87.
A Másik oldal

AZ ÓRAMUTATÓ JÁRÁSÁVAL megegyező irányban: tizennyolcadik századi márvány, kanyargós, kopott, egyenetlenül viaszos kövezet. Mélységeiben megrekednek a dohányzók flegma hangsúlyai. Minden egyes lépcsőfok profilját valamilyen gipszszerűen élettelen anyag gondosan megmunkált darabjaival egészítik ki, hogy helyrehozzák a régi baleseteket. Mint egy hőn szeretett végtag összekarcolt, átmetszett, összetűzött darabjai; egy végtagé, amely hosszú útról tér vissza: műtétekből, katasztrófából – egy lépcsőmászásból, ami még ezeknél a fokoknál is magasabbra visz. A nyugati oldalon ott a csigalépcső. Az előcsarnok fölött; Robert ingének csíkjai fölött; a tűzőgép tetején a török turbános feje fölött; az asztal cserjéi közé faragott, visszafogottan pornográf lószerű majomkodás fölött – Hollis fölfelé mászik.

Eléri ezt a sosem látott, ismeretlen emeletet, virágos, kopott, özönvíz előtti szőnyeggel az izzó villanykörték, az égőszálak ősrégi, irányított gyulladási folyamata alatt. A falakon őrült módon váltakozó tájképek lógnak, emberalakok nélkül, viszont mindegyiken feltűnik – még ha nagyon halványan is – a Burdzs Kalifa kísértetujja. Egy hatalmas, talán végtelen szoba túlsó végében meleg fény vesz körül egy ülő figurát Yves Klein-kék öltönyében. Ahogy az alak megfordul: sápadt bunda, kirúzsozott pofa, festett, fából faragott fogak...

Hollis Garreth lassú légzése mellett ébred elsötétített szobájukban. A lepedő a bőréhez ér.