38.
Melegszik

BIGEND A HETES SZÁMÚ REGGELIT FOGYASZTOTTA: két tükörtojás, véres hurka, két szelet szalonna, két szelet kenyér és egy bögre tea.

– Itt nagyon jól csinálják a véres hurkát – jegyezte meg. – Máshol gyakran túlsütik. Kiszárad.

Milgrim és Fiona thai tésztát evett, amit Milgrim szokatlan választási lehetőségnek talált azon a helyen, ahol olyasfajta reggelit is felszolgáltak, amit Bigend evett, de Fiona elmagyarázta neki, hogy a thai vendéglősök hibátlanul olvasztották egybe a kettőt, nagyon hasonlóan ahhoz, ahogy régen az olaszok tanulták meg tésztakörítéssel felszolgálni az angol reggelit, csak még meggyőzőbben.

Kicsi, zsúfolt étterem volt, nem sokkal nagyobb, mint Bigend Vegas-kockája. A vendégkör irodai dolgozók, építőmunkások és művészeti irányultságú figurák elegye volt, akik ebédre vagy késői reggelire tértek be. A porcelánt és az edényeket véletlenszerűen válogatták össze, egymástól teljesen függetlenül: Bigend teásbögréjéről egy játék maci mosolygott.

– Úgy gondolja, hogy Lombos nem engem követett Párizsban?

– Maga visszament a hotelbe – mondta Bigend. – Én felhívtam, és jeleztem, hogy Aldous fogja fölvenni. A telefont, amit használt, Sleight-től kapta, de én nem mondtam meg, hová megy, vagy kivel találkozik. Fiona követte a Hiluxot – biccentett a lány felé.

– Nem tapadt rá senki – mondta Fiona.

– De előtte Hollist hívtam – folytatta Bigend –, hogy megtudjam, hol lesz, hogy magát oda tudjam küldeni. Azt kihallgathatták. De ha a maga Lombos barátja már ott volt, amikor maguk odaértek, azt gyanítom, hogy vagy Hollist követte a Selfridgesbe, vagy tudta, hogy Hollis oda megy.

– Miért foglalkoznának Hollisszal? Mi köze neki a Myrtle Beachhez és a katonai nadrághoz?

– Maga – felelte Bigend – és én. Lehet, hogy láttak minket előző nap együtt ebédelni. Feltételezhették, hogy Hollisnak köze van a megrendelési projektünkhöz. És persze tényleg van. – Bigend a villájával egy nagy darab szalonnát rakott a szájába, és rágni kezdte.

– Van? – kérdezett vissza Milgrim.

Bigend lenyelte a falatot, majd belekortyolt a teába.

– Szeretném kideríteni, hogy mit tudna kezdeni a katonai megrendeléseinkkel a Gabriel Hounds tervezője.

Milgrim Fionára pillantott: kíváncsi volt, hogy a lány reagál-e a márka említésére, de ő épp rákokat szedett ki ügyesen a tésztából evőpálcikáival.

– Hollis ki van borulva – mondta Milgrim Bigendnek. – A barátja miatt.

– Igazán? Van barátja?

– Volt – pontosított Milgrim. – Már nincsenek együtt. De Hollis megtudta, hogy a fickó balesetet szenvedett.

– Milyen balesetet?

– Autó – mondta Milgrim, ami nagyjából igaz is volt.

– Remélem, semmi súlyos – tört félbe egy szelet kenyeret Bigend.

– Hollis szerint lehet, hogy az – mondta Milgrim.

– El tudom érni, hogy folytassa a munkát – tunkolta fel a tojássárgáját Bigend.

Milgrim Fionára nézett, aki a férfi megítélése szerint most meglehetősen hűvösen pillantott Bigendre, de aztán visszatért a tésztájához.

– Azt akarja, hogy a Gabriel Hounds dizájnere az amerikai hadseregnek tervezzen ruhákat?

– Ha a mai férfidivat nagyrészt az amerikai hadsereg ruhaterveinek leszármazottja, márpedig ez így van, ugyanakkor a jelenlegi amerikai hadseregnek gondot okoz, hogy felnőjön az örökségéhez, és ez is így van, akkor valaki, akinek a zsenialitása abban rejlik, hogy új kombinációkban ragadja meg a tömeggyártott amerikai ruházat szemiotikáját... Ostobaság lenne nem számba venni a lehetőségeket. És amúgy is melegszik – tette hozzá Bigend.

– Micsoda?

– A helyzet. Az események áramlata. Mindig így történik, amikor a Sleight-féle figurák úgy döntenek, hogy belevágnak valamibe. És annak, aki az én pozíciómban van, az előálló szituációra kell összpontosítania minden figyelmét. Taktikai értelemben rettenetes pazarlás. Gyakran elképesztő piaci lehetőségtől esik el az ember, miközben puccskísérlet zajlik ellene. – Feltörölte a tojássárgáját és a zsírt az utolsó kenyérdarabjával, és a szájába hajította. A tányérja tökéletesen tiszta volt. Fiona letette az evőpálcikáit, miután kiszedett egy utolsó rákocskát a tésztájából.

– És én hová vigyem Mr. Milgrimet?

– A Camden Lock-i Holiday Innbe – mondta Bigend. – Úgy tűnik, hogy már mindenki tud a Covent Gardenről.

– Láttam az egyik Dottir-lányt Párizsban, az étteremben – jegyezte meg Milgrim –, és Rauscht is.

– Tudom – bólintott Bigend. – Tegnap éjjel elmondta Fionának.

– De véletlen volt, hogy mi is ott voltunk? Ugyanakkor, amikor ők?

– Annak tűnik – felelte vidáman Bigend, és megtörölte az ujjait egy papírszalvétával. – De ismeri a mondást.

– Melyiket?

– Még a paranoiás képzelgőknek is vannak ellenségeik.

– A Holiday Innben lesz a szállásod – mondta Fiona, miközben visszasétáltak a műhelyhez a Marsh Streeten. Fiona legalábbis ezt mondta, amikor Milgrim rákérdezett az utca nevére.

– Igen?

– Az biztos, hogy nem olyan elegáns – folytatta Fiona –, de ahol eddig laktál, ott eleve erős a biztonsági rendszer. Egyszerűen része az alaprajznak. Sok sztár ott húzta ki a sajtó legkeményebb ostromait. Nincs semmi baj a camdeni Holiday Inn-nel, de az nem ennyire biztonságos.

– Hubertus úgy gondolja, túl sokan tudják, hol lakom – mondta Milgrim.

– Nem tudom, mit gondol – vont vállat Fiona –, de nem árt, ha vigyázol magadra.

Vigyázok, gondolta Milgrim. Vagy legalábbis eddig vigyázott. Kórosan, tette hozzá a terapeutája.

– Azt ígérted, hogy elmagyarázod, hogy legyek jobb utas – mondta Milgrim.

– Igazán?

– Azt mondtad, utasleckéket kéne vennem.

– Közelebb kell ülnöd hozzám, és erősen át kell karolnod. A tömegünknek eggyé kell válnia.

– Tényleg?

– Igen. Fordulásnál pedig együtt kell velem mozognod, és neked is be kell dőlnöd. De nem túlságosan. Olyan, mintha táncolnánk.

Milgrim köhögött.

– Majd igyekszem – mondta.