I. FEJEZET

Juan Valera biarritzi villájában vidám kis társaság gyűlt egybe. Az örökké mókás Jacques ott ült a zongora előtt, és a híres angol bordalt játszotta gárdista-ütemben, amelyet aztán a többiek vele énekeltek:

„The more we are together, together, together

The more we are together, the haepier

we’ll be!…

– Jaj, de nagyszerű! – kiáltotta közbe a kis Myriem, akin elegáns párizsi kosztüm volt, és nagyban csapta neki a szelet a fiatal földbirtokos, George D’Alembert

– Jó-jó, de te is énekeld, szívem! – nevetett Hélene.

– Rajta hát!

„Mennél többet együtt vagyunk, együtt vagyunk…

Annál inkább jól mulatunk, jól mulatunk!…

– Bravó! – kiáltotta a fiatal George. – Már egész nagyszerű európai lány lettél, és úgy beszélsz franciául, mint a született párizsi nő! Mindig mondtam, hogy leveted majd azt az arab-francia tájszólást!

Solange elgondolkozva ült a sarokban, és Hélene vállára hajtotta fejét. Ő fogadta magához a kis Myriemet visszatérésük óta, és együtt lakott vele régi villájában, az Etchegoriában.

Későre járt már az idő, és szólott Myriemnek, hogy menjenek haza.

– Remélem, holnap ott lesznek a Madridban? – kacsintott a kis arab leány felé George búcsúzkodás közben. – Megszakadna a szívem, ha nem láthatnám…