18.
140

AMIKOR A NEO MEGCSÖRRENT, Milgrim még mindig a twitter lényegét próbálta megérteni. Már sikerült regisztrálnia GAYDOLPHIN2 néven. Senki sem követi, és ő sem követ senkit. Bármit is jelent. A bejegyzései pedig – bármik is azok – védettek.

Az éles, álmechanikus csengőhang magára vonta a recepciós pultban ülő lány figyelmét. Milgrim idegesen és egyben bocsánatkérően mosolygott felé a kipányvázott laptop mellől, a bőrpárnás zsámolyról, és fölvette a telefont. A Neót ezúttal is nagyon kényelmetlen volt a füléhez tartani.

– Igen? – szólt bele.

– Milgrim?

– Igen, az vagyok.

– Itt Hollis. Hogy van?

– Jól – felelte Milgrim automatikusan. – És maga?

– Arra gondoltam, lenne-e kedve holnap Párizsba utazni. Egy korai Eurostarral mennénk.

– Az micsoda?

– A vonat – magyarázta Hollis. – A Csalagúton át. Így gyorsabb.

– Miért megyünk? – Ez úgy hangzott, mintha egy gyanakvó kisgyerek kérdezte volna, gondolta Milgrim.

– Találtam valakit, akivel meg kell próbálnunk beszélni. Holnap lesz ott és holnapután. Azután már nem tudom.

– Sokáig maradunk?

– Csak egy éjszakát, ha szerencsénk van. Hét harminckor indul a vonat a St. Pancrasről. Megszervezem, hogy a Blue Anttől valaki felvegye magát a szállodánál.

– Hubertus tud róla?

– Igen. Épp az imént futottunk össze.

Kendben – mondta Milgrim. – Köszönöm.

Kiintézem, hogy a kocsiból telefonáljanak a szobájába.

Köszönöm.

Milgrim eltette a Neót, majd visszatért az e-mailekhez és a twitterhez.

Épp most kapott levelet a rendszertől, hogy beleegyezik-e abba, hogy CAYDOLPHINi kövesse. Beleegyezett. És most be kell számolnia a nőnek Párizsról. Száznegyven karakteres adagokban, ha minden igaz.

Ahogy ezzel végzett, érkezett egy második e-mailje is. Valaki, akit CindyBrown32-nek hívnak. Akarja-e Milgrim, hogy az illető kövesse?

Winnie tanácsait észben tartva Milgrim a „nem”-re szavazott. Bezárta a twittert, és kijelentkezett a levelezőprogramból. Végül becsukta a MacBookot.

– Jó éjt, Mr. Milgrim! – szólt utána a lány a pultból, ahogy Milgrim I lift felé tartott.

Úgy érezte, mintha valamilyen új és minden szempontból túl nagy dolog próbálná belepréselni magát. Átpártolt valaki más oldalára, vagy szerzett egy új szövetségest? Esetleg egyszerűen csak jobban félt Winnie-től, mint Bigendtől? Vagy Bigend hiányának lehetősége rémítette meg ennyire?

– Felügyelet alá helyeztek – mondta a Hitachi felvonó makulátlanul ragyogó belső terének, miután az ajtó bezáródott.

Onnan, ahol azelőtt volt, és amire mindig iszonyúan szűk és nagyon kemény helyként gondolt, eljutott ebbe a tágasabb térbe: a munkának nem nevezhető Bigend-futárkodásig. De most hirtelen már ez sem tűnt olyan tágasnak. Ezek a szobák különféle szállodákban, ahol sosem akart lakni. Egyszerű, utazgatással járó feladatok. Vizeletminták. Mindig egy újabb gyógyszeres levél.

Most, hogy eszébe jutott a gyógyszere, utánaszámolt. Két éjszakára elegendő adagja volt. Valamiből, amiről nem tudta, micsoda.

Az ajtó a harmadik emeleti folyosóról nyílt.

Vedd be a gyógyszeredet! Tisztítsd ki a fogad! Pakolj össze az útra!

Vajon mikor volt utoljára Párizsban? Úgy érezte, mintha sosem járt volna ott. Valaki más már igen, a húszas évei elején. Személyiségének ez a rejtélyes, előző ismétlődése, ami iránt Milgrim bázeli terapeutája olyan fáradhatatlanul érdeklődött. Milgrim fiatalabb, hipotetikus énje. Mielőtt a dolgok elkezdtek kevésbé jól menni, majd rosszabbul, később sokkal rosszabbul – bár addigra Milgrim már elintézte, hogy az ideje nagy részét valahol távol töltse. A lehető legnagyobb részét.

– Ne bámulj! – mondta a próbabábunak, amint belépett a szobájába.

– Bárcsak lenne egy könyvem!

Már jó ideje nem olvasott semmit csak úgy, a saját örömére. A gyógyulása kezdete óta valójában semmit. Volt itt néhány látszólag drága kötésű, és furcsán kasztrált könyv-magazin hibrid, amiket a szállodai felügyelők mindennap átrendeztek. De Milgrimnek elég volt rájuk pillantania, hogy lássa: ezek csupán mézesmázos reklámanyagok, amelyek azt hirdetik, hogy légy gazdag – gazdag és mélységesen, hervasztóan fantáziátlan.

Milgrim eldöntötte, hogy majd Párizsban keres magának könyvet.

Az olvasás – a terapeutája szerint – valószínűleg az első drog volt az életében.