A Rém

A fér­fi ha­tá­ro­zott lép­tek­kel ha­ladt elő­re­ha­jol­va ment, ki­nyúj­tot­ta a nya­kát, és fur­csa arc­ki­fe­je­zés­sel né­zett maga elé. Csak egy árny volt az éj­sza­ká­ban, és alig le­he­tett meg­kü­lön­böz­tet­ni az utat sze­gé­lye­ző eper­fa­sö­vény sö­té­tebb hát­te­ré­től. For­mát­lan ka­la­pot vi­selt, hón­al­ja alatt pe­dig egy ugyan­csak for­mát­lan cso­ma­got szo­ron­ga­tott.

El­hagy­ta az ös­vényt, és el­in­dult egy ku­ko­ri­ca­föld men­tén. Mint­egy száz mé­tert ha­ladt elő­re, mi­előtt rá­szán­ta vol­na ma­gát, hogy be­ha­tol­jon a szá­rak közé. Most ne­he­zeb­ben ju­tott elő­re, las­san ha­ladt, gug­gol­va, mint a ka­to­nák a harc­me­zőn. Hir­te­len meg­állt, le­tér­delt, maga elé tet­te a cso­ma­got, sza­bad­dá vált ke­zé­vel fél­re­tol­ta a szá­ra­kat, tér­den tet­te meg azt a né­hány mé­tert, ami még hát­ra­volt a ku­ko­ri­ca­táb­la szé­lé­ig. Előt­te fris­sen le­ara­tott szán­tó­föld lej­tett sze­lí­den az au­tó­útig. Kis ide­ig nem moz­dult, fi­gyel­te, ahogy az au­tók és a te­her­au­tók el­ha­lad­nak, mi­után ki­vet­te a fény­szó­rók és hely­zet­lám­pák ál­tal kö­rül­ha­tá­rolt ár­nya­i­kat.

A fér­fi nagy le­ve­gőt vett, meg­for­dult, és ügyel­ve, hogy le­he­tő­leg mi­nél ki­sebb zajt csap­jon, vissza­ment oda, ahol a cso­mag­ját hagy­ta. Szét­haj­tot­ta a ta­ka­rót, amely­ben a pus­ka fe­küdt két rész­ben. Fog­ta és össze­il­lesz­tet­te őket. A rög­zí­tést több­ször is el­len­őriz­te, és csak az­u­tán tért vissza a szán­tó­föld sze­gé­lyé­re.

Kis idő­re meg­me­re­ve­dett, fél térd­re eresz­ked­ve és a pus­ká­ra tá­masz­kod­va. Kö­rü­löt­te ezer­nyi nesz hal­lat­szott a sík­sá­gon. Tücs­kök és ló­tücs­kök ci­ri­pel­tek, né­hány ma­gá­nyos ma­dár éne­kelt, s mind­ezt a fák halk su­so­gá­sa kí­sér­te. Időn­ként eny­he fu­val­lat re­zeg­tet­te meg a ku­ko­ri­ca­szá­ra­kat, a szá­raz le­ve­lek úgy zi­zeg­tek, mint va­la­mi össze­gyűrt fém­pa­pír. A fér­fi las­san moz­gott. Ha­tá­ro­zott moz­du­lat­tal be­rak­ta a töl­tény­tá­rat, ki­biz­to­sí­tott, és tü­ze­lő­ál­lás­ba he­lyez­ke­dett. Sze­me a cél­zó táv­cső­re ta­padt, fi­gyel­mét a jobb­ról bal­ra, majd a bal­ról jobb­ra el­ha­la­dó ko­csik­ra össz­pon­to­sí­tot­ta. He­lyet vál­toz­ta­tott, biz­to­sabb tá­masz­té­kot ke­re­sett. Mi­után meg­ta­lál­ta, mé­lyen be­szív­ta a le­ve­gőt, majd újra lövő ál­lás­ba he­lyez­ke­dett.

Arra lett fi­gyel­mes, hogy be­in­dí­ta­nak egy mo­tort. Bal fe­lől egy tar­tály­gép­ko­csi ju­tott fel a lej­tő csú­csá­ra. Né­hány má­sod­perc múl­va újra gyor­sí­ta­ni fog – gon­dol­ta –, és tel­jes se­bes­ség­re kap­csol. A fér­fi meg­re­me­gett. Sze­mé­vel a táv­cső­höz ta­padt, ke­mé­nyeb­ben mar­kol­ta a csö­vet, mu­ta­tó­uj­ját be­csúsz­tat­ta a ken­gyel­be, a ra­vasz­ra. A te­her­au­tó a né­ző­ke vo­na­lá­ban volt. Lé­leg­ze­tet vett, a le­ve­gőt nem eresz­tet­te ki a tü­de­jé­ből, és le­ad­ta az első lö­vést. A rob­ba­nást alig hal­lot­ta, mert a hang­tom­pí­tó le­hal­kí­tot­ta, de meg­lep­te, hogy a ko­csi vissza­csú­szik. Kény­te­len volt új­ból cé­loz­ni, s csak az­tán lő­he­tett, négy­szer egy­más után. A tar­tály­gép­ko­csi ka­csáz­ni kez­dett. A fér­fi vissza­rak­ta a fegy­ve­rét.

Noha messze volt, igen tisz­tán hal­lot­ta, ahogy a lök­há­rí­tó üt­kö­zött. Szik­rák pat­tan­tak ki so­ro­zat­ban, majd még erő­sebb üt­kö­zés kö­vet­ke­zett, újabb szik­ra­so­ro­zat­tal, s az­tán a te­her­au­tó egy szem­pil­lan­tás alatt láng­ra lob­bant, mi­előtt fél­ol­dal­ra dőlt vol­na. Fé­kek csi­kor­dul­tak, fény­szó­rók gyul­lad­tak ki, két­ség­be­esett du­dá­lá­sok, majd át­ned­ve­se­dett pe­tár­dák rob­ba­ná­sá­hoz ha­son­ló össze­üt­kö­zé­sek hal­lat­szot­tak, so­ro­zat­ban. Az­tán nem ma­radt más, mint a csönd, és már csak az égbe törő lán­gok ha­lo­vány fé­nye lát­szott.

A fér­fi egy váll­vo­nás­sal ab­ba­hagy­ta a szem­lé­lő­dést. Las­san meg­in­dult vissza­fe­lé, s köz­ben nem vet­te le sze­mét a fel­lán­go­ló tűz­ről. Ké­sőbb meg­állt, és mo­hón lé­le­gez­ni kez­dett, mint a víz szí­nén fel­buk­ka­nó bú­vár. A lát­vány­tól lá­zas tü­rel­met­len­ség fog­ta el, s ez ugyan­csak el­ütött at­tól a hig­gadt­ság­tól és fi­gye­lem­össz­pon­to­sí­tás­tól, ami­ről ed­dig ta­nú­bi­zony­sá­got tett. Szét­szed­te a pus­kát, rá­he­lyez­te a ta­ka­ró­ra, gyor­san be­gön­gyöl­te úgy, hogy a ta­ka­ró­nak mind a négy szé­lét rá­haj­tot­ta, majd to­vább­ra is két­rét gör­nyed­ve be­le­ve­tet­te ma­gát a ku­ko­ri­cás­ba. Mind sza­po­ráb­ban lép­delt, noha a sű­rűn egy­más mel­lett álló ku­ko­ri­cák aka­dá­lyoz­ták a moz­gá­sát. Ami­kor a fér­fi el­hagy­ta a ku­ko­ri­ca­föl­det, fut­ni kez­dett. Meg­ta­lál­ta az ös­vény be­já­ra­tát, el­in­dult raj­ta, és be­le­ve­szett az éj­sza­ká­ba. Mö­göt­te rob­ba­nás hal­lat­szott, majd egy újabb, s ez még erő­sebb volt. Már le­he­tett hal­la­ni egy szi­ré­nát, és a szél ma­gá­val so­dor­ta a ki­ál­tá­so­kat és a pa­na­szo­kat, ame­lyek alig ki­ve­he­tő si­ra­tó­ének­ké ol­vad­tak össze.