Berlin színpompás nyár elé nézett 1941 májusában. A levegőben ott vibrált a győzelemi hangulat. Egymást érték a látványos katonai parádék, vidám, büszke fiatalemberek tízezrei csattogtatták csizmáik talpát a kockaköveken. A házak homlokzatáról szinte le sem kerültek a horogkeresztes zászlók. Az emberek számára nem volt kétséges a végső győzelem. Heinrich Himmler, az SS birodalmi vezetője mégis rosszkedvűnek tűnt, mert reggel enyhe gyomorfájásra ébredt. Csupán akkor mosolyodon el kissé, amikor eszébe jutott a terv, amelynek részleteit mindjárt el is mondta dr. Kerstennek, a háziorvosának.

– Jó-jó, de mi történik akkor, ha a fiataloknak nincs kedvük egymáshoz, esetleg morálisan… – érdeklődött óvatosan a professzor.

– Ha arra gondol, engem egyáltalán nem érdekel, hogy akarnak-e majd egymással kettyinteni, vagy nem – emelte fel a hangját a Reichsführer. – Különben sem tudom elképzelni, hogy egészséges férfiak és nők, ha ágyba bújnak, ne érezzék jól magukat. De tudja mit, doktor? Igazából az sem érdekel, hogy élvezik-e az egészet vagy sem. Engem egyetlen dolog foglalkoztat: az, hogy fiatal, értékes árja férfiak hibátlan nők százezreit, millióit termékenyítsék meg. És a megszületendő lányok húsz év múlva anyák legyenek, a fiúk pedig rohamsisakot hordjanak. Mostantól ez kell, hogy legyen a Lebensborn Egyesület egyetlen célja és feladata.

– De mit szól majd ehhez a Führer? – kérdezte dr. Kersten.

Himmler úgy nézett háziorvosára, hogy abban megfagyott a vér. Kerek, vékony fémkeretes szemüvege vészjóslóan villant, miközben szarvasbőr kesztyűjével a combját csapkodta.

– A Führer meglehetősen prűd, és a részletekkel amúgy sem kíván foglalkozni. Őt mindig és mindenben csak a végeredmény érdekli. Megértette, doktor? Viszont figyelmeztetem, hogy amit az előbb a Lebensbornról mondtam, az kizárólag az SS belügye!

– Igenis, uram. Ha megkérhetném, az ingujját…

Himmler a fotelra dobta a kesztyűjét, levette zubbonyát, és leült az orvossal szemben. Kigombolta mandzsettagombját, tűrt néhányat az ingujján, s közben egykedvűen nézte, ahogy dr. Kersten hozzálát a munkájához.

– Micsoda felesleges dolgok – gondolta. – Az orvosok is jobban tennék, ha vérnyomásmérés helyett inkább azon törnék a fejüket, hogyan szülhetnének a német anyák faji szempontból kifogástalan gyerekeket.

– Köszönöm, uram, készen vagyunk – szólt dr. Kersten, miközben barna táskájába csomagolta műszereit. Karját üdvözlésre emelte, fejét leszegve végigment a szobán, majd halkan becsukta maga után a nehéz tölgyfaajtót.

Himmler az ablakhoz lépett, és kinézett az utcára. Már virágba borultak a híres berlini hársfák, az Unter den Linden felől idáig hordta illatukat a szél.