempárnákat, hogy jó támasz essék a hátának, és kedvetlenül nézett a mellette fekvő gyönyörű, fiatal nőre.

Három hét telt el, mióta felcserélte régi életét az új valósággal, ez alatt az idő alatt világbajnok lett kedvelt sportjában, vagyont szerzett azzal, hogy egy sor árucikkhez odaadta a nevét, jachtot vásárolt, és éppen nemrégiben kötött meg egyszerre három filmszerződést. Meghitt kapcsolatot tartott fenn számos bódítóan szép és roppant érzéki hölggyel, és sok, nagyon sok nő várt legalább arra a dicsőségre, hogy a nyilvánosság előtt együtt mutatkozhasson vele.

Minden előzetes számítás szerint eszméletlenül boldognak kellett volna lennie, de valami csak nem volt rendjén ezzel az álomvilággal. Valamire nem számított.

A fiatal nő az ágyon kinyitotta a szemét, és epedőn nyújtózott.

– Csináld még egyszer, Arthur! – kérlelte. Bryant tagadóan ingatta a fejét.

– Nincs rá kedvem.

– No de, Arthur, szivi! – könyörgött a nő. – Csak még egyszer!

Bryant dacosan összeszorította az ajkát. Az erőlködéstől, amellyel naponta több ezer buborékot kellett kieresztenie a száján, a nyelve alján, ott, ahol a nyelv a fogakhoz dörzsölődött, fájdalmas hólyagok keletkeztek. Emiatt kénytelen volt módosítani a technikáján, sokkal gyorsabban kellett a buborékokat kifújnia, és az erőltetett légzéssel járó erőfeszítés szédüléseket és gyakori rosszullétet okozott. Mindettől eltekintve pedig: unatkozott.

– Csak még egyszer! – A nő ingerkedve dörgölőzött hozzá. – Csak még egy icipici buborékot!

Bryant dühösen kinyújtotta meggyötört nyelvét, és rábökött az ujjával.

– Énbennem sokkal több van, mint ez itt, ha nem tudnád – mondta, érthetően kissé elmosódott hangon. – Én nemcsak egy nyelv vagyok, nekem agyam is van! Még nem jutott senkinek sem az eszébe, hogy én esetleg mondjuk filozófiáról szeretnék beszélgetni valakivel?

– Kiről? Micsoda Zsófiáról?

– Na ebből elég! – Bryant ösztönös mozdulattal nyúlt ki, vette fel az éjjeliszekrényről a lehetőségnormalizátorát, és megnyomta a gombot.

Egy szempillantás, és ott volt ismét a Világcsere kft. irodájában, a szőnyegen elnyúlva, T. D. Marzian és Miss Cruft ámuló szemei előtt. A leány arcát lassan halvány pír öntötte el. Bryant átkozta magát, amiért hebehurgya módon nem cserélte fel selyem hálóruháját rendes öltönyével. Feltápászkodott, és egy szék mögé bújva rendbe hozta, ami öltözet volt rajta.

– Három hét telt el – jegyezte meg Marzian színtelen hangon, miközben valamelyik szekrényből egy hálóköntöst halászott elő. – Még mindig akadtak problémái?

– Problémáim? – Bryant átvette a köntöst, és miközben belebújt, csodálkozva nézett fel. – Milyen szép készletük van ezekből a köntösökből!

Marzian kifürkészhetetlen arccal kivette Bryant ernyedt kezéből a lehetőségnormalizátort, és a zsebébe pottyantotta.

– Más klienseink sokkal hamarabb visszatérnek. Idővel fárasztónak találta a dolgot?

– Fárasztónak? Nem kifejezés! – Bryant magában hálás volt, amiért Marzian részéről némi megértést vélt tapasztalni. – Fogalma sincs, micsoda érzés, amikor az embert úgy kezelik, mint valami érzéketlen tárgyat, és éjjel-nappal kihasználják.

– Ezt a világot specifikálta ön.

– Hát igen, de én nem tudtam, miről van szó. Valójában olyan világra lenne szükségem, ahol önmagamért értékelnek, az igazi énemért mint gondolkodó embert.

– És tényleg az?

– Hogyhogy?

– Tényleg gondolkodó ember?

Bryant megvakarta a fejét.

– Azt hiszem. Szóval, az ember mindenfelé járkál, és egész idő alatt gondolkodik, nem?

– Kétszer egymás után alkalmatlan világot választott magának.

– Na jó, ez azért volt, mert nem gondolkodtam. – Bryant nagy szemeket meresztett, mert gyanítani kezdte, hogy Marzian a bolondját járatja vele. – Végiggondoltam a dolgot, és azt szeretném, ha egy olyan világba helyezne át, amelyben engem tartanak a legbölcsebbnek.

– Attól félek, hogy a lehetőségkombinátor nem tudna megbirkózni ezzel a feladattal – állapította meg Marzian. – A feladat túlságosan tág, érti? Ahány ember, annyi vélemény arról, mi a bölcsesség. Ha ezzel a feltétellel kísérelné meg az áthelyezést, ezer meg ezer különböző valóságban szóródna szét, olyan lenne, mint valami statisztikai gázféleség, és gondolom, ezt igazán nem akarja.

Bryant egy pillanatig eltöprengett.

– Igaza van. Szóval, mit tehetnénk?

– A dolognak az a trükkje, hogy a legapróbb részletekre kell bontani a kérdést – felelte Marzian egy unott szakértő monoton hangján. – Gondoljon ki valami igazán mély igazságot, én azt bedolgozom a specifikációba, és áthelyezem önt abba a világba, ahol azt tekintik a legbölcsebb mondásnak, amit valaha ember kiejtett a száján. Érti, mire gondolok?

– Természetesen értem, mire gondol.

– Akkor rajta, gondoljon ki valamit.

– Én... szóval csak arról van... – Bryant hangja elbizonytalanodott. Kénytelen volt szembenézni a ténnyel, hogy könnyebb valakinek magát gondolkodó lénynek vallani, mint ennek a követelménynek a valóságban megfelelni. – Szóval, éppen csak hogy...

– Tíz perc múlva zárunk – közölte hűvös hangon Marzian. – Nem tudna addig valamit kigondolni?

– Ne siettessen. – Bryant a halántékára szorított tenyérrel megpróbált koncentrálni. – Lássuk csak... valami már dereng...

– Halljuk. Nem akarom lekésni a vonatomat.

– Helyes. Tehát. – Bryant lehunyt szemmel, tompa hangon intolálta: – Értelmetlen dolog megpróbálni az igazságot, horogra kapni, ha nem a megfelelő csalétket használjuk.

Marzianból váratlanul tört ki az ugatásszerű nevetés, amit majdnem elnyomott egy Miss Cruft felől felhangzó, turbékoló hang.

– Mi a baj? – kérdezte ijedten Bryant, aztán sértett hangon hozzátette: – Úgy gondolja, valami vicceset mondtam?

– Nem, nem, ez igazán nagyon... mély... – Marzian fél szeméből valami nedvességet törölt ki zsebkendőjével. – Bocsásson meg... nagyon meg voltam terhelve az utóbbi napokban, és az idegeim nem éppen... – Krákogott egyet, a vezérlőpulthoz fordult. – Kérem, lépjen a valószínűség-fókusztárcsára, és kezdhetjük.

Bryant habozott.

– Nem kell új papírokat aláírnom?

– Ezúttal nem – mondta hanyagul Marzian, és nekiállt a gombjait nyomogatni. – Elvünk, hogy ügyfelünk első két áthelyezésekor mindent feketén-fehéren lefektetünk arra az esetre, ha valaki valami kibúvót keresne, de ez az ön harmadik dobása, és ezúttal nem fog visszatérni. Akármilyen világba kerül, ott marad végleg.

– Értem. – Bryant, immár korban és bölcsességben gazdagabban, legalábbis ami a valóságváltásokkal járó kockázatot illeti, most aggódva fontolgatta, mire vállalkozott. Első két kirándulása az alternatív valóságokba katasztrofálisnak bizonyult, és ezúttal nem áll már rendelkezésére az előre biztosított vészkijárat. Egy percig habozott, de mikor látta, Miss Cruft milyen elmélyült kíváncsisággal figyeli, kihúzta magát, rálépett az ezüsttárcsára, és intett Marziannak, hogy kezdheti.

– Indulás – mondta Marzian, amint befejezte az új specifikáció bekódolását. – Isten áldja, és sok szerencsét.

Színészies gesztussal rátette kezét a piros gombra, és keményen megnyomta. Nem történt semmi.

Bryant eddig ösztönösen meggörnyedve állt, most kiegyenesedett, és figyelmesen nézte, hogyan nyomogatja Marzian újból meg újból a piros gombot. Az iroda ismerős környezete nem volt hajlandó egy kicsit sem elváltozni. Minden a helyén maradt, változatlanul, valósan.

– Szinte hihetetlen! – kiáltott fel Marzian, és az állán a szürkeség kissé elhalványult. – Ez az első eset, hogy a lehetőségkombinátor hibázik... hacsak... Várjon egy percet. – Néhány gombot lenyomott, néhány mutatót, néhány műszert alaposabban megvizsgált, aztán, mint akit villám sújtott, hanyatt vágta magát székében.

– Kiment a biztosíték? – kérdezte Bryant, és nem bánta volna, ha ért valamit a műszaki dolgokhoz.

– A kondenzátorok teljesen töltve vannak – mondta Marzian. – A gép mindent elvégzett, amit el kellett végeznie.

Bryant megint körülnézett az irodában, mohón leste, legalább valami halvány jelét látja-e a változásnak.

– Ez azt jelenti, hogy most mind egy másik világban vagyunk?

Marzian türelmetlenül intett.

– Ez lehetetlen. Ez csak egyet jelenthet. Azt, hogy ebben a mi világunkban van valaki, aki szerint történetesen az az ostoba megjegyzése, amit az igazságra való horgászásról tett, a legbölcsebb dolog, ami valaha elhangzott.

– De hiszen ez lehetetlen, én csak most találtam ki, egy perce, hát senki se tudta... – Bryant elnémult, és valami vadonatúj, meghökkentő gondolata támadt. Odafordult Miss Crufthoz.

A leány lesütötte szemét, és mélyen elpirult.

– Mit tett velem?! – kiáltott rá Bryant. – Tönkretette a harmadik lehetőségemet! Legalábbis azt hiszem, odavan.

Elhallgatott. Rádöbbent, hogy bár Miss Cruft tagadhatatlanul gömbölyded alkat, némely részei azonban gömbölydedebbek, mint a többi, és ami az előbbieket illeti, a természet kellő judíciummal osztotta el gömbölyűségüket. Amellett a leány mosolya bájos, szexi parfümöt használ, de leginkább Miss Cruft intelligenciája ragadta meg: nem sok nő akadt volna, aki első hallásra értékelni tudja az ő spontán bölcsességét. Lenézett rá, és úgy érezte, mélységesen, visszavonhatatlanul szereti.

– Nem tudom, hogyan kérjek bocsánatot – mondta Marzian, és még mindig a vezérlőpultot tanulmányozta.

– Az adott körülmények között, azt hiszem, ön jogosult egy negyedik, ingyenes áthelyezésre.

– Felejtse el! – Bryant fellobbanó lelkesedésében képtelen volt magába fojtani egy újabb aforizmát: – A távoli legelők bolondok aranyától zöldellnek.

A mondás valahogy még saját fülében is kissé hamisan csengett, de az a jóleső mosoly, amelyet Miss Cruftból kicsalt, biztosította, hogy a leány pontosan tudja, mire gondolt. Úrrá lett rajta egy érzés, miszerint minden elképzelhető tökéletes világ legtökéletesebbike csodálatos jövőt ígér mindkettejüknek.

 

 

Kaposi Tamás fordítása